50. fejezet

Kaká

   Nagyon hajtós meccs volt. A katalánok nem adták könnyen magukat és mi sem szerettünk volna kikapni. Ezért aztán nem volt meglepő, hogy a félidőben 0-0-ra álltunk. Az öltözőbe érve viszont muszáj volt észhez térítenem a két jómadarat, akik Neymarral kakaskodtak a pályán. Mivel Ricky lesérült, hozzám került a kapitányi karszalag és ez feljogosított arra, hogy intézkedjek.

 - Stephan, Mattia beszédem van veletek! - néztem szigorúan a csapattársaimra, akik a szájukat elhúzva lépkedtek hozzám. - Mi a szent szar van veletek?

 - Semmi, miért? - pislogott rám De Sciglio ártatlan képpel és ugyanígy tett a Fáraó is.

 - Persze, én meg a Mikulás vagyok - hördültem fel.

 - De jó! Hozol nekünk ajándékot? - vette viccesre a figurát Mattia.

 - Befejeztétek? - váltottam most már szigorúra. - Nagyon nem kéne a magánéleteteket felhozni a pályára.

 - Miről beszélsz? - csattant fel Stephan.

 - Talán arról, hogy szerencsétlen Neymar többet van a földön, mint játékban - mutattam rá a problémámra.

 - Tehetünk mi róla, hogy mindig útban van? - vonták meg a vállukat majd vigyorogva összepacsiztak.

 - Nem, de arról igen, hogy Lexy miatt estek úgy neki. Ez egy focimeccs és nem kakasviadal! - pirítottam rájuk. Magamban hálát adtam az égnek, hogy egyikük sem tud portugálul, mert akkor a honfitársam már régen halott lenne. Az öltöző előtt történtek még élénken éltek az emlékezetemben, amikor is Neymar mindenre kiterjedő érdeklődéssel kérdezgetett a lányról. Arról már nem is szólva, hogy megjegyezte, ha több ideje lenne szívesen lecsapná Stephan kezéről. Nem tudom, mi van ebben a lányban, de egyszerűen vonza a pasikat és teszi ezt úgy, hogy észre sem veszi.

  Megkezdődött a második félidő és én örömmel láttam, hogy Mattia és Stephan lehiggadtak. Egészen addig nem is volt gond, míg Neymar meg nem szerezte a vezetést a Barcelonának és a kispadunk előtt megállva Lexyre mutatott, hogy neki ajánlja. Stephan magából kikelve indult meg a csatár felé. Mexes és Matri segítsége kellett hozzá, hogy lefogjuk.

 - Húzzál vissza a helyedre - ordítottam az elborult agyú csapattársamra, aki válogatott szidalmakat ordítozott Neymar felé. Na azért őt se kellett félteni. Tört angolsággal ecsetelte neki, miként fogja a barátnőjét elvenni tőle.

 - Elég legyen! - kiabáltam rá a Barcásra. - Állítsd le magad! Te meg csinálj már valamit! - néztem mérgesen Messire, a katalánok kapitányára, aki végre elhúzta onnan a forró fejű srácot.

  A bíró megelégelve a cirkuszt mindkettőjüknek felmutatta a sárgalapot és ettől egy kicsit lehiggadtak az indulatok. A kispad felé néztem ahol a rózsaszínhajú lánynak kellett volna ülnie, de eltűnt. Megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat, hogy a rizikó tényező vette a lapot és elment. De aztán rájöttem, hogy Lexy ezt a napot nagyon várta, és így hiába kapta a jegyet a szülinapjára. Sajnáltam a lányt és rohadt mérges voltam a fiúkra. Hogy lehettek ennyire meggondolatlanok?

  Végül az az egy gól döntötte el a találkozót. Csalódottan mentünk az öltözőnkbe ahol mindenki fáradtan dőlt hátra. Senki nem mondta ki, de tudtuk, hogy Stephan vastagon benne van a vereségben. Egyedül Ballo volt az aki megállt a fáraó előtt és mérgesen kiosztotta.

 - Idióta vadbarom! Nem tudom mi van veled, de gyorsan szedd össze magad! Amit ma csináltál az megengedhetetlen  pályán! Akármilyen jó nő is a barátnőd, nem ér annyit, hogy szétcseszd a meccsünket.

  Stephan felugrott és izzó szemekkel nézett Mariora.

 - Ne merd a szádra venni őt! Amúgy meg a kisköcsög kezdte az egészet - háborgott mérgesen. - Úgy nyomult Lexyre, mintha nem tudná, hogy pasija van.

 - Direkt csinálta te idióta - csóválta meg a fejét Abbiati is. - Ráérzett, hogy mi a gyenge pontod és ezt ki is használta. Vigyázz Stephan, mert a túlzott féltékenység semmi jót nem szül - fordult vissza a szekrényéhez és mindenki utánozta őt.

  Én gyorsan elkészültem és otthagytam az öltözőt, hogy beszélhessek pár szót a másik idiótával. Szerencsém volt, mert már kint állt Dani Alvessel és Pedroval a folyosón.

 - Beszélhetnénk? - kérdeztem idegesen, mire a másik két focista lelépett, magunkra hagyva minket.

 - Mondjad - pislogott rám, mint ma született bárány.

 - Miért csináltad?

 - Mit? - kérdezett vissza vigyorogva.

 - Tudod te azt! - csattantam fel. - Addig húztad Stephan agyát, míg majdnem kiállították. Ez nem egy profi focistához méltó viselkedés.

  A vigyor azonnal leolvadt az arcáról, helyét a bűntudat vette át.

 - Tudom, de annyira felidegesítettek. Ők sem viselkedtek valami sportszerűen.

 - Ne aggódj, már megkapták a fejmosást és nem csak tőlem.

 - Tényleg sajnálom, de azt, hogy a srác ennyire féltékeny, egyszerűen nem lehetett kihagyni - villantott rám egy csibészes mosolyt.

 - Jó, de most elcsesztétek Lexy szülinapi ajándékát. Annyira várta már ezt a napot - sóhajtottam fel és ahogy körül néztem, feltűnt, hogy sehol nem látom a színes rasztáit. - Csúcs, biztosan haza ment.

 - Tényleg sajnálom - horgasztotta le a fejét Neymar. - Ha tudtam volna, hogy ez ennyit jelent neki nem veszem fel a kesztyűt. Valamit kitalálok, hogy kárpótoljam. Ugye segítesz? - kérlelt és én nem tudtam neki nemet mondani.

 - Rendben - fogtunk kezet. Stephan ezt a pillanatot választotta, hogy kilépjen az ajtón és körbe nézzen. Csalódottan emelte ránk a tekintetét.

 - Lexy? - intézte hozzám a kérdését.

 - Nem volt itt - ingattam meg a fejemet. - Szerintem elege lett belőletek és hazament.

 A Fáraó sietve vette elő a telefonját és már tárcsázta is a lányt.

 - Szia Kicsim! Merre vagy?...Miért? ... Sajnálom.... Ne, kérlek ne tedd le! - könyörgött a vonal túloldalán lévő lánynak, de úgy látszik nem hatotta meg. - Figlio di una cagna! - csapott tenyerével a falra.

 - Mi történt?

 - Sír - válaszolta megtörten - és most látni sem akar.

 - Bocs haver - tette Neymar a kezét Stephan vállára. - Ezt nem akartam.

 - Én basztam el - sóhajtott fel a csatár, majd a kezét nyújtotta a brazilnak. - Szent a béke?

 - Persze - vigyorodott el a srác. - Ha valamit tehetek értetek... - utalt az előző telefonra.

 - Köszi, de majd valahogy megoldom - eresztett meg egy vérszegény mosolyt Shaarawy és ebből tudtam, hogy lövése sincs mit csináljon.

 - Nekem mennem kell - mutatott Neymar a csapata felé akik már a buszukhoz igyekeztek. - Megmondanád Lexynek, hogy rettenetesen sajnálom - pislogott rám.

 - Naná - búcsúztam el tőle. - Vigyázz magadra! A visszavágón találkozunk!

  Megöleltük egymást, majd a szememmel végig követtem ahogy eltűnt az épületből. Visszafordultam Stephan felé, aki magába roskadva ült egy fotelben és úgy nézett ki, mint egy rakás szerencsétlenség.

Figlio di una casna! = A kurva életbe!