37. fejezet

Stephan

   A szívem majd kiugrott a helyéről, mikor kinyílt az ajtó. Mikor rám nézett, még a megkezdett mondatban is megakadt. Lorenzo vigyorogva távozott, begyűjtve egy életveszélyes fenyegetést. Nem tudtam mit tegyek, mert annyira lekötött a lány bámulása. Hogy lehet valaki ennyire elbűvölő? Szemei az ijedtségtől és a meglepetéstől hatalmasra nyíltak, a száját dacosan összeszorította. Hirtelen cselekedtem mikor magamhoz rántottam és megcsókoltam. A kezdeti ellenállását nagyon hamar elfelejtette mikor nyelvemet végighúztam alsó ajkán, bejutásért könyörögve, amit megadott. Forró csókban forrtunk össze és addig nem váltunk el, míg a levegőhiány rá nem kényszerített. Homlokomat az övének döntöttem és próbáltam normalizálni ziháló mellkasom mozgását. Kezem a derekán pihent, így tartva őt a legközelebb magamhoz.

 - Hiányoztál - csúszott ki a számon, mire ő hitetlen tekintettel nézett a szemembe, a hazugság apró jeleit keresve.

 - Te is - suttogta, miután nem talált semmi erre utaló nyomot.

 - Beszélnünk kell - szólaltunk meg egyszerre, majd felnevettünk.

 - Gyere! - fogta meg a kezem és behúzott a lakásba. Követtem, bár szerintem a mostani állapotomban még a pokolba is utána mentem volna. Felvezetett a szobájába és leültünk az ágyára. Kíváncsian néztem körül az apró, de annál barátságosabb helységben. Minden Lexyt tükrözte. A narancssárga falak, a japán motívumok és persze az elmaradhatatlan focis poszterek.

 - Szereted az angol focit? - néztem döbbenten a lányra.

 - Igen - vonta meg a vállát. - Miért?

 - Semmi, csak furcsa. Oké, hogy a spanyolért oda vagy - mutattam a Barca játékosaira elhúzva a számat -, mert az szép, de az angol az kemény és csúnya.

 - Az olasz is kemény és abszolút nem pörgős, mégis szeretem.

 - Szóval minden régióban van kedvenced?

 - Igen, de van amit csak egy-két játékos miatt nézek.

 - Például? - néztem rá kíváncsian.

 - Ott a Shalke, csak is Prince miatt vagyok kíváncsi a meccsekre, ha nem játszik, végig sem nézem - sütötte le a szemeit.

 - Bejön neked? - kérdeztem féltékenységtől csöpögő hangon.

 - Dehogy is - nevetett fel. - Inkább csak azért szeretem, mert valaha a Milánhoz tartozott és tudom, hogy jó barátok voltatok - magyarázta édesen. Hihetetlen volt, egyszerűen nem tudtam levenni a szemeimet róla. - De nem erről akartál velem beszélni, vagy igen? - nézett rám pimaszul.

 - Nem. Ezt ráérek később is megtudni. Most sokkal fontosabb, hogy megtudjam, gondolkodtál-e a kérdésemen?

 Láttam, hogy nem éri váratlanul a dolog, de mégis először elsápadt majd elpirult.

 - I-igen - nyögte ki nagysokára, amit nekem kínszenvedés volt kivárni.

 - És? - sürgettem, hogy minél hamarabb túl legyünk rajta.

 - Nézd - kezdte komolyan, ami semmi jóval nem kecsegtetett -, jobb, ha már előtte tisztázunk pár dolgot - mondta, miközben a kezeit tördelte. - Én még... nekem soha... - akadozott el a hangja és rettentő zavarba jött.

 - Tudom - simítottam rá a kezére, hogy hagyja abba az önkínzást. - Lorenzo elmondta.

 - Most már tuti megölöm - sóhajtott fel.

 - Ne bántsd, csak segíteni akart - védtem be rögtön a szőke srácot.

 - Szóval akkor tudod, hogy miért félek ettől az egésztől?

 - Nincs mitől - húzódtam hozzá közelebb. - Nekem nem számít. Sőt büszke leszek rá, ha úgy döntesz, hogy én lehetek az első barátod - simítottam végig az arcán.

 - De te... szóval felnőtt férfi vagy és vannak... elvárásaid, vágyaid - fordította el a fejét pipacsvörösen. - Nem hiszem, hogy képes leszek ezeknek eleget tenni, legalábbis még nem.

 - Ó, te butus - nevettem fel és magamhoz öleltem. - Köztünk ez nem erről szól. Persze, az csak a hab lesz a tortán ha egyszer eljutunk odáig, de én tudok várni. Rád megéri - emeltem fel az állát, hogy belenézhessek a szemeibe, amik még mindig hitetlenül csillogtak. Hogy meggyőzzem igazamról, óvatosan az ajkaira hajoltam. Úgy tartottam a karjaimban, mint egy porcelánbabát, aki bármelyik pillanatban eltörhet. Az összes érzelmemet belesűrítettem ebbe a csókba, majd mielőtt elveszthettem volna a fejem, megszakítottam. Egy apró, csalódott sóhaj szaladt ki Lexy ajkai közül, ami megmosolyogtatott.

 - Higgy nekem - fogtam a kezeim közé az arcát. - A világon nem akarok semmit jobban, minthogy a barátnőmnek mondhassalak.

 Láttam rajta, hogy még mindig nehezen hisz nekem, de aztán elmosolyodott és hozzám hajolva egy apró puszit nyomott a számra. Meglepődve néztem rá.

 - Ez azt jelenti...? - kérdeztem reménykedve.

 - Igen - bólintott nevetve. - Igen, leszek a barátnőd.

 - Istenem, köszönöm - álltam fel és magamhoz rántottam. Újra megcsókoltam, de most már úgy, hogy tudtam, hozzám tartozik. Ez a csók hosszabb és szenvedélyesebb volt, mint az előző. Minden gát átszakadt bennem, elsodorva a kétségeket. Mikor elváltunk egymástól nevetve néztem rá.

 - Azt hiszem, ez életem legboldogabb napja - túrtam a rasztái közé.

 - Bolond vagy - fúrta a fejét a mellkasomba, ami hihetetlen boldogsággal töltött el. - Te is beszélni akartál valamiről - emelte fel a fejét és kérdőn nézett rám.

 - Az várhat - ültem le vele az ágyra és az ölembe húztam. - Most inkább kiakarom élvezni a pillanatot, hogy a gyönyörű barátnőmmel lehetek.

 Megint elpirult. Átölelte a nyakamat és hozzám bújt, nem is sejtve, hogy milyen érzéseket vált ki belőlem a közelsége. Ha így haladunk,nagyon nehéz lesz betartanom az ígéretemet.

  Telefonom csörgése szakította félbe a meghitt pillanatunkat. Mérgesen nyúltam a készülékért, miközben Lexy felállt és az asztalán álló laptopjához lépett.

 - Igen? - fogadtam a hívást anélkül, hogy megnéztem volna ki keres.

 - Na mi van már? - hallottam meg Kaká izgatott hangját. Elvigyorodtam mikor arra gondoltam, hogy anya és ő már tűkön ülve várják a fejleményeket.

 - Minden a legnagyobb rendben - mondtam boldogan a telefonba, miközben a tekintetemet fogva tartotta Lexy piros arca.

 - Együtt vagytok? - kíváncsiskodott tovább a brazil.

 - Igen - néztem továbbra is a lány íriszeibe - nekem lett a legszebb barátnőm a világon.

  Felnevettem mikor láttam, hogy Lexy szemét forgatva elfordul tőlem, de az ajkán játszó mosolyt nem tudta elrejteni.

 - Gratulálok Tesó! - hallottam meg Kaká nevető hangját. - Vigyázz rá! - szólt még a figyelmeztetés, de teljesen felesleges volt. Anélkül is tudtam, hogy mi a dolgom. Óvni, szeretni azt a tündért aki a világ legboldogabb férfijává tett azzal, hogy a barátnőm lett.