98.fejezet Vigyázat, nyomokban SHLASH-t tartalmaz! Olvasása csak saját felelősségre!

Lorenzo

  Tűkön ülve vártam, hogy megszólaljon a csengő majd mikor meghallottam a zenélő hangot, szinte repültem az ajtóhoz és ahogy szélesre tártam azonnal a nyakába ugrottam az ott állónak. Ajkaim szomjazva tapadtak a barátom szájára. Miután a utolsó levegőt is kicsókoltam belőle, lihegve váltunk el egymástól.

 - Te is hiányoztál nekem - mosolygott rám Ádi.

 - De te nekem jobban - kulcsoltam össze az ujjainkat és behúztam magam után a lakásba.

 - Szüleid? Bátyád? - nézett körül kíváncsian.

 - Anyáék most vitték vissza Cest a főiskolára - vigyorodtam el a kelleténél nagyobb lelkesedéssel. - Miért, ők is hiányoztak? - rebegtettem meg a szempilláimat.

 - Hm - vetett rám egy tüzes pillantást Ádám és a következő percben már a vállán átdobva sietett fel velem a szobámba. Felocsúdni sem volt időm, máris a takarómon fekve találtam magam. Barátom ajkai szorosan az enyémekre préselődtek miközben a kezeivel a pólómtól próbált megszabadítani. Lelkesedése hatalmas örömmel töltött el, de egy kicsit meg is rémített.

 - Hé - lihegtem két csók közt levegő után kapkodva. - Mi ez a türelmetlenség? - túrtam bele Ádi hajába és így kényszerítettem, hogy rám nézzen.

 - Eltudod te képzelni, hogy mennyire hiányoztál nekem? - hunyta le a szemeit. - Minden rohadt percben rád gondoltam. Szegény mamámék nem tudták, hogy mi bajom van - sóhajtott fel és a hátára gördült.

Szívem heves kalapálással reagált a szavaira és az ettől felgyorsult vérem mind az arcomba szökött. Úgy éreztem, hogy ezzel a vallomással mindent elmondott ami számomra fontos volt.

 - Szeretlek! - bukott ki belőlem hirtelen. Ádám átható tekintete azonnal rám szegeződött, majd néhány pillanat múlva újra a teste alatt találtam magam. 

 - Én is téged Szöszi - csókolt meg olyan hevességgel amit eddig még nem tapasztaltam tőle. Ajkai vadul tépték a számat, nyelve hatalmas csatába bonyolódott az enyémmel. Mikor elváltunk, kérdő tekintetemet semmibe véve keze a sliccemre csúszott, ami halk nyögést szabadított fel a torkomból majd mikor ujjai becsúsztak az anyag alá és körbe fonták a merevedésemet, minden józan gondolatom elszállt. Csak Ádám létezett és az a csoda amit velem művelt. 

Fél órával később pihegve dőltem végig az ágyon, megpróbáltam rendbe szedni a légzésemet majd a gondolataimat.

 - Meg fogsz ölni - nyöszörögtem fáradtan.

 - Ez most panasz volt vagy dicséret? - huppant le mellém a barátom miután visszajött a fürdőszobából. 

 - Hát nem egyértelmű? - pislogtam rá kérdőn. 

 - Nálad sose lehet tudni - vigyorodott el mire vállba boxoltam.

Néhány percig némán feküdtünk egymás mellett és csak élveztük a csendet. Gondolataim visszatértek a tegnapi nap eseményeihez. Szegény Lexy, nem lennék a helyében. Nem elég, hogy ő és Emis nem jönnek ki egymással, még Mattia is újból képbe került. Gondolataimnak hangot adva nagyot sóhajtottam, mire Ádi kérdőn felém fordult.

 - Baj van?

 - Nem, nincs...vagyis - haraptam be a számat - Lexyre gondoltam - vallottam be. 

 - Mi van vele? 

 - Nem is tudom - bizonytalanodtam el, majd elmeséltem neki a tegnap történteket. Ádám figyelmesen hallgatott és egyszer sem szólt közbe. Mikor befejeztem, kíváncsian vártam a véleményét.

 - Ti tényleg nem vagytok semmik - nevette el magát. - Pár napra teszem csak ki a lábam az országból és nektek sikerül azonnal bajba kerülnötök...

 - Ácsi - állítottam meg - nem én vesztem össze Killával, hanem Lex és nem én smároltam majdnem a barátom haverjával, hanem ő. 

 - Még jó - morogta Ádi lesütött szemekkel. Máskor talán feltűnt volna ez a mozdulat, de most a fejem tele volt Lexyvel és az ő problémáival. 

 - El tudod képzelni, hogy milyen arcot vágtak mikor rájöttek, hogy ki a másik? - röhögtem el magam ahogy visszagondoltam a "nagy" találkozásra. - Előtte majdnem megölték egymást, aztán meg jópofizniuk kellett Stephan miatt. Már csak arra leszek kíváncsi, hogy mit fognak csinálni a koncerten - morfondíroztam halkan.

 - Koncerten? Milyen koncerten? - értetlenkedett a pasim.

 - Ja, Emis meghívta Stephant és ugye vele együtt Lexyt is az Alcatrazba - magyaráztam. - Most gondolj bele, mi lesz ott, ha ezek megint összekerülnek - sóhajtottam fel, de közben a szám sarkában már egy aprócska mosoly játszott ahogy elképzeltem a jelenetet. - Nem fogják tudni végig csinálni úgy az estét, hogy ne essenek egymás torkának. Killa egy nagyszájú rapper, de Lexyt sem kell a szomszédba küldeni, ha visszavágásról van szó. Kár, hogy nem láttad amikor... - kezdtem mesélni, de a telefonom csörgése félbeszakított. Ádám ránézett a kijelzőre majd elhúzta a száját és emiatt a mozdulat miatt kíváncsian vettem a kezembe a készüléket. Kétszer is el kellett olvasnom a nevet, mire felfogtam, hogy ki hív. Szorosabbra tekertem magamra a takarót és kérdőn pillantottam a barátomra, de ő tüntetőleg elfordult az ablak felé. Tette láttán megvontam a vállamat és a fülemhez emeltem a telefont.

 - Igen? - szóltam bele kissé remegő hangon.

 - Ciao - búgott bele az ismerős hang. - Találkoznunk kéne...

 - Kösz, de nem - hárítottam azonnal. 

 - Pedig jó lenne feleleveníteni a kapcsolatunkat.

 - Te mégis mi a fenéről beszélsz? - emelkedett két oktávot a hangom. - Milyen kapcsolatunkat? Megdugtál és itt hagytál. Ez neked kapcsolat? 

 - De visszajöttem - vágta rá azonnal. - Most komolyan, azt várod, hogy könyörögjek?

 - Nem Hiro, nem akarom, hogy könyörögj! Sőt azt se akarom, hogy beszélj velem! Hagyj engem békén! - kiáltottam a telefonba, majd bontottam a hívást. 

Idegesen hajítottam az éjjeliszekrényemre a szerkentyűt, pedig szerencsétlen semmiről sem tehetett.

 - Jól vagy? - zökkentett ki kavargó gondolataim közül Ádi.

 - Persze, csak fel nem foghatom, hogy miért zaklat még mindig - sóhajtottam fel frusztráltan.

 - Talán mert felejthetetlen vagy? - bújt közelebb a barátom. - És édes...és imádni való - nyomott minden bók után csókot a meztelen vállamra. 

 - Te meg nagyon kanos - vigyorodtam el mikor kezei felfedező útra indultak a takaróm alá. 

 - De csak azért, mert baromi sokáig hiányoltalak. Olyan vagy, mint a kábítószer, ha egyszer rád kap az ember, nem tud többet élni nélküled - hajtotta le a fejét az ölemhez.

 - Basszus - kapaszkodtam bele a lepedőmbe. - Egyszer tényleg megölsz - szűrtem ki nagy nehezen a szavakat a fogaim közt - , de nem bánom, mert szép halálom lesz - lihegtem miközben az orgazmus elemi erővel vágtatott végig a testemen. Lehunyt szemeim előtt hatalmas tűzijáték bontakozott ki és mikor elcsitult, végre újra kaptam levegőt. Ahogy felnéztem, tekintetem találkozott Ádiéval, aki kaján mosollyal az arcán vigyorgott rám miközben feltornázta magát hozzám. Magamhoz húztam a fejét és megcsókoltam. 

 - A világon mindennél jobban szeretlek - sóhajtottam a szájába, majd fáradt szemeim újra lecsukódtak, én pedig boldogan adtam át magam az édes tudatlanságnak.

97.fejezet

Lexy

  Nyugtalanul pislogtam az előttem állókra. Stephant elnézve, még nem jutott el a tudatáig, hogy a haverjával cseppet sem kedveljük egymást. Hogy oldjam a feszültséget és ne szomorítsam el a barátomat, egy grimasszá váló mosolyt erőltettem az arcomra.

 - Ciao! - nyújtottam ki a kezemet felé. - Azt hiszem fent már találkoztunk - utaltam a Vip szobára.

 A rapper elhúzta a száját a gesztusom láttán, de úgy látszik neki is fontos volt Stephan véleménye, mert kezet rázott velem. Ezzel a jó ponttal ellensúlyozta a rengeteg rosszat és örültem, hogy felfogta a barátja nem örülne a mi kis szócsatánknak. 

Lorenzo kérdő tekintettel nézett rám, de csak egy apró fej mozdulattal adtam tudtára, hogy később megbeszéljük.

 - Szóval ő a te híres neves barátnőd? - nézett végig rajtam szinte undorodva Emis. 

 - Igen - szorított magához Stephan és egy puszit nyomott a hajamba. - Ő az a lány, aki újra megtanított szeretni - mélyedt el a tekintete az enyémben, amitől zavarba jöttem és elpirultam.

 - Milyen aranyos - ütötte meg a szarkasztikus mondat a fülemet, mire az előttem állóra kaptam a szemem. - Minden tiszta cukormáz és rózsaszín köd.

 - Ne irigykedj! - vágta vállba a focista a rappert nevetve. - Majd egyszer neked is eljön az a...

 - Ugyan már - szakította félbe Emis - én soha nem fogom hagyni, hogy valaki így elkapja a tökeimet és papucsot húzzon rám - lövellt haragos szikrákat a szeme.

Kijelentését kínos csend fogadta, amitől néhány percig csak szótlanul álltunk egymással szemben. Helyzetünket az öltözőből kiáramló focista invázió oldotta fel.

 - Láttad mekkora gólt rúgtam Lex? - kapott fel és pörgetett meg a levegőben Kaka, hogy aztán egy hatalmas puszit nyomjon az arcomra. 

 - Igen - viszonoztam nevetve az ölelését. - Gyönyörű volt ahogy kiszedted a pókhálót a jobb felsőből.

Kijelentésemet hangos röhögéssel fogadták a csapat tagjai.

 - Ezért imádunk kislány - csípte meg az arcomat Mexes. - Mindig van valami jó kis focis beszólásod.

 - Csak ezért? - rezegtettem meg a pilláimat feléjük miközben az arcomra széles mosoly ült és teljesen el is felejtkeztem a problémám okozójáról. - Én meg már azt hittem, hogy a bájos külsőm, a csodaszép hajam és a kedves modorom miatt szerettek - biggyesztettem le színpadiasan az ajkamat. - Erre kiderül, hogy csak a dumám jön be nektek. Áh, férfiak - legyintettem egyet, mire mindenkiből kitört a röhögés. 

 - A tökéletes testet és a csókolni való szádat kihagytad - súgta Stephan a fülembe, hogy csak én halljam, de elég is volt, mert az arcom bíbor színre váltott.

 - Hé-hé-hé - néztek rá a csapattársai - nem megrontani nekünk ezt a kislányt! - fenyegették meg játékosan. 

 - Soha - vigyorodott el a barátom. - Inkább ő ront meg engem - mondta, mire oldalba könyököltem. 

 - Ez az Lex! - karolta át a vállamat Abbiati. - Ne hagyd magad! Tanítsd meg ennek a jómadárnak, hogy hol a helye!

 - Naná! - álltam lábujjhegyre, hogy puszit tudjak nyomni kedvenc kapusom arcára. - Különben még a fejemre nő!

 - Igen? - nézett rám vészjóslón Stephan, de mielőtt elfuthattam volna előle, elkapta a kezemet, magához szorított és megcsókolt. - Majd adok én neked fejre növést - suttogta a számba jókedvűen. 

Úgy elmerültünk egymásban, hogy észre se vettük a többiek huhogását, nevetését. A külvilág egészen addig megszűnt körülöttünk, míg meg nem hallottunk egy ideges hangot.

 - Nos, akkor én megyek - mondta Emis. - Csak azért jöttem, hogy átadjam a meghívásomat a következő koncertemre, ami csütörtökön lesz az Alcatrazba. J-AX és Fedez lesz a vendég fellépő - közölte, majd kezet fogott mindenkivel és lelépett. 

Stephan már csak akkor eszmélt, mikor befordult a sarkon. 

 - Ennek meg mi baja? - nézett utána értetlenkedve.

 - Nem tudom - vontam meg a vállamat.

 - Ne haragudj Kicsim, de nem szeretném, ha azért megsértődne, mert veled foglalkoztam és nem vele - engedett el a barátom. - Ugye nem gond, ha most megnézem, mi baja?

 - Menj csak - sóhajtottam fel, de már csak a hátát láttam, ahogy ugyanúgy eltűnik a sarkon, mint a rapper.

A gyomrom megint görcsbe ugrott. Pedig annyira örültem, hogy sikerült elterelnem a figyelmet a kettőnk közt húzódó ellentétről.

 - Nem csípitek egymást? - hallottam meg a kérdést a hátam mögül, mire ijedten megfordultam. Mattia kérdő tekintetével találtam szemben magam.

 - Mi..nem..csak... - dadogtam a közelsége miatt. Eddig sikeresen elkerültem a védőt, viszont erre most semmi esélyem nem volt. Körbe néztem, de már mindenki lelépett, csak Lolo és én álltunk a folyosón. Szőke barátom éppen a telefonján beszélt valakivel és az ellágyult vonásaiból Ádámra tippeltem.

 - Ne haragudj, semmi közöm hozzá - mentegetőzött azonnal.

 - Nincs gond - vágtam rá - és igen, jól látod, nem jövünk ki valami jól. A meccs alatt kissé összekaptunk - húztam el a számat.

 - Hát igen - feszengett mellettem Mattia - Emisnek van egy furcsa stílusa.

 - Furcsa? Az egy kőbunkó! - fakadtam ki, majd ijedten a szám elé kaptam a kezem.

 - Nyugi, nem mondom el senkinek, hogy mit gondolsz róla - vigyorodott el az előttem álló. 

Ahogy egymásra néztünk, újra előjött az a különös bizsergés a gyomromban és a hőhullámok is megtaláltak.

 - Lexy, én... - lépett egy lépéssel közelebb, de Lolo hangja megállította.

 - Képzeljétek, Ádám holnap már itt lesz - vigyorgott ránk boldogan.

 - Hurrá, legalább nem kell hallgatnom az örökös siránkozásodat - szakítottam el a tekintetemet Mattiáról. 

 - Azt hiszem én is megyek - mondta a védő, majd egy halk "ciao" után lelépett.

 - Ez mi volt? - vonta fel a szemöldökét Lorenzo. - Ha nem lépek közbe, megint lesmárol, pedig tudja, hogy barátod van - nézett rám szemrehányóan.

 - Ez nem igaz - háborodtam föl. - Nem is akart...

 - Dehogynem - vágott közbe a szőkeség - és bolond vagy, ha hagyod, hogy megint behülyítsen!

 Nem tudtam mit mondani, mert a gondolat, hogy Mattia meg akart csókolni, befészkelte magát az agyamba. Miért tenne ilyet, hiszen tudja, hogy Stephannal járok? Az emlegetett szamár ekkor fordult be a folyosóra és a szemei gondterhelten csillogtak. Feszülten vártam, hogy közelebb érjen.

 - Na sikerült megtudnod, hogy mi volt a baja? - kérdeztem.

 - Azt mondta, hogy semmi, csak elfáradt, ami hihető, hiszen nem rég jött vissza egy kisebb koncert körútról.

Megnyugodva fújtam ki az eddig benntartott levegőt a tüdőmből. Örültem, hogy legalább annyi gerinc volt a rapperben, hogy nem zúdította rá a történteket a barátjára.

Stephan felvette a táskáját a vállára, majd összekulcsolta az ujjainkat és így indultunk el a parkolóban álló autója felé. Útközben haza vittük Lorenzot, majd néhány cuccot összeszedve a barátom házához hajtottunk. Végre hétvége volt és szerettünk volna megint együtt tölteni egy kis időt csak kettesben. 

96. fejezet

Lexy

  Izgatottan húztam magam után Lolot a helyünkre.

 - Gyere már! - nógattam.

 - Lex, attól mert te sietsz, még nem fogtok előbb találkozni - vigyorgott rám a szőkeség, de azért megszaporázta a lépteit.

 - Tudom - húztam el a számat -, de mit csináljak, ha már nagyon hiányzik? Egész héten nem találkoztunk - mondtam szomorúan.

Lorenzo a vállamat átkarolva biztosított együttérzéséről. Ádám és a szülei néhány napra haza látogattak Magyarországra, így a barátom is pasi nélküli diétán tengődött a héten.

Végre valahára elérkeztünk a Vip helyünkhöz és leültünk a többi vendég közé, akik már szinte ismerősként köszöntöttek minket. Türelmetlenül fészkelődtem a helyemen, mikor kisebb hangzavar zúgott fel a hátunk mögött. Ahogy oda néztem, egy agyon tetovált srácot pillantottam meg, aki vigyorogva rázott kezet mindenkivel. Olyan önelégült mosolya volt, hogy azonnal unszimpatikus lett.

 - Öntelt majom - suttogtam magam elé magyarul.

 - Mondtál valamit? - nézett rám kérdőn Lolo.

 - Semmit - pirultam el, mert ez a heves reakció nem volt rám jellemző.

 - Tudod ki ő? - suttogta a fülembe a barátom.

 - Nem és nem is akarom - fordultam el fintorogva.

 - Pedig...

 - Nem érdekel! - vágtam Lorenzo szavába aki tudta, hogy ezzel lezártnak tekintem a dolgot.

 - Oké - emelte fel a kezeit - Én megpróbáltam.

Szavai nem jutottak el az agyamig, mert a tetovált pasi egy laza mozdulattal rám borította a sörét és nemhogy bocsánatot nem kért, még ki is nevetett.

 - Jaj, szépségem, csak nem elázott a pólód? - vigyorgott miközben szemét az átlátszóvá vizesedett felsőmre tapasztotta.

 - Ó, hogy aza! - pattantam fel a helyemről. - Direkt csináltad?! - kiabáltam rá az önelégülten somolygó görényre.

 - Ne hisztizz, kifizetem a tisztítót - dobott néhány bankjegyet a székemre, amitől az én agyam eldurrant.

 - Tudod mit csinálj a pénzeddel? - kérdeztem gúnyosan. - Dugd fel magadnak! - vágtam a képébe az összeszedett bankókat.

 - Mit képzelsz te kis csitri - törlődött le a vigyor a képéről és most már ő is ellenségesen méregetett engem. - Tudod te ki vagyok én?

 - Nem és nem is érdekel - vontam meg a vállaimat. - Ja, de mégis is - mosolyogtam rá negédesen - most jut eszembe, hogy láttalak már valahol - néztem végig rajta úgy, mintha felismertem volna, és jókedvűen figyeltem, hogy ettől újra vigyorogni kezd. - Az állatkertben a majmok ketrecében volt egy hozzád hasonló. Csak nem kiszöktél?

 - Te kis... - lépett egyet előre és kezét felemelte, talán azért, hogy megüssön, de ez nem derült ki, mert Lolo közénk ugrott.

 - Elég! - kiáltotta és segítség kérőn nézett a körénk gyűlt vendégekre. - Nem hiszem, hogy így kéne bánnotok egymással, mikor...

 - Leszarom, hogy mit akarsz mondani - pufogott dühösen a tetovált srác. - Egyedül az érdekelne, hogy mit keres itt ez a kis ribanc?

 - Ribanc a nénikéd - emeltem fel a fejemet, hogy szemeimmel megpróbáljam megölni a fölém tornyosulót.

 - Jó, ebből elég legyen - szólalt meg az egyik vendég. - Legjobb lenne, ha a páholy két ellentétes részébe foglalnátok helyet.

 - Rendben - bólintottam és Lorenzot magammal húzva a legmesszebb lévő sarokba tettem le magam.

 - Nem hiszem, hogy ez...

 - Lolo, kérlek - intettem csendre a barátomat. - Maradj csendben és nézd a meccset - mutattam a pályára, ahol már megkezdődött a játék.

Nehezen, de végig szenvedtem a mérkőzést. Nem segített, hogy gyakran magamon éreztem a pofátlan majom tekintetét. A szünetben inkább bent maradtam a szőke fiúval és hálásan fogadtam mikor kibújt a pulcsijából és felém nyújtotta azt, mert a még mindig sörös felsőben fázni kezdtem. A végső sípszó után egy kurta köszönéssel búcsúztam el a helységben lévőktől és szinte rohanva tettem meg az utat az öltözőkig, hogy elfelejthessem az előbbi incidenst és végre átölelhessem a szerelmemet. Az ujjaimat ropogtatva vártam, hogy kinyíljon az öltöző ajtó és mikor ez megtörtént, eszeveszett módon ugrottam Stephan nyakába.

 - Ennyire hiányoztam? - nevette el magát a hevességemet látva.

 - Miért én neked nem? - kérdeztem évődve, mert észre vettem, hogy karjaival olyan szorosan tart, hogy még véletlenül se tudjak ellépni tőle.

 - Iszonyúan - nézett a szemembe, majd forró ajkait az enyémeknek nyomta. Baromi jó érzés volt egy hét után újra vele lenni. Nem is szakadtam volna el tőle, ha nem lett volna szükségem arra a fránya oxigénre.

 - Hű - nevetett fel a barátom. - Örülök, hogy nem csak én voltam kiéhezve rád - simogatta meg az arcomat amitől elpirultam. - Jó, hogy itt vagy - mondta kedvesen. - Képzeld, ma találkozhatsz az egyik legjobb barátommal.

 - Alig várom - viszonoztam a mosolyát. Újra elvesztünk egymásban és csak egy kellemetlen hang térített minket vissza a folyosóra.

 - Na végre Faraó! Már azt hittem, sose érek ide. Mindenki autogrammot akart kérni útközben. Ja és képzeld manapság már minden idiótát beengednek a Vip páholyba. Volt ott egy ri... - akadt el a szava, mikor kibújtam a barátom karjai közül, hogy szikrákat lövelljek felé a szemeimmel, hátha akkor felszívódik.

 - TE????? - kérdeztük szinte egyszerre majd magyarázatért a focistára néztünk, aki úgy látszik nem vette a lapot, mert vigyorogva mutatott be minket egymásnak és nem érezte a köztünk feszülő ellentétet.

 - Emis, ő itt Lexy a barátnőm, Kicsim ő pedig Emis Killa a híres rapper és egyben az egyik legjobb barátom.

Emis Killa!

Ő itt a híres olasz rapper, aki a való életben is nagy barátságban van Stephannal. :D

95.fejezet

Stephan

 Egész héten keményen edzettünk. Esténként csak arra volt erőm, hogy egy jóleső zuhany után beboruljak az ágyamba és pihentető álomba merüljek. Nem akartam panaszkodni, így egyszer sem hívtam fel Lexyt. Bár nagyon hiányzott, úgy gondoltam, hétvégén a meccsünk után bepótolom vele az elmaradt időt. Ezen agyalva sétáltam ki az autómhoz péntek délután.

 - Farao! - kiáltott fel valaki mögöttem.

 - Emis? - pislogtam meglepetten a folyosón állóra. 

 - Na szép! - vigyorodott el a srác. - Így kell fogadni a rég nem látott barátodat? - boxolt vállba, majd férfiasan megöleltük egymást mikor utolért.

 - Atyavilág, ezer éve nem láttalak! Mi van veled? Merre jártál? - vigyorogtam továbbra is hitetlenkedve.

 - Most ért véget a turném - vonta meg a vállát az olasz rapper. - Gondoltam, lecsekkolom, hogy hogy vagy.

 - Jól tetted - bólintottam, miközben elindultunk a parkoló felé. 

 - Na és, mi újság erre felé? - húzta el rosszfiús vigyorra a száját. - Csicseregtek valamit a madarak, de addig úgysem hiszem el, míg a te szádból nem hallom - meresztette rám kérdőn a szemeit.

 - Becsajoztam - mosolyodtam el.

 - Szóval igaz amit a pletykalapokban olvastam - adott hangot a gondolatainak. - Elkapták a töködet vagy csak ágymelegítőre volt szükséged?

Tudtam Emisről, hogy szókimondó, és ez sosem zavart, de most valahogy mégsem tudtam tolerálni ezt a tulajdonságát. Azonnal a védelmembe vettem a szerelmemet.

 - Szeretem - jelentettem ki, amitől az előttem álló tetovált macsó szemei tányér nagyságúra kerekedtek. 

 - Baszd meg Stephan! - mordult fel - Ezt nem hiszem el! Fél évre elmegyek koncertezni és mire visszajövök, téged megszállt a rózsaszín köd? Nem azt mondtad, hogy soha többé nem leszel egy nőnek sem a pincsi kutyája? Nem együtt égettük el annak a rüfkének a fényképeit, aki legutóbb összetörte a szíved? Nem közösen fogadtuk meg, hogy minden nőt kihasználunk és nem engedjük, hogy a szívünkhöz férkőzzenek?

 - De igen...

 - Akkor?! - vágott a szavamba. - Mi változott? Miért szegted meg a szabályokat, amiket felállítottunk? - meredt rám mérgesen. 

Tudtam, hogy valahol igaza van, mert neki sírtam el a bánatomat amikor Luciával szakítottunk. Ő segített kimászni abból a gödörből, amit a volt nőm ásott nekem. 

 - Hidd el, én sem így terveztem - szabadkoztam. - Egyszerűen csak megtörtént - vontam meg a vállamat. - Belebotlottam Lexybe és végem volt. Ő olyan lány akit nem lehet nem szeretni - mosolyodtam el, ahogy a barátnőmre gondoltam.

 - Istenem, te menthetetlen vagy - húzta el a száját az énekes. - És mikor ismerhetem meg ezt a te csodanődet? - kérdezte cinikus hangon.

 - Nem tudom. Egész héten edzésen voltam, ő meg a suliban ült. Úgy terveztem, hogy a hétvégét vele töltöm a meccs után.

 - Ácsi, ácsi! - tette fel a kezét Emis. - Jól hallottam, suliba jár? Mégis mennyi idős ez a lány?

 - Most volt tizenhét - haraptam be a számat idegesen.

 - Te kikezdtél egy kiskorú csajjal? Azt hittem, legalább valami bombázó modellel akadtál össze vagy egy másodosztályú kis színésznőcskével hozott össze a sors. De azt nem gondoltam volna, hogy leállsz egy pisissel - csóválta rosszallóan a fejét.

 - Fejezd be! - csattantam most már fel. - Lexy nem pisis! Sokkal érettebb a koránál és fogd már fel végre, hogy fontos nekem. Mióta megismertem, teljesen megváltozott az életem. Ő jobb emberré tesz.

 - Oké, oké elhiszem! Most már igazán kíváncsivá tettél. Szóval mikor mutatsz be neki?

 - Nem tudom - vakartam meg a tarkómat. - Holnap mit csinálsz? - derengett fel bennem egy ötlet.

 - Nem tudom. Pihenek, csavargok. Most van pár nap szabadságom az újabb turné előtt, szóval hasznosan akarom eltölteni egy-két cicababa társaságában. Ha érted mire gondolok? - vigyorgott rám sokat mondóan.

 - Mit szólnál hozzá, ha szereznék neked jegyet a holnapi meccsre? Akkor találkozhatnál a barátnőmmel, mert ő is ott lesz. 

 - Az szuper lenne. Két legyet ütnék egy csapásra - bólogatott elégedetten. - Benne vagyok.

 - Oké, akkor a recepción hagyom neked a  VIP belépődet. De egyre azért megkérlek - néztem rá komolyan. - Légyszíves ne legyél bunkó vele.

 - Één? Úgy ismersz? - vigyorodott el megint. - Amúgy sem tudom, hogy hogy nézhet ki a csajszi, aki miatt újra papucsot húztál tesó - öklözött bele a vállamba röhögve. 

 - Nem nehéz eltéveszteni, mert gyönyörű és kedves és...

 - Ennyi elég! - torkolt le Emis. - Ne folytasd, mert mindjárt viszont látom az ebédemet.

 - Kapd be! - forgattam meg a szemeimet, miközben kinyitottam az autómat és a sporttáskámat behajítottam az anyósülésre. - Akkor holnap - öklöztem össze a barátommal búcsúzóul.

 - Holnap - köszönt el ő is.

Megvártam, míg kihajt előttem a parkolóból, majd én is besoroltam a forgalomba. Gondolataim már a holnapi napon jártak. Csak reménykedni mertem, hogy Lexy ugyanúgy elbűvöli a barátomat, ahogy engem és a többieket is.

94.fejezet

Lexy

   Miután Stephan nagy könyörgések árán haza hozott, idegesen nyitottam ki a kocsiajtót a házunk előtt.

 - Biztos ne menjek be veled? - kérdezte aggódva.

 - Édes vagy - nyomtam egy puszit a szájára -, de ezt egyedül szeretném intézni.

 - Oké, te tudod, de ha kellek akkor azonnal hívjál - simogatta meg az arcomat.

 - Nem lesz semmi baj - nyugtattam meg.

 - Neked elhiszem - sóhajtott fel, majd témát váltott. - Mikor találkozunk legközelebb?

 - Fogalmam sincs - vontam meg a vállamat. - Rengeteg dolgozatot írunk a héten.

 - Nekem is megnövelt óraszámú edzésem lesz - nyögött fel fájdalmasan.

 - Hé - böktem oldalba - ne csinálj úgy, mintha nem élveznéd!

 - A focit igen, de azt nem, hogy egész héten nem látlak majd - biggyesztette le az ajkait.

 - Viszont hétvégén megint ott alhatok, ha akarod - kacsintottam rá, hiszen tudtam a válaszát.

 - Basszus Lex, hogy a viharba ne akarnám. Már most hiányzol, pedig még itt ülsz mellettem - húzott magához közelebb és egy heves csókban részesített.

Mikor elváltunk egymástól, végre kimásztam az autóból majd addig integettem neki, míg el nem tűnt a szemem elől. Mély levegőt vettem és beléptem a házba.

 - Sziasztok! - köszöntem hangosan.

 - Na jó napot! - lépett ki a konyhából anya, röntgen szemeivel végig pásztázva engem. - Azt hittem már oda is költözöl - vigyorodott el.

 - Többiek? - néztem körül zavartan, kikerülve a burkolt kérdést, de nem is az én anyám lett volna, ha a válasz után nem kérdez rá azonnal.

 - Elmentek vásárolni. Na és jó volt?

 - Miii? - szakadt ki belőlem egy cincogó hang.

 - Szerinted? - somolygott miközben mindentudóan nézett rám.

Lemondó sóhajt hallattam, majd követtem őt a konyhába, ahol lerogytam az egyik székre. Anya a mosogatónak támaszkodott és úgy várta a vallomásomat. Éreztem, ahogy az arcom vérvörössé változott majd végül kinyögtem.

 - Nagyon...

 - Oké, csak ezt akartam tudni - vágott a szavamba majd megvonta a vállát és visszafordult a vacsora készítéshez.

 - Ennyi? - kerekedtek ki döbbenten a szemeim. - Semmi faggatózás, tényleg csak ennyit akartál tudni?

 - Lex - mosolygott rám kedvesen - úgy gondolom elég nagy lány vagy már, hogy el tudd dönteni, hogy le akarsz-e feküdni vele vagy sem. Ha megtörtént, ami amúgy az arcodra van írva - kacsintott rám - akkor engem csak az érdekelt, hogy nem bántad-e meg. Megbántad?

 - Nem - ráztam meg hevesen a fejemet.

 - Akkor ennyi. Ne ragozzuk túl, de remélem védekeztetek? - villantott rám egy kicsit szigorúbb pillantást.

 - I-igen, persze - jöttem újra zavarba.

 - Arra mindig figyeljetek oda - közölte majd kezembe nyomott egy kést - és most segíts zöldséget pucolni - vigyorodott el.

Egy órával később a szobámban azon gondolkodtam, hogy mi a túrónak paráztam annyira ettől az egésztől. Anya egész jól fogadta, hogy Stephannal magasabb fokra emeltük a kapcsolatunkat. Ahogy eszembe jutott a barátom, a szám széles mosolyra húzódott. Ábrándozva feküdtem a párnáim közt és a tegnapi nap eseményein töprengtem amikor megszólalt a telefonom. Meg sem néztem a hívót, csak felvettem.

 - Igen, tessék?

 - Ciao bella! - hallottam meg kedvenc barátom hangját. - Azt verebelték a csiripek, hogy valami fontos közölni valód van nekem - mondta és még a telefonon keresztül is éreztem, hogy vigyorog.

 - Üzenem annak a madárkának, hogy le fogom lőni - sóhajtottam fel.

 - Majd átadom, de most mesélj! - szólított fel lelkesen.

 - Lolo, ez nem telefon téma!

 - Akkor bejöhetek? - kérdezte és én értetlenkedve néztem a telefonomat.

 - Mi van? - tört ki belőlem, de azonnal értelmet nyert a dolog, ahogy megláttam, hogy kinyílik a szobám ajtaja és egy szőke fej bukkan fel benne.

 - Szia! - vigyorgott rám. - Beengedsz?

 - Jaj te! - nevettem fel. - Mikor nem jöhettél be?

Lorenzo belépett, becsukta maga után az ajtót és leheveredett mellém az ágyra. Percekig csak feküdtünk egymás mellett és bámultunk ki a fejünkből.

- Hát megtetted - jelentette ki.

 - Igen - vigyorodtam el.

 - És? - könyökölt fel a szöszi, hogy kíváncsi tekintettel meredhessen rám. - Nagyon fájt?

 - Kicsit - vallottam be -, de csak az első - pirultam el újra.

 - Első? Te Jézusúristen! Hányszor csináltátok?

 - Lolo! - csaptam felháborodottan a vállára. - Ennyit és nem többet vagyok hajlandó elárulni - zártam le a témát.

 - Ne csináld! Csak egy aprócska morzsát vess oda szegény barátodnak, aki majd megveszik, hogy megtudja milyen egy focistával az ágyban - pislogott rám könyörögve.

Szavait hallva a nevetés azonnal kitört belőlem. Olyan szinten kezdtem kacagni, hogy a könnyeim is kicsordultak. Lolo értetlenkedve nézte az arcomat.

 - Ne haragudj - kapkodtam levegőért mikor kicsit lehiggadtam -, de annyira mókás fejet vágtál - töröltem meg a szemeimet. 

 - Naa? - remegtette meg alattunk az ágyat a szőke fiú, ahogy pattogni kezdett rajta.

 - Mit na? - húztam az agyát.

 - Kérlek Lexy - tette össze a kezeit - csak egy apróságot!

 - Oké - egyeztem bele. - Maradjunk annyiban, hogy Stephannak csak a fején van szőr - mondtam halkan majd belefúrtam a vöröslő arcomat a párnámba.

 - Hű, óh... - nyögött fel mellettem Lolo. 

 - Ennyi elég? - dünnyögtem morcosan.

 - De még mennyire - vigyorodott el. - Akkor ez azt jelenti, hogy alul olyan, mint a Kojak nyalóka?

 - Hagyd már abba! - sikítottam fel és a hátára csaptam.

 - Jól van na, csak szívattalak - röhögött egyre hangosabban, de úgy, hogy a jókedve átragadt rám is és a végén már együtt vihorásztunk.

Miután kinevettük magunkat, neki álltunk tanulni. Ahogy Lorenzo ígérte, nem hozta fel többet a történteket. Mivel rengeteg leckénk volt, késő estig bújtuk a tankönyveket, ezért nálunk maradt és együtt tértünk nyugovóra, hogy aztán reggel Ádámmal kiegészülve közösen sétáljunk be az iskola kapuján.

93.fejezet

 Sziasztok! Amint látjátok végre véget ért Lexy és Stephan nyaralása. :) Jó olvasást!

Stephan

   Gondolataimba merülve cirógattam a karjaimban tartott lány hátát. Elmosolyodtam mikor láttam, hogy libabőrős lett tőle a teste. Imádtam hogy még félálomban is így reagál az érintésemre. Szám sarkára egy elégedett mosoly ült ki. Az enyém. Most már mindenestül az enyém - húzódott széles vigyorra a szám, ahogy eszembe jutottak a pár órával ezelőtt történtek. Kezeimet a fejem alá tettem és a plafont kezdtem vizsgálni.

 - Úgy nézel ki, mint egy jóllakott macska, aki kinyalta a tejfölös köcsögöt - szólalt meg mellettem Lexy, reggeli rekedtes hangján. Somolyogva fordultam felé. Tekintetemmel végig pásztáztam az arcát, a megbánás jelei után kutatva. Hatalmas szemei engem figyeltek, bennük fel nem tett kérdések millióival.

 - Megbántad? - bukott ki belőlem önkéntelenül és idegesen figyeltem a reakcióját.

 - Nem - rázta meg a fejét majd felült és szégyenlősen maga köré tekerte a takaróját. - És te? - kérdezte óvatosan miközben lehajtotta a fejét.

 Elképedve néztem rá, majd én is felültem és kezemmel az álla alá nyúltam, hogy a szemeibe nézhessek, de   lehunyta azokat.

 - Kicsim, nézz rám! - szóltam hozzá lágyan. Megvártam, míg engedelmeskedik a kérésemnek és csak aztán kezdtem bele a mondandómba. - Soha, érted? Soha nem éreztem még senki iránt sem így. Te annyira csodálatos vagy, annyira édes, annyira...

 - Kezdő? - húzta el a száját.

 - Mi? - zavarodtam össze.

 - Tudom, hogy nem ehhez vagy szokva - harapdálta a szája szélét. - Mármint...én még előtted ugye soha...szóval nem tudom, hogy neked is olyan jó volt-e? - dadogta idegesen miközben hátra simította a rózsaszín rasztáit.

Figyeltem a kipirult arcát, a kezeit ahogy az ágynemű szélét gyűrögette és mellkasomat hatalmas melegség árasztotta el.

 - Megmutassam, mennyire jó volt? - döntöttem végig az ágyon és fölé támaszkodtam. Ajkaimat óvatosan az övéhez nyomtam, de nem tudtam ellenállni neki, így hamarosan már heves nyelvcsatát vívtunk egymással. Mikor a hajamba túrt, a maradék józanságom is elszállt. Kezeimmel felfedező útra indultam a testén. Vággyal teli sóhajok és nyögések visszhangoztak a szobában. A levegő felforrósodott körülöttünk. Mi pedig újra belemerültünk az szeretkezés által nyújtott gyönyörbe.

 - Ha így folytatod, előbb-utóbb megölsz - dünnyögtem mikor Lexy felkapta a padlón heverő ingemet és magára vette.

 - Miért? - nézett rám incselkedve, szexisen összekócolt hajjal, csókoktól duzzadt ajakkal. 

 - Hogy miért? - vontam fel a szemöldökömet. - Mert annyira jó vagy, hogy szívem szerint végkimerülésig szerelmeskednék veled - kacsintottam rá, amitől legnagyobb örömömre elpirult.

 - Jaj, fogd be! - förmedt rám majd hozzám vágta az egyik díszpárnát, amit nevetve elkaptam. - Vagy tudod mit? Én ezt nem hallgatom tovább. Elmegyek inkább zuhanyozni - fordult ki a szobából.

 - Ne segítsek megmosni a hátad? - kiáltottam utána és röhögve pillantottam meg a középső ujját az ajtónyílásban. - Ezt úgy veszem, hogy nem kellek - cukkoltam tovább. 

Elégedetten dőltem hátra a párnámra. Kezeimet a fejem alá csúsztattam. Ebben a pillanatban tökéletesen elégedett voltam az életemmel. A gyomrom hangos kordulással adta tudtomra, hogy a "kemény fizikai munka" után jól jönne neki egy kis energia pótlás. Gyorsan kipattantam az ágyból és felkaptam egy boxert magamra. A konyhába érve első utam a hőtűhöz vezetett, amiből azonnal elővarázsoltam pár tojást és egy csomag pármai sonkát. Úgy gondoltam, hogy amíg Lexy zuhanyzik, meglepem valami finomsággal. Bekapcsoltam a youtubot és rákerestem a kedvenc számomra. A konyhát az isteni illatok mellett, fülbemászó dallamok lepték el. Elővettem két tányért és szépen megterítettem. Éppen levettem a serpenyőt a tűzről, mikor megéreztem Lexy illatát a hátam mögött.

 - Na mi az? Ide hozott a hasad? - fordultam felé jó kedvűen, de a szavam is elállt, mikor megláttam az egyik pólómban, ami épphogy eltakarta a fenekét. - Basszus te lány - nyögtem fel. - A sírba viszel.

 - Valami baj van? - vigyorgott rám kihívóan, majd beharapta az ajkát. Látszott rajta, hogy kezd tudatára ébredni, hogy milyen hatást tesz rám.

 - Istenem, egy szexi szörnyet hoztam létre - sóhajtottam fel teátrálisan.

 - Bekaphatod a szörnynek - csapott a vállamra a barátnőm, amit röhögve fogadtam. 

 - Na, csüccs le és egyél - pakoltam tele a tányérokat. Letettem a serpenyőt és én is leültem.

 - Ez finom - nyelte le az első falatot Lexy. - Nem is tudtam, hogy ilyen rejtett képességeid vannak.

 - És még mennyi szuper képességemről nem tudsz - ütöttem le a magas labdát, majd röhögve figyeltem, ahogy a szemeit forgatja.

 - Nem vagy te egy pöttyet nagyképű? - mutatta az ujjain a távolságot.

 - Dehogyis. Én szerény, okos és irtó jóképű vagyok - dőltem hátra jóllakottan a székben.

 - Ja, és kicsit se beképzelt - csóválta meg nevetve a fejét.

Mosolyogva néztem ahogy befejezte az evést, felállt és a tányérjával a mosogatóhoz ment. Kezébe vette a szivacsot és én ezt a pillanatot választottam, hogy mögé lépve átöleljem.

 - Tudtad, hogy irtó jól állnak neked a cuccaim? - simítottam végig a combja külső oldalán.

 - És te tudtad, hogy telhetetlen vagy? - csapott a kezemre kuncogva mikor az már a fenekét cirógatta.

 - Ha rólad van szó, mindig - fúrtam az arcomat a nyakához és mélyen belélegeztem az illatát. - Szeretlek Kicsim - suttogtam a hajába.

 - Én is - fordult meg a karjaimba és vizes kezével magához húzott, hogy ajkait az enyémekre nyomja. Soha nem éreztem még ennél tökéletesebben magam. 

Lexynek!

Itt is boldog 18. születésnapot kívánok az én drága főhősnőmnek! Nagyon Szeretlek! :D <3 

Sziasztok!

Gondolom mindannyian észrevettétek, hogy gőzerővel megérkezett a nyár és vele együtt a szünet is. :) Úgy érzem, most Lexy és Stephan is nyaralni megy egy kicsit, hogy aztán kipihenten és feltöltődve jöjjenek vissza hozzánk.
Még nem tudom, hogy ez mikor fog megtörténni, de addig is jó nyarat és kellemes időtöltést kívánok mindenkinek.
Puszi: Dolores <3 <3 <3
Ui: Ne felejtsétek, hogy a legfontosabb: Buli, haverok, fanta! :D :D :D :D :D

92. fejezet

Lexy

   Mire hazafelé indultunk, a gyomromban lévő görcs nagyja feloldódott. Az étterem előtt Manuel kedvesen elbúcsúzott tőlünk és megígértette velem, hogy a következő meccset vele fogom végig nézni, amire én készségesen mondtam igent. Az autóban egy ideig szótlanul ültünk egymás mellett, majd Stephan törte meg a csendet.

 - Tetszettél neki - jelentette ki.

 - Ennek örülök - mosolyodtam el. - Nem szeretnék rosszban lenni a családoddal.

 - Az nem te lennél, téged mindenki szeret - cirógatta végig az arcomat.

 - Hmpf - bukott ki belőlem egy apró tiltakozás, de gyorsan elnyeltem. Nem akartam, hogy megtudja, hogy a megjelent cikkek óta az iskolám női populációjának 99%-a gyűlölettel telve néz rám. Nem is beszélve azokról, akik felismernek az utcán. Na igen, a rózsaszín haj átka, hogy könnyen beazonosíthatóvá tesz. Elkaptam a tekintetemet mikor fürkészni kezdte az arcom. Úgy tettem, mintha a város éjjeli fényei kötnének le, miközben a gyomrom az idegességtől remegett. És nem csak azért, mert nem akartam, hogy tudja az igazat, hanem azért is mert úgy éreztem eljött az én időm. Reggel eldöntöttem, ma este hagyom, hogy megtörténjen. Erre a gondolatra a szívem hevesebben kezdett dobogni és az arcomat olyan vörösség lepte el, amit még a legérettebb paradicsom is megirigyelhetett volna. 

 - Baj van? - szakított ki kérdésével a merengésemből Stephan.

 - Nincs - nyeltem nagyot, hogy leplezzem a zavaromat.

 - Biztos? Olyan fura vagy? - fordult felém fél percre, de aztán tekintetét újra visszavezette az útra aminek én személy szerint nagyon örültem. Egyrészt szerettem volna egyben hazaérni, másrészt nem akartam, hogy észre vegye rajtam az idegességet. 

 - Minden oké csak fáradt vagyok egy kicsit - füllentettem. 

A maradék pár percben már nem szóltunk egymáshoz. Stephan leparkolt a háza előtt, majd kisegített. Kézenfogva léptük át a küszöböt. 

 - Menj zuhanyozni - csapott egyet a fenekemre. - Törölköző a fürdőben, pólót pedig tudod hol találsz - somolygott rám. Kiöltöttem rá a nyelvemet majd elindultam. A helységbe beérve megkapaszkodtam a mosdókagylóba és szemezni kezdtem a tükörképemmel.

 - Jól meggondoltad ezt? - kérdeztem magamtól suttogva, de úgy éreztem tudom a választ. 

Bezártam az ajtót magam mögött és szépen levetkőztem. Otthonról már úgy indultam el, hogy a kistáskámba belegyömöszöltem az egyik szexinek talált fehérnemű szettemet. Elővettem és kiterítettem magam elé. A fekete csipkés cucc úgy világított a halvány csempés falak közt, mint egy szégyenfolt. Mielőtt meggondolhattam volna magam, beálltam a zuhany alá és megkezdtem a tatarozást. Mivel féltem, hogy a kinézetem rengeteg kívánni valót hagy maga után így addig kutattam a fiókok közt, míg meg nem találtam a barátom egyszer használatos borotváit. Remegő kézzel próbáltam simává varázsolni a bőrömet, dacára annak, hogy ma már ezt otthon is lejátszottam reggel. 

 - Bassza meg! - szisszentem fel, mikor az éles szerszám több helyen is megsebezte a vádlimat. - Bassza meg! Bassza meg és bassza meg! - néztem körül rémülten, mikor a rám zúduló víz egyre rózsaszínűbb lett a véremtől. Gyorsan elzártam a csapot és előkapartam az előbbi kutatásnál talált elsősegély dobozt. Ragtapaszok segítségével elállítottam a vérzést. 

 - Istenem - sóhajtottam fel, mikor megláttam a lábaimat. - Úgy nézek ki, mint aki találkozott egy aratógéppel - néztem végig az öt sebtapaszon elkeseredve. - Még jó, hogy testszínűek - forgattam a lábaimat. - Talán nem tűnik fel neki - morogtam magamban. - Oké, akkor jöhet a melltartó - nyúltam az említett darab felé, de mikor felvettem, éreztem, hogy az egyik feléből kikandikál a merevítő. 

 - Ó, hogy az a! - forgattam meg a szemeimet. - Most mi a fenét csináljak? - tűnődtem, aztán hirtelen ötlettől fogva kihúztam az anyagból, ami nem is lett volna baj, de így szegény ruhadarab nagyon bénán nézett ki. Megpróbáltam visszadugni, de nem jártam sikerrel. 

 - Ilyen nincs - fújtattam és egy ideges mozdulattal kivettem a másik feléből is a fém darabot. Mikor megint felpróbáltam a fehérneműt, nem azt kaptam amit vártam. Rettenetes volt a látvány, így levettem és a sarokba hajítottam a melltartót.

 - Oké, nyugi - simítottam hátra a hajamat az arcomból. - Végül is így több idő jut másra - döntöttem el magamban. Gyorsan felvettem az ittalvós pólómat majd belebújtam a csipkés francia bugyiba. Háttal fordultam a tükörnek, de nem láttam benne semmit, mert túl magasan volt. Ajkamat beharapva felálltam a kád szélére és megpróbáltam lecsekkolni, hogy mégis hogy fogok mutatni ebben a szerelésben. Pechemre megcsúsztam és épphogy megtudtam kapaszkodni a mosdóban, hogy ne történjen velem semmi baj, de a bugyim nem volt ilyen szerencsés, mert bele akadtam az egyik dísz szoborba és a delfin orra teljesen tönkre tette a fehérneműmet. Könnyes szemekkel vettem le magamról a leamortizált darabot és vettem vissza a sima Malackásat. Rémülten gondoltam arra, hogy már jó ideje bent lehetek és szegény barátom nem is tudja, mi van velem. Összerámoltam a csatatérré változott helységet, majd kiléptem a szobába, ahol félhomály fogadott. Ahogy a szemem megszokta a fényváltozást, észre vettem az ingre vetkőzött focistát, aki nem tudta kivárni, hogy elkészüljek és elaludt. A megkönnyebbüléstől nagyot sóhajtottam. 

Talán még sem most kell ennek megtörténnie - mondtam magamban, majd betakartam az édesen hortyogó barátomat és bebújtam mellé. 

Be kellett látnom magamnak, hogy hatalmas kő gördült le a szívemről és megnyugodott lélekkel tértem nyugovóra én is.

Apró pillekönnyű érintésekre ébredtem. A szemeimet még nem nyitottam ki, de a nyakamat csókolgató focista elmosolyodva suttogott a fülembe.

 - Jó reggelt! 

 - Neked is - morogtam, de még magamra akartam húzni a takarót.

 - Te aztán jól megvárattál - kuncogott tovább Stephan. Az este említésétől bíborvörössé változott a bőröm és fejemre csaptam a párnát.

 - Hé - értetlenkedett a barátom. - Mi rosszat mondtam?

 - Semmit - nyögtem fel boldogtalanul. Nem akartam neki elmesélni a katasztrófálisra sikeredett csábítási próbálkozásomat. - Csak még aludnék.

 - Megpróbálhatod, de én úgysem hagyom - takart ki Stephan, hogy aztán az ő teste melegítsen tovább. Ahogy fölém mászott, ajkai azonnal felfedező útra keltek az arcomon, a nyakamon. Akaratlan nyögések hagyták el a torkomat ahogy ujjai is csatlakoztak a Kolumbusz Kristófot megszégyenítő expedícióhoz. Kihámozott az ágyneműből és lecsapott az ajkaimra. Forróság lepte el a testemet. Önkéntelen mozdulatokkal túrtam a hajába és húztam le róla a tegnapi gyűrött ingét. Az én kezeim is megtalálták a nekik való munkát. Végig simítottam a kockás hasán és szinte belekapaszkodtam a V- vonalába. Zihálva húzta el a fejét tőlem.

 - Lex.  Most még le tudok állni, ha akarod - lehelte rekedt hangon felém miközben szemei az enyémeket tartották fogva. Vágytól elsötétült szemekkel várta a válaszomat, ami nem is váratott sokat magára. 

 - Nem akarom, hogy leállj - húztam vissza magamhoz, hogy aztán átadjam neki mindenemet. A szívemet és a testemet. Ő pedig boldogan elvette amit felkínáltam neki.

91.fejezet

Stephan

   Hiába próbáltam Lexyt megnyugtatni, én is pont olyan ideges voltam, mint ő. Egy szem testvérem véleménye nagyon sokat jelentett nekem. Bár tudtam, hogy a barátnőm mindenkit le tud venni a lábáról, de az ördög sosem alszik gondolat egészen befészkelte magát a fejembe.

 - Megjöttünk - állítottam le az autót a puccos étterem előtt. Lehet, mégsem kellett volna Manuelre bíznom a választást.

Lexy arckifejezését látva majdnem elnevettem magam. Olyan elkeseredés sütött a szemeiből, hogy kedvem lett volna visszafordulni és cserben hagyni a bátyámat.

 - Gyerünk, essünk túl rajta - sóhajtott fel a lány miközben megigazította a ruhát magán. Egy pillanat alatt lecsekkoltam nőies formáit, amiket ő maga mindig utált. Hiába bizonygattam neki, hogy minden férfi szereti, ha van mit fogni egy nőn és nem csak a csontok zörgését hallja, egyszerűen nem fogta fel.

Összefűztem az ujjainkat és beléptünk a zsúfolt helységbe.

 - Segíthetek? - állt meg mellettünk egy pincér, de ahogy rám nézett, már tudta is a dolgát. - Elnézést. Kérem kövessenek  - mondta és baromi profi módon átvezetett minket egy kicsit csendesebb helyére az étteremnek, ahol az egyik asztalnál már egy ismerős alak ült.

 - Stephan! - állt fel Manuel vigyorogva miközben megölelt. - Jól nézel ki öcsikém.

 - Te sem panaszkodhatsz - vigyorodtam el, majd magamhoz húztam a hátam mögé araszoló lányt. - Manu, ő a barátnőm Alexa, kicsim ez az öntelt fazon pedig a bátyám, Manuel.

 - Szia - dobta meg egy kedves mosollyal a testvéremet. - Stephan nagyon sokat mesélt már rólad.

 - Sajnos én ezt nem tudom elmondani - fürkészte a lány arcát. - Az újságokból kellett megtudnom, hogy egyáltalán létezel.

 - Manu - villantottam rá a szememet, mert nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni a barátnőmet. - Nem tehetek róla, hogy anya nem beszélt veled. Ő már ismeri Lexyt.

 - Most már tudom, hogy csak engem hagytatok ki a bemutatkozósdiból.

 - Na meg apát, de ő is csak azért nem találkozott vele, mert megint utazik a munkája miatt. Ahogy hazaér, első dolgom lesz elrángatni Lexyt, hogy lássa.

 - Kösz, ez kedves volt - húzta el a száját a barátnőm. - Ettől most úgy érzem magam, mint valami bábú, akit ide-oda rángatnak.

 - Jaj, kicsim - simítottam végig az arcán. - Tudod, hogy nem úgy gondoltam. 

 - Remélem is - vigyorodott el, amiből rájöttem, hogy csak ugratott.

 - Te kis - hajoltam közel hozzá - ezért még számolunk - haraptam bele óvatosan a nyakába, amitől tiszta libabőr lett. Önelégült képpel ültem vissza a helyemre.

 - Ha befejezted a perverzkedést, akár választhatnánk is - vette az étlapot maga elé a testvérem.

Rá sem kellett néznem a mellettem ülő barátnőmre, hogy tudjam, elpirult. Az asztal alatt belerúgtam Manuel lábába, hogy ne legyen már ekkora tapló, de ő csak összehúzta a szemöldökét, jelezve, hogy majd ő eldönti, hogy mit gondoljon Lexyről. Közben az újból felbukkanó pincér felvette a rendelésünket.

 - Tényleg, hány éves is vagy? - fordult hirtelen a lány felé. Nagyot sóhajtva csóváltam meg a fejemet. Éreztem, hogy most jön a testvérem mindenre kiterjedő kérdés áradata.

 - Augusztusban múltam tizenhét - válaszolt Lex nyugodtan.

 - Te nem vagy olasz - pislogott Manuel a választ hallva. - Honnan származol?

 - Magyar vagyok - húzta ki magát a lány büszkén miközben a kezdeti félénksége eltűnt.

 - Állítólag ott vannak a legszebb lányok - vigyorodtam el - és én kifogtam közülük is az egyik legszebbet.

 - Bolond vagy - nyomott puszit az arcomra Lexy, amitől én teljesen elolvadtam.

 - Elmesélnétek, hogy hogyan jöttetek össze? - zavart be a képbe a bátyám.

 - Lex szülei ott dolgoznak a San Siroban és egyik délután ő vigyázott az öccseire. Épp edzést tartott nekik, mikor megzavartuk - vigyorodtam el felidézve az emlékeket. 

 - Hányan vagytok testvérek? - szakított félbe Manu.

 - Négyen. Van egy nővérem aki már nem lakik velünk és két öcsém, akik a labda szerelmesei - mosolyodott el. 

 - Gondolom akkor téged is érdekel a foci?

 - Szeretem nézni - vonta meg a vállát a kérdezett.

 - Na, ne szerénykedj - húztam magamhoz. - Többet tudsz a futballról, mint néhány csapattársam.

Végre kihozták az ételt, így abba maradt a kérdezősködés. Legalábbis amíg ettünk. Amint letettük az evőeszközt és elvitték a tányérjainkat, Manuel újra belendült. 

 - Miért vagy az öcsémmel? - szegezte a lánynak a kérdést.

 - Állj le! - mordultam rá, de Lexy megsimította a karomat.

 - Nyugi - mosolygott rám. - A bátyád csak azt szeretné tudni, hogy a pénzed vagy a hírneved miatt vagyok-e veled - mondta, majd visszafordult a kérdező felé. - Soha nem érdekelt, hogy valakinek mennyi pénze van. Nem így neveltek. Nálunk a szeretet és a család volt mindig az első. A hírnév meg - húzta el a száját - sose csábított. Utálom azt a felfordulást ami most körülöttünk van. Ha tehetném, elbújnék vagy láthatatlanná válnék mikor meglátom a firkászokat. Ide is csak azért jöttem el, mert Stephannak fontos volt, hogy találkozzon veled. Tök nyugis, átlagos életem volt, amíg nem botlottam az öcsédbe, de hogy megválaszoljam a feltett kérdésedet, azért vagyok vele, mert szeretem - nézett rám őszinte tekintettel amitől azonnal melegem lett.

 - Én is szeretlek - húztam magamhoz és finoman megcsókoltam. Nem érdekelt a bátyám, nem érdekelt a többi vendég sőt még az utcán képeket kattingató újságírók sem. Csak az volt a fontos, hogy az akit a karjaim közt tartok viszonozza az érzéseimet. 

 - Khm - zavart meg minket a testvérem vigyorogva. - Azt hiszem kiállta a próbát. Kezdhetjük előröl? - nézett a barátnőmre. - Szia Manuel vagyok, a pasid tesója, de hívj csak Manunak - nyújtotta a kezét.

 - Én pedig Alexa vagyok az öcséd csaja - nevette el magát a lány - de hívj nyugodtan Lexynek. Örülök, hogy megismerhettelek.

 - Részemről a szerencse. Tesó - csapott vállba - irtó mázlista vagy.

 - Tudom - vigyorogtam most már én is fesztelenül és még közelebb húztam magamhoz a szerelmemet. Boldog voltam, hogy a bátyám is elfogadta a választásomat és reméltem, hogy a jövőben is támogatni fog, bármit is tervezek a lánnyal. 

90.fejezet

Lexy

   Hatalmasat sóhajtva dobtam le a táskámat a szobámba. Az elmúlt napok teljesen kikészítettek. A "minden csoda három napig tart" nálunk nem jött be. Hiába adtunk interjút közösen az egyik lapnak, a média teljesen megőrült tőlünk. Egyedül annyi előnyöm származott belőle, hogy Damiano végre békén hagyott. Vagy legalább is úgy tett, mint aki már nem foglalkozik velem, de néha észre vettem, hogy szünetekben engem figyelt, gúnyos mosollyal az arcán. 

 - Nagyon elgondolkodtál - szólalt meg mögöttem Lolo, amitől egy picit megugrottam. Elvigyorodott, mire meglöktem és ő elterült az ágyamon. Hogy ne egyedül legyen ott, én is mellé huppantam.

 - Azon agyalok, hogy megéri-e ez az egész? - pislogtam a plafonra.

 - Már mint mi? - könyökölt fel a szőke barátom.

 - Hát ez - mutattam egy újságra, ami az ágyam mellett volt és csak azért tartottam meg, mert tetszett a kép amit rólunk csináltak. - Utálom az egészet - fordultam hasra, hogy arcomat elrejthessem a párnámba.

 - Mégis mit vártál? Egy focistával jársz, könyörgöm - értetlenkedett Lorenzo. - Nem gondolod, hogy erre előbb kellett volna gondolnod?

 - Gondoltam csak....áh. Annyira szürreális az egész - nyögtem fel majd visszafordultam a hátamra. - Annyiszor elgondolkodtam már rajta, hogy miért pont én? Miért van velem? Szebbnél szebb csajok állnak sorban, hogy észre vegye őket, de nem érdekli. Azt mondja, hogy neki csak én kellek...

 - Akkor meg mi a gond? Egyszerűen nem értelek - ráncolta össze a homlokát a szőkeség.

 - Félek - nyeltem le a gombócot a torkomban.

 - Mi a csudától?

 - Attól, hogy egyszer észre veszi azokat a lányokat és akkor már nem fogok neki kelleni - halkultam el. 

 - Hülye vagy! Soha nem tenne veled ilyet, mert szeret.

 - Igen, de meddig? Mi arra a garancia, hogy egy hónap vagy egy év múlva is így lesz?

 - Te garanciát akarsz a szerelemre? - bámult rám Lolo, mint egy idiótára. - Lex, ezt te sem gondoltad komolyan? Az érzések nem árucikkek, hogy szavatosságuk vagy garanciájuk legyen - csóválta meg a fejét. - Nem szoktál te ilyen hülyeségeket beszélni - nézett mélyen a szemembe. - Ezek csak kifogások. Gyerünk, ki vele, mi aggaszt?

Utáltam, hogy ennyire kiismert és azonnal tudta, hogy más van a háttérben.

 - Oké, de ígérd meg, hogy nem fogsz kiröhögni és nem ordítod le a fejemet - pislogtam rá hatalmas szemekkel.

 - Megígérem, de most már mond el, hogy mi ez az egész, mert nagyon kíváncsivá tettél.

 - Arról van szó... - kezdtem bele, de megakadtam. Nem tudtam, hogyan mondjam el amit érzek és amit akarok.

 - Igen? - türelmetlenkedett, miközben egész közel hajolt az arcomhoz.

Vettem egy mély levegőt és a szemeimet behunyva, gyorsan elhadartam.

 - Le akarok feküdni Stephannal.

Miután semmiféle választ nem kaptam, összeszorított szemhéjaimat résnyire nyitottam és úgy kukucskáltam fel Lolo arcára. Engem nézett, de nem voltam benne biztos, hogy látott is. Szemei üresen meredtek a semmibe, arcán egy izom sem mozdul, még csak nem is pislogott.. Olyan volt, mintha kővé vált volna.

 - Jól vagy? - legyeztem kezemmel az arca előtt.

 - Mi? Igen, persze - habogott össze-vissza. - Jól hallottam amit mondtál? - nézett még mindig hitetlenkedve rám.

 - Igen - sütöttem le a szemeimet elpirulva.

 - Basszus Lex, ez hatalmas elhatározás. Biztos vagy te ebben?

 - Egyedül a halál a biztos - nevettem fel idegesen, de mikor megláttam a barátom rosszalló pillantását, inkább beharaptam a számat, nehogy megint valami hülyeséget mondjak. Tekintetemet a mellettünk lévő újságra vezettem és elmosolyodtam a kép láttán. - Soha semmiben nem voltam még ilyen biztos - suttogtam magam elé. 

Lorenzo felült, majd mellém kúszott és átölelte a vállamat.

 - Hű, csajszi ez hatalmas lépés lesz a kapcsolatotokban - vigyorodott el. - Ő tud már róla? - kérdezte, mire megráztam a fejemet. 

 - Nem akarom, hogy előre megtervezett legyen. Az annyira gáz, hogy odamegyek és azt mondom, hogy "figyi, ma este kilenckor lefogok veled feküdni". 

 - Akkor hogy akarod kivitelezni? - meresztette rám a szemeit Lolo.

 - Nem tudom - vontam meg a vállam miközben a gyomromat apró kövek sokasága kezdte nyomni. - Mostanában egyre többször kerülünk "olyan" helyzetbe - karmoltam a levegőbe. - Talán az lenne a legjobb, ha hagynám, hogy megtörténjen - morfondíroztam az orrom alatt. - Nem tudom, fogalmam sincs, hogy csináljam - sóhajtottam fel keserűen.

 - Hé - simogatta meg a hátamat a barátom. - Most pont úgy nézel ki, mint aki a kivégzésére vár, nem pedig le akar feküdni a barátjával - nevette el magát, amitől nekem is jobb kedvem lett.

 - És ti? Szóval Ádám és te...? - néztem rá félve.

 - Igen - pirult el. - Már voltunk együtt.

 - És milyen volt? - kérdeztem kíváncsian, majd rájöttem, hogy nem lehetek ekkora tahó. - Upsz, bocsi. Azt hiszem ehhez semmi közöm nincs.

 - Nyugi - mosolygott rám Lorenzo. - Életem legjobb élménye volt - sóhajtott fel elvarázsolt hangon. - Úgy éreztem magam, mintha ő lenne az első.

 - Az első mindig fáj - jelentettem ki. - Neked is...?

 - Mármint Ádival? - kérdezte és én bólintottam. - Nem, dehogy is - rázta meg a fejét. - Csak olyan intenzív volt és annyira magával ragadott, hogy teljesen elfelejtettem mindent - meredt maga elé egy csibészes mosollyal a szája sarkában. Hirtelen rám nézett. - Ettől félsz?

 - Mitől?

 - Hogy fájni fog.

 - Nem tudom. Talán. Mindenki azt mondja, hogy az első mindig szar és hogy az sosem jó a lánynak...

 - Erről sajnos nem tudok nyilatkozni - sóhajtott fel Lolo, mire rá néztem és mikor a tekintetünk találkozott, elröhögtük magunkat. 

 - Olyan hülye vagy - vágtam hátba nevetve.

 - De te így szeretsz - nyújtotta ki rám a nyelvét. 

Tökéletesen igaza volt. Senki mással nem tudtam volna erről így beszélgetni csak vele. Anya is biztos meghallgatott volna és meg is értett volna, de Lolo más volt. Vele minden sokkal könnyebbnek tűnt. 

 - Muszáj pont abba a puccos étterembe mennünk? - kérdeztem elgyötört hangon Stephantól. Fáradt voltam és frusztrált, mert az egész délutánom rá ment, hogy találjak egy olyan ruhát a szekrényemben, ami illik ehhez az alkalomhoz.

 - Manuel oda foglaltatott asztalt, hogy lenyűgözzön téged - ölelt át, hogy megnyugtasson. 

 - Nem mondtad neki, hogy az én lenyűgözésemhez elég lett volna, ha rendel egy pizzát és itt esszük meg nálad?

 - Mondtam neki, de úgy gondolta, hogy szeretné megadni a módját annak, hogy megismerhesse a "sógornőjét" - vigyorgott rám a barátom. - Ja és a médiának sem mindegy, ha látják, hogy jóban vagy a családommal.

 - Remek - nyögtem fel. - Nem is tudtam, hogy mi hiányzik még az estémből - húztam el a számat.

 - Kicsim - fordított maga felé a focista. - Ha nem akarsz menni, lemondom - simított ki egy elkóborolt tincset az arcomból. 

 Egy pillanatra elgondolkodtam az ajánlatán, de aztán inkább megráztam a fejem. Tudtam, hogy rengeteget jelent neki ez az este.

 - Menjünk. Majd csak kibírom valahogy - nyomtam egy puszit a szájára.

 - Hé - kapta el a karomat, mikor el akartam lépni mellőle. - Ez nem elég - suttogta a számba és hevese megcsókolt. Karját körém fonta és közelebb húzott magához. Ajkai majd felfalták az enyémeket és mikor nyelve bejutott a számba, felnyögött az élvezettől. Levegőért kapkodva váltunk el egymástól.

 - Ha nem sietünk elkésünk - vettem mély lélegzetet, hogy lenyugtassam a szívem vad dübörgését. 

 - Lehet, hogy nem is lenne rossz ötlet maradni - morgott Stephan miközben ujjaival a blúzom alá kúszott és a derekamat simogatta.

 - Nem szeretnék rossz pontot kapni a bátyádtól - húzódtam el tőle és megpróbáltam a megvadult pillangóimat kordába zárni.

 - Igazad van - sóhajtott fel lemondóan. - Már nekem sem tűnik olyan jó ötletnek ez a vacsora - biggyesztette le az ajkát, mint egy kisgyerek.

 - Ne morogj, hanem induljunk - fogtam meg a kezét és húzni kezdtem az ajtóhoz. - Nem azért készülődtem egész délután, hogy most visszakozzál.  

Kint az udvaron beszálltunk az autójába, majd elindultunk az étterembe, ahol már várt minket a barátom bátyja és egyben menedzsere. Útközben kibámultam az ablakon és figyeltem a város fényeit. Kérdések milliói özönlötték el az agyamat. Mit keresek én itt? Mivel érdemeltem ki ezt? Miért van velem?

Stephan, mintha érezte volna a bizonytalanságomat, összefűzte a kezeinket. Szájához emelte és minden ujjamat külön, külön megcsókolta. Szemeibe nézve elmúlt minden bizonytalanságom. Tudtam, hogy ennél jobb helyen már nem is lehetnék, hiszen azokból a tekintetekből sugárzott felém a szerelem.

89. fejezet

Stephan

   - Istenem - forgattam meg a szemeimet mikor megláttam a pálya előtt felsorakozott újságírókat. - Mond, hogy nem miattam vannak itt - kanyarodtam be a parkolóba és minél hamarabb beszerettem volna jutni az öltözőmig. Sajnos az imám nem talált meghallgatásra, mert ahogy kinyitottam az autóm ajtaját, már záporoztak is rám a kérdések.

 - Miért titkolják a kapcsolatukat?

 - Igaz, hogy a barátnője még kiskorú?

 - Hol találkoztak?

 - Miért nem nyilatkoztak eddig?

 - Mióta vannak együtt?

Nem válaszoltam a kíváncsiskodóknak, inkább sietős léptekkel magukra hagytam őket. Hatalmas megkönnyebbüléssel néztem a recepciónál álló férfira, akinek a szemei együtt érzőn villantak rám.

 - Jó reggelt Stephan! - biccentett felém Mexes, aki mintha rám várt volna, elindult velem az öltözőbe. - Látom jól indult a reggel - bökött a fejével a még mindig kint szobrozó tömegre.

 - Jó reggelt! - morogtam vissza. - Ennél jobb nem is lehetne - csöpögtek gúnytól a szavaim ami nem az előttem állónak szólt. Ő is érezte, mert azonnal elkomolyodott.

 - Lexy, hogy bírja?

 - Szarul - sóhajtottam fel. - Utálja az egészet, úgy ahogy van.

 - Sajnálom.

 - Előbb utóbb úgyis kiderült volna - vontam meg a vállamat. - Én fel voltam rá készülve, de ő nem. Félek, hogy mi lesz, ha besokall.

 - Szeret téged. Most megijedt, de erős lány, meg fogja szokni. Amúgy is, minden csoda három napig tart.

Felnevettem. A francia kérdő tekintettel nézett rám.

 - Ja semmi, csak pont ezt mondtam neki én is reggel, mire közölte, hogy ő nem egy csoda.

 - Na igen, fiatal és naiv. Nincs tisztában az értékeivel - bólogatott a védő. - Vagy már tettél róla, hogy ne legyen annyira naiv? - emelte fel a szemöldökét perverzül.

 - Arra akarsz kilyukadni, hogy megfektettem-e? - néztem rá dühösen. - Képzeld nem.

 - Bocs, én csak...

 - Te csak olyan dolgok után érdeklődsz, amihez semmi közöd - vágtam a fejéhez, majd be siettem az öltözőbe.

Egész edzés alatt rossz kedvem volt és ez akkor sem múlt el, mikor zuhanyzás után megszólalt a mobilom. A kijelzőn a testvérem és egyben a menedzserem neve villogott.

 - Szia!

 - Édes, kedves öcsikém - kezdte nyájasan, amiből semmi jóra nem számíthattam - nem akarsz nekem valamit mondani esetleg?

 - Miről? - zavarodtam össze.

 - Talán a barátnődről - csattant a válasz élesen. - Elfelejtetted közölni, hogy van valakid és most az összes újság engem próbál legyilkolni, mert nem tőlem tudták meg.

 - Ó!

 - Ó bizony. Baszd meg Kicsi! - szólított a becenevemen. - Mindenki azonnal ráugrott a sztorira és hiába próbálok bármit is tenni, már késő. Elő kell rukkolnotok egy kisebb riporttal, különben élni sem fognak hagyni titeket. Amúgy meg miért nem mondtad, hogy becsajoztál? - kérdezte testvéri hangot megütve.

 - Anya tudja, azt hittem elmondta neked.

 - Elfelejtette - nevette el magát. - És milyen a csaj, mert így a képeket nézve elég extrém.

 - Mit értesz az alatt, hogy extrém?

 - Rózsaszín raszta? Olyan ez a lány, mintha neked találták volna ki. 

 - Mert így is van - vágtam rá. - Lexy...ő...

 - Hűha, itt bajok vannak, ha te így dadogsz egy csaj miatt - röhögött a fülembe a bátyám.

 - Te ezt nem értheted. Ő nem csak egy csaj, ő az a bizonyos csaj aki miatt az ember mindent szépnek lát. Aki miatt kerek a világ - áradoztam és az eddigi rossz kedvem egy pillanat alatt eltűnt.

 - Na most már rohadt kíváncsi vagyok rá. Összehozok nektek egy riportot és aztán elmegyünk együtt vacsorázni - jelentette ki.

 - Előtte azért még beszélnék vele, ha nem baj, mert nem biztos, hogy repesni fog a gyönyörtől, ha elmondom neki, hogy riport alany lesz belőle. Utálja a felhajtást és nagyon rosszul fogadta, hogy kiderült a kis titkunk. 

 - Na de ő se gondolhatta, hogy örökre el tudjátok titkolni, hogy együtt vagytok? - lepődött meg Manuel.

 - Azt nem is, de egy kicsit még jó lett volna, ha békén hagyják. Legalább addig amíg megszokja, hogy mellettem nem tud visszahúzódni a csigaházába.

 - Egyre kíváncsibb vagyok rá. Beszélj a lánnyal és értesd meg vele, hogy sokkal jobb, ha a ti szavaitokat olvassátok vissza az újságban, mintha valami idióta baromságot nyomnak le az olvasók torkán, aminek semmi köze az igazsághoz. 

 - Oké, igazad van. Megpróbálom meggyőzni - sóhajtottam fel.

 - Szuper. Hívj majd vissza, hogy miben maradtatok, mert akkor én is úgy tervezem meg a holnapi napomat.

 - Rendben. Szia - köszöntem el tőle. 

Néhány percig forgattam a mobilomat a kezemben, majd megkerestem Lexy számát és pár perces totojázás után felhívtam. Sokadik csengésre vette csak fel és mikor vázoltam neki a testvérem ötletét, leblokkolt. Elsőre nem értette meg, hogy miért lenne jó, ha holnap megint velünk lenne tele a sajtó, de aztán meggyőztem és beadta a derekát. Valamelyest megnyugodva indultam haza, hogy aztán a lakásban körülnézve rájöjjek, hogy mennyire hiányzik mellőlem és ez csak még rosszabb lett, mikor lefeküdtem és a párnámon megéreztem az illatát. Elgyötörten sóhajtottam fel, majd a szemeimet lehunyva kényszerítettem magam, hogy aludjak. Nehezen ment, mert az utóbbi napokban hozzászoktam, hogy Lexy mellettem van, és mint tudjuk, a jót könnyű megszokni. 

88. fejezet

Figyelem! +18-as enyhe slash! Pepiinek szeretettel. <3

Lorenzo

  Suli után haza kísértük Lexyt, aki teljesen maga alatt volt a lelepleződésük miatt. 

 - Szegény - sóhajtott fel Ádi - nem elég neki az a mocsok Damiano, még a média is rájuk szállt. 

 - Tényleg, mi volt a dirinél? - fordultam felé kíváncsian.

 - Semmi - vonta meg a vállát. - Kaptunk egy-egy figyelmeztetést. Bonucconak pedig megjegyezte, hogy ez már a második, a következőnél kicsapják. 

 - Ez komoly? - kerekedtek el a szemeim.

 - Ja.

 - Istenem, de szép is lenne - meredtem magam elé.

A további utat csendben, elmerülve a gondolataink közt tettük meg. 

 - Nem jössz át hozzánk? - kérdezte hirtelen az eddig szintén némán sétáló barátom.

 - Nem is tudom - bizonytalanodtam el.

 - Naa, nincs otthon senki - vigyorgott rám azzal a csibészes, perverz mosolyával, amit úgy imádtam.

 - Akkor miért is hívsz át? - rebegtettem meg a szempilláimat felé.

 - Meg akarom mutatni a bélyeg gyűjteményemet - súgta a fülembe miközben a falnak szorított. A szívem olyan kalimpálásba kezdett, hogy azt hittem menten elájulok a hirtelen jött adrenalin lökettől.

 - Nem lehetne, hogy ezt a gusztustalankodást máshol intézzétek? Felfordul tőle a gyomrom - jelent meg a hátunk mögött a bátyám akinek az arcáról még a vak is le tudta olvasni az undort.

 - Féltékeny vagy? - kérdezte tőle Ádi, de a szemét egy pillanatra sem vette le az arcomról.

 - Ugyan mire? - horkant fel gúnyosan Franchesco. - A saját öcsémre vagy a buzi barátjára?

 - Az érzésre, hogy ő tartozik valakihez, te meg nem - nézett végre rá Ádám. - Vannak barátai, szerelme és ettől boldog. Neked is annak kéne lenned, mert ő a testvéred, de te annyira szűklátókörű vagy, hogy még erre sem vagy képes. Nem tudod neki megbocsátani, hogy nem a lányokat szereti. És akkor mi van? Attól még ugyanúgy az öcséd.

 - Nem tudsz te semmit - csattant fel Cesc.

 - Akkor magyarázd el - tárta szét a karjait Ádi.

 - Majd pont egy homokossal fogom megvitatni a dolgaimat - köpött a földre mellettünk és beviharzott a házba.

Szemeimet ellepték a könnyek és akárhogy próbáltam visszafogni őket, nem ment, végig csorogtak az arcomon.

 - Hé - nyúlt az állam alá az előttem álló - ne sírj - törölte le a hüvelykujjával a sós cseppeket. -  Gyere, azt hiszem most jobb lesz, ha átmegyünk hozzánk - kulcsolta össze az ujjainkat majd lassan húzni kezdett. Olyan jó érzés volt tudni, hogy velem van, hogy kiáll mellettem és ettől a szívem még jobban megtelt szerelemmel iránta. A könnyeim felszáradtak és csak a fene nagy boldogság maradt, ami széles vigyort varázsolt az arcomra.

 - Most mi van? - torpant meg hirtelen, mikor egy pillanatra rám nézett és döbbenten látta a változást.

 - Szeretlek - közöltem vele majd ajkaimmal letámadtam az övét. Hosszú, forró csókban forrtunk össze az utca kellős közepén, de nem érdekelt minket. Mint aki lefutotta a maratont, úgy lihegtünk amikor elváltunk egymástól. - Azért szép kis firma vagy - nevettem el magam boldogan.

 - Mert?

 - Csak sikerült elérned, hogy megnézzem azt a gyűjteményt - haraptam be az alsó ajkamat kacéran.

 - És ha tudnád, hogy mi mindent akarok még mutatni - súgta a fülembe olyan bársonyos hangon, hogy a gyomromban lévő pillangók már ettől násztáncot kezdtek járni. 

Vigyorogva húzódott el tőlem, kiélvezve a szavaival keltett zavaromat. Újra megfogta a kezem és elnavigált a házukig, ami már nem volt messze tőlünk. Kinyitotta az ajtót és a kezemet el nem engedve felsétált velem a lépcsőn. Az én agyam és a benne lévő gondolatok éppen vakációzni készültek, mikor becsukódott mögöttünk a szoba ajtó és én egy pillanat alatt felkenődtem rá. Nem volt időm tiltakozni, mert Ádám ajkai lecsaptak rám és birtokba vettek. Na nem mintha nem engedtem volna a szelíd erőszaknak. Jóleső sóhajokkal fogadtam a testemet bejáró ujjai érintését, a forró csókokat a nyakamon, az arcomon. 

 - Gyere - vezetett az ágyához, ami szinte az egész szobát elfoglalta. A fekete selyem ágynemű csalogatóan köszönt vissza rám. Meglepetten húztam rajta végig az ujjaimat. Hűvös volt és kellemesen lágy. - Tetszik? - búgta a hátam mögött a barátom. 

 - Olyan, mintha a Drakula gróf hálószobájában lennék - csúszott ki a számon, mire Ádi felnevetett. 

 - Ha gondolod, kiszívhatom a nyakad - harapott egy aprót az említett testrészbe, amitől a testemen áramütés szerű bizsergés futott végig. Nem tudom, hány fiúval volt már dolga, de éreztem, hogy tudja mit kell tennie ahhoz, hogy az őrületbe kergessen. Ellazulva dőltem a mellkasának. 

 - És akkor örökre veled maradhatokok? - hallottam meg a saját vágytól rekedt hangomat.

 - Nem is engednélek át másnak - fordított maga felé. - Lolo - emelte fel a fejemet, hogy tüzetesen szemügyre vehesse a már vörösen izzó arcomat. Íriszeit az enyémekbe fúrta és én elvesztem a benne lévő forgatagban. Most tényleg olyan volt, mint egy kicseszett vámpír, aki megbabonázza az áldozatát annyi különbséggel, hogy én nem éreztem magam áldozatnak. - Ha még nem szeretnéd, akkor...

 - Cssh - tettem az ujjamat a szája elé, hogy elhallgattassam - semmire nem vágyom jobban - mondtam ki, amitől egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el az ajkait. 

Kezével a pólóm aljához nyúlt és átsegítette a fejemen, majd ő is levette az övét. Óvatosan elfektetett az ágyon, majd felém mászott. Ajkai immár szabadon járhatták be a testemet, amit ő ki is használt. Nem tudom melyik érintés, csók vagy éppen nyögés volt az amelyiktől teljesen elvesztettem a kontrollt magam felett, de szinte extázisban éltem meg életem egyik legfontosabb és legszebb pillanatát. Ádám olyan magasságokba repített, amiről nekem eddig fogalmam sem volt. 

Fáradtan, de baromi elégedetten tettem le a fejemet a mellkasára. Próbáltam csillapítani a szívem vad dobogását és normalizálni a légzésemet, hogy ne kapkodjak levegőért, mint egy partra vetett hal. 

 - Basszuskulcs - csúszott ki a számon.

 - Szerintem is - nevetett fel Ádi felszabadultan. - Életemben nem szeretkeztem még ilyen jót.

 - Ó, én azt hittem, hogy veled, miattad ilyen jó - néztem fel a mellkasáról egyenesen a szemébe.

 - Nem - simított ki egy idegesítő tincset az arcomból. - Ehhez ketten kellenek és a feltétlen szerelem - csókolt homlokon.

 - Szóval azt mondod, hogy nem csak most volt ilyen jó, hanem akármikor csináljuk, mindig ilyen lesz? - könyököltem fel.

 - Mire gondolsz? - csillantak meg a szemei pajkosan.

 - Háát - csúsztattam be a kezemet a fekete, selyem alá - csak szeretném tesztelni ezt az állítást - vigyorodtam el, mikor megéreztem, hogy a kezem egy már újból harcra kész férfiasságba ütközik. 

 - Te kis telhetetlen - fordított maga alá, hogy bebizonyíthassa, hogy a teóriája tökéletesen működik, én pedig sűrű sóhajok mellett, hagytam magam meggyőzni. 

87.fejezet

Lexy

  - Ezt nem tudom elhinni - nyögtem fel már sokadjára az autóban, miközben az iskolám felé közeledtünk. 

 - Nyugi Kicsim - simította a tenyerét a combomra Stephan. - Minden csoda három napig tart.

 - De én nem vagyok csoda! - csattantam fel idegesen. Mikor reggel Lorenzo felébresztett, percekig fel sem akartam fogni, hogy mi történt, de mikor már anya is hívott, hogy nézzek fel netre, szembesülnöm kellett az újságok címoldalával.

 - Dehogy nem, az én csodám - emelte fel összefűzött ujjainkat és csókolta meg a kezemet. - Ne aggódj már ennyire - mosolyodott el. - Előbb vagy utóbb úgyis kiderült volna.

 - Tudom - nyafogtam a kedvemhez passzoló hangon. - De én még szerettem volna egy kicsit kiélvezni a nyugalmat magunk körül.

 - Én is - bólintott a sofőröm. - Viszont nézd a jó oldalát - húzta el csibészes mosolyra a száját - most már bármikor, bárhová elvihetlek randizni. Nem kell attól rettegnünk, hogy kiderül a titkunk.

 - Okés, meggyőztél - sóhajtottam fel lelkesedést szimulálva, ami nem lehetett túl meggyőző, mert Stephan érdeklődve kezdte fürkészni az arcomat, miközben leállította az autót a sulim előtt.

 - Szerintem kell még egy kis győzködés - hajolt hozzám vigyorogva és ajkait az enyémek ellen nyomta. Tiltakozni sem maradt időm - nem mintha megtettem volna - máris az ölébe húzott, átemelve a sebességváltó felett és beleültetett az ölébe. Ujjai a rasztáimmal játszottak miközben a nyelve az enyémmel csatázott. Lihegve, csillogó szemekkel szakadtunk el egymástól. 

 - Mennem kell - nyögtem ki az első értelmes mondatot a számon, ami eszembe jutott.

 - Hiányozni fogsz - döntötte a homlokát az enyémnek.

 - Te is.

 - Ma is nálam alszol? - kérdezte reménykedve, de csak megcsóváltam a fejem.

 - Néha otthon is kell lennem. Kezdenek hiányozni a tesóim, meg a szüleim is- simítottam végig az arcán, ahol már végig karistolták az ujjamat az apró borosta szálak, mert reggel a nagy rohanásban nem volt ideje borotválkozni. 

 - Rendben, akkor majd hívlak - biggyesztette le az ajkát szomorúan. - Nem akarlak elengedni, de ha nem teszem meg, akkor szerintem az a dühös szőke - emelte az ablakra az ujját nevetve - képes lesz betörni a kocsimba.

Odakaptam a tekintetemet a mutatott helyre és én is elnevettem magam Lolo morcos arckifejezése láttán.

 - Muszáj mennem - nyitottam ki sóhajtva az ajtót és csúsztam ki az öléből, hogy aztán visszaforduljak és rajta keresztül vegyem ki a táskámat az ülésemről amihez igencsak át kellett hajolnom rajta.

 - Lex - hallottam meg rekedt hangját, mire kíváncsian fordultam felé. - Öhm... - mutatott az ölére, ami vészesen közel volt az arcomhoz. Ijedten ugrottam hátrébb miközben a bőröm színe azonnal a paradicsoméval kezdett vetekedni. 

 - Bocsi - leheltem alig hallhatóan.

 - Semmi baj, szokd a ...

 - Stephan! - állítottam meg a mondandójában, mielőtt jobban zavarba hozott volna. Felkaptam a táskámat és egy gyors csókot nyomva a kívánatos ajkaira, elbúcsúztam tőle. Dudálására csak megforgattam a szemeimet és tovább lépkedtem a barátom felé, de azért örültem, hogy erre a néhány pillanatra sikerült velem elfelejtetnie, hogy ma mi várhat rám.

 - Szia Lolo! - köszöntöttem a szőke srácot kedvesen.

 - Szia Lexy, de jó hogy jössz! Képzeld, Ádi és Damiano az ofőnél vannak.

 - Mi történt? - ugrott görcsbe a gyomrom. Valahogy éreztem, hogy ennek köze van hozzám.

 - Ádám bemosott egyet a köcsögnek - húzta ki magát Lorenzo büszkén.

 - Mi? - emelkedett meg a hangom. 

 - Bonucco nem bírta megállni, hogy ne szóljon be nekünk - vonta meg a vállát a srác.

 - Miattam, ugye? - Lorenzo nem válaszolt, csak lesütötte a szemeit, de ez a mozdulat azonnal elárulta. - A büdös picsába! - csúszott ki egy szép magyar káromkodás a számon. Lolo rám kapta a tekintetét és értetlenül pislogott rám. - Semmi, csak ideges lettem - legyintettem. Nem akartam elhinni, hogy egy idióta cikk miatt a barátaim is célkeresztbe kerülhetnek, pedig ahogy az ábra mutatta, ez történt. 

Időközben becsengettek és mi megszaporáztuk a lépteinket, hogy még a tanár előtt beérjünk az órára és a legnagyobb megkönnyebbülésünkre ez sikerült is. Gyorsan levágtam magam a helyemre és próbáltam nem tudomást venni az engem vizslató tekintetekről. Ahogy óvatosan körülnéztem, feltűnt, hogy Ádi és a padtársam még nincsenek a teremben, de aztán nyílt az ajtó és belépett rajta a hiányzó két fiú és a tanárunk is. Ádi egy megnyugtató mosolyt küldött felém, amitől egy kicsit jobban éreztem magam. Viszont ahogy Damiano leült mellém, a testem megmerevedett a közelségétől, hiszen beugrott, hogy tegnap milyen szinten erőszakos volt velem és ha Stephan nem jön, talán valami olyan történik aminek nem biztos, hogy örültem volna.

 Minden idegszálammal megpróbáltam az órára figyelni, ami egy darabig ment is, egészen addig, míg meg nem éreztem egy kezet a combomon felfelé kúszni. El akartam tolni a kezét magamtól, de erősebbnek bizonyult nálam, így inkább belecsíptem. Hangos szisszenésére az osztályban mindenki felénk fordult.

 - Valami baj van Alexa? - kérdezte a történelem tanárunk szemeit összeszűkítve.

 - Semmi baj, csak véletlenül bevágtam a könyököm - előzött meg a válaszadással Damiano.

 - Nem hiszem, hogy magát kérdeztem volna Bonucco - nézett rá a férfi mérgesen, majd újra rám fordította a figyelmét. Néhány pillanatig mérlegeltem magamban, hogy mivel ártok többet, ha ráhagyom amit mondott, vagy ha nem engedem, hogy továbbra is játszon velem. Végül az utóbbira szavaztam.

 - Signore Costello, szeretnék elülni innen - emeltem fel a fejemet dacosan és a szemem sarkából láttam, hogy a mellettem ülő arcán egy gúnyos mosoly jelenik meg.

 - Rendben van - bólintott a tanárom. - Nézzük csak - járatta körbe a tekintetét az osztályon, majd megállapodott az előttem ülő barátaimon. - Adam legyen szíves helyet cserélni Alexával - mondta a fiúnak, aki egy gonosz mosollyal az arcán állt fel és pakolta össze a táskáját majd mikor én is kész lettem, leültünk az új helyünkre.

 - Bocsi - súgtam oda bűnbánóan Lolonak. - Ha tudom, hogy szétszed titeket, meg sem szólalok.

 - Nyugi - simított végig a karomon a szőkeség. - Teljesen megértjük, hogy miért tetted és nincs semmi gond. Még mindig jobb így, hogy mellém kerültél, mint valamelyik bandatagjához - intett a fejével Damiano felé. Szomorúan bólintottam, majd a továbbiakban már csak az órára figyeltem. 

Ahogy kicsöngettek, szabadulni szerettem volna, de ahogy kiléptem a folyosóra, azonnal tudtam, hogy ez nem volt túl jó ötlet. Mindenki engem bámult ahogy végig sétáltam a büféig és összesúgtak a hátam mögött. Voltak akik lenézően legeltették rajtam a szemüket és voltak olyanok akikről sütött az irigység. Ádi és Lolo, mint két testőr, úgy vonultak végig mögöttem.

 - Ez annyira gáz - temettem a kezeim közé az arcomat az udvaron, ahol elfoglaltuk az egyik padot. - Nem gondoltam volna, hogy ilyen szar lesz. Miért jó az nekik, ha folyton bámulnak? - tettem fel a kérdést a barátaimnak.

 - Mert egy híres emberrel jársz? - bohóckodott Lolo.

 - Ajh már - nyögtem fel. - Ő is csak ember.

 - Persze, csak focista. Ez nekik pont elég ahhoz, hogy irigykedjenek - vonta meg a vállát Ádi. - Amúgy meg ne törődj velük. Pár nap és megszokják.

 - Stephan is ezt mondta - sóhajtottam fel lemondóan. 

 - Apropó - csillantak meg Lorenzo szemei. - Mesélj csak! Mi ez az ottalvós dolog?

 - Semmi - pirultam el zavaromban.

 - Ja, persze és a semmitől nézel úgy ki, mint a stop tábla - röhögtek fel hangosan, mire vállon csaptam őket.

 - Nem történt semmi, csak aludtunk - forgattam meg a szemeimet.

 - Hát persze - szenyózott velem tovább Lolo vigyorogva.

 - De tényleg - bizonygattam, de láttam, hogy nem hisz nekem. - Na jó - vallottam be kelletlenül - ha anya nem csörög rám tegnap, akkor valószínű, hogy eljutottunk volna ahhoz a részhez is - haraptam be az ajkamat.

 - Úh - kerekedtek el a szemei. - És...

 - Mit és? - értetlenkedtem.

 - Milyen a Fáraó meztelenül? - csillogtak a szemei a kíváncsiságtól. - Tényleg annyira jól néz ki, mint a képeken?

 - Lorenzo Cassano! - csattant fel Ádi hangja dühösen és farkas szemet nézett a barátjával.

 - Jaj, édes - bújt hozzá a szőke fiú, hogy kiengesztelje. - Tudod, hogy csak téged szeretlek, de nekem ne mond, hogy téged nem érdekel, hogy milyen egy ilyen félisten teste?

 - Képzeld, engem nem érdekel - húzta el a száját Ádám. - Nekem bőven elég a tiéd, de úgy hallom neked az enyém nem.

 - Hé, ha figyeltél volna, félistent mondtam - nyomott apró csókot durcás barátja ajkaira a szöszi -, mert te nem fél, hanem egy egész vagy, ráadásul az enyém - mélyítette el a csókját és ahogy láttam, ezzel ki is engesztelte Ádit. 

Kuncogva fordultam el tőlük. Szemem végig szaladt az udvaron lévőkön és szinte azonnal megakadt az engem figyelő Bonuccon. A srác ajkát megnyalva, félreérthetetlen csípő mozdulatokkal imitálta, hogy mit szándékozik tenni velem. A félelem a torkomig kúszott és sietve sütöttem le a szemeimet.

 - Jól vagy? - hallottam meg a fiúk kérdését, akik úgy látszik befejezték a rögtönzött mandula műtétet.

 - Persze - kaptam fel a fejemet majd leugrottam a padról és elindultam befelé. - Már csak egy óra és mehetünk haza - nevettem fel erőltetetten, amit ők összeráncolt szemöldökkel figyeltek, de nem kérdeztek semmit csak követtek a terembe. Alig vártam, hogy végre vége legyen a mai napnak és otthon lehessek és elbújhassak a sok figyelő tekintet elől.