33. fejezet

Stephan

   Arcom eltorzult a dühtől, mikor megláttam, hogy De Sciglio Lexy nyakába akasztja az ajándékát.

 - Milyen giccses - szaladt ki a számon, mire Kaká elképedve nézett rám.

 - Ugye nem lesznek ebből gondok a pályán? - komorodott el. - A magánéleti ellentétek nem valók a csapatba.

 - Tudom - sóhajtottam fel, de nem tudtam, hogyan fogjuk kivitelezni.

 Elindultam a lány felé, aki éppen akkor ugrott De Sciglio nyakába. Mikor odaértünk, lelkendezve mutatta nekünk, hogy mit kapott, egészen addig, míg rá nem jött a valódi értékére. Vissza akarta adni, de Mattia nem engedte. Nagy nehezen meggyőztük, hogy ne nézze az ajándék árát, mert mi sem tesszük. Szerintem fel sem fogja, hogy ezek nekünk csak aprópénzek. Megígértette velünk, hogy ezentúl semmit nem veszünk a szülinapjára, amibe bele is egyeztünk. Vigyorogva közöltem vele, hogy a többi ünnepre ez nem vonatkozik.

  Édesen vágta be a durcát, majd Kaká kérdésére, hogy attól szeret-e még minket, igennel válaszolt és a mázlista brazil még puszit is kapott hozzá.

  Ahogy álltunk, felcsendült egy ismerős dallam és mosolyogva nyújtottam a kezem Lexynek.

 - Kisasszony, felkérhetem egy táncra?

  Szemei felcsillantak és mint a filmeken, meghajolt és elfogadta a kezemet.

 - Természetesen uram.

  Bevezettem a tömegbe és derekára csúsztattam a kezemet, vezetni kezdtem a zene ütemére. Arcán apró mosoly játszott és a szokásos pírban úszott. Szerettem nézni, ahogy elpirult.

 - Ne bámulj! - morogta, majd a mellkasomnak döntötte a fejét, hogy elbújjon előlem. Azt hittem, azonnal meghallja, hogy a szívem éktelen dörömbölésbe kezd a mozdulattól. Felnevettem.

 - Miért?

 - Mert zavarba hozol - jött a válasz és a leheletét megérezve az ingemen keresztül, a testem beleborzongott a közelségébe. Álla alá nyúltam és felemeltem a fejét, szemeit összeszorította, így rászóltam:

 - Nézz rám - suttogtam. Engedelmeskedett a szavaimnak és egyenesen a szemeimbe nézett. Úgy éreztem, mintha a lelkemig látna. Elvesztem a zöldes-barna íriszekben. Ennyire tiszta, ártatlan tekintetet még nem láttam. Olyan volt, mint a mágnes, vonzott magához. Megszűnt körülöttünk a külvilág és abbahagytuk a táncot. Csak néztük egymást. Mikor kiszáradt ajkait kissé elnyitotta és végig futtatta rajta a nyelvét, nem bírtam tovább. Mint a vándor aki hetek óta bolyongott a sivatagban és most vízre talált, úgy csaptam le az ajkaira. Éreztem ahogy megfeszült a karjaimban, de aztán elengedte magát és viszonozta a csókomat. Ennél édesebb érzésben még nem volt részem. Nem tudom, hogy meddig maradtunk volna így, ha a levegőhiány miatt nem kell elválnunk, de ha rajtam múlt volna, örökre. Ahogy elváltam tőle, hiányérzetem támadt, a szám bizsergett az érintése után. Szemeimet kinyitva megláttam a piros arcát és mikor rám nézett a boldog ragyogás amit felém sugárzott, mosolyra késztetett. Zavartan hajtotta le a fejét, de én nem engedtem, hogy elforduljon tőlem.

 - Gyönyörű vagy - mondtam neki, és hangom rekedtsége még engem is meglepett.

 - Ne már - nevetett fel édesen és hozzám bújt. Boldogan öleltem át. Ahogy körülnéztem a teremben, feltűnt, hogy mindenki minket néz.

 - Öhm - nyögtem ki - azt hiszem, látványosság lettünk.

  Felkapta a fejét és ő is körülnézett, majd mikor meglátta az emberek mosolygó arcát, még jobban elpirult.

 - Gyere - fogtam meg a kezét és a bejárat felé húztam.

 - De... - szabadkozott - nem hagyhatom itt az embereket, hiszen miattam jöttek el.

 - Hidd el, meglesznek nélkülünk - toltam ki magam előtt az ajtón és mikor visszanéztem, összeakadt a szemem a brazil barátoméval. Vigyorogva bólintott és innen tudtam, hogy ő majd elrendezi a dolgokat. Újra megfogtam Lexy kezét és a kocsim felé navigáltam. Kinyitottam neki az ajtót és miután beült, én is azt tettem.

 - Hová megyünk? - kérdezte halkan.

 - Nem tudom - vontam meg a vállam, miközben besoroltam az egyik sávba. - A lényeg, hogy kettesben legyek veled - nyúltam a kezéért és rásimítottam az enyémet. Halk sóhaj szakadt ki a mellkasából, amit én somolyogva vettem tudomásul. Örültem neki, hogy nem csak ő van rám ilyen hatással, hanem én is rá.

  Kiértünk a városból és egy közeli kirándulóhelyre kormányoztam az autót. Szerencsére péntek este lévén nagyon kevesen voltak. Így is megbámultak minket, de még egész tűrhető volt. Kézenfogva sétáltunk, beszélgettünk, nevetgéltünk, mint a szerelmes tinédzserek, bár Lexyre a tinédzser igaz is volt, rám pedig a szerelmes. Minél jobban megismertem, annál jobban rá kellett döbbennem, hogy ez nem csak szimpla vonzódás a részemről. Teljesen és visszafordíthatatlanul belezúgtam ebbe a rózsaszín hajú tündérbe. Néztem, ahogy magyaráz, bár ha megkérdezte volna, hogy miről beszélt az elmúlt öt percben, biztosan nem tudtam volna rá felelni. Jobban lekötött az arcának tanulmányozása. A hatalmas szemei, a telt ajkai, amit minden másodpercben meg akartam csókolni.

 - Nem is figyelsz  - emelte rám a tekintetét kicsit sértődötten.

 - De, figyelek - habogtam.

 - Igen? - nézett rám somolyogva. - Akkor mi a véleményed róla?

 - Ö-ö, nem tudom - vontam meg a vállam, mert fogalmam sem volt róla, hogy miről kéne véleményt alkotnom.

 - Hol jár az eszed? - nevetett fel pajkosan, amitől a szemeim újra rátapadtak az ajkaira.

 - A csókunknál - csúszott ki a számon. Arca pipacsvörössé vált, de most legalább nem fordult el tőlem. Tekintete a szám és a szemem közt cikázott. Nem haboztam egy pillanatot sem, magamhoz húztam és újra megízleltem őt. Kezét a tarkómra vezette és beletúrt a hajamba. Jóleső érzéssel nyögtem bele a csókunkba. A varázst a telefonja csörgése szakította félbe. Lihegve húzódott el tőlem és belenyúlt a zsebébe.

 - Szia! - vette fel a készüléket és anyanyelvén váltott pár szót a hívóval. Néhány mondat után letette és bocsánatkérőn nézett rám. - Anya volt. Tudni szerette volna, hogy hol vagyok - magyarázkodott. - Haza kell mennem, késő van  - suttogta a végére.

  Az órámra néztem és csodálkozva láttam, hogy fél tizenkettő is elmúlt.

 - Menjünk - öleltem át a vállát, míg ő a derekamra csúsztatta a karját. Annyira természetes volt ez a mozdulat, mintha mindig is ezt csináltuk volna. Jóleső csendben sétáltunk vissza az autóhoz. Beültünk és Lexy nem tudta bekapcsolni az övét. Nevetve nyúltam át előtte és segítettem neki.

 - Pronto - mondtam, mire ő felnevetett. - Mi az? - néztem rá kérdőn.

 - Tudod, hányszor megnéztem ez miatt az egy szó miatt a Galaxy reklámot?

 - Azért, mert azt mondom benne, hogy "Pronto"? - vigyorogtam.

 - Igen - mosolygott rám édesen. - Annyira cuki voltál, mikor ránéztél az órádra és kimondtad - harapta be a száját, amit én azonnal lereagáltam egy apró puszival.

 - Pronto, pronto, pronto - csókoltam szájon minden szó után, amit ő lelkesen fogadott. Újra egymásba feledkeztünk volna, ha nem szólal meg egy idióta zene, amit a szőke sráccal tudtam összefüggésbe hozni. Amint Lexy felvette a telefont már tudtam, hogy igazam volt.

 - Ciao, Lolo! - szélesedett ki a mosoly az arcán. Muszáj volt végig simítanom rajta. - Nem haragszom. Jó...Igen - nézett rám és elpirult, tehát rólam kérdezett a szőke. - Rendben, akkor holnap gyere át! Én is téged! Ciaó! - tette el a mobilt. - Bocs, de úgy látszik mindenkinek én kellek - nevetett rám.

 - Csodálod? - fogtam meg a kezét. - Mindenkit elvarázsolsz egy pillanat alatt - csókoltam végig az ujjait.

 - Téged is? - hallottam meg a halk kérdését.

 - Engem a legjobban - néztem a szemeibe, és éreztem, hogy itt az ideje feltennem neki a kérdést. - Lexy lennél a barátnőm?