71.fejezet

Lexy

  - Mit csinálsz? - suttogta értetlenül Stephan.

 - Csssh - intettem le miközben az ajtót résnyire nyitottam és kifelé kukkoltam rajta.

 - Kicsim - csúsztatta kezeit a csípőmre. - Mégis mi a fenét csinálunk mi itt?

 - Figyeljük, hogy bejött-e a számításom és...IGEN! - kiáltottam fel fojtott hangon majd megfordultam Stephan karjai közt és egy csókot nyomtam a szájára.

 - Nem tudom, miben sántikálsz, de a vége tetszik - mosolyodott el majd közelebb húzott magához. Éhesen tapadt az ajkaimra. Hosszú csókcsata vette kezdetét köztünk aminek az oxigénhiányon kívül egy türelmetlen kiáltás vetett véget.

 - Fáraó! Told ide a segged, mert különben pórul jársz! - hallottuk meg Montolivo hangját.

 - Basszus - nyögött fel az említett és homlokát az enyémnek nyomta. - Ha most egyszerre megyünk ki innen, akkor hetekig hallgathatjuk a beszólásokat.

 - Nyugi - simítottam végig felhevült arcán. - Menj csak. Majd ha eltűntetek én is kimászok innen.

 - Nem gond?

 - Persze, hogy nem - kuncogtam fel halkan. - Csak menj már, mert ha ránk törik az ajtót, azt már nem magyarázzuk ki.

 - Oké - bólintott. - De mit mondjak, miért voltam itt bent?

 - Jó kérdés - kattogtak a kerekek az agyamban. - Mond azt, hogy én küldtelek be valamiért.

 - De miért?

 - Stephan - vágtam csípőre a kezeimet. - Okos vagy, találj ki valamit.

 - Jó - mosolyodott el. - Szeretem, mikor ilyen kis pukkancs vagy - csókolt meg újra, majd végre kilépett a folyosóra.

 - Itt vagyok Ricky - kiáltotta el magát.

 - Na végre. Hol a fenében voltál? - csattant fel az ajtó elől egy mérges hang.

 - Csak Lexy megkért, hogy tegyem vissza a felmosót - hadarta idegesen.

 - A felmosót? - kérdezte Montolivo, de a hangján lehetett hallani, hogy egy szavát sem hiszi el neki. Idegesen dőltem az ajtónak és magamban azon rimánkodtam, hogy eszébe se jusson benézni ide, mert akkor hónapokig hallgathatjuk a szívatásukat. Imáim meghallgatásra találtak, mert megszólalt az edző hangja és a csapat elindult a pályára. Mikor már minden elcsendesedett, kimerészkedtem az ajtón és elindultam Loloék keresésére, de ahogy megfordultam, beleütköztem valakibe.

 - Bocsánat - motyogtam, majd felnéztem az ismerős arcra. A lélegzetem is elállt a pillantásától.

 - Semmi baj. Jól vagy? - simított ki egy kósza tincset az arcomból Mattia. Érintésétől hőhullám lepte el a testemet, amitől ijedten léptem hátra, de ő csak mosolygott rajtam.

 - Pe..persze - nyeltem nagyot.

 - Mit kerestél te itt bent? - kérdezte kuncogva.

 - Anyának kellett valamit visszahoznom - füllentettem, de éreztem, hogy elpirulok.

 - Én meg a Télapó vagyok - nevetett fel enyhe gúnnyal a hangjában.

 - Nincs is szakállad - sütöttem le a szemeimet. A szívem majd kiugrott a helyéről.

 - Lexy... - szólt hozzám halkan. Tekintetemet rá vezettem és rémülten láttam, hogy a távolság egyre jobban csökken köztünk. Kitágult szemekkel és remegő gyomorral vártam, hogy mi fog történni, de valaki illetve valakik megzavartak.

 - Lex, csakhogy megvagy - karolt belém Lolo, messzebbre húzva a hátvédtől. Egy pillanatig nem tudtam, hogy hálát adjak neki vagy megfojtsam a felbukkanása miatt. - Azt hiszem el kéne foglalni a helyünket - vetett mérges pillantásokat az előttem álló focistára.

 - Mit? Ja igen - habogtam zavartan. - Bocs Mattia, de mennünk kell - pislogtam idegesen a fiúra, akinek az arcáról mérhetetlen csalódottságot lehetett leolvasni.

 - Én várok rád - mondta olyan hangsúllyal amitől az egész testem megremegett.

  Nem válaszoltam, inkább Loloba kapaszkodva, sietve elhagytam a folyosót.

 - Ez mi volt? - szólalt meg Ádám egy kis idő múlva.

 - Semmi - torkoltuk le egyszerre a szőke barátommal.

 - A-ha. Szóval semmi olyan ami rám tartozna - húzta el a száját.

 - Valahogy úgy - néztem rá bocsánatkérőn. - Ne haragudj, de még nem ismerlek annyira, hogy megbízzak benned.

 - Érthető - bólintott.

  A következő néhány métert csendben tettük meg. A VIP páholy mellett elhaladva láttam, hogy néhány focista barátnője már elfoglalta bent a helyét, így inkább a lelátóhoz vezettem a többieket.

 - Miért ide jövünk? - kérdezte Ádám.

 - Mert jobban szeretek a tömeggel tombolni, mint egy kalitkába bezárva lenni - vontam meg a vállam. Nem akartam magyarázkodni, hogy a kapcsolatom Stephannal még nem egészen publikus.

  A sorok közt kutatva találtam egy részt, ahova mind a hárman letudtunk ülni.

 - Basszus - nyögött fel mellettem Ádám. - Álmaimban sem gondoltam volna, hogy egyszer eljutok ide - nézett körül, arcán hatalmas vigyorral.

 - Tudom miről beszélsz - mosolyodtam el. - Én is pont ugyanígy voltam vele.

  Többet nem beszéltünk, mert megkezdődött a meccs, amit mind a hárman őrjöngve szurkoltunk végig, nem hiába, mert nyertünk. Stephan is eredményes volt, így újabb találattal növelte a góljai számát. Az öröme viszont visszafogott volt és csak egy pillanatra nézett rám miközben ujjaival egy szívecskét formált.

 - Ó, a kis Don Juan - nevetett fel Lorenzo.

 - Kusika - löktem oldalba, de közben egy letörölhetetlen vigyor kúszott a képemre.

  A hármas sípszó után mi is elindultunk a tömeggel kifelé, de aztán lefordultunk az ismerős folyosónál.

 - Ez annyira király! - lelkendezett új barátunk és a figyelmemet nem kerülhette el, hogy mérhetetlen örömében összekulcsolta az ujjait Lorenzoéval. A szőkeség először meglepődött, majd szép lassan elpirult, de a kezét semmi pénzért nem vette volna el új börtönéből.

 - Kicsilány! - kapott fel hirtelen brazil barátom. - Nyertünk! - puszilgatott össze-vissza.

 - Láttam - nevettem el magam. - Fúj - toltam el magamtól.

 - Mi baj van? - vigyorgott rám.

 - Rettenetesen büdös és izzadt vagy - fintorogtam.

 - Szép is lenne, ha kilencven perc rohangászás után nem így lenne - rázta meg nevetve a fejét. - Bezzeg a Fáraónak nem mondanád ezt!

 - Mit nem mondana nekem? - jelent meg mellettem az említett, szintén eléggé csapzottan. Első dolga volt, hogy magához húzott és megcsókolt.

 - Hogy milyen büdös és izzadt vagy - utánozta a hangomat Kaká röhögve.

 - Azt csak neked mondja. Látod, nekem még ezt is szabad - vont még közelebb magához.

 - Hé-hé-hé - állítottam meg. - Azért ne kísértsd a sorsot - nyomtam egy puszit a szájára.

 - Azt te kísérted, nem is kicsit - suttogta a fülembe, majd beleharapott egy aprót a nyakamba, amitől halkan felnyögtem.

 - Hé, fiatalok! - röhögött Kaká, akihez időközben Montolivo is csatlakozott. - Itt házas emberek is vannak, így kérjük kíméljetek meg a szexuális kisugárzásotoktól, amivel már lassan egy Geiger-Müller számlálót is kiakasztanátok.

 - Kapd be - néztem rá mérgesen, de közben alig tudtam visszatartani a nevetésemet. Jókedvem egy pillanat alatt semmissé lett, mikor tekintetem találkozott egy szomorú, barna szempárral. Zavartan kaptam el a fejemet és szemeimet segítség kérőn meresztettem Lorenzora, mert Stephan egyre idegesebben figyelte a csapattársát, aki le sem vette a szemét rólam.

 - Lexy mikor indulunk? - kérdezte hirtelen a szőkeség.

 - Nem tudom. Miért?

 - Mert az összes cuccunk nálatok van és holnap reggel szükségünk lesz rájuk a suliban - vigyorodott el. Hálásan bólintottam neki a terelésért.

 - Ha megvártok akkor hazadoblak titeket - szólalt meg Stephan majd kérdőn rám nézett.

 - Azt hiszem ez egy kihagyhatatlan ajánlat - öleltem magamhoz.

 - Akkor sietek - engedett el, majd néhány lépéssel el is tűnt az öltözőben. Kaká és Montolivo is elköszöntek tőlünk, így hárman maradtunk egy ideig.

 - Lehet, hogy nem az én dolgom, de az a srác eléggé oda van érted - szólalt meg halkan Ádám. Döbbenten fordultam felé.

 - Ezt honnan veszed?

 - Látszik rajta. Ráadásul a meccs előtt sem fogta vissza magát , ha Lorenzo nem lép közbe, akkor itt kap le a folyosó közepén. Gondolom a barátod nem örült volna neki túlzottan - somolygott rám.

 - Hát nem - nyeltem nagyot. - Kérlek...

 - Lakat a számon - vágott a szavamba.

 - Köszönöm - pislogtam rá hálásan.

 - Nincs mit - mosolyodott el. - Bár még mindig haragszom kicsit a délelőtti szívatásért.

 - Csak biztos akartam lenni benne, hogy nem csak szórakozol vele. Meg jó volt nézni a fejedet, hogy majd szétrobbant a féltékenységtől - kacsintottam rá.

 - Gonosz vagy - csóválta meg nevetve a fejét.

  Hirtelen elkomolyodtam és átváltottam magyarra.

 - Ugye tudod, hogyha megbántod, kicsinállak?

 - Eszembe sincs bántani - komolyodott el ő is. - Amit mondtam, azt úgy is gondoltam. Már az első pillanattól fogva vonzott valami hozzá.

 - Akkor jó - nevettem el magam Lorenzo arcára nézve, aki szemeit forgatva figyelt minket.

 - Már megint úgy karattyoltok, hogy én ne értsem - húzta fel az orrát.

 - Nyugi szivi - ölelte át Ádám. - Semmi másról nem volt szó, csak a mai meccsről - nyomott egy puszit a szőke szájára, mire az irtózatosan elpirult.

 - Miért nem hiszek neked? - sóhajtott fel miközben a szemei boldogan csillogtak.

 - Itt vagyok, mehetünk - jelent meg az én barátom is mellettünk, kezében a sporttáskájával. Tusfürdőjének illata az orromba kúszott és teljesen letaglózott. Hozzábújtam és mélyeket szippantottam belőle. Nevetve puszilt a hajamba majd elindultunk az autójához. Útközben sokat beszélgettünk, nevetgéltünk majd nálunk a két fiú összeszedte a cuccait, Stephan pedig felajánlotta nekik, hogy haza furikázza őket. Hosszabb csókkal búcsúztunk el egymástól. Nem tudtam velük menni, mert korán ágyba akartam bújni, hiszen holnaptól új élet kezdődik számomra, egy új iskolában amire szerettem volna felkészülni.