56. fejezet

Lexy

   Alig néhány perce értem haza a Mattiával töltött délutánomról, mikor kopogtak.

 - Majd én nyitom! - kiabáltam anyáéknak, mert azt hittem, hogy De Sciglio jött vissza valamiért. Ahogy megláttam az ajtóban állót, ledöbbentem.

 - Stephan? Mit csinálsz itt? - csúszott ki a kérdés a számon, de nem válaszolt csak magához vont és megcsókolt. Az eszem tiltakozni akart, de a szívem legyőzte. Örömmel adtam át magam az érzésnek, amit nyújtott nekem.

 - Sajnálom! - nézett rám érzelmesen. - Hiányoztál - simított végig az arcomon.

 - Te is - vallottam be mosolyogva, majd elkomolyodtam. - Ne csináld ezt velem soha többé!

 - Ígérem! - ölelt át újra és én úgy bújtam a karjai közé, mint egy kiscica. - Szeretlek! - hallottam meg a szót, amitől a pillangóim életre keltek.

 - Én is - néztem a gyönyörű barna szemeibe.

 - Úgy féltem, hogy elveszítelek - nyögte panaszosan, miközben arcát a nyakamba fúrta.

 - Nem sokon múlt - vallottam be az igazságot.

 - Tudom - sóhajtott a nyakamba, amitől megborzongtam. - Megígérem, hogy megpróbálom kordába tartani a féltékenységemet - sütötte le a szemeit.

 - Az jó lenne, mert szerintem nem adtam rá okot, hogy így viselkedj velem.

 - Jogos - húzódott el tőlem.

 - Ki volt az? - szaladt ki a számon.

  Először értetlenül nézett rám, majd leesett neki, hogy mire gondolok.

 - Ez egy hosszú történet - révedt el maga elé.

 - Ha nem akarod, ne mond el - sértődtem volna be, de leállított.

 - Elmesélném, de nem itt - mutatott a bejárati ajtóra.

 - De hülye vagyok! - csaptam a homlokomra. - Gyere, a szobámban megbeszélhetjük.

  Kézenfogtam és behúztam a házba.

 - Felmentünk! - kiáltottam a konyha felé ahol a szüleimet sejtettem.

 - Tünk? - jelent meg anya feje az ajtóban, de mikor meglátta a barátomat elmosolyodott. - Ó, ciao Stephan

 - Ciao Bia!

 - Nem kértek semmit? - próbálkozott be anyám egy ócska trükkel, hogy megtudhasson valamit.

 - Egy kis nyugalmat - néztem rá komolyan, hogy megértse majd elmondom neki, hogy mi van, ha akarom.

 - Oké - tette fel a kezeit és besértődve visszahúzódott a konyhába.

  Szemeimet megforgatva indultam el a szobámba, ahová a barátom követett. Leültünk az ágyam szélére és kíváncsian vártam, hogy belekezdjen a magyarázatba.

 - Nem voltál túl kemény anyukáddal? - pislogott rám.

 - Csak annyira, amennyire megérdemelte - vontam meg a vállam. - Nem szeretem, ha faggat. Úgyis tudja, hogy a fontos dolgokat elmondom. De most te jössz - mutattam rá.

  Hatalmasat sóhajtott, majd végig dőlt az ágyamon.

 - Volt egy lány - kezdett bele néhány percnyi csend után, majd mintha erőt akarna meríteni belőlem, magára húzott. - Lucia. Két évig voltunk együtt. Nagyon szerettem. A csillagokat is lehoztam volna neki. Bármit kiejtett a száján, azt igyekeztem a föld alól is előkeríteni. Sokan figyelmeztettek, hogy csak a pénzemért van velem, de nem hittem nekik. Elvakított a szerelem. Pont ezért fel sem tűnt, hogy egyre többször mondja le a randikat, közös programokat. Egy nap arra készültem, hogy megkérem, költözzön hozzám. Ennek örömére szerettem volna feldíszíteni a lakását és vacsorával várni - nyelt egy nagyot a visszaemlékezés közben. Megnyugtatásképpen végigsimítottam a mellkasán, miközben feszülten néztem az arcára. Szemei csukva voltak, de a fájdalom így is kiült a vonásaira.

 - Mi történt? - kérdeztem halkan, bár volt egy sejtésem, hogy mit fogok hallani.

 - Jókedvűen, a jövőnket tervezgetve léptem a lakásába, amihez kulcsom volt. Kezeim tele voltak különböző kellékekkel. Vörös rózsákkal, gyertyákkal, pezsgővel egyszóval mindennel ami ilyenkor kell. Már mikor beléptem, félreérthetetlen zajok szűrődtek ki a szobánkból, de nem akartam hinni a fülemnek. A hálószoba ajtaja nyitva volt, így premier plánba láthattam, ahogy...

 - Ne - tettem a kezemet a szájára, hogy elhallgattassam. - Nem kell végig mondanod!

  Belecsókolt a tenyerembe és hálásan pislogott rám.

 - Akkor és ott összetörtem. Nem vettek észre, de hogy tudják, hogy lebuktak, ott hagytam az ajándékokat. Másnap felkeresett Lucia és én azt hittem, bocsánatért fog esedezni. Amilyen hülye voltam, engedtem is volna neki, de tévedtem. Gúnyosan közölte, hogy hogy remélem jól kikukkoltam magam és hogy sose gondolta volna, hogy ennyire naiv vagyok. Ő egy olyan valakire vágyik, aki mindennel elhalmozza őt, nem mintha én nem tettem volna meg - sóhajtott fel fájdalmasan. - Utólag kiderült, hogy összejött egy ötven éves bankárral, aki úgy látszik megtudta adni neki amit én nem. Azóta nem volt barátnőm, csak egyéjszakás kalandjaim. Egyszerűen képtelen voltam bízni a nőkben - húzta el a száját.

 - És azt gondolod, hogy nekem is csak a pénzed kell? - ültem fel idegesen és szívem szerint megütöttem volna ezt a Luciát, hogy ezt tette a barátommal.

 - Nem - pattant fel ő is. - Tudom, hogy te nem vagy olyan, csak ...csak baromi nehéz újra bízni - suttogta, miközben a tekintetével engem keresett.

  Ahogy belenéztem a barna íriszekbe, megláttam bennük a fájdalmat, a megalázottságot és a kétségbeesést. Sose értettem, hogy képesek emberek így beletiporni más lelkébe. Hirtelen ötlettől vezérelve magamhoz húztam és megcsókoltam. Mint fuldokló a mentőmellény után, úgy kapott Stephan az ajkaimra. Érzések ezrei öntötték el a testemet. Óvatosan végig döntött az ágyon, fölém magasodott, de egy percre se szakadt el tőlem. Mikor megunta a szám kényeztetését, áttért a nyakamra. Szakértő mozdulatokkal csalogatta ki belőlem a jóleső sóhajokat. Keze a derekamra csúszott, ahol befurakodott a pólóm alá és forró ujjaival cirógatni kezdte a bőrömet. Érintései jóleső borzongást váltottak ki belőlem, de ahogy feljebb kezdett kúszni a tenyere, a fejem kitisztult és megdermedtem. Ő is észrevette ezt, így elkapta a kezét.

 - Ne haragudj - pislogott rám bűntudatosan kiskutyaszemekkel, miközben hangja rekedten csengett a csendes szobában.

 - Nincs semmi baj - ültem fel és zavartan igazgatni kezdtem a pólómat.

 - De van - temette az arcát a kezei közé. - Megígértem, hogy türelmes leszek, de most majdnem megszegtem. Nem tehetek róla, egyszerűen megveszek érted - motyogta.

 - Nézz rám - húztam el a kezeit, hogy újra a szemeibe nézhessek. - Semmi olyan nem történt, amit én nem akartam, és még időben megálltál - mosolyogtam rá megnyugtatásul.

 - Biztos nem haragszol? - pislogott rám kiskutya szemekkel.

 - Tuti - vettem kezembe az arcát és hogy nyomatékosítsam a szavaimat, újra megcsókoltam.