98.fejezet Vigyázat, nyomokban SHLASH-t tartalmaz! Olvasása csak saját felelősségre!

Lorenzo

  Tűkön ülve vártam, hogy megszólaljon a csengő majd mikor meghallottam a zenélő hangot, szinte repültem az ajtóhoz és ahogy szélesre tártam azonnal a nyakába ugrottam az ott állónak. Ajkaim szomjazva tapadtak a barátom szájára. Miután a utolsó levegőt is kicsókoltam belőle, lihegve váltunk el egymástól.

 - Te is hiányoztál nekem - mosolygott rám Ádi.

 - De te nekem jobban - kulcsoltam össze az ujjainkat és behúztam magam után a lakásba.

 - Szüleid? Bátyád? - nézett körül kíváncsian.

 - Anyáék most vitték vissza Cest a főiskolára - vigyorodtam el a kelleténél nagyobb lelkesedéssel. - Miért, ők is hiányoztak? - rebegtettem meg a szempilláimat.

 - Hm - vetett rám egy tüzes pillantást Ádám és a következő percben már a vállán átdobva sietett fel velem a szobámba. Felocsúdni sem volt időm, máris a takarómon fekve találtam magam. Barátom ajkai szorosan az enyémekre préselődtek miközben a kezeivel a pólómtól próbált megszabadítani. Lelkesedése hatalmas örömmel töltött el, de egy kicsit meg is rémített.

 - Hé - lihegtem két csók közt levegő után kapkodva. - Mi ez a türelmetlenség? - túrtam bele Ádi hajába és így kényszerítettem, hogy rám nézzen.

 - Eltudod te képzelni, hogy mennyire hiányoztál nekem? - hunyta le a szemeit. - Minden rohadt percben rád gondoltam. Szegény mamámék nem tudták, hogy mi bajom van - sóhajtott fel és a hátára gördült.

Szívem heves kalapálással reagált a szavaira és az ettől felgyorsult vérem mind az arcomba szökött. Úgy éreztem, hogy ezzel a vallomással mindent elmondott ami számomra fontos volt.

 - Szeretlek! - bukott ki belőlem hirtelen. Ádám átható tekintete azonnal rám szegeződött, majd néhány pillanat múlva újra a teste alatt találtam magam. 

 - Én is téged Szöszi - csókolt meg olyan hevességgel amit eddig még nem tapasztaltam tőle. Ajkai vadul tépték a számat, nyelve hatalmas csatába bonyolódott az enyémmel. Mikor elváltunk, kérdő tekintetemet semmibe véve keze a sliccemre csúszott, ami halk nyögést szabadított fel a torkomból majd mikor ujjai becsúsztak az anyag alá és körbe fonták a merevedésemet, minden józan gondolatom elszállt. Csak Ádám létezett és az a csoda amit velem művelt. 

Fél órával később pihegve dőltem végig az ágyon, megpróbáltam rendbe szedni a légzésemet majd a gondolataimat.

 - Meg fogsz ölni - nyöszörögtem fáradtan.

 - Ez most panasz volt vagy dicséret? - huppant le mellém a barátom miután visszajött a fürdőszobából. 

 - Hát nem egyértelmű? - pislogtam rá kérdőn. 

 - Nálad sose lehet tudni - vigyorodott el mire vállba boxoltam.

Néhány percig némán feküdtünk egymás mellett és csak élveztük a csendet. Gondolataim visszatértek a tegnapi nap eseményeihez. Szegény Lexy, nem lennék a helyében. Nem elég, hogy ő és Emis nem jönnek ki egymással, még Mattia is újból képbe került. Gondolataimnak hangot adva nagyot sóhajtottam, mire Ádi kérdőn felém fordult.

 - Baj van?

 - Nem, nincs...vagyis - haraptam be a számat - Lexyre gondoltam - vallottam be. 

 - Mi van vele? 

 - Nem is tudom - bizonytalanodtam el, majd elmeséltem neki a tegnap történteket. Ádám figyelmesen hallgatott és egyszer sem szólt közbe. Mikor befejeztem, kíváncsian vártam a véleményét.

 - Ti tényleg nem vagytok semmik - nevette el magát. - Pár napra teszem csak ki a lábam az országból és nektek sikerül azonnal bajba kerülnötök...

 - Ácsi - állítottam meg - nem én vesztem össze Killával, hanem Lex és nem én smároltam majdnem a barátom haverjával, hanem ő. 

 - Még jó - morogta Ádi lesütött szemekkel. Máskor talán feltűnt volna ez a mozdulat, de most a fejem tele volt Lexyvel és az ő problémáival. 

 - El tudod képzelni, hogy milyen arcot vágtak mikor rájöttek, hogy ki a másik? - röhögtem el magam ahogy visszagondoltam a "nagy" találkozásra. - Előtte majdnem megölték egymást, aztán meg jópofizniuk kellett Stephan miatt. Már csak arra leszek kíváncsi, hogy mit fognak csinálni a koncerten - morfondíroztam halkan.

 - Koncerten? Milyen koncerten? - értetlenkedett a pasim.

 - Ja, Emis meghívta Stephant és ugye vele együtt Lexyt is az Alcatrazba - magyaráztam. - Most gondolj bele, mi lesz ott, ha ezek megint összekerülnek - sóhajtottam fel, de közben a szám sarkában már egy aprócska mosoly játszott ahogy elképzeltem a jelenetet. - Nem fogják tudni végig csinálni úgy az estét, hogy ne essenek egymás torkának. Killa egy nagyszájú rapper, de Lexyt sem kell a szomszédba küldeni, ha visszavágásról van szó. Kár, hogy nem láttad amikor... - kezdtem mesélni, de a telefonom csörgése félbeszakított. Ádám ránézett a kijelzőre majd elhúzta a száját és emiatt a mozdulat miatt kíváncsian vettem a kezembe a készüléket. Kétszer is el kellett olvasnom a nevet, mire felfogtam, hogy ki hív. Szorosabbra tekertem magamra a takarót és kérdőn pillantottam a barátomra, de ő tüntetőleg elfordult az ablak felé. Tette láttán megvontam a vállamat és a fülemhez emeltem a telefont.

 - Igen? - szóltam bele kissé remegő hangon.

 - Ciao - búgott bele az ismerős hang. - Találkoznunk kéne...

 - Kösz, de nem - hárítottam azonnal. 

 - Pedig jó lenne feleleveníteni a kapcsolatunkat.

 - Te mégis mi a fenéről beszélsz? - emelkedett két oktávot a hangom. - Milyen kapcsolatunkat? Megdugtál és itt hagytál. Ez neked kapcsolat? 

 - De visszajöttem - vágta rá azonnal. - Most komolyan, azt várod, hogy könyörögjek?

 - Nem Hiro, nem akarom, hogy könyörögj! Sőt azt se akarom, hogy beszélj velem! Hagyj engem békén! - kiáltottam a telefonba, majd bontottam a hívást. 

Idegesen hajítottam az éjjeliszekrényemre a szerkentyűt, pedig szerencsétlen semmiről sem tehetett.

 - Jól vagy? - zökkentett ki kavargó gondolataim közül Ádi.

 - Persze, csak fel nem foghatom, hogy miért zaklat még mindig - sóhajtottam fel frusztráltan.

 - Talán mert felejthetetlen vagy? - bújt közelebb a barátom. - És édes...és imádni való - nyomott minden bók után csókot a meztelen vállamra. 

 - Te meg nagyon kanos - vigyorodtam el mikor kezei felfedező útra indultak a takaróm alá. 

 - De csak azért, mert baromi sokáig hiányoltalak. Olyan vagy, mint a kábítószer, ha egyszer rád kap az ember, nem tud többet élni nélküled - hajtotta le a fejét az ölemhez.

 - Basszus - kapaszkodtam bele a lepedőmbe. - Egyszer tényleg megölsz - szűrtem ki nagy nehezen a szavakat a fogaim közt - , de nem bánom, mert szép halálom lesz - lihegtem miközben az orgazmus elemi erővel vágtatott végig a testemen. Lehunyt szemeim előtt hatalmas tűzijáték bontakozott ki és mikor elcsitult, végre újra kaptam levegőt. Ahogy felnéztem, tekintetem találkozott Ádiéval, aki kaján mosollyal az arcán vigyorgott rám miközben feltornázta magát hozzám. Magamhoz húztam a fejét és megcsókoltam. 

 - A világon mindennél jobban szeretlek - sóhajtottam a szájába, majd fáradt szemeim újra lecsukódtak, én pedig boldogan adtam át magam az édes tudatlanságnak.