54. fejezet

Mattia

   A szívem majd kiugrott a helyéről miközben félpercenként az órámra néztem. A szökőkút bámulása sem tudta feledtetni velem, hogy kire várok. Hogy mennyire fontos nekem ez a találkozó, talán jelzi, hogy negyed órával a megbeszélt idő előtt már a helyszínen voltam. Én, aki mindig mindenhonnan elkésik.

 - Ciao! - hallottam meg a várva várt hangot a hátam mögül. Megpördültem és vigyorogva néztem végig a lányon.

 - Ciao Bella! - hajoltam hozzá, hogy két puszival köszöntsem, miközben magamba szívtam édes illatát. - Nagyon pontos vagy!

 - Igyekeztem - mosolyodott el amitől a gyomromban lévő pillangók őrült száguldásba kezdtek. - Hová megyünk?

 - Majd meglátod - fogtam meg a kezét és húzni kezdtem.

 - Mattia lassíts! - szólt rám és mikor ránéztem, zavartan kapta el a tekintetét. - Ne rohanj! - húzta ki a kezét az enyémből, amitől azonnal hiányérzetem támadt.

 - Ne haragudj, csak annyira örülök, hogy eljöttél.

 - Ugye nem felejtetted el amit mondtam? - nézett rám fürkészve.

 - Mit is? - pislogtam értetlenül.

 - Azt, hogy ez csak egy baráti találkozó. Nekem ott van Stephan...

 - Tudom - vágtam azonnal a szavába, mikor felfogtam, hogy mire akar kilyukadni. Eszembe jutott az edzés és a Fáraó meggyötört képe. Látszott rajta, hogy teljesen kivan. Kaká és Ricky próbálták felvidítani, de nem jártak sikerrel. Rossz kedve az egész edzésére kihatott, így Allegri egész idő alatt őt piszkálta. Ránéztem Lexy arcára és egy pillanatig elgondolkodtam rajta, hogy elmondom neki a mai történéseket, de aztán meggondoltam magam. Most az egyszer önző leszek - döntöttem el.

 - Már mondtam, hogy mint barát szeretnék veled lógni - füllentettem neki, hogy megnyugodjon, közben pedig azt az idiótát szidtam magamban. Ez a lány teljesen más, mint a többi. Eszébe sem jutna megcsalni a barátját. Nem is értem, Stephan miért nem bízik benne.

 - Akkor jó - hallottam meg nevető hangját ami visszatérített a valóságba. - Mutasd az utat kapitány!

 - Kapitány? Akkor te mi vagy? Matróz? - röhögtem fel miközben szemeim előtt felvillant egy kép. Lexy, testre feszülős, csíkos pólóban és forró nadrágban. A szám is kiszáradt a gondolattól, így nagyot nyeltem.

 - Inkább a papagáj - nevetett fel és színes hajára mutatott.

 - Nekem tetszik - fogtam ujjaim közé egy tincset ami meglepően puha volt.

 - Én már kezdem unni - sóhajtott fel.

 - Le akarod vágatni? - kérdeztem rémülten.

 - Dehogyis - rázta meg a fejét - csak megszabadulnék a rasztáktól.

 - Miért?

 - Nem tudom - vonta meg a vállát. - Talán ideje lenne beilleszkednem a normális emberek közé - sóhajtott fel.

 - Ez hülyeség! - keltem ki magamból. - Te így vagy önmagad. Ne hagyd, hogy mások befolyásoljanak!  - győzködtem.

 - Aranyos vagy - nézett rám a hatalmas zöldes szemeivel, amik teljesen elvarázsoltak.

 - Mondták már - vigyorodtam el így törve meg a beszélgetés komolyságát. - Megjöttünk - mutattam egy ajtóra és betessékeltem magam előtt a lányt.

 - Azta... - nézett körül csillogó szemekkel. - Ez lenyűgöző!

 - Én is így voltam vele, mikor először jártam itt.

  Olyan büszkén néztem körül a kis helységben, mintha az enyém lett volna az egész. A pult roskadásig volt pakolva mindenféle ízű, színű öntetekkel. A hűtőpultban harminc ízből lehetett választani és millió féle díszítési lehetőség sorakozott a polcokon. Az előre elkészített gyümölcsökről már nem is beszélve, amitől az embernek összefutott a nyál a szájában.

 - Most nagyon haragszom rád - nézett rám komolyan Lexy.

 - Miért?

 - Mert már így sem vagyok egy nádszál, és ennek lehetetlenség ellenállni. Baromi sok kalória van benne - sóhajtott fel fájdalmasan, de aztán elvigyorodott. - Mivel a te ötleted volt, így majd segítesz ledolgozni.

 Először döbbenten majd elvörösödve néztem a lányra, aki szerintem fel sem fogta, hogy milyen kétértelműen fogalmazott, mert figyelmét már rég visszafordította a fagyispultra. Az én fantáziám pedig szárnyra kapott a ledolgozás módszereivel kapcsolatban.

 - Te melyiket szereted? - bökött oldalba amitől újra leszálltam a földre és nem túl értelmesen pislogtam a mellettem állóra.

 - Az eper, a kókusz és a citrom a kedvencem, de a többit is szeretem - nyögtem ki nagy nehezen.

 - Az a baj, hogy én is - biggyesztette le a száját. Hatalmas önuralmamba került, hogy ne támadjam le ott helyben egy csókkal. Megbabonázva néztem ahogy nyelvével óvatosan benedvesítette kiszáradt ajkait. Úristen - nyögtem fel magamban - megőrjít ez a lány.

 - Én kelyhet kérek - nézett rám majd kezével legyezni kezdett a szemem előtt. - Mattia? Itt vagy?

 - Persze - pislogtam szaporábban és mélyen beszívtam a levegőt.

 - Azt mondtam, hogy kelyhet kérek és te?

 - Akkor én is - néztem az eladó lányra, aki kacér mosollyal az arcán figyelt engem. Látszott rajta, hogy felismert. Gyorsan elhadartam a kívánt ízeket, majd mosolyogva figyeltem ahogy Lexy felsorolja miket kér még a gombócokra.

 - Eper öntetet, olyan kis színes cukorkákat és három rolettit. Ja, és egy rózsaszín ernyőt! - lelkendezett, mint egy kisgyerek.

  A kasszánál kicsit összevesztünk, mert nem akarta engedni, hogy kifizessem a fagyiját.

 - Én hívtalak el, így nekem illik fizetni - fogtam le a pénztárcát tartó kezét.

 - De...

 - Nincs de, majd legközelebb te fizetsz - ajánlottam fel.

 - Rendben - sóhajtott fel lemondóan és nekem majd kiugrott a szívem. Tehát lesz legközelebb.

  Leültünk egy eldugott asztalhoz és neki láttunk eltüntetni a fagyi halmokat.

 - Hmmm - hunyta le a szemeit Lexy. - Ez valami fenomenális.

 - Én mondtam, hogy jó hely - vigyorogtam, miközben élvezettel kanalaztam én is a gombócokat.

 - Ide el kell hoznom Lolót is - nyögött fel egy újabb kanál fagyi eltüntetése után. - Ú, ez a vanília mennyei! - csettintett a nyelvével.

 - Te kértél azt is? - pislogtam rá kiskutya szemekkel.

 - Aha! Miért te nem?

 - Nem. Maradtam a megszokottnál - mutattam a kelyhemre.

 - Kóstold meg, mit hagytál ki - tolta elém a kiskanalát, én pedig szófogadóan tüntettem el róla az édességet, megpróbálva nem gondolni rá, hogy az a kanál az előbb még Lexy ajkai közt volt. Hiába, mert a testem azonnal reagált a gondolatra. Kényelmetlenül fészkelődni kezdtem.

 - Na? - nézett rám kíváncsian, észre sem véve szorult helyzetemet.

 - Tényleg nagyon finom - dadogtam zavartan.

  A maradék fagyit már szótlanul fogyasztottuk el.

 - Azt hiszem, tényleg segítened kell majd, hogy ne hízzak el - simított végig a hasán miután letette a kanalát.

 - Mire gondoltál? Hogyan?

 - Eljöhetnél velem futni - pislogott rám kedvesen.

  Meglepődve néztem rá. A lehetőség, hogy még több időt tölthetek vele, felvillanyozott.

 - Benne vagyok - vigyorodtam el, majd felálltunk és elindultunk hazafelé.

  Egészen a házukig kísértem a lányt, míg útközben jókat beszélgettünk, nevetgéltünk.

 - Köszönöm - lépett hozzám és nyomott puszit az arcomra. - Nagyon jól éreztem magam.

 - Én is. Holnap jövök és ledolgozzuk a mai kalóriákat - fenyegettem meg játékosan.

 - Rendben. Mikorra várjalak?

 - Vagy délelőtt, vagy edzés után lenne jó - vakartam meg a tarkómat.

 - Délelőtt nekem nem jó. Maradjunk inkább a délutánban - nézett rám várakozva.

 - Oké, akkor ahogy ma. Ötkor találkozunk. Én jöjjek ide vagy te jössz hozzám?

 - Gyere te - mondta egy kis hezitálás után. - Csak nem piszkálnak majd veled - forgatta meg a szemeit, mire felnevettem.

 - Akkor holnap jövök - simítottam végig az arcán, majd mielőtt valami baromságot csinálhattam volna, leléptem. Magam mögött hagyva a lefagyott lányt. Vigyorogva indultam hazafelé, mikor a sarkon beleütköztem valakibe.

 - Elnézést... - kezdtem volna bele, de aztán a szavam is elakadt amikor megláttam, ki az. - Te mit csinálsz itt? - pislogtam rá értetlenül.

 - Jól figyelj, mert csak egyszer mondom el - szórtak szikrákat a szemei. - Szállj le a barátnőmről!