82.fejezet

Lexy

   Nem tudom meddig tartott az út, mert végig nevettük a barátaimmal és persze Stephannal, aki már egész jól megszokta Réka hadarását, Roni szarkazmusát, Noncsi beszólogatásait és jókat derült Zsolti semmihez sem hasonlítható nevetésén. Annyira elmerültünk a régi sztorik felemlegetésében, hogy csak azt vettük észre, hogy az autó magállt alattunk.

 - Megérkeztünk - nyitódott ki az ajtónk és mi a jókedvtől dülöngélve kiléptünk rajta.

 - Wáó - esett le az állunk, mikor megláttuk a rengeteg neon fénnyel kivilágított klubot.

 - Gyertek - fogott kézen a barátom és elindult a bejárat felé, ahol lepacsizott a biztonsági őrrel, aki mosolyogva engedett be minket a zenétől hangos helyre. Megszeppenve követtük a focistát a terem egyik végébe, ahol már többen is ültek a csapatból.

 - Ciao - köszöntünk mindenkinek, majd leültünk az üres helyekre. Ha azt gondoltam, hogy a barátaim feszélyezve fogják magukat érezni, akkor baromi nagyot tévedtem. Néhány perc múlva Noncsi már Rami bókjaitól pirult, Roni Abbiatival cserélt eszmét a legjobb foci klubokról míg Zsolti Mexessel az olasz nyelv nehézségeit beszélte meg. Vigyorogva néztem a kis csapatunkat.

 - Jól érzed magad? - bújt hozzám Stephan és egy puszit nyomott a számra.

 - Igen - bólintottam miközben rávigyorogtam a velem szemben minket kukkoló Rékára.

 - Hozzak valamit inni nekik? - kérdezte halkan a focista.

 - Nem hiszem, hogy be akarnának rúgni - ráztam meg nemlegesen a fejemet.

 - Vannak olyan koktélok is, amik alig tartalmaznak alkoholt - nézett rám pimaszul a barátom. - Tudod mit? Meglepem őket és téged is - állt fel mellőlem és mielőtt szólhattam volna neki, már el is tűnt a tömegben.

 - Nem szeretem a meglepetéseket - morogtam magam elé.

 - Na mi újság Kicsilány? - huppant le mellém a szabadon maradt helyre Ricky. - Hová lett a lovagod?

 - Arra megtalálod - mutattam a bár felé az ujjammal.

 - Itt mert hagyni egyedül? - nevetett továbbra is a már nem szomjas csapatkapitány. - Akkor most kihasználom az alkalmat és elrabollak - fogta meg a kezemet és magával húzott a tömegbe.

 - Hova viszel? - próbáltam túl kiabálni a minket körül vevő zajt.

 - Csak táncolni - állt meg a terem közepén és mozogni kezdett. Mulatságos figurákat vetett be és bármennyire is nem akartam, ott ragadtam vele és én is hülyéskedni kezdtem. Rengeteget táncoltunk és még többet nevettünk. Kifáradva és leizzadva tértünk vissza az asztalunkhoz, ahol már szintén jó hangulat uralkodott, köszönhetően a kiürült poharaknak.

 - Megjöttek a szökevények! - kiáltott fel Roni, csillogó szemekkel.

 - Látom nem unatkoztatok - ültem le a párom mellé, aki azonnal magához húzott és a számra tapadt. Nyelvén éreztem az alkohol ízét, de egyáltalán nem zavart. Forró csókunkat a többiek röhögése és beszólogatása szakította meg. Ködös tekintettel néztünk a másik szemébe.

 - Ó,ó - hallottuk meg Mexes kötekedő hangját. - Menjetek szobára szerelmesek!

 - Bekaphatod Phil - mutattam be neki a középső ujjammal, majd belekortyoltam a sajátomnak gondolt színes koktélba. - Hmm, mi a neve ennek? - forgattam meg a poharat elismerően.

 - Zombie - jött a tömör válasz Rékától. - Én választottam - húzta ki magát büszkén.

 - És mi van benne?

 - Tényleg Stephan, mi van az italunkban? - fordultak a barátom felé, aki egy huncut mosollyal a szája szélén válaszolt.

 - 80% stroh rum, barna rum, fehér rum - sorolta fel az összetevőket.

Szörnyülködve néztem a kezemben tartott italra.

 - Ez baromi erős. Azt mondtam, valami olyat hozz amiben alig van alkohol - könyököltem oldalba.

 - Ne nézz így rám - tette fel nevetve a kezeit. - A barátosnőd választotta ezt.

 - Réka baszd meg - csúszott ki a számon magyarul. - Nem volt ennél gyengébb?

 - Nem tudom, ennek a neve tetszett a legjobban - vonta meg a vállát a lány majd vissza fordult Lolo és Ádi felé, hogy folyamatos beszédével szóval tartsa a két fiút.

Lopva végig néztem a csapatunkon. Zsolti egy kissé idétlen mosollyal az arcán nevetgélt mindenen amit mondtak neki, Noncsi Rékát ölelgette és közben magában röhögcsélt. Roni egyre bátrabban istenítette a német focistákat egy csapat olasznak, akik csak röhögtek a lány hevességén.

 - Velem nem is táncolsz? - súgta kérdését a fülembe, mire belenéztem a szemeibe, amik huncutul csillogtak.

 - De igen - mosolyodtam el és megfogtam a felém nyújtott kezét. Követtem a parkettre és mivel egy lassú szám kezdődött, a karjai közé bújtam. Ringatózva táncoltunk miközben egyre szorosabban simultunk egymáshoz. Stephan az állam alá nyúlt és megemelte a fejemet, hogy ajkai szabadon tapadhassanak az enyémekre. Furcsa, bizsergető érzés kelt életre a hasamban. Többet akartam, így ujjaimat a tarkójára csúsztattam és a hajába túrtam. Már nem is táncoltunk, csak álltunk a tömeg közepén és faltuk egymás ajkait. A levegő hiány miatt váltunk el egymástól. Vágytól elsötétedett szemekkel pislogtunk a másikra.

 - Menjünk vissza - motyogta Stephan majd magával húzott vissza a többiekhez.

 - Na megjöttek a mi szerelmes madárkáink is! - kiáltott fel Roni vigyorogva.

 - Szerintem nem kéne többet innod - néztem rá elhűlve, mert az én drága barátnőm kipirult arccal és fáradt szemekkel pislogott körbe.

 - Nem is ittam sokat - csücsörítette össze az ajkait. - Csak két zombit pusztítottam el - kacsintott össze Zsoltival.

 - Basszus - ültem le nyögve a helyemre, majd körbe néztem, mert hiányérzetem támadt. - Noncsi hol van?

 - Nem tudom - vonta meg a vállát Réka. - Az előbb elment a mosdóba, de még nem jött vissza. Gondolom, sokan vannak vagy az is lehet, hogy út közben elrabolták, hogy eladják őt valami szervkereskedőnek vagy... 

- Köszönjük Rea - állítottam le a szófosással küzdő barátnőmet, aki már nem is figyelt rám, mert megint Ádit és Lolot támadta le a kifogyhatatlan kérdéseivel.

 - Lexy - nézett egyszer csak rám Zsolti - elmondtad már neki? - kérdezte magyarul, de közben tekintete a barátomon állapodott meg. Mintha erre a kis időre lehalkították volna a zenét, mert mindenki meghallotta a kérdését. Volt aki azért nézett rám, mert értette amit a fiú kérdezett, de voltak olyanok is akik pont azért, mert nem értették.

 - Miről van szó? - kapkodta köztünk a tekintetét Stephan.

 - Semmi, semmi - próbáltam elbagatellizálni a dolgot, de nem engedték.

 - Lex, joga van tudni - szólt rám Lolo is, mikor Ádi lefordította neki Zsolti kérdését.

 - Most már rohadt kíváncsi vagyok - ráncolta össze a szemöldökét a barátom.

 - Jaj már - sóhajtottam fel bosszúsan. - Nem nagy ügy, csak van egy srác a suliban, aki nem érti meg, hogy nem minden körülötte forog és nem minden csaj veti magát a lábai elé.

 - És? - nézett rám a folytatást várva.

 Nem tudtam, hogyan mondjam el neki kíméletesen a mai nap történteket, de addig totojáztam, míg Roni megelőzött.

 - Az a köcsög ma lesmárolta őt a meccsen - vágta a képünkbe az igazságot.

 - Mi van? - kiáltott fel Ricky és Mexes egyszerre, míg Stephan ledermedve bámult rám. Zavartan hajtottam le a fejemet.

 - Kösz - morogtam magam elé.

 - Szívesen máskor is - csóválta meg a fejét. - Nem tehetek róla, hogy ennyire hülye vagy és nem meséled el a barátodnak, hogy az a kis köcsög hetek óta zaklat.

 - RONI! - kiáltottam rá a lányra, hogy hallgasson már el.

 - Azt hiszem mi most kimegyünk egy kicsit levegőzni - hallottam meg Stephan ellentmondást nem tűrő hangját.

Kelletlenül álltam fel az asztaltól és egy utolsó gyilkos pillantás vetve a barátnőmre, követtem a focistát. Átverekedtük magunkat egy csomó emberen és egy oldal ajtóhoz mentünk. Egy behemót emberke készségesen nyitotta ki előttünk, hogy végre friss levegőhöz jussunk. Némán sétáltam az előttem megálló barátomhoz. Nem szólaltam meg, vártam, hogy ő tegye, ami nem sokára be is következett.

 - Ez volt az amit ma elakartál mondani?

 - Igen.

 - Akkor miért nem tetted? - fordult felém és borús tekintetével az arcomat fürkészte.

 - Nem tudtam, hogyan...

 - De Roni azt mondta, hogy már hetek óta zargat. Miért nem szóltál? - csendült fel keserűen a hangja.

 - Azt hittem, hogy meg tudom oldani egyedül is - vallottam be. - Nem akartalak ezzel is terhelni.

 - Nézz rám - vette kezei közé az arcomat. - Soha. Érted? Soha nem terhelsz a gondjaiddal. Azért vagyunk egymásnak, hogy közösen oldjuk meg - fúrta barna íriszeit az enyémekbe, amit elleptek a könnyek. - A barátnőm vagy és szeretlek. Nem engedem, hogy egy kis nyikhaj szórakozzon veled. Be fogok menni a sulidba és helyre teszem azt a buzit - ölelt magához.

 - De akkor... - haraptam az ajkaimba idegesen.

 - Igen?

 - Akkor kiderül, hogy kivel jársz - suttogtam halkan.

 - És az miért baj? - értetlenkedett Stephan.

 - Mert...mert én nem vagyok olyan, mint az eddigi barátnőid - nyögtem ki végre az igazságot.

 - Lex, kicsim - simította kezét a derekamra - ezt a butaságot felejtsd el. Tudom, hogy nem vagy olyan, mint ők. Te sokkal jobb vagy. Nekem nem egy kirakatbaba kell, akit mutogathatok az újságok címlapján, hanem valaki olyan akivel jól érzem magam és szeretem. Ez vagy te - suttogta a számba majd óvatosan megcsókolt. Lágyan cirógatta, becézte nyelvével az enyémet amitől az egész testem tiszta libabőr lett és reszketni kezdtem a karjai közt. - Fázol? - szakadt el tőlem, hiányérzetet hagyva maga után.

 - Kicsit - bújtam hozzá közelebb.

 - Gyere, menjünk be, mert a többiek már biztos nem tudják, hogy hova tűntünk - terelt befelé az ajtón.

Ahogy beléptünk, a mellettünk lévő liftből kirobbant egy nagyon mérges és nagyon hangos lány.

 - Te idióta! - kiáltott fel és mi azonnal felismertük benne az eddig eltűntnek nyilvánított barátnőmet.

 - Noncsi? - néztem a lányra, aki hirtelen felénk fordult. - Mi a fene történt?

 - Ó semmi - forgatta meg a szemeit. - Csak beszorultam ezzel a...ezzel - mutatott a mellette jót vigyorgó Balotellire. - És ha ez még nem lett volna elég, kikezdett velem és levette a pólóját - nyüszített idegesen a lány.

 - Azt hittem tetszeni fog neki - ugráltatta meg a mellizmait a csatár röhögve.

 - Fúj, ez undorító - rázkódott meg a lány, majd magunkra hagyva minket elsietett.

 - Te nem vagy normális - néztem a focistára és én is leléptem.

 - Ugyan már kiscica - hallottam még a fekete srác nevetését - csak vicceltem.

Nem válaszoltam neki, inkább sietősen elfoglaltam a helyem az asztalunknál. Ahogy leültem, mindenki kíváncsi tekintettel nézett rám.

 - Most mi van? - csattantam fel.

 - Ezt mi is kérdezhetnénk tőled? - vágott vissza Lolo. - Megbeszéltétek?

 - Igen és minden oké - válaszolt helyettem Stephan, amikor helyet foglalt mellettem és átölelve a vállamat puszit nyomott a hajamba. - Legközelebb én megyek Lexyért a suliba - jelentette ki mire én elpirultam.

Az este további részében még rengeteget beszélgettünk. Nem nagyon akartuk, hogy véget érjen az éjszaka, mert tudtuk, hogy akkor már csak pár óra választ el minket a búcsúzástól. Úgy döntöttünk, inkább le sem fekszünk. Stephan ajánlatával élve egész reggelig Milánó utcáin furikáztunk a Limuzinnal, tényleg kiélvezve a luxust.