Lexy
Elindultam az öltözőkhöz és a nyakamban lógó kártyának köszönhetően pillanatok alatt a szokott helyemen ácsorogtam. Mindkét öltözőből hatalmas zsivaj szűrődött ki, majd a vendég öltöző ajtaja kivágódott és két férfi futott ki rajta, félmeztelenül. A magasabb kergette a kisebbet. A szemeim tágra nyíltak, mikor Neymart és Piquet ismertem fel bennük. Előttem futottak el, miközben röhögve üldözte a védő a csatárt. Spanyolul karattyoltak, de néhány szót még így is sikerült megértenem. Mosolyogva néztem ahogy egymásra esve fetrengenek a földön és Pique, Neymar hátát üti. Nem tudom, hogy mit csinálhatott a brazil, de nem lettem volna a helyében. Vagy mégis? Ahogy elnéztem a Barcelona 11-esét boxerben, nagyot kellett nyelnem. Szálkás, kidolgozott teste aranybarnán csillogott és az arcán szétterülő hatalmas vigyor csak még jóképűbbé tette. Ő is észrevette, hogy figyelem, mert egy bugyiolvasztó mosolyt küldött felém, amitől teljesen zavarba jöttem és elpirulva fordultam el tőle. Hangos nevetéssel jutalmazta a tettemet. Mielőtt azonban hozzám léphetett volna, kinyílt a hazai öltöző is és megkönnyebbülésemre Kaká lépett ki rajta.
- De csini vagy Lexy - vigyorodott el, mikor meglátta az új mezemet. - Mutasd a számod - fordított meg, majd értetlenül pislogni kezdett. - Miért pont kettes?
- Ezt Mattiától kérdezd - nevettem fel és lenyomtam a szokásos puszi adagját. - Tőle kaptam ugyanis ezzel együtt, hogy döntsem el, kinek szurkolok - húztam elő a másik mezt is. Kaká hangosan felnevetett, mire a két Barcás érdeklődve lépett mellénk. Kezet fogtak, majd beszélgetni kezdtek. Úgy gondolom a csatár bemutatott nekik, mert az idegen szövegelésből csak a nevemet tudtam kivenni. A két brazil hamar megtalálta a közös hangot, így egy idő után Pique le is lépett. Én pedig ott maradtam a brazil barátommal és az élő kísértéssel.
- Neymar azt kérdezi, hogy miért nem a Barcának szurkolsz? - fordult felém vigyorogva Kaká.
- " Il sangue rosso en nero" - idéztem az egyik Milanos szlogent, mire a barátom szorosan megölelt. A másik brazil fürkészve nézte kettősünket, majd valamit kérdezett Kakától, aki nevetve rázta meg a fejét. Válaszolt valamit a másik csatárnak aztán lefordította nekem is, hogy miről volt szó.
- Azt hitte, hogy a szeretőm vagy - vigyorodott el és hangosan röhögni kezdett, mikor meglátta a döbbent arcomat.
Ekkor lépett ki Mattia is az öltözőből és mikor meglátott, vigyorogva felkapott.
- Tudtam, hogy jól fog állni neked a mezem - húzogatta a szemöldökét perverzül, miközben megkapta a puszijait. Neymar megint kérdezett valamit Kakától, aki somolyogva megrázta a fejét és a kezemért nyúlt. Rámutatott a Shaarawy feliratú karkötőmre és mondott valamit. Neymar is megfogta és próbálta elolvasni a feliratokat. Rettenetesen idegesített, hogy nem értem mit mondanak, ezért durcásan néztem a két brazilra, amin Mattia jókat kuncogott.
- Nem lehetne angolul? - kérdeztem meg az említett nyelven, mert ha nem is tökéletesen, de valamennyit úgy is gagyogtam.
- Nem nagyon megy - válaszolt Neymar kedvesen.
- Nekem se, de jobb, mint ez a pantomim - mutattam a kezére, ami még mindig a karkötőimet babrálta. Mosolyogva nézett át a másik karomra, majd azt is elkapta.
- Ez én vagyok? - mutatott a nevével ellátott ékszerre.
- Ismersz másik Neymart? - kérdeztem szemforgatva és a kezdeti félénkségem kezdett elmúlni, mikor láttam, hogy ő is csak olyan srác, mint a többiek.
Lefagyva figyeltem ahogy a brazil a szájához emeli a kezemet és megcsókolja a Santos feliratú karkötőm. Arcom azonnal bíbor színt öltött.
- Hű, de nyálas - nyögte be Mattia és elhúzta a száját.
- Neked meg mi bajod? - fordultam felé rosszallóan, hogy eltereljem a figyelmem, az előttem álló félmeztelen pasiról, aki édesen mosolyogva simított végig már századszorra az ékszereimen. - Bocs, de ez az enyém. Visszakaphatom? - húztam el tőle a kezem mikor már kezdett kínossá válni a helyzet.
Hangosan felnevetett, majd a szatyorra nézett, ami ott hevert az egyik asztalon, benne az ő mezével és gondolom látta, mikor Kakának mutattam.
- Aláírhatom? - kérdezte kedvesen és én köpni-nyelni nem tudtam a meglepetéstől. Ezt nem nekem kellett volna kérnem? Bólintottam, mire mondott valamit Kakának és eltűnt az öltözőjükben, kezében a vadonatúj pólómmal.
- Te aztán tudod, hogy bűvölj el egy pasit - vigyorgott rám az ott maradt brazil.
- Mert? - értetlenkedtem.
- Pillanatok alatt levetted a lábáról a fiút - mutatott az öltöző felé.
- De én nem is csináltam semmit - néztem rá nagyokat pislogva.
- Tudjuk - nevetett fel Mattia, de a hangja nem volt túl vidám. - Van egy olyan kisugárzásod, aminek egyszerűen nem lehet ellenállni.
Ezt a pillanatot választotta Stephan, hogy csatlakozzon hozzánk. Mosolyogva lépett mellém, átölelt majd megcsókolt. Nyelve azonnali bejutást követelt és mikor behódoltam, heves csatába kezdett az enyémmel. Kifulladva váltunk el egymástól.
- Szia - simítottam végig az arcán.
- Szia neked is - csókolt a tenyerembe. - Úgy hiányoztál. Azt hittem megőrülök nélküled, de Allegri bekeményített.
- Semmi baj - mosolyogtam rá és hozzá bújtam.
- Ez mi? - tolt el magától és megfordított.- Mattia? - nézett szúrós szemmel a középpályásra, aki csak komoran figyelte kettősünket.
- Lexy a múltkor említette, hogy még nincs csapat meze. Úgy gondoltam, inkább nekünk drukkoljon, mint az ellenfélnek - vonta meg a vállát majd elvigyorodott. - Bár a választás jogát rá bíztam, de jól döntött - karolta át a vállamat. Stephan érdekes hangot adott ki magából, mire rákaptam a tekintetemet. Kivágódott az öltöző ajtaja és Montolivo lépett ki rajta.
- Kicsilány - emelt fel és pörgetett meg, mint Mattia. - Hiányoztál ám. Voltam az öcséid edzésén és azt kell mondjam, nagyon tehetségesek.
- Tudom - pusziltam meg.
- Itt vagyok - szólalt meg mögöttem rossz angolsággal valaki. Mikor megfordultam Neymar nevető szemei néztek rám. Kezében tartotta a dedikált mezemet. - Ha nem gond, mindenkivel aláírattam - pislogott rám kedvesen.
A meglepetéstől szóhoz sem tudtam jutni, így első felindultságból a nyakába ugrottam és megpusziltam.
- Bocsi - engedtem el aztán zavartan, mire ő még szélesebb mosolyra húzta a száját.
- Nem gond.
- Ciao - lépett Stephan hozzánk miközben egyik kezét a brazilnak nyújtotta, míg a másik birtoklón kúszott a derekamra és magához vont vele. Neymar Kakára nézett és vigyorogva mondott neki valamit, amire az csak röhögve bólogatott.
- Mit mondott? - kérdeztem kíváncsian, mert éreztem, hogy rólam volt szó.
- Csak megjegyezte, hogy mázlista Stephan, hogy nem Spanyolországban vagyunk, mert akkor lecsapna a kezéről.
- Kössz! - mordult fel a Fáraó és csúnyán nézett a Barcásra míg ujjait a csípőmbe vájta.
- Aú - szisszentem fel és kérdőn fordultam a barátom felé, aki kiskutyaszemekkel pislogott vissza és engedett a szorításán.
- Ne haragudj Kicsim - simított végig az arcomon bűnbánóan.
- Nincs semmi baj - válaszoltam, hogy megnyugtassam, de tudtam, hogy erről még beszélnünk kell.
- Fiúk indulunk - állt meg mellettünk Abbiati és rám mosolygott. - Gondolhattam volna, hogy Lexy miatt tömörültök ennyire.
- Na! - ráncoltam össze a szemöldökömet, de aztán elnevettem magam.
- Nekem is mennem kell - mutatott Neymar az öltözőjük felé, ahonnan sorra bukkantak fel a katalán klub focistái. Angol kiejtése mosolyogtató volt, de tetszett, hogy miattam próbálja megértetni magát. - Örülök, hogy megismertelek - nézett rám, majd hozzám hajolt és mindkét arcomat megpuszilta. - Ha Barcelonában jársz, keress meg - súgta a fülembe, majd mosolyogva búcsúzott el mindenkitől.
- Visca el Barca! - szóltam utána, mire visszafordult és rám kacsintott.
- Te kész főnyeremény vagy! - karolta át a vállamat az időközben hozzánk csatlakozó Mexes. - Nem lehetne, hogy a pálya szélére ülj és akárhányszor meglátod a kisgyereket, rámosolyogj?
- Miért? - kérdeztem tudatlanul.
- Mert ha rád figyel és nem a labdára, könnyebben nyerünk - röhögött fel, amire a többiek is nevetni kezdtek, kivétel Stephan és Mattia. Ők mindketten elhúzták a szájukat.
- Na Fáraó - szólalt meg Monti is, aki felhúzta magára a csapatkapitányi karszalagot - vegyél érzékeny búcsút Lexytől és indulás!
Mindenkit elterelt a játékoskijáró felé és már csak ketten maradtunk Stephannal.
- Ügyes legyél - néztem rá kedvesen.
- Megpróbálok - morogta és a hangjából leszűrtem, hogy rosszkedvű.
- Mi a baj? - öleltem magamhoz.
- Semmi - sóhajtott egy hatalmasat.
- Látom - néztem fel a szemeibe. - Valami gond van és úgy érzem, hogy miattam vagy rosszkedvű.
- Nem miattad - nyomott egy csókot a homlokomra - csak nem esik jól, hogy ez a két hülyegyerek itt csorgatja érted a nyálát - bökte ki végre.
- Mattia és Neymar? - kérdeztem rá, hogy betudjam azonosítani a hülyegyereknek titulált fiúkat.
- Igen. A brazil úgy nézett rád, hogy azt hittem mindjárt megütöm, míg Mattia a pólójával próbál levenni a lábadról.
- Te féltékeny vagy rájuk? - esett le a tantusz és összezavarodva néztem rá.
- Hallottad, még Neymar is azt mondta, hogy lecsapna a kezemről - ölelt magához.
- Annyira buta vagy. Nekem nem kell más - fogtam a kezeim közé az arcát és belenéztem a szemeibe, hogy aztán elvesszek bennük.
- Biztos? - kérdezte, mint egy kisfiú, aki nem tudja mi tévő legyen.
- Ennél biztosabb nem is lehetne - leheltem az ajkaira majd megcsókoltam. Hevesen viszonozta és úgy ölelt magához, mintha félne, hogy valaki elszakít tőle.
- Fáraó! - csattant fel az edzője hangja, mire mindketten összerezzentünk és bűntudatos képpel néztünk a nem túl szimpatikus férfi felé. - Indulás!
- Megyek Mester! - engedett el kelletlenül. - Meccs után ugyanitt - mondta, miközben már a többiek felé távolodott.
- Várlak, és Stephan...! - kiáltottam utána. - Forza Milan!
Vigyorogva nézett vissza rám én pedig dobtam neki egy csókot. Még mindig mosollyal az arcomon indultam el a lelátóra, hogy megkeressem a helyemet. Örömmel vettem észre, hogy az a hazai kispad fölé szól. Elfoglaltam a székemet és várakozva tekintettem a pályára, ahol három pár barna szempár kereszttüzébe kerültem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése