2015. január 29., csütörtök

75. fejezet

Lexy

   Miután elbúcsúztunk Maristól és a többiektől, a hatalmas csomagokkal elindultunk hazafelé. Ádám segített Réka cuccait cipelni, mert a lány kisajátította magának Lolót. Belekarolt a szőke fiúba és idétlen kérdésekkel bombázta egész úton.
 - Ez a csaj mindig ilyen? - bökött Ádi a fejével az előttünk haladókra. Furcsa volt, hogy most olyan közegben voltunk, ahol a magyarok voltak többségben, így ezen a nyelven beszélgettünk.
 - Réka? Igen, ő mindig és most még vissza is fogja magát - nevettünk fel.
 - Remélem nem akar semmit a pasimtól - morogta Ádám, mikor látta, hogy a barátja és a lány milyen jól kijönnek egymással.
 - Nyugi, Réa nem veszélyezteti a területedet - röhögtem fel. - Csak tudod, ő betegesen szereti a melegeket babusgatni.
 - Így igaz - bólogatott egyetértően Roni, Noncsi és Zsolti. - A közre nem veszélyes, csak önmagára.
 - Hallottam ám - szólt hátra vigyorogva a barna hajú csajszi, de nem úgy tűnt, mintha nagyon izgatná, hogy kibeszéljük a háta mögött.
Mire észbe kaptunk, már ott álltunk a házunk előtt.
 - Basszus! - kaptam a fejemhez. - Elfelejtettem felhívni anyát, hogy hány emberre számítson.
 - Hívd fel most - kacsintott rám cinkosan Roni. Gyorsan benyúltam a zsebembe és előkapartam a telómat.
 - Szia Anya! - szóltam bele röhögve. - Négy emberrel számolj!
 - Vettem észre - nyílt ki a bejárati ajtó és ott állt jóanyám a telefonjával a kezében. - Örülök, hogy egyáltalán eszedbe jutott tájékoztatni - nézett rám fejcsóválva.
 - Szia Bia! - köszöntek neki kórusban a barátaim, majd szinte a nyakába ugrottak.
 - Ciao, Ragazzi! - puszilta őket körbe.
 - Elhitted, hogy tudsz olaszul? - vigyorgott rá Vera pofátlanul.
 - Te meg elhitted, hogy nem köplek be Marisnak, hogy belezúgtál a tesi tanárodba? - vágott vissza anya. Mi csak röhögtünk rajtuk, hiszen az ilyen kis csipkelődések annak idején szinte minden naposak voltak köztük.
 - Hiányoztál - húzta szarkasztikus mosolyra a száját a barátnőm.
 - Hát még te nekem - kacsintott rá jóanyám. - Na mi lesz? - nézett aztán végig mindenkin. - Ma még bejöttök?
 - Komolyan, ez már hiányzott - sóhajtott fel jókedvűen Noncsi és követte a többieket a lakásba.
 - Ti? Maradtok? - nézett anya Lorenzora és Ádámra. - Tudjátok mit? Ne is feleljetek, befelé! - terelte őket a nappaliba, minden ellenkezést meghiúsítva ezzel. - Lexy, mutasd meg, hogy hova pakolhatnak, aztán kézmosás és kaja! - tűnt el a konyhában végre.
 - Anyád semmit nem változott - forgatta meg a szemeit Roni. - De pont ez a jó.
 - Hova is pakolhatunk? - nézett körbe Zsolti, lába előtt a táskájával.
 - Gyertek, felvisszük a szarjaitokat a szobámba.
 - Na-na-na-na-na - állított meg egy ujj mozdulatával Vera. - Ezek itt nem szarok. Rendicsek? Ezek nagyon fontos holmik.
 - Gondolom - vigyorodtam el magam.
 - Miért, szerinted nem fontos dolog a Barcás kispárnám, vagy a Neymaros törölközőm? - szipogott teátrálisan.
 - Fúj - húztam el a számat. - Képes voltál ilyen dolgokat behozni egy Milán szentélybe? - tártam ki előttük az ajtómat.
 - Baszd meg Alexa! - szaladt ki Zsolti száján a jól ismert szlogen. - Te tényleg nem apróztad el - nézett körül hitetlenkedve.
 - Úristen - sóhajtott fel Noncsi is. - Ez már tényleg beteges.
 - Nem is - biggyesztettem le az ajkaimat. - Na jó, egy kicsit - vigyorodtam el ismét és körbe néztem a szobámba.
 - Ez rohadt jó - terült el az ágyamon Noncsi és Zsolti szinte egyszerre.
 - Ú, én innen el sem mozdulok - hunyta le a szemeit a sötét hajú lány.
 - Nem akarok belepofádzani, de annak anya nem nagyon örülne. Szerintem ha sürgősen nem jelenünk meg a konyhában, felderítő csapatokat fog a keresésünkre küldeni.
 - Pedig olyan jó itt - nyafogtak tovább az ágyamon fekvők.
 - Lehet, de én meg éhen halok - vonta meg a vállát Vera, majd kilépett az ajtón. Olyan volt, mint egy falka vezér, mert a többiek, kisebb morgásokkal, de követték. Jókedvűen siettem volna utánuk, mikor Ádám visszahúzott.
 - Bocsi Lexy, de haza kell mennem - mutatott a telefonján megjelenő sms-re.
 - Ó, akkor nem is alszol itt?
 - Sajnálom, de nem lehet. Segítenem kell otthon.
 - Hát jó - szomorodtam el. - De azért holnap eljössz velünk a San Siroba?
 - Ki nem hagynám - nevetett fel. - Kíváncsi vagyok, mit fognak szólni a barátaid, amikor bemutatod nekik a "naaaaagy" Fáraót.
 - Maradj már - löktem vállon zavartan. - Muszáj beparáztatnod?
 - Nyugi, szeretni fogják - simított végig az arcomon kedvesen. - Már csak azért is, mert odáig van érted.
 - Hé, mi van itt? - sétált felénk Lolo mosolyogva. - Csak nem megpróbálod elcsábítani a sötét oldalra a barátomat? - húzta fel a szemöldökét vigyorogva a szöszi.
 - Mivel te lecseréltél egy meleg rajongóra, így kénytelen voltam váltani - nézett kihívóan rá Ádi.
 - Nem is cseréltelek le - kezdett duzzogni a srác. - Mint már mondtam, nem tehetek róla, hogy mágnesként vonzom az embereket.
 - És a mágnes melyik oldala vagy édesem, a kék vagy a piros? - rántotta magához Ádám a fiút, majd hevesen megcsókolta.
 - Azt hiszem én most lelépek - fordultam meg vigyorogva. - Lolo, ha végeztél a mandula vizsgálattal, akkor majd gyere a konyhába - mondtam, majd hangosan felröhögtem, amikor megláttam, hogy mind a két fiú egyszerre emeli fel felém a középső ujját anélkül, hogy elszakadnának egymástól.
Ahogy beléptem a zsúfolásig megtelt helységbe, minden szem rám szegeződött.
 - Na az emlegetett szamár is megjelent.
 - Én is szeretlek Roni - paskoltam meg a lány vállát erőteljesen.
 - Hé, ne keménykedjél nekem - vigyorgott rám.
 - Mert akkor mi lesz?
 - Bedoblak a tigrisek közé vacsorának.
 - Nem inkább te mész vacsorára a Tigrishez? - vigyorogtam rá gúnyolódva.
 - Kusika - emelte fel a kezét és tarkón csapott.
 - Lex, azt tudtad, hogy Pityu a kísérő tanár? - nézett sokat mondón Verára Noncsi.
 - Ja, hogy ezért akarsz te a Tigrissel vacsorázni - pislogtam mindent tudóan a lányra.
 - Drága Ronim - szólította meg anya, a már így is teljesen zavarba lévő lányt. - Még mindig azt a furcsa vonzalmat érzed a tesi tanárod iránt? Akarsz róla beszélni? - hülyéskedett nevetve.
 - Hagyjatok már - nézett ránk dühösen, de tudtuk, hogy nem haragszik ránk. - Most mit csináljak, ha egyszerűen olyan kis... - kereste a megfelelő szavakat, de Zsolti megelőzte.
 - Pityúúúú?
Hangos röhögés söpört végig rajtunk, amit az ajtón belépő Lorenzo mosolyogva figyelt.
 - Mi ez a jó kedv? - nézett rám tanácstalanul.
 - Imádjuk szívatni egymást és most Ronin a sor - mutattam a rákvörös fejjel ülő lányra, miközben olaszra váltottam, hogy a barátom is betudjon csatlakozni közénk.
 - Na, ha mindenki itt van, akkor most már lehet szedni - tette le elénk anya a hatalmas tálat, ami stílusosan tele volt milánói makarónival.
  Mindenki hatalmas adagot szedett belőle, majd kajálni kezdtünk. A baj csak az volt, hogy mi evés közben sem tudtunk csendben maradni, így a konyha csak úgy zengett a ricsajunktól. Anya mosolyogva nézte "kicsiny" társaságunkat. A rengeteg szorgos kéznek és üres hasnak köszönhetően, hamar elfogyott az összes tészta, mi pedig jóllakottan dőltünk hátra a székünkben.
 - Petiék bánhatják, hogy kimaradtak ebből - sóhajtott fel Réka.
 - Jé, te is itt vagy? - vigyorogtam rá gúnyosan.
 - Most miért mondod ezt?
 - Mert mióta megjöttetek le sem lehet robbantani téged Loloról - nevettem fel.
 - Jól van na! Tudod, hogy ezek a kis husik a mindeneim - pislogott hatalmas szemekkel a szőke srácra. - Tényleg, Ádi hol van?
 - Biztos elüldözted! - röhögött fel Noncsi hangosan.
 - Haza kellett mennie segíteni - világosítottam fel a már falfehér arcúvá vált lányt. - Nyugi, semmi köze ahhoz, hogy letámadtad a barátját.
 - Jaj, ne haragudj - nézett riadt szemekkel Lorenzora. - Ha túl sok vagyok csak szólj rám.
 - Oké, ha úgy érzem, majd szólok - nevetett rá kedvesen a fiú. - Amúgy ez annyira furcsa - motyogta a orra alá, de meghallottuk.
 - Mi?
 - Hát ez az egész - mutatott körbe. - Szinte nem is ismerjük egymást, mégis úgy beszélgetünk, mintha ezer éve haverok lennénk és egyiktek sincs megbotránkozva azon, hogy meleg vagyok. Tényleg nem zavar titeket? - nézett hirtelen körbe.
 - Nem - rázta mindenki a fejét, majd Zsolti a fiú felé fordult.
 - Figyi, nem fogok hazudni neked. Én nem vagyok úgy oda érted, mint a lányok, sőt. Kemény fenntartásaim voltak veled szemben, de ezt idővel legyőztem. Lexy szeret és nekünk ez a lényeg, a többi elhanyagolható dolog.
 - Köszi, hogy ilyen őszinte voltál - nézett rá hálásan Lorenzo. A hirtelen jött feszült hangulatot Roni törte meg.
 - Na, melyik filmet nézzük meg először?
 - Amerikai Pite három - hangzott az egyöntetű válasz.
 - Akkor nyomás - hessegetett ki minket a konyhából anya. - Majd én elpakolok, ti csak élvezzétek ki ezt a néhány napot, amit együtt tölthettek - mosolygott ránk.
  Miután mindannyian megköszöntük egy-egy puszival a kaját, felszambáztunk a szobámba. Együttes erővel felfújtuk a matracokat és mindenki elfoglalta a számára kényelmes helyet. Elindítottuk a filmet és rengeteget nevettünk rajta. Ahogy végig néztem a számomra oly kedves arcokon, a szívem összefacsarodott. Rájöttem, hogy rohadtul hiányoznak, ha nincsenek mellettem.

Lexy ágya

2015. január 22., csütörtök

74.fejezet

Lexy

   Kínkeservvel jött el a hétvége, ami nem volt éppen probléma mentes. Damiano lassan az őrületbe kergetett a nyomulásával. Stephant egész héten nem láttam, mert edzőtáborban volt és a Roma elleni meccsre készült. Igaz, hogy beszéltünk telefonon, de csak néhány szót, mert a hangján hallottam, hogy rettenetesen fáradt, így inkább pihenni küldtem. Jelenleg az egyetlen jó dolog az életemben Lolo és Ádi barátsága volt.
 - Lexy - hallottam meg egy ismerős hangot miközben az álom és az ébrenlét peremén egyensúlyoztam. - Ébresztő!
 - Csak még egy kicsit - könyörögtem és arcomat a párnámba fúrtam.
 - Tőlem addig alhatsz ameddig akarsz, de nem hiszem, hogy a barátaid örülnének neki, ha lekésnéd a találkozót.
 - Milyen nap van? -ültem fel csomóba zsugorodott gyomorral.
 - Szombat - mosolyodott el anya. - Egy óra múlva érkezik a busz.
 - A fenébe - ugrottam ki az ágyból, de a takaró a bokámra tekeredett így egy hatalmas puffanással értem padlót. - Aú - dörzsöltem meg a fájó térdemet. - Miért nem keltettél előbb? - néztem csúnyán jóanyámra, aki fejcsóválva figyelte a bénázásomat.
 - Kétszer is szóltam, de meg sem hallottad.
 - Basszus, basszus, basszus - álltam fel a padlóról majd a szekrényemhez léptem. Előkaptam egy kényelmes nadrágot, egy egyszerű pólót és kezemben a szerzeményeimmel a fürdőbe siettem. Egy gyors zuhanyzás után felöltöztem és összekötöttem a rasztáimat. Amint végeztem gyorsan rendet tettem a szobámban és csak utána indultam le a konyhába, ahol már készen várt a reggelim az asztalon.
 - Köszi - néztem hálásan anyára, aki csak halványan elmosolyodott.
 - Végül is hányan alszanak itt? - kérdezte néhány pillanat múlva.
 - Ö...Roni, Réka, Noncsi és Zsolti biztosan. A többieket nem tudom.
 - Többieket?
 - Tomira, Petire, Zolira, Dórira és Regire gondolok - soroltam fel a neveket. - Ők még bizonytalanok, azt sem tudom, hogy jönnek.e?
 - Egyszóval megint csupa ágy lesz a szobád - vigyorodott el anya.
 - Ja, akárcsak otthon - sóhajtottam fel miközben emlékeim közt felvillantak a régi hétvégi képek, ahol mindannyian nálunk aludtunk, egy szobában, egy kupacban.
 - A régi szép idők. De azért jó lenne, ha küldenél egy sms-t, hogy mégis hány emberre főzzek.
 - Oké - bólintottam, majd az órámra néztem. - A rohadt életbe. El fogok késni - ugrottam fel, majd egy puszit nyomtam anya arcára és már száguldottam is ki a bejáraton, ahol beleütköztem két ott ácsorgó srácba. - Sziasztok! Hát ti?
 - Csak nem gondoltad, hogy kihagyjuk a nagy találkozást? - kérdezte Lolo és magához húzva megpuszilt.
 - Hé ti, még a végén féltékeny leszek - nézett ránk tettetett morcossággal Ádi, de aztán elnevette magát. - Szia Lex! Mehetünk?
 - Ti most komolyan eljöttök velem? - néztem rájuk döbbenten.
 - Persze - vágta rá a szőke barátom. - Vagy nem szeretnéd? - bizonytalanodott el ahogy az arcomra nézett.
 - Dehogy nem! - vágtam rá azonnal. - Csak megleptetek, hogy emlékeztetek rá, hogy mikor jönnek - rántottam meg a vállamat.
 - Lexy, szeretünk, így egyértelmű, hogy minden fontos ami veled történik.
Hálás mosolyt villantottam rájuk, majd elindultunk a buszpályaudvar felé a megbeszélt találkozóra. Út közben a suliról dumáltunk és az idióta hódolómról, aki egyszerűen nem akart rólam lekopni, bármit is tettem.
 - Én a helyedben már szóltam volna Stephannak - mondta Lolo.
 - Nem akarok, mert épp elég gondja van így is - sóhajtottam fel.
 - De Damiano egyre pofátlanabb lesz és nem szeretném, ha valami olyat tenne veled, amit te nem szeretnél - nézett rám a barátom kölyökkutya szemekkel.
 - Édes vagy, de eddig is sikerült leszerelnem - bizonygattam.
 - Tudom, de féltelek - biggyesztette le az ajkait.
 - Olyan édes vagy, de nem kell - simogattam meg az arcát. - A magyar lányokat kemény fából faragták.
 - Ha nem tudnám, hogy ő az én barátom, azt gondolnám, hogy együtt vagytok - nevette el magát Ádi. - Egyszerűen annyira egymásra vagytok hangolva, hogy az már félelmetes - rázta meg hitetlenkedve a fejét, de látszott rajta, hogy nem haragszik.
 - Nem tehetek róla, hogy olyan a kisugárzásom, hogy a fiúk mellette a csajokat is bevonzom. Ez kérlek szépen adottság - bohóckodott Lorenzo amin mi nagyon jókat derültünk.
Időközben megérkeztünk a célunkhoz és megálltunk egy padnál. Remegő gyomorral néztem szét a rengeteg ember közt. Egyetlen dolog kattogott a fejemben, mégpedig az, hogy nem sokára újra láthatom a barátaimat.
 - Alessia! - süvöltött ekkor végig egy rettenetesen régen hallott, ismerős hang a levegőben.
Megpördültem a tengelyem körül és megpillantottam a régi osztályom első hírnökeit, akik akkor kászálódtak le egy turista buszról.
 - Roniiiiiiii! - indultak meg a lábaim a barátosnőm felé. Néhány méter után, mikor elé értem, a nyakába ugrottam.
 - Mi a picsa? - röhögött fel, de ő is megölelgetett.
 - Ciao Lexy! - hallatszódott mindenhonnan amitől nekem könnyek futották el a szemeimet. Minden barátom megölelgetett és rengeteg kérdést zúdult a nyakamba egyszerre.
 - Oké, oké! Majd lesz időtök kikérdezni Alexát. Most hagyjatok neki egy kis levegőt - szólalt meg mögöttem a volt osztályfőnököm hangja.
 - Marcsi néni? - fordultam a nő felé. - De jó, hogy látom.
 - Én is örülök neked - ölelt magához kedvesen. - Azóta sincs még egy akkora száj a suliban, mint ami neked volt.
 - Nekem is hiányzott - vigyorodtam el. - Sütött nekem sütit? - pislogtam rá ártatlan képpel, mert tudni kell, hogy a tanárnőm hadilábon áll a konyhai munka eme vállfajával.
 - Ne szemtelenkedj - emelte rám a mutatóujját fenyegetően, de csak kinevettük. - És most már igazán bemutathatnád a barátaidat nekünk - nézett a hátam mögé, ahol Lolo és Ádi álldogáltak kissé megszeppenve.
 - De hülye vagyok - csaptam a homlokomra.
 - Ezt eddig is tudtuk - szólalt meg Zsolti és elvigyorodott.
 - Kusika - intettem le. - Na szóval. Ő itt Lorenzo és Ádám - mutattam a két fiúra - ők pedig...Marcsi néni és a többiek. Hagy ne kelljen felsorolnom most mindenkit - húztam el a számat. - Majd úgyis megismerkedtek nálunk.
 - Csókolom és sziasztok - szólalt meg hirtelen Ádi magyarul, mire mindenki elhűlve nézett rá.
 - Ja, elfelejtettem, hogy Ádám is magyar - vigyorodtam el. Állítom az utóbbi egy hétben nem volt ilyen jókedvem, mint most mióta megláttam a barátaimat.
 - Rendben - szedte össze maradék ép eszét a volt tanárnőm. - Anyuddal már mindent lebeszéltem. Hétfőn délelőtt tizenegykor találkozunk ugyanitt. Érthető voltam? - nézett a barátaimra, akik boldogan bólintottak. - Ha elkéstek, akkor itt maradtok.
 - Ezzel most nagyon megtetszett minket ijeszteni - röhögött fel Roni.
 - Veronika - mordult rá Marcsi néni. - Ne akard, hogy feltegyelek a következő járatra és haza küldjelek.
 - Nem tenné meg - vigyorgott az említett. - Akkor nem lenne aki segítene Pöstyéni szeletet sütni - nézett rá diadalmasan a barátnőm.
 - Áh, nem is bánom, hogy egy kis ideig nem lesztek velünk - mosolyodott el. - Legalább kipihenlek titeket.
 - Akkor ki jön? - néztem végig a többieken, mire felsorakoztak előttem. - Roni, Zsolti, Noncsi és hol van Réka? - néztem körül kérdőn.
 - Fogadjunk, megint Lolozik - sóhajtott fel Zsolti, majd bekiabált a buszba. - Réka! Indulunk Lexyékhez!
 - Rólam volt szó? - kérdezte halkan a szőke barátom.
 - Nem, Réka egy játékkal játszik, aminek a neve Lol. Ő egy büdös nagy kocka - nevettem el magam a fiúk értetlen arckifejezését látva.
 - Ki beszél itt rólam? - jelent meg végre a lány a busz ajtajában.
 - Mindenki, aki arra vár, hogy elinduljunk - csóváltam meg a fejemet.
 - Itt vagyok - tárta szét a karjait, majd a tekintete megakadt a szőke barátomon. - Úristen, de édes - sikkantotta és mire észbe kaptunk, már Lolo nyakában lógott.

2015. január 8., csütörtök

73.fejezet

Lorenzo

   Hitetlenkedve néztem az előttem állóra. Fogalmam sem volt róla, hogy kerültem elé.
 - Mit keresel te itt? - kérdeztem meglepően magas hangon.
 - Én is örülök, hogy látlak Innamorato (Édesem) - vigyorgott rám gúnyosan miközben elpöckölte az ujjai közül a csikket és ellökte magát a faltól.
 - Azt kérdeztem minek jöttél ide? - találtam végre a hangomra és bátran a szemeibe néztem.
 - Talán, hogy jelezzem, hogy visszajöttem - vonta meg nem törődöm módon a vállát majd átnézett a túloldalra ahol Ádám és Lexy árgus szemekkel figyelte minden mozdulatunkat. - Ja meg hogy tudassam mindenkivel, hogy te az enyém vagy - rántott magához hirtelen. Időm sem volt tiltakozni és ajkait máris durván az enyémekre szorította. Ledermedve éreztem meg kutakodó nyelvét, de ahogy megéreztem a cigaretta keserű ízét, azonnal észhez tértem.
 - Mégis mi a fenét képzelsz magadról? - ordítottam a képébe. Fél szemmel láttam, hogy Lexy alig tudja visszatartani a barátomat, aki a hanglejtéséből ítélve nem túl szép szavakkal illette az ázsiai fiút a saját anyanyelvét használva. - Semmi jogod sincs kijelenteni, hogy a tiéd vagyok, ami amúgy is egy óriási hazugság lenne. Megdugtál és itt hagytál, mint egy útszéli ribancot - vetettem rá egy undorodó pillantást.
 - Imádom, hogy olyan kis heves vagy - simított végig az arcomon, de elkaptam a fejemet, hogy lerázzam az érintését magamról.
 - Tűnj el Hiroto! Hagyj engem békén! - indultam volna vissza a barátaimhoz, de megragadta a csuklómat és maga felé fordított.
 - Nem szabadulsz tőlem ilyen könnyen! Nem akarok leszállni rólad -vigyorgott rám vészjóslóan. - Nyugodtan megmondhatod a kis barátodnak, hogy megérkezett a konkurencia - nevetett fel majd jobb keze középső ujját benyálazta és a számhoz nyomta. - Ciao Bello Lorenzo - mosolyodott el gonoszul majd kezeit a zsebébe süllyesztette és lezser tartással elsétált.
Mintha egy rémálomból ébrednék, úgy botorkáltam vissza a barátaimhoz.
 - Mi illetve ki a fene volt ez? - ugrott elém Ádám, míg Lexy aggódva fürkészte az arcomat.
 - Jól vagy? - kérdezte halkan.
 - Nem... vagyis nem tudom - ráztam meg a fejemet. - Most per pillanat úgy érzem magam, mint akit fejbe kólintottak egy bunkósbottal.
 - Elárulnátok végre, hogy ki a faszom volt ez a seggfej? És miért smárolta le az ÉN barátomat? - lengette meg a kezét előttünk Ádi.
  Megütközve néztem rá, hiszen amit mondott és ahogy mondta az nem illett hozzá. Úgy tűnt, hogy ez a kis affér kihozta őt a sodrából. Egy pillanatig bámultam az arcát és nem tudtam eldönteni, hogy mennyit mondjak el az egészből. Végül erőt vettem magamon és belekezdtem.
 - Ő volt Hiroto - ejtettem ki undorodva a nevét. - Ő... - nem tudtam, hogy mit mondjak róla, így segélykérőn néztem a barátnőmre.
 - Hiro egy köcsög - összegezte egyszerűen a tényeket Lexy. - Kihasználta Lolot majd lelépett.
 - Akkor te meg ő...? - kérdezte fájdalmas arccal Ádám. - Mármint ti...szóval jártatok? Ő az exed?
  Keserű nevetés hagyta el a számat.
 - Nem - biggyesztettem le az ajkaimat. - Hiroto csak megdugott majd közölte, hogy elutazik Japánba - fátyolosodott el a tekintetem vissza emlékezve, de aztán megembereltem magam és felemeltem a fejemet, hogy az előttem álló fiú szemeibe nézhessek. - Soha nem aláztak még meg annyira, de túl tettem rajta magam.
 Figyeltem Ádám érzéseit, amiket könnyedén letudtam olvasni az arcáról. Szörnyülködés, undor, harag ezek voltak a legrosszabbak. Elszégyelltem magam és lelkiekben már készültem rá, hogy most ő is itt fog hagyni, de teljesen megdöbbentem, mikor hirtelen magához húzott és a fülembe suttogott.
 - Ha ezt tudom, biztosan nem engedtem volna, hogy vigyorogva távozzon. Aki téged bánt, velem húz ujjat! - nyomott egy apró csókot az ajkaimra, ami feledtette velem a cigarettától kesernyés ízt, mert ennél édesebb dologban még nem volt részem.
  Lesokkolt arckifejezésemet látva Lexy elnevette magát.
 - Olyan kis husik vagytok - csicseregte miközben kezeit pirosló arcához szorította. Elnevettük magunkat a reakciója láttán.
  Elindultunk végre hazafelé. Ádám a kezemért nyúlt és összefűzte az ujjainkat, amit én vörösödve és heves szívveréssel vettem tudomásul.
 - Nem semmi páros vagytok ti - csóválta meg nevetve a fejét néhány méter megtétele után. - Az egyik kikezd az iskola rémével, a másikért meg meg kell küzdenem a hétfejű exével...
 - Na, ő nem az exem! Nem is kezdtem ki vele! - kiáltottunk fel szinte egyszerre Lexyvel, hogy aztán egymásra nézve éktelen röhögésben törjünk ki.
  Ádi vigyorogva figyelte, ahogy a könnyeinket törölgettük jókedvünkben. Örültem neki, hogy a történtek ellenére is velem maradt. Hiroto árulása után nem hittem volna, hogy bárkiben is bízni fogok, de úgy éreztem, hogy ez a fiú itt mellettem megérdemli, hogy adjak neki egy esélyt.
  Az utunk rövidnek tűnt, főleg miután elbúcsúztunk a raszta lánytól és az én otthonomig meg sem álltunk. Szinte észre sem vettem és már a kapunk előtt ácsorogtunk.
 - Megérkeztünk - sóhajtottam bánatosan.
 - Egy utcával feljebb lakunk - mosolygott rám csibészesen a srác. - Ha nem gond, reggel érted jövök.
 - Nem, persze hogy nem - vágtam rá talán túl hirtelen , de aztán bennem rekedt a szó mikor belenéztem Ádám elsötétült szemeibe. A pillanat tört része alatt találtam magam a kerítésünkre szorítva, Ádi ajkaival a számon. Jóleső nyögéssel engedtem utat kutakodó nyelvének. Percekig kényeztettük egymást, majd zihálva, mosollyal az arcunkon néztünk egymás szemébe.
 - Mennem kell - sóhajtott fel mire elszomorodtam. - Viszont reggel itt foglak várni - simított végig az arcomon kedvesen majd egy aprócska csók után magamra hagyott.
 Fejemet a kerítésnek döntöttem és felnéztem a felhőkre. Boldog voltam és úgy éreztem, ezt senki nem veheti el tőlem, de tévedtem. Ahogy beléptem a házba, összefutottam a bátyámmal, aki undorodva nézett rám.
 - Neked már a saját otthonod se szent - köpött mellém a padlóra. - Bár, ha belegondolok, így legalább lesz okom megvigasztalni a barátnődet - nevetett fel őrült módjára, amitől még a hideg is kirázott.