43. fejezet

Lexy

   Elgondolkodva néztem magam elé. Mikor Stephan gólöröme után rám irányult a figyelem, rettenetes zavarba jöttem. Végül úgy döntöttem, hogy nem nézem végig a meccset, hanem elbújok a sok kíváncsi tekintet elől. Az öltözők felé haladva néhány újságíró kiszúrt magának és kérdésekkel kezdett el bombázni. Nem válaszoltam egyikre sem csak lehajtott fejjel az öltözőfolyosóra léptem, ahová ők nem jöhettek be. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt mikor a meccs lefújása után megláttam a felém közeledő focistámat.Látszott rajta, hogy nem tudja hova tenni a viselkedésemet, így én csak egy szót mondtam: újságírók. Nem kellett magyarázkodnom többet, azonnal értette. Magához ölelt és nekem minden félelmem nyomtalanul eltűnt. Megbeszéltük, hogy elmegy zuhanyozni és utána beszélünk. Láttam az ijedtséget a szemében, így megnyugtattam, hogy nem akarom elhagyni őt. Ennyire ne ismerne, hogy azt hiszi ettől majd meghátrálok? Végül elsietett az öltözőbe és én újra magamra maradtam a gondolataimmal.

 - Lexy? - hallottam meg váratlanul a nevemet és akaratlanul is mosolyra húztam a szám és úgy néztem az érkezőre. - Jól vagy?

 - Persze - bólintottam - csak kicsit megijedtem a firkászoktól - vallottam be a srácnak.

 - Márpedig ha egy focistával jársz, ez elkerülhetetlen lesz, főleg ha az a Fáraó.

 - Tudom - sóhajtottam fel és anya szavai csengtek a fülembe. Minden lépésemet figyelni fogják. Még a hideg is kirázott ettől. - Akkor is olyan ijesztő.

 - Na, nem vagy te ilyen félős - nézett rám kedvesen, majd végig simított az arcomon. Csodálkozva néztem rá a gesztus miatt. Szája szólásra nyílt, de mielőtt megtudhattam volna, hogy mit szeretne, megzavartak minket.

 - Mattia?! - hallatszott az ajtó felől és mind a ketten odakaptuk a fejünket. Matri értetlenül nézett párosunkra, amitől én teljesen elvörösödtem és zavarba jöttem, pedig nem tettem semmi rosszat.

 - Igen? - lépett el tőlem kelletlenül De Sciglio.

 - Azt ígérted, hazaviszel - állt meg mellettünk Sandro és jelentőségteljesen nézett e srácra.

 - Én nem... - mondta értetlenül, de a csatár nem hagyta.

 - Dehogyis nem - emelte fel a szemöldökét, mire én csak kapkodtam közöttük a fejemet. Alessandro elkapta Mattia karját és húzni kezdte.  - Reggel kértelek, hogy vigyél haza edzés után, mert a kocsim szervizben van - magyarázta szájbarágósan.

  Ebben a pillanatban lépett ki a barátom az öltözőből és hozzám sietett.

 - Gyors voltam? - puszilt szájon.

 - Igen - mosolyogtam rá, teljesen elfelejtkezve a másik két focistáról.

 - Mi lépünk is, sziasztok - köszönt Matri és magával rángatta De Scigliót is.

 - Ez mi volt? - nézett utánuk Stephan.

 - Nem tudom - vontam meg a vállam -, de most nem is érdekel. Hol tudnánk nyugodtan beszélgetni?

 - A kantinban talán már nincs senki - gondolkodott hangosan, majd a sporttáskáját a vállára kapta és a szabad kezével átölelt. Boldogan bújtam hozzá, bár még mindig féltem, hogy egyszercsak felébredek ebből az álomból.

  Hatalmas mázlink volt, mert már senki nem volt a büfé résznél, így behúzódtunk egy eldugott sarokba.

 - Mi a gond? - tért azonnal a lényegre Stephan, és a kezemen lévő karkötőkkel kezdett játszadozni.

 - A média - nyögtem ki.

 - Mi van velük? - tette az értetlent.

 - Nem tudom, hogy te mit szeretnél - pislogtam rá bátortalanul. - Beszélni rólunk, vagy...

 - Titkolózni? - fejezte be helyettem a mondatot, majd felsóhajtott. Egy darabig magába fordulva simogatta a kezemet, majd erőt véve magán, megszólalt. - Te nem bánnád, ha egyenlőre nem vernénk nagydobra? - nézett rám félve.

 - Ma sem én voltam az aki elárult minket - világítottam rá a hibájára.

 - Jól van na! - pislogott rám, mint egy kisgyerek. - Annyira boldog voltam, hogy sikerült neked gólt rúgnom.

 - A csapatnak rúgtad - javítottam ki.

 - Nem, mert neked. Megígértem és sikerült betartanom, sőt dupláztam is, de te azt már nem láthattad, mert leléptél - morogta.

 - Persze, hogy leléptem, mert az összes ember úgy nézett rám, mint a véres rongyra, főleg a nők - világosítottam fel.

 - Ne haragudj Kicsim - húzott magához és a hajamba csókolt. - Nem akartam, hogy ez legyen belőle.

 - Tudom, nem a te hibád - emeltem rá a szemeimet, hogy lássa tényleg nincs semmi baj. Tekintete éhesen pásztázta az arcomat, majd megállapodott az ajkaimon. Lassan, komótosan hajolt felém és óvatosan rájuk tapadt. Annyi érzelem volt ebben a csókban, hogy az egész testem beleborzongott. A szívem őrült mód kalapálni kezdett és már attól féltem, hogy kitör a bordáim közül. Stephan mosolyogva húzódott el tőlem és végig simított az arcomon.

 - Olyan szép vagy - suttogta halkan - és az enyém.

 - Ne hozz zavarba - sütöttem le a szemeimet elvörösödve.

  Hangosan felnevetett, mire kezemmel befogtam a száját, hogy ne hívja fel ránk a figyelmet. Belecsókolt a tenyerembe majd maga felé fordította a csuklómat.

 - Kérhetek valamit? - pislogott rám kiskutya szemekkel.

 - Attól függ - villantottam rá egy mosolyt. - Mit szeretnél?

 - Nem lehetne, hogy leveszed azt? - bökött a jobb kezemen lévő karkötőre.

 - Miért? - néztem rá döbbenten.

 - Zavar, hogy egy másik focista nevét is viseled magadon - kapargatta a gyöngyöket, mintha attól eltűnne a felirat róla.

 - Olyan buta vagy - állítottam le a kezét. - Azért, mert rá van írva, hogy Neymar még nem jelent semmit.

 - De a másikon én vagyok és mi összejöttünk - motyogta halkan.

 - Te most komolyan attól félsz, hogy vele is összejövök, csak mert van egy karkötőm amin a neve van? - nevettem fel hitetlenkedve.

  Nem szólt semmit csak összeszorította a száját és makacsul maga elé meredt. Hozzá hajoltam és megcsókoltam.

 - Sose tetszett annyira, mint te. Most pedig már rá sem néznék, mert itt vagy nekem, de akkor is egy jó focista.

 - Értem én, csak annyira gáz, hogy akárhányszor a kezedre nézek egy másik pasi nevével is szembesülök - duzzogott tovább.

 - De az igazi pasim te vagy és más nem érdekel - bújtam hozzá, mint egy kiscica.

 - Biztos?

 - Száz százalék - nevettem rá. Ezzel a hisztivel egy teljesen új oldalát ismertem meg. Azt hittem, hogy ő egy magabiztos, kicsit talán beképzelt srác, erre kiderül, hogy talán még nálam is kishitűbb.

 - Akkor jó - fogta kezei közé az arcomat. - Nekem sem kell más - csókolt meg úgy, hogy szemernyi kétségem se legyen, hogy igazat mond.