Buon Natale e Felice Anno Nuovo!

Minden kedves olvasómnak, szeretetben és boldogságban gazdag ünnepeket kívánok!

72.fejezet

Lexy

   Öklömnyire zsugorodott gyomorral sétáltam az első napomon Lorenzo mellett, aki biztatólag fogta a kezemet és mikor érezte, hogy egyre jobban parázok, megszorította.

 - Hé, Lex nyugi már! Nem a kivégzésedre megyünk, csak suliba.

 - Te könnyen beszélsz, nem téged fog mindenki bámulni - morogtam idegesen.

 - Hah, ezt nem hiszem el - nevetett fel. - Alexa Silver, aki nem illetődik meg egy csapat focistától most becsinál egy maroknyi tinédzsertől - vigyorgott rám gúnyolódva.

 - Az más... - nyafogtam, mint egy óvodás.

 - Mitől? Ők is pont olyan emberek, mint te vagy én. Nem értelek, miből gondolod, hogy ők mások?

 - Mert... - gondolkodtam el rajta. - Igazad van, nem tudom mitől vagyok így beszarva - sóhajtottam fel megadóan mikor rájöttem, hogy semmi ellenérvem sincs.

 - Na, mosolyogj - nyomott hirtelen puszit az arcomra, amitől a szám tényleg felfelé kezdett kunkorodni. - Így már más.

Végül könnyebb szívvel, de azért még mindig izgulva léptem át az új iskolám kapuját.

 - Úgy tudtam - morogtam Lolo mellett, mikor beléptem az osztályba és minden szem rám szegeződött. Sejtettem, hogy ez lesz, de mégis nagyon durvának tűnt, ahogy egyesek még a szájukat is nyitva felejtették mikor megjelentem.

 - Ciao - köszöntem halkan,  mire néhányan válaszoltak, a többiek pedig csak bámultak tovább.

 - Mi van Casano, becsajoztál? - röhögött fel egy tipikus "rosszfiú" kinézetű srác.

 - Befoghatod Bonucco - vetette oda neki Lolo és kikerülve a srácot egy padhoz vezetett.

 - Azt hittem buzi vagy, erre kiderül, hogy csak rossz metróra szálltál - röhögött fel ocsmányul mögöttünk.

  Elborult aggyal léptem vissza elé és a szemébe nézve intéztem hozzá keresetlen szavaimat.

 - Idefigyelj! Nem ismerlek, de jobb ha tudod, ha Lorenzot bántod, velem gyűlik meg a bajod! Lehet, hogy a fiúkat szereti, de emberileg jóval feletted áll, főleg úgy, hogy te egy papucsállatka agyi szintjével sem rendelkezel.

 - Hű, de kis heves vadmacska vagy - nyalta meg az ajkait undorítóan. - Kihívás elfogadva - kacsintott rám.

 Rosszallóan megcsóváltam a fejemet majd hátat fordítottam neki. Leültem Lolo mellé, de mikor megláttam Ádámot belépni, mosolyogva hátrébb ültem. Irigykedve figyeltem ahogy új gyerek létére magabiztosan néz szét, köszön mindenkinek majd megindul felénk.

 - Sziasztok - mosolygott ránk. Nekem puszit nyomott az arcomra, míg Lorenzo egy apró csókkal lett gazdagabb.

 - Fúj, de undorító! - hördült fel Bonucco.

 - Valami gondod van? - fordult felé Ádám gúnyos mosollyal az arcán.

 - Van, utálom a buzikat.

 - Szar lehet neked, főleg úgy, hogy minden reggel szembesülnöd kell eggyel a tükörben - vágott vissza és aztán nevetve lepacsiztunk.

 - Nagy a pofád új fiú - állt elé a megsértett és mögötte sorakozni kezdtek a csatlósai.

 - Buon giorno! - lépett ekkor az osztályba egy közép korú férfi. - Üljetek le! - mondta és mindenki szót fogadott neki. Mellettem egy barna hajú lány foglalt helyet, de nem sokáig, mert Bonucco megállt mellette és merően ránézett. A lány ijedten pakolta össze a dolgait és átcuccolt a srác eddigi helyére.

 - Köszi Alice! Azt hiszem itt kényelmesebb lesz - vigyorgott rám, míg én csak elhúztam a számat.

 - Kedves Damiano, elmagyarázná nekem, hogy miért változtatott helyet? - kérdezte szigorúan a férfi a mellettem vigyorgót.

 - Persze Signore Rossi, innen jobban látom a táblát - vágta rá azonnal.

 - Sajnálatos dolog, hogy a nyár alatt ennyit romlott a szeme fiam - közölte vele tök nyugodt hangon majd körül nézett. A tekintette először rajtam, majd Ádin állapodott meg. - Úgy látom van két új tanulónk. Bemutatkoznátok?

 - Ádám Seregi vagyok - pattant fel az előttem ülő készségesen. - Most költöztünk ide a szüleimmel Magyarországról.

 - Köszönöm, ennyi nekem elég is lesz - bólintott a tanár. - Azt hiszem a többit majd úgyis megtudakolják tőletek a szünetben. És a kishölgyben kit tisztelhetünk? - mosolygott rám kedvesen, amitől az eddig engem uraló idegesség tovaszállt.

 - Alexa Silver vagyok és mi is Magyarországról költöztünk ide a nyár elején - ültem vissza a helyemre.

 - Ú, cica imádom az akcentusod - hajolt hozzám közelebb az új padtársam.

 - Húzzál ki a magánszférámból - sziszegtem rá, amit ő nevetve teljesített.

 Az óra elég gyorsan eltelt. Megnyugodtam, mert az ofő nagyon rendesnek tűnt, bár azért hiányzott a Maris, ahogy a barátaim is. Kicsengetés után Lorenzoval és Ádival külön vonultunk és beszélgettünk. Néha felbukkant mellettünk egy- két bátrabb osztálytárs akikkel elég jól elcseverésztünk, de az időnk legjavát együtt töltöttük el.

  Damiano és bandája szinte egész végig rólunk dumált és a szőke rosszfiú folyamatosan engem stírölt.

 - Stephan félkézzel elintézné - méregette Ádám a falkavezért.

 - Tudom, de nem akarok neki szólni és légyszi ti se tegyétek - kérleltem őket. - Nem szeretném, ha idő előtt kitudódna, hogy kivel járok és rám szálljanak - sóhajtottam fel.

 - Értem, de ha eldurvul a helyzet azonnal szólok neki - pislogott rám Lolo ellentmondást nem tűrően.

 - Rendben - egyeztem bele -, de egyenlőre tudom kezelni.

 - Nehogy azt hidd, hogy ennyivel megúsztad - húzta el a száját a barátom. - Damiano a legsunyibb, legalattomosabb ember akit ismerek, persze csak Francesco után - morogta.

 - Az ki? - érdeklődött Ádám kíváncsian és közben átölelte Lolot.

 - A bátyám - nyögte ki a szőke srác -, de ennél többet szerintem nem is kell róla tudnod.

 - Oké, ha majd akarod elmondod - húzta végig az orrát Lorenzo nyakán mire az felsóhajtott. Vigyorogva figyeltem, hogy mennyire jól kijönnek egymással és milyen kis cukik együtt.

 - Az embernek felfordul a gyomra tőletek - vetette oda Damiano miközben a bandájával befelé igyekezett és egész "véletlenül" meglökte a fiúk vállát. Ádám agya elborult, de mielőtt valami hülyeséget csinálhatott volna, elé álltam.

 - Hagyd, nem éri meg ez a gyökér! - szóltam hozzá magyarul.

 - Lehetne úgy, hogy mi is értsük? - állt meg felénk fordulva a srác.

 - Érteni akarod? - mosolyogtam rá vészjóslóan. - Ezt biztos fogod - emeltem fel a középső ujjamat mire a körülöttünk lévők hangos ú-zásba kezdtek.

 - Vad vagy cica, de én megszelídítelek - lépett elém és arca vészesen közel került az enyémhez.

 - Ó, azt nem hiszem, mert ilyen patkányokat szoktam vacsorázni - toltam el magamtól majd kikerültem, karon ragadtam a fiúkat és besétáltam velük a terembe.

 - Ezt azért nem gondoltam volna rólad - nézett rám hitetlenkedve Lorenzo. - Reggel még be sem akartál jönni, most meg kiosztod az iskola ügyeletes szívtipróját.

 - Nem tehetek róla, ezt hozza ki belőlem - pislogtam picsásan a barátaimra.

  Nevetve ültünk le a helyünkre és legnagyobb bánatomra, néhány perc múlva Damiano is csatlakozott hozzánk. Vigyorogva terpeszkedett el a székén, egyik kezét átlendítve a hátam mögött. Gyilkos pillantást küldtem felé mikor az egyik rasztámmal kezdett játszani.

 - Békén hagynál? - sziszegtem halkan mert nem akartam megzavarni az időközben elkezdődött órát.

 - Nem.

 - Miért?

 - Túlságosan is érdekelsz - hajolt közelebb és tekintetét az enyémbe fúrta. - Van pasid?

 - Semmi közöd hozzá - támasztottam az államat a tenyerembe és próbáltam unatkozó fejet vágni.

 - Szóval nincs - vigyorodott el.

 - Képzeld van - néztem rá gúnyosan.

 - El is higgyem?

 - Azt hiszel amit akarsz, mert nem érdekelsz - vontam meg a vállam.

 - Nehéz ezt elhinni - nézett rám magabiztosan, majd tenyerét a combomra simította. Először én lepődtem meg, aztán ő mikor elkaptam az ujjait és kicsavartam őket. Ezt a trükköt még apától tanultam régebben.

 - Ááááá! - kiáltott fel fájdalmában, mire elengedtem. - Te meg vagy veszve?

 - Valami gond van Damiano? - nézett ránk érdeklődve az osztályfőnökünk.

 - Semmi tanár úr, csak véletlenül a lábamra raktam  a széket - hazudta. Egyértelmű volt, hogy nem akarja, hogy megtudják, miért kiabált.

  Pimaszul mosolyogva dőltem hátra, míg ő szinte megölt a tekintetével. Az óra végéig csendben is maradt, de mikor kicsengettek és felállt mellőlem hozzám fordult.

 - Ezzel csak azt érted el, hogy még jobban akarjalak, és ha én akarok valamit, azt meg is szerzem - kacsintott rám majd lelépett.

 - Mi volt ez az órai dolog? - kérdezte Lolo.

 - Semmi, csak megmutattam neki, hogy mi történik azzal, aki letapiz.

 - Letapizott? - kerekedtek el a szemei. - Lex, szólj Stephannak, mert nem fog leszállni rólad. Ismerem már annyira, hogy tudjam, kihívást jelentesz neki. A suliban nem volt még csaj aki ellent mondott volna Damianonak.

 - Akkor most lesz - jelentettem ki határozottan.

  Hármasban hagytuk el az iskolát és én elolvadva figyeltem ahogy Ádám magához húzza Lolot és lágyan megcsókolja. Hatalmas mosoly kúszott az arcomra, ami azonnal rá is fagyott, mikor az út túloldalára nézve megláttam egy nagyon ismerős személyt, aki a falnak dőlve a cigijét szívta. Szemeivel a mellettem smároló párt figyelte és szája gúnyos mosolyra húzódott.

 - Lolo - suttogtam zavartan, mert sajnáltam félbeszakítani őket, de muszáj volt.  - Lolo, azt hiszem figyelnek titeket - nyögtem ki, mire mindketten odakapták a fejüket. Idegesen néztem ahogy a szőke srác először ledöbben, majd elsápad aztán suttogva kiejti a vele szemben gúnyosan vigyorgó fiú nevét:

 - Hiroto...

71.fejezet

Lexy

  - Mit csinálsz? - suttogta értetlenül Stephan.

 - Csssh - intettem le miközben az ajtót résnyire nyitottam és kifelé kukkoltam rajta.

 - Kicsim - csúsztatta kezeit a csípőmre. - Mégis mi a fenét csinálunk mi itt?

 - Figyeljük, hogy bejött-e a számításom és...IGEN! - kiáltottam fel fojtott hangon majd megfordultam Stephan karjai közt és egy csókot nyomtam a szájára.

 - Nem tudom, miben sántikálsz, de a vége tetszik - mosolyodott el majd közelebb húzott magához. Éhesen tapadt az ajkaimra. Hosszú csókcsata vette kezdetét köztünk aminek az oxigénhiányon kívül egy türelmetlen kiáltás vetett véget.

 - Fáraó! Told ide a segged, mert különben pórul jársz! - hallottuk meg Montolivo hangját.

 - Basszus - nyögött fel az említett és homlokát az enyémnek nyomta. - Ha most egyszerre megyünk ki innen, akkor hetekig hallgathatjuk a beszólásokat.

 - Nyugi - simítottam végig felhevült arcán. - Menj csak. Majd ha eltűntetek én is kimászok innen.

 - Nem gond?

 - Persze, hogy nem - kuncogtam fel halkan. - Csak menj már, mert ha ránk törik az ajtót, azt már nem magyarázzuk ki.

 - Oké - bólintott. - De mit mondjak, miért voltam itt bent?

 - Jó kérdés - kattogtak a kerekek az agyamban. - Mond azt, hogy én küldtelek be valamiért.

 - De miért?

 - Stephan - vágtam csípőre a kezeimet. - Okos vagy, találj ki valamit.

 - Jó - mosolyodott el. - Szeretem, mikor ilyen kis pukkancs vagy - csókolt meg újra, majd végre kilépett a folyosóra.

 - Itt vagyok Ricky - kiáltotta el magát.

 - Na végre. Hol a fenében voltál? - csattant fel az ajtó elől egy mérges hang.

 - Csak Lexy megkért, hogy tegyem vissza a felmosót - hadarta idegesen.

 - A felmosót? - kérdezte Montolivo, de a hangján lehetett hallani, hogy egy szavát sem hiszi el neki. Idegesen dőltem az ajtónak és magamban azon rimánkodtam, hogy eszébe se jusson benézni ide, mert akkor hónapokig hallgathatjuk a szívatásukat. Imáim meghallgatásra találtak, mert megszólalt az edző hangja és a csapat elindult a pályára. Mikor már minden elcsendesedett, kimerészkedtem az ajtón és elindultam Loloék keresésére, de ahogy megfordultam, beleütköztem valakibe.

 - Bocsánat - motyogtam, majd felnéztem az ismerős arcra. A lélegzetem is elállt a pillantásától.

 - Semmi baj. Jól vagy? - simított ki egy kósza tincset az arcomból Mattia. Érintésétől hőhullám lepte el a testemet, amitől ijedten léptem hátra, de ő csak mosolygott rajtam.

 - Pe..persze - nyeltem nagyot.

 - Mit kerestél te itt bent? - kérdezte kuncogva.

 - Anyának kellett valamit visszahoznom - füllentettem, de éreztem, hogy elpirulok.

 - Én meg a Télapó vagyok - nevetett fel enyhe gúnnyal a hangjában.

 - Nincs is szakállad - sütöttem le a szemeimet. A szívem majd kiugrott a helyéről.

 - Lexy... - szólt hozzám halkan. Tekintetemet rá vezettem és rémülten láttam, hogy a távolság egyre jobban csökken köztünk. Kitágult szemekkel és remegő gyomorral vártam, hogy mi fog történni, de valaki illetve valakik megzavartak.

 - Lex, csakhogy megvagy - karolt belém Lolo, messzebbre húzva a hátvédtől. Egy pillanatig nem tudtam, hogy hálát adjak neki vagy megfojtsam a felbukkanása miatt. - Azt hiszem el kéne foglalni a helyünket - vetett mérges pillantásokat az előttem álló focistára.

 - Mit? Ja igen - habogtam zavartan. - Bocs Mattia, de mennünk kell - pislogtam idegesen a fiúra, akinek az arcáról mérhetetlen csalódottságot lehetett leolvasni.

 - Én várok rád - mondta olyan hangsúllyal amitől az egész testem megremegett.

  Nem válaszoltam, inkább Loloba kapaszkodva, sietve elhagytam a folyosót.

 - Ez mi volt? - szólalt meg Ádám egy kis idő múlva.

 - Semmi - torkoltuk le egyszerre a szőke barátommal.

 - A-ha. Szóval semmi olyan ami rám tartozna - húzta el a száját.

 - Valahogy úgy - néztem rá bocsánatkérőn. - Ne haragudj, de még nem ismerlek annyira, hogy megbízzak benned.

 - Érthető - bólintott.

  A következő néhány métert csendben tettük meg. A VIP páholy mellett elhaladva láttam, hogy néhány focista barátnője már elfoglalta bent a helyét, így inkább a lelátóhoz vezettem a többieket.

 - Miért ide jövünk? - kérdezte Ádám.

 - Mert jobban szeretek a tömeggel tombolni, mint egy kalitkába bezárva lenni - vontam meg a vállam. Nem akartam magyarázkodni, hogy a kapcsolatom Stephannal még nem egészen publikus.

  A sorok közt kutatva találtam egy részt, ahova mind a hárman letudtunk ülni.

 - Basszus - nyögött fel mellettem Ádám. - Álmaimban sem gondoltam volna, hogy egyszer eljutok ide - nézett körül, arcán hatalmas vigyorral.

 - Tudom miről beszélsz - mosolyodtam el. - Én is pont ugyanígy voltam vele.

  Többet nem beszéltünk, mert megkezdődött a meccs, amit mind a hárman őrjöngve szurkoltunk végig, nem hiába, mert nyertünk. Stephan is eredményes volt, így újabb találattal növelte a góljai számát. Az öröme viszont visszafogott volt és csak egy pillanatra nézett rám miközben ujjaival egy szívecskét formált.

 - Ó, a kis Don Juan - nevetett fel Lorenzo.

 - Kusika - löktem oldalba, de közben egy letörölhetetlen vigyor kúszott a képemre.

  A hármas sípszó után mi is elindultunk a tömeggel kifelé, de aztán lefordultunk az ismerős folyosónál.

 - Ez annyira király! - lelkendezett új barátunk és a figyelmemet nem kerülhette el, hogy mérhetetlen örömében összekulcsolta az ujjait Lorenzoéval. A szőkeség először meglepődött, majd szép lassan elpirult, de a kezét semmi pénzért nem vette volna el új börtönéből.

 - Kicsilány! - kapott fel hirtelen brazil barátom. - Nyertünk! - puszilgatott össze-vissza.

 - Láttam - nevettem el magam. - Fúj - toltam el magamtól.

 - Mi baj van? - vigyorgott rám.

 - Rettenetesen büdös és izzadt vagy - fintorogtam.

 - Szép is lenne, ha kilencven perc rohangászás után nem így lenne - rázta meg nevetve a fejét. - Bezzeg a Fáraónak nem mondanád ezt!

 - Mit nem mondana nekem? - jelent meg mellettem az említett, szintén eléggé csapzottan. Első dolga volt, hogy magához húzott és megcsókolt.

 - Hogy milyen büdös és izzadt vagy - utánozta a hangomat Kaká röhögve.

 - Azt csak neked mondja. Látod, nekem még ezt is szabad - vont még közelebb magához.

 - Hé-hé-hé - állítottam meg. - Azért ne kísértsd a sorsot - nyomtam egy puszit a szájára.

 - Azt te kísérted, nem is kicsit - suttogta a fülembe, majd beleharapott egy aprót a nyakamba, amitől halkan felnyögtem.

 - Hé, fiatalok! - röhögött Kaká, akihez időközben Montolivo is csatlakozott. - Itt házas emberek is vannak, így kérjük kíméljetek meg a szexuális kisugárzásotoktól, amivel már lassan egy Geiger-Müller számlálót is kiakasztanátok.

 - Kapd be - néztem rá mérgesen, de közben alig tudtam visszatartani a nevetésemet. Jókedvem egy pillanat alatt semmissé lett, mikor tekintetem találkozott egy szomorú, barna szempárral. Zavartan kaptam el a fejemet és szemeimet segítség kérőn meresztettem Lorenzora, mert Stephan egyre idegesebben figyelte a csapattársát, aki le sem vette a szemét rólam.

 - Lexy mikor indulunk? - kérdezte hirtelen a szőkeség.

 - Nem tudom. Miért?

 - Mert az összes cuccunk nálatok van és holnap reggel szükségünk lesz rájuk a suliban - vigyorodott el. Hálásan bólintottam neki a terelésért.

 - Ha megvártok akkor hazadoblak titeket - szólalt meg Stephan majd kérdőn rám nézett.

 - Azt hiszem ez egy kihagyhatatlan ajánlat - öleltem magamhoz.

 - Akkor sietek - engedett el, majd néhány lépéssel el is tűnt az öltözőben. Kaká és Montolivo is elköszöntek tőlünk, így hárman maradtunk egy ideig.

 - Lehet, hogy nem az én dolgom, de az a srác eléggé oda van érted - szólalt meg halkan Ádám. Döbbenten fordultam felé.

 - Ezt honnan veszed?

 - Látszik rajta. Ráadásul a meccs előtt sem fogta vissza magát , ha Lorenzo nem lép közbe, akkor itt kap le a folyosó közepén. Gondolom a barátod nem örült volna neki túlzottan - somolygott rám.

 - Hát nem - nyeltem nagyot. - Kérlek...

 - Lakat a számon - vágott a szavamba.

 - Köszönöm - pislogtam rá hálásan.

 - Nincs mit - mosolyodott el. - Bár még mindig haragszom kicsit a délelőtti szívatásért.

 - Csak biztos akartam lenni benne, hogy nem csak szórakozol vele. Meg jó volt nézni a fejedet, hogy majd szétrobbant a féltékenységtől - kacsintottam rá.

 - Gonosz vagy - csóválta meg nevetve a fejét.

  Hirtelen elkomolyodtam és átváltottam magyarra.

 - Ugye tudod, hogyha megbántod, kicsinállak?

 - Eszembe sincs bántani - komolyodott el ő is. - Amit mondtam, azt úgy is gondoltam. Már az első pillanattól fogva vonzott valami hozzá.

 - Akkor jó - nevettem el magam Lorenzo arcára nézve, aki szemeit forgatva figyelt minket.

 - Már megint úgy karattyoltok, hogy én ne értsem - húzta fel az orrát.

 - Nyugi szivi - ölelte át Ádám. - Semmi másról nem volt szó, csak a mai meccsről - nyomott egy puszit a szőke szájára, mire az irtózatosan elpirult.

 - Miért nem hiszek neked? - sóhajtott fel miközben a szemei boldogan csillogtak.

 - Itt vagyok, mehetünk - jelent meg az én barátom is mellettünk, kezében a sporttáskájával. Tusfürdőjének illata az orromba kúszott és teljesen letaglózott. Hozzábújtam és mélyeket szippantottam belőle. Nevetve puszilt a hajamba majd elindultunk az autójához. Útközben sokat beszélgettünk, nevetgéltünk majd nálunk a két fiú összeszedte a cuccait, Stephan pedig felajánlotta nekik, hogy haza furikázza őket. Hosszabb csókkal búcsúztunk el egymástól. Nem tudtam velük menni, mert korán ágyba akartam bújni, hiszen holnaptól új élet kezdődik számomra, egy új iskolában amire szerettem volna felkészülni.