14. fejezet

Stephan

 - Mi a franc van veled? - néztem Mattiára, akinek az arcáról nem lehetett levakarni a vigyort és kétpercenként nézett az órájára. - Randid van?

 - Úgyis lehet mondani - somolygott idegesítően rám. - Délután találkozom Lexyvel és az öccseivel.

 - Kivel? - álltam meg futás közben, de azonnal folytattam is, mert Allegri rám ordított. Behoztam a lemaradásom és felzárkóztam De Sciglio mellé.

 - Azt mondtad, amit hallani véltem, hogy mondtál? - kérdeztem rá újra.

 - Igen. Tegnap megbeszéltük, hogy ma is találkozunk.

 - Ma is? - kerekedtek el a szemeim.

 - Ja, tegnap délután kisétáltam a kispályára és ott volt a fiúkkal. Elkezdtünk beszélgetni, majd kapura is rúgtunk a kicsi fiúnak. Nagyon ügyes a két srác, bár idegesítő, ahogy a nagyobbik Ronaldot utánozza.

 - Pont őt? - húztam el a számat, majd megint a védőre figyeltem, hogy újabb információkat tudjak meg a lányról.

 - Gondolhatod, hogy égtünk, mikor a kicsi kivédte a nővére és az én lövésemet, míg a kiscsávóé bement. Nagyon gáz volt, ahogy leutánozta a portugál mozdulatait. Kajak ijesztő.

 - Elhiszem - vigyorogtam - és hogy-hogy ma is találkoztok?

 - Megkérdeztem, hogy ma is edz-e velük, és mikor mondta, hogy igen, úgy gondoltam, hogy segítek neki. Tudtad, hogy azért ő edzi az öccseit, mert nincs rá pénzük? Kár, mert mind a két srác jó, sőt nagyon jó.

 - Te segíteni akarsz neki? - döbbentem le.

 - Igen. Lexy nagyon aranyos csaj. Jókat lehet vele beszélgetni, bár az ízlése neki sem jobb, mint az öccsének.

 - Mert?

 - Láttad már a kezét? Tele van karkötőkkel. Barcelona, Brazília, Santos, ja és Milános is van, de Neymáros és kapaszkodj meg, a te neved is ott virít az egyiken - vigyorgott rám és nekem nagyot dobbant a szívem.

 - Az enyém? - hitetlenkedtem.

 - Nem ismerek még egy El Shaarawyt rajtad kívül.

  Elgondolkodtam. Tényleg az én nevem lenne az egyik karkötőjén? És ha igen, ez vajon mit jelenthet?

  Észre sem vettem, már vége is volt a futásnak. Neki álltunk a bemelegítésnek és az erősítéseknek. Gondolataimba merülve végeztem a feladatokat. Én marha, azon idegeskedek, hogy ismerkedjek össze vele, Mattia meg simán odaszambázik és elbeszélget a lánnyal mikor találkoznak. Mi lenne, ha én is elmennék ma vele? - ötlött az eszembe és mielőtt meggondolhattam volna magam, odaszóltam a hátvédnek.

 - Nem gond, ha én is elkísérlek?

 - Nem - vonta meg a vállát. - A srácok örülni fognak neked is, főleg, ha beszállsz a kapura rúgásba.

 - Naná - vágtam rá.

 - Akkor délután háromkor találkozunk a stadion előtt és együtt megkeressük őket.

 - Oké - bólintottam, majd újra a feladatokra koncentráltam.