30. fejezet

Stephan

   Idegesen néztem az órámra.

 - A kurva életbe - csaptam a kormányra. Már fél órája Lexy buliján kéne lennem, helyette itt dekkolok a belvárosban, egy óriási dugóban. - De legalább meg van amiért jöttem - simítottam végig a kabátomon, ahová a borítékot rejtettem. Mosolyogva gondoltam végig, hogy jutottam hozzá.

  " Tegnap délután elmentem anyához, hogy segítsen, mit vegyek Lexynek. Érdeklődve hallgatta a beszámolómat a lányról. 

 - Egy lányról sem hallottalak még így áradozni. Nagyon tetszik, igaz? - simított végig az arcomon.

 - Látnod kéne - sóhajtottam fel. - Olyan szép a mosolya és ő maga is. Az egész lénye sugárzik.

 - Akkor mi tart vissza, hogy udvarolj neki? - nézett rám kérdőn.

 - Nem tudom - vakartam meg a tarkóm. - Ha vele vagyok, teljesen lefagyok. A szívem majd kiugrik a helyéről és egy épkézláb mondatot sem tudok kinyögni.

 - Ez érthető, ha szerelmes vagy . nevetett rám anya.

 - Szerelmes? -kerekedtek el a szemeim. Erre még nem gondoltam. Egészen eddig úgy voltam vele. hogy csak tetszik.

 - És ő?

 - Fogalmam sincs róla - ráztam meg a fejemet.

 - Nem ad semmiféle jelet?

 - Hát, akárhányszor vele vagyok, elpirul.

 - Stephan, úgy csinálsz, mintha soha nem lett volna barátnőd - csattant fel anya. - Szedd össze magad és viselkedj úgy, mint egy férfi.

 - Igazad van - gondolkodtam hangosan. - Holnap lesz ami lesz, lépni fogok.

 - Miért, mi lesz holnap?

 - A szülinapja. Ó, tényleg! Azért jöttem, hogy segíts kitalálni, mit vegyek neki.

 - Szép! Enélkül el se jöttél volna hozzám?

 - Jaj, dehogynem - öleltem át - csak úgy voltam vele, hogy te olyan okos vagy és biztos kitalálsz valami szuper dolgot.

 - Ne hízelegj - mosolyodott el - inkább meséld el, hogy miket szeret.

  Hirtelen semmi sem jutott az eszembe, hiszen annyi mindent nem tudok még róla.

 - Gőzöm sincs - vallottam be szomorúan.

 - Így nehéz lesz. Erőltesd meg magad! Miről szoktatok beszélgetni?

 - Általában a fociról, mert bármilyen meglepő lány létére szereti és ért is hozzá.

 - Hát akkor - tárta szét anya a kezeit. - Vegyél neki valami olyat, ami a focival kapcsolatos. Melyik a kedvenc csapata?

 - A Barcelona - húztam el a számat, majd bevillant valami. - Anya, te zseni vagy! - kaptam fel és pörgettem meg.

 - Tegyél le! - ütögette nevetve a vállamat. - Bolond gyerek - nézett rám mosolyogva, mikor teljesítettem a kérését.

  Előkaptam a mobilom és őrült telefonálásba kezdtem. Anya türelmesen várta, hogy végezzek.

 - Sikerült - csúsztattam a készüléket a nadrágom zsebébe.

 - Megtudhatom én is, hogy mit találtál ki?

 - Nemsokára BL nyolcad döntő és a sorsolásnál mi kaptuk a Barcát - kezdtem el magyarázni.

 - És?

 - És a meccs itt lesz Milánóban, hazai pályán. Úgy gondoltam, hogy Lexy nagyon fog örülni két Vip jegynek. Személyesen nézheti meg őket és minket is.

 - Nem túl drága ez? Vigyázz, nehogy elvarázsoljon a külseje, aztán csalódj, mikor rájössz, hogy csak a pénzed kell neki - komolyodott el anya.

 - Te nem ismered őt. Mikor vigyázott Kaká gyerekeire és az megkérdezte, hogy mennyivel tartozik, szabályosan megsértődött és egy ideig szóba se állt a brazillal.

 - Oké, te tudod. Én csak annyit kérek, hogy vigyázz vele - simított végig aggódva a karomon.

 - Amint lehet, bemutatom neked és akkor majd a saját szemeddel is láthatod, hogy ő más, mint a többi lány - győzködtem az igazamról.

 Megbeszéltük még az utazását, mert nemsokára meglátogatja apát Kairóban. Aztán leléptem. "

 - Végre - sóhajtottam fel, mikor megpillantottam az ismerős kávézót. Leparkoltam és sietve beléptem. Ahogy körül néztem láttam, hogy elég sokan eljöttek a csapatból, ami biztos jól esett a lánynak.

 - Szia, Lorenzo - kezeltem le a szőke sráccal. - Merre van az ünnepelt? - kérdeztem, mert akárhogy meresztgettem a szemeimet, nem láttam sehol.

 - Hátul a sarokban, éppen a barátival beszélget - vigyorodott el Lolo. Látszott rajta, hogy elégedett az általa szervezett bulival. El kellett ismernem, tényleg ügyesen összehozta.

  A megadott irányba lépkedtem, mikor végre megláttam a rózsaszín tincseit. Valamin nagyon nevetett és ettől nekem is mosolyra húzódott a szám.

 - Zavarhatlak? - szólítottam meg, és most figyeltem a jelekre, amiket felém sugárzott. Arca kipirult, a szemei csillogni kezdtek ahogy meglátott. Nem vagyok közömbös neki - ujjongtam magamban és valahol meg is nyugodtam, hogy nem vagyok egyedül az érzéseimmel.

  A monitor túloldaláról jó néhány szempár figyelt minket vigyorogva. Sajnos nem értettem, hogy miről beszélget velük, de ahogy láttam, előszeretettel húzták az agyát, mert ezt le tudtam olvasni az arcáról.

 - Gyere - fogta meg a karomat és elhúzott a laptoptól. Érintésétől a szívem hevesebben dobogott, mint eddig bármikor.

 - Bocs - kért elnézést a történtekért, amin csak nevettem. Magyarázkodott még egy kicsit, majd elhallgatott. Csak bámultam őt, aztán hirtelen leesett, hogy miért is vagyunk itt.

 - Jaj, bocs, ezt elfelejtettem - nyúltam a kabátom zsebébe és előhúztam a borítékot. - Boldog szülinapot Lexy - adtam oda neki és megragadtam az alkalmat, hogy megpuszilhassam.

 - Köszönöm - sütötte le a szemeit.

 - Megnézed? - türelmetlenkedtem, mert kíváncsi voltam a reakciójára. Tudtam, hogy örülni fog neki, de még én sem számítottam rá, hogy ennyire.

 - Ez komoly? - olvasta el újra és újra, majd a nyakamba ugrott. Magamban százszor is megköszöntem anyának a segítséget.

  Aztán egyszer csak elkomolyodott az arca és felém nyújtotta a jegyeket.

 - Stephan én ezt...nem fogadhatom el - mondta szomorúan.

 - Miért? - néztem rá értetlenül. Az előbb még annyira örült neki, most mi változott?

 - Ez túl drága ajándék - hajtotta le a fejét.

  Nem engedhettem és nem is akartam, hogy egy ilyen hülyeség miatt visszaadja. Úgy éreztem, hogy itt az idő kiteríteni a lapjaimat.

 - Lexy, nekem minden pénzt megért a mosolyod amikor megláttad - emeltem fel a fejét, hogy belenézhessek gyönyörű szemeibe. Pillantásomat a szeme és az ajkai közt járattam és egyre közelebb hajoltam hozzá. Gyomrom bukfencet vetett, a szívem eszeveszetten dobogott. Meg akartam csókolni, hogy meg tudja, mit érzek iránta.

 - Hát itt vagytok! - hallottam meg Mattia idegesítő hangját, ami megtörte a pillanat varázsát. Lexy szégyenlősen húzta el a fejét a kezemből. - Már mindenki téged keres - fogta meg a lány kezét és elhúzta tőlem. Lexy szomorúan nézett vissza rám, mintha ő is ugyanúgy várta volna, hogy megtörténjen, mint én. Figyeltem, ahogy Lorenzo betol egy óriási tortát és mindenki a Happy Birthdayt énekli.

 - Boldognak látszik - állt meg mellettem Kaká.

 - Igen - mosolyodtam el, de a szememet egy pillanatra sem vettem le a lányról.

 - Nyugi, nem lopja el senki - nevetett rajtam.

 - Dehogynem - morogtam. - Mattia az előbb is elrángatta mellőlem.

 - Stephan nem sajátíthatod ki magadnak - mondta a brazil.

  Lexy ekkor rám nézett, majd lehunyta a szemeit és elfújta a gyertyákat. Jó lett volna tudni, hogy mire gondolt.

 - Mit vettél neki? - kérdezte a csapattársam.

 - Két Vip jegyet a Milán-Barcára.

 - Az szép - döbbent le.

 - És te? Mit kap tőled? - kíváncsiskodtam.

 - Az én ajándékom nem kimondottan neki szól - magyarázkodott Kaká. - Elintéztem, hogy felvegyék az öccseit a klub utánpótlás keretébe.

  Elhűlve néztem a csatárra, mert nem kevés utánajárás lehetett összehozni ezt.

 - Basszus, szerintem kiugrik a bőréből, ha ezt megtudja - vigyorogtam rá.

 - Mit tudok meg? - lépett hozzánk a lány egy-egy szelet tortával a kezében. - Tessék, annyira beszélgettek, hogy lemaradtok a finomságról - nyomta a kezünkbe a tányért. - Pedig, ha jól emlékszem, valaki nagyon édesszájú - mosolygott rám kedvesen.

 - Köszönjük - vettük el tőle és mivel igaza volt azonnal bele is kóstoltam.  - Hmm, ez mennyei - dicsértem meg a süteményt, mert tényleg nem ettem még ilyen finomat.

 - Lorenzo nagymamája sütötte és Lolo megígérte, hogy elkéri nekem a receptet - csacsogta és én nem tudtam elszakítani a pillantásomat az ajkairól. Milyen közel voltam már hozzá az előbb - De ne tereljetek - nézett ránk huncutul. - Mit tudok meg?

 - Azt, hogy mit kapsz tőlem - vigyorgott rá a brazil.

 - Szerintem én már eleget kaptam azzal, hogy eljöttetek - mondta. - Nem tudom, miért kell még pénzt is költeni rám.

 - Nem került pénzbe - tette le egy asztalra az üres tányért Kaká, és elővette a papírt. - Tessék, azt hiszem ennek örülni fogsz - nyújtotta át.

  Lexy óvatosan vette el, mintha a papír harapni készülne, majd széthajtotta. Ezernyi érzelem futott át az arcán, miközben többször is elolvasta, hogy biztos legyen a tartalmában.

 - Kaká én... - futotta el a szemeit a könny. - Köszönöm, nagyon köszönöm - ugrott a brazil nyakába.

 - Szívesen Kicsilány - karolta át és mosolyogva nézte  a szipogó lány arcát.

 - Nem is tudom, mivel érdemeltem ezt ki - nézett szét a teremben, ahol mindenki csak miatta volt jelen.

 - Talán azzal, hogy egy nagyon kedves, aranyos lány vagy, akit azonnal megszerettünk - nyomott egy puszit Lexy arcára.

  A lány teljesen elvörösödött és vállba boxolta a focistát. Látszott rajta, hogy jól esnek neki a férfi szavai. Én pedig csak álltam és ittam magamba a látványát.

 - Ne haragudjatok, de beszélek a barátaimmal, mert eléggé elhanyagoltam őket - mutatott a laptop felé és már ott sem volt.

  Szórakozottan néztem utána és figyeltem, ahogy leül a gép elé. Arcán gyönyörű mosollyal beszélgetett a barátaival.

 - Stephan? - lengette meg a kezét az arcom előtt Kaká. - Itt vagy? - röhögött fel, mikor meglátta a bamba képemet.

 - Mi? Ja, persze - dadogtam.

 - Aha - nézett rám még mindig vigyorogva.

 - Jól van na, elgondolkodtam - morogtam.

 - Min? - kíváncsiskodott.

 - Hogy mikor és hogyan kérjem meg Lexyt, hogy legyen a barátnőm - hadartam el neki.

  Kaká abbahagyta a röhögést és döbbenten meredt rám. Látszott rajta, hogy lesokkolták a szavaim.

 - Biztos vagy benne? - kérdezte komoran.

 - Ennél biztosabb már nem is lehetnék - húztam ki magam.

 - Már mint nem abban, hogy a barátnőd legyen, hanem az ezzel járó cirkuszra céloztam. Média, újságok és a többi nyalánkság. Nem hiszem, hogy Lexy fel van erre készülve. Egy felnőtt embert is megvisel az a sok rosszindulatú pletyka, nem hogy fiatal lányt.

  Szavai kijózanítólag  hatottak rám. Ebbe még nem gondoltam bele. Kakának igaza van, nem tehetem meg ezt vele.

 - Most mi a fenét csináljak? - néztem könyörgőn a brazilra. - Eddig arról papoltatok, hogy vállaljam fel az érzéseimet, mikor meg megtenném, lebeszélsz róla.

 - Nem lebeszéllek, csak rávilágítottam egy olyan dologra, ami eddig elkerülte a figyelmedet. De ha tényleg nagyon akarod, akkor beszéld meg vele ezt a problémát. Okos lány, meg fogja érteni.

 - Igen, meg kell beszélnem vele - gondolkodtam hangosan. - Egyedül nem dönthetek róla.

 - Hé, még igent se mondott - vert hátba Kaká és jót nevetett rajtam.

 - De azt fog - jelentettem ki magabiztosan és a hangosan nevető lányra függesztettem a tekintetemet.

29. fejezet

Lexy

 - Miért is hallgattam rád? - morogtam, miközben Lolo kezét fogva siettünk a szüleivel megbeszélt helyre.

 - Mert tudtad, hogy igazam van. Ez a ruha tökéletesen áll rajtad. Nem is értem, miért takargatod magad három számmal nagyobb pólókkal?

 - Talán azért, mert úgy érzem jól magam? - gúnyolódtam, miközben megigazítottam a vállamról lecsúszó felsőt.

 - Nézz csak oda! - állított meg Lorenzo egy kirakat előtt. - Szuperül nézel ki. Nagyon csini vagy, úgyhogy pofa be és lazíts!

  Végig néztem a tükörképemen. Egy fekete leggings és egy amerikai zászlós miniruha volt rajtam, aminek féloldalas volt a válla. Lábamra egy ezüst színű balerina cipő került a jól megszokott tornacsukám helyett.

 - Még mindig nem értem, miért nem jöhettem farmerban . dohogtam tovább, bár el kellett ismernem, hogy a Lorenzo által választott összeállítás tényleg jól állt.

 - Csak - zárta le a témát Lolo. - Mindjárt ott vagyunk.

  A gyomrom egy pillanat alatt zsugorodott össze diónyi méretűre. Ideges voltam a találkozás miatt, bár a barátom többször is elmondta, hogy nincs félni valóm, mert a szülei is imádni fognak.

  Lorenzo kezét szorongatva léptem be a kávézóba, ami meglepetésemre üres volt, egészen addig, míg az egyik sarokból fel nem hangzott a "Happy Birthday" jellegzetes dallama. Odakaptam a fejem és a döbbenettől leesett az állam. A Milán focistái álltak ott, mellettük pedig egy hatalmas képernyőről a barátaim vigyorgó képe nézett velem farkasszemet.

 - Ez...hogy...mi? - hebegtem értetlenül. Lorenzo rám mosolygott.

 - Boldog szülinapot Lexy!

 - Ezt te csináltad? - kérdeztem tőle könnyes szemekkel és mikor bólintott, magamhoz öleltem. - Imádlak - súgtam a fülébe és egy hatalmas puszit nyomtam az arcára.

 - Na nem kisajátítani! - hallottam meg Mattia hangját mellőlem és mosolyogva fordultam felé.

 - Boldog szülinapot csajszi! - vigyorgott rám és megölelt. Aztán sorban jöttek a többiek Matri, Poli, Mexes, Montolivo és még pár ismeretlen arc akiket ők hoztak magukkal. A sort Kaká zárta Carolineval.

 - Ti tudtatok róla? - kérdeztem nevetve a brazil csatártól, aki vigyorogva bólogatott.

 - Majdnem elszólta magát délelőtt. Úgy kellett bökdösnöm, hogy maradjon már csendben - nevetett a férje elvörösödő fején Caro.

 - Jól van na! Tudod, hogy nem tudok titkot tartani - durcáskodott, de egyből megenyhült mikor a feleségétől és tőlem egy-egy puszit kapott az arcára.

 - De jól megy valakinek? - hallottam meg egy ismeretlen hangot és az érkezőre néztem.

 - Üdvözöllek ifjú hölgy. Ha már a fiam elfelejtett bemutatni, akkor pótolom a hiányosságot. Giuseppe Cassano - mosolygott rám, de ha nem mondja, akkor is rájövök, mert a fia kiköpött mása volt, leszámítva, hogy Lorenzo tejföl szőke, míg az apukája sötét barna.

 - Alexa Silver - nyújtottam felé a kezem és teljesen elvörösödtem, mikor a szájához emelte és megcsókolta azt.

 - Ó, látom, már megismerkedtetek - szólalt meg csalódottan a barátom. - Apával vigyázz, nagy hóhányó - súgta a fülembe, amitől mosolyognom kellett. Miközben újra átölelt, szemem a termet pásztázta, de sehol nem láttam a jellegzetes frizurát viselő srácot. Nem akartam kimutatni, hogy mennyire csalódott vagyok, ezért egy mosolyt erőltettem az arcomra és úgy követtem Lolot az egyik asztalhoz, amin egy laptop feküdt. A monitorról pedig a barátaim durcás feje köszönt vissza rám.

 - Sziasztok - integettem nekik, de ők csak mogorva tekintettel néztek rám. Nagyon ijesztőek voltak. - Mi a baj?

 - Hogy mi a baj? Hol voltál eddig? Mi vagyunk az utolsók, akikhez odamész! - csaptak le rám, de Réka szája sarkában megjelenő apró mosolyból rájöttem, hogy csak szívatnak.

 - Majdnem bejött - nyújtottam ki rájuk a nyelvemet amitől kitört belőlük a röhögés.

 - Baszd meg Réka, mondtam, hogy bújj inkább hátra! - cseszte le szegény lányt Roni.

 - Bocs, hogy élek - tárta szét a kezeit a megszólított. - Nem bírtam ki, mert Lexynek olyan ijedt feje volt - tört ki belőle megint a nevetés.

  Nagyon jó volt őket látni és hallani.

 - Amúgy ti mit csináltok? - néztem érdeklődve a monitorra, ahol Roni egy üveg pezsgővel a kezében parádézott.

 - Szerinted? Megünnepeljük a szülinapodat, ha már a te bulidba nem tudtunk elmenni, csináltunk magunknak is egyet - magyarázta, miközben elosztotta az üvegből a piát.

 - Betegek vagytok - nevettem fel, mikor összekoccintották a poharaikat és ittak az egészségemre. Szorítani kezdett a mellkasom. Jó lett volna ott lenni velük és együtt ökörködni.

 - Zavarhatok? - szólalt meg mögülem valaki, akinek a hangjától összevissza kezdett verni a szívem és elvörösödtem. Roni azonnal rázendített.

 - Piros lett a paradicsom, nem sárga - énekelte vidáman, amitől kedvem lett volna bemutatni neki, de Stephan előtt nem akartam.

 - Fogd be! - szóltam rá és a fiúhoz fordultam.

 - Excuse me! - hallottam még Roni röhögését, amit a többieké követett és én is mosolyogni kezdtem.

 - Ne foglalkozz velük, dilisek kicsit - magyaráztam a csatárnak.

 - Naaa! Kikérjük magunknak! - csattant fel Zsolti, aki úgy látszik elég jó lett olaszból, ha azonnal levágta, hogy mit mondtam.

 - Ki is kapjátok, ha nem fogjátok be végre! - néztem rájuk mérgesen, de aztán elnevettem magam, mert nem tudtam rájuk haragudni.

 - Gyere, menjünk arrébb - fogtam meg Stephan karját és elhúztam a laptoptól. Még pár lépéssel messzebb is hallottam a barátaim méltatlankodó kiabálását, amik semmi jóval nem kecsegtettek. Volt ott a voodoo babától, a "dűljön rád a meggyfán" keresztül, "Gyöngyike ébresszen a csókjával" minden.

 - Bocs - néztem fel végre a focistára, aki csak nevetve rázta a fejét.

 - Semmi gond. Viccesek a barátaid. Bár nem tuom, hogy miről volt szó, de a kiborulásod látva valamivel szívattak.

 - Hagyjuk, ők már csak ilyenek - vontam meg a vállam. - De pont ezért szeretem őket.

  Az elkövetkező percekben szótlanul álltunk és néztük egymást, mint valami nyálas filmben. Stephan kapcsolt előbb, mert a fejéhez kapott.

 - Jaj, bocs ezt elfelejtettem odaadni - nyúlt be a kabátjába és előhúzott egy borítékot. - Boldog szülinapot Lexy - nyújtotta át két puszi kíséretében.

 - Köszönöm - pirultam el újra és a szívem őrülten verdesett a mellkasomban, főleg mikor orromba kúszott a jól ismert illat, ami körül lengte.

 - Megnézed? - nézett rám boci szemekkel és én nem tehettem mást, feltéptem a borítékot. A szavam is elállt, mikor megláttam a benne rejlő ajándékot.

  - Ez komoly? - néztem rá boldogságtól csillogó szemekkel, majd a nyakába ugrottam.

 - Gondoltam, szeretnéd őket élőben is látni, ha már idejönnek - szerénykedett.

 - Ezt nem hiszem el - motyogtam, még mindig a kezemben tartott jegyeket nézve.- AC Milán- Barcelona - olvastam el sokadjára is a rá írt sorokat, de azok nem változtak. Aztán valami bevillant.

 - Stephan én ezt...nem fogadhatom el - nyújtottam felé a jegyeket.

 - Miért? - nézett rám aggódva.

 - Ez túl drága ajándék - sütöttem le a szemeimet.

 - Lexy, nekem minden pénzt megért a mosolyod amikor megláttad - komolyodott el és a kezével az állam alá nyúlt, hogy felemelje. Elveszve néztem a barna íriszekbe, amik egyre közelebb kerültek hozzám.

 - Hát itt vagytok! - szakította meg a pillanatot Mattia. Szégyenlősen elfordultam az előttem álló focistától és az érkezőre mosolyogtam. - Már mindenki téged keres - kapta el a kezem és húzott vissza a tömegbe. Bocsánatkérőn néztem a Fáraóra, akinek az arcáról nem tudtam leolvasni semmit. - Megtaláltam! - kiabált De Sciglio és a terem közepére állított.

  Egyszerre kezdtek énekelni nekem, míg Lorenzo egy hatalmas tortát tolva maga előtt, jelent meg az ajtóban. Szemeimet elfutotta a könny. Körülnéztem a teremben és rájöttem, hogy most már itt is vannak barátaim. Végig néztem a focistákon, majd a monitorra tévedt a szemem, ahol láttam, hogy a barátaim nagyon jól érzik magukat a saját bulijukban. Elmosolyodtam. Mindenki jelen volt aki számított nekem, ki így, ki úgy. Tekintetemmel Stephant kerestem, aki az egyik eldugott sarokban állt Kakával és engem nézett. Rámosolyogtam majd a szememet lehunyva elfújtam a tizenhét szál gyertyát.

28. fejezet

Lexy

   Nyűgösen ébredtem reggel. Egészen addig rossz kedvem volt, míg le nem értem a konyhába, ahol a vigyorgó családom fogadott, kezükben egy tortával.

 - Boldog szülinapot! - énekelték igencsak hamisan, de attól még nagyon jól esett.

 - Köszönöm - fogadtam a puszikat és az öleléseket.

 - Fújd el a gyertyákat! - ugrált Medox körülöttem. - És gondolj valamire - utasított.

  Leültem az asztalhoz és behunytam a szemem, hogy kívánjak valamit, de azonnal ki is nyitottam, mikor rájöttem, hogy egy barna szempár az első gondolatom. Gyorsan elfújtam a gyertyákat, így legalább az erőlködésre foghattam a pirosságot az arcomon.

 - Kérek, kérek! - nyújtogatta felém a tányérját a kisebbik öcsém.

 - Nyugi - szólt rá apa, majd elővett a fiókból egy kést és a kezembe nyomta. - Vágd fel!

  Sikerült nem elbénáznom a dolgot és egész normális szeleteket vágtam a Milán logót ábrázoló süteményből.

 - A Barcelonáét nem vállalták, mert azt mondták, hogy az szentségtörés lenne - vigyorgott anya gúnyosan.

 - Ha-ha-ha - forgattam meg a szemeimet.

 - Kicsit azért nevetett - szúrta oda a poént.

  Medox egy pillanatra eltűnt, majd egy papírlapot lobogtatva tért vissza.

 - Ezt neked rajzoltam a szülinapodra - tette le elém. - Ez itt apa, ez anya, ez a Gina, ez te vagy, ez Dárius, ez én vagyok és ez itt a Neo - sorolta végig a pálcikaemberkéket. Nekem Neo kutya tetszett a legjobban.

 - Én csak ezt vettem neked - rakott elém egy tábla fehér csokit Dárius. Naná, hogy a kedvencemet.

  Apa megköszörülte a torkát, hogy most ők jönnek, ezért figyelmemet rájuk fordítottam.

 - Na szóval, nem tudtuk eldönteni, hogy mi is lenne a legjobb neked, de végül sikerült megegyeznünk.

Anya széles mosolyából arra következtettem, hogy az ő ötlete nyert, ami nekem csak jó lehet. Apa benyúlt a zsebébe és egy lapot tett elém.

 - Milánó Ink - olvastam el a feliratot.

 - Olyan tetkót csináltatsz, amilyet akarsz - vigyorgott anya cinkosan, mert tudta, hogy nagyon szerettem volna még egy tetoválást. A tizenhatodik szülinapomra is azt kaptam. Egy "L" betűt, amit cseresznyefa virágok vesznek körül, utalva ezzel a japán mániámra és a Death Note imádatomra. Anya rajzolta meg nekem, így az ő keze munkája lett a lapockámra varrva. Imádtam a szüleimet, mert nem voltak begyöpösödöttek. Egy ideig bámultam a papírt, míg leesett, hogy mit is kaptam.

 - Köszi, köszi - ugrottam a nyakukba. Végre megcsináltathatom az egyik rajzot, ami szintén sokat jelent nekem.

 - Nincs mit - nevetett anya. - Most pedig reggelizzél meg, aztán készülődj, mert elmegyünk valahova - kacsintott rám.

 - Mit terveztél? - kérdeztem, miközben beleharaptam az elém tolt szendvicsbe.

 - Csajos napot tartunk - jelentette ki. - Kozmetikus, fodrász és további ilyen nyalánkságok.

 - Minek, így is szép vagy - lépett hozzá apa és szájon csókolta.

 - Fúj - hallatszott Medox szájából. - Ne gusztustalankodjatok, itt kisgyerekek is vannak.

 - Adok én neked kisgyereket, meg fújjogást - kapta el apa, mielőtt leléphetett volna és csikizni kezdte.

Hangos sikítás és nevetés törte meg a ház csendjét. Anya csak megcsóválta a fejét és közölte, hogy gyorsan öltözzek fel, mert mihamarabb le akar lépni. Megértettem, mert ha egyszer apa belelendül a játékba, ott kő kövön nem marad, ráadásul mi sem úsznánk meg csikizés nélkül. Ahogy megettem a kaját, felfutottam a szobámba és rendbe tettem magam. Lentről már hallani lehetett, hogy a fiúk már egymást nyüstölik. A nappaliba bekukkantva azt láttam, hogy a két kicsi együttes erővel próbálja legyőzni apát, de nem sok sikerrel. Anya tisztes távolból, az ajtóból nézte őket.

 - Sziasztok, elmentünk! - köszöntünk oda és már ki is siettünk, mielőtt bármelyikük megállíthatott volna.

  Elsétáltunk egy közeli fodrászhoz, aki bármilyen hihetetlen, szintén magyar volt.

 - Szia, Erika! - köszöntünk, mikor beléptünk az aprócska hajműhelybe.

 - Sziasztok - mosolygott ránk kedvesen a tulajdonos. - Pár perc és jövök.

   Leültünk a várakozóknak fenntartott fotelekbe és magunkhoz vettünk egy-egy színes magazint.

 - Itt a szerelmed - mutatott anya egy cikkre, ahol a brazil csatár vigyorgott édesen. - Szakított a barátnőjével - olvasta el nekem. - Biztosan megtudta, hogy érte epekedsz, ezért kidobta Brunát.

 - Nagyon vicces vagy - sóhajtottam fel. - Ő legalább nem csinált gyereket a csajának - céloztam Ramosra, aki anya plátói szerelme volt.

 - Ott a pont - morogta, majd beletemetkezett az újságba.

  Mindennapos volt köztünk az ilyen apró szurkálódás, még ha semmi alapja nem is volt.

 - Itt is vagyok - jelent meg előttünk a fodrászok gyöngye. - Kivel kezdünk?

 - Mivel Alexa a szülinapos, így vele - csukta össze a magazint anya. - Festést és horgolást kérünk - vigyorgott.

  Erika bólintott, majd neki állt kikeverni a kívánt színt, ugyanis a rózsaszínnek egy igen erős változatát kértem mindig a hajamra.

  Amíg én készültem, anya és Erika jól elbeszélgettek. Kibeszélték az otthoni és az itteni celebeket is. Mikor az én hajam készen lett, anya jött. Neki is festeni kellett és igazítani a fazonján.

 - Tökéletes - nézett csillogó szemekkel a tükörbe, amikor kész lett. Tudtam, hogy imád apának tetszeni. Húsz év után is szerette elcsavarni a fejét.

  Fizettünk, majd a következő állomást vettük célba. A kozmetikusnál kiszedettük a szemöldökünket és legyantáztattuk a nem kívánt szőröket. Jókat nevettünk egymás szenvedésein. Mikor megújulva, megszépülve kiléptünk az ajtón, egymásra néztünk.

 - Most hova? - kérdeztük egyszerre.

  Anya az órájára nézett.

 - Dél elmúlt, együnk valamit.

  Lelkesen bólogattam, mert a kaja gondolatára megkordult a gyomrom. Régen volt már az a reggeli szendvics. Beültünk egy hangulatos kis étterembe és rendeltünk. Anya carbonárát, míg én stílusosan milánóit kértem. Jó étvággyal megkajáltunk, majd tovább mentünk egy butik sorra. Nem vásároltunk, csak nézelődtünk.

 - Ez tiszta Ginás nem? - mutatott egy combközépig érő, fekete, lakk csizmára.

 - Ja - bólogattam.

 - Eszünk fagyit? - kérdezte hirtelen anya, de már húzott is a pulthoz.

  Imádtuk az olasz fagyit. Krémes volt, gyümölcsös és hatalmas. Egy adag annyi volt, mint otthon három gombóc. Mind a ketten epreset választottunk. Ez volt a kedvenc.

 - Imádom - vigyorgott rám anya.

 - Én is - mosolyodtam el.

 Egymásba karolva sétáltunk a kirakatokat nézegetve, míg el nem fogyott a fagyink.

 - Ciao, Lexy - hallottam meg hirtelen egy ismerős hangot a hátam mögül. Anya kérdő tekintetét figyelmen kívül hagyva fordultam meg. Kaká állt ott a családjával.

 - Lexy, de jó! - szaladtak hozzám a gyerekek.

 - Mikor vigyázol megint ránk? - kérdezte Isabella felpörögve.

 - Sziasztok - nyögtem ki, mikor végre szóhoz jutottam. - Megbeszéljük apával, jó? - kérdeztem vissza, hogy időt nyerhessek.

 - Szia, mi még nem találkoztunk, de rengeteget hallottam rólad - nyújtotta felém kezét, Kaká felesége. - Caroline Leite.

 - Alexa Silver - mutatkoztam be. - Ő pedig az anyukám, Bianca.

 - Mi már találkoztunk - mosolygott rá Kaká. Először nem értettem, majd leesett, hogy tőle kérte el a telószámomat, mikor vigyáztam a kicsikre.

 - Lexyyyyyyyyy! - rángatta meg a pólóm alját Isabella.

 - Igen hercegnő?

 - Gyere velünk - pislogott rám szépen. - Amíg anyáék vásárolnak, addig figyelhetnél ránk.

 - Isa, hagyd most Lexyt. Biztosan sok dolga van - magyarázott neki Caroline.

  A kicsilány ajkai lefelé görbültek, így gyorsan leguggoltam elé.

 - Most nem érek rá, mert az anyukámmal vásárolok, de megbeszélem a szüleiddel és valamelyik nap meglátogatlak titeket. Úgy jó lesz? - alkudoztam vele.

 - Biztos? - kérdezte könnyektől csillogó szemekkel.

 - Becsszó! - tettem a szívemre a kezem.

 - Akkor jó - mosolyodott el végre és a szülei is megnyugodtak, hogy elmúlt a hiszti veszély.

 - Mennünk kell, mert Lorenzo lassan megérkezik, te meg nem vagy sehol - mondta anya és nekem beugrott, hogy ma végre megismerhetem Lolo szüleit.

 - Elnézést, de ez nagyon fontos - mosolyogtam bocsánatkérőn a focistára és a családjára.

 - Megértjük. Akkor valamelyik nap megbeszéljük és átjöhetnél, már ha nem gond - nézett rám a csatár.

 - Dehogy gond - nevettem fel. - Tudod, hogy imádom őket, de most tényleg mennem kell - indultam el anyával, aki már nyugtalanul toporgott mellettünk. - Sziasztok - intettem a Leite családnak.

 - Szia, és Lexy! - szólt utánam Kaká. - Boldog szülinapot!

  Leesett állal néztem a brazilra, aki a fehér fogait kivillantva vigyorgott rám. Anya megfogta a karom és húzni kezdett.

 - Gyere, basszus, mert apádat és Lorenzot nem jó egyedül hagyni - érvelt jogosan.

  Apa szerette kicsinálni azokat a srácokat, akik körülöttünk legyeskedtek.

 - Máskor azért szólhatnál, hogy ekkora "sztárok" fognak letámadni minket az utcán - vigyorgott anya.

 - Gondolod, hogy előre tudtam, hogy ott lesznek?

 - Ugye, ha Ramossal vagy Ronaldoval leszel ilyen jóban, akkor nem felejtesz el bemutatni neki, mint a nővéredet? - húzogatta a szemöldökét jó anyám.

 - Még az ajtót is rátok zárom - vigyorogtam. - Apát meg elviszem addig valahová.

 - Megegyeztünk - röhögött fel anya és pacsira tartotta a kezét. Belecsaptam. Imádtuk ezt a hülyeséget játszani.

  Gyors lépteinknek köszönhetően elég hamar hazaértünk. Már az ajtóból hallottuk, hogy nem sikerült a terv és Lorenzot apa már kezelésbe vette.

 - Megjöttünk - toppantunk be a nappaliba, ahol Lolo elfehéredett arccal hallgatta apát, aki viszont vigyorogva fogadta a köszönésünket.

 - Felmentünk a szobámba - ragadtam meg Lorenzo kezét és felhúztam magam után.

 - Apukád olyan félelmetes - ült le az ágyamra.

 - Mit csinált? - kérdeztem rosszat sejtve.

 - Elmagyarázta, hogy még túl fiatal vagy egy kapcsolathoz és közölte, hogy a kedvenc filmje a Keresztapa - nyögött fel fájdalmasan a szőke srác és végig dőlt az ágyamon. - Ja és mesélt arról is, hogy fiatal korában Bruce Lee volt a példaképe és versenyszerűen boxolt és taekwondozott.

  Leültem mellé és elnevettem magam.

 - Apa már csak ilyen, nem kell komolyan venni.

 - De te nem láttad az arcát - erősködött Lolo. - Félelmetes volt. Főleg azzal a szakállal - nyafogott, majd hirtelen felült. - Lexy, apukád tudja, hogy meleg vagyok?

 - Nem, miért? - néztem rá értetlenül.

 - Akkor ez a baj! - vigyorodott el végre. - Legközelebb elmondom neki, így rájön, hogy nem tőlem kell féltenie.

  Látszott rajta, hogy teljesen megnyugodott. Ránézett az órájára és rácsapott a combjára.

 - Gyerünk Lexy, igyekezz a készülődéssel, mert nem akarom anyuékat megváratni.

 - Igenis, kapitány! - szalutáltam és előkerestem egy kényelmes, de csinos ruhát, amiben megjelenhetek egy bemutatkozó délutánon.

27. fejezet

Lorenzo

   Nem is gondoltam volna, hogy ilyen nehéz összehozni egy bulit. Ráadásul ez nem is olyan nagyszabású, mint amit Lexy megérdemelne. A helyszínnel és az ilyenekkel nincs gond, viszont a webkamerás kapcsolatot még nem tudtam megoldani, pedig már csak egy napom van rá.

  Nyitás előtt vagyunk egy órával és apa megengedte, hogy kipróbáljam, összetudom-e hozni a beszélgetést. Első lépésként felmentem Lexy facebook adatlapjára és a képei alapján megkerestem a legjobb barátait. Nem volt nehéz, mert rengeteg képen szerepeltek. Kiválasztottam közülük azt, akivel beszélni szeretnék és küldtem neki egy üzenetet. Néhány perc múlva már jött is a válasz, amiben elküldte a skype címét. Gyorsan felvettem az ismerőseim közé és már tárcsáztam is.

 - Ciao, Zsolti! - köszöntem a fiúnak.

 - Öö, helló Lorenzo - hallottam a hangján, hogy meglepődött.

 - Bocs, hogy zavarlak, de - kezdtem hadarni, hogy minél hamarabb túl legyek rajta, de megállított.

 - Kicsit lassabban, ha kérhetem, mert eléggé recsegsz, ráadásul még fordítanom is kell - szólt rám.

 - Elnézést - lassítottam a beszédemen és állítottam a gépemen, hogy megszűnjön a recsegés. - Így jó?

  Hüvelyk ujjával jelezte, hogy szuper.

 - Szóval azért zavarlak, mert gondolom tudod, hogy holnap van Lexy szülinapja - néztem rá és ő érdeklődve bólintott. Hát persze, hogy tudja. - Arra gondoltam, hogy csinálok neki egy bulit, amin te is ott lehetnél webkamerán keresztül.

 - Szupi - vigyorodott el, de láttam rajta, hogy valamin gondolkodik közben. - Mit szólnál, ha elhívnám a többieket is és amíg ti buliztok, addig mi itt tennénk ugyanazt?

 - Az állati lenne - somolyogtam, mert belegondoltam, hogy mennyire meg fog lepődni Lexy. - Ja és azon se csodálkozzatok, ha felismertek egy-két embert.

 - Kire gondolsz?

 - Háát, Shaarawyra, De Scigliora és még néhány focistára.

 - Naaa! - húzta fel a szemöldökét ő is somolyogva. - Lexyke drága ilyen jóba lett a kedvenc pasijaival? Neymar nem lesz ott?

 Felröhögtem.

 - Nem, őt nem tudtam elérni - viccelődtem. - Be kell, hogy érje Stephannal és Mattiaval.

 - Neki az is elég a boldogsághoz - nevetett a magyar fiú. - Szerintem, ahogy befejeztük a beszélgetést, felhívom a lányokat, hogy készüljenek holnapra.

 - Rendben - bólintottam. - Csak ennyit akartam. Az időpontot később egyeztetjük, mert még el kell intéznem pár dolgot, de facebookon elküldöm neked.

 - Az jó lesz, és köszi, hogy gondoltál ránk - nézett rám komolyan a srác.

 - Nincs mit. Az igazság az, hogy rohadtul hiányoztok Lexynek. Nem mondja, de látszik rajta. Talán így kicsit tompíthatjuk a hiányotokat.

 - A miénket? Soha! - nevetett Zsolti a kamerába.

 - Talán én tudok valakit, aki elterelné a figyelmét - hecceltem a srácot.

 - Kit? Ne csigázz! Összejött valakivel?

 - Nyugi - röhögtem fel. - Még nem, de már nem sokon múlik.

 - Ú, ez nagyon titokzatosan hangzik. Mesélj még! - tette az állát a tenyerébe, mint az az idióta mém facebookon. Nevetnem kellett a látványra.

  Vettem egy nagy levegőt és elmeséltem neki az eddig történteket Mattiától Stephanig.

 - Ez nagyon izginek hangzik - dörzsölte össze a kezeit. - Lexynek már nagyon régóta tetszik a Fáraó és most fura lehet neki, hogy ott van a közelében. Azt mondod, tetszik neki Silver?

 - Nem kicsit - vihogtam. - Látnád őket, olyan édesek. A levegő meg csak úgy izzik köztük - lendültem volna bele, de Zsolti leállított.

 - Oké, oké. Ennyi elég. Elhiszem anélkül is, hogy ódákat zengenél róluk - mondta.

  Éreztem a hangján, hogy valami nem stimmel. Elgondolkodtam rajta, hogy miért olyan távolságtartó velem, aztán beugrott.

 - Figyelj Zsolti! - nyeltem egy nagyot. - Tudom, hogy mennyire szeretitek Lexyt és ő is titeket. Hidd el, hogy nem akarom elvenni tőletek a barátságát, ha akarnám se tudnám. Nem szeretnélek kitúrni titeket vagy ilyesmi, csak megpróbálom enyhíteni a hiányotokat - hadartam el egy szuszra és csak remélni mertem, hogy mindent megértett a fiú. Az arcán láttam, hogy elgondolkodott rajta, majd rám nézett a kamerán keresztül.

 - Elhiszem - mondta komolyan. - Csak rohadt nehéz elfogadni, hogy már nem mi vagyunk mellette és nem mi segítünk neki. Ne értsd félre, nem veled van bajunk, hanem a helyzettel. Mi egy nagyon összeszokott csapat voltunk, amiből most rohadtul hiányzik Lexy. Tudom, hogy örülnünk kéne, hogy új barátokat talált, de ezt a helyzetet még szoknunk kell, mert nagyon szar. Adj egy kis időt, hogy elfogadjunk - fejezte be és én megértően bólintottam. Teljesen érthető volt amit mondott.

  Elköszöntünk egymástól és folytattam a szervezkedést. Mikor meglett a végleges időpont, elküldtem Zsoltinak, ahogy megígértem. Lehet, hogy hülyeség, de izgatottabb voltam a buli miatt, mint maga az ünnepelt.

Zsolti

   Meglepődtem, mikor Lorenzo rám írt facebookon, hogy szeretne beszélni velem skypeon. Először azt hittem, hogy Lexyvel történt valami, de aztán rájöttem, hogy Bia úgyis szólt volna legalább nekem, ha gond lenne. Megadtam a skype címem és érdeklődve vártam, hogy mit akar.

  Tetszett az ötlete miszerint a kamerán keresztül mi is ott lehetünk Lexy szülinapján. Szar, hogy nem ölelhetjük át élőben, de ez is több, mint a semmi. Hálásnak kellett volna lennem, hogy Lorenzo gondolt ránk, de valamiért nem ment. A tudat, hogy ő minden nap beszélhet vele, míg mi csak néhanapján jutunk a gép elé, idegesített. Úgy látszik, nem vagyok jó színész, mert az olasz srác levette, hogy mi a bajom. Rendes volt, mert biztosított róla, hogy nem a mi helyünkre pályázik. Időt kértem, hogy el tudjuk fogadni a helyzetet. Azért a többesszám, mert tudtam, hogy a lányoknak is rettenetesen hiányzik. Ahogy befejeztem a beszélgetést a szőke fiúval, azonnal konferenciabeszélgetésre hívtam a lányokat.

 - Na cső! - köszönt be először Roni.

 - Hali - hallottam meg Réka hangját.

 - Sziasztok - recsegett bele az éterbe Noncsi is.

 Vigyorogva néztem a képüket a monitoron, mert ők még csak nem is sejtik, amit én már tudok.

 - Regi? Dóri? - érdeklődtem tőlük a hiányzó lányokról.

 - Dóri a mamájánál van, Regi meg ha minden igaz Zolival van a tónál - válaszolt Noncsi.

  Erre a kijelentésre mindenki elfojtott egy mosolyt.

 - Kár, mert így nem láthatom az ő arcukat is, mikor elmondom, hogy mi a pálya - vigyorogtam.

 - Ne csigázz, bökd ki! - nem is Roni lett volna, ha nem kotyog bele.

 - Jól van na! Szóval arról van szó, hogy az előbb beszéltem Lorenzoval...

 - Kivel? - emelkedett meg Vera hangja.

 - Veronika! - kezdtem elveszíteni a türelmemet. - Hagyd, hogy végig mondjam! Na szóval. Beszéltem Lexy barátjával - erre a szóra mindenki elhúzta a száját. Tudtam, hogy mit éreznek. - Aki képletesen meghívott minket Silver bulijába. - Élvezet volt nézni a döbbent arcukat.

 - De azt hogy? Miért? Mikor? Hogyan? - dőlt Rékából a kérdés.

 Három kíváncsi szempár figyelt rám a képernyőn keresztül. Nagyon ijesztőek voltak.

 - Drága Réka, hallottál már olyanról, hogy webkamera? - eszeveszetten bólogatott, de még nem esett le neki. - Na azon keresztül veszünk részt mi is a buliban - húztam ki magam, mintha én találtam volna ki az egészet. Egy pillanatig néma csend volt, majd egyszerre kezdtek beszélni.

 - Mikor?

 - Hogyan?

 - Kuss! - süvített végig Roni hangja az éteren. - Na azért - vigyorgott elégedetten, mikor csend lett a gépek előtt. - Zsolti baszd meg, kérjük a részleteket.

 - De kis türelmetlen valaki - vigyorogtam.

 - Te meg halott, ha nem kezdesz bele - csattant most már fel.

 - Jól van, jól van - adtam meg magam. - Excuse me - vigyorogtam a kamerába, mire Vera a fejét verte az asztalba. Úgy gondoltam, hogy eleget húztam az agyukat, így tömören elmeséltem, mit mondott Lorenzo.

 - Kurva jó ötlet - vigyorogtak rám már a lányok is.

 - Ja és azt is mondta, hogy ne lepődjünk meg, ha ismert arcokat is látunk.

 - Ó, a kis huncut - mondta Vera. - Csak nem bepasizott?

 - Hát, valami olyasmi - néztem nevetve rájuk, minek hatására elkerekedett szemekkel néztek rám. - Na jó, elmondom - legyintettem fellengzősen. - Úgy néz ki, hogy Lexy és a Fáraó közt lesz valami.

 - Ne baszd! - esett le az álla a lányoknak.

 - Lorenzo szerint még csak kerülgetik egymást, de hogy őt idézzem " izzik köztük a levegő."

 - Regi meg fog halni, ha meglátja, hogy Lexy szülinapján hemzsegnek a híres focisták - mondta Réka nevetve.

 - Az tuti, bár nem hiszem, hogy Jesé átrepülne Madridból - röhögött Noncsi.

 - Állj, állj! - kiáltott a mikrofonba Roni. - Hogy oldjuk meg a dolgot? Reginek például nincs kamerája, míg Dórit nem biztos, hogy gép elé engedik, így lemaradnak a buliról - zúdított képletesen egy vödör hideg vizet a nyakunkba, de én csak somolyogtam.

 - Arra gondoltam, hogy átmehetnénk valakihez mindannyian és mi is csinálnánk egy bulit. Nem tudom, hogy anyáék megengednék-e? - gondolkodtam hangosan.

 - Nincs gáz - vidult fel Vera. - Nálunk elférünk és szerintem anya is megengedi, hogy itt legyünk - vigyorgott győzedelmesen. - Anya!!! - ordított egy nagyot, mire összerezzentünk.

 - Igen? - hallottuk meg anyukája hangját a háttérből.

 - Holnap van Lexy szülinapja és szeretnénk, ha itt ünnepelhetnénk meg. Webkamerás kapcsolatban leszünk Milánóval - vázolta röviden és tömören.

 - Oké - jött a válasz és mi örömködve néztünk egymásra. - Roni! - csattant fel mérgesen a lány anyukája. - Hol a nutella már megint?

 - Bocsi anya, de megint nem dugtad el rendesen - hallottuk meg a lányt.

  Közben jelzett a gép, hogy üzenetem jött facebookon. Megnyitottam. Lorenzo küldte, hogy holnap négykor kezdődik a buli. Visszaírtam neki, hogy vettem, majd a lányokkal is megosztottam az infót. Elköszöntünk egymástól és mindenki ment a saját dolgára. Holnap úgyis találkozunk.

26. fejezet

Stephan

   El sem hiszem, hogy mikre rá nem veszem magam ez miatt a lány miatt. Most jöttünk ki edzésről, de már megint a kőröket futom. Mellettem Mattia is ezt teszi. Nem tudom, miért, de vonzza a szememet Lexy látványa, ahogy ott áll Lorenzo mellett és milliónyi érzelem olvasható le az arcáról. A szőke srác ölelgeti és puszilgatja, ami rohadtul nem tetszik. El fogom törni a kezét - morgolódom magamban. A puszi után pedig már a kiheréléséről szövök terveket. Tudom, hogy Lorenzo meleg, mégis idegesít, hogy ölelgeti a lányt, aki nekem tetszik.

  Végeztünk a futással és a lányékhoz megyünk.

 - Minden rendben? - néz rá Mattia, aki úgy látszik, szintén őt figyelte futás közben.

  Imádom, mikor elpirul és annyira átlátszó ahogy próbálja elterelni magáról a figyelmet. Miután kiadja az újabb feladatokat, a két kicsi és Mattia elindulnak, hogy megcsinálják, míg én maradok. Lorenzo veszi a lapot és arrébb megy.

 - Biztos minden oké? - állok elé, hogy jobban lássam az arcát, ami abban a pillanatban, ahogy a kezéért nyúlok, vérvörös lesz, majd hirtelen elfehéredik.

 - Jól vagy? Úgy elsápadtál. - tartom őt erősen, mert aggódom érte, hogy elesik. Bár az is átsuhan az agyamon, hogy miattam van, de azért akkora egóm még nekem sincs, hogy ezt elhiggyem. Őrült ötletként végig simítok az arcán amitől megborzong. Soha életemben nem érintettem még ilyen puha bőrt. Teljesen belefeledkeznék az érzésbe, ha Medox nem rángatná meg és nem súgna neki valamit.

 - Bocsi - néz felém sajnálkozva, kerülve a pillantásomat -, de fontos dolgunk akadt. Tudnál figyelni Dáriusra? - kérdezi.

 - Persze - vágom rá azonnal, mert jelen pillanatban még a csillagokat is lehoznám neki, ha kérné.

 - Elkísérlek - lép mellé Lorenzo és most kivételesen nem akarom megölni, mert aggódom a lányért és örülök, hogy nem egyedül megy. De még nem indul csak nézi az összefonódó kezünket, majd zavartan elhúzza tőlem. Elhagyatottnak érzem magam a közelsége, az érintése nélkül. Elgondolkodva nézek utánuk, amíg el nem tűnnek a mosdók felé. Hogy tudta ez a lány így elcsavarni a fejem?

 - Munka van - teszi a vállamra De Sciglio a kezét.

  Megrázom a fejem, hogy kitisztuljon. Dárius már árgus szemekkel figyeli, hogy mi a következő feladat. Elmutogatjuk neki, hogy mi mit szoktunk csinálni az edzésen és meglepetésünkre simán leutánozza. Mattiával egymásra nézünk. Nagyon jó a srác. Eltérve a menetrendtől, kezembe fogom a labdát és rákacsintok.

 - Gyere, vedd el! - teszem le a fűbe és vezetem a kapuig. Először nem érti, de aztán elmosolyodik és utánam indul. Néhány nehezebb cselt vetek be, amiket nem ismer, így nem is tud mit kezdeni velük. Aztán átváltok a közismertebbekre, mint például a biciklicsel. Még én is elámulok, amikor simán elveszi tőlem a labdát, majd ő kezd olyan mozdulatokba, amik nekem nem ismerősek. Égő, e alig tudom elvenni tőle a lasztit. Mattia csak röhög rajtam.

 - Annyira nagy a pofád, akkor gyere és próbáld meg te - csattanok fel mérgesen, mert kicsit frusztrál, hogy nem bírok egy tizenhárom évessel. De Sciglio mellénk lép és nevetve néz rám.

 - Figyelj és tanulj - mondja majd a fiúhoz lép, aki egy csodaszép esernyőcsellel ajándékozza meg Mattiát, aki tátott szájjal néz a kiskrapekra.

 - Én figyelek - nevetek fel arca láttán és jól esik a tudat, hogy nem csak engem alázott le a srác.

 - Én is akarok! - szalad el mellettem a kis vörös hajú és hátrapillantva látom, hogy Lexyék végre visszaértek és a lány már sokkal jobb színben van.

 - Mit csináltok? - néz érdeklődve a pályára.

 - Próbáljuk nem leégetni magunkat - vigyorodom el, mert látom, hogy Mattia egy hatalmas kötényt kap Dáriustól.

  A lány is látja és mosolyogva nézi, hogy a csapattársam borús tekintettel figyeli az öccsét, aki vigyorogva vállat von. Mattia otthagyja a két fiút, akik most egymással birkóznak a labdáért, és mellénk lép.

 - Kiakaszt az öcséd - néz a lányra. - Akárhányszor kicselez, mindig Ronaldot emlegeti. Ronaldo így, Ronaldo úgy. Pfh. tele van a hócipőm a spanyollal.

 - Portugál - javítja ki Lexy.

  Mattia megforgatja a szemeit.

 - Ne már, hogy te is fan vagy? - nyög fel fájdalmasan és érdeklődve várja a választ.

 - Figyelj! Lehet, hogy ti nem szeretitek, de azt nektek is el kell ismernetek, hogy jelenleg ő a legjobb focista a világon. Emberileg is rendben van, még ha kevés hír is jut el hozzánk, hogy mennyit jótékonykodik - magyaráz kipirult arccal és csillogó szemekkel, amitől nekem nagyot kell nyelnem. Folytatná tovább is, de megszólal a telefonja. Bocsánatkérőn néz ránk, majd arrébb sétál, hogy nyugodtan tudjon beszélni. Ott maradunk hárman és érdeklődve nézzük egymást. Lorenzo az, aki először neveti el magát.

 - Tisztára olyanok vagyunk, mint egy western filmben. Egymást sasoljuk, ki nyúl először a pisztolyért - magyaráz nevetve. Mondataitól mi is vigyorogni kezdünk. Kezdem érteni, hogy Lexy miért szereti annyira ezt a srácot. - Komolyabbra fordítva a témát - néz hátra a háta mögé, ahol Lexy még mindig beszélget valakivel - mit csináltok pénteken?

 - Miért? - kérdezi Mattia.

 - Mert akkor van Lexy szülinapja és szeretném meglepni. Szegény nagyon magányos az otthoniak nélkül, így arra gondoltam, hogy szervezek neki egy kisebb bulit, ahol webkamerával ott lehetnének a barátai. Ha van kedvetek, akkor szívesen látlak titeket is - nyújt át egy cetlit, amin egy helyi kávézó címe van feltüntetve.

 - Nem lesz ez egy kicsit drága? - mutatok a papírra, mert jól ismerem a helyet, ami elég elit környéken van. - Mármint kibérelni, meg ilyesmi. Ha segítség kell, szólj - nézek rá.

 - Köszi, de apukámé a hely és megengedte, hogy aznap délutánra bezárjak.

 - Giuseppe az apád? - kerekednek el a szemeim.

 - Igen - pirul el zavartan.

 Miért nem láttam meg köztük a hasonlóságot? Az arcuk, a testtartásuk teljesen egyforma. Bár a szőke haja nagyon zavaró. Lorenzo rám néz és észreveszi, hogy mit bámulok.

 - Anyukám svéd - leplezi le a titkot.

 - Itt is vagyok - mosolyog ránk Lexy miközben a zsebébe csúsztatja a telefonját. - Miről beszéltetek,

 - Anyukámról - válaszol gyorsan Lorenzo.

 - Jaj, már olyan kíváncsi vagyok rá - lelkendezik a lány. - Lolo megígérte, hogy pénteken elvisz és bemutat a szüleinek.

  Egy pillanat alatt megértem, hogy ez a fedősztori és így Lexy nem fog gyanakodni.

 - Sajnálom fiúk - pislog ránk bűnbánóan - itt kell hagyjalak titeket, mert el kell vinnem a fiúkat.

 - Elhagysz minket hercegnő? - szólal meg végre Mattia is, aki eddig csak idegesítően legeltette a szemeit Lexyn.

 - Muszáj - nevet rá a lány. - Vásárolni megyünk.

  Szájába dugja az ujjait és egy hangosat fütyül. Elképedve néztünk rá, míg a tesói már szaladnak is hozzá.

 - Indulás, mert megyünk shoppingolni - közli velük is.

  Hozzánk fordul és látszik rajta, hogy nem tudja mit tegyen. Lorenzo az, aki megint megoldja a helyzetet, mert kicsit meglöki, így a lány felénk lép és Mattia után én is egy puszival leszek gazdagabb. Lexy lesüti a szemeit és elpirulva lép a szőke sráchoz, aki vigyorogva átöleli. A lány súg valamit a fülébe, amitől Lorenzo hangos nevetésbe kezd. Lexy megforgatja a szemeit és vállba üti.

 - Gyertek - szól a kicsiknek, majd otthagy minket.

 - Én is megyek - mondja Lorenzo. - Akkor pénteken számítok rátok.

 - Szerintem ott leszünk - mondja Mattia és nekem eszembe jut valami.

 - Mást is hívhatok?

 - Kire gondolsz? - kíváncsiskodik.

 - Háát - kezdek vigyorogni - arra, hogy esetleg hoznék pár ismerőst, mint például Kakát, Montit - sorolom a neveket.

 - Ú, annak szerintem nagyon örülne - bólogat lelkesen a szőke srác.

 - Balut is meg akarod hívni? - vigyorog De Sciglio.

 - Isten ments! - rémülök meg a gondolattól is. - Sőt a többieknek is szólok, nehogy eljárjon a szájuk.

 - Az jó ötlet - bólogatnak mind a ketten.

  A parkolóig együtt megyünk, aztán elválunk Lorenzótól. Hazafuvarozom Mattiát és közben rájövök, hogy két nap múlva péntek és addigra nekem vennem kéne valami szép ajándékot Lexynek. Gőzöm sincs, hogy mivel lepjem meg, ezért ahhoz az emberhez fordulok, akinek ez biztosan nem okoz gondot, Az anyukámhoz.

Köszönöm!

Köszönöm a megtiszteltetést azoknak, akik feliratkoztak valamelyik blogomra. Hálás vagyok érte. Nagyon jól esik mindig újabb olvasókkal gyarapodni. :D Pusszancs: Dolores

25. fejezet

Lexy

 - Húgi, itt a szerelmed! - kiabálta Medox magyarul, de még így is elpirultam.

 - Fogd be! - szóltam rá mérgesen, mire rám nézett, mutatóujja felmutatásával és egy idegesítő mozdulattal visszaszólt.

 - De te nekem ne!

  Dárius röhögött, míg Lorenzo értetlenül nézett ránk.

 - Nem akarod tudni - forgattam meg a szemeimet.

  Néha elszaladt a ló az öcséimmel és olyankor nagyon szemtelenek tudtak lenni.

 - Csatlakozhatunk? - ért oda hozzánk a két focista.

  A fiúk kitörő lelkesedéssel fogadták őket. Lorenzo csak somolyogva nézett ránk, ami nagyon idegesítő volt.

 - Persze - vontam vállat. - Ha nektek nem volt elég a saját edzésetek, akkor hajrá! - vigyorogtam gonoszan.

 - De mi csak kapura akartunk lőni - kerekedett el a szeme Mattiának.

 - Rossz példát akarsz mutatni a kicsiknek? - böktem a tesóim felé. - Bemelegítés és edzés nélkül nincs szórakozás - öltöttem fapofát.

 - Zsarnok - mosolygott rám Stephan és én elvesztem a gyönyörű barna szemeiben.

 - Lexy - húzgálta meg a nadrágom szárát Medox - futhatunk?

  Elszakítottam a pillantásom a Fáraóról és kiadtam a feladatot.

 - A szokásos lesz, két kör Medoxnak és három neked Dárius.

  Csodálkozva néztem, ahogy a két focista beáll az öcséimhez futni.

 - Büszke vagyok rád - ölelte át a vállamat Lorenzo. - Egyszerre négy férfit is meg tudsz fegyelmezni.

 - Hülye - löktem oldalba nevetve.

 - Szép pár lesztek - váltott hirtelen témát.

 - Miről beszélsz? - pirultam el.

 - Tudod te azt. Shaarawy és közted izzik a levegő. Az előbb úgy néztetek egymásra, mintha egy másik univerzumban lennétek.

 - Jaj, hagyjál már! - léptem volna el tőle, de megfogta a kezem és nem engedett.

 - Akár bevallod magadnak, akár nem, bejössz neki. Nézd meg, végig téged bámul! - fordított a focista felé, aki tényleg minket nézett.

  Zavartan sütöttem le a tekintetemet. Na jó, Alexa, lélegezz mélyeket - nyugtattam magam, miután a szívem egyre hevesebben dobogott. Lehet, hogy tényleg tetszem neki?

 - Hú, ha látnád az arcodat! - vigyorgott rám Lorenzo. - Olyan vagy, mint egy nyitott könyv, mindent ki tudok olvasni belőled.

 - Szállj már le rólam - csattantam fel, mert nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Lolo hozzám lépett és magához ölelt.

 - Nyugi - simogatta meg a hátam és elkomolyodott. - Elhiszem, hogy még nem voltál ilyen helyzetben, de gondolj rá úgy, mintha csak egy átlagos srác lenne. Akkor is ennyire zavarna a dolog?

  Imádtam benne, hogy tényleg kiismert ilyen rövid időn belül.

 - Nem tudom - csóváltam meg a fejemet. - Nem tudok rá másképp nézni. Mindig beugrik, hogy ő egy híresség - nyöszörögtem és az alsó ajkamba haraptam.

 - Van itt más is, igaz? - nézett a szőke srác a szemeimbe.

  Nem válaszoltam, csak bólintottam. Hogyan mondjam el neki, hogy eddig még csak egyszer csókolóztam életemben és még soha nem voltam kapcsolatban. Azt sem tudnám, hogyan kell ilyenkor viselkedni. Erőt vettem magamon és kinyögtem.

 - Még soha nem jártam senkivel és csak egyszer csókolóztam.

  Most Lorenzon volt a sor, hogy kiakadjon.

 - Ez komoly? - engedett el, hogy a szemembe nézhessen. Félve néztem rá és bólintottam. Most biztosan kinevet a tapasztalatlanságom miatt.

 - Mamma mia! Most már minden világos - húzott magához megint, de már mosolygott. - Te félsz! - Úgy néztem rá, mint egy idiótára. - Nem csak a hírnevétől, hanem magától a sráctól is - folytatta zavartalanul.

 - Ő nem egy srác - sziszegtem a fogaim közt. - Öt év van köztünk, ha úgy nézzük, hozzám képest már férfi - motyogtam el a félelmemet.

 - Tiszta hülye vagy! - lepett meg Lolo a kijelentésével. - A mai világban már nem számít a korkülönbség.

 - Tisztában vagyok vele, mint ahogy azzal is, hogy ő biztosan tapasztalt, én pedig ... - akadtam el, majd folytattam - nem tudnám megadni neki amire vágyik - vörösödtem el mire befejeztem a mondatot.

  Nem hiszem el, hogy ilyenekről kell beszélgetnünk Lorenzoval, miközben folyton magamon érzem Stephan tekintetét.

 - De butus vagy - nevetett fel, majd egy puszit nyomott az arcomra. - Szép is lenne, ha egy kapcsolat csak a testiségről szólna. Ha meg csak arra kellenél neki, én lennék az első aki agyonverné - húzta ki magát amitől nevethetnékem támadt. Próbáltam elképzelni Lorenzot, ahogy "agyonveri" Shaarawyt, de nem ment.

  Közben megérkeztek a fiúk is. Mattia és Stephan az arcomat fürkészve nézett rám.

 - Minden rendben? - kérdezte De Sciglio.

  Megint elpirultam. A fene enné meg ezt a hülye szokást - dohogtam magamban.

 - Persze - válaszoltam nem túl meggyőzően. - Dárius a szokásos bemelegítés - tereltem el a témát.

  A két öcsém és Mattia elindultak, hogy megcsinálják a feladatokat, míg Lorenzo tisztes távolságra araszolt tőlünk.

 - Biztos minden oké? - állt meg tőlem egy lépésre Stephan. A szívem hiperventillálni kezdett, ahogy felnéztem az arcára, ami csupa aggodalom volt. Azt hittem, hogy ott halok meg, mikor a kezem után nyúlt és megfogta. Az összes vérem az arcomba tódult, hogy aztán eszeveszett gyorsasággal zuhanjon alá. Szemem előtt fekete pöttyök ugráltak. Édes istenem, egy érintésétől mindjárt elájulok!

 - Jól vagy? - hallottam meg a focista hangját távolról. - Úgy elsápadtál.

 - Semmi gond - erőltettem magamra egy mosolyt.

 - Biztos? - simított végig az arcomon, amitől hőhullámok szaladtak végig a testemen.

  A válaszadástól és a teljes leégéstől Medox mentett meg.

 - Lexy - hajolt hozzám közelebb és úgy suttogta - pisilni kell.

 - Bocs - néztem az előttem álló srácra -, de halaszthatatlan dolgunk akadt. Tudnál figyelni addig Dáriusra? - kértem, de nem mertem rá nézni.

 - Persze - válaszolta és a hangján hallottam, hogy még mindig aggódik.

 - Elkísérlek - lépett mellém Lolo, és kérdőn nézett a még mindig összefonódó ujjainkra. Zavartan kaptam el a kezem, majd megfogtam az öcsémet és a mosdók felé vettük az irányt. Minél távolabb kerültem Stephantól, annál jobban csillapodott a szívverésem.

 - Ezt már nem tagadhatod le - vigyorgott rám Lorenzo miután hallótávolságon kívülre értünk.

 - Mit?

 - Hogy vonzódtok egymáshoz - forgatta meg a szemeit. - Olyan kis cukik voltatok - tapsikolt, mint egy kisfiú, mire Medox felkiáltott.

 - Olyan cuki, hogy belehalooook!

  Hatalmas nevetés tört ki belőlünk. Az eddig felgyülemlett feszültség tovaszállt belőlem és helyét átvette a megvilágosodás. Kár is lett volna tagadnom, beleszerettem a Fáraóba.

24.fejezet

Stephan

 - Gyerünk Stephan! - szólt rám a gyógytornászom. - Még öt perc és kész vagyunk.

 - Tudom, csak elszoktam a keményebb munkától - vallottam be őszintén. Sérülésem miatt egy hónapot kellett kihagynom és most nagyon nehéz volt rávenni az izmaimat, hogy engedelmeskedjenek. - Ez keményebb munka, mint gondoltam - fújtattam fáradtan, mikor végeztünk.

 - De, jól csináltad - veregetett bátorítón vállba és valamit felírt a mappámba. - Jövő héttől már a csapattal edzhetsz - mosolygott rám.

 - Wáó doki, ez nagyon jó hír! Nem is hittem volna, hogy ilyen gyorsan formába hoz.

 - Azért ehhez kellett a te munkád is - mondta, fel sem nézve a papírjaiból. - Mára végeztünk - engedett utamra.

Elköszöntem és az öltöző felé vettem az irányt, ahová pár perccel utánam a csapat is megérkezett. Nem voltak túlzottan feldobva.

 - Fáraó basszus, mikor leszel már bevethető? - kérdezte Pazzini.

 - Jövő héten már veletek edzek - vigyorogtam rájuk, amit hangos üdvrivalgással fogadtak.

 - Végre! - ült le mellém Kaká.

 - Csak nem hiányzom? - néztem rá kajánul.

 - El ne hidd, csak jó lesz, ha már te is velünk szívsz - röhögött fel hangosan.

 - Ekkora gáz van? - komolyodtam el.

 - Még annál is nagyobb - sóhajtotta. - Nem tudom mi lesz így a csapattal. Egyre lejjebb csúszunk a tabellán és remény sincs rá, hogy jobb lesz.

  Mindenki elkomorodva hallgatta Kaká mondatait és egyetértőn bólogatott. csend telepedett az öltözőre és a fiúk gondolataikba merülve zuhanyoztak le és öltöztek át. Nyoma sem volt a régi vidám csapatnak. Az eredménytelenségünk rányomta bélyegét a hangulatunkra.

  Mivel én már végeztem, megvártam Kakát és Sandrot, hogy együtt induljunk haza.

 - Mattia nem jössz? - kérdezte meg a brazil De Scigliot.

 - Nem, még maradok - mondta, nem nézve rám.

 - Te tudod - vonta meg a vállát a csatár.

  Kiléptünk az ajtón és elindultunk a parkolóba.

 - Ebbe mi üthetett? - morfondírozott Matri, de ahogy rám nézett, már sejteni kezdett valamit. - Összevesztetek?

 - Nem - válaszoltam szűkszavúan, de tudhattam volna, hogy nem úszom meg ennyivel.

 - Akkor? - nézett most már Kaká is rám.

 - Tényleg semmi - próbáltam terelni a dolgot, de persze sikertelenül.

 - Fogadjunk nő van a dologban - vigyorgott Sandro, majd Kakával összenézve, egyszerre mondták ki a nevet.

 - Lexy!?

 - Mi van vele? - tettettem a hülyét.

 - Tuti száz, hogy miatta vesztetek össze - néztek rám áthatóan.

 - Nem vesztünk össze csak... - rájöttem, hogy elszóltam magam és egy lemondó sóhaj után elmeséltem neki a történteket.

 - Ó - döbbentek le mind a ketten, majd széles vigyor terült szét az arcukon.

 - Most mi van? - forgattam meg a szemeimet.

 - Mattia nagy spíler. Végre rávett arra, amiről mi hiába beszéltünk - magyarázta jókedvük okát a brazil.

 - Ja, meg közben meg is zsarolt, hogy vagy ő lép, vagy én - háborogtam.

 - Nincs abban semmi rossz, hogy neki is tetszik a lány, bár ahogy őt ismerem, nem hosszú távra tervez vele - mondta Sandro somolyogva.

 - Te nem figyelted meg az arcát mikor róla van szó? - kérdeztem felháborodva, mert nem hittem el, hogy csak én láttam Mattián, hogy tényleg érdekli a lány és nem csak futókalandot lát benne. Ezért is vettem komolyan a tegnapi figyelmeztetését.

 - Lehet, hogy igazad van - csitított Kaká -, de inkább arról mesélj, hogy léptél-e már valamit?

  Mosolyogva bólintottam.

 - És elárulod, hogy mit? - kíváncsiskodott Sandro.

 - Küldtem neki egy nagy csokor rózsát és ha minden igaz, reggel már meg is kapta - vigyorogtam.

 - Te kis romantikus - boxolt a vállamba a brazil, majd elkerekedett szemekkel nézett a hátam mögé.

 - Igen, megkaptam - hallottam meg Lexy hangját. Megpördültem és a szívem nagyot dobbant mosolygós arcát látva.

 - De azért máskor jó lenne, ha aláírnád, mert fél reggel azon agyaltunk, hogy kitől jött - fogott velem kezet vigyorogva Lorenzo, akit ezért a beszólásért Lexy hátba vágott. A srác várakozva nézett rám. Fejemhez kaptam és bemutattam őt a csapattársaimnak.

 - Ő itt Lorenzo, Lexy barátja.

  Kezet fogtak vele ők is, míg Sandro fürkésző tekintettel mérte végig a szőke srácot, aki mint mindig most is fogta a lány kezét. Na erről nagyon gyorsan le fogom szoktatni - dohogtam magamban.

 - Köszönöm a rózsákat - pirult el a lány édesen és nekem, mint valami idióta tinédzsernek, őrült gyorsasággal kezdett verni a szívem.

 - Én köszönöm a tegnapot. Este megettem az összes muffint amit csomagoltál, ezért ma duplán dolgoztam - vigyorogtam rá.

 - Te muffint ettél és nem is szóltál? - háborodott fel Sandro, aki köztudottan imádta az édességet. - És milyen volt?

 - Finom - mosolyogtam a lányra, aki zavarában a földet piszkálta a cipője orrával.

 - Nem úgy, hanem milyen volt az ízesítése?

 - Csokis és kakaós - válaszolt helyettem Mattia, aki hirtelen bukkant fel mögöttünk. Odalépett a lányhoz és megpuszilta. Nem értettem, hogy neki miért megy ez olyan könnyedén és nekem miért nem?

 - Ú, csokis - nyelt egy nagyot Matri és Lexyhez lépve átölelte a vállát. - Ha én is küldök virágot, akkor nekem is sütsz valamit? - pislogott rá idióta módon.

  Tudtam, hogy direkt hozta szóba a csokrot De Sciglio előtt és a hatás nem is maradt el. Mattia rám kapta a tekintetét és komoly képpel biccentett, hogy vette a lapot.

 - Nem kell ahhoz virágot küldened - mosolygott rá a lány, és én még Sandróra is féltékeny lettem ezért a pillanatért. - Majd legközelebb, ha sütök gondolok rád is - rázta le a válláról a barátom kezét, aminek nagyon örültem.

 - Lexy, mennünk kell - nézett Lorenzo az órájára.

 - Hova mentek? - kérdeztük egyszerre Mattiával.

  Kaká és Alessandro kíváncsian néztek ránk.

 - Anya megkért, hogy foglaljam le a tesóimat, míg végez - vont vállat.

 - Megint edzést tartasz? - nevetett rá Kaká.

 - Muszáj, ha egyszer ők akarnak lenni a világ legjobb focistái, akkor sokat kell dolgozniuk.

 - Az már igaz! - bólogatott Sandro. - Nézz csak ránk!

  Kijelentése után kitört belőlünk a nevetés. Lexy és Lorenzo elköszöntek tőlünk és elindultak az épület felé. Mattia és én is elgondolkodva néztünk utánuk, majd megint egyszerre szólaltunk meg.

 - Szerintem én is megyek!

 Matri és Sandro ránk nézett, majd a brazil adott hangot a döbbenetüknek.

 - Na ez már ijesztő, fejezzétek be!

  Mind a négyen összenéztünk és hangosan röhögni kezdtünk, feloldva a feszültséget, ami Mattia megjelenése óta feszült köztünk.

 - Oké, én tényleg megyek, sziasztok - köszöntem most már el és elindultam az épület felé.

 - Hey, Fáraó! Nem tévesztetted el az irányt? - vigyorogtak rám. - Az autód arra van - mutattak a parkoló felé.

 - Igen, tudom, de Lexy meg arra - böktem a pályára és hatalmas somolygások közepette ott hagytam őket.

 - Várj! - kiáltott utánam Mattia - én is jövök - jelentette ki tök természetesen. Döbbenten meredtem rá. Nem úgy volt, ha lépek leszáll a lányról? Én léptem, akkor mi a fészkes fenét akar még?

  Mintha olvasna a gondolataimban, megindokolta döntését.

 - Attól, hogy te és ő... szóval érted... esetleg összejöttök - habogott - attól még szeretnék a barátja lenni. Ő olyan nekem, mint egy fénysugár, aki színt hoz a szürke hétköznapjaimba - vallotta be. - Mellette újra tini vagyok. - Értettem, hogy miről beszél, mert pont ugyanígy éreztem én is. - Ne aggódj, tiszteletben tartom, hogy alakul valami köztetek, de ha hibázol, én ott leszek - nyújtott nekem kezet, amit elfogadtam. Ez így fair tőle.

  Némán sétáltunk a pályáig és a sarkon befordulva ránk ragyogott egy nevető Napsugár.

23. fejezet

Lexy

   Reggel arra keltem, hogy valami idióta rátapadt a csengőre és egészen addig úgy is maradt, míg ki nem nyitottam neki az ajtót.

 - Ó, Buon Giorno - vigyorgott rám egy srác, kezében egy papírlappal. - Gondolom, te vagy Lexy Silver - nézett végig rajtam.

  Bólintottam, miközben zavartan lejjebb húztam a pókemberes pizsama felsőmet. Hajamba túrtam, hogy mégse hasonlítson egy szénaboglyához.

 - Csomagot hoztam. Ide kérek egy aláírást - nyomta az orrom alá a papírt.

  Kómás fejjel nyúltam a toll után és aláfirkantottam a nevemet. A fiú eltette és a kint parkoló autó hátuljához lépett. Kinyitotta és pár pillanat múlva egy nagy csokor rózsaszín rózsával bukkant elő, amit a kezembe nyomott.

 - Valaki nagyon be akar vágódni - vigyorgott rám kajánul, majd egy kacsintás után beült az autójába és elhajtott. Percekig álltam mozdulatlanul az ajtóban, kezemben a csokorral, aztán mikor magamhoz tértem a sokkból, elindultam vele a konyhába. Kerestem egy vázát és beletettem. A szobámban az asztalomra helyeztem és elé ülve csodáltam a virágok gyönyörű színét. Illatuk körbe lengte a szobámat. Újra és újra hatalmasakat szippantottam belőlük. Addig nézegettem a csokrot, míg kiszúrtam egy papírlapot a virágok között. Kivettem és elolvastam.

        " Köszönöm a tegnapi délutánt."

Ennyi?- forgattam a lapot az ujjaim közt. Se egy aláírás, se egy utalás arra, hogy ki küldte. Mondjuk olyan sok lehetőségem nincs. Választhatok Stephan és Mattia között, Bár az előbbinek jobban örülnék. Ja és majdnem kihagytam Lorenzot, de ő biztos nem küldene nekem tizenöt szál rózsát csak azért, mert tegnap velem volt - vigyorodtam el a gondolattól. Kopogtak az ajtómon és az emlegetett fiú dugta be rajta a fejét.

 - Szia Lexy - köszönt, majd mikor a rózsára tévedt a tekintete a szája majdnem a füléig szaladt.

 - Szia Lolo - forgattam meg a szemeimet a reakciója láttán.

 - Látom, valakinek nagyon jól indult a reggel - lépett közelebb és beleszagolt a csokorba. - Hmm, ez mennyei. Ki küldte?

 - Ha én azt tudnám - vontam meg a vállam. - Bár olyan sok lehetőségem nincs, miután téged már kizártalak - gonoszkodtam vele.

 - Hogy-hogy nem tudod? - nézett rám, figyelmen kívül hagyva az előző mondatomat.

 - Mert nem írta alá - nyomtam az orra alá az üzenetet, amit elolvasott.

 - Ennyi? - csodálkozott el ő is. - Hát ebből nem fogjuk kitalálni, hogy ki lépett előbb, De Sciglio vagy a Fárao - bosszankodott.

 - Úgy csinálsz, mintha neked jött volna - szaladt ki a számon, de azonnal meg is bántam, ahogy a barátom sértődött arcára néztem. - Ne haragudj - pislogtam rá szépen, de ő felhúzta az orrát. Közelebb bújtam hozzá. - Tényleg bocsi, csak annyira idegesít, hogy nem tudom kitől jött.

  Úgy látszik, hízelgésem nem maradt hatástalan, mert Lorenzo elmosolyodott és már nem nézett rám mérgesen.

 - Szerintem Stephan volt - mondta, áhítattal ejtve ki a nevét. - Mattia nem ennyire romantikus. Ő inkább az a "úgyismegkaplakmertcukipofimvan" tipus.

 - Csak nem bejön? - vigyorogtam már én is.

 - Hát tudod? - affektált, megjátszva a mispicsát - olyan kis cukker-mukkerek. - Dőltem a röhögéstől, ahogy Lolo előadta magát. - De komolyra fordítva a szót, sajnálom, hogy nem vagyok lány vagy legalább ők játszhatnának velem egy csapatba. Nézd viszont a jó oldalát, így megmaradnak neked. Kíváncsi vagyok ki jön ki győztesen a csatájukból? - mélázott el.

 - Pfhü, mi vagyok én, valami elbaszott trófea, amiért háborúzni kell? - csattantam fel, de Lorenzo lehűtött.

 - Nem, de egy nagyon kedves, aranyos és nem mellesleg szép lány, akire a fiúk felfigyelnek, és akkor még nem is ismerik a belső tulajdonságaidat.

 - Oké, elég - szóltam rá pipacsvörösen. - Ne fényezz annyira, mert még elhiszem amit mondasz.

 - Hidd csak el - bólogatott komolyan, de amikor látta, hogy mennyire zavarba hozott, témát váltott. - Mi lesz a szülinapoddal?

 - Mi lenne? - néztem rá értetlenül. - Lesz és kész.

 - Jaj már - csattant fel. - Azt ugye te sem gondolod, hogy nem csinálsz bulit? - nézett rám döbbenten..

 - Minek? - Egy alig van valaki akit meghívhatnék, kettő a szüleimnek most nincs erre pénze, három semmi kedvem hozzá - soroltam az igencsak gyengére sikerült érveimet.

 - Aha - nézett a szemembe áthatóan Lolo, mire lesütöttem őket. - Akkor most egy normális és igaz okot mondj, amiért nem csinálsz egy fergeteges partyt.

  Gondolkodtam néhány pillanatig, hogy újabb kifogásokat mondok, de aztán letettem róla és kinyögtem az igazat.

 - Nem érezném jól magam a barátaim nélkül. Zsolti, Noncsi, Roni, Réka, Dóri és Regina nélkül egy szülinap sem az igazi - töröltem le egy kibuggyanó könnycseppet.

  A szőke fiú megértően átölelt és megsimogatta a hátamat.

 - Na, így már más. Most már értelek.

   Újra kopogtak az ajtómon.

 - Gyere - szóltam ki, bár tudtam, hogy a családban csak egy személy tartja tiszteletben a csukott ajtómat, míg a többiek úgy viselkednek, mintha ott sem lenne.

 - Sziasztok - lépett be anya, és ha észre is vette a rózsákat tapintatosan nem kérdezett róla. - Csak szólni akartam, hogy elmentünk. A fiúkat is visszük, de jó lenne ha délután egy kicsit lefoglalnád őket - nézett rám szépen.

 - Oké. Hányra menjek?

 - Kettőtől négyig van edzés úgyhogy mindenképp utána.

 - Ott leszek - vigyorogtam rá, amit ő egy megkönnyebbült mosollyal nyugtázott.

 - Köszönöm, hogy itt alhattam - szólt közbe Lorenzo, aki tegnap olyan későig maradt, hogy anya már nem engedte haza, hanem beszélt a szüleivel és nálunk aludt.

 - Mindig szívesen látunk - mosolygott rá kedvesen. - Ja, míg el nem felejtem, reggeli az asztalon. sziasztok - intett és már ott sem volt.

 - Mondtam már, hogy imádom anyukádat? - simította korgó hasára a kezét a szöszi.

 - Csak úgy ötvenszer. Vigyázz, mert még apa féltékeny lesz - hülyítettem, majd elindultunk a konyhába, ahol már várt minket a bundáskenyér.

 - Ez mi? - nézett érdeklődve és kissé idegenkedve a számára ismeretlen ételre Lorenzo.

 - Bundáskenyér. Nem ettél még ilyet? - csodálkoztam.

 - Nem - ingatta meg a fejét. - Miből van?

 - Kenyér, belemártva felvert tojásba és az kisütve olajban. Nagyon finom - bizonygattam, majd egy apró falatot törtem és Lolo szája elé tartottam. - Kóstold meg, ha nem ízlik csinálok neked mást.

  Lorenzo elfogadta a darabka kenyeret és rágni kezdte. Először nem szólt semmit, majd mikor lenyelte rám vigyorgott.

 - Ez finom.

 - Én mondtam - nevettem fel és megpakoltam a tányérját. - Tegyél rá ketchupot is, attól még jobb - mutattam neki az enyémet.

 - 92-es? - húzta fel a szemöldökét vigyorogva.

 - Megszokás - vontam meg a vállam. - Mindig ezt játszuk anyával. A kedvenc focistáink mez számát írjuk a kenyérre.

 - Ő kiét írja rá?

 - Az övé a négyes, a hetes és a kilences. Ramos, Ronaldo és Torres - meséltem vigyorogva. - De van mikor a kilences Matrit jelenti.

 - Már mint Alessandro Matrit? - feledkezett meg Lorenzo az illemről és teli szájjal kérdezett.

 - Aha. Anya szereti a stílusát - mondtam és csak magamban tettem hozzá: na meg a kockáit!

  Néhány perc néma reggelizés után Lorenzo hangosan nevetni kezdett. Értetlenül néztem rá.

 - Min nevetsz?

 - Csak eszembe jutott, hogy Stephanéknak eszébe sem jutna, hogy éppen őket eszük reggelire - vihogott a szőke srác, miközben egy 16-ost nyomott ketchuppal a kenyérre.

 - Poli? - tippeltem a számot látva.

 - Ühüm - bólogatott. - Ha már a két legszexibbet lefoglaltad.

 - Nem foglaltam le őket - háborogtam.

 - Oké, akkor másképp fogalmazok - vigyorgott. - Elvarázsoltad őket.

  Megforgattam a szemeimet. Nem vagyok én Harry Potter, hogy varázsoljak. Visszanyeltem a káromkodást, ami kikívánkozott belőlem és inkább eltereltem a témát.

 - Délután kijössz velem Milanelloba?

 - Várj! - tette fel az ujját és úgy csinált, mintha gondolkodna. - Pont beférsz a három órai "semmittevés" és a hat órási "nemcsináloksemmit" programjaim közé - röhögött fel.

 - Nagyon vicces vagy - néztem rá összehúzott szemekkel.

 - Tudom, de így vagyok ellenállhatatlan és te is így szeretsz - ölelte át a vállam.

  Igazat adtam neki és nevetve vállba boxoltam. Ő az egyedüli, aki valamennyire feledtetni tudja velem a barátaim hiányát.

22. fejezet

Stephan

   Megilletődve ültünk és némán figyeltük, ahogy a lány tesz-vesz körülöttünk. Rutinos mozdulatokkal készítette elő a meglepetéshez a hozzávalókat. Látszott, hogy nem először csinálja. Liszt, cukor, tojás, tej, olaj és sütőpor sorakozott az asztalon előttünk, amiből még nem tudtunk következtetni semmire. Aztán előkerült a jellegzetes sütőforma és az apró fodros papírok is.

 - Muffint sütsz! - szólaltunk meg mind a hárman egyszerre, mire Lexy csak mosolyogva bólogatott.

 - Remélem szeretitek - nézett ránk aggódó tekintettel, de azonnal meggyőztük, hogy nem is találhatott volna ki jobb meglepetést. - Csokisat és kakaósat csinálok - magyarázta miközben összeállította a tésztát. Amint kész volt, megtöltötte a forma kibélelt mélyedéseit és már tette is be a sülni. Előkészítette a következő adagot majd ránk nézett.

 - Mit csináljunk, amíg sül?

 - Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele - sandított ránk Lorenzo, aki miután megismertük, rájöttünk, hogy egész jó fej -, de én szeretnék képeket nézegetni a kicsi Lexyről - vigyorgott a lányra, aki elpirult.

 - Muszáj? - kérdezte lemondóan, mert látta, hogy mind a hárman várakozva nézünk rá.

 - Igen - nevetett fel De Sciglio a lány szenvedésén. - Engem is érdekel, hogy milyen lehettél kicsinek amikor még nem rózsaszín volt a hajad.

  Lexy felállt és lassú léptekkel a nappaliba ment. Pár perc után kezében egy albummal tért vissza.

 - Csak, hogy tudjátok, ezt még vissza fogjátok kapni. Ha eljutok hozzátok én is meg akarom nézni a kompromittáló kiskori képeiteket - tette le elénk az albumot. El akartam venni, de rácsapott a kezemre.

 - Azt már nem! - mondta ellentmondást nem tűrően. - Majd én mutatom, de előbb kiveszem a sütit - lépett a tűzhelyhez és egy konyharuhával kivette a forró muffinokat és betette a következő adagot. A konyhát pillanatok alatt elárasztotta a sütemény isteni illata.

 - Hmm... - szippantottam a levegőből - ha az íze is olyan isteni, mint az illata, akkor elveszlek feleségül - szaladt ki a számon. Lexy a konyhapultra ejtette a forró tálcát.

 - Vigyázz, mit mondasz! - nézett rám komolyan, de a szája mosolyra húzódott. - A szüleim is egy ilyen elszólásnak köszönhetik, hogy együtt vannak. Elsőnek találkoztak, mikor anya közölte a társasággal akikkel lógott, hogy nincs olyan hülye aki elvenné őt. Erre apa közölte vele, hogy ahhoz a naphoz számítva három hónapra megkéri a kezét.

 - És? - néztünk rá kíváncsian, várva a folytatást.

 - Két napot késett - vigyorgott. - 22.-e volt a dátum, de a gyűrűk csak 24.-ére lettek kész. Hozzáteszem, hogy attól a naptól kezdve, hogy találkoztak és beszéltek együtt vannak és ennek már idén lesz húsz éve - nézett elhomályosult szemekkel ki az ablakon. - Szóval ezért mondtam, hogy vigyázz mit mondasz - fordult vissza hozzám. Egy tányérra kiszedte a kész sütiket és letette elénk.

 - Vigyázzatok vele, mert még forró - lépett vissza, hogy újabb adagot készítsen elő.

 - Vehem éhhe - lehelte De Sciglio, miután éhenkórász módon beleharapott egybe. Lexy elnevette magát szegény Mattia meggyötört arca láttán.

 - Rosszabb vagy, mint az öcséim együtt véve. Ők már most is tudják, hogy várni kell vele, míg kihűl - dorgálta meg a srácot.

  Lorenzo és én jót derültünk a hülyeségén.

 - Mikor nézzük végre meg? - bökött a szőke srác az albumra, amire már én is nagyon kíváncsi voltam.

 - Most - ült le mellénk a lány. Fellapozta az első oldalt és elénk tolta.

 - Aki nevetni mer, azt megcsapom - vigyorgott ránk.

  Elbűvölve néztem a képeket, ahol egy tüneményes szőke kis tündér mosolygott vissza rám. Elképzeltem, ha gyerekem lenne én is ilyen gyönyörű kislányt szeretnék. Mondjuk ahhoz Lexynek kéne lennie az anyukájának. Már a gondolattól is hevesebben kezdett verni a szívem.

 - Ez nagyon cuki - kiáltott fel Lorenzo, amivel elkalandozott gondolataimat visszafordította a képekhez.

 - Ez a legédesebb - mutatott De Sciglio egy fotóra, amin Lexy egy zöld növény előtt állt és fintorogva nézett a napba és a kamerába.

 - Nekem ez tetszik a legjobban - vezettem az ujjam egy képre, amin hercegnőnek öltözve, rózsaszín ruhában ült egy ágyon, fején arany koszorúval.

 - Ő ki? - kérdezte Lorenzo és rábökött egy vörös hajú kislányra Lexy mellett.

 - Gina, a nővérem. Ő kint él Angliában a haverjaival és csak néha jön haza.

 - Ti ilyen vándorló család vagytok? - tette fel a kérdést Mattia.

 - Egyáltalán nem. Az, hogy idejöttünk Milánóba ez csak a pénz miatt volt. A szüleimnek otthon Magyarországon nem volt munkája - horgasztotta le a fejét és én csodálkozva néztem rá. Talán szégyenli, hogy nem gazdagok?

 - Én örülök, hogy idejöttetek - mondta De Sciglio két falat közt -, mert ha nem így történt volna, akkor most nem ehetnék ilyen finomat - tömte a szájába a sütit. Lexy nyakon csapta, de nevetve nézte ahogy már nyúlt is a következőért.

 - Ú, ez tényleg finom - bólogatott Lorenzo és most már én is kíváncsi voltam, hogy mit alkotott. Óvatosan haraptam bele a muffinba, hátha még meleg, de aztán rá kellett jönnöm, hogy pont ehető a hőfoka, így egymás után legyűrtem ötöt. A lány nevetve nézte, hogy milyen pusztítást viszünk véghez a muffinok közt. Poharakat tett elénk és öntött egy kis gyümölcslevet.

 - Lexy, ha Stephan nem vesz el, akkor majd én megteszem - nyelte le Mattia az utolsó falatot és ezer wattos mosolyt villantott a lányra. Megütközve néztem rá. Tehát már nyílt lapokkal játszik? Akkor itt az ideje nekem is.

 - Én mondtam előbb, vagyis enyém az első lehetőség - néztem a csapattársam szemébe. Percekig bámultuk egymást, majd Lorenzo törte meg a közénk telepedett csendet.

 - Ha ezen a muffinon múlna, én is hetero lennék és beállnék a sorba - mutatott ránk kuncogva.

  Ez a srác igazán érezte, hogy mivel tudja oldani a köztünk lévő feszültséget, mert kitört belőlünk a nevetés, elűzve az előző komor hangulatot.

  Egész délután hülyéskedtünk, beszélgettünk. Lexy mesélt az országról, ahonnan eljöttek. Úgy ittuk a szavait, mintha mesét mondana nekünk.

 - Már ennyi az idő? - nézett az órára. - Ne haragudjatok fiúk, de nekem most vacsit kell csinálnom, mire anyáék hazajönnek a melóból. Ráadásul a fiúk is biztosan éhesek lesznek, mert egész nap bent voltak anyánál - állt fel az asztaltól és mi is készülődni kezdtünk.

 - Tessék nyomott a kezünkbe egy-egy csomagot a lány. - Egy kis nasi estére - mosolygott ránk.

 - Megköszöntük, majd az ajtóban elbúcsúztunk tőlük, mert Lorenzo még vele maradt.

  Hallgatagon sétáltunk De Sciglioval egymás mellett. Egyikünknek sem akaródzott megtörni a csendet.

 - Holnap találkozunk - búcsúzott tőlem, mikor útjaink szétváltak.

 - Holnap - bólintottam. - Ciao Mattia!

 - Ciao Fáraó - nézett rám és elindult, de pár lépés után visszafordult. - Komolyan gondoltam, amit délután mondtam. Ha neked nem kell, akkor majd én megszerzem. Vagy lépsz vagy én lépek - intett és otthagyott lefagyva a járda közepén.

  Percek kellettek míg magamhoz tértem. Ezt becsültem Mattiában, ő soha nem a hátam mögött kavart. Ha akart valamit, azt szemtől szembe az ember arcába mondta, mint ahogy most is. Csak az volt a gond, hogy most Lexyt akarta és ezt tudatta is velem.

  Hazaérve a lakásomba, körülnéztem. Minden olyan sterilnek tűnt, mintha egy bemutatóteremben lennénk, míg Lexyéknél már a belépéskor megcsapott az a meleg, családias hangulat pedig nem is volt otthon senki. Leültem a tévé elé és csak nyomkodtam a távirányítót, de nem sokat láttam a műsorokból. Mattia szavain kattogtam. Kezem magától nyúlt a csomag felé, amit az asztalra tettem. Kibontottam és elégedett vigyorral beleharaptam az egyik muffinba. Dűlőre jutottam a saját érzéseimmel kapcsolatban, köszönhető a csapattársamnak. Eltökéltem, hogy holnap neki kezdek és megpróbálom Lexyt meghódítani, kerül amibe kerül.