Lexy
Este mire beértem Lolo már aludt. Nem is csodálkoztam rajta, hiszen a délelőtt nagyon kimerítő lehetett számára főleg lelkileg. Kibújtam a köntösömből majd belefúrtam az arcomat és mélyeket lélegeztem Stephan illatából amit jól magába ivott az anyag. Megkönnyebbülten húztam magamra a takaróm. Mozgolódásomra Lolo felém fordult és átölelve a derekamat húzott magához.
- Minden oké? - kérdezte morogva.
- Igen - válaszoltam. - Aludj csak, majd reggel megbeszéljük - szóltam hátra a vállam felett és befészkeltem magam a karjai közé. Az álom manó hamar rám talált.
Reggel az arcom cirógatására ébredtem.
- Lex - súgta a fülembe a barátom - bébi, ébresztő!
Egy elkeseredett morgással válaszoltam, mert nem szerettem, ha felkeltenek.
- Itt van Stephan - kuncogott fel Lolo mire felugrottam, de nem számoltam a fölém hajoló fiúval. így rendesen összefejeltünk.
- Aú, ez fájt! - kiáltott fel majd elterült mellettem.
- Nekem is - szorítottam a tenyeremet a sajgó homlokomra és végre kinyitottam a szemeimet. Az első amit felfogtam, hogy csak ketten vagyunk a szobában.
- Hol van? - néztem a még mindig szenvedő fiúra.
- Micsoda?
Hát Stephan! - forgattam meg a szemeimet. - Azt mondtad, hogy itt van.
- Csak hülyéskedtem, mert kíváncsi voltam, hogy mit reagálsz rá - húzta el a száját, de mikor meglátta a haragos tekintetemet, inkább a fejére húzta a takarót. - Ne haragudj! - magyarázott alóla. - Unatkoztam és szerettem volna, ha elmeséled, hogy mi történt tegnap. Elég sokáig voltál kint - hallottam a hangján, hogy vigyorog -, de biztos nem fáztál, mert melegített az erős karjaival - röhögött fel még mindig elbújva előlem. mivel nem tudtam behatárolni, hogy mije hol van, így a közepére csaptam a takarónak.
- Aú, ez már terrorizálásnak minősül - húzta le a fejéről a paplant és csúnya pillantásokkal illetett.
- Megérdemelted - vontam meg a vállaimat.
- Igen? - villantak meg a szemei és a következő pillanatban már az ágyra döntve feküdtem és Lorenzo csikizett.
- Ne-ne-ne-ne! - sikítoztam, de nem hatotta meg, tovább folytatta a kínzásomat. - Lolo, nem bírom tovább, bepisilek - ziháltam hangosan, mire elengedett. Felpattantam az ágyról és a fürdőszobába rohantam. A dolgom végeztével belenéztem a tükörbe és jól szemügyre vettem a lila foltot a nyakamon.
- Ez nem komplett - morogtam az orrom alatt, majd anya alapozóját eltulajdonítva megpróbáltam eltüntetni a szívás nyomot.
- Az igen! - állt be mögém Lorenzo és érdeklődve figyelte mit csinálok. - Kérdeznem sem kell, anélkül is látom, hogy kibékültetek - vigyorgott mire mellkason csaptam.
- Fogd be!
- Ott még látszik - mutatott egy pontra majd kivette a kezemből a krémet és bekente vele a még mindig lila részt. - Így ni - húzta össze a szemét, hogy megcsodálhassa a művét.
- Köszi - fordultam vissza a tükörhöz és boldogan pislogtam a szinte teljesen eltüntetett foltra.
- Elmondod végre, hogy mi történt, vagy sakkozzam ki magam? - ült a kád szélére és kíváncsian meresztette rám a szemeit. Leültem mellé és aprólékosan elmeséltem neki mindent az estémről. Imádtam Lolóban, hogy soha nem szólt közbe, hanem megvárta míg befejezem és csak aztán tette fel a kérdéseit.
- Ne érts félre, örülök, hogy minden oké köztetek, de mi lesz Mattiával?
- Fogalmam sincs - sóhajtottam fel. - Megpróbálok úgy tenni, mintha semmi sem törtét volna.
- Szerinted menni fog?
- Nem - nevettem fel kínomban -, de megpróbálom.
- Tedd, de ne próbáld! - idézte szőke barátom Yoda mestert.
- Az erő velem van - vigyorodtam el majd kézen fogtam Lolot és visszamentünk a szobámba. Gyorsan felöltöztünk és lesétáltunk a konyhába, hogy nézzünk valami reggelinek valót.
- Szendvics vagy...szendvics? - emeltem fel a fejemet a hűtőből.
- Enni vagy nem enni, ez itt a kérdés - hülyéskedett Lorenzo. - Tök mindegy, olyan éhes vagyok, hogy bármit megeszek amit elém raksz.
Előpakoltam egy csomó dolgot, szalámit, vajat, sajtot, paradicsomot, paprikát és neki álltam egy hadseregnek való szendvicset gyártani.
- Nem nyúlka-piszka, mert megszúr a bicska - csaptam a fiú kezére, aki előszeretettel csipegette el a hozzávalókat. - Mindjárt kész, várj már egy kicsit! - mondtam és gyorsan rádobáltam a feltétet a megvajazott kenyerekre.
- Ú, ez nagyon guszta - nyelt nagyot aztán a telójához kapott.
- Mit csinálsz? - értetlenkedtem.
- Mit gondolsz? Képet csinálok és kiposztolom, milyen jó sorom is van ma - mondta és így is tett.
- Kocka - ingattam meg a fejemet mosolyogva majd leültem enni. Alighogy befejeztük a kajálást, jelzett a telefonom, hogy üzenetem érkezett.
"Skype! Most! R+Zs+R+N"
Vigyorogva siettem a szobámba és benyomtam a gépemet, ami néhány perc múlva jelezte, hogy kapásom van.
- Buongiorno! - kiáltottam vidáman a rám meredő barátaimnak.
- Ez beszívott - jelentette ki Roni.
- Szerintem csak szimplán hülye, mint mindig - közölte Zsolti.
- Az én meglátásom szerint egyszerűen csak szerelmes - csóválta meg lemondóan a fejét Noncsi.
Elképedve néztem rájuk.
- És szerinted Réka? - pislogtam a negyedik barátomra, aki csak magában somolygott. - Szerinted mi bajom? - vágtam csípőre a kezeimet, mert nem ilyen fogadtatásra számítottam.
- Biztosan tudni akarod a gondolataimat? - húzta eszelős mosolyra a száját ami tök ijesztőre sikerült.
- Nem, inkább nem - tettem fel a kezeimet védekezésül. - Amúgy meg mi bajotok van? Miért vagytok ilyen búval baszottak?
- Szerinted? - hajolt Zsolti közelebb a monitorhoz. - Pár nap, kezdődik a suli és te nem leszel ott - sóhajtott fel.
- Ó - nyögtem ki az egyetlen értelmes szót, ami az eszembe jutott. Az eddigi jókedvem elszállt.
- Na mi ez a kripta hangulat? - állt mögém Lolo. - Ciao ragazzi! - integetett a többieknek. Zsolti csak visszaintett, Roni elhúzta a száját és biccentett, Noncsi mosolygott, Réka pedig...hát, ő elolvadt a szöszi látványától.
- A suliról beszéltünk - világosítottam fel a később érkezőt.
- Ti is úgy várjátok már, mint én? - ült le mellém a szőke srác idegesítő lelkesedéssel.
- Pont ez az, hogy nem - közölte vele fapofával Vera.
- Miért? - nézett rá értetlenül a fiú.
- Mert neked könnyű lesz Lexy mellett, de nekünk hiányozni fog - vágta oda flegmán, mire Lorenzo csak megszeppenten pislogott.
- Nyugi - tettem a vállára a kezem. - Ő így mutatja ki, hogy szenved a hiányomtól - mosolyogtam kedvesen a fiúra, de közben gyilkos pillantásokkal illettem a barátnőmet, aki csak megvonta a vállát.
- Befejeznétek? - kérdezte Zsolti, felvállalva a békítő szerepét. - Még csak tíz perce beszélünk, de már veszekedés van. Nem azért hívtuk Alexát, hogy ezt hallgassa.
- Ott a pont - jelentette ki Réka, aki a szemét egy pillanatra sem vette le a barátomról. Ha nem tudnám, hogy tisztában van Lorenzo másságával, meggyanúsítanám, hogy szerelmes belé, de így? Így meg csak kuncogtam a melegek iránti rajongásán.
- Megtudhatnám akkor, hogy miért is hívtatok? - pislogtam rájuk érdeklődve.
- Hogy figyelmeztessünk, mi lesz két hét múlva - vigyorgott Noncsi.
- Miért, mi lesz?
- Na mi? - néztek rám várakozón mindannyian.
- Fogalmam sincs - ráztam meg a fejemet miközben azon gondolkodtam, hogy vajon milyen dátumot felejtettem el.
- Gyerünk Micimackó! Gondolkozz, gondolkozz! - utánozta a sárga medve mozdulatait Zsolti.
- Két hét... - hümmögtem magamnak. - Két hét múlva már suli van - vezettem le. - Szeptember eleje.
- Nagyon jó! És Ribikém mi van szeptember elején? - kérdezte szarkasztikus hangján Roni.
- Szeptember eleje? - kérdeztem vissza, mert halvány lila gőzöm sem volt róla miről beszélnek.
- Kirándulás te észlény - röhögött fel Noncsi a szerencsétlenkedésemet látva.
- Kirándulás? - néztem rájuk, de még mindig nem tudtam miről beszélnek.
- Az baszd meg! - forgatta meg a szemeit Vera. - Suli, Marcsi néni, mi, kirándulás, Olaszország. Így már rémlik valami?
A hathatós segítségnek hála rájöttem.
- Két hét múlva találkozunk! - sikítottam fel örömömben.
- Na végre, leesett neki - röhögött ki Roni.
- Ezért jár a keksz - nevetett Noncsi.
- Nem egy, egy egész keksz gyár! - jelentette ki Zsolti.
- minek örültök ennyire, - nézett rám Lolo kíváncsian, mert észre sem vettük, átváltottunk magyarra.
- Bocsi - néztem rá kiskutya szemekkel. - Két hét és megismerheted a barátaimat személyesen is.
- Ó - pislogott rájuk csodálkozva, majd elmosolyodott. - Nagyon örülök neki.
- Bizony Lorenzo - nézett rá jelentőségteljesen Réka - végre élőben is láthatlak!
- Miért most halott? - hecceltem a barátnőmet.
- Ki tudja? - vette a lapot. - Lehet, hogy nekrofíl vagy és hogy ne bukj le, te mozgatod őt a háttérből, mint egy bábot - eresztette szabadjára a gondolatait.
- Stop! - kiáltott fel szörnyülködve Zsolti. - Most álljatok le, mert ha belemelegedtek akkor senki nem tudja majd leállítani azt a perverz, pszichopata elméteket.
- Most miért, - kérdeztem tőle nyávogós hangon. - Nem is vagyunk olyanok.
- Ú, baszd meg! Atlas rendesen túlórázhat, hogy ne szakadjon ránk az ég - horkant fel Roni mire mindannyian röhögni kezdtünk.
A telefonom csörgése szakította félbe jókedvű nevetésünket.
- Ciao - köszöntem a hívónak.
- ......
- Most?
- .....
- Jó, de nem baj, ha Lolót is viszem?
- .....
- Akkor fél óra múlva ott vagyok.
- ....
- Én is - vigyorodtam el és befejeztem a beszélgetést. Felnéztem a monitorra, ahonnan négy kíváncsi szempár figyelt rám.
- Mi van? - kérdeztem élesen.
- Mindennek vége - kapott a szívéhez színpadiasan Roni - Lexy elveszett.
- Ez hülye - pislogtam rá, majd a többiekre. - Ti tudjátok miről beszél?
- Csak arról kedves barátosném, hogy menthetetlenül beleszerettél az egyiptomi uralkodóba - folytatta Vera.
- Kibe?
- A Fáraóba, te dinka - nevetett fel Zsolti az értetlenségemet látva.
- Elmentek ti tudjátok hova, - sóhajtottam fel, de közben mosolyogtam.
- Persze, két hét múlva hozzád. De ugye nem kell mondanom, hogy alap dolog, hogy elviszel minket a San Siroba? - hajolt közelebb a monitorhoz Roni és próbált nagyon kemény arcot vágni, de csak azt érte el vele, hogy jól kiröhögtük.
- Naná, hogy kiviszlek, de meg kell ígérned, hogy nem lesz minden második szavad Özil vagy Mesut - vigyorogtam rá.
- Megígérem. Csak minden harmadik - nevette el magát.
- Oké - néztem az órára. - Bocs Ribik, de mennem kell, mert Stephan hívott az előbb, hogy jó lenne, ha az edzés végére oda érnék.
- Megbocsátunk - mondta Noncsi.
- Érezzétek jól egymást - húzogatta a szemöldökét Roni.
- És még én vagyok a perverz? - sóhajtottam fel.
- Igen - vágták rá egyszerre.
- Tőled tanultam Mester - hajolt meg Vera a monitor előtt.
- Oké, mára elég volt belőletek - nevettem fel, majd elköszöntem. Ők is így tettek aztán kikapcsoltam a gépet.
- Kíváncsi vagyok, hogy amikor személyesen találkozunk, akkor is ilyen jófejek lesznek-e? - kérdezte maga elé meredve Lolo.
- Még ennél is jobbak - nyugtattam meg. - De most már gyere, mert megígértem Stephannak, hogy sietünk.
- Akkor gyerünk - ugrott talpra. - Ne várakoztassuk meg Őfelségét II. Shaarawy Fáraót! - vigyorodott el.
- Túl sokat hallgattad a barátaimat - ráztam meg a fejemet rosszallóan, de azért én is mosolyogtam a megszólításon. A kulcsomat magamhoz véve, bezártam a lakást és elindultunk a pályára.
