41.fejezet

Lexy

   Este, miután Stephan elment, anya feljött a szobámba és ától cettig kikérdezett. Elmondtam neki, az érzéseimet és a félelmeimet. Végig hallgatott majd egy-két jótanács után egy olyan témát hozott el, ami még előttem is rejtély volt.

 - Felvállaljátok a nyilvánosság előtt is?

 - Nem tudom - vontam meg tanácstalanul a vállamat. - Nem beszéltünk még róla.

 - Ne érts félre, örülök nektek csak féltelek. Sok az idióta rajongó és nem szeretném, ha valami bajod esne.

 - Anya - nevettem fel - ez nem egy mozifilm, ahol a hősnőt elrabolják, mert bele mert szeretni a főhősbe.

 - Annyi hülyeséget hallani, meg olvasni - komolyodott el. - Nem hiszem, hogy felfogtátok mit von maga után a döntésetek. Egy lépést sem tehetsz majd anélkül, hogy egy riporter vagy egy fényképész ne lenne a nyomodban. Vigyáznod kell a mozdulataidra, a mondandódra és innentől fogva mindenre.

  Elhűlve néztem anyát, aki elég komor jövőt vázolt fel előttem, de a legrosszabb az volt, hogy éreztem benne a rációt.

 - Szerintem a legjobb lenne, ha ezt minél hamarabb megbeszélnétek - állt fel az ágyamról, majd egy megnyugtatónak szánt mosoly után magamra hagyott.

 Sóhajtva dőltem hanyatt az ágyamon és az előző beszélgetésen gondolkodtam. Végül arra jutottam, hogy holnap mindenképp beszélek erről Stephannal. Mikor ezt eldöntöttem, lezuhanyoztam és lefeküdtem. Álmomban vakuk villogtak a szemembe és idióta kérdésekre kellett válaszolnom, így nem csoda, hogy reggel morcosan ébredtem. A kedvem csak akkor lett jobb, mikor kaptam egy üzenetet, amiben Stephan írta, hogy már alig várja, hogy találkozzunk a meccs előtt és hiányzik neki a szerencsepuszija. Elmosolyodtam, mikor eszembe jutott az ajka, amivel az őrületbe tudott kergetni.

 - Alexa szerelmes! Alexa szerelmes! - énekelte Medox, mire nyakon csaptam. Kiborító tudott lenni, mert ha tetszett neki egy mondat akkor azt percekig képes volt ismételgetni.

  Miután rendbe szedtem a lakást, adtam enni az öcséimnek, felmentem a szobámba, hogy átöltözzek és normális emberi külsőt öltsek. Egy fekete leggingset és egy fehér felsőt vettem fel, aminek az elején egy fekete pillangó volt. Lábamra felhúztam az elmaradhatatlan tornacsukám. A tükörbe nézve elégedetlenül próbáltam frizurát varázsolni a rasztáimból, de sehogyan sem sikerült. Lemondóan felsóhajtottam és egy csattal összefogtam a tincseket. A szemceruzát kezembe véve kihangsúlyoztam a szemeimet. Sose szerettem a maszk szerű sminket, így ennél többet nem is tettem magamra. Telefonomat a zsebembe csúsztattam és elköszöntem apától, aki ma szabadnapos volt, így tudott vigyázni a fiúkra.

  A gyomrom idegesen remegett ahogyan a San Sirohoz értem. Az utcákat és a stadion előtti teret ellepték a szurkolók. A bejárathoz mentem ahol felmutattam a belépőkártyámat amit anya és apa után kaptam. Az őrök kedvesen rám mosolyogtak és jó szurkolást kívánva engedtek be az épületbe. Lépteim egyre bizonytalanabbak lettek, ahogy az öltözők felé közeledtem. Idegességemben a szám szélét rágtam és alig vettem észre, hogy megérkeztem. Tanácstalanul toporogtam az ajtó előtt, hogy mit is kéne tennem. Megkönnyebbülésemre Mattia lépett ki az ajtó nevetve, majd elkerekedett szemekkel nézett rám.

 - Ciao Lexy! - ejtette ki puhán a nevemet.

 - Ciao Mattia! Szólnál Stephannak, hogy itt vagyok? - néztem rá kedvesen. A fiú arca elkomorult, amit nem tudtam mire vélni, de aztán bólintott.

 - Hát persze - lépett vissza és összerezzentem mikor elkiáltotta magát. - Fáraó, itt van Lexy!

  Szomorú szemeivel engem kémlelt egészen addig, míg meg nem jelent az ajtóban a barátom és mögötte Kaká. Stephan vigyorogva rántott magához és nem érdekelte a nézőközönség, azonnal az ajkaimra tapadt. Idegességem egy pillanat alatt elmúlt, mintha elfújták volna. Csak Stephan szája és édes íze töltötte be az érzékeimet.

 - Helló, helló fiatalok - hallottuk meg a brazil nevetését - nem itt kéne egymásba feledkezni!

  Elvörösödött arccal húzódtam el a barátomtól és szégyenlősen a mellkasához bújtam.

 - Ti mióta vagytok együtt? - kérdezte Montolivo csodálkozva.

 - Tegnap óta - vágta rá Kaká helyettünk.

 - De jól informált vagy - nevetett fel Mexes is mögöttünk. - Amúgy gratula srácok, nagyon összeilletek.

  Körül néztem a folyosón, ahol már egyre többen gyűltek körénk a csapatból és mindenki gratulált nekünk, de egy valakit nem láttam. Mattia lelépett.

 - Helló Kiscica! - hallottam meg az általam annyira utált hangot. - Jöttél lecsekkolni Mario bácsit? - állt meg mellettem és a szemöldökét húzogatta, de Stephan magához ölelt.

 - Máshol próbálkozz Balo, ő az én barátnőm - csókolt a hajamba.

 - Ó, bocsi - rökönyödött meg egy pillanatra, majd újra elvigyorodott. - Ha megunnád a karamellt, pártolj át a csokira - nyalta körbe a szája szélét, amitől kirázott a hideg.

 - Köszi, de sose szerettem a csokit, mert az nekem túl tömény - válaszoltam neki minden bátorságomat összegyűjtve.

  A csapat felröhögött és még Balotelli is a többiekkel nevetett.

 - Szép volt Kicsim - súgta a fülembe Stephan, majd kézen fogott és elhúzott egy csendesebb beugróba.

 - Annyira hiányoztál - suttogta, miközben apró puszikkal lepte el az arcomat.

 - Te is nekem - válaszoltam és beletúrtam a tarkójánál lévő hajba, fejét magam felé húzva nyomtam csókot az ajkára, amit ő azonnal elmélyített. Óráknak tűnő percekig csókolóztunk, megfeledkezve mindenről és mindenkiről körülöttünk.

 - Khm, khm - hallottuk meg az ismerős hangot. Lihegve váltunk el egymástól és nem túl kedves arckifejezéssel az érkezőre néztünk. - Bocsi, hogy zavarok - vigyorgott Kaká -, de nekünk még meccsünk van és csatár nélkül nem tudunk pályára lépni - mutatott Stephanra, majd nevetve otthagyott minket.

 - Mennem kell - sóhajtott fel a barátom, de nem akaródzott elindulni neki. - Ugye végig itt leszel?

 - Igen. Szurkolok nektek - néztem a szemeibe, ahol saját boldogságom tükörképét láttam felvillanni. - Utána úgyis beszélni akarok veled - simítottam végig puha arcbőrén.

 - Ajaj, ez nagyon komolyan hangzott - nézett rám megszeppenve. - Nincs semmi baj, ugye?

 - Nincs - nevettem el magam. - Ne idegeskedj - nyomtam egy puszit a szájára, mire újra elmosolyodott.

 - Ha te mondod, hiszek neked - ölelt megint magához. - Meccs után ugyanitt találkozunk, jó?

 - Rendben - bólintottam.

 - Rúgok neked egy gólt - jelentette ki magabiztosan.

 - Hajrá! - nevettem fel.

 - Fáraó! - hallatszott több torokból is egyszerre.

 - Megyek már - morgott, mint egy bolhás kutya és még utoljára megcsókolt. - Ez a szerencsepuszim.

 - És a többi mi volt? - néztem rá somolyogva.

 - Azok csak bemelegítések - vonta meg a vállát, majd elindult végre a többiek felé.

 - Kész vagy már? - csapták hátba Mexesék röhögve.

 - Pronto - mondta jó hangosan, mert tudta, hogy ettől elolvadok.