16. fejezet

Lexy

   Bekapcsoltam a skypeot és vártam. A délután képei pörögtek a szemeim előtt. Olyan édes volt, ahogy ott ült mellettem és talán jobban zavarban volt, mint én. Arcomra idétlen mosoly kúszott, mikor eszembe jutott, milyen cukin pislogott, pusziért kuncsorogva. Hmm, milyen isteni illata volt. Hatalmasat ugrottam, mikor meghallottam a skype jellegzetes hangját. Rányomtam a fogadás gombra és máris megláttam a mosolygó barátaimat.

 - Ciao, Lexy! - hallottam négy különböző hangot.

 - Sziasztok! - nevettem fel.

 - Beszéled még a nyelvünket? - kérdezte Roni szarkasztikus humorával, ami rohadtul hiányzott.

 - Van egy kis akcentje, de az eddig is volt - szólt bele Noncsi.

 - Be lehet fejezni a piszkálásomat - morogtam rájuk.

 - Nekem pezsegsz kicsi plusz? - vigyorgott Roni és tudtam, hogy nem úszom meg ezt a beszélgetést sem a jól megszokott beszólások nélkül.

 - Mi van veled Alessia? - kérdezte Zsolti.

 - Nem sok. Unalmas nélkületek minden, bár már vannak új barátaim.

 - You don't say? - szólalt meg végre Réka is.

 - Hiányoztál - nézett rá Roni az előtte szólóra, monitoron keresztül.

 - Fejezzétek már be - szólt rájuk Zsolti -, ha folyton ti pofáztok, soha nem tudjuk meg, hogy kik az új barátai Lexynek!

 - Excuse me! - emelte fel a kezeit Roni és engem elkapott a röhögőgörcs.

 - És ezek levegőt vesznek - sóhajtott fel Noncsi.

 - Elég! - visítottam a könnyeimet törölgetve.

 - Gond van? - lépett be anya az ajtón. Úgy látszik, túl hangos voltam.

 - Nincs, csak ezek itt nem bírnak magukkal - mutattam a képernyőre.

 - Ja, vagy úgy! Sziasztok édeseim! - köszönt nekik.

 - Szia, Bia! - hallatszott egyszerre, mint az iskolában.

 - Hiányoztok - mosolygott rájuk.

 - Te is, meg a szombat délutánok is - közölte vele Zsolti.

 - Drágám, már régen hallottam a hangod. Jól vagy?

 - Igeeen.

 - És ti lányok?

 - Mi is - vette át a szót Roni. - Bár tudod mennyi nemierőszak történik évente? Nem elég!

 - Roni baszd meg! - nevetett fel anya.

 - Ú, ez már de hiányzott - röhögtek fel a többiek is.

 - Nevetelsz? Ne neveteljél! - nyomta Roni tovább a szöveget.

 - Anyaaa! - szóltam rá drága jó szülőmre. - Szeretnék "én" beszélgetni a barátaimmal.

 - Oké, bocs - tette fel a kezeit, majd a haverjaimhoz fordult. - Megyek, mert Alexa féltékeny.

 - A kis huncut - vihogott Roni.

 - Te bánat! - nyögte be Noncsi

 - Sziasztok! - vigyorgott anya rájuk és elköszönt. Becsukva maga mögött az ajtót, végre egyedül hagyott a barátaimmal.

 - Hol is tartottunk? - néztem rájuk kérdőn.

 - Ott, hogy új barátaid vannak - húzta fel az orrát Roni, míg a többiek érdeklődve figyeltek rám. Belefogtam a mesélésbe és felidéztem az elmúlt napok történéseit. Végre csöndben végig hallgattak, ami csoda számba ment. Elmeséltem a puszit is nekik.

 - Kurva ügyes vagy baszd meg! - ütötte össze a tenyereit Zsolti és vigyorogva nézett rám. - Ez olyan ügyes volt, hogy két kekszet is kapsz.

 - Hogy dűljön rád a meggyfa, focistákkal haverkodsz? - rázta a fejét Roni.

  Noncsi csak nevetett, az egyik ismerőse szerint úgy, mint egy tizenkilencedik századi prosti.

 - Kedves Roni - szólalt meg Réka -, kívülállóként mi a véleményed az intelligenciáról?

 - Te mi a faszról beszélsz? - vihogott Roni.

 - Veronika, csak egyszer, egyszer az életben ne lennél ilyen geci buta! - hülyéskedett Zsolti és nekem könnyek szöktek a szemembe, mert tényleg nagyon hiányoztak a közös baromkodások.

 - Képzeljétek, tegnap találkoztunk Zs.Zs-vel az állomáson - kezdett új sztoriba Zsolti és Roni hangosan röhögni kezdett. - Megállt a vonat és pont előttünk nyílt ki az ajtó, ez a hülye meg beszólt a fent álló utasoknak: "Hangok vagytok leszállni!" Szerintetek? Majdnem bepisiltünk a nevetéstől.

 - Ez hülye - vihogtam én is.

  Kopogásra kaptam fel a fejem.

 - Szabad - szóltam ki, mert azt hittem, hogy valamelyik családtagomnak hiányzok. Az ajtó halkan kinyílt és egy szőke fej bukkant fel benne.

 - Ciao, Lexy! Anyukád engedett be - magyarázkodott rögtön.

 - Ciao, Lorenzo - álltam fel és öleltem meg a barátomat.

 - Zavarok? - nézett félszegen a laptopom felé.

 - Dehogy - fogtam meg a kezét. - Gyere! - húztam magam után és leültettem a gépem elé. - Pofa be! - szóltam rá a többiekre, akik eddig egymással hülyéskedtek, de most hirtelen ránk kapták a tekintetüket. - Ő itt Lorenzo - mutattam be nekik. A lányok elhűlve nézték, míg Zsolti kapcsolt leghamarabb.

 - Ciao, Lorenzo! Mi chiamo Zsolti. Come stai? - vette elő olasz tudását és én már láttam magam előtt Maris önelégült arcát.

 - Szia! - vigyorgott rá, érdekes akcentussal ejtve ki a magyar köszönést, amit én tanítottam neki. - Sto bene grazie, E tu?

  Végre a lányok is megtalálták a hangjukat és egymás szavába vágva fitogtatták az olasz tudásukat.

 - Lexy, baszd meg, tényleg úgy néz ki, mint Draco Malfoy - nézett a kamerába, csillogó szemekkel Roni. Tudtam, hogy mit jelent ez a nézés.

 - Sajnos le kell, hogy hűtselek Roncimonci - nevettem rá - Lorenzo meleg.

  Roni szemei elkerekedtek.

 - Milyen kár! - hallottam meg a hangját, ami csöpögött az iróniától. - Ez a női nem számára egy újabb hatalmas veszteség - sóhajtott fel.

  Lorenzo rám kapta a tekintetét és kérdőn nézett rám.

 - Jól hallottam, hogy rólam van szó? - érdeklődött.

 - Igen, Roni - mutattam a lányra, aki intett egyet -, azt mondta, hogy olyan vagy, mint Draco Malfoy a Harry Potterből.

 - Tudom, hogy kicsoda Draco - nevetett fel. - Én is ismerem a HP-t.

 - Nekem kell ez a pasi - hisztizett Veronika a gép előtt.

 - Mit mond? - kérdezte Lolo.

 - Hogy kár, hogy nem szereted a lányokat - nevettem, de Lorenzo arcára nézve lefagytam.

 - Ők...ők, tudják? - kérdezte dadogva, miközben elpirult.

 - Igen és nem zavarja őket - fogtam meg a kezét.

 - Ti tényleg ilyen toleránsak vagytok? - döbbent le teljesen.

 - Minket nem zavar - szólalt meg végre Réka is.

 - Kösz srácok - mosolygott rájuk megkönnyebbülten az én új barátom.

  Ahogy ez a dolog kiderült, onnantól kezdve megindult a beszélgetés köztük. Akadozva ugyan, de sikerült egymást megérteniük. Sokat nevettünk, ha valamit félreértettünk.

 - Kapcsold már ki! - hallottuk meg Zsolti kiabálását. Érdeklődve néztünk rá. - Bocsi, de a húgom már megint azt a szart hallgatja.

 - Naaa! - háborodtam fel, mikor rájöttem, hogy miről beszél.

 - Mi is megtudhatjuk, hogy miről van szó? - kérdezte Noncsi.

 - Melyik az a zenekar, amit Zsolti húga szeret, de ő nem? - tettem fel az ezer forintos kérdést.

 - A One Direction - vágták rá egyszerre és nevetni kezdtek. Lorenzohoz fordulva elmeséltem neki a történteket.

 - De hiszen ők olyan aranyosak és jó a zenéjük is - háborodott fel. - Zayn pedig olyan cuki.

 - Te csődőr! - nyögte be Zsolti, mire újra ránk tört a vihogás. Nehéz volt a röhögéstől elfúló hangon megmagyaráznom az olasz fiúnak, hogy miért nevetünk már megint. Mikor megértette, velünk nevetett ő is. Örültem, hogy ilyen jól kijönnek egymással a barátaim.

 - Én megyek, mert segítenem kell anyának vigyázni a húgomra, amíg ő vacsorát csinál - búcsúzott Réka. Elköszöntünk tőle, majd Noncsi is lelépett. Roni és Zsolti felváltva oltogattak az idióta focista vicceikkel.

 - Buona sera e tutti! - köszönt el végül a barátnőm is, egy puszit dobva nekünk.

 - Hát, azt hiszem én is megyek - jelentette be Zsolti. - Olvasok még egy keveset, aztán elteszem magamat holnapra. Ja és mond meg Lorenzonak, hogy komálom - vigyorgott ránk és ő is kilépett skyperól.

 - Ketten maradtunk - nézett rám Lolo és elfeküdt az ágyamon.

 - Ja, végre egy kis csend - dőltem mellé.

 - Mesélj csak, mi volt tegnap? - fordult felém és felkönyökölt. Várakozón nézett rám. - Mire célozgattak a barátaid?

 - Hááát, az úgy volt... - kezdtem bele a mondandómba és újra elmeséltem a tegnapi és a mai délutánomat is. Lorenzo figyelmesen hallgatott, majd a végén huncutul rám mosolygott.

 - Egyszerre két pasit hülyítesz?

 - Nem is hülyítem őket - csattantam fel.

 - Jól van na - nézett rám kedvesen. - Tudod, hogy irigy vagyok? - kérdezte.

 - Miért?

 - Mert két ilyen dögös pasi érdeklődik utánad - vigyorgott. - Bárcsak az egyik meleg lenne vagy legalább Poli - sóhajtott.

 - Nyugi, te is fogsz majd találni egy dögös pasit. Lehet, hogy olyan lesz, mint Harry Potter - nevettem fel hangosan.

 - Olyan gonosz vagy - nézett rám mérgesen, de a szemei mosolyogtak.

 - Miért? Nem a sötét hajú, zöld szemű srácok jönnek be neked? - szívattam tovább.

 - Nem, nekem a babaarcú pasik tetszenek - jelentette ki. - És neked? Melyik tetszik, Stephan vagy Mattia? Vagy van egy nevető harmadik?

 - És még én vagyok a gonosz - tettem a szívemre a kezem. - Amúgy nem tudom. Stephannak nagyon bejön a stílusa, a kisfiús természete. Míg Mattia rém aranyos volt velem és a tesóimmal. Ráadásul ő sem egy bányarém - pislogtam a fiúra, aki elvigyorodott és a homlokomra nyomta a tenyerét.

 - Heveny focista lázban szenvedsz - diagnosztizált.

 - Mondj valami újat - nyögtem fel és a kezeimet az arcomra tapasztottam.

 - Hogy áll a blogod? - terelte el valamelyest a témát.

 - Haladok vele. Most nyáron oké, mert van időm a meccsekre, de félek, hogy mi lesz a suli alatt. Nem tudok majd minden csapatról írni - sóhajtottam fel és örültem, hogy végre valakivel megoszthattam a félelmeimet.

 - Ügyes vagy te, majd megoldod - simított végig az arcomon.

 - Tudtad, hogy Stephan azt hitte, hogy a pasim vagy? - kérdeztem meg hirtelen.

 - Hogy mi? - pattant fel az ágyról. - Stephan el Shaarawy?

 - Igen, ő - bólogattam nevetve.

 - De hát hogy? Miért? Mikor? - árasztott el a kérdéseivel.

 - Kinek is tetszik jobban a Fáraó? - vigyorogtam rajta.

 - Ó, fogd be és meséld el, hogy kerültem én szóba köztetek?

  Engedtem az unszolásának és elmondtam neki a csengőhangos sztorit. Tágra nyílt szemekkel itta magába a szavaimat.

 - Úristen - suttogta a végén. - Te neki is elmondtad, hogy meleg vagyok?

 - Igen, de ahogy a barátaimat, őt sem érdekelte - vontam meg a vállam.

 - Komolyan mondom, mióta barátok vagyunk, az emberek mintha toleránsabbak lennének velem. Míg nem ismertelek, nagyon kevesen tudták rólam, hogy...szóval, hogy a fiúkat szeretem - nyögte ki nehezen. - De mióta te itt vagy, mintha senkit nem érdekelne. Elfogadnak olyannak, amilyen vagyok.

 - Nem lehet, hogy eddig is csak te beszélted be magadnak?

 - Nem, sajnos túl sok a rossz emlék ahhoz, hogy ezt csak bebeszélhettem volna - csóválta a fejét és a jókedve teljesen eltűnt. Átöleltem a derekát és hozzá bújtam.

 - Nyugi, most már itt vagyok és nem engedem, hogy bárki is bántson a másságod miatt. Te így vagy Lorenzo és ha valakinek nem tetszik, az tehet egy szívességet - háborodtam fel pillanatok alatt.

 - Köszi - nézett rám szomorú mosollyal az arcán. - Tudod, én nagyon örülök, hogy ideköltöztetek - döntötte a homlokát az enyémnek.

 - Most már én is - mosolyodtam el és belekulcsoltam az ujjaimat az övébe.