98.fejezet Vigyázat, nyomokban SHLASH-t tartalmaz! Olvasása csak saját felelősségre!

Lorenzo

  Tűkön ülve vártam, hogy megszólaljon a csengő majd mikor meghallottam a zenélő hangot, szinte repültem az ajtóhoz és ahogy szélesre tártam azonnal a nyakába ugrottam az ott állónak. Ajkaim szomjazva tapadtak a barátom szájára. Miután a utolsó levegőt is kicsókoltam belőle, lihegve váltunk el egymástól.

 - Te is hiányoztál nekem - mosolygott rám Ádi.

 - De te nekem jobban - kulcsoltam össze az ujjainkat és behúztam magam után a lakásba.

 - Szüleid? Bátyád? - nézett körül kíváncsian.

 - Anyáék most vitték vissza Cest a főiskolára - vigyorodtam el a kelleténél nagyobb lelkesedéssel. - Miért, ők is hiányoztak? - rebegtettem meg a szempilláimat.

 - Hm - vetett rám egy tüzes pillantást Ádám és a következő percben már a vállán átdobva sietett fel velem a szobámba. Felocsúdni sem volt időm, máris a takarómon fekve találtam magam. Barátom ajkai szorosan az enyémekre préselődtek miközben a kezeivel a pólómtól próbált megszabadítani. Lelkesedése hatalmas örömmel töltött el, de egy kicsit meg is rémített.

 - Hé - lihegtem két csók közt levegő után kapkodva. - Mi ez a türelmetlenség? - túrtam bele Ádi hajába és így kényszerítettem, hogy rám nézzen.

 - Eltudod te képzelni, hogy mennyire hiányoztál nekem? - hunyta le a szemeit. - Minden rohadt percben rád gondoltam. Szegény mamámék nem tudták, hogy mi bajom van - sóhajtott fel és a hátára gördült.

Szívem heves kalapálással reagált a szavaira és az ettől felgyorsult vérem mind az arcomba szökött. Úgy éreztem, hogy ezzel a vallomással mindent elmondott ami számomra fontos volt.

 - Szeretlek! - bukott ki belőlem hirtelen. Ádám átható tekintete azonnal rám szegeződött, majd néhány pillanat múlva újra a teste alatt találtam magam. 

 - Én is téged Szöszi - csókolt meg olyan hevességgel amit eddig még nem tapasztaltam tőle. Ajkai vadul tépték a számat, nyelve hatalmas csatába bonyolódott az enyémmel. Mikor elváltunk, kérdő tekintetemet semmibe véve keze a sliccemre csúszott, ami halk nyögést szabadított fel a torkomból majd mikor ujjai becsúsztak az anyag alá és körbe fonták a merevedésemet, minden józan gondolatom elszállt. Csak Ádám létezett és az a csoda amit velem művelt. 

Fél órával később pihegve dőltem végig az ágyon, megpróbáltam rendbe szedni a légzésemet majd a gondolataimat.

 - Meg fogsz ölni - nyöszörögtem fáradtan.

 - Ez most panasz volt vagy dicséret? - huppant le mellém a barátom miután visszajött a fürdőszobából. 

 - Hát nem egyértelmű? - pislogtam rá kérdőn. 

 - Nálad sose lehet tudni - vigyorodott el mire vállba boxoltam.

Néhány percig némán feküdtünk egymás mellett és csak élveztük a csendet. Gondolataim visszatértek a tegnapi nap eseményeihez. Szegény Lexy, nem lennék a helyében. Nem elég, hogy ő és Emis nem jönnek ki egymással, még Mattia is újból képbe került. Gondolataimnak hangot adva nagyot sóhajtottam, mire Ádi kérdőn felém fordult.

 - Baj van?

 - Nem, nincs...vagyis - haraptam be a számat - Lexyre gondoltam - vallottam be. 

 - Mi van vele? 

 - Nem is tudom - bizonytalanodtam el, majd elmeséltem neki a tegnap történteket. Ádám figyelmesen hallgatott és egyszer sem szólt közbe. Mikor befejeztem, kíváncsian vártam a véleményét.

 - Ti tényleg nem vagytok semmik - nevette el magát. - Pár napra teszem csak ki a lábam az országból és nektek sikerül azonnal bajba kerülnötök...

 - Ácsi - állítottam meg - nem én vesztem össze Killával, hanem Lex és nem én smároltam majdnem a barátom haverjával, hanem ő. 

 - Még jó - morogta Ádi lesütött szemekkel. Máskor talán feltűnt volna ez a mozdulat, de most a fejem tele volt Lexyvel és az ő problémáival. 

 - El tudod képzelni, hogy milyen arcot vágtak mikor rájöttek, hogy ki a másik? - röhögtem el magam ahogy visszagondoltam a "nagy" találkozásra. - Előtte majdnem megölték egymást, aztán meg jópofizniuk kellett Stephan miatt. Már csak arra leszek kíváncsi, hogy mit fognak csinálni a koncerten - morfondíroztam halkan.

 - Koncerten? Milyen koncerten? - értetlenkedett a pasim.

 - Ja, Emis meghívta Stephant és ugye vele együtt Lexyt is az Alcatrazba - magyaráztam. - Most gondolj bele, mi lesz ott, ha ezek megint összekerülnek - sóhajtottam fel, de közben a szám sarkában már egy aprócska mosoly játszott ahogy elképzeltem a jelenetet. - Nem fogják tudni végig csinálni úgy az estét, hogy ne essenek egymás torkának. Killa egy nagyszájú rapper, de Lexyt sem kell a szomszédba küldeni, ha visszavágásról van szó. Kár, hogy nem láttad amikor... - kezdtem mesélni, de a telefonom csörgése félbeszakított. Ádám ránézett a kijelzőre majd elhúzta a száját és emiatt a mozdulat miatt kíváncsian vettem a kezembe a készüléket. Kétszer is el kellett olvasnom a nevet, mire felfogtam, hogy ki hív. Szorosabbra tekertem magamra a takarót és kérdőn pillantottam a barátomra, de ő tüntetőleg elfordult az ablak felé. Tette láttán megvontam a vállamat és a fülemhez emeltem a telefont.

 - Igen? - szóltam bele kissé remegő hangon.

 - Ciao - búgott bele az ismerős hang. - Találkoznunk kéne...

 - Kösz, de nem - hárítottam azonnal. 

 - Pedig jó lenne feleleveníteni a kapcsolatunkat.

 - Te mégis mi a fenéről beszélsz? - emelkedett két oktávot a hangom. - Milyen kapcsolatunkat? Megdugtál és itt hagytál. Ez neked kapcsolat? 

 - De visszajöttem - vágta rá azonnal. - Most komolyan, azt várod, hogy könyörögjek?

 - Nem Hiro, nem akarom, hogy könyörögj! Sőt azt se akarom, hogy beszélj velem! Hagyj engem békén! - kiáltottam a telefonba, majd bontottam a hívást. 

Idegesen hajítottam az éjjeliszekrényemre a szerkentyűt, pedig szerencsétlen semmiről sem tehetett.

 - Jól vagy? - zökkentett ki kavargó gondolataim közül Ádi.

 - Persze, csak fel nem foghatom, hogy miért zaklat még mindig - sóhajtottam fel frusztráltan.

 - Talán mert felejthetetlen vagy? - bújt közelebb a barátom. - És édes...és imádni való - nyomott minden bók után csókot a meztelen vállamra. 

 - Te meg nagyon kanos - vigyorodtam el mikor kezei felfedező útra indultak a takaróm alá. 

 - De csak azért, mert baromi sokáig hiányoltalak. Olyan vagy, mint a kábítószer, ha egyszer rád kap az ember, nem tud többet élni nélküled - hajtotta le a fejét az ölemhez.

 - Basszus - kapaszkodtam bele a lepedőmbe. - Egyszer tényleg megölsz - szűrtem ki nagy nehezen a szavakat a fogaim közt - , de nem bánom, mert szép halálom lesz - lihegtem miközben az orgazmus elemi erővel vágtatott végig a testemen. Lehunyt szemeim előtt hatalmas tűzijáték bontakozott ki és mikor elcsitult, végre újra kaptam levegőt. Ahogy felnéztem, tekintetem találkozott Ádiéval, aki kaján mosollyal az arcán vigyorgott rám miközben feltornázta magát hozzám. Magamhoz húztam a fejét és megcsókoltam. 

 - A világon mindennél jobban szeretlek - sóhajtottam a szájába, majd fáradt szemeim újra lecsukódtak, én pedig boldogan adtam át magam az édes tudatlanságnak.

97.fejezet

Lexy

  Nyugtalanul pislogtam az előttem állókra. Stephant elnézve, még nem jutott el a tudatáig, hogy a haverjával cseppet sem kedveljük egymást. Hogy oldjam a feszültséget és ne szomorítsam el a barátomat, egy grimasszá váló mosolyt erőltettem az arcomra.

 - Ciao! - nyújtottam ki a kezemet felé. - Azt hiszem fent már találkoztunk - utaltam a Vip szobára.

 A rapper elhúzta a száját a gesztusom láttán, de úgy látszik neki is fontos volt Stephan véleménye, mert kezet rázott velem. Ezzel a jó ponttal ellensúlyozta a rengeteg rosszat és örültem, hogy felfogta a barátja nem örülne a mi kis szócsatánknak. 

Lorenzo kérdő tekintettel nézett rám, de csak egy apró fej mozdulattal adtam tudtára, hogy később megbeszéljük.

 - Szóval ő a te híres neves barátnőd? - nézett végig rajtam szinte undorodva Emis. 

 - Igen - szorított magához Stephan és egy puszit nyomott a hajamba. - Ő az a lány, aki újra megtanított szeretni - mélyedt el a tekintete az enyémben, amitől zavarba jöttem és elpirultam.

 - Milyen aranyos - ütötte meg a szarkasztikus mondat a fülemet, mire az előttem állóra kaptam a szemem. - Minden tiszta cukormáz és rózsaszín köd.

 - Ne irigykedj! - vágta vállba a focista a rappert nevetve. - Majd egyszer neked is eljön az a...

 - Ugyan már - szakította félbe Emis - én soha nem fogom hagyni, hogy valaki így elkapja a tökeimet és papucsot húzzon rám - lövellt haragos szikrákat a szeme.

Kijelentését kínos csend fogadta, amitől néhány percig csak szótlanul álltunk egymással szemben. Helyzetünket az öltözőből kiáramló focista invázió oldotta fel.

 - Láttad mekkora gólt rúgtam Lex? - kapott fel és pörgetett meg a levegőben Kaka, hogy aztán egy hatalmas puszit nyomjon az arcomra. 

 - Igen - viszonoztam nevetve az ölelését. - Gyönyörű volt ahogy kiszedted a pókhálót a jobb felsőből.

Kijelentésemet hangos röhögéssel fogadták a csapat tagjai.

 - Ezért imádunk kislány - csípte meg az arcomat Mexes. - Mindig van valami jó kis focis beszólásod.

 - Csak ezért? - rezegtettem meg a pilláimat feléjük miközben az arcomra széles mosoly ült és teljesen el is felejtkeztem a problémám okozójáról. - Én meg már azt hittem, hogy a bájos külsőm, a csodaszép hajam és a kedves modorom miatt szerettek - biggyesztettem le színpadiasan az ajkamat. - Erre kiderül, hogy csak a dumám jön be nektek. Áh, férfiak - legyintettem egyet, mire mindenkiből kitört a röhögés. 

 - A tökéletes testet és a csókolni való szádat kihagytad - súgta Stephan a fülembe, hogy csak én halljam, de elég is volt, mert az arcom bíbor színre váltott.

 - Hé-hé-hé - néztek rá a csapattársai - nem megrontani nekünk ezt a kislányt! - fenyegették meg játékosan. 

 - Soha - vigyorodott el a barátom. - Inkább ő ront meg engem - mondta, mire oldalba könyököltem. 

 - Ez az Lex! - karolta át a vállamat Abbiati. - Ne hagyd magad! Tanítsd meg ennek a jómadárnak, hogy hol a helye!

 - Naná! - álltam lábujjhegyre, hogy puszit tudjak nyomni kedvenc kapusom arcára. - Különben még a fejemre nő!

 - Igen? - nézett rám vészjóslón Stephan, de mielőtt elfuthattam volna előle, elkapta a kezemet, magához szorított és megcsókolt. - Majd adok én neked fejre növést - suttogta a számba jókedvűen. 

Úgy elmerültünk egymásban, hogy észre se vettük a többiek huhogását, nevetését. A külvilág egészen addig megszűnt körülöttünk, míg meg nem hallottunk egy ideges hangot.

 - Nos, akkor én megyek - mondta Emis. - Csak azért jöttem, hogy átadjam a meghívásomat a következő koncertemre, ami csütörtökön lesz az Alcatrazba. J-AX és Fedez lesz a vendég fellépő - közölte, majd kezet fogott mindenkivel és lelépett. 

Stephan már csak akkor eszmélt, mikor befordult a sarkon. 

 - Ennek meg mi baja? - nézett utána értetlenkedve.

 - Nem tudom - vontam meg a vállamat.

 - Ne haragudj Kicsim, de nem szeretném, ha azért megsértődne, mert veled foglalkoztam és nem vele - engedett el a barátom. - Ugye nem gond, ha most megnézem, mi baja?

 - Menj csak - sóhajtottam fel, de már csak a hátát láttam, ahogy ugyanúgy eltűnik a sarkon, mint a rapper.

A gyomrom megint görcsbe ugrott. Pedig annyira örültem, hogy sikerült elterelnem a figyelmet a kettőnk közt húzódó ellentétről.

 - Nem csípitek egymást? - hallottam meg a kérdést a hátam mögül, mire ijedten megfordultam. Mattia kérdő tekintetével találtam szemben magam.

 - Mi..nem..csak... - dadogtam a közelsége miatt. Eddig sikeresen elkerültem a védőt, viszont erre most semmi esélyem nem volt. Körbe néztem, de már mindenki lelépett, csak Lolo és én álltunk a folyosón. Szőke barátom éppen a telefonján beszélt valakivel és az ellágyult vonásaiból Ádámra tippeltem.

 - Ne haragudj, semmi közöm hozzá - mentegetőzött azonnal.

 - Nincs gond - vágtam rá - és igen, jól látod, nem jövünk ki valami jól. A meccs alatt kissé összekaptunk - húztam el a számat.

 - Hát igen - feszengett mellettem Mattia - Emisnek van egy furcsa stílusa.

 - Furcsa? Az egy kőbunkó! - fakadtam ki, majd ijedten a szám elé kaptam a kezem.

 - Nyugi, nem mondom el senkinek, hogy mit gondolsz róla - vigyorodott el az előttem álló. 

Ahogy egymásra néztünk, újra előjött az a különös bizsergés a gyomromban és a hőhullámok is megtaláltak.

 - Lexy, én... - lépett egy lépéssel közelebb, de Lolo hangja megállította.

 - Képzeljétek, Ádám holnap már itt lesz - vigyorgott ránk boldogan.

 - Hurrá, legalább nem kell hallgatnom az örökös siránkozásodat - szakítottam el a tekintetemet Mattiáról. 

 - Azt hiszem én is megyek - mondta a védő, majd egy halk "ciao" után lelépett.

 - Ez mi volt? - vonta fel a szemöldökét Lorenzo. - Ha nem lépek közbe, megint lesmárol, pedig tudja, hogy barátod van - nézett rám szemrehányóan.

 - Ez nem igaz - háborodtam föl. - Nem is akart...

 - Dehogynem - vágott közbe a szőkeség - és bolond vagy, ha hagyod, hogy megint behülyítsen!

 Nem tudtam mit mondani, mert a gondolat, hogy Mattia meg akart csókolni, befészkelte magát az agyamba. Miért tenne ilyet, hiszen tudja, hogy Stephannal járok? Az emlegetett szamár ekkor fordult be a folyosóra és a szemei gondterhelten csillogtak. Feszülten vártam, hogy közelebb érjen.

 - Na sikerült megtudnod, hogy mi volt a baja? - kérdeztem.

 - Azt mondta, hogy semmi, csak elfáradt, ami hihető, hiszen nem rég jött vissza egy kisebb koncert körútról.

Megnyugodva fújtam ki az eddig benntartott levegőt a tüdőmből. Örültem, hogy legalább annyi gerinc volt a rapperben, hogy nem zúdította rá a történteket a barátjára.

Stephan felvette a táskáját a vállára, majd összekulcsolta az ujjainkat és így indultunk el a parkolóban álló autója felé. Útközben haza vittük Lorenzot, majd néhány cuccot összeszedve a barátom házához hajtottunk. Végre hétvége volt és szerettünk volna megint együtt tölteni egy kis időt csak kettesben.