38. fejezet

Lexy

   Első gondolatom az volt, hogy megölöm a barátomat, mikor megláttam Stephannal az ajtóban. Elárulva éreztem magam, egészen addig, míg meg nem éreztem a focista csókját a számon. Az első pillanatban ledermedtem, de aztán készségesen visszacsókoltam, kezeimet felcsúsztatva a tarkójára. Nem tudom meddig lehettünk egybeforrva, de a szédülésből ítélve ami az oxigénhiány miatt tört rám, elég sokáig.

 - Hiányoztál - suttogta és én nem akartam hinni a füleimnek.

 - Te is - vallottam be aztán.

  Miután egyszerre mondtuk ki, hogy beszélnünk kell, felvezettem a szobámba és leültünk az ágyra. Érdeklődve nézett körül és szerintem zavarában a fociról kezdett beszélgetni. Mikor megemlítettem Boatenget, a szeme furcsán megcsillant, de nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget. Aztán már nem kerülhettem el a kérdést, amit egyenesen a szemembe nézve tett fel. Zavartan próbáltam neki elmagyarázni, hogy miért félek ettől az egésztől, de ő csak megfogta a kezemet.

 - Tudom, Lorenzo elmondta.

  Ez volt az a pillanat mikor különböző elhalálozási módok fordultak meg a fejemben amivel a szőke srácot a túlvilágra segíthetem.

  Még jobban összezavarodva habogtam neki a félelmeimről amiért ő csak átölelt és biztosított róla, hogy tud várni. A szívem majd kiugrott a helyéről, mikor az államnál fogva maga felé fordított és megcsókolt. Azt hittem a karjai közt halok meg a rengeteg érzéstől ami elöntötte a testemet és a szívemet. Mintha az ő érzései is bennem kavarogtak volna. Mikor elszakadtunk egymástól a hiánya elemi erővel tört rám és ezt egy halk sóhajjal adtam tudtára. Elmosolyodott, amitől kisfiús arca még édesebb lett. Kezei közé fogta az arcomat, elmondta mennyire szeretné, ha a barátnője lennék miközben a szemei könyörgőn fúródtak az enyémekbe. Néhány pillanatig eltartott míg leküzdöttem a félelmeimet, majd felé hajolva egy apró csókot nyomtam a puha ajkaira. Arcán először a döbbenet aztán a remény csillant meg.

 - Ez azt jelenti?

 - Igen - mosolyodtam el. - Leszek a barátnőd.

 - Istenem, köszönöm - ugrott fel az ágyról és magához rántott. Ajkai rám tapadtak és olyan heves vággyal csókolt meg, hogy a vérem másodpercek alatt felforrt. Nem akartam tőle elválni. Örökké érezni akartam őt. Édes ízét, puha ajkait amiket annyira mesterien mozgatott az enyémeken, hogy az őrület szélére kergetett vele. Nyelvét, ami bársonyként ölelte körbe az enyémet és vadító táncba hívta azt. Mosolyogva váltunk szét. Szemem kinyitva, rózsaszín ködfelhő vett körbe.

 - Azt hiszem, ez életem legboldogabb napja - túrt a hajamba és én elvesztem csillogó szemeiben.

 - Bolond vagy - bújtam hozzá, hogy elrejtsem a feltörő vágyaimat előle. - Te is beszélni akartál valamiről - emeltem fel a fejem mikor már úgy éreztem ránézhetek anélkül, hogy felgyújtanám lángoló tekintetemmel.

  Az ölébe húzott és elmondta, hogy most csak velem, a barátnőjével akar lenni. Már magát a szót is szenvedéllyel ejtette ki a száján. Elpirultam, szemeimet összeszorítva még jobban hozzá bújtam, elrejtve előle mit váltanak ki belőlem a szavai. A nyakához bújva magamba szívtam férfias illatát és próbáltam visszafogni magam, hogy ne csókoljam végig. Mielőtt hülyeséget csinálhattam volna, megszólalt a telefonja. Megkönnyebbülve álltam fel az öléből míg ő morcosan fogadta a hívást. A laptopomhoz léptem és normalizáltam a légzésemet. Végre tisztán tudtam gondolkodni, ami Stephan ölében nehezen ment.

 - Minden a legnagyobb rendben - mondta a telefonba és a hangja boldogságról árulkodott. Még mindig nehéz volt elhinnem, hogy mindezt én váltom ki belőle.

 - Igen, nekem lett a legszebb barátnőm a földön - mondta, miközben végig engem nézett. Megforgattam a szemeimet és elfordultam tőle, de a szám mosolyra húzódott.

  Míg ő befejezte a beszélgetést, addig azon gondolkodtam, hogy miért pont én vagyok a szerencsés, hogy egy ilyen pasi a barátom. Mivel érdemeltem ki?

 - Kaká volt - ölelt át hátulról és belecsókolt a nyakamba, amitől a lábaim kocsonyásodni kezdtek. - Gratulál nekünk és anya is - tette hozzá.

  Megpördültem a karjai közt.

 - Anyukád...tudja? - nyeltem nagyot.

 - Igen és már nagyon szeretné megismerni azt a lányt, aki elvette a kisfia eszét - simított végig a hajamon. Leolvashatta az érzéseket az arcomról, mert vigyorogva magához húzott. - Nyugi, tetszeni fogsz neki. Te mindenkit pillanatok alatt meghódítasz.

  A csendben ami ránk ereszkedett meghallottuk a bejárati ajtó nyitódását és ezzel együtt a családom érkezését. Felnéztem Stephanra, aki elsápadva egy nyögést hallatott.

 - Nyugi, tetszeni fogsz nekik - vigyorogtam rá gonoszul, megismételve előző mondatát és kézen fogva levezettem a nappaliba.