108.fejezet

Lorenzo

  Szomorúan pislogtam a távolodó autó után ami nyomasztó csendet hagyott maga mögött. Fogaimat összeszorítva nyúltam a bőröndömért, hogy végre a házon belül tudjam magam.

 - Mi a baj kicsim? - szólalt meg az eddig némán hallgató barátom. Nem néztem rá, mégis éreztem magamon perzselő tekintetét amit a repülőtér óta nem vett le rólam.

 - Semmi - köptem ki magamból a választ, mint a mérget.

 - Látom, hogy van valami - fogta meg a csuklómat. - Jó lenne ha velem is közölnéd. Talán találtál valaki mást? - húzta össze a szemét mogorván, amitől majdnem elnevettem magam kínomban. Nehogy már még ő legyen féltékeny? Úgy éreztem, itt az ideje tiszta vizet önteni abba a bizonyos pohárba.

 - Felteszek egy egyszerű kérdést, csak igennel vagy nemmel válaszolj légyszi - fordultam felé, miközben kezem már a bejárat kilincsén nyugodott. - Csaltál meg, mióta együtt vagyunk?

Erőt véve magamon, felnéztem az általam annyira imádott szemekbe és öklömnyire zsugorodott gyomorral vártam a választ, de mikor megkaptam, majdnem elsírtam magam.

 - Nem, soha még csak eszembe se jutott - ingatta a fejét és közben szomorúan bámult rám. - Te talán...

 - Ha így gondolod, akkor azt hiszem itt az ideje, hogy befejezzük ezt - mutattam kettőnkre, de a torkomban lévő hatalmas gombóctól alig tudtam beszélni. Ha most bevallotta volna, talán még meg is bocsátok, de így, hogy a szemembe hazudott, már nem láttam esélyt a kapcsolatunk rendbe hozására.

 - Nem értelek - csattant most már mérgesen a hangja. - Szakítani akarsz? Erről van szó? 

 - Igen - nyögtem ki, miután megpróbáltam lenyelni a felfelé törő könnyeimet. 

 - De miért!? - kiáltott fel majd magához rántott és ajkait az enyémekre nyomta. Nem finomkodott. Vadul tépni kezdte a szám és egyre jobban belelovalta magát a csókba. Nyelve hadat üzent az enyémnek és szinte leigázta azt. A fájdalom és a sírás küszöbén keresztül alig éreztem meg, hogy neki tolt a falnak. Egyik keze a hajamba markolva tartotta meg a fejemet, hogy minél mélyebbre hatolhasson a nyelvével a számba és közben a szívembe is. Másik keze a feltámadt vágyamat próbálta fokozni amitől már elfojtott zokogás rázta a testemet.

 - Ne! - erőlködtem, hogy kiszabadítsam magam az öleléséből. 

 - Miért? - mordult bele a számba és még intenzívebben vetette bele magát a kínzásomba.

 - Krisztián - sikerült végre kiböknöm életem megnyomorítójának a nevét. 

 - Hogy mondod? - engedett el hirtelen Ádám, szemeit hitetlenkedve meresztette rám.

 - Találkoztam az exeddel - löktem el végre magamtól a fiút. - Mindent elmondott arról, amikor otthon voltál.

 - Mi? - pislogott leveli béka módjára a barátom, aki hirtelen Krisztián posztján találta magát, ex lett belőle. 

 - Jól hallottad - markoltam meg a poggyászomat és kinyitottam az ajtót. - Nem akarlak többé látni - léptem be az üres házba.

 - De én nem.... - kezdett bele a magyarázkodásba, viszont nem vártam meg a végét. Amilyen gyorsan csak tudtam, becsuktam az ajtót, kizárva Ádámot és a szívemet is. Lassú léptekkel vonszoltam fel magam a szobámba. A lelkem mélyén örültem, hogy a szüleim csak holnap jönnek haza a családlátogatásról, mert így átadhattam magam az önsajnálatnak. 

Szobámba érve beállítottam a bőröndömet a sarokba, majd az ablakhoz léptem és a függönyömet félrehúzva kikémleltem az utcára. Üres volt. Ádám elment. Úgy látszik megfogadta amit mondtam neki. Fáradtan, összetörten rogytam le az ágyamra, majd végig dőltem rajta. Könnyeim amik már így is eláztatták az arcomat, újból erőre kapva szánkáztak végig az arcomon. Magzatpózba kuporodva zokogtam egészen addig, míg a kimerültségtől az álmaim közé nem menekültem. De ott sem volt nyugodalmam. Egy hatalmas házban bolyongtam szüntelen, mindenhol Ádám és Krisztián ölelkező párosával kellett szembesülnöm. Begyógyult szemekkel, zakatoló szívvel ébredtem fel délután. Egy pillantás a tükörbe és az élettől is elment a kedvem. Jobb ötletem nem lévén, vettem egy jó forró fürdőt és amíg a habok közt áztam, egy terv fogant meg a fejemben. 

Még egyszer nem engedem, hogy kihasználjanak és félredobjanak, mint egy lyukas zoknit - néztem farkasszemet a tükörképemmel.

Majd miután felöltöztem és elfogadható külsőt varázsoltam magamnak, kezembe vettem a telefonom és felhívtam egy olyan számot, amiről azt hittem soha nem teszem többé. Idegesen vártam a hangot, ami néhány pillanat múlva meg is szólalt, libabőrössé téve az egész testemet.

 - Ciao Szöszi, csak nem hiányoztam? - búgta a fülembe sokat mondóan amitől azonnal magam elé képzeltem az arcán lévő kaján vigyort.

 - Talán - nyögtem ki habozva és közben rájöttem, nem biztos, hogy jó ötlet volt felhívnom őt.

 - Óhohó - nevetett fel diadalmasan. - Miért érzem úgy, hogy már nem akkora a szerelem közted és a kis barátod közt? - gúnyolódott.

 - Szakítottunk - vallottam be és ahogy kimondtam, éles fájdalom hasított a mellkasomba.

 - Sajnálom - nevette el magát. - Vagyis dehogy, örülök neki - tiporta meg a már így is darabokban lévő szívemet páros lábbal. - És ezért  hívtál? Szeretnél egy kis búfelejtő szexet?

 - Hiroto! - ejtettem ki a  nevét felháborodva. - Tudod mit? Tényleg hülyeség volt keresni - ráztam meg a fejemet csalódottan és megpróbáltam letenni a  telefont, de megállított.

 - Várj! Mit akarsz?

 - Csak... - bizonytalanodtam el. - Talán csak beszélgetni - suttogtam magam elé, de az éter felhangosította  a hangomat így ő is meghallotta.

 - Fél óra és ott vagyok! - jelentette ki ellentmondást nem tűrően, majd kinyomta a hívást.

Megdöbbenve néztem a kezemben tartott készülékre, mintha most látnám először. Visszapörgettem az elmúlt percekben történt beszélgetés minden mozzanatát, amitől ijedten kaptam a kezemet a számhoz. Édes Istenem, mit tettem? 

107.fejezet

Stephan

 Az előttem álló asztalon dobolva vártam, hogy végre leszálljon a várva várt gép.

 - Persze, hogy ilyenkor késik ez a szar - morogtam magam elé.

 - Nyugi, még a végén lyukat ütsz a lapjába - vigyorgott rám Ádám, de látszott rajta, hogy ő is nagyon várja már a találkozást Lorenzoval.

 A repülőtér várójában ültünk már lassan egy órája, hogy véletlenül se várakoztassuk meg Lexyéket. Úgy nézhettünk ki, mint két szerelmes tinédzser, akik az első randira várnak. Ádámra rá is illet a kora miatt, de én már túl voltam a hisztis, pattanásos időszakomon, legalábbis ezzel hitegettem magam a mai napig. Most viszont már agyamra ment minden. A gép az időjárási viszonyok miatt negyed órát késett és az idegeim ettől pattanásig feszültek. Fél percenként pislogtam a járatokat jelző táblára, hátha attól gyorsabban telik az idő.

 - Végre! - mutatott fel a mellettem ülő srác, hatalmasat sóhajtva a kijelzőre, ahol már megjelent a barátnőm gépének száma és az is, hogy leszállt.

 Egyszerre ugrottunk fel és indultunk el az érkezési kapuhoz.

 - Látod őket? - forgatta jobbra-balra a fejét Ádám ahogy a kifelé tartó embereket nézte.

 - Még nem - meredtem én is a kijáratra, majd hirtelen felderült az arcom, mert az ajtóban megjelent az eltéveszthetetlen rózsaszín raszta haj. - Ott vannak!

 Idiótaként kezdtem integetni, majd mindenkit kikerülve siettem a lányhoz, aki fáradt, de kedves mosollyal az arcán nézett rám. Mikor hozzá értem, felkaptam és megforgattam a levegőben, mint egy nyálas filmben, de most ez sem érdekelt. Túl sokáig voltam nélküle és az elutazásom napja egyre nagyobb súllyal nehezedett a vállamra. Minden percet ki akartam használni az együttlétre, mielőtt Rómába megyek. Mohón csaptam le az ajkaira és csak halványan észleltem, hogy a mellettünk álló emberek felénk fordítják a telefonjaikat és képeket készítenek rólunk. 

 - Baromira hiányoztál - fogtam a kezeim közé az arcát és próbáltam minden egyes vonását az emlékezetembe vésni.

 - Te is nekem - dőlt a mellkasomnak amiből azonnal leszűrtem, hogy nem sokat aludt az elmúlt napokban. Átöleltem és elvettem tőle a bőröndjét. Kíváncsi pillantásokkal fordultam a másik páros felé, akik furcsán méregették egymást. Kérdőn néztem a szerelmemre, aki jelezte, hogy később majd elmondja miért ez a gyászos hangulat. Vállamat megvonva elindultunk az autóm felé. Mivel zavart a csend, bekapcsoltam a rádiót és egyik kezemet Lexy combjára téve felvettem a város tempóját.

Lexy

   Frusztráló volt a két fiú közt beállt csönd. Annyira megszokott volt, hogy ők ketten mindig poénkodnak egymással, hogy most szinte megsüketültünk a hallgatásuktól. Stephan is észre vette a viselkedésükben bekövetkezett változást, de szerencsére nem kérdezett rá. Tudtam, hogy érdekli a dolog, de amíg én vagy Lolo nem mondunk semmit, nem fogja említeni. Fáradtan néztem ki az autó ablakán és figyeltem a mellettünk elsuhanó házakat. Egy pillanatra lehunytam a szemem és a következőben már Lorenzoék háza előtt álltunk. Kipattantam az autóból és nagyot ásítva segítettem kipakolni a barátomnak.

 - Még egyszer köszönöm, hogy veled mehettem - ölelt át a szöszi erősen miközben a mit sem sejtő barátja a háta mögött toporgott.

 - Én köszi, hogy eljöttél és sajnálom - simítottam végig az arcán. - Mit fogsz most csinálni? - kérdeztem, pedig az úton már elmondta, hogy mire készül, de reménykedtem benne, hogy meggondolta magát.

 - Amit elterveztem - húzta ki magát hirtelen és arca a szemem láttára vált kemény maszkká.

 - Lolo, én...

 - Ne - tette fel a kezét ezzel belém fojtva a szóáradatot. - Amit mondtam, megmondtam - zárta le a témát. - Most viszont menj, mert úgy látom a Fáraó nagyon türelmetlen - intett vigyorogva a fejével a kocsi belseje felé, ahol a barátom az összes ujjával a kormányon dobolt.

 - Vigyázz magadra, majd jelentkezem, ha kialudtam magam - nyomtam egy puszit az arcára és visszaültem az autóba. Addig integettem neki, míg el nem tűnt a szemem elől a csalódottan álldogáló Ádámmal együtt. Nagyot sóhajtva dőltem hátra az ülésben és lehunytam a szemem.

 - Most már elmondod, mi volt ez? 

 - Kicsi a világ - motyogtam, majd tekintetemmel megkerestem Stephan kíváncsian csillogó szemeit. - Utolsó nap hatalmas bulit csaptunk és meg volt hívva az összes haver - kezdtem bele a történetbe. - Az egyik srácról kiderült, hogy Ádi exe.

 - És ez miért baj? - vágott a szavamba a focista.

 - Ezzel nem is lett volna gond, csakhogy éppen Lolonak dicsekedett el azzal, hogy mikor legutóbb Ádám otthon volt, megint összejöttek egy éjszakára. Nem tudta a szerencsétlen, hogy pont a mostani barátjának meséli el a történetet.

 - Megcsalta? - emelte magasba a szemöldökét a barátom. - Pedig nem néztem volna ki belőle. Annyira szerelmes a szöszibe.

 - Én is így gondoltam. De még ha csak egy éjszakára is kellett neki a fiú, akkor is belegázolt Lorenzo lelkébe. Lehet, hogy azt gondolta, elég messze van ahhoz, hogy kitudódjon - nyeltem nagyot, mert eszembe jutott, hogy nem sokára minket is hatalmas távolság választ majd el egymástól. Barátom mintha csak érezte volna, hogy mire gondolok, megfogta a kezemet, összekulcsolta az ujjainkat és a szájához emelte, hogy apró csókokat nyomjon az ujjperceimre.

 - Velünk ez nem fordulhat elő - jelentette ki miközben a szemembe nézett. - Mi nem ők vagyunk és én nem vagyok olyan hülye, hogy kockára tegyem a kapcsolatunkat egy ilyen idiótasággal.

 Elmosolyodtam és nehezen, de rávettem magam, hogy higgyek abban amit mondott. Talán tényleg nem lesz semmi gond. Talán sikerül valahogy átvészelnünk ezt az időszakot. Talán...