78. fejezet

Lexy

   A recepciónál azonnal a kezembe nyomták a jegyeinket, majd azokat felmutatva már bent is találtuk magunkat a folyosókon.

 - Anyám, - sóhajtott fel Roni - ez kurva jól néz ki. Gondolod a Camp Nou is ekkora? - nézett szét elvarázsolva.

 - Szerintem sokkal kisebb - nevettem fel gonoszul. - Tudod, a törpéknek nem kell ekkora hodály - kacsintottam rá, majd futni kezdtem, mert a barátnőm gyilkos tekintettel megindult felém.

 - Ez vért kíván! - kiáltott utánam és üldözőbe vett. 

Egymást kicselezve, röhögve rohangásztunk az oszlopok közt, amit a többiek unott fejjel néztek. Hozzá voltak szokva az idióta megnyilvánulásainkhoz. 

 - Hopp-hopp-hopp - mondta valaki akibe beleütköztem az egyik kanyarnál, és hogy ne veszítsem el az egyensúlyomat, ő a karjait körém fonta.

 - Bocsánat - pirultam el és felnéztem az engem tartó férfira. - Mattia - ejtettem ki suttogva a nevét és a szívem majd kiugrott a helyéről.

 - Ciao  - mosolygott rám halványan, a szemeiben furcsa érzelmi kavalkáddal. 

Régóta nem beszéltünk, így mindkettőnket hirtelen ért ez a találkozás. Egy pillanatra elvesztünk egymás tekintetébe, ahonnan egy erőteljes torok köszörülés rántott vissza.

 - Lexy? - hallottam meg Vera kérdő hangját, ami megtörte a köztünk lévő kapcsolatot.

 - Öhm - léptem hátrébb zavartan. Fejemet a barátaim felé fordítottam, akik értetlenül pislogtak rám. - Ő itt Mattia De Sciglio, ez a csipet csapat pedig - mutattam Zsoltiékra - a barátaim Magyarországról.

 - Sziasztok - köszönt kedvesen.

 - Ciao - jött a halk válasz, amin elmosolyodtam. Hova lett az előbb még akkora pofájuk?

 - Én azt hiszem jobb, ha megyek - emelte megint rám a tekintetét a hátvéd.

 - Igen - bólintottam önkéntelenül, de a szemeimet nem tudtam elszakítani a fiú szomorú arcáról.

 - Jó volt látni - húzta mosolyra a száját, amitől a szívem lambadázni kezdett.

 - Téged is - viszonoztam a gesztust, majd sokáig néztem a távolodó alak után.

 - Hey, mesélj csak! - rohantak le azonnal a barátaim. Lolo és Ádi csak tisztes távolból figyelték, ahogy  aprólékosan kifaggatnak az inkvizítoraim. 

 - Mit? - tettem az ártatlant, de nem jött be.

 - Először is, ez AZ a Mattia volt? - kérdezte Zsolti.

 - Hülye - torkolta le Noncsi. - Naná, hogy ő volt. Nem láttad, hogy hogy néztek egymásra?

 - Édesem, ha neked nem kell, én bevállalom - emelgette a szemöldökét Roni.

 - Te csak maradj a testnevelők gyöngyénél - mordultam rá.

 - Óhóhó, ez úgy hangzott, mintha féltékeny lennél? - vigyorodott el Réka.

 - Nem vagyok - csattantam fel idegesen, de valahol belül be kellett vallanom magamnak, hogy felkavart a találkozás.

 - Oké, szerintem most ezt ne firtassuk, mert lassan kezdődik a meccs és a herceged nem tud szerencse puszi nélkül pályára lépni - érkezett a megmentésemre Lorenzo. Hálásan pislogtam rá, de tudtam, hogy otthon el kell majd magyaráznom a viselkedésem okát a többieknek.

 - Hova megyünk? - nézelődött Zsolti kíváncsian, miután elindultam az öltözők felé és ők követtek.

 - Mindjárt megtudod - kacsintottam rá, majd befordultam a megszokott sarkon és szembe találtam magam egy csapat piros-feketébe öltözött focistával.

 - Na nézd csak, kit fújt ide a szél? - hallottam meg kedvenc kapitányom hangját. - Ciao Lexy! Ugye szerencsét hozol ma nekünk?

 - Szia Monti! Remélem - öleltem át, majd a többieknek is köszöntem. - Míg el nem felejtem, ők itt a barátaim - mutattam a hátam mögött szótlanul álldogáló csoportra. 

Hosszas bemutatkozás vette kezdetét aminek a végére a többiek is feloldódtak. Éppen egy régi sztorin nevettünk, mikor Vera megugrott és lendületből pofon vágta a mögötte álló focistát.

 - Hogy rohadj meg! - káromkodta el magát magyarul és szikrákat szóró szemekkel nézett az arcát tapogató Balotellire. - Te normális vagy? 

 - Bocs cica, de nem tudtam kihagyni - vigyorgott az olasz csődör a lányra, akinek dühös arca már a piros és a lila színeiben pompázott. 

 - Ha mégegyszer hozzám érsz, eltöröm a kezed és feldugom a seggedbe - fenyegette meg a nála majd két fejjel magasabb focistát.

 - Nálatok minden csaj ilyen harcias? - nézett rám a csatár -, mert ha igen, akkor már költözök is oda - nyomott egy puszit Vera hajába, aki undorodva elhúzódott tőle. 

 Röhögve figyeltük, ahogy szemeit forgatva megrázta a fejét.

 - Már csak te hiányoznál oda - morogta az orra alá és megkönnyebbült sóhajjal figyelte, ahogy a zaklatója eltűnik a körünkből.

 - Ez mi a fene volt? - kerekedtek el Zsolti szemei.

 - Belecsípett a seggembe - simogatta fájdalmas arccal az említett testrészét.

 - Karakán csaj vagy - emelte pacsira a kezét Mexes, és Roni belecsapott.

 Vigyorogva figyeltem, ahogy a régi és az új barátaim megismerkednek egymással.

 - Hiányoztál szépségem - ölelt át hátulról valaki, és akinek az illata bekúszott az orromba, mosolygásra késztetve.

 - Te is - fordultam meg a karjaiba és időm sem volt tekintetemmel elidőzni az arcán, mert ajkai hevesen birtokba vették az enyémeket.

 - Hé, mi is itt vagyunk - jutott el hozzám a tudatom homályos ködén át a többiek nevetése.

Nehezen, de megszakítottuk a csókot és én végre elmerülhettem azokban a csodás csokibarna íriszekben.

 - Fáradt vagy - húztam végig a mutató ujjamat a szeme alatt kirajzolódó karikákon.

 - Egy kicsit - sóhajtott fel. - De most már bemutathatnád a barátaidat, mert mindjárt lenézik rólam a ruháimat - súgta a fülembe, mire mellkason csaptam.

 - Nos - köszörültem meg a torkom, mert most vettem észre, hogy tényleg mindenki minket nézett - Ő Stephan, skypon már láttátok és beszéltetek is vele. Ők pedig ...

 - Ne - állított meg. - Majd én, kíváncsi vagyok, mennyire emlékszem a nevetekre - nézett kedvesen a barátaimra. - Te vagy Zsolti - ejtette ki furán a fiú nevét, aki elnevette magát.

 - Igen, bár ez nem volt nehéz, mert én vagyok az egyetlen fiú - fogtak kezet.

 - Jó, ez igaz - vonta meg a vállát kuncogva. - Na lássuk csak - pislogott a lányokra. - Te lehetsz Noémi - billentette oldalra a fejét és úgy nézett az előtte állóra.

 - Talált süllyedt - nevetett fel az említett és két puszi után értetlenül nézett a focistára. - Honnan?

 - Mert te vagy a legkisebb - húzta be a nyakát Stephan, de közben rossz fiúsan vigyorgott.

 - Na tudod mit? Kapd be! - csóválta meg nevetve a fejét az apró termetű lány.

 - És akkor már csak ti vagytok - simított végig gondolkodva az állán. 

 - Na most légy okos Domokos - húzta széles mosolyra a száját Vera.

Stephan egy ideig nézte őket, de nem tudott dönteni. Aztán hirtelen felcsillantak a szemei és halkan megjegyezte.

 - Lolo és Ádi csókolóznak - erre a mondatra Rea azonnal az említettekre kapta a fejét, mire az érintettek csak értetlen pislogásba kezdtek. - Te vagy Réka - nevette el magát a barátom - és akkor te vagy Roni.

 - Ez így nem ér - duzzogott a barna hajú lány és csalódott tekintetét elvette a fiúkról. - Becsaptál.

 - A cél szentesíti az eszközt - adott neki béke puszit Stephan.

 - Na jó, most az egyszer megbocsátok - nevette el magát a barátnőm.

 - Nektek nem kell indulnotok? - érdeklődtem jókedvűen.

 - Basszus! - csapott a homlokára a focista. - Látjátok? Lexy teljesen elveszi az eszemet - húzott magához. - Szerencsecsók nélkül viszont nem megyek sehova - nyomta ajkait az enyémekre. Kezeim azonnal a nyakába kúsztak és viszonoztam az édes kényeztetést. Mosolyogva váltunk el egymástól. - Drukkolj nekünk! - súgta a számba.

 - Naná - kacsintottam rá, majd egy utolsó csókocska után, idióta vigyorral az arcomon figyeltem ahogy a többiekkel elindul a pályára.

 - Föld hívja Lexyt, jelentkezz! - lökött oldalba Roni. - De szép is a szerelem - vigyorgott rám gonoszul.

 - Fogd be! - mordultam rá teljesen elvörösödve.

 - Nem akarok belepofádzani, de nem ülhetnénk már le a helyünkre? - kérdezte Zsolti türelmetlenül.

 - Jó volna! - kontrázott rá Noncsi is, míg Réka rózsaszín cukormázon át figyelte, ahogy Ádi magához húzza Lolot egy csókra.

 - Awww, de édesek - suttogta elérzékenyülve.

Megforgattam a szemeimet, majd intettem nekik, hogy kövessenek. Felsétáltunk a VIP páholyba, ahol elfoglaltuk a helyünket. Magunkat nem meghazudtolva élveztük a tökéletes kiszolgálást, majd figyelmünket a pályára lépő csapatokra irányítottuk.