Lexy
- Ez a rohadt csütörtök hamarabb eljött, mint vártam - morogtam magam elé Lolo tükre előtt forogva, de a szőkeség meghallotta és vigyorogva nézett végig rajtam.
- Nyugi, tökéletesen nézel ki.
- Nem a kinézetemmel van gondom - húztam el a számat. - El tudod te képzelni mit érzek, hogy egész este azt a beképzelt majmot kell néznem? Ráadásul ott lesznek a haverjai is, akik tuti, hogy ugyanolyan bunkók, mint ő - sóhajtottam fel elkeseredetten.
- Lex, ne ítélkezz elhamarkodottan! - fedett meg a barátom.
- Igazad van - vallottam be pillanatokkal később. - Ez a... szóval ő a legrosszabbat hozza ki belőlem.
- Oké, akkor most állj meg egy pillanatra és vegyél egy mély levegőt! Úgy - bólintott Lolo, mikor tettem amit kért - és most még egyet. Nem szeretném, ha bepánikolnál.
- Köszi - mosolyodtam el halványan. Nem is értettem magam. Mitől vagyok így beparázva? Csak egy egyszerű koncertre megyünk, ahol persze ott lesz az az idegesítő rapper is, de majd csak kibírom valahogy.
Rendesen összerezzentem, mikor meghallottam a dudálást a ház elől. Ijedten néztem a barátomra, aki bátorítólag elmosolyodott és megszorította a kezemet.
- Ügyes csaj vagy, megoldod - engedett utamra.
Miután elbúcsúztam a szüleitől és megköszöntem, hogy itt lehettem, Lorenzo elkísért az ajtóig.
- Hiába húzod az időt, attól még találkozni fogsz vele - vigyorgott rám mindentudóan.
- Én nem is... - tiltakoztam, de aztán rájöttem, hogy igaza van. - Kívánj nekem szerencsét és rengeteg türelmet - nyomtam puszit az arcára.
- Egy kalappal - kacsintott rám, majd intett a kocsiban várakozó barátomnak. - Hívj fel, ha hazaértél! - kiáltott még utánam, amitől azonnal jobb kedvem lett. Mielőtt becsuktam volna magam után a kocsiajtót, még jeleztem neki, hogy értettem.
- Ciao bella! - hajolt az ajkaimra Stephan üdvözlésképpen.
- Ciao! - simítottam végig a karján mosolyogva. - Új stílus? - néztem végig rajta, mert a szokásos elegáns megjelenés helyett most egy szaggatott farmert, egy koponyás, fehér pólót és egy bőrhatású fekete, kapucnis pulcsit viselt.
- Ö..nem jó? - kérdezte miközben már fel is vette a tempót a forgalommal.
- Nem azt mondtam - vontam meg a vállamat.- Sőt, kimondottan tetszik - vallottam színt, mert tényleg bejött a kinézete. Édes mosolyt villantott rám majd a kezemet a szájához húzta és megcsókolta. Az ilyen gesztusaitól tudtam igazán elolvadni.
Kíváncsian fordultam Stephan felé az ismeretlen útvonalat látva de ő megelőzve a kérdésemet elárulta a célunkat.
- Felvesszük még Philippet és Mariót.
- Oké - húztam el a számat mikor meghallottam Balotelli nevét. Nem tehettem róla, de a fekete srác még mindig nem lopta a szívembe magát.
Pár perccel később már négyen tartottunk az éjszakai klub felé.
- Többiek? - kérdezte Philippe.
- Mattia azt mondta, hogy a bent találkozunk.
Szívem nagyot dobbant ahogy meghallottam a hátvéd nevét.
- Már csak ez hiányzott - dünnyögtem az orrom alá.
- Mondtál valamit? - fordult felém Stephan.
- Csak szeretnék már ott lenni - füllentettem.
- Kérésed számomra parancs - vigyorodott el a barátom és közben beállt egy neon csövekkel kivilágított épület elé. Ahogy kiszálltunk, érdeklődve néztem körül az Alcatraz előtt. Az biztos, hogy nem így képzeltem el a helyet. Én nívósabb kinézetre számítottam, ehelyett úgy nézett ki az egész, mintha egy szimpla hangár lenne, de ahogy bejutottunk a bejáraton, még a szám is eltátottam a csodálkozástól.
- Hű - bukott ki hirtelen belőlem. A villódzó fények, a tömeg, a zene, mind egyszerre ostromolta meg az érzékszerveimet.
- Jól néz ki mi? - vigyorgott rám Mexes.
- Nem rossz - vallottam be, bár nem voltam oda az ilyen helyekért.
- Ciao ragazzi! - ölelte át a vállamat hirtelen valaki a tömegből.
- Ciao Monty - nevettem el magam a kissé spicces középpályás láttán.
- Gyertek oda hátra - mutatott a terem másik végébe. - Ott vannak a többiek is.
Stephan megfogta a kezemet és keresztül húzott az emberek alkotta rengetegen. Ahogy közeledtünk a VIP sarokhoz, úgy kezdett egyre szaporábban verni a szívem és éreztem, hogy az arcom pirossága is folyamatosan mélyül. Tekintetem azonnal találkozott a védőével, aki forró pillantással nézett végig rajtam. Zavartan kaptam el róla a szemeimet, pedig nekem is rettenetesen tetszett a látvány amit nyújtott. A fiúk azonnal lekezeltek, majd némi ökörködés után teljes figyelmünket a kezdődő koncertnek szenteltük.
A rap nem az én stílusom, de meg kell hagyni, hogy Emis, Fedez és J-Ax nagyon élvezetes műsort csinált fent a színpadon. A tömeg velük együtt őrjöngött. A hangulat akkor hágott igazán a tetőfokára, mikor Emis felhívta magához Stephant és Mariót. A három jóbarát jókat röhögve viccelődött egymással.
- Nem idegesít, hogy ki akarja sajátítani a pasidat? - szólalt meg mögöttem Mattia. - Én biztos nem hagytalak volna itt egyedül. Felvittelek volna magam mellé, hogy mindenki lássa velem vagy - súgta a fülembe olyan hangon amibe beleborzongtam.
- Én nem akarok fent parádézni - fordultam felé mérgesen, de arra nem számítottam, hogy ilyen közel van hozzám, ezért az ajkaink súrolták egymást. Úgy ugrottam hátra, mintha egy skorpió csípett volna meg. Elkerekedett szemekkel néztem a focistára, aki csak egy pimasz vigyorral nyugtázta a történteket.
- Ez finom volt - hajolt újra közel hozzám, amitől megcsapott a belőle áradó alkohol szag.
- Te ittál - tettem a mellkasára a tenyeremet és próbáltam távol tartani magamtól.
- Csak egy kicsit - mutatott elenyésző távolságot az ujjai közt. - Máskülönben nem bírtam volna ki melletted az estét.
Úgy látszik, feltűnt neki az értetlen arckifejezésem, mert megint felém hajolt és íriszeit az enyémekbe fúrta.
- Fogalmad sincs róla, hogy mekkora önuralom kell ahhoz, hogy ne essek neked és ne csókoljam ki belőled a szuszt is. Ahhoz meg még nagyobb, hogy ne ugorjak neki a barátomnak, amiért ő kapta meg azt amit én akartam - csúsztatta a kezeit a csípőmre, hogy közelebb vonjon magához.
- Kérlek - nyögtem ki, de még magam sem tudtam, hogy mit. Azt, hogy engedjen el vagy azt, hogy szorítson magához. Ebből a kábult állapotomból Stephan érkezése térített észhez.
- Most azonnal vedd le a kezed róla! - csattant idegesen a hangja. - Jól vagy? - húzott magához miután a védő gúnyos mosollyal az arcán elengedett.
Hang nem jött ki a torkomon, így csak bólintottam.
- Ne aggódj, csak felügyeltem rá, amíg te Emissel szórakoztál ott fent - köpte neki oda Mattia.
- Nem kell engem óvni! - csattantam fel. - Nem vagyok már kisgyerek!
- Tudom - vigyorgott rám megint egy kacsintás kíséretében De Sciglio. A fejemet tettem volna rá, hogy direkt csinálta, fel akarta hergelni Stephant, hogy az, észt verjen abba az idióta fejébe.
- Miért nem mész haza? - nézett rá szúrós szemekkel a barátom. - Most már itt vagyok és vigyázok Lexyre.
- Igen? És Januártól ki fog rá vigyázni amikor te elutazol? - kérdezte hirtelen a védő.
- Ne foglalkozz vele, az az én dolgom - csattant fel most már mérgesen Stephan. - Húzz el a picsába!
Köpni nyelni nem tudtam, csak kapkodtam a fejemet egyik pasiról a másikra. Miről beszélnek ezek? Milyen január? Milyen utazás?
- Stephan... - kezdtem bele, de ő belém fojtotta a szót.
- Később megbeszéljük - nézett a szemeimbe. - Most jelenésünk van hátul. A fiúk már alig várják, hogy megismerjenek - mosolyodott el halványan.
Nem akartam ennyiben hagyni, de aztán eszembe jutott, hogy hol vagyunk, így beletörődve bólintottam.
Rá sem néztem a védőre, mikor a barátom elkezdett maga után húzni a színpad mögé. Átverekedtük magunkat az őrök sokaságán, majd bekopogtunk egy öltöző ajtaján. Ahogy kinyílt a bejárat, megláttam a három rappert, amint egy kanapén ülve hülyéskedtek egymással.
- Ciao! - lépett be Stephan magabiztosan a helységbe, míg én félszegen követtem, de ahogy megláttam Emis gúnyos mosolyát, kihúztam magam és álltam a tekintetét.
Fél órás beszélgetés után már tudtam, hogy Lorenzonak igaza volt. A másik két énekes teljesen normálisan viselkedett velem. Barátian elbeszélgettünk és nevetgéltünk. Bár Fedez kissé tartózkodó volt, de ezt kárpótolta J-Ax humora és őrültsége. Végül jókedvűen, feldobódva hagytuk el az öltözőt és indultunk haza. Az autóban jutott csak eszembe, hogy miről is akartam beszélni a barátommal. Felé fordultam és kíváncsian néztem, hogy milyen ideges lesz a nézésemtől.
- Szóval? Hallgatlak. Mi ez a januáros dolog?- tettem fel a kérdést.