57. fejezet

Lexy

   Mosollyal az arcomon keltem ki reggel az ágyból. Egy gyors zuhany után felöltöztem majd leugrándoztam a konyhába.

 - Buongiorno! - köszöntem jókedvűen a szüleimnek.

 - Neked is - morogta apa, anya viszont csak biccentett egyet. Basszus, még mindig haragszik rám a tegnap este miatt.

 - Bocs anya - öleltem át a derekát hátulról és az államat a vállára helyeztem. - Nem akartam bunkó lenni.

 - Pedig sikerült - motyogta, de a hangján éreztem, hogy már nem haragszik annyira.

 - Tudooom - húztam el a szót -, de értsd meg, előbb nekem kellett beszélnem vele - ültem le a helyemre.

 - Ahogy este láttam, sikerült tisztázni a dolgokat - mosolyodott el végre.

 - Igen - bólogattam elvörösödve és hogy zavaromat leplezzem, beleharaptam a lekváros kenyerembe. - Sok mindent elmesélt és megmagyarázott.

 - Örülök neki, hogy kibékültetek - mondta, mire apa csak hümmögött egyet.

  Egy darabig csendben reggeliztünk, de mikor felkeltek a fiúk, vége lett a nyugodt, csendes reggelinek.

 - Mi a terved mára? - kérdezte anya az ajtóból, miközben az öcséimet terelte a kocsi felé.

 - Nem tudom - vontam meg a vállam. - Szerintem elmegyek Lolohoz, és együtt kitalálunk valamit.

 - Megtennéd, hogy bevásárolsz? A lista ott van a hűtőn, pénz pedig a szokott helyen - integetett már az autóból, majd elhajtottak.

  Besétáltam a házba és jóleső sóhajjal dőltem végig a nappali kanapéján. imádtam a családomat, de néha jól esett egy kis nyugalom. Relaxálásomnak a telefonom csörgése vetett véget. Nem akartam felmenni a szobámba lévő készülékért, de az nem hagyta abba a zenélést.

 - A fenébe - lépdeltem felfelé szitkozódva majd a szobámba érve idegesen nyúltam a készülékért, de a nevet olvasva elmosolyodtam.

 - Ciao Bella! - hallottam meg Mattia vidám hangját ahogy megnyomtam a fogadás gombot.

 - Ciao. Nem tudsz nélkülem élni? - kérdeztem nevetve és végigdőltem az ágyamon aminek Stephan illata volt.

 - Nem - jelentette ki jókedvűen. - Gondoltam felhívlak, mert lassan edzésre kell mennem. Én nem lustálkodhatok egész nap.

 - Naaa! Ez nem volt szép. Én sem egész nap lustizok - vigyorodtam el - csak amíg ti edzésen vagytok.

 - Ott a pont, de remélem nem felejtetted el a délutáni futást?

 - Jó hogy szólsz, mert teljesen kiment a fejemből - szégyelltem el magam.

 - És mi jót csinálsz ma, a lustálkodáson kívül? - kérdezte kedvesen.

 - Először elmegyek Lolohoz és megpróbálom rávenni, hogy jöjjön el velem vásárolni. Anya adott egy listát, ami cseppet sem rövid, ráadásul egyedül annyira unalmas tud lenni a beszerző körút.

 - Ha Lorenzo nem ér rá és nincs kivel menned, szívesen elkísérlek - ajánlkozott Mattia.

 - Gondolok rád, ha így lesz.

 - Kérdezhetek valamit? - dadogott zavartan, ami nem rá vallott, így igent mondtam. - Tegnap találkoztam Stephannal és szóval... Minden oké köztetek? - nyögte ki.

 - Igen - mondtam lelkesen. - Megbeszéltük a dolgokat. Mesélt nekem Luciáról és így már értem a viselkedésének az okát.

 - Szóval mesélt róla? - kedvtelenedett el a hangja. - Figyelj Lex, most mennem kell - mondta hirtelen.

 - Oké, ha Lolo nem ér rá, akkor majd csörgök, de ötkor úgyis találkozunk.

 - Hívj nyugodtan - mosolyodott el, majd elbúcsúzott. - Akkor majd délután megyek. Ciao Bella.

 - Szia Mattia!

  Ahogy kinyomtam a készüléket, értetlenül meredtem rá. Ez meg mi volt? Ahhoz képest, hogy ő hívott nagyon gyorsan lerázott a végére. Vállamat megvonva feküdtem tovább az ágyamban, majd hirtelen hasra fordultam és az arcomat belefúrtam a párnámba, ahonnan a legintenzívebben áradt Stephan illata. Lehunyt szemeim mögött újra lejátszódtak a tegnap este képei. Be kell vallanom, baromi jól érzés volt a karjai közt. Levegőért kapkodva emeltem fel a fejem a párnámból.

 - Idióta - morogtam magamnak - annyira belemerülsz a gondolataidba, hogy mindjárt megfulladsz. Visszafordultam a hátamra és elröhögtem magam. Magamnál jobb beszélgető partnert nem is találhattam volna. Szórakozottan néztem szét a szobámban majd megakadt a szemem a naptáron. Augusztus huszonkettő. Másfél hét és kezdődik az iskola.

 - Uh - nyögtem fel idegesen. A gyomrom görcsbe rándult a gondolatra, hogy nemsokára egy új közösségbe kerülök, ahol senkit nem ismerek. Egyedüli támaszom Lorenzo lesz.

 - Lolo! - ugrottam fel az ágyról. Leszáguldottam a konyhába, ahol magamhoz vettem a bevásárló listát és a pénzt, majd sietős léptekkel elindultam a barátomhoz, hogy kikérdezzem az itteni iskoláról.