72.fejezet

Lexy

   Öklömnyire zsugorodott gyomorral sétáltam az első napomon Lorenzo mellett, aki biztatólag fogta a kezemet és mikor érezte, hogy egyre jobban parázok, megszorította.

 - Hé, Lex nyugi már! Nem a kivégzésedre megyünk, csak suliba.

 - Te könnyen beszélsz, nem téged fog mindenki bámulni - morogtam idegesen.

 - Hah, ezt nem hiszem el - nevetett fel. - Alexa Silver, aki nem illetődik meg egy csapat focistától most becsinál egy maroknyi tinédzsertől - vigyorgott rám gúnyolódva.

 - Az más... - nyafogtam, mint egy óvodás.

 - Mitől? Ők is pont olyan emberek, mint te vagy én. Nem értelek, miből gondolod, hogy ők mások?

 - Mert... - gondolkodtam el rajta. - Igazad van, nem tudom mitől vagyok így beszarva - sóhajtottam fel megadóan mikor rájöttem, hogy semmi ellenérvem sincs.

 - Na, mosolyogj - nyomott hirtelen puszit az arcomra, amitől a szám tényleg felfelé kezdett kunkorodni. - Így már más.

Végül könnyebb szívvel, de azért még mindig izgulva léptem át az új iskolám kapuját.

 - Úgy tudtam - morogtam Lolo mellett, mikor beléptem az osztályba és minden szem rám szegeződött. Sejtettem, hogy ez lesz, de mégis nagyon durvának tűnt, ahogy egyesek még a szájukat is nyitva felejtették mikor megjelentem.

 - Ciao - köszöntem halkan,  mire néhányan válaszoltak, a többiek pedig csak bámultak tovább.

 - Mi van Casano, becsajoztál? - röhögött fel egy tipikus "rosszfiú" kinézetű srác.

 - Befoghatod Bonucco - vetette oda neki Lolo és kikerülve a srácot egy padhoz vezetett.

 - Azt hittem buzi vagy, erre kiderül, hogy csak rossz metróra szálltál - röhögött fel ocsmányul mögöttünk.

  Elborult aggyal léptem vissza elé és a szemébe nézve intéztem hozzá keresetlen szavaimat.

 - Idefigyelj! Nem ismerlek, de jobb ha tudod, ha Lorenzot bántod, velem gyűlik meg a bajod! Lehet, hogy a fiúkat szereti, de emberileg jóval feletted áll, főleg úgy, hogy te egy papucsállatka agyi szintjével sem rendelkezel.

 - Hű, de kis heves vadmacska vagy - nyalta meg az ajkait undorítóan. - Kihívás elfogadva - kacsintott rám.

 Rosszallóan megcsóváltam a fejemet majd hátat fordítottam neki. Leültem Lolo mellé, de mikor megláttam Ádámot belépni, mosolyogva hátrébb ültem. Irigykedve figyeltem ahogy új gyerek létére magabiztosan néz szét, köszön mindenkinek majd megindul felénk.

 - Sziasztok - mosolygott ránk. Nekem puszit nyomott az arcomra, míg Lorenzo egy apró csókkal lett gazdagabb.

 - Fúj, de undorító! - hördült fel Bonucco.

 - Valami gondod van? - fordult felé Ádám gúnyos mosollyal az arcán.

 - Van, utálom a buzikat.

 - Szar lehet neked, főleg úgy, hogy minden reggel szembesülnöd kell eggyel a tükörben - vágott vissza és aztán nevetve lepacsiztunk.

 - Nagy a pofád új fiú - állt elé a megsértett és mögötte sorakozni kezdtek a csatlósai.

 - Buon giorno! - lépett ekkor az osztályba egy közép korú férfi. - Üljetek le! - mondta és mindenki szót fogadott neki. Mellettem egy barna hajú lány foglalt helyet, de nem sokáig, mert Bonucco megállt mellette és merően ránézett. A lány ijedten pakolta össze a dolgait és átcuccolt a srác eddigi helyére.

 - Köszi Alice! Azt hiszem itt kényelmesebb lesz - vigyorgott rám, míg én csak elhúztam a számat.

 - Kedves Damiano, elmagyarázná nekem, hogy miért változtatott helyet? - kérdezte szigorúan a férfi a mellettem vigyorgót.

 - Persze Signore Rossi, innen jobban látom a táblát - vágta rá azonnal.

 - Sajnálatos dolog, hogy a nyár alatt ennyit romlott a szeme fiam - közölte vele tök nyugodt hangon majd körül nézett. A tekintette először rajtam, majd Ádin állapodott meg. - Úgy látom van két új tanulónk. Bemutatkoznátok?

 - Ádám Seregi vagyok - pattant fel az előttem ülő készségesen. - Most költöztünk ide a szüleimmel Magyarországról.

 - Köszönöm, ennyi nekem elég is lesz - bólintott a tanár. - Azt hiszem a többit majd úgyis megtudakolják tőletek a szünetben. És a kishölgyben kit tisztelhetünk? - mosolygott rám kedvesen, amitől az eddig engem uraló idegesség tovaszállt.

 - Alexa Silver vagyok és mi is Magyarországról költöztünk ide a nyár elején - ültem vissza a helyemre.

 - Ú, cica imádom az akcentusod - hajolt hozzám közelebb az új padtársam.

 - Húzzál ki a magánszférámból - sziszegtem rá, amit ő nevetve teljesített.

 Az óra elég gyorsan eltelt. Megnyugodtam, mert az ofő nagyon rendesnek tűnt, bár azért hiányzott a Maris, ahogy a barátaim is. Kicsengetés után Lorenzoval és Ádival külön vonultunk és beszélgettünk. Néha felbukkant mellettünk egy- két bátrabb osztálytárs akikkel elég jól elcseverésztünk, de az időnk legjavát együtt töltöttük el.

  Damiano és bandája szinte egész végig rólunk dumált és a szőke rosszfiú folyamatosan engem stírölt.

 - Stephan félkézzel elintézné - méregette Ádám a falkavezért.

 - Tudom, de nem akarok neki szólni és légyszi ti se tegyétek - kérleltem őket. - Nem szeretném, ha idő előtt kitudódna, hogy kivel járok és rám szálljanak - sóhajtottam fel.

 - Értem, de ha eldurvul a helyzet azonnal szólok neki - pislogott rám Lolo ellentmondást nem tűrően.

 - Rendben - egyeztem bele -, de egyenlőre tudom kezelni.

 - Nehogy azt hidd, hogy ennyivel megúsztad - húzta el a száját a barátom. - Damiano a legsunyibb, legalattomosabb ember akit ismerek, persze csak Francesco után - morogta.

 - Az ki? - érdeklődött Ádám kíváncsian és közben átölelte Lolot.

 - A bátyám - nyögte ki a szőke srác -, de ennél többet szerintem nem is kell róla tudnod.

 - Oké, ha majd akarod elmondod - húzta végig az orrát Lorenzo nyakán mire az felsóhajtott. Vigyorogva figyeltem, hogy mennyire jól kijönnek egymással és milyen kis cukik együtt.

 - Az embernek felfordul a gyomra tőletek - vetette oda Damiano miközben a bandájával befelé igyekezett és egész "véletlenül" meglökte a fiúk vállát. Ádám agya elborult, de mielőtt valami hülyeséget csinálhatott volna, elé álltam.

 - Hagyd, nem éri meg ez a gyökér! - szóltam hozzá magyarul.

 - Lehetne úgy, hogy mi is értsük? - állt meg felénk fordulva a srác.

 - Érteni akarod? - mosolyogtam rá vészjóslóan. - Ezt biztos fogod - emeltem fel a középső ujjamat mire a körülöttünk lévők hangos ú-zásba kezdtek.

 - Vad vagy cica, de én megszelídítelek - lépett elém és arca vészesen közel került az enyémhez.

 - Ó, azt nem hiszem, mert ilyen patkányokat szoktam vacsorázni - toltam el magamtól majd kikerültem, karon ragadtam a fiúkat és besétáltam velük a terembe.

 - Ezt azért nem gondoltam volna rólad - nézett rám hitetlenkedve Lorenzo. - Reggel még be sem akartál jönni, most meg kiosztod az iskola ügyeletes szívtipróját.

 - Nem tehetek róla, ezt hozza ki belőlem - pislogtam picsásan a barátaimra.

  Nevetve ültünk le a helyünkre és legnagyobb bánatomra, néhány perc múlva Damiano is csatlakozott hozzánk. Vigyorogva terpeszkedett el a székén, egyik kezét átlendítve a hátam mögött. Gyilkos pillantást küldtem felé mikor az egyik rasztámmal kezdett játszani.

 - Békén hagynál? - sziszegtem halkan mert nem akartam megzavarni az időközben elkezdődött órát.

 - Nem.

 - Miért?

 - Túlságosan is érdekelsz - hajolt közelebb és tekintetét az enyémbe fúrta. - Van pasid?

 - Semmi közöd hozzá - támasztottam az államat a tenyerembe és próbáltam unatkozó fejet vágni.

 - Szóval nincs - vigyorodott el.

 - Képzeld van - néztem rá gúnyosan.

 - El is higgyem?

 - Azt hiszel amit akarsz, mert nem érdekelsz - vontam meg a vállam.

 - Nehéz ezt elhinni - nézett rám magabiztosan, majd tenyerét a combomra simította. Először én lepődtem meg, aztán ő mikor elkaptam az ujjait és kicsavartam őket. Ezt a trükköt még apától tanultam régebben.

 - Ááááá! - kiáltott fel fájdalmában, mire elengedtem. - Te meg vagy veszve?

 - Valami gond van Damiano? - nézett ránk érdeklődve az osztályfőnökünk.

 - Semmi tanár úr, csak véletlenül a lábamra raktam  a széket - hazudta. Egyértelmű volt, hogy nem akarja, hogy megtudják, miért kiabált.

  Pimaszul mosolyogva dőltem hátra, míg ő szinte megölt a tekintetével. Az óra végéig csendben is maradt, de mikor kicsengettek és felállt mellőlem hozzám fordult.

 - Ezzel csak azt érted el, hogy még jobban akarjalak, és ha én akarok valamit, azt meg is szerzem - kacsintott rám majd lelépett.

 - Mi volt ez az órai dolog? - kérdezte Lolo.

 - Semmi, csak megmutattam neki, hogy mi történik azzal, aki letapiz.

 - Letapizott? - kerekedtek el a szemei. - Lex, szólj Stephannak, mert nem fog leszállni rólad. Ismerem már annyira, hogy tudjam, kihívást jelentesz neki. A suliban nem volt még csaj aki ellent mondott volna Damianonak.

 - Akkor most lesz - jelentettem ki határozottan.

  Hármasban hagytuk el az iskolát és én elolvadva figyeltem ahogy Ádám magához húzza Lolot és lágyan megcsókolja. Hatalmas mosoly kúszott az arcomra, ami azonnal rá is fagyott, mikor az út túloldalára nézve megláttam egy nagyon ismerős személyt, aki a falnak dőlve a cigijét szívta. Szemeivel a mellettem smároló párt figyelte és szája gúnyos mosolyra húzódott.

 - Lolo - suttogtam zavartan, mert sajnáltam félbeszakítani őket, de muszáj volt.  - Lolo, azt hiszem figyelnek titeket - nyögtem ki, mire mindketten odakapták a fejüket. Idegesen néztem ahogy a szőke srác először ledöbben, majd elsápad aztán suttogva kiejti a vele szemben gúnyosan vigyorgó fiú nevét:

 - Hiroto...