30. fejezet

Stephan

   Idegesen néztem az órámra.

 - A kurva életbe - csaptam a kormányra. Már fél órája Lexy buliján kéne lennem, helyette itt dekkolok a belvárosban, egy óriási dugóban. - De legalább meg van amiért jöttem - simítottam végig a kabátomon, ahová a borítékot rejtettem. Mosolyogva gondoltam végig, hogy jutottam hozzá.

  " Tegnap délután elmentem anyához, hogy segítsen, mit vegyek Lexynek. Érdeklődve hallgatta a beszámolómat a lányról. 

 - Egy lányról sem hallottalak még így áradozni. Nagyon tetszik, igaz? - simított végig az arcomon.

 - Látnod kéne - sóhajtottam fel. - Olyan szép a mosolya és ő maga is. Az egész lénye sugárzik.

 - Akkor mi tart vissza, hogy udvarolj neki? - nézett rám kérdőn.

 - Nem tudom - vakartam meg a tarkóm. - Ha vele vagyok, teljesen lefagyok. A szívem majd kiugrik a helyéről és egy épkézláb mondatot sem tudok kinyögni.

 - Ez érthető, ha szerelmes vagy . nevetett rám anya.

 - Szerelmes? -kerekedtek el a szemeim. Erre még nem gondoltam. Egészen eddig úgy voltam vele. hogy csak tetszik.

 - És ő?

 - Fogalmam sincs róla - ráztam meg a fejemet.

 - Nem ad semmiféle jelet?

 - Hát, akárhányszor vele vagyok, elpirul.

 - Stephan, úgy csinálsz, mintha soha nem lett volna barátnőd - csattant fel anya. - Szedd össze magad és viselkedj úgy, mint egy férfi.

 - Igazad van - gondolkodtam hangosan. - Holnap lesz ami lesz, lépni fogok.

 - Miért, mi lesz holnap?

 - A szülinapja. Ó, tényleg! Azért jöttem, hogy segíts kitalálni, mit vegyek neki.

 - Szép! Enélkül el se jöttél volna hozzám?

 - Jaj, dehogynem - öleltem át - csak úgy voltam vele, hogy te olyan okos vagy és biztos kitalálsz valami szuper dolgot.

 - Ne hízelegj - mosolyodott el - inkább meséld el, hogy miket szeret.

  Hirtelen semmi sem jutott az eszembe, hiszen annyi mindent nem tudok még róla.

 - Gőzöm sincs - vallottam be szomorúan.

 - Így nehéz lesz. Erőltesd meg magad! Miről szoktatok beszélgetni?

 - Általában a fociról, mert bármilyen meglepő lány létére szereti és ért is hozzá.

 - Hát akkor - tárta szét anya a kezeit. - Vegyél neki valami olyat, ami a focival kapcsolatos. Melyik a kedvenc csapata?

 - A Barcelona - húztam el a számat, majd bevillant valami. - Anya, te zseni vagy! - kaptam fel és pörgettem meg.

 - Tegyél le! - ütögette nevetve a vállamat. - Bolond gyerek - nézett rám mosolyogva, mikor teljesítettem a kérését.

  Előkaptam a mobilom és őrült telefonálásba kezdtem. Anya türelmesen várta, hogy végezzek.

 - Sikerült - csúsztattam a készüléket a nadrágom zsebébe.

 - Megtudhatom én is, hogy mit találtál ki?

 - Nemsokára BL nyolcad döntő és a sorsolásnál mi kaptuk a Barcát - kezdtem el magyarázni.

 - És?

 - És a meccs itt lesz Milánóban, hazai pályán. Úgy gondoltam, hogy Lexy nagyon fog örülni két Vip jegynek. Személyesen nézheti meg őket és minket is.

 - Nem túl drága ez? Vigyázz, nehogy elvarázsoljon a külseje, aztán csalódj, mikor rájössz, hogy csak a pénzed kell neki - komolyodott el anya.

 - Te nem ismered őt. Mikor vigyázott Kaká gyerekeire és az megkérdezte, hogy mennyivel tartozik, szabályosan megsértődött és egy ideig szóba se állt a brazillal.

 - Oké, te tudod. Én csak annyit kérek, hogy vigyázz vele - simított végig aggódva a karomon.

 - Amint lehet, bemutatom neked és akkor majd a saját szemeddel is láthatod, hogy ő más, mint a többi lány - győzködtem az igazamról.

 Megbeszéltük még az utazását, mert nemsokára meglátogatja apát Kairóban. Aztán leléptem. "

 - Végre - sóhajtottam fel, mikor megpillantottam az ismerős kávézót. Leparkoltam és sietve beléptem. Ahogy körül néztem láttam, hogy elég sokan eljöttek a csapatból, ami biztos jól esett a lánynak.

 - Szia, Lorenzo - kezeltem le a szőke sráccal. - Merre van az ünnepelt? - kérdeztem, mert akárhogy meresztgettem a szemeimet, nem láttam sehol.

 - Hátul a sarokban, éppen a barátival beszélget - vigyorodott el Lolo. Látszott rajta, hogy elégedett az általa szervezett bulival. El kellett ismernem, tényleg ügyesen összehozta.

  A megadott irányba lépkedtem, mikor végre megláttam a rózsaszín tincseit. Valamin nagyon nevetett és ettől nekem is mosolyra húzódott a szám.

 - Zavarhatlak? - szólítottam meg, és most figyeltem a jelekre, amiket felém sugárzott. Arca kipirult, a szemei csillogni kezdtek ahogy meglátott. Nem vagyok közömbös neki - ujjongtam magamban és valahol meg is nyugodtam, hogy nem vagyok egyedül az érzéseimmel.

  A monitor túloldaláról jó néhány szempár figyelt minket vigyorogva. Sajnos nem értettem, hogy miről beszélget velük, de ahogy láttam, előszeretettel húzták az agyát, mert ezt le tudtam olvasni az arcáról.

 - Gyere - fogta meg a karomat és elhúzott a laptoptól. Érintésétől a szívem hevesebben dobogott, mint eddig bármikor.

 - Bocs - kért elnézést a történtekért, amin csak nevettem. Magyarázkodott még egy kicsit, majd elhallgatott. Csak bámultam őt, aztán hirtelen leesett, hogy miért is vagyunk itt.

 - Jaj, bocs, ezt elfelejtettem - nyúltam a kabátom zsebébe és előhúztam a borítékot. - Boldog szülinapot Lexy - adtam oda neki és megragadtam az alkalmat, hogy megpuszilhassam.

 - Köszönöm - sütötte le a szemeit.

 - Megnézed? - türelmetlenkedtem, mert kíváncsi voltam a reakciójára. Tudtam, hogy örülni fog neki, de még én sem számítottam rá, hogy ennyire.

 - Ez komoly? - olvasta el újra és újra, majd a nyakamba ugrott. Magamban százszor is megköszöntem anyának a segítséget.

  Aztán egyszer csak elkomolyodott az arca és felém nyújtotta a jegyeket.

 - Stephan én ezt...nem fogadhatom el - mondta szomorúan.

 - Miért? - néztem rá értetlenül. Az előbb még annyira örült neki, most mi változott?

 - Ez túl drága ajándék - hajtotta le a fejét.

  Nem engedhettem és nem is akartam, hogy egy ilyen hülyeség miatt visszaadja. Úgy éreztem, hogy itt az idő kiteríteni a lapjaimat.

 - Lexy, nekem minden pénzt megért a mosolyod amikor megláttad - emeltem fel a fejét, hogy belenézhessek gyönyörű szemeibe. Pillantásomat a szeme és az ajkai közt járattam és egyre közelebb hajoltam hozzá. Gyomrom bukfencet vetett, a szívem eszeveszetten dobogott. Meg akartam csókolni, hogy meg tudja, mit érzek iránta.

 - Hát itt vagytok! - hallottam meg Mattia idegesítő hangját, ami megtörte a pillanat varázsát. Lexy szégyenlősen húzta el a fejét a kezemből. - Már mindenki téged keres - fogta meg a lány kezét és elhúzta tőlem. Lexy szomorúan nézett vissza rám, mintha ő is ugyanúgy várta volna, hogy megtörténjen, mint én. Figyeltem, ahogy Lorenzo betol egy óriási tortát és mindenki a Happy Birthdayt énekli.

 - Boldognak látszik - állt meg mellettem Kaká.

 - Igen - mosolyodtam el, de a szememet egy pillanatra sem vettem le a lányról.

 - Nyugi, nem lopja el senki - nevetett rajtam.

 - Dehogynem - morogtam. - Mattia az előbb is elrángatta mellőlem.

 - Stephan nem sajátíthatod ki magadnak - mondta a brazil.

  Lexy ekkor rám nézett, majd lehunyta a szemeit és elfújta a gyertyákat. Jó lett volna tudni, hogy mire gondolt.

 - Mit vettél neki? - kérdezte a csapattársam.

 - Két Vip jegyet a Milán-Barcára.

 - Az szép - döbbent le.

 - És te? Mit kap tőled? - kíváncsiskodtam.

 - Az én ajándékom nem kimondottan neki szól - magyarázkodott Kaká. - Elintéztem, hogy felvegyék az öccseit a klub utánpótlás keretébe.

  Elhűlve néztem a csatárra, mert nem kevés utánajárás lehetett összehozni ezt.

 - Basszus, szerintem kiugrik a bőréből, ha ezt megtudja - vigyorogtam rá.

 - Mit tudok meg? - lépett hozzánk a lány egy-egy szelet tortával a kezében. - Tessék, annyira beszélgettek, hogy lemaradtok a finomságról - nyomta a kezünkbe a tányért. - Pedig, ha jól emlékszem, valaki nagyon édesszájú - mosolygott rám kedvesen.

 - Köszönjük - vettük el tőle és mivel igaza volt azonnal bele is kóstoltam.  - Hmm, ez mennyei - dicsértem meg a süteményt, mert tényleg nem ettem még ilyen finomat.

 - Lorenzo nagymamája sütötte és Lolo megígérte, hogy elkéri nekem a receptet - csacsogta és én nem tudtam elszakítani a pillantásomat az ajkairól. Milyen közel voltam már hozzá az előbb - De ne tereljetek - nézett ránk huncutul. - Mit tudok meg?

 - Azt, hogy mit kapsz tőlem - vigyorgott rá a brazil.

 - Szerintem én már eleget kaptam azzal, hogy eljöttetek - mondta. - Nem tudom, miért kell még pénzt is költeni rám.

 - Nem került pénzbe - tette le egy asztalra az üres tányért Kaká, és elővette a papírt. - Tessék, azt hiszem ennek örülni fogsz - nyújtotta át.

  Lexy óvatosan vette el, mintha a papír harapni készülne, majd széthajtotta. Ezernyi érzelem futott át az arcán, miközben többször is elolvasta, hogy biztos legyen a tartalmában.

 - Kaká én... - futotta el a szemeit a könny. - Köszönöm, nagyon köszönöm - ugrott a brazil nyakába.

 - Szívesen Kicsilány - karolta át és mosolyogva nézte  a szipogó lány arcát.

 - Nem is tudom, mivel érdemeltem ezt ki - nézett szét a teremben, ahol mindenki csak miatta volt jelen.

 - Talán azzal, hogy egy nagyon kedves, aranyos lány vagy, akit azonnal megszerettünk - nyomott egy puszit Lexy arcára.

  A lány teljesen elvörösödött és vállba boxolta a focistát. Látszott rajta, hogy jól esnek neki a férfi szavai. Én pedig csak álltam és ittam magamba a látványát.

 - Ne haragudjatok, de beszélek a barátaimmal, mert eléggé elhanyagoltam őket - mutatott a laptop felé és már ott sem volt.

  Szórakozottan néztem utána és figyeltem, ahogy leül a gép elé. Arcán gyönyörű mosollyal beszélgetett a barátaival.

 - Stephan? - lengette meg a kezét az arcom előtt Kaká. - Itt vagy? - röhögött fel, mikor meglátta a bamba képemet.

 - Mi? Ja, persze - dadogtam.

 - Aha - nézett rám még mindig vigyorogva.

 - Jól van na, elgondolkodtam - morogtam.

 - Min? - kíváncsiskodott.

 - Hogy mikor és hogyan kérjem meg Lexyt, hogy legyen a barátnőm - hadartam el neki.

  Kaká abbahagyta a röhögést és döbbenten meredt rám. Látszott rajta, hogy lesokkolták a szavaim.

 - Biztos vagy benne? - kérdezte komoran.

 - Ennél biztosabb már nem is lehetnék - húztam ki magam.

 - Már mint nem abban, hogy a barátnőd legyen, hanem az ezzel járó cirkuszra céloztam. Média, újságok és a többi nyalánkság. Nem hiszem, hogy Lexy fel van erre készülve. Egy felnőtt embert is megvisel az a sok rosszindulatú pletyka, nem hogy fiatal lányt.

  Szavai kijózanítólag  hatottak rám. Ebbe még nem gondoltam bele. Kakának igaza van, nem tehetem meg ezt vele.

 - Most mi a fenét csináljak? - néztem könyörgőn a brazilra. - Eddig arról papoltatok, hogy vállaljam fel az érzéseimet, mikor meg megtenném, lebeszélsz róla.

 - Nem lebeszéllek, csak rávilágítottam egy olyan dologra, ami eddig elkerülte a figyelmedet. De ha tényleg nagyon akarod, akkor beszéld meg vele ezt a problémát. Okos lány, meg fogja érteni.

 - Igen, meg kell beszélnem vele - gondolkodtam hangosan. - Egyedül nem dönthetek róla.

 - Hé, még igent se mondott - vert hátba Kaká és jót nevetett rajtam.

 - De azt fog - jelentettem ki magabiztosan és a hangosan nevető lányra függesztettem a tekintetemet.