76.fejezet

Lexy

   - Jó reggelt Napsugár! - köszönt rám anya undorítóan vidáman és kipihenten.

 - Reggelt - nyögtem fel miután lehuppantam az egyik székre és fejemet a kezeimre hajtottam

 - Hosszú volt az éjszaka? - nevetett fel anya és elém csúsztatott egy tányért amin szendvicsek voltak majd egy bögre gőzölgő teát is.

 - Istennő vagy - kulcsoltam kezeimet a forró bögre falára.

 - Ezt megmondanád majd Sergionak és Crisnek is, ha találkozol velük? - rebegtette meg a szempilláit picsásan.

 - Inkább apának - vigyorodtam el gonoszul.

 - Jaj, olyan ünneprontó vagy - legyintett. - Amúgyis, ő már tudja.

 - Na persze - hunytam le a szemeimet fáradtan.

 - Ne szemtelenkedj, mert nyakon váglak - fenyegetett meg tréfásan.

Ekkor felkaptuk a fejünket, mert lépések hadát hallottuk meg a lépcső felől.

 - Buon giorno! - léptek be néhányan a helységbe. - Úh, kaja! Mi is kaphatunk? - pislogtak anyára a legszebb nézésükkel.

 - Mikor maradtatok nálam éhen? 

 - Ö.., soha? - kérdezte Roni kekeckedve, mire anya vállba boxolta.

 - Állíts magadon Woodland, mert nem kapsz enni.

 - Háh, azt úgysem tennéd meg - vigyorodott el a lány, mert tudta, hogy anya legfőbb mottója "a vendég csak teli hassal távozhat."

 - Ez a te baromi nagy szerencséd.

 - Ki alszik még? - néztem körül hirtelen.

 - Réka és Lolo - jött a felelet. - Mivel ők még reggelig beszélgettek, így nem csodálom, hogy még nem tértek észhez - vonta meg a vállát Zsolti.

 - Miért, mennyi az idő? - fordultam a konyhai óra felé. - Mi van? - kerekedtek el a szemeim a számokat látva.

 - Jól látod - nevetett fel anya. - Dél van.

 - Basszus, egy évben csak három napra jöttök Olaszba, akkor is átalusszuk a felét - dühöngtem. - Még annyi mindent meg akartam mutatni - nyafogtam.

 - No para - mosolygott rám Noncsi. - Megkajálunk aztán felöltözünk és megmutatod nekünk a látnivalókat. Jó lesz így? - nézett végig mindenkin.

 - Szuper, akkor kezdjük rögtön az elején, a kajával - nézett az egyetlen felnőttre kihívóan Roni. 

Anya csak megcsóválta a fejét és elénk tette a már elkészített szendvicseket.

 - Tea a tűzhelyen, főtt kaja a hűtőben. Melegítsetek magatoknak, ha éhesek vagytok - simogatott végig minket a tekintetével. - Nekem most mennem kell, mert meló van - köszönt el.

 - Szia Bia! - hangzott fel egyszerre a köszönés és néhány pillanat múlva hallottuk, hogy becsukódik a bejárati ajtó.

 - Hol vannak a fiúk? - nézett szét hirtelen Vera. - Na nem mintha olyan nagyon hiányoznának - vigyorodott el.

 - Most miért mondasz ilyet? - kérdezte Zsolti jókedvűen. - Babácska biztos örülne a "Ribancoknak" - kuncogott fel a kémia tanárnőnktől kapott becenéven.

 - Ne! No! Nein! - hülyéskedett Roni. - Ne fesd az ördögöt a falra, mert megjelenik!

 - Nyugi - néztem rá röhögve, mert tudtam, hogy szereti az öcséimet, csak egy idő után tényleg besokall tőlük az ember. - Focitáborban vannak és csak jövő héten jönnek haza.

 - Mázlid van - vigyorodott el Zsolti Roni megkönnyebbült arcát látva.

 - Buon giorno! - jelent meg a két hiányzó alak az ajtóban, kócosan, gyűrötten, begyógyult szemekkel.

 - Nektek is - nevettünk fel. 

 - Ti mit csináltatok? - húztam fel perverzül a szemöldökömet.

 - Aludtunk - nyögte ki Lolo és egy hálás pillantást küldött Noncsinak. aki elé tolta a teás kancsót. 

 - Aludtatok? Mikor? Mert mi egész éjjel hallottuk a hangotokat. Be nem állt a szátok - csóválta a fejét vigyorogva Roni.

 - Bocsi, de annyira jó volt valakivel végre normálisan beszélgetni - harapott bele a szendvicsébe Réka.

 - Köszi - húztam el a számat. - Tehát mi nem normálisak vagyunk? Jól van, megjegyeztük - emeltem fel magasra az orromat, hogy megmutassam mennyire megbántott. Ami persze nem volt igaz, de jól esett húzni az agyát.

 - Ne haragudj Lexy. Tudod, hogy szeretlek, de Lolo az Lolo - vonta meg a vállát, kicsit sem foglalkozva az én mű hisztimmel.

 - Hát kösz! Lecserélsz a barátomra? - néztem széles mosollyal az arcomon a lányra, aki szemrebbenés nélkül bólintott, mire mindenkiből kitört a röhögés. A könnyeinket törölgettük, úgy nevettünk. Megint úgy éreztem, hogy nélkülük nem érek semmit, mert csak velük tudom így elengedni magam. Csak ők ismerik minden idiótaságomat és ennek ellenére is szeretnek. Jókedvű reggelinket a telefonom csengése szakította félbe.

 - Ciao! - szóltam bele a készülékbe fülig pirulva, amiből a többiek kikövetkeztették, hogy kivel is beszélek.

 - Ciao Farao! - kiabálták egyszerre. Középső ujjam felmutatva hagytam magukra őket a konyhában, hogy valami csöndesebb helyre sétáljak.

 - Szia Kicsim! - nevetett a fülembe. - Hallom jó a buli?

 - Igen, bár még csak nem rég keltünk fel - tájékoztattam.

 - Jól bírtátok. Figyelj, mielőtt el nem felejtem. Hány jegyet rakassak félre nektek?

A szavaim elakadtak, mert múlt héten tényleg megemlítettem neki, hogy ki szeretném vinni a barátaimat a meccsre, de úgy gondoltam, hogy majd én állom a költségeket.

- Stephan, nem kell...

 - Lexy! Te csak azzal foglalkozz, hogy időben ideérjetek! Szóval mennyi?

Gyors fejszámolást végeztem. Lolo, Ádi, Réka, Roni, Noncsi, Zsolti és én az összesen hét.

 - Heten vagyunk - nyögtem ki.

 - Mint a gonoszok - nevetett fel. - Akkor hét VIP jegy fog várni titeket a recepciónál.

 - VIP? Elég nekünk a sima is - szabadkoztam.

 - Egyszer vannak itt a barátaid, adjuk meg a módját. Viszont most mennem kell, mert a Kapitány nagyon csúnyán néz rám - kuncogott bele édes hangján a készülékbe.

 - Köszönöm - rebegtem hálásan. - Mond meg Montinak, hogy üdvözlöm, ahogy a többieket is és szorítunk nektek.

 - Mond meg neki te, úgyis találkozunk este. Legalább is remélem, hogy nem engedsz fel szerencsecsók nélkül a pályára?

 - Ott leszek - lágyultam el azonnal, majd meghallottam, hogy valaki hangosan a nevén szólítja, mire ő elkiáltotta magát:

 - Pronto! - és én ettől egy rózsaszín felhőn kezdtem lebegni. - Mennem kell - suttogta aztán letörten.

 - Rendben - nyeltem nagyot, mert az utóbbi időben nagyon keveset találkoztunk. - Akkor este.

 - Este és Lex...hiányzol.

 - Te is nekem - nyomtam ki a hívást és a telefont az ölembe ejtettem a kezeimmel együtt.

Néhány percig csak meredtem magam elé és azon agyaltam, hogy a fenébe lehetek ilyen szerencsés., hogy egy ilyen pasi a párom.

Gondolataimat hangos nevetés zavarta meg. Felálltam a nappali kanapéjáról és vissza mentem a konyhába, ahol már tetőfokára hágott a hangulat. Egyedül Lorenzo kapkodta a fejét elveszetten egyik emberről a másikra.

 - De jó, hogy jössz - sóhajtott fel, mikor meglátott. - A barátaid néha elfelejtkeznek róla, hogy én nem beszélem a nyelveteket - zsörtölődött hangosan.

 - Ú, basszus - nézett rá Réka nagy szemekkel - ne haragudj, de ha belelendülünk a beszédbe önkéntelenül váltunk át magyarra. 

 - Semmi gond, csak egy kicsit feszélyezett, hogy ti jókat nevettek, de nem tudom min - mosolyodott el halványan a szőke srác.

 - Hogy min? - nézett rám Roni sunyin. - Csak az jutott eszünkbe, mikor Lexy és Karcsi beneveztek a Romantika napjára a Rómeó és Júliával úgy, hogy Karcsi volt Júlia és Lexy Rómeó - vigyorodott el.

 - Beneveztek? - pislogott értetlenül Lolo.

 - Igen, ez ilyen hagyomány nálunk - kezdett magyarázatba Zsolti. - Több pár is előadja az erkély jelenetet és a zsűri eldönti, hogy ki volt a legjobb.

 - És?

 - Mit és? - nézett Noncsi Lorenzora, majd leesett neki, hogy mit szeretne tudni az olasz fiú. - Jaaa! Első évben különdíjas lett és beválasztották a színházi társulatba amikor miszpicsásan adta elő Júliát, míg a Rómeója egy rockert alakított. Most májusban pedig amikor még Lexy otthon lakott, Karcsival megnyerték a fődíjat, egy három napos utat Rómába. 

 - Ügyes vagy - mosolygott rám a barátom. - De hogyhogy te voltál Rómeó?

 - Csak kitaláltuk, hogy legyen ebben az egészben egy csavar, mert mindenki a megszokott unalmas módon adta elő. Nem is gondoltuk volna, hogy nyerhetünk vele, de sikerült. A közönségnek és a zsűrinek is nagyon tetszett legalábbis a nevetésekből ítélve. Bár utána sokan azt mondták, hogy ez az író munkájának megcsúfolása volt, de minket nem érdekelt. A lényeg az utazás volt. Na akkor szerettem bele véglegesen Olaszországba - mosolyodtam el az emlékektől.

 - Egyedül utaztatok Rómába?

 - Igen, tök egyedül - nevettem el magam a döbbent arcát látva. - Karcsinak is és nekem is az első repülő utunk volt, amit tuti nem felejtünk el míg élünk. Arról nem beszélve, hogy egy szobát kaptunk, francia ággyal, pedig nem is voltunk egy pár. Csak a színdarab miatt álltunk össze.

 - Na jó, ez nekem már túl sok - ingatta meg a fejét.

 - Akarod látni? - kérdezte Roni Lolot, aki bizonytalanul bólintott. - Még mindig itt van a telómon.

 - Ne már - forgattam meg a szemeimet, de nem tehettem semmit, mert barátosném már indította is a videót. Figyeltem Lolo arcát, aki semmit nem értett a szövegből, de a hanglejtések és a mozdulatok kárpótolták őt mindenért, legalább is a széles vigyorából erre következtettem.

 - Ez tetszett - nézett rám jókedvűen. - Sajnos téged nem láttalak a kapucni miatt, de a srác haláli volt. Nem meleg igaz? - pislogott rám reménykedve. Zsoltiékkal egymásra néztünk és kitört belőlünk a röhögés.

 - Nem, Lolo ő nem meleg - nyögtem ki, mikor végre kaptam levegőt.

 - Kár, mert olyan kis cuki.

Néhány percig még jól elszórakoztunk ezen, majd úgy döntöttünk, hogy ideje összeszednünk magunkat és elindulni a városnézésre.