36. fejezet

Lorenzo

   Ahogy néztem Lexy szomorú arcát, rájöttem, hogy nem hagyhatom, hogy a barátom a bizonytalansága miatt boldogtalan legyen.

 - Megígértem anyáéknak, hogy segítek nekik a kávézóban - füllentettem és közben felálltam a lány mellől.

 - Már mész is? - nézett rám meglepődve.

 - Muszáj, de ha végeztem visszajövök.

 - Ne segítsek? Ketten hamarabb végeznénk - kérdezte reménykedve.

 - Kösz, de nem kell - szabadkoztam és éreztem, ha nem indulok el, akkor rájön, hogy csak kamuzok.

 - Hát jó - vonta meg a vállát. - Addig foglalkozom egy kicsit a blogommal.

  Adtam egy puszit az arcára és már le is léptem. Siettem ahogy csak tudtam, amíg még éreztem magamban annyi bátorságot, hogy a focista elé álljak.

  A házunktól nem messze, az új lakóparkhoz vettem az irányt. Tudtam, hogy ott lakik a Stephan, hiszen én is rajongója voltam a csapatnak, így minden fontos információ a birtokomban volt. Idegesen nyomtam meg a csengőt és vártam, hogy kinyíljon az ajtó. Amikor ez megtörtént, azonnal letámadtam az ott állót.

 - Ö...Ciao! - köszönt döbbenten.

 - Ciao, Fáraó! Beszélnünk kell! - toltam el az utamból és határozottnak tűnő léptekkel megindultam a lakás belseje felé. Pár méter után a konyhában találtam magam, ahol legnagyobb megdöbbenésemre ott ült Kaká és egy idegen nő. Bár ahogy jobban megnéztem, mintha ismerős lett volna az újságokból. Ahogy beléptem, kíváncsian fordultak felém.

 - Szia Lorenzo! - mosolyodott el a brazil. - Sabri, bemutatom neked Lexy legjobb barátját - nézett a nőre, aki furcsán méregetni kezdett.

 - Lorenzo Cassano - nyújtottam neki kezet, amit elfogadott és ő is bemutatkozott.

 - Sabri El Shaarawy.

  Tehát ezért volt ismerős, ő Stephan anyukája.

 - Látom, megismerkedtetek - ért utol a Fáraó.

 - Igen - bólintott a nő.

 - Minek köszönhetem a látogatásodat? - nézett rám kérdőn Stephan, mire a többiek is kíváncsian fordultak felém.

 - Ö...hát...szóval - kezdtem nyökögni, mert a bátorságom egy pillanat alatt elszállt, mikor rájöttem, hogy nem vagyunk egyedül.

 - Lexyvel van gond? Ugye nem történt baja? - pislogott rám ijedten a srác.

 - Semmi baja - vigyorodtam el a reakciója láttán, ami elárulta, hogy nem csak hülyíti a barátomat, hanem érez is iránta valamit. - Legalább is az előbb még jól volt, mikor otthagytam az ágyán.

 - Az ágyán? - emelte fel a szemöldökét a nő.

 - Anya! - forgatta meg a szemeit Stephan. - Lolo meleg - közölte vele úgy, mintha csak azt mondaná, hogy esik az eső.

 - Ó -  lepődött meg a megszólított és az arca máris barátságosabb lett felém. - Ne haragudj, de én azt hittem...

 - Mit, hogy Lexy engem hülyít, miközben egy másik srác bújik ki mellőle az ágyból? - kérdezte mérgesen a fiú.

 - Nyugi kölyök - szólt rá Kaká. - El kell ismerned, hogy elég kétértelmű volt, amit Lorenzo mondott.

 - Igaz - higgadt le egy pillanat alatt. - Bocs anya.

 - Én is elnézést kérek, ha ennyire félre érthető voltam - néztem rájuk.

 - Semmi gond, de mond már, hogy miért jöttél, mert az ajtóban azt mondtad, beszélnünk kell - nyomta meg az utolsó szót.

 - I-igen - dadogtam, miközben idegesen néztem a két nem várt személyre.

 - Szerintem - tette Stephan karjára a kezét Sabri - Lorenzo négyszemközt szeretne beszélni veled.

  Hálásan pislogtam a nőre, aki ennyiből is megértette, hogy mit szeretnék.

 - Ó, basszus - csapott a homlokára a fiú. - Gyere! - szólt rám és én követtem egy szobába, ami a hálója lehetett, a hatalmas franciaágyból ítélve. Nagyot nyeltem, mikor megláttam a szanaszét dobált ruháit, köztük egy fekete Calvin Klein boxert.

 - Bocsi, de nem vártam vendéget - kapkodta össze a cuccait mikor meglátta, hogy mit nézek.

 - Én kérek elnézést, hogy csak így rád törtem, de... - nem tudtam, hogyan folytassam.

 - Lolo, ne húzd az agyam! - szólt rám erélyesebben.

 - Oké - sóhajtottam fel. - Szóval a tegnap estéről van szó.

 - Elmesélte? - roskadt le az ágy szélére.

 - Igen - bólintottam. - Tudom, miért kért időt.

   Mondatomra felkapta a fejét és várakozva nézett rám.

 - Ezért ki fog nyírni - suttogtam magamnak, de aztán belevágtam. - Nehéz lesz elhinni amit mondok, de hidd el, hogy igaz. Lexynek még nem volt barátja, előtted még csak egyszer csókolózott. Azt hiszi, hogy mivel te tapasztaltabb vagy ezen a téren, ő kevés lenne neked. Amúgy is kisebbségi komplexusa van. Az már csak a hab a tortán, hogy te híres vagy, ő meg egy átlagos lány és képtelen felfogni, hogy komolyak lennének a szándékaid - hadartam el gyorsan. - Mert ugye komolyak? - kérdeztem rá, de válasz egyenlőre nem érkezett.

  A srác letaglózva ült az ágyon és elkerekedett szemekkel nézett rám szótlanul. Úgy éreztem, hogy most csesztem el mindent. Nem kellett volna beleavatkoznom, mert most döntöttem romba Lexy életét. Aztán Stephan arcára hatalmas vigyor ült ki, amit nem tudtam hova tenni.

 - Komolyan mondod, hogy még soha...? - nézett rám csillogó szemekkel, mire félve bólintottam.- Istenem - sóhajtott fel. - Ilyen nincs csak a mesében. Csípj meg! - mutatta felém a karját, majd mikor megtettem amit kért, még mindig vigyorogva simogatta a fájó pontot. - Én azt hittem, hogy valamivel elszúrtam. Az is megfordult a fejemben, hogy csak játszik velem. Eszembe se jutott, hogy ez lehet a háttérben - magyarázta boldogan. - Így már mindent értek. Anyának igaza volt.

 - Hogy jön ide az anyukád? - kérdeztem félve, mert úgy viselkedett, mint akinek elmentek otthonról.

 - Mielőtt berobbantál volna, Lexyről beszélgettünk és ő láttatlanban is azt mondta, amit te most megerősítettél.

 - Az anyai ösztön működésbe lépett - vigyorodtam el. - De akkor miért nézett rám olyan furcsán?

 - Mert ő az anyukám és azt hitte, hogy Lexy is olyan, mint a többiek és csak a hírességet látja bennem. Félt  az újabb csalódástól engem - rántotta meg a vállát.

 - Most mit fogsz csinálni? - kérdeztem, a boldogságtól sugárzó sráctól.

 - Meg akarom győzni róla, hogy kell nekem és nem érdekelnek a félelmei. Együtt túllépünk rajtuk.

 - Hogy akarod ezt véghez vinni, mert Lexy igen makacs tud lenni?

 - Gőzöm sincs - vonta meg a vállát, majd elvigyorodott -, de elég jó vagyok rögtönzésből.

  Elnevettem magam. Jókedvűen tértünk vissza a konyhába hagyott személyekhez.

 - Anya, te egy zseni vagy! - nyomott puszit Sabri arcára Stephan.

 - Tudom - nevetett fel a nő. - De miért is?

 - Mert minden amit mondtál, igaz. Lexy azért kért időt, mert fél. Fél attól, hogy csak játszom vele és fél, mert tényleg nem járt még senkivel.

  Kaká döbbenten hallgatta a csapattársát, aztán rám nézett megerősítésért. Bólintottam, hogy tudja, igaz amit hallott.

 - Most el kell mennem - kapta fel a kulcsait a srác. Senki nem kérdezte, hogy kihez és hova, mert tudtuk.

 - Veled megyek! - jelentettem ki. - Nem biztos, hogy most beengedne téged.

  Beleegyezően bólintott, majd elköszöntünk Sabritól és Kakától, akik megígérték, hogy megvárják a fejleményeket.

  A garázsban beültünk Stephan autójába és elindultunk a célunk felé. Láttam a focistán, hogy ideges, ami teljesen érthető volt ebben a szituációban.

 - Mi van, ha átgondolta és nemet mond? - kérdezte egyszer csak.

 - Ne reménykedj - kötözködtem vele, hogy oldjam a feszültségét.

 - De mi van ha...

 - Nézd Stephan! - torkoltam le. - Lexy szeret téged, nem hiszem, hogy elutasítana.

 - Mit mondtál? - kapta rám a tekintetét és a szemeiből sütött a hitetlenség. - Szeret?

 Ó, basszus, most már biztosan halott ember vagyok, tehát mindegy, hogy mit mondok el - sóhajtottam magamban.

 - Te tényleg ennyire vak vagy? - csóváltam meg a fejem. - Csókolózott veled, ergo érzelmeket táplál irántad és hidd el, hogy az nem az utálat.

  Szótlanul tettük meg a hátralévő utat. Stephan teljesen a gondolatiba merült, de arcára földöntúli mosoly ült ki. Kezdtem tőle félni.

 - Figyelj! - szólítottam meg, hogy visszatérjen a földre. - Én becsöngetek és ha ajtót nyit, lelépek.

 - Oké - bólintott rá. - Lorenzo - fogta meg a vállamat a ház előtt, mielőtt megnyomtam volna a csengőt. - Köszönök mindent. Igazi barát vagy.

  Szívemet melegség járta át és a szemeimet elfutották a könnyek.

 - Köszönöm - köszörültem meg a torkom és rátenyereltem a csengőre.

 - Jövök már! - hallottam meg Lexy morgását az ajtó túloldaláról. - Ki az?

 - Én vagyok szépségem - szólaltam meg és már hallottam is, hogy nyílik az ajtó.

 - Baszki Lolo, mi a fenének kell... - elakadt a szava, ahogy meglátta a mellettem álló focistát.

 - Na én mentem - vigyorodtam el.

 - Ezért kicsinállak - hallottam meg a hátam mögül, mire hangosan felnevettem és megszaporáztam a lépteimet.

  Egy pillanatra még visszafordultam és elégedetten láttam, hogy Stephan igazat mondott. Elég jó volt rögtönzésből, ahogy elnéztem összefonódó alakjukat, ami csókban forrt össze az ajtóban.