49. fejezet

Lexy

   Elindultam az öltözőkhöz és a nyakamban lógó kártyának köszönhetően pillanatok alatt a szokott helyemen ácsorogtam. Mindkét öltözőből hatalmas zsivaj szűrődött ki, majd a vendég öltöző ajtaja kivágódott és két férfi futott ki rajta, félmeztelenül. A magasabb kergette a kisebbet. A szemeim tágra nyíltak, mikor Neymart és Piquet ismertem fel bennük. Előttem futottak el, miközben röhögve üldözte a védő a csatárt. Spanyolul karattyoltak, de néhány szót még így is sikerült megértenem. Mosolyogva néztem ahogy egymásra esve fetrengenek a földön és Pique, Neymar hátát üti. Nem tudom, hogy mit csinálhatott a brazil, de nem lettem volna a helyében. Vagy mégis? Ahogy elnéztem a Barcelona 11-esét boxerben, nagyot kellett nyelnem. Szálkás, kidolgozott teste aranybarnán csillogott és az arcán szétterülő hatalmas vigyor csak még jóképűbbé tette. Ő is észrevette, hogy figyelem, mert egy bugyiolvasztó mosolyt küldött felém, amitől teljesen zavarba jöttem és elpirulva fordultam el tőle. Hangos nevetéssel jutalmazta a tettemet. Mielőtt azonban hozzám léphetett volna, kinyílt a hazai öltöző is és megkönnyebbülésemre Kaká lépett ki rajta.

 - De csini vagy Lexy - vigyorodott el, mikor meglátta az új mezemet. - Mutasd a számod - fordított meg, majd értetlenül pislogni kezdett. - Miért pont kettes?

 - Ezt Mattiától kérdezd - nevettem fel és lenyomtam a szokásos puszi adagját. - Tőle kaptam ugyanis ezzel együtt, hogy döntsem el, kinek szurkolok - húztam elő a másik mezt is. Kaká hangosan felnevetett, mire a két Barcás érdeklődve lépett mellénk. Kezet fogtak, majd beszélgetni kezdtek. Úgy gondolom a csatár bemutatott nekik, mert az idegen szövegelésből csak a nevemet tudtam kivenni. A két brazil hamar megtalálta a közös hangot, így egy idő után Pique le is lépett. Én pedig ott maradtam a brazil barátommal és az élő kísértéssel.

 - Neymar azt kérdezi, hogy miért nem a Barcának szurkolsz? - fordult felém vigyorogva Kaká.

 - " Il sangue rosso en nero" - idéztem az egyik Milanos szlogent, mire a barátom szorosan megölelt. A másik brazil fürkészve nézte kettősünket, majd valamit kérdezett Kakától, aki nevetve rázta meg a fejét. Válaszolt valamit a másik csatárnak aztán lefordította nekem is, hogy miről volt szó.

 - Azt hitte, hogy a szeretőm vagy - vigyorodott el és hangosan röhögni kezdett, mikor meglátta a döbbent arcomat.

  Ekkor lépett ki Mattia is az öltözőből és mikor meglátott, vigyorogva felkapott.

 - Tudtam, hogy jól fog állni neked a mezem - húzogatta a szemöldökét perverzül, miközben megkapta a puszijait. Neymar megint kérdezett valamit Kakától, aki somolyogva megrázta a fejét és a kezemért nyúlt. Rámutatott a Shaarawy feliratú karkötőmre és mondott valamit. Neymar is megfogta és próbálta elolvasni a feliratokat. Rettenetesen idegesített, hogy nem értem mit mondanak, ezért durcásan néztem a két brazilra, amin Mattia jókat kuncogott.

 - Nem lehetne angolul? - kérdeztem meg az említett nyelven, mert ha nem is tökéletesen, de valamennyit úgy is gagyogtam.

 - Nem nagyon megy - válaszolt Neymar kedvesen.

 - Nekem se, de jobb, mint ez a pantomim - mutattam a kezére, ami még mindig a karkötőimet babrálta. Mosolyogva nézett át a másik karomra, majd azt is elkapta.

 - Ez én vagyok? - mutatott a nevével ellátott ékszerre.

 - Ismersz másik Neymart? - kérdeztem szemforgatva és a kezdeti félénkségem kezdett elmúlni, mikor láttam, hogy ő is csak olyan srác, mint a többiek.

  Lefagyva figyeltem ahogy a brazil a szájához emeli a kezemet és megcsókolja a Santos feliratú karkötőm. Arcom azonnal bíbor színt öltött.

 - Hű, de nyálas - nyögte be Mattia és elhúzta a száját.

 - Neked meg mi bajod? - fordultam felé rosszallóan, hogy eltereljem a figyelmem, az előttem álló félmeztelen pasiról, aki édesen mosolyogva simított végig már századszorra az ékszereimen. - Bocs, de ez az enyém. Visszakaphatom? - húztam el tőle a kezem mikor már kezdett kínossá válni a helyzet.

 Hangosan felnevetett, majd a szatyorra nézett, ami ott hevert az egyik asztalon, benne az ő mezével és gondolom látta, mikor Kakának mutattam.

 - Aláírhatom? - kérdezte kedvesen és én köpni-nyelni nem tudtam a meglepetéstől. Ezt nem nekem kellett volna kérnem? Bólintottam, mire mondott valamit Kakának és eltűnt az öltözőjükben, kezében a vadonatúj pólómmal.

 - Te aztán tudod, hogy bűvölj el egy pasit - vigyorgott rám az ott maradt brazil.

 - Mert? - értetlenkedtem.

 - Pillanatok alatt levetted a lábáról a fiút - mutatott az öltöző felé.

 - De én nem is csináltam semmit - néztem rá nagyokat pislogva.

 - Tudjuk - nevetett fel Mattia, de a hangja nem volt túl vidám. - Van egy olyan kisugárzásod, aminek egyszerűen nem lehet ellenállni.

  Ezt a pillanatot választotta Stephan, hogy csatlakozzon hozzánk. Mosolyogva lépett mellém, átölelt majd megcsókolt. Nyelve azonnali bejutást követelt és mikor behódoltam, heves csatába kezdett az enyémmel. Kifulladva váltunk el egymástól.

 - Szia - simítottam végig az arcán.

 - Szia neked is - csókolt a tenyerembe. - Úgy hiányoztál. Azt hittem megőrülök nélküled, de Allegri bekeményített.

 - Semmi baj - mosolyogtam rá és hozzá bújtam.

 - Ez mi? - tolt el magától és megfordított.- Mattia? - nézett szúrós szemmel a középpályásra, aki csak komoran figyelte kettősünket.

 - Lexy a múltkor említette, hogy még nincs csapat meze. Úgy gondoltam, inkább nekünk drukkoljon, mint az ellenfélnek - vonta meg a vállát majd elvigyorodott. - Bár a választás jogát rá bíztam, de jól döntött - karolta át a vállamat. Stephan érdekes hangot adott ki magából, mire rákaptam a tekintetemet. Kivágódott az öltöző ajtaja és Montolivo lépett ki rajta.

 - Kicsilány - emelt fel és pörgetett meg, mint Mattia. - Hiányoztál ám. Voltam az öcséid edzésén és azt kell mondjam, nagyon tehetségesek.

 - Tudom - pusziltam meg.

 - Itt vagyok - szólalt meg mögöttem rossz angolsággal valaki. Mikor megfordultam Neymar nevető szemei néztek rám. Kezében tartotta a dedikált mezemet. - Ha nem gond, mindenkivel aláírattam - pislogott rám kedvesen.

  A meglepetéstől szóhoz sem tudtam jutni, így első felindultságból a nyakába ugrottam és megpusziltam.

 - Bocsi - engedtem el aztán zavartan, mire ő még szélesebb mosolyra húzta a száját.

 - Nem gond.

 - Ciao - lépett Stephan hozzánk miközben egyik kezét a brazilnak nyújtotta, míg a másik birtoklón kúszott a derekamra és magához vont vele. Neymar Kakára nézett és vigyorogva mondott neki valamit, amire az csak röhögve bólogatott.

 - Mit mondott? - kérdeztem kíváncsian, mert éreztem, hogy rólam volt szó.

 - Csak megjegyezte, hogy mázlista Stephan, hogy nem Spanyolországban vagyunk, mert akkor lecsapna a kezéről.

 - Kössz! - mordult fel a Fáraó és csúnyán nézett a Barcásra míg ujjait a csípőmbe vájta.

 - Aú - szisszentem fel és kérdőn fordultam a barátom felé, aki kiskutyaszemekkel pislogott vissza és engedett a szorításán.

 - Ne haragudj Kicsim - simított végig az arcomon bűnbánóan.

 - Nincs semmi baj - válaszoltam, hogy megnyugtassam, de tudtam, hogy erről még beszélnünk kell.

 - Fiúk indulunk - állt meg mellettünk Abbiati és rám mosolygott. - Gondolhattam volna, hogy Lexy miatt tömörültök ennyire.

 - Na! - ráncoltam össze a szemöldökömet, de aztán elnevettem magam.

 - Nekem is mennem kell - mutatott Neymar az öltözőjük felé, ahonnan sorra bukkantak fel a katalán klub focistái. Angol kiejtése mosolyogtató volt, de tetszett, hogy miattam próbálja megértetni magát. - Örülök, hogy megismertelek - nézett rám, majd hozzám hajolt és mindkét arcomat megpuszilta. - Ha Barcelonában jársz, keress meg - súgta a fülembe, majd mosolyogva búcsúzott el mindenkitől.

 - Visca el Barca! - szóltam utána, mire visszafordult és rám kacsintott.

 - Te kész főnyeremény vagy! - karolta át a vállamat az időközben hozzánk csatlakozó Mexes. - Nem lehetne, hogy a pálya szélére ülj és akárhányszor meglátod a kisgyereket, rámosolyogj?

 - Miért? - kérdeztem tudatlanul.

 - Mert ha rád figyel és nem a labdára, könnyebben nyerünk - röhögött fel, amire a többiek is nevetni kezdtek, kivétel Stephan és Mattia. Ők mindketten elhúzták a szájukat.

 - Na Fáraó - szólalt meg Monti is, aki felhúzta magára a csapatkapitányi karszalagot - vegyél érzékeny búcsút Lexytől és indulás!

  Mindenkit elterelt a játékoskijáró felé és már csak ketten maradtunk Stephannal.

 - Ügyes legyél - néztem rá kedvesen.

 - Megpróbálok - morogta és a hangjából leszűrtem, hogy rosszkedvű.

 - Mi a baj? - öleltem magamhoz.

 - Semmi - sóhajtott egy hatalmasat.

 - Látom - néztem fel a szemeibe. - Valami gond van és úgy érzem, hogy miattam vagy rosszkedvű.

 - Nem miattad - nyomott egy csókot a homlokomra - csak nem esik jól, hogy ez a két hülyegyerek itt csorgatja érted a nyálát - bökte ki végre.

 - Mattia és Neymar? - kérdeztem rá, hogy betudjam azonosítani a hülyegyereknek titulált fiúkat.

 - Igen. A brazil úgy nézett rád, hogy azt hittem mindjárt megütöm, míg Mattia a pólójával próbál levenni a lábadról.

 - Te féltékeny vagy rájuk? - esett le a tantusz és összezavarodva néztem rá.

 - Hallottad, még Neymar is azt mondta, hogy lecsapna a kezemről - ölelt magához.

 - Annyira buta vagy. Nekem nem kell más - fogtam a kezeim közé az arcát és belenéztem a szemeibe, hogy aztán elvesszek bennük.

 - Biztos? - kérdezte, mint egy kisfiú, aki nem tudja mi tévő legyen.

 - Ennél biztosabb nem is lehetne - leheltem az ajkaira majd megcsókoltam. Hevesen viszonozta és úgy ölelt magához, mintha félne, hogy valaki elszakít tőle.

 - Fáraó! - csattant fel az edzője hangja, mire mindketten összerezzentünk és bűntudatos képpel néztünk a nem túl szimpatikus férfi felé. - Indulás!

 - Megyek Mester! - engedett el kelletlenül. - Meccs után ugyanitt - mondta, miközben már a többiek felé távolodott.

 - Várlak, és Stephan...! - kiáltottam utána. - Forza Milan!

  Vigyorogva nézett vissza rám én pedig dobtam neki egy csókot. Még mindig mosollyal az arcomon indultam el a lelátóra, hogy megkeressem a helyemet. Örömmel vettem észre, hogy az a hazai kispad fölé szól. Elfoglaltam a székemet és várakozva tekintettem a pályára, ahol három pár barna szempár kereszttüzébe kerültem.