15. fejezet

Stephan

   Idegesen lépkedtem a bejárathoz, ahol Mattia már várt rám.

 - Ciao, Fáraó! Csakhogy ideértél - teremtett le azonnal.

 - Bocs, de csúcsforgalom volt.

 - Mindegy, menjünk - lépett be az épületbe és céltudatosan elindult a gyakorlópálya felé. Követtem, miközben a szívem majd' kiugrott a helyéről.

 - Hey! - kiáltott utánunk valaki. Megfordultunk és egy vigyorgó Matri közelített felénk, Polival. - Hova ilyen sietősen? Nem volt elég a délelőtti edzés? - cukkolt minket, miután megálltak velünk szemben.

 - A kispályára megyünk - mondta Mattia és az órájára nézett.

 - Ohó, csaj szagot érzek - vigyorgott már Poli is.

 - Alexával és a tesóival találkozunk - zártam rövidre a dolgot.

 - A rózsaszín hajúval? - nézett rám Sandro és én bólintottam.

 - Ez az a kiscsaj, aki Kaká gyerekeire vigyázott? - kérdezte Andrea.

 - Igen, de most már menjünk - szólt De Sciglio -, mert azt hiszi, hogy nem is jövök - idegeskedett.

 - Induljunk - löktem rajta egyet és rohamléptekkel közelítettünk a gyakorlópálya felé. Megkönnyebbülve láttam, hogy a fiúk már futnak, míg a lány szokás szerint, a telóját nyomkodja.

 - Ciao - köszönt rá Mattia és ő mosolyogva nézett fel rá, majd mikor meglátott, érdeklődve emelte rám a tekintetét.

 - Ciao - köszöntünk egyszerre, mire mind a ketten elmosolyodtunk.

 - Hello, Mattia - állt meg mellettünk a nagyobbik fiú, kezét nyújtva De Sciglio felé, aki lepacsizott vele. Aztán felém fordult és velem is kezet fogott. A kicsi még csak most ért oda hozzánk.

 - Fuck is you bitch - mondta, mire mi elkerekedett szemekkel néztünk rá.

 - Bocs, de a hülyeséget hamar megtanulja - pirult el a lány.

 - Mi a következő feladat? - nézett a nővérére az idősebb fiú.

 - Dárius, ne legyél már ennyire bezsongva - szólt rá Alexa, de már adta is ki nekik a munkát.

  Elképesztő volt, hogy a két fiú milyen intenzitással vetette bele magát az edzésbe. Látszott rajtuk, hogy élvezetből és nem kényszerből csinálják.

 - Hát itt vagytok! - hallottam meg Sandroékat a hátunk mögött.

 - Úgy otthagytatok, hogy csak lestünk és mire észbe kaptunk, már el is tűntetek - pörölt velünk Poli, aztán ránézett a lányra és elvigyorodott. - Ja, így már minden érthető. Ciao, Bella, Andrea Poli - mutatkozott be a lánynak.

 - Alexa Silver - mosolygott rá ő is.

 - Szóval miattad rohant ez a két idióta ennyire? - poénkodott, mire csúnyán néztünk rá.

 - Gondolom - vont vállat és rávigyorgott Mattiára.

 - Kész vagyunk! - üvöltött teli torokból a kisfiú, majd megállt előttünk és felnézett Sandrora. - Te vagy Matri - jelentette ki csillogó szemekkel -, anya egyik kedvence.

 - Hűha - nevetett fel Alessandro. - Micsoda futballista család? Nemcsak a fiúk, a lányok is szeretik nálatok a focit? - nézett Lexyre, aki elmosolyodott.

 - Anyának biztosan tetszene, hogy lánynak nevezted, de amúgy igen. A mi családunkban anya a legnagyobb fociőrült. Ő szerettette meg velünk. Apa inkább a küzdősportokat szereti.

 - Hát, van mikor a foci is azzá válik. Nézz meg például egy Atletico Madrid - Real Madrid meccset. Szabály szerint küzdenek a pontokért - vigyorgott.

 - Azért a Milán - AS Roma sem csak a fociról szól - nézett Matri szemébe.

 - Ott a pont - nyújtotta a kezét pacsira Sandro és Lexy belecsapott. Végre láttam a karkötőit és próbáltam megkeresni azt, amin a nevem van, de nem találtam. Lehet, hogy a másik kezén kell keresnem?

 - Lexyyyyy - rángatta a karját a fiúcska. - Rúghatunk már kapura?

 - Persze - simogatta meg a lány és elindult a tesóival az egyik kapu felé. - Nem jöttök? - nézett ránk hátra, mire követni kezdtük. Sandro mellém csapódott, míg De Sciglio, Polival beszélgetett előttünk.

 - Nagyon csendben vagy - nézett rám a barátom. - Így nem fogod meghódítani. Előbb lesz Mattia barátnője, mint a tiéd.

  Felkaptam a fejem a mondatára.

 - Miért lenne De Sciglio barátnője?

 - Nem látod, hogy hogyan néz rá? Szerinted neki nem jön be?

  Elgondolkodva néztem a lányra, majd a hátvédre. Végül is Alexa jó csaj és Mattia nem szokott csak úgy jótékonykodni.

 - Látom leesett - veregetett hátba Matri.

 - Bólintottam és megálltam, hogy nézzem, ahogy Alexa lekicsinyíti a kaput, majd leteszi a labdát és rárúgja. Medox tényleg ügyesen vetődött és sikerült is kivédenie a lövést. Sorba álltunk és egyre jobban élveztük a játékot. Mert ez így játék volt és nem kötelesség. Jókat nevettünk, mikor a kisfiú örömtáncot járt egy-egy kivédett lövés után. A nagyobbik fiú viszont, tényleg ijesztő módon utánozta a Real sztárját, amit Sandro nem is hagyott szó nélkül.

 - Miért pont ő? - tette fel a kérdést Dáriusnak, aki csak megvonta a vállát.

 - Mert ő a világon a legjobb - jött az egyszerű válasz.

  Megforgattuk a szemünket, mert már annyiszor hallottuk ezt.

 - De ott van Messi vagy Ribery. Miért nem ők? - kötötte Alessandro az ebet a karóhoz.

 - Eleve a Real a kedvenc csapatom, így alap, hogy Roni a kedvenc focistám - vigyorgott ránk.

 - Hagyd rá! Ízlésficamos - nevetett Alexa és elhúzta a száját.

 - Kapd be! - közölte vele a tesója.

 - Ugyan mit? - röhögött a lány, majd szaladni kezdett, mert a kissrác kergette.

  Alexa közöttünk szlalomozott és hangosan kacagott. Szerettem hallgatni, ahogy nevet, mert a hangja nekem is mosolyt csalt az arcomra.

 - Elég, elég - lihegett mellettem, kipirult arccal és szembefordult az öccsével.

 - Lásd. milyen nagylelkű vagyok, majd otthon verlek meg - mondta neki Dárius, mi pedig röhögni kezdtünk.

 - Elhitted? - kérdezte tőle a lány, de látszott rajtuk, hogy ez csak testvéri cívódás. Aranyosak voltak.

  Maradtunk még egy ideig, aztán Sandro és Andrea leléptek, mert dolguk volt. Mattia a két sráccal passzolgatott. Lexy és én, pedig a fűben ültünk és néztük őket.

 - Sikerült már beilleszkednetek? - törtem meg a köztünk lévő csendet.

 - Nagyjából - tépett le egy fűszálat és forgatni kezdte az ujjai közt. Ahogy felemelte a kezét, rögtön megláttam a karkötőit. Megfogtam a kezét és olvasni kezdtem a feliratokat. Mikor a bal kezén megtaláltam a keresett nevet, ránéztem, de a kezét nem engedtem el.

 - Szép - simítottam végig a gyöngyökön és a csuklóján is.

  Zavartan kapta el a kezét és elpirult.

 - Ez mit jelent? - néztem a két Milános és a nevemet rejtő karkötők közül kirívó, kék feliratra.

 - Vittu perkele - olvasta fel, majd elmosolyodott. - Ez egy finn káromkodás. Kb. annyit tesz, hogy "az ördög faszát" - nézett rám, majd döbbent arcomat látva, felnevetett.

 - Szeretem megbotránkoztatni az embereket - vonta meg a vállát. - Tök jó, ha nem vagy átlagos, de gondolom ezt neked nem kell magyaráznom - nézett rám a huncut szemeivel.

 - Nem értem, mire gondolsz? - bohóckodtam és poénból a hajamat kezdtem igazgatni.

 - Mennyi idő, míg tökéletesre formázod?

 - Változó. Ha nagyon elalszom, akkor akár fél órát is elszerencsétlenkedhetek vele, de átlagban szerintem tíz-tizenöt perc.

 - Hú, az elég gyors. Dárius, van mikor egy órát is képes a tükör előtt bűvölni azt a pár szál haját, miközben CR7 képét nézi, hogy pont úgy álljon az övé is.

 - Elképesztő a tesód - csóváltam meg nevetve a fejem.

 - Tudom, egy idióta, de azért szeretem - mondta és szemét a tesóira függesztette.

  Ültünk egymás mellett, csendben, de egyáltalán nem volt nyomasztó, sőt, talán inkább megnyugtató. Néztem ezt a furcsa lányt, aki rózsaszín rasztáival, karkötőivel és hatalmas szemeivel, berobbant az életembe, felforgatva az addig nyugodt lelkivilágomat. Megszólalt egy telefon és csodálkozva néztem a lányra, mikor kezébe vette az övét, mert az adott ki érdekes hangokat magából. Valamit pötyögött rajta, majd visszacsúsztatta a zsebébe.

 - Már nem a Barca induló a csengőhangod? - kérdeztem rá.

 - De, ha anya hív - vigyorgott. - Ő vérbeli Reálos és tudja, ha hív, akkor a Barcelona induló szól a neve alatt, ezért elég ritkán hív.

 - De kis gonosz vagy - nevettem fel.

 - Ééén? Nehogy azt hidd! Az gonoszabb, mikor őt hívják, mert Cristiano Ronaldo énekli a telefonján, hogy "Amore Mio" és ő képes percekig hallgatni. Arról már nem is beszélve, hogy Iker Casillas az SMS hangja - vigyorgott.

 - Ez nagyon beteg - fetrengtem a nevetéstől. - Igazad van, ő nyert, de mi volt ez a szörnyű hang az előbb, mert az sem volt semmi.

 - Ez kérlek a Pink Fluffy Unicorn dancing on rainbows.

 - Úristen - nyögtem fel. - Miért pont ez?

 - Mert a fiú, aki írt, kedveli a szivárványt - somolygott maga elé és nekem beugrott, hogy ez az a srác lehet, akivel a múltkor láttam.

 - Az a szőke hajú? - csúszott ki a kérdés a számon.

 - Igen, ő - nézett rám csodálkozva. - Ja, tényleg, ti már találkoztatok Lorenzoval.

 - Ő a ...? - néztem rá kíváncsian.

 - A barátom. Mármint barát barát - mondta és én óriási megkönnyebbülést éreztem.

 - Azt hittem, hogy a pasid - cukkoltam most már bátran.

 - Lorenzo, mint a pasim? - nevetett, mintha valami hatalmas poént mondtam volna. - Ahogy én az ő ízlését ismerem, te jobban bejössz neki, mint én.

  Döbbenten néztem a nevető lányt. Hogy én mekkora ökör vagyok, egy meleg srácra voltam féltékeny. Újra megszólalt a telefonja, de most a Barca induló hangzott fel.

 - Anyukád keres - néztem rá vigyorogva.

 - Ja - mosolygott vissza, majd a füléhez emelte a készüléket. - Szia.

  Hallgattam, ahogy az anyanyelvén beszélget anyukájával. Furcsa nyelv a magyar, de az ő szájából még ez is szépen szól. Mattia jött oda hozzánk a fiúkkal. Úgy látszik, elfáradtak.

 - Mi újság? - nézett a lány felé.

 - Anyukája hívta - világosítottam fel.

 - Miről dumáltatok? - nézelődött, mintha nem is érdekelné a válaszom, de mióta Sandro rávilágított, tudtam, hogy neki is bejön a lány.

 - Semmiségekről. Frizurákról, csengőhangokról és Lorenzoról - hecceltem a hátvédet.

 - Lorenzo? Az ki? - kapott rá a csalira.

 - Lexy barátja - mondtam, de nem árultam el, hogy a meleg barátja.

 - Van barátja? - kerekedtek el Mattia szemei.

 - Úgy látszik - somolyogtam és nem akaródzott elmondani az igazat, mert így lépés előnybe kerülhettem De Sciglioval szemben.

  Lexy letette a telefont és hozzánk lépett.

 - Ne haragudjatok, de mennünk kell. Ma én csinálom a vacsorát.

 - Hű, nem csak szép, házias is - mondta Mattia, amivel zavarba hozta a lányt.

 - Alap - vágta azért rá és a tesóihoz fordulva, mondott nekik valamit.

 - Mi nem érthetjük? - kérdeztem.

 - De, csak magyarul egyszerűbb volt elmondani nekik a dolgokat. Amúgy meg azt ecseteltem nekik, hogy ha hazaértünk, szeretném, ha segítenének, mert ha nem, legközelebb nem jövök ki velük.

 - A kis zsaroló - nevettem fel. - De jól csinálod. Most kell megfogni őket, mert ha most nem, később már olyanok lesznek, mint mi és akkor már késő. Igaz? - böktem oldalba a védőt, aki buzgón bólogatva adott igazat.

 - Most már tényleg mennem kell - búcsúzott el és elindult a főépület felé, de Mattia rászólt.

 - Puszit nem is kapok?

  Lexy felnézett rá, megforgatta a szemeit, de azért nyomott a mázlistának két puszit az arcára. Úgy gondoltam, hogy próba szerencse.

 - És én? - pislogtam rá boci szemekkel. Hozzám hajolt és én is megkaptam az adagomat. Puha ajkai bizsergő nyomot hagytak az arcomon. Mint akiket megbabonáztak, úgy néztünk utána, míg el nem tűnt a szemünk elől.