2014. április 29., kedd

40. fejezet

Stephan

Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar megismerkedek Lexy szüleivel. Az elején még ideges voltam, de aztán lassan megnyugodtam. Pánikolni akkor kezdtem csak mikor Lexy kettesben hagyott az apjával, aki éppen boxmeccset nézett. Hál istennek, valamit konyítok ehhez a sporthoz is, így hamar beszélgetésbe bonyolódtunk a férfival. Mivel azt mondták, hogy nem szereti a focit, ezt a témát kerültem. A boxban viszont ő volt otthon, ezért hamar vitába keveredtünk. Lexy nevetve jött be hozzánk. Fellélegezve vettem tudomásul a közelségét egészen addig, míg az apja csesztetésére olyat válaszolt, amitől féltékeny lettem. Mintha semmi se történt volna, behúzott a fürdőszobába, ahol nem bírtam tovább, magamhoz szorítottam és fulladásig csókoltam.
 - Nem lesz legközelebb és nem lesz semmiféle boxoló - morogtam az ajkai közé.
 - Féltékeny vagy? - nézett rám mosolyogva.
 - Nagyon. Soha nem engedlek el.
 - Nem is akarok elmenni - bújt hozzám és most ő csókolt meg engem, ami hihetetlenül jó érzés volt.
  Megint megzavartak minket. Kivágódott az ajtó és az öccsei néztek ránk döbbenten. A kicsi valami versikének tűnő dolgot szavalt, miközben nevetett.
 - Mit mondott a kicsi? - fordultam Lexyhez, aki kihúzott a folyosóra.
 - Ez egy idióta magyar vers, ami a szerelmesekről szól, hogy mindig veszekednek.
 - Szerelmesek vagyunk? - kérdeztem tőle boldogan, mert eddig még nem beszéltünk erről.
 - Igen - mondta és megint kaptam egy puszit a számra.
 - Fúj - jelent meg mögöttünk Dárius. - Most már mindig ezt fogjátok csinálni?
  Lexy elmagyarázta neki, hogy majd ha ő is ezt csinálja, akkor élvezni fogja.
 - Ja. Persze - húzta el a száját a srác, majd lelépett.
 - Bírom a családodat - nevettem a lányra. - Olyanok, mint egy igazi olasz család.
 Lexy ecsetelni kezdte, hogy az apja lehetne Don Corleone és annyira beleélte magát, hogy észre sem vette azt az apró mozdulatot ami engem az őrületbe kergetett, megnyalta a kiszáradt ajkait. Nem bírtam magammal, így megint megízleltem édes ízét.
 - Gyerekek a vacsorát faljátok fel, ne egymást - szólt ránk az anyukája, de látszott rajta, hogy nem zavarja a dolog.
  Egymásra néztünk és elnevettük magunkat. Átkaroltam a derekát és így léptünk be a konyhába. Lexy mellé ültem és már nem éreztem magam zavarban, tényleg olyan volt, mintha a családhoz tartoznék. Jó hangulatban fogyasztottuk el a vacsorát, ami finom volt. Lexy segített az anyukájának leszedni az asztalt, én pedig megint ott maradtam az apjával. Nem tudom miért, de az elmém viccesnek találta, hogy különböző képeket vetít nekem a Keresztapából. Nagy hangsúlyt fektetve a levágott lófejre.
 - Tényleg focista vagy? - nézett rám a férfi, én pedig majdnem elnevettem magam. Most már tuti, hogy nem szereti a futballt.
 - Igen, csatár vagyok a Milánnál.
 - Ezenkívül van még valami rendes szakmád, mert gondolom ezt nem tudod a végtelenségig csinálni? Van valami B terved? - szegezte nekem a kérdéseit. Lehet, hogy zavarba akart hozni, de nem sikerült neki.
 - A sport mellett egyetemre járok.
 - Az jó - hümmögött magában. - És mi leszel, ha nagy leszel? - nézett rám megenyhült arccal.
 - Szeretnék edző lenni, itt a Milánnál.
 - Felnőtt vagy gyerek csapatnál?
 - Inkább gyerekeknél. Ők sokkal fogékonyabbak, szófogadóbbak, na meg nem hisztiznek annyit, mint a nagyok - vigyorogtam, mert eszembe jutottak Balotelli dühkitörései.
 - Van testvéred?
 - Van egy bátyám, Manuel. Ő a menedzserem is egyben. Anyukám olasz, apukám egyiptomi - válaszoltam a még fel sem tette kérdésére is.
 - Itt vagyok, végeztünk - lépett be Lexy, miközben a nadrágjába törölte a kezét. - Elmosogattunk.
  Mellém akart ülni, de inkább az ölembe húztam. Elvörösödött és félve nézett az apjára, aki csak egy pici mosollyal a szája sarkában jelezte, hogy nem zavarja a dolog.
 - Felmegyünk a szobámba - pattant fel a lány és a kezemet megfogva húzott fel az emeletre.
 - Nem akartam megenni - kiáltott utánunk az apja, amin jót mosolyogtunk mindketten.
 - Bocsi apa miatt, de ő már csak ilyen - forgatta meg a szemeit. - Félti a lányát.
 - Meg is értem - öleltem át a derekát és közelebb húztam magamhoz. - Ha nekem ilyen szép lányom lenne, én is félteném - adtam minden szó után egy puszit a szájára. Úgy éreztem magam, mint egy narkós aki nem tud meglenni kábítószer nélkül. Nekem Lexy ajka volt a kábítószer.
 - Holnap lesz meccsed? - kérdezte hirtelen témát váltva.
 - Igen, miért? - értetlenkedtem.
 - Mert fél tíz van és ha nem pihened ki magad rendesen, én leszek az oka, hogy fáradtan játszol - simított végig a karomon.
  Jól esett, hogy aggódik értem, de nehezemre esett még elválni tőle.
 - Kidobsz? - néztem nevetve a szemeibe.
 - Muszáj - vette a lapot - tudod, most jön a boxoló barátom és nem akarom, hogy találkozzatok - incselkedett velem, mire engem megint elöntött a féltékenység, pedig tudtam, hogy csak hülyéskedik. Ajkaimat a nyakára tapasztottam és megszívtam a vékony, érzékeny bőrt. Szép nagy lila foltot hagytam magam után, megjelölve a lányt, hogy ő az enyém. Lexy apró nyögéssel adta tudtomra, hogy tetszik neki amit csinálok. Számat az övéhez vezettem és vadul csókolni kezdtem. Körmei a tarkómba vájtak, míg teste nekem feszült és készségesen hagyta, hogy leigázzam. Levegő után kapkodva váltunk el egymástól. Lexy arca kipirult, szemei csillogtak, ajka duzzadt volt az előző csóktól és a nyakán ott virított a jelem. Elléptem tőle, mert éreztem, hogy az önuralmam vékony cérnája bármikor elpattanhat. Olyan hatással volt rám ez az ártatlan lány, mint eddig még soha senki.
 - Mennem kell - mondtam neki rekedten.
 - Jó - nyögte ki ő is. - Kikísérlek.
  Lesétáltunk a lépcsőn és az ajtónál megálltunk.
 - Kijössz holnap a meccsre? - simítottam végig vérvörös ajkain a a hüvelykujjammal.
 - Kimenjek? - nézett rám pimaszul.
 - Szeretném - vallottam be neki. - Ha tudom, hogy te is ott vagy, jobban fog menni a játék.
 - Honnan vagy ebben ilyen biztos?
 - Érzem.
 - Akkor mindenképp ott leszek - mosolygott rám. - De most már menj és pihenj, mert Kaká tényleg kinyír engem, ha miattam elalszol a pályán.
 - Látlak még a meccs előtt? - öleltem át és a hajába fúrtam az orrom, hogy betudjam szívni az illatát.
 - Megpróbálok beszökni - kuncogott fel édesen. - Jó éjt Stephan és vigyázz magadra hazafelé!
 - Szép álmokat Kicsim - adtam egy puszit a szájára és elindultam az autómhoz. Ahogy kinyitottam az ajtaját, még visszafordultam a lány felé. Mosolyogva integetett egészen addig, míg ki nem hajtottam a parkolóból és el nem tűntem a szeme elől.
  Otthon nevetve olvastam anya levelét, hogy részletes beszámolót fog kérni, ha találkozunk. Jókedvűen lezuhanyoztam és boldog mosollyal az arcomon aludtam el.

2014. április 25., péntek

39. fejezet

Lexy

  Éreztem, hogy teste megmerevedik, a tenyere nyirkos lesz ahogy közelítünk a családomhoz.
 - Sziasztok! - köszöntem hangosan, mire mindenki felénk fordult.
 - Ciao Stephan - szaladtak hozzá az tesóim és lekezeltek vele. - Ma is megyünk edzeni?
 - Nem - szólt rájuk anya, miután elszakította a tekintetét összefonódó ujjainkról. - Rendet raktok a szobátokban!
 - De anyaaa! - kezdtek volna nyafogni, de ő nem hagyta magát.
 - Most! - nézett rájuk úgy, hogy azt még Balotelli is megirigyelné tőle.
  A fiúk elkámpicsorodva kullogtak fel a lépcsőn, mert tudták, hogy ilyenkor kár a gőzért.
 - Apa, anya - fordultam a szüleimhez és hazudnék ha azt mondanám, hogy nyugodt volt a hangom. - Ő itt Stephan El Shaarawy... a barátom - nyögtem ki a végén és hogy bátorságot merítsek, felnéztem az arcára, amire egy apró mosoly ült ki.
 - Ciao - lépett közelebb apukám és a kezét nyújtotta a zavarban lévő srácnak. Erőfitogtatásként megszoríthatta a kezét, mert éreztem Stephanon, hogy megrándul egy kicsit, de meg sem szólalt. Rezzenéstelen arccal állta ki apa próbáját. - Hol láttalak már? - nézte elgondolkodva a fiút.
 - Talán a lányod szobájának a falán? - nézett rá vigyorogva anya. - Ő a Fáraó. Tudod? Focista a Milánnál - magyarázta apának, mintha egy kisgyerek lenne. - Bocs, de a férjem nem szereti a focit. Amúgy Bianca vagyok - mutatkozott be.
 - Nem a focit, csak a focistákat - morgott apa. - Abból is csak azokat akik után csöpög a nyálad, mint mondjuk az a szőrös majom és a nyálgép - dohogott.
 - Nevük is van - csattant fel anya. - Sergio Ramos és Cristiano Ronaldo. Amúgy meg te is vagy olyan szőrös, mint Ramos - bújt apához - és ha jól emlékszem, akkor egyenlőre a te feleséged vagyok és nem az övé. Úgyhogy ne féltékenykedj - csókolta meg a férjét.
  Ránéztem Stephanra, aki vigyorogva figyelte a szüleimet.
 - Ne haragudj, de néha nem tudom kik a felnőttek ebben a családban - sóhajtottam fel színpadiasan.
 - Hallottam ám - engedte el apát anya. - Itt maradsz vacsorára? - nézett aztán kedvesen a barátomra.
 - Ha nem zavarok, akkor szívesen - ölelte át a derekamat, amit anya somolyogva, míg apa összeszűkített szemmel nézett.
 - Ha így lenne, nem kérdeztem volna meg. Első számú szabály a Silver családban - oktatta ki anya - érezd magad otthon. Ha éhes vagy szólsz, mint a többiek, mert innentől fogva te is a családhoz tartozol.
 - Köszönöm - vigyorodott el Stephan. - És a második?
 - Majd idővel megtudod - veregette meg a focista arcát anya. - De a legfontosabbat már most jegyezd meg - nézett aztán a fiúra. - Aki megbántja Lexyt, azzal saját kezűleg ásatjuk meg a sírját.
 - Nincs szándékomban fiatalon meghalni - nézett rá komolyan a barátom.
 - Helyes - vigyorodott el anya újra. - Szereted a lasagnét? - váltott hirtelen témát.
 - Nagyon - bólogatott a kérdezett.
 - Akkor jó - indult meg anya a konyha felé. - Lexy, gyere segíts! - nézett még rám. - Hagyd a fiúkat beszélgetni!
  Sikerült visszafojtanom a nevetésemet, mikor megláttam Stephan rémült tekintetét.
 - Csak nyugi - súgtam a fülébe és egy puszit nyomtam az arcára. - Nem olyan emberevő, mint amilyennek látszik - vigyorogtam rá, majd anya után siettem, aki már javában készítette a kaját.
 - Kérdezzek, vagy mesélsz? - vigyorgott rám, miközben a szószt kevergette a tűzhelyen.
 - Inkább mesélek - ültem le az egyik székre. Nagyvonalakban elmondtam neki a szülinapom óta történt dolgokat, egészen máig.
 - Akkor most együtt vagytok? - ült le mellém.
 - Igen - bólintottam.
 - És milyen? Mármint milyen érzés, hogy van egy ilyen pasid? - nézett rám kíváncsian. Na igen, mi mindent megbeszélünk egymással.
 - Eszméletlen - borultam az asztalra. - Félek, hogy ez csak egy álom és előbb-utóbb felébredek.
  Gonoszul belecsípett a karomba és mikor magyarul káromkodva simogattam a fájó pontot, elvigyorodott.
 - Nem álom.
 - Kösz, de ezt eddig is tudtam - durcáztam be.
 - De azért tudatosítottam benned - nevetett fel. - Na menj és nézd meg, hogy apád egyben hagyta-e a lovagodat - bökött a nappali felé. - Szólj nekik, hogy vályúhoz, addig én megterítek.
  Halkan lépdeltem a szoba felé, ahol a két, számomra fontos férfit tudtam. Már messziről hallottam, hogy valamin vitatkoznak. Idegesen léptem be a helységbe, de aztán elnevettem magam, mikor felfogtam, hogy mi a vita tárgya.
 - Szerintem Lennox Lewis jobb volt, mint Tyson - hallottam a barátom szájából.
 - Egy frászt! Tysont el kellett takarítani az útból, mert nem volt ember aki letudta volna győzni. Ráuszítottak egy kurvát és ezzel tönkre is tették a karrierjét - pattogott apa.
 - Na, helyben vagyunk - jeleztem, hogy én is itt vagyok. Stephan arcára megkönnyebbült mosoly ült ki, míg apa durcásan fordult a tévé felé, ahol régi boxmeccsek mentek.
 - Igazán találhattál volna valaki olyat, aki ért is a boxhoz és nem egy szakbarbár.
 - Legközelebb boxolóval jövök össze, hogy te is boldog legyél - forgattam meg a szemeimet. - Amúgy anya üzeni, hogy kész a vacsi - fogtam meg Stephan kezét és elhúztam a fürdőszobába, kezet mosni. Amint becsukódott mögöttünk az ajtó, határozottan magához húzott és akaratosan a számra tapadt.
 - Nem lesz legközelebb és nem lesz semmiféle boxoló - lihegte, miután kifulladásig csókolt.
 - Féltékeny vagy? - nevettem fel mikor rájöttem, hogy mi baja.
 - Nagyon - vallotta be. - Soha nem engedlek el.
 - Nem is akarok elmenni - bújtam hozzá és most én csókoltam meg. Kivágódott a fürdőszoba ajtó, ahol a két öcsém lesokkolva nézett összefonódó párosunkra. Medox tért magához hamarabb és egy idétlen magyar mondókába kezdett.
 - Két szerelmes pár, mindig együtt jár. Egy tányérból esznek, mindig összevesznek!
  Elnevettem magam és elhúztam a ledöbbent focistát az öcséim közeléből.
 - Mit mondott a kicsi? - kérdezte kíváncsian.
 - Nagyjából lefordítottam neki a szöveget, amin jót mosolygott.
 - Szerelmesek vagyunk? - nézett aztán rám csillogó szemekkel.
 - Igen - pusziltam szájon.
 - Fúj - hallatszott a hátunk mögül Dárius hangja. - Most már mindig ezt fogjátok csinálni?
 - Ne fújjogj! - löktem vállba. - Majd, ha te is ezt csinálod, rájössz, hogy nem is olyan rossz.
 - Ja. Persze! - bólogatott gúnyosan, majd otthagyott minket.
 - Bírom a családodat - vigyorodott el Stephan. - Olyanok, mint egy vérbeli olasz família.
 - Maffia család. Apa, mint Don Corleone... - kuncogtam fel, de tovább nem jutottam, mert ajkait az enyémeknek nyomta és újra elmerültünk egymásban.
 - Gyerekek, a vacsorát faljátok fel, ne egymást! - jelent meg anya a konyhaajtóban vigyorogva, majd vissza is húzódott.
  Stephannal egymásra néztünk és kitört belőlünk a nevetés. Örültem, hogy a családom elfogadta őt.

2014. április 23., szerda

38. fejezet

Lexy

   Első gondolatom az volt, hogy megölöm a barátomat, mikor megláttam Stephannal az ajtóban. Elárulva éreztem magam, egészen addig, míg meg nem éreztem a focista csókját a számon. Az első pillanatban ledermedtem, de aztán készségesen visszacsókoltam, kezeimet felcsúsztatva a tarkójára. Nem tudom meddig lehettünk egybeforrva, de a szédülésből ítélve ami az oxigénhiány miatt tört rám, elég sokáig.
 - Hiányoztál - suttogta és én nem akartam hinni a füleimnek.
 - Te is - vallottam be aztán.
  Miután egyszerre mondtuk ki, hogy beszélnünk kell, felvezettem a szobámba és leültünk az ágyra. Érdeklődve nézett körül és szerintem zavarában a fociról kezdett beszélgetni. Mikor megemlítettem Boatenget, a szeme furcsán megcsillant, de nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget. Aztán már nem kerülhettem el a kérdést, amit egyenesen a szemembe nézve tett fel. Zavartan próbáltam neki elmagyarázni, hogy miért félek ettől az egésztől, de ő csak megfogta a kezemet.
 - Tudom, Lorenzo elmondta.
  Ez volt az a pillanat mikor különböző elhalálozási módok fordultak meg a fejemben amivel a szőke srácot a túlvilágra segíthetem.
  Még jobban összezavarodva habogtam neki a félelmeimről amiért ő csak átölelt és biztosított róla, hogy tud várni. A szívem majd kiugrott a helyéről, mikor az államnál fogva maga felé fordított és megcsókolt. Azt hittem a karjai közt halok meg a rengeteg érzéstől ami elöntötte a testemet és a szívemet. Mintha az ő érzései is bennem kavarogtak volna. Mikor elszakadtunk egymástól a hiánya elemi erővel tört rám és ezt egy halk sóhajjal adtam tudtára. Elmosolyodott, amitől kisfiús arca még édesebb lett. Kezei közé fogta az arcomat, elmondta mennyire szeretné, ha a barátnője lennék miközben a szemei könyörgőn fúródtak az enyémekbe. Néhány pillanatig eltartott míg leküzdöttem a félelmeimet, majd felé hajolva egy apró csókot nyomtam a puha ajkaira. Arcán először a döbbenet aztán a remény csillant meg.
 - Ez azt jelenti?
 - Igen - mosolyodtam el. - Leszek a barátnőd.
 - Istenem, köszönöm - ugrott fel az ágyról és magához rántott. Ajkai rám tapadtak és olyan heves vággyal csókolt meg, hogy a vérem másodpercek alatt felforrt. Nem akartam tőle elválni. Örökké érezni akartam őt. Édes ízét, puha ajkait amiket annyira mesterien mozgatott az enyémeken, hogy az őrület szélére kergetett vele. Nyelvét, ami bársonyként ölelte körbe az enyémet és vadító táncba hívta azt. Mosolyogva váltunk szét. Szemem kinyitva, rózsaszín ködfelhő vett körbe.
 - Azt hiszem, ez életem legboldogabb napja - túrt a hajamba és én elvesztem csillogó szemeiben.
 - Bolond vagy - bújtam hozzá, hogy elrejtsem a feltörő vágyaimat előle. - Te is beszélni akartál valamiről - emeltem fel a fejem mikor már úgy éreztem ránézhetek anélkül, hogy felgyújtanám lángoló tekintetemmel.
  Az ölébe húzott és elmondta, hogy most csak velem, a barátnőjével akar lenni. Már magát a szót is szenvedéllyel ejtette ki a száján. Elpirultam, szemeimet összeszorítva még jobban hozzá bújtam, elrejtve előle mit váltanak ki belőlem a szavai. A nyakához bújva magamba szívtam férfias illatát és próbáltam visszafogni magam, hogy ne csókoljam végig. Mielőtt hülyeséget csinálhattam volna, megszólalt a telefonja. Megkönnyebbülve álltam fel az öléből míg ő morcosan fogadta a hívást. A laptopomhoz léptem és normalizáltam a légzésemet. Végre tisztán tudtam gondolkodni, ami Stephan ölében nehezen ment.
 - Minden a legnagyobb rendben - mondta a telefonba és a hangja boldogságról árulkodott. Még mindig nehéz volt elhinnem, hogy mindezt én váltom ki belőle.
 - Igen, nekem lett a legszebb barátnőm a földön - mondta, miközben végig engem nézett. Megforgattam a szemeimet és elfordultam tőle, de a szám mosolyra húzódott.
  Míg ő befejezte a beszélgetést, addig azon gondolkodtam, hogy miért pont én vagyok a szerencsés, hogy egy ilyen pasi a barátom. Mivel érdemeltem ki?
 - Kaká volt - ölelt át hátulról és belecsókolt a nyakamba, amitől a lábaim kocsonyásodni kezdtek. - Gratulál nekünk és anya is - tette hozzá.
  Megpördültem a karjai közt.
 - Anyukád...tudja? - nyeltem nagyot.
 - Igen és már nagyon szeretné megismerni azt a lányt, aki elvette a kisfia eszét - simított végig a hajamon. Leolvashatta az érzéseket az arcomról, mert vigyorogva magához húzott. - Nyugi, tetszeni fogsz neki. Te mindenkit pillanatok alatt meghódítasz.
  A csendben ami ránk ereszkedett meghallottuk a bejárati ajtó nyitódását és ezzel együtt a családom érkezését. Felnéztem Stephanra, aki elsápadva egy nyögést hallatott.
 - Nyugi, tetszeni fogsz nekik - vigyorogtam rá gonoszul, megismételve előző mondatát és kézen fogva levezettem a nappaliba.

2014. április 20., vasárnap

2014. április 17., csütörtök

37. fejezet

Stephan

   A szívem majd kiugrott a helyéről, mikor kinyílt az ajtó. Mikor rám nézett, még a megkezdett mondatban is megakadt. Lorenzo vigyorogva távozott, begyűjtve egy életveszélyes fenyegetést. Nem tudtam mit tegyek, mert annyira lekötött a lány bámulása. Hogy lehet valaki ennyire elbűvölő? Szemei az ijedtségtől és a meglepetéstől hatalmasra nyíltak, a száját dacosan összeszorította. Hirtelen cselekedtem mikor magamhoz rántottam és megcsókoltam. A kezdeti ellenállását nagyon hamar elfelejtette mikor nyelvemet végighúztam alsó ajkán, bejutásért könyörögve, amit megadott. Forró csókban forrtunk össze és addig nem váltunk el, míg a levegőhiány rá nem kényszerített. Homlokomat az övének döntöttem és próbáltam normalizálni ziháló mellkasom mozgását. Kezem a derekán pihent, így tartva őt a legközelebb magamhoz.
 - Hiányoztál - csúszott ki a számon, mire ő hitetlen tekintettel nézett a szemembe, a hazugság apró jeleit keresve.
 - Te is - suttogta, miután nem talált semmi erre utaló nyomot.
 - Beszélnünk kell - szólaltunk meg egyszerre, majd felnevettünk.
 - Gyere! - fogta meg a kezem és behúzott a lakásba. Követtem, bár szerintem a mostani állapotomban még a pokolba is utána mentem volna. Felvezetett a szobájába és leültünk az ágyára. Kíváncsian néztem körül az apró, de annál barátságosabb helységben. Minden Lexyt tükrözte. A narancssárga falak, a japán motívumok és persze az elmaradhatatlan focis poszterek.
 - Szereted az angol focit? - néztem döbbenten a lányra.
 - Igen - vonta meg a vállát. - Miért?
 - Semmi, csak furcsa. Oké, hogy a spanyolért oda vagy - mutattam a Barca játékosaira elhúzva a számat -, mert az szép, de az angol az kemény és csúnya.
 - Az olasz is kemény és abszolút nem pörgős, mégis szeretem.
 - Szóval minden régióban van kedvenced?
 - Igen, de van amit csak egy-két játékos miatt nézek.
 - Például? - néztem rá kíváncsian.
 - Ott a Shalke, csak is Prince miatt vagyok kíváncsi a meccsekre, ha nem játszik, végig sem nézem - sütötte le a szemeit.
 - Bejön neked? - kérdeztem féltékenységtől csöpögő hangon.
 - Dehogy is - nevetett fel. - Inkább csak azért szeretem, mert valaha a Milánhoz tartozott és tudom, hogy jó barátok voltatok - magyarázta édesen. Hihetetlen volt, egyszerűen nem tudtam levenni a szemeimet róla. - De nem erről akartál velem beszélni, vagy igen? - nézett rám pimaszul.
 - Nem. Ezt ráérek később is megtudni. Most sokkal fontosabb, hogy megtudjam, gondolkodtál-e a kérdésemen?
 Láttam, hogy nem éri váratlanul a dolog, de mégis először elsápadt majd elpirult.
 - I-igen - nyögte ki nagysokára, amit nekem kínszenvedés volt kivárni.
 - És? - sürgettem, hogy minél hamarabb túl legyünk rajta.
 - Nézd - kezdte komolyan, ami semmi jóval nem kecsegtetett -, jobb, ha már előtte tisztázunk pár dolgot - mondta, miközben a kezeit tördelte. - Én még... nekem soha... - akadozott el a hangja és rettentő zavarba jött.
 - Tudom - simítottam rá a kezére, hogy hagyja abba az önkínzást. - Lorenzo elmondta.
 - Most már tuti megölöm - sóhajtott fel.
 - Ne bántsd, csak segíteni akart - védtem be rögtön a szőke srácot.
 - Szóval akkor tudod, hogy miért félek ettől az egésztől?
 - Nincs mitől - húzódtam hozzá közelebb. - Nekem nem számít. Sőt büszke leszek rá, ha úgy döntesz, hogy én lehetek az első barátod - simítottam végig az arcán.
 - De te... szóval felnőtt férfi vagy és vannak... elvárásaid, vágyaid - fordította el a fejét pipacsvörösen. - Nem hiszem, hogy képes leszek ezeknek eleget tenni, legalábbis még nem.
 - Ó, te butus - nevettem fel és magamhoz öleltem. - Köztünk ez nem erről szól. Persze, az csak a hab lesz a tortán ha egyszer eljutunk odáig, de én tudok várni. Rád megéri - emeltem fel az állát, hogy belenézhessek a szemeibe, amik még mindig hitetlenül csillogtak. Hogy meggyőzzem igazamról, óvatosan az ajkaira hajoltam. Úgy tartottam a karjaimban, mint egy porcelánbabát, aki bármelyik pillanatban eltörhet. Az összes érzelmemet belesűrítettem ebbe a csókba, majd mielőtt elveszthettem volna a fejem, megszakítottam. Egy apró, csalódott sóhaj szaladt ki Lexy ajkai közül, ami megmosolyogtatott.
 - Higgy nekem - fogtam a kezeim közé az arcát. - A világon nem akarok semmit jobban, minthogy a barátnőmnek mondhassalak.
 Láttam rajta, hogy még mindig nehezen hisz nekem, de aztán elmosolyodott és hozzám hajolva egy apró puszit nyomott a számra. Meglepődve néztem rá.
 - Ez azt jelenti...? - kérdeztem reménykedve.
 - Igen - bólintott nevetve. - Igen, leszek a barátnőd.
 - Istenem, köszönöm - álltam fel és magamhoz rántottam. Újra megcsókoltam, de most már úgy, hogy tudtam, hozzám tartozik. Ez a csók hosszabb és szenvedélyesebb volt, mint az előző. Minden gát átszakadt bennem, elsodorva a kétségeket. Mikor elváltunk egymástól nevetve néztem rá.
 - Azt hiszem, ez életem legboldogabb napja - túrtam a rasztái közé.
 - Bolond vagy - fúrta a fejét a mellkasomba, ami hihetetlen boldogsággal töltött el. - Te is beszélni akartál valamiről - emelte fel a fejét és kérdőn nézett rám.
 - Az várhat - ültem le vele az ágyra és az ölembe húztam. - Most inkább kiakarom élvezni a pillanatot, hogy a gyönyörű barátnőmmel lehetek.
 Megint elpirult. Átölelte a nyakamat és hozzám bújt, nem is sejtve, hogy milyen érzéseket vált ki belőlem a közelsége. Ha így haladunk,nagyon nehéz lesz betartanom az ígéretemet.
  Telefonom csörgése szakította félbe a meghitt pillanatunkat. Mérgesen nyúltam a készülékért, miközben Lexy felállt és az asztalán álló laptopjához lépett.
 - Igen? - fogadtam a hívást anélkül, hogy megnéztem volna ki keres.
 - Na mi van már? - hallottam meg Kaká izgatott hangját. Elvigyorodtam mikor arra gondoltam, hogy anya és ő már tűkön ülve várják a fejleményeket.
 - Minden a legnagyobb rendben - mondtam boldogan a telefonba, miközben a tekintetemet fogva tartotta Lexy piros arca.
 - Együtt vagytok? - kíváncsiskodott tovább a brazil.
 - Igen - néztem továbbra is a lány íriszeibe - nekem lett a legszebb barátnőm a világon.
  Felnevettem mikor láttam, hogy Lexy szemét forgatva elfordul tőlem, de az ajkán játszó mosolyt nem tudta elrejteni.
 - Gratulálok Tesó! - hallottam meg Kaká nevető hangját. - Vigyázz rá! - szólt még a figyelmeztetés, de teljesen felesleges volt. Anélkül is tudtam, hogy mi a dolgom. Óvni, szeretni azt a tündért aki a világ legboldogabb férfijává tett azzal, hogy a barátnőm lett.

2014. április 15., kedd

36. fejezet

Lorenzo

   Ahogy néztem Lexy szomorú arcát, rájöttem, hogy nem hagyhatom, hogy a barátom a bizonytalansága miatt boldogtalan legyen.
 - Megígértem anyáéknak, hogy segítek nekik a kávézóban - füllentettem és közben felálltam a lány mellől.
 - Már mész is? - nézett rám meglepődve.
 - Muszáj, de ha végeztem visszajövök.
 - Ne segítsek? Ketten hamarabb végeznénk - kérdezte reménykedve.
 - Kösz, de nem kell - szabadkoztam és éreztem, ha nem indulok el, akkor rájön, hogy csak kamuzok.
 - Hát jó - vonta meg a vállát. - Addig foglalkozom egy kicsit a blogommal.
  Adtam egy puszit az arcára és már le is léptem. Siettem ahogy csak tudtam, amíg még éreztem magamban annyi bátorságot, hogy a focista elé álljak.
  A házunktól nem messze, az új lakóparkhoz vettem az irányt. Tudtam, hogy ott lakik a Stephan, hiszen én is rajongója voltam a csapatnak, így minden fontos információ a birtokomban volt. Idegesen nyomtam meg a csengőt és vártam, hogy kinyíljon az ajtó. Amikor ez megtörtént, azonnal letámadtam az ott állót.
 - Ö...Ciao! - köszönt döbbenten.
 - Ciao, Fáraó! Beszélnünk kell! - toltam el az utamból és határozottnak tűnő léptekkel megindultam a lakás belseje felé. Pár méter után a konyhában találtam magam, ahol legnagyobb megdöbbenésemre ott ült Kaká és egy idegen nő. Bár ahogy jobban megnéztem, mintha ismerős lett volna az újságokból. Ahogy beléptem, kíváncsian fordultak felém.
 - Szia Lorenzo! - mosolyodott el a brazil. - Sabri, bemutatom neked Lexy legjobb barátját - nézett a nőre, aki furcsán méregetni kezdett.
 - Lorenzo Cassano - nyújtottam neki kezet, amit elfogadott és ő is bemutatkozott.
 - Sabri El Shaarawy.
  Tehát ezért volt ismerős, ő Stephan anyukája.
 - Látom, megismerkedtetek - ért utol a Fáraó.
 - Igen - bólintott a nő.
 - Minek köszönhetem a látogatásodat? - nézett rám kérdőn Stephan, mire a többiek is kíváncsian fordultak felém.
 - Ö...hát...szóval - kezdtem nyökögni, mert a bátorságom egy pillanat alatt elszállt, mikor rájöttem, hogy nem vagyunk egyedül.
 - Lexyvel van gond? Ugye nem történt baja? - pislogott rám ijedten a srác.
 - Semmi baja - vigyorodtam el a reakciója láttán, ami elárulta, hogy nem csak hülyíti a barátomat, hanem érez is iránta valamit. - Legalább is az előbb még jól volt, mikor otthagytam az ágyán.
 - Az ágyán? - emelte fel a szemöldökét a nő.
 - Anya! - forgatta meg a szemeit Stephan. - Lolo meleg - közölte vele úgy, mintha csak azt mondaná, hogy esik az eső.
 - Ó -  lepődött meg a megszólított és az arca máris barátságosabb lett felém. - Ne haragudj, de én azt hittem...
 - Mit, hogy Lexy engem hülyít, miközben egy másik srác bújik ki mellőle az ágyból? - kérdezte mérgesen a fiú.
 - Nyugi kölyök - szólt rá Kaká. - El kell ismerned, hogy elég kétértelmű volt, amit Lorenzo mondott.
 - Igaz - higgadt le egy pillanat alatt. - Bocs anya.
 - Én is elnézést kérek, ha ennyire félre érthető voltam - néztem rájuk.
 - Semmi gond, de mond már, hogy miért jöttél, mert az ajtóban azt mondtad, beszélnünk kell - nyomta meg az utolsó szót.
 - I-igen - dadogtam, miközben idegesen néztem a két nem várt személyre.
 - Szerintem - tette Stephan karjára a kezét Sabri - Lorenzo négyszemközt szeretne beszélni veled.
  Hálásan pislogtam a nőre, aki ennyiből is megértette, hogy mit szeretnék.
 - Ó, basszus - csapott a homlokára a fiú. - Gyere! - szólt rám és én követtem egy szobába, ami a hálója lehetett, a hatalmas franciaágyból ítélve. Nagyot nyeltem, mikor megláttam a szanaszét dobált ruháit, köztük egy fekete Calvin Klein boxert.
 - Bocsi, de nem vártam vendéget - kapkodta össze a cuccait mikor meglátta, hogy mit nézek.
 - Én kérek elnézést, hogy csak így rád törtem, de... - nem tudtam, hogyan folytassam.
 - Lolo, ne húzd az agyam! - szólt rám erélyesebben.
 - Oké - sóhajtottam fel. - Szóval a tegnap estéről van szó.
 - Elmesélte? - roskadt le az ágy szélére.
 - Igen - bólintottam. - Tudom, miért kért időt.
   Mondatomra felkapta a fejét és várakozva nézett rám.
 - Ezért ki fog nyírni - suttogtam magamnak, de aztán belevágtam. - Nehéz lesz elhinni amit mondok, de hidd el, hogy igaz. Lexynek még nem volt barátja, előtted még csak egyszer csókolózott. Azt hiszi, hogy mivel te tapasztaltabb vagy ezen a téren, ő kevés lenne neked. Amúgy is kisebbségi komplexusa van. Az már csak a hab a tortán, hogy te híres vagy, ő meg egy átlagos lány és képtelen felfogni, hogy komolyak lennének a szándékaid - hadartam el gyorsan. - Mert ugye komolyak? - kérdeztem rá, de válasz egyenlőre nem érkezett.
  A srác letaglózva ült az ágyon és elkerekedett szemekkel nézett rám szótlanul. Úgy éreztem, hogy most csesztem el mindent. Nem kellett volna beleavatkoznom, mert most döntöttem romba Lexy életét. Aztán Stephan arcára hatalmas vigyor ült ki, amit nem tudtam hova tenni.
 - Komolyan mondod, hogy még soha...? - nézett rám csillogó szemekkel, mire félve bólintottam.- Istenem - sóhajtott fel. - Ilyen nincs csak a mesében. Csípj meg! - mutatta felém a karját, majd mikor megtettem amit kért, még mindig vigyorogva simogatta a fájó pontot. - Én azt hittem, hogy valamivel elszúrtam. Az is megfordult a fejemben, hogy csak játszik velem. Eszembe se jutott, hogy ez lehet a háttérben - magyarázta boldogan. - Így már mindent értek. Anyának igaza volt.
 - Hogy jön ide az anyukád? - kérdeztem félve, mert úgy viselkedett, mint akinek elmentek otthonról.
 - Mielőtt berobbantál volna, Lexyről beszélgettünk és ő láttatlanban is azt mondta, amit te most megerősítettél.
 - Az anyai ösztön működésbe lépett - vigyorodtam el. - De akkor miért nézett rám olyan furcsán?
 - Mert ő az anyukám és azt hitte, hogy Lexy is olyan, mint a többiek és csak a hírességet látja bennem. Félt  az újabb csalódástól engem - rántotta meg a vállát.
 - Most mit fogsz csinálni? - kérdeztem, a boldogságtól sugárzó sráctól.
 - Meg akarom győzni róla, hogy kell nekem és nem érdekelnek a félelmei. Együtt túllépünk rajtuk.
 - Hogy akarod ezt véghez vinni, mert Lexy igen makacs tud lenni?
 - Gőzöm sincs - vonta meg a vállát, majd elvigyorodott -, de elég jó vagyok rögtönzésből.
  Elnevettem magam. Jókedvűen tértünk vissza a konyhába hagyott személyekhez.
 - Anya, te egy zseni vagy! - nyomott puszit Sabri arcára Stephan.
 - Tudom - nevetett fel a nő. - De miért is?
 - Mert minden amit mondtál, igaz. Lexy azért kért időt, mert fél. Fél attól, hogy csak játszom vele és fél, mert tényleg nem járt még senkivel.
  Kaká döbbenten hallgatta a csapattársát, aztán rám nézett megerősítésért. Bólintottam, hogy tudja, igaz amit hallott.
 - Most el kell mennem - kapta fel a kulcsait a srác. Senki nem kérdezte, hogy kihez és hova, mert tudtuk.
 - Veled megyek! - jelentettem ki. - Nem biztos, hogy most beengedne téged.
  Beleegyezően bólintott, majd elköszöntünk Sabritól és Kakától, akik megígérték, hogy megvárják a fejleményeket.
  A garázsban beültünk Stephan autójába és elindultunk a célunk felé. Láttam a focistán, hogy ideges, ami teljesen érthető volt ebben a szituációban.
 - Mi van, ha átgondolta és nemet mond? - kérdezte egyszer csak.
 - Ne reménykedj - kötözködtem vele, hogy oldjam a feszültségét.
 - De mi van ha...
 - Nézd Stephan! - torkoltam le. - Lexy szeret téged, nem hiszem, hogy elutasítana.
 - Mit mondtál? - kapta rám a tekintetét és a szemeiből sütött a hitetlenség. - Szeret?
 Ó, basszus, most már biztosan halott ember vagyok, tehát mindegy, hogy mit mondok el - sóhajtottam magamban.
 - Te tényleg ennyire vak vagy? - csóváltam meg a fejem. - Csókolózott veled, ergo érzelmeket táplál irántad és hidd el, hogy az nem az utálat.
  Szótlanul tettük meg a hátralévő utat. Stephan teljesen a gondolatiba merült, de arcára földöntúli mosoly ült ki. Kezdtem tőle félni.
 - Figyelj! - szólítottam meg, hogy visszatérjen a földre. - Én becsöngetek és ha ajtót nyit, lelépek.
 - Oké - bólintott rá. - Lorenzo - fogta meg a vállamat a ház előtt, mielőtt megnyomtam volna a csengőt. - Köszönök mindent. Igazi barát vagy.
  Szívemet melegség járta át és a szemeimet elfutották a könnyek.
 - Köszönöm - köszörültem meg a torkom és rátenyereltem a csengőre.
 - Jövök már! - hallottam meg Lexy morgását az ajtó túloldaláról. - Ki az?
 - Én vagyok szépségem - szólaltam meg és már hallottam is, hogy nyílik az ajtó.
 - Baszki Lolo, mi a fenének kell... - elakadt a szava, ahogy meglátta a mellettem álló focistát.
 - Na én mentem - vigyorodtam el.
 - Ezért kicsinállak - hallottam meg a hátam mögül, mire hangosan felnevettem és megszaporáztam a lépteimet.
  Egy pillanatra még visszafordultam és elégedetten láttam, hogy Stephan igazat mondott. Elég jó volt rögtönzésből, ahogy elnéztem összefonódó alakjukat, ami csókban forrt össze az ajtóban.

2014. április 11., péntek

35. fejezet

Stephan

   Fáradtan keltem. Alig volt erőm elcsoszogni a fürdőszobáig. A zuhany alatt állva végig pörögtek előttem a tegnap este eseményei. Annyira boldog voltam egészen addig, míg fel nem tettem Lexynek azt az ostoba kérdést. Soha nem fogom elfelejteni a riadt szemeit, ahogy rám nézett, aztán néhány pillanat múlva dadogva időt kért. Nem vagyok elszállva magamtól, de eddig, ha megkérdeztem egy lányt, hogy lenne-e a barátnőm, visítva ugrott a nyakamba. De Lexy még ebben is más. Lehet, hogy túl rámenős voltam? Nem kellett volna ennyire nyomulnom? Én úgy éreztem, hogy ő is élvezte velem az estét.
  Gondolataimból a csengő berregése szakított ki. Elzártam a csapot és egy törölközőt magamra tekerve mentem ajtót nyitni.
 - Ciao, Fáraó! Kit vársz ilyen hiányos öltözetben? -vigyorgott rám Kaká.
 - Senkit - morogtam, majd elléptem az ajtóból, hogy bejöhessen. Undorítóan frissnek tűnt a brazil.
 - Csak nem nő van nálad? - vigyorgott tovább, majd hirtelen leolvadt az arcáról a mosoly. - Ugye nem Lexyvel vagy?
 - Dehogyis! - néztem rá döbbenten.
 - Azért! Ki is tekerném a nyakad! - mosolyodott el újra. - De mesélj csak, hova tűntetek este?
 - Felöltözhetek? - mutattam a törölközőre, de csak megcsóválta a fejét.
 - Nem, előbb mindent tudni akarok!
  Újra megszólalt a csengő és én bosszúsan mentem ajtót nyitni. Mi van ma? Ne hagyjuk élni Shaarawyt nap?
  Ahogy kinyitottam, arcomra mosoly kúszott a látogató személyétől.
 - Szia Anya! - adtam puszit a váratlan vendégnek. - Hát te?
 - Hát én. Már meg sem látogathatom a fiamat? - lépett be nevetve. - Öltözz fel, mert megfázol - mutatott az öltözékemre. Megforgattam a szemeimet és becsuktam az ajtót. - Szia Kaká! - hallottam meg a köszönését ahogy belépett a konyhába.
  Gyorsan a szobámba mentem és felöltöztem. Mikor visszatértem közéjük, anya már birtokba vette a konyhám és éppen reggelit készített nekem és a csapattársamnak.
 - Most pedig leülsz és szépen mindent elmesélsz - nyomott le az egyik székbe. Tudtam, hogy nem ok nélkül látogatott meg. Kíváncsi volt, hogy mi történt Lexy szülinapján.
 - Nincs mit mondanom - vontam meg a vállam.
 - Mi az, hogy nincs mit? - nézett rám Kaká értetlenül. - Otthagytatok minket és kettesben leléptetek. Előtte a táncparketten csókolóztatok és nincs mit mesélned? Ezt nem veszem be.
 - Mi történt? - nézett rám anya, mert azonnal levette, hogy valami bajom van.
 - Nem tudom - meredtem ki az ablakon. - Annyira tökéletes volt minden. Talán túlságosan is. Elvittem őt az egyik kedvenc helyemre. Beszélgettünk, nevetgéltünk, minden olyan jó volt - sóhajtottam fel -, de amikor megkérdeztem, hogy lenne-e e barátnőm, időt kért.
  A konyhára döbbent csend telepedett. Makacsul bámultam tovább az ablakot, hogy ne kelljen ránéznem a többiekre. Anya szólalt meg először.
 - Nem lehet, hogy csak húzza az agyadat? Kéreti magát, mert arra számít, hogy így jobban rákattansz?
  A feltételezése is bántó volt Lexyre nézve, de nem csak nekem, hanem a brazilnak is, aki azonnal védelmébe vette a lányt.
 - Lexy soha nem tenne ilyet! - csattant fel. - Hidd el Sabri, ő nem olyan lány, mint a többi. Még soha nem találkoztam ennyire nyílt szívű és őszinte emberrel. Ami a szívén az a száján, soha nem alakoskodna.
 - Oké, oké! - tette fel a kezeit anya. - Megértettem. Mikor Stephan mesélte ugyanezeket róla, nehéz volt elhinni és azt hittem csak azért beszél így, mert belezúgott. De úgy látom, te is így vélekedsz róla, márpedig téged biztos nem vakít el a szerelem - mosolyodott el anya, hiszen tudta, hogy Kaká mennyire szereti Carolinet. - Most már nagyon kíváncsi vagyok erre a lányra. Jó volna minél előbb megismerni.
 - Nem tudom, hogy lesz-e alkalmad rá - sóhajtottam fel.
 - Már miért ne lenne? - kerekedtek el a szemei. - Ugye nem akarod feladni az első apró akadály miatt?
 - Nem tudom - vallottam be az igazat, mert tényleg nem tudtam, hogy hogyan tovább.
 - Idióta - csapott nyakon Kaká. - Az, hogy nem ugrott azonnal a nyakadba még nem jelenti azt, hogy nincs esélyed. Te nem láttad magatokat tegnap. Úgy néztetek egymásra, hogy még a falak is megolvadtak körülöttetek. Olyanok voltatok, mint egy nyálas, romantikus film főszereplői - vigyorodott el.
  Anya kíváncsian hallgatta a brazil meséjét, majd rám nézett.
 - Na most már tutiszáz, hogy megakarom ismerni - csapott az asztalra. - Gyerünk szedd össze magad és viselkedj úgy, mint egy férfi.Ez a lány picsogó kisfiút csinál belőled, pedig te nem ilyen vagy.
 - De mi lesz, ha megint nemet mond? - néztem rájuk.
 - Stephan! - emelte meg anya a hangját. - Ha kidobnak az ajtón, mássz vissza az ablakon!
 - Ráadásul nem is mondott nemet - csóválta meg a fejét Kaká -, csak időt kért. Lehet, hogy megijedt.
 - Mitől? - pislogtam rá értetlenül. - Tőlem?
 - Fiam, hány éves is ez a kislány? - kérdezte anya.
 - Tegnap volt tizenhét.
 - Nem lehet, hogy nem tőled, hanem inkább mástól ijedt meg? - ráncolta össze a szemöldökét, amit csak akkor szokott, ha nagyon gondolkodott valamin. Nem értettem, hogy mire céloz. - Azt mondjátok, hogy ő egy kedves, tiszta szívű lány. Az ilyenek nagyon nehezen találnak maguknak párt, mert félnek a csalódástól.
  Még mindig nem értettem, hogy hova akar kilyukadni.
 - Szóval azt mondod Sabri, hogy Lexynek még nem volt senkije - dadogta Kaká és végre nekem is leesett.
 - Lehet - vonta meg a vállát anya. - A reakcióiból ezt olvasom ki, de látnom is kéne, hogy biztos legyek benne. Ha igazam van, akkor nem tőled fél, hanem a kapcsolattól, mert nem tudja mit tegyen és ezért inkább húzza az időt.
 - Doktor Sabri rendel - morogtam magamnak és megpróbáltam megemészteni amit mondott. Mi van akkor, ha igaza van és Lexy csak beparázott? Talán nem kellett volna letámadnom?
  A csengő megint félbeszakította a vívódásomat.
 - De kapós lettem - csúszott ki a számon miközben az ajtóhoz igyekeztem. - Ó..., Ciao - köszöntem döbbenten a küszöbön állónak.
 - Ciao, Stephan! Beszélnünk kell! - tolt el az útból az újabb vendég.
 - Gyere csak be Lorenzo - mondtam a levegőnek, mert a szőke fiú már réges-rég a konyhában járt.

2014. április 9., szerda

34. fejezet

Lexy

   Órák óta fekszem az ágyamon és bámulom a plafont. Arcomra levakarhatatlanul ránőtt a mosoly, ami tegnap óta ott virít.
 - Menj csak be! - hallom meg anya hangját. - Szerintem teljesen el van varázsolva, de hátha miattad visszatér hozzánk, földi halandók közé - nevet fel.
  Mivel nem látja, így vágok egy grimaszt és kinyújtom a nyelvem a csukott ajtóra, ami abban a pillanatban kinyílik és Lorenzo szőke feje tűnik fel benne.
 - Szép kis fogadtatás - kerekednek el a szemei.
 - Bocsi - ülök fel -, nem neked szántam, hanem annak a valakinek, aki mögötted áll és még mindig rajtam röhög.
 - Csak szólni akartam, hogy elmentünk vásárolni és a fiúkat is magunkkal visszük. - Int be az ajtón anya, majd hangosan nevetve távozik
 - Egyszer begolyózom tőle - mormogom az orrom alá. Lolo leül mellém és szótlanul vizslatni kezd. Pillanatokon belül hatalmas vigyor ül ki az arcára.
 - Mi van? - nézek rá zavartan.
 - Összejöttetek - jelenti ki, amitől nekem leesik az állam.
 - Ezt...honnan? - kérdezem.
 - Úgy csillognak a szemeid, mintha egész éjjel políroztad volna őket. Anyud szerint el varázsolódtál, ráadásul úgy vigyorogsz, mint a vadalma - sorolja a tüneteimet. - Mondjuk az sem elhanyagolható tény, hogy tegnap éjjel vele voltál, mikor hívtalak. Mesélj csak!
 - Oké - nézek rá, majd én is jobban szemügyre veszem őt. - Háh, doktor Lorenzo úgy látszik, fertőző vagyok - villantok rá egy pimasz mosolyt amit nem tud hova tenni. - A tüneteid megegyeznek az enyémekkel - mutatok a szememre és a számra. A szőke fiú elpirul miután felfogja, hogy miről is beszélek.
 - Gyere - dőlök végig az ágyamon magammal húzva őt is. Egymás mellett fekszünk és percekig csak a gondolatainkat rendezgetjük. Várjuk, hogy a másik szólaljon meg először. Én unom meg hamarabb a várakozást.
 - Kezd te! - nézek Lolóra. - Te léptél le hamarabb a jakuzáddal - fordulok felé.
 - Hiroto nem jakuza - ejti ki a fiú nevét áhítattal.
 - Csak hülyülök - lököm vállba. - Mond már mi volt! - türelmetlenkedek.
 - El vitt sétálni - könyököl fel és mesélni kezd. - Rengeteget beszélgettünk. Annyira kedves, aranyos és olyan jóképű - néz álmodozva maga elé. - Megbeszéltük, hogy még találkozunk - komorodik el az arca, majd folytatja. - Sajnos nemsokára vissza kell mennie Japánba, de azt mondta, hogy amint tud meglátogat - sóhajt fel. - Ja és megcsókolt - süti le a szemeit.
 Úgy ugrom fel, mint akit a bolha csípett meg.
 - Miiiiii!? Ezt csak így mondod? Milyen volt? - zúdítom rá a kérdéseimet.
 - Uh - mosolyodik el az emléktől. - Elképesztő! Olyan volt, mintha még sose csináltam volna, pedig volt már egy pár pasim, de életemben nem éreztem még ilyet - dől vissza az ágyamra. - Azt hiszem, szerelmes vagyok - suttogja lehunyt szemekkel.
  Tudom, hogy nem ez a legjobb pillanat, de muszáj elmondanom neki Honda intelmét.
 - Lolo - ülök fel törökülésbe, hogy jobban rálássak az arcára. - Honda azt mondta, hogy vigyázz vele, mert szereti kihasználni az embereket.
  Először döbbenten kerekednek el a szemei, majd mérgesen összeszűkíti őket.
 - Miért kell elrontani a kedvemet?
 - Nem akarom elrontani, csak azt mondom, amit a nagybátyja közölt velem - mentegetőzöm.
 - Nem is tud róla semmit - szorítja ökölbe a kezeit. - Hiroto nem olyan. Ő... ő annyira más, mint akikkel eddig jártam. Sokkal komolyabb, férfiasabb. Soha nem bántana meg - mondja teljes meggyőződéssel.
 - Elhiszem - bólogatok -, de azért figyelj oda, mert nem szeretném, ha összetörné a szívedet.
 - Nem fogja - mosolyodik el.
 - Remélem is, mert akkor velem gyűlik meg a baja - ölelem magamhoz a szőke fiút. - Apropó - nézek a szemébe. - Még meg sem köszöntem a tegnapi bulit. Köszönöm - nyomok egy cuppanós puszit az arcára. - El sem hiszem, hogy egyedül hoztad össze - nézek rá elismerően, amitől elpirul.
 - Semmiség volt - bagatelizálja el a dolgot, majd huncutul rám emeli a tekintetét. - Jó kis terelés, de nem jött össze. Mesélj csak, mit is csináltál te éjjel a Fáraóval kettesben?
  Most rajtam a sor, hogy a visszaemlékezéstől elpiruljak és nagyot sóhajtva hátradőljek az ágyon.
 - Az egész azzal kezdődött, hogy felkért táncolni - kezdek bele a történetbe és utána csak mondom a magamét, elmesélve neki minden apró dolgot amit közben éreztem.
 - És annyira édes volt mikor újra és újra kimondta, minden szó után csókot adva. Olyan finom, puha a szája - merengek el.
 - Úúú! Úgy látom, itt valaki fülig szerelmes - vigyorog rám Lorenzo.
 - Fülig? A fejem búbjáig - vallom be neki.
 - És, ennyi? Lesz folytatás? - kíváncsiskodik tovább.
 - Megkérdezte, hogy lennék-e a barátnője - hajtom le a fejem, így nem láthatom a barátom döbbent arcát.
 - Mit válaszoltál? - kérdezi suttogva.
  Lehunyom a szemeimet és magam elé képzelem a tegnapi jelenetet. Stephan arcát, mikor válaszoltam.
 - Időt kértem, hogy átgondolhassam - nyögöm ki.
 - Te hülye vagy? - csattan fel Lolo és felül az ágyon. - Stephan El Shaarawy megkér, hogy legyél a nője, te pedig időt kérsz? Orvos látott már? - csóválja rosszallóan a fejét.
 - Érts meg - nézek rá esdeklőn -, ez nekem új. Ő egy híres focista, nem tudhatom mennyire gondolja komolyan - magyarázkodom összevissza.
 - Szerinted, ha nem gondolná úgy, feltette volna a kérdést?
  Letaglózva nézek magam elé, majd csüggedten veszem tudomásul, hogy igaza van.
 - Szerinted elcsesztem?
 - Reménykedj benne, hogy nem. Miben maradtatok?
 - Haza hozott és úgy beszéltük meg, hogy majd találkozunk.
  Szemeim elé bekúszik a focista csalódott arca. Istenem, mekkora egy barom vagyok! Ezt jól elszúrtam!

2014. április 7., hétfő

33. fejezet

Stephan

   Arcom eltorzult a dühtől, mikor megláttam, hogy De Sciglio Lexy nyakába akasztja az ajándékát.
 - Milyen giccses - szaladt ki a számon, mire Kaká elképedve nézett rám.
 - Ugye nem lesznek ebből gondok a pályán? - komorodott el. - A magánéleti ellentétek nem valók a csapatba.
 - Tudom - sóhajtottam fel, de nem tudtam, hogyan fogjuk kivitelezni.
 Elindultam a lány felé, aki éppen akkor ugrott De Sciglio nyakába. Mikor odaértünk, lelkendezve mutatta nekünk, hogy mit kapott, egészen addig, míg rá nem jött a valódi értékére. Vissza akarta adni, de Mattia nem engedte. Nagy nehezen meggyőztük, hogy ne nézze az ajándék árát, mert mi sem tesszük. Szerintem fel sem fogja, hogy ezek nekünk csak aprópénzek. Megígértette velünk, hogy ezentúl semmit nem veszünk a szülinapjára, amibe bele is egyeztünk. Vigyorogva közöltem vele, hogy a többi ünnepre ez nem vonatkozik.
  Édesen vágta be a durcát, majd Kaká kérdésére, hogy attól szeret-e még minket, igennel válaszolt és a mázlista brazil még puszit is kapott hozzá.
  Ahogy álltunk, felcsendült egy ismerős dallam és mosolyogva nyújtottam a kezem Lexynek.
 - Kisasszony, felkérhetem egy táncra?
  Szemei felcsillantak és mint a filmeken, meghajolt és elfogadta a kezemet.
 - Természetesen uram.
  Bevezettem a tömegbe és derekára csúsztattam a kezemet, vezetni kezdtem a zene ütemére. Arcán apró mosoly játszott és a szokásos pírban úszott. Szerettem nézni, ahogy elpirult.
 - Ne bámulj! - morogta, majd a mellkasomnak döntötte a fejét, hogy elbújjon előlem. Azt hittem, azonnal meghallja, hogy a szívem éktelen dörömbölésbe kezd a mozdulattól. Felnevettem.
 - Miért?
 - Mert zavarba hozol - jött a válasz és a leheletét megérezve az ingemen keresztül, a testem beleborzongott a közelségébe. Álla alá nyúltam és felemeltem a fejét, szemeit összeszorította, így rászóltam:
 - Nézz rám - suttogtam. Engedelmeskedett a szavaimnak és egyenesen a szemeimbe nézett. Úgy éreztem, mintha a lelkemig látna. Elvesztem a zöldes-barna íriszekben. Ennyire tiszta, ártatlan tekintetet még nem láttam. Olyan volt, mint a mágnes, vonzott magához. Megszűnt körülöttünk a külvilág és abbahagytuk a táncot. Csak néztük egymást. Mikor kiszáradt ajkait kissé elnyitotta és végig futtatta rajta a nyelvét, nem bírtam tovább. Mint a vándor aki hetek óta bolyongott a sivatagban és most vízre talált, úgy csaptam le az ajkaira. Éreztem ahogy megfeszült a karjaimban, de aztán elengedte magát és viszonozta a csókomat. Ennél édesebb érzésben még nem volt részem. Nem tudom, hogy meddig maradtunk volna így, ha a levegőhiány miatt nem kell elválnunk, de ha rajtam múlt volna, örökre. Ahogy elváltam tőle, hiányérzetem támadt, a szám bizsergett az érintése után. Szemeimet kinyitva megláttam a piros arcát és mikor rám nézett a boldog ragyogás amit felém sugárzott, mosolyra késztetett. Zavartan hajtotta le a fejét, de én nem engedtem, hogy elforduljon tőlem.
 - Gyönyörű vagy - mondtam neki, és hangom rekedtsége még engem is meglepett.
 - Ne már - nevetett fel édesen és hozzám bújt. Boldogan öleltem át. Ahogy körülnéztem a teremben, feltűnt, hogy mindenki minket néz.
 - Öhm - nyögtem ki - azt hiszem, látványosság lettünk.
  Felkapta a fejét és ő is körülnézett, majd mikor meglátta az emberek mosolygó arcát, még jobban elpirult.
 - Gyere - fogtam meg a kezét és a bejárat felé húztam.
 - De... - szabadkozott - nem hagyhatom itt az embereket, hiszen miattam jöttek el.
 - Hidd el, meglesznek nélkülünk - toltam ki magam előtt az ajtón és mikor visszanéztem, összeakadt a szemem a brazil barátoméval. Vigyorogva bólintott és innen tudtam, hogy ő majd elrendezi a dolgokat. Újra megfogtam Lexy kezét és a kocsim felé navigáltam. Kinyitottam neki az ajtót és miután beült, én is azt tettem.
 - Hová megyünk? - kérdezte halkan.
 - Nem tudom - vontam meg a vállam, miközben besoroltam az egyik sávba. - A lényeg, hogy kettesben legyek veled - nyúltam a kezéért és rásimítottam az enyémet. Halk sóhaj szakadt ki a mellkasából, amit én somolyogva vettem tudomásul. Örültem neki, hogy nem csak ő van rám ilyen hatással, hanem én is rá.
  Kiértünk a városból és egy közeli kirándulóhelyre kormányoztam az autót. Szerencsére péntek este lévén nagyon kevesen voltak. Így is megbámultak minket, de még egész tűrhető volt. Kézenfogva sétáltunk, beszélgettünk, nevetgéltünk, mint a szerelmes tinédzserek, bár Lexyre a tinédzser igaz is volt, rám pedig a szerelmes. Minél jobban megismertem, annál jobban rá kellett döbbennem, hogy ez nem csak szimpla vonzódás a részemről. Teljesen és visszafordíthatatlanul belezúgtam ebbe a rózsaszín hajú tündérbe. Néztem, ahogy magyaráz, bár ha megkérdezte volna, hogy miről beszélt az elmúlt öt percben, biztosan nem tudtam volna rá felelni. Jobban lekötött az arcának tanulmányozása. A hatalmas szemei, a telt ajkai, amit minden másodpercben meg akartam csókolni.
 - Nem is figyelsz  - emelte rám a tekintetét kicsit sértődötten.
 - De, figyelek - habogtam.
 - Igen? - nézett rám somolyogva. - Akkor mi a véleményed róla?
 - Ö-ö, nem tudom - vontam meg a vállam, mert fogalmam sem volt róla, hogy miről kéne véleményt alkotnom.
 - Hol jár az eszed? - nevetett fel pajkosan, amitől a szemeim újra rátapadtak az ajkaira.
 - A csókunknál - csúszott ki a számon. Arca pipacsvörössé vált, de most legalább nem fordult el tőlem. Tekintete a szám és a szemem közt cikázott. Nem haboztam egy pillanatot sem, magamhoz húztam és újra megízleltem őt. Kezét a tarkómra vezette és beletúrt a hajamba. Jóleső érzéssel nyögtem bele a csókunkba. A varázst a telefonja csörgése szakította félbe. Lihegve húzódott el tőlem és belenyúlt a zsebébe.
 - Szia! - vette fel a készüléket és anyanyelvén váltott pár szót a hívóval. Néhány mondat után letette és bocsánatkérőn nézett rám. - Anya volt. Tudni szerette volna, hogy hol vagyok - magyarázkodott. - Haza kell mennem, késő van  - suttogta a végére.
  Az órámra néztem és csodálkozva láttam, hogy fél tizenkettő is elmúlt.
 - Menjünk - öleltem át a vállát, míg ő a derekamra csúsztatta a karját. Annyira természetes volt ez a mozdulat, mintha mindig is ezt csináltuk volna. Jóleső csendben sétáltunk vissza az autóhoz. Beültünk és Lexy nem tudta bekapcsolni az övét. Nevetve nyúltam át előtte és segítettem neki.
 - Pronto - mondtam, mire ő felnevetett. - Mi az? - néztem rá kérdőn.
 - Tudod, hányszor megnéztem ez miatt az egy szó miatt a Galaxy reklámot?
 - Azért, mert azt mondom benne, hogy "Pronto"? - vigyorogtam.
 - Igen - mosolygott rám édesen. - Annyira cuki voltál, mikor ránéztél az órádra és kimondtad - harapta be a száját, amit én azonnal lereagáltam egy apró puszival.
 - Pronto, pronto, pronto - csókoltam szájon minden szó után, amit ő lelkesen fogadott. Újra egymásba feledkeztünk volna, ha nem szólal meg egy idióta zene, amit a szőke sráccal tudtam összefüggésbe hozni. Amint Lexy felvette a telefont már tudtam, hogy igazam volt.
 - Ciao, Lolo! - szélesedett ki a mosoly az arcán. Muszáj volt végig simítanom rajta. - Nem haragszom. Jó...Igen - nézett rám és elpirult, tehát rólam kérdezett a szőke. - Rendben, akkor holnap gyere át! Én is téged! Ciaó! - tette el a mobilt. - Bocs, de úgy látszik mindenkinek én kellek - nevetett rám.
 - Csodálod? - fogtam meg a kezét. - Mindenkit elvarázsolsz egy pillanat alatt - csókoltam végig az ujjait.
 - Téged is? - hallottam meg a halk kérdését.
 - Engem a legjobban - néztem a szemeibe, és éreztem, hogy itt az ideje feltennem neki a kérdést. - Lexy lennél a barátnőm?

2014. április 3., csütörtök

32. fejezet

Lexy

 - Az unokaöcséd és a barátom leléptek - mutattam Hondának vigyorogva a kávézót elhagyó párra.
 - Nagyon szeretem Hirotót, de azért figyelmeztesd a barátodat, hogy ne dőljön be neki - nézett rám komoly arccal a japán. - Szereti kihasználni az embereket és nem nézi, hogy kit bánt meg.
  Elképedve néztem rá.
 - Mondhattad volna előbb is, akkor a közelébe sem engedem Lolónak! - csattantam fel.
 - Nem azt mondtam, hogy vele is úgy fog viselkedni, csak szóltam, hogy tartsd rajta a szemed - nézett rám kedvesen.
 - Bocs - higgadtam le azonnal -, csak tudod, nekem nagyon sokat jelent Lolo, ő itt a legjobb barátom és nem szeretném, ha valaki megbántaná.
 - Megértelek. Én is így reagáltam volna - mosolygott még mindig.
 - Ha nem haragszol, visszamegyek a barátaimhoz, akiktől folyton elrabolnak - mutattam a laptop felé és már ott sem voltam.
 - Újra itt ribancok! - vigyorogtam a monitorra, de a túloldalon lévők feltűnően csendben voltak. - Baj van?
 - Baj? - hangzott fel Zsolti hangja, ami legalább két oktávval magasabb volt a szokottnál. - Ugyan már, mi baj lenne? Azonkívül, hogy a drágalátós Lorenzód és az a ferdeszemű majdnem előttem estek egymásnak! - csattant fel idegesen, mire én elnevettem magam.
 - Olyan husik voltak - lelkendezett mellette Réka, aki ezért a beszólásért egy nem túl barátságos nézéssel lett megajándékozva.
 - Most komolyan ezért duzzogsz? - néztem összehúzott szemekkel a barátomra.
 - Ja, ne tudd meg, hogy milyen hisztit levágott itt nekünk - röhögött Roni is.
 - Lófasz a seggetekbe - sértődött be a fiú. - Elnézést, de az én lelkivilágom nincs erre felkészülve.
 - Hülye gyerek - nevettem fel, ahogy megláttam a sértődött fejét.
 - Egyem az érzékeny lelkedet - csípett bele az arcába Vera.
 - Húzzál innen te böjti boszorkány! - ütötte el a kezét a fiú. Az elnevezéstől rám tört a röhögés.
 - Ó-ó - vigyorogtak egyszercsak mindannyian rám.
 - Mi van? - néztem rájuk értetlenül.
 - Támadás hátulról - vihogott fel Roni, de már éreztem is, hogy valaki megáll a hátam mögött. Felnéztem rá.
 - Végre, hogy megtaláltalak - mosolygott rám Mattia. - Még nem is tudtam odaadni az ajándékodat - nyúlt a zsebébe. - Fordulj vissza! - mutatott a laptop felé.
  Engedelmesen követtem az utasítását és a barátaim arcáról próbáltam leolvasni az ajándék nagyságát. Nem kellett sokat várnom, és én is megláthattam, mikor Mattia az arcom előtt átnyúlva kapcsolta a nyakamba.
 - Úúúú! Azta - húzogatták a szemöldöküket a barátaim.
 - Ez gyönyörű - tapogattam végig a láncon és felemeltem a medált, hogy jobban lássam. Egy focilabda volt, rajta a nagyobb csapatok címere, gyönyörűen, aprólékosan kidolgozva.
 - Olyat szerettem volna adni, amit tudom, hogy szeretsz - nézett rám csillogó szemekkel. - Az már csak plusz, hogy tudom, akárhányszor ránézel, eszedbe fogok jutni - vigyorodott el.
 - Köszönöm - álltam fel és öleltem át. Hatalmas puszit nyomtam az arcára. - Nézzétek mit kaptam - fordultam az éppen akkor érkező Kaká és Stephan felé.
 - Nagyon...szép - húzta el a száját Shaarawy.
 - Tökéletesen illik hozzád - forgatta meg a labdát az ujjai közt a brazil. - Ezüst?
 - Nem, fehérarany - vonta meg a vállát De Sciglio nem törődöm módon. Kijelentésétől még az ütő is megállt bennem.
 - Ezt nem fogadhatom el - nyúltam a lánchoz, hogy kikapcsoljam. - Ne költsetek rám ennyit, mert ez annyira ciki nekem.
 - Le ne merd venni! - állított meg a mozdulatomban Mattia. - Szerintem itt senki nem azt nézte, hogy minél drágább ajándékot vegyen neked, csak az lebegett a szemünk előtt, hogy örülj neki.
  Kaká és Stephan helyeslően bólogattak.
 - Rendben van, elfogadom - sóhajtottam -, de csak egy feltétellel.
 - Mi az? - kérdezték egyszerre.
 - Ezzel letudtátok az elkövetkezendő tíz év szülinapjait - döntöttem félre a fejem és somolyogva vártam a választ.
 - Oké - egyeztek bele lemondóan, majd Stephan szeme felcsillant.
 - Jó, a szülinapok kihúzva, de a többi ünnep, mint mondjuk a karácsony még meg vannak - nevetett rám úgy, hogy attól azonnal elolvadtam.
 - Így igaz - pacsiztak le vele a többiek.
 - Kiborítóak vagytok - csóváltam meg a fejemet, de velük nevettem én is.
 - Azért még szeretsz minket? - pislogott rám aranyosan Kaká és átölelt.
 - Hát persze - nyomtam egy puszit az arcára.
 - És mi hun maradunk, a vízparton? - hallottam meg a magyar barátaimat.
 - Titeket is imádlak - futotta el a könny a szemeimet. Jó érzés volt együtt látni azokat az embereket, akik sokat jelentenek nekem. Már csak Lorenzo hiányzott. Tényleg? Hová tűnt Lolo?

2014. április 1., kedd

31. fejezet

Lorenzo

 - Sziasztok - ültem le Lexy mellé és integettem egyet a monitoron keresztül a barátainak, akikkel éppen beszélgetett. Ölembe vettem a kezét és szórakozottan játszani kezdtem vele.
 - Ó, a kis huncut - hallottam meg az egyik lány szájából, de nem tudtam mit jelent, így kérdőn néztem a barátnőmre.
 - Semmi, csak Roni kicsit több pezsgőt ivott az egészségemre, mint kellett volna - nézett röhögve a csajra, akinek az arcán egy idióta vigyor terült szét és a szemei is árulkodóan csillogtak.
 - Bekaphatod - morogta az említett olaszul, hogy én is értsem.
 - Mit édes Ronikám, mit? - válaszolt neki szintén az anyanyelvemen Lexy.
 Szívesen hallgattam volna még tovább a két lány cívódását, de ekkor árnyék vetült ránk és felnézve még a szavam is elállt. A szívem akkorát dobbant, hogy azt hittem a körülöttem állók is meghallják. Az idegen egy dögös mosollyal az arcán nézett először engem, majd a Lexyvel összefonódó ujjainkat.
 - Ciao, Kicsilány - köszönt a vörösesszőke japán a barátnőmnek, aki mosolyogva nézett fel rá.
 - Kon'nichiwa Honda - állt fel és puszilta meg az újonnan érkezőt.
 - Mexes említette, hogy ma van a szülinapod és, ha nem gond, eljöttem az unokaöcsémmel - mutatott a mellette álló félistenre. Mit fél? Egy egész!
 - Nem, dehogyis. Örülök nektek. Bár a tortát már felszeleteltük, így nem tudom, hogy maradt-e még, de mindjárt utána nézek.
 - Lexyyyyyyyy! - hallatszott a laptop felől.
 - Bocsi, ők a barátaim - mutatott a lány a monitorra, amire a két japán elmosolyodott. - Tessék? - nézett kérdőn a barna hajú csajszira, aki a többieket arrébb lökdösve foglalta el a képernyőt.
 - Kérdezd meg, hogy hívják? - mondta olaszul, hogy én is értsem, de úgy látszik elfelejtette, hogy a két srác is beszéli a nyelvet.
 - Hiroto Amori - mutatkozott be nevetve a srác és egy bugyiolvasztó mosolyt küldött a lány felé.Hát ezt buktad Lolo - kámpicsorodtam el magamban. - Nem igaz, hogy annyi meleg japán közül pont neki kell heteronak lennie. Pedig milyen szép neve van: Amori, mintha azt mondaná amor, ami szerelmet jelent.
 - Lolo? - lökött oldalba Lexy és vigyorogva nézte ahogy elpirulok.
 - Igen? - néztem rá kérdőn, majd még jobban elvörösödtem, mikor megláttam Hiroto felém nyújtott kezét.
 - Lorenzo Cassano - fogadtam el és mutatkoztam be én is. Nem tudtam figyelmen kívül hagyni, hogy milyen puha és bársonyos a bőre. Érintésétől először melegem lett, majd fázni kezdtem. Rám mosolygott és mikor elvette a kezét, a mutatóujját végighúzta a tenyeremen. Kitágult szemekkel néztem rá. Talán mégis van esélyem? Szemeiben huncut fény csillant meg és alig észrevehetően alsó ajkába harapott. A vérem, mint a hegyekből lezúduló patak, úgy lódult meg. Döbbenten vesztem el barna szemeiben. Vajon csak játszik velem, vagy tényleg érdeklem?
 - Hozok nektek tortát - hallottam meg Lexy visszafojtott nevetését mellőlem.
 - Elkísérlek - vigyorgott rá Honda az unokaöccsére, aki le sem vette  a szemét rólam.
 - Ezek gyorsan leléptek - törtem meg a csendet, ami távozásuk után telepedett ránk.
 - Úgy látszik hogy ők is levették azt, amit már a belépéskor éreztem - nézett a szemeimbe, mintha a lelkemig akarna furakodni.
 - Mit? - kérdeztem rá és meglepődtem, milyen rekedtnek tűnik a hangom. Ó, te jó ég, mekkora hatással van rám ez a srác.
 - Hogy ma valami különleges dolog fog történni velem - simított ki egy, a homlokomba lógó tincset az arcomból.
 - Jaj, de cukik! - hallatszott a laptop felől, amiről mind a ketten megfeledkeztünk. Odanézve csak azt láttuk, hogy több szempár is vigyorogva figyel minket. Zavartan kaptam el a fejem róluk, de az előttem álló Hirotóra sem tudtam ránézni.
 - Bocs, fiúk, lányok - nevetett fel hangosan és én beleborzongtam ebbe a bársonyos hangba -, de eddig tartott az ingyen mozi - mondta neki , majd kézen fogott és kihúzott az utcára.
 - Én...nem mehetek - magyarázkodtam miközben élveztem az érintését. - Én vagyok a házigazda...
 - Ugyan már, a barátnőd kézben tartja a dolgokat - nézett rám, majd egy pillanat múlva elkomolyodott. - Mond, hogy jól éreztem és ő nem az igazi barátnőd? - állt meg velem szemben.
 - Kicsoda, Lexy? Dehogyis - nevettem fel most én. - Ő a legjobb barátom, de csak ennyi. Én...meleg vagyok - hajtottam le a fejem a vallomásom után.
 - És ez az én óriási szerencsém - fogta meg az államat Hiroto és emelte fel, hogy megláthassam a szemeiben a választ, mégiscsak mázlista vagyok. - Már féltem, hogy egy ilyen jó pasi hetero - villantotta rám a mosolyát, amitől nekem megint melegem lett.
 - Hová megyünk? - tettem fel a kérdést, hogy leplezzem a zavarom amit a kijelentése okozott.
 - Még nem tudom - vonta meg a vállát. - Egy nyugis helyre, ahol beszélgethetünk és megismerhetjük egymást nézők nélkül - komolyodott el az arca, de a szemei ugyanúgy csillogtak, mint nekem.
  Szó nélkül követtem, bár a mostani állapotomban még a világvégére is elmentem volna vele..