2014. szeptember 25., csütörtök

65. fejezet

Stephan

  A tegnapi este után jókedvűen ébredtem. Örültem, hogy Lexyvel mindent megtudtunk beszélni. Azzal, hogy ennyire őszinte volt teljesen levett a lábamról. Kezdtem megbízni benne. Benne, de nem Mattiában. Ahogy eszembe jutott a védő, az ujjaim ökölbe szorultak. Ma még lesz vele egy "beszélgetésem". Ezen agyalva ültem be az autómba és szép lassan elindultam az edzésre. A portán köszöntem az ismerősöknek majd elsétáltam az öltözőkig. Ahogy beléptem, szememmel azonnal De Scigliót kerestem, de még nem volt bent.
 - Ciao! - köszöntem a többieknek.
 - Ciao, Fáraó! - nevettek rám a többiek.
 - Mi ez a vigyor?
 - Semmi, csak szép az élet - vontam meg a vállamat jókedvűen, de azonnal lehervadt az arcomról a mosoly, mikor kinyílt az ajtó és belépett rajta Mattia. Szemei azonnal rám villantak amitől nekem elborult az agyam és nem gondolva semmire, odaléptem elé és behúztam neki egyet.
 - Stephan! - kiáltott fel Kaká majd elém állt, hogy ne tudjak többet ütni, de nem is volt szándékomban. - Ez most mire volt jó? - nézett rám mérgesen a brazil,
 - Hagyd csak - tápászkodott fel Mattia a földről. - Teljesen jogos volt - törölte meg a szája szélét, ahonnan vékony csíkban csordogált a vér.
 Kaká a fejét kapkodta köztünk, míg a többiek meredten néztek ránk.
 - Mi a fasz van veletek? - ordította az ideiglenes kapitányunk. - Elment az eszetek?
 - Nem - fordítottam el a fejemet De Sciglioról. - Csak volt egy kis tartozásom - léptem a szekrényemhez és folytattam az átöltözést. A helységben tapintani lehetett volna a feszültséget, de senki nem mert rákérdezni a dolgok miértjére. Szótlanul készültünk el, majd elindultunk a pályára. Utolsóként akartam elhagyni az öltözőt, de Kaká visszatartott.
 - Mi volt ez? - állt meg előttem keresztbe tett karokkal.
 - Semmi - vontam meg a vállam. - Legalábbis semmi olyan, amihez másnak is köze volna.
 - Már hogy a picsába ne lenne közöm! - ordított a képembe. - Ennek a csapatnak én vagyok most a kapitánya, míg Ricky vissza nem tér, és nem hiszem, hogy az ilyen jelenetek jót tesznek a csapategységnek.
 - Nem lesz több ilyen - morogtam és tekintetemet az ablakra emeltem, jelezve, hogy befejezettnek tekintem a vallatást.
 - Oké - fújta ki magát a brazil, majd kezét a karomra helyezte. - Stephan, most nem mint kapitány, hanem mint a barátod kérdezem, hogy mi volt ez köztetek?
  Kérdő tekintetét látva nagyot sóhajtottam és kiböktem.
 - Megcsókolta Lexyt.
 - Mi? - kerekedtek el Kaká szemei. - De hogy? Mikor? Mi van? - kérdezte zavartan.
 - Tegnap - húztam el a számat.
 - Honnan tudsz róla?
 - Lexy mondta el - ültem le az egyik padra és fejemet a kezeim közé ejtettem.
 - Basszus - ült le mellém még mindig lesokkolva. - Akkor most...ti... - nézett rám félve.
 - Megbeszéltük - mosolyodtam el halványan.
 - Ezt vegyem úgy, hogy minden oké köztetek?
 - A legteljesebb mértékig - bólogattam.
 - Az jó - mosolyodott el. - Már mint... szóval érted. Örülök, hogy még mindig együtt vagytok. Lexy aranyos lány és nem hiszem, hogy megcsalna - gondolkodott el. - Viszont a történtek tudatában már értem az előző kirohanásodat, de remélem több nem lesz - nézett komolyan a szemembe.
 - Amíg távol tartja magát a barátnőmtől, addig nem - biztosítottam róla.
 - Gyertek már! Mindenki rátok vár! - robbant be az öltözőbe De Jong. - Allegri őrjöng!
 - Bassza meg! - kaptunk mindketten a fejünkhöz, mert csak most tűnt fel, hogy jól eltrécseltük az időt. Felugrottunk a padról és futólépésben indultunk el a pályára.
  Azonkívül, hogy az edző leordította a fejünket még jó sok plusz munkát is kaptunk. Bocsánatkérőn néztem Kakára, de ő csak rám kacsintott. Hullák voltunk, mire befejeztük az edzést. Úgy éreztem egy ilyen délelőtt után muszáj találkoznom Lexyvel, ezért a felhívtam őt. Néhány mondat után tudatosítottam benne, hogy mennyire hiányzik, majd megkértem, hogy találkozzunk. Örömmel bele ment. Még csak nem is sejtette, hogy mit tervezek ellene és csak remélni mertem, hogy nem fog megharagudni érte.
  Ahogy bontottam a vonalat, máris hívtam egy másik számot.
 - Szia Anya! Nem lenne gond, ha ma délután meglátogatnánk Lexyvel?

2014. szeptember 5., péntek

64.fejezet

Lexy

   Este mire beértem Lolo már aludt. Nem is csodálkoztam rajta, hiszen a délelőtt nagyon kimerítő lehetett számára főleg lelkileg. Kibújtam a köntösömből majd belefúrtam az arcomat és mélyeket lélegeztem Stephan illatából amit jól magába ivott az anyag. Megkönnyebbülten húztam magamra a takaróm. Mozgolódásomra Lolo felém fordult és átölelve a derekamat húzott magához.
 - Minden oké? - kérdezte morogva.
 - Igen - válaszoltam. - Aludj csak, majd reggel megbeszéljük - szóltam hátra a vállam felett és befészkeltem magam a karjai közé. Az álom manó hamar rám talált.
   Reggel az arcom cirógatására ébredtem.
 - Lex - súgta a fülembe a barátom - bébi, ébresztő!
  Egy elkeseredett morgással válaszoltam, mert nem szerettem, ha felkeltenek.
 - Itt van Stephan - kuncogott fel Lolo mire felugrottam, de nem számoltam a fölém hajoló fiúval. így rendesen összefejeltünk.
 - Aú, ez fájt! - kiáltott fel majd elterült mellettem.
 - Nekem is - szorítottam a tenyeremet a sajgó homlokomra és végre kinyitottam a szemeimet. Az első amit felfogtam, hogy csak ketten vagyunk a szobában.
 - Hol van? - néztem a még mindig szenvedő fiúra.
 - Micsoda?
 Hát Stephan! - forgattam meg a szemeimet. - Azt mondtad, hogy itt van.
 - Csak hülyéskedtem, mert kíváncsi voltam, hogy mit reagálsz rá - húzta el a száját, de mikor meglátta a haragos tekintetemet, inkább a fejére húzta a takarót. - Ne haragudj! - magyarázott alóla. - Unatkoztam és szerettem volna, ha elmeséled, hogy mi történt tegnap. Elég sokáig voltál kint - hallottam a hangján, hogy vigyorog -, de biztos nem fáztál, mert melegített az erős karjaival - röhögött fel még mindig elbújva előlem. mivel nem tudtam behatárolni, hogy mije hol van, így a közepére csaptam a takarónak.
 - Aú, ez már terrorizálásnak minősül - húzta le a fejéről a paplant és csúnya pillantásokkal illetett.
 - Megérdemelted - vontam meg a vállaimat.
 - Igen? - villantak meg a szemei és a következő pillanatban már az ágyra döntve feküdtem és Lorenzo csikizett.
 - Ne-ne-ne-ne! - sikítoztam, de nem hatotta meg, tovább folytatta a kínzásomat. - Lolo, nem bírom tovább, bepisilek - ziháltam hangosan, mire elengedett. Felpattantam az ágyról és a fürdőszobába rohantam. A dolgom végeztével belenéztem a tükörbe és jól szemügyre vettem a lila foltot a nyakamon.
 - Ez nem komplett - morogtam az orrom alatt, majd anya alapozóját eltulajdonítva megpróbáltam eltüntetni a szívás nyomot.
 - Az igen! - állt be mögém Lorenzo és érdeklődve figyelte mit csinálok. - Kérdeznem sem kell, anélkül is látom, hogy kibékültetek - vigyorgott mire mellkason csaptam.
 - Fogd be!
 - Ott még látszik - mutatott egy pontra majd kivette a kezemből a krémet és bekente vele a még mindig lila részt. - Így ni - húzta össze a szemét, hogy megcsodálhassa a művét.
 - Köszi - fordultam vissza a tükörhöz és boldogan pislogtam a szinte teljesen eltüntetett foltra.
 - Elmondod végre, hogy mi történt, vagy sakkozzam ki magam? - ült a kád szélére és kíváncsian meresztette rám a szemeit. Leültem mellé és aprólékosan elmeséltem neki mindent az estémről. Imádtam Lolóban, hogy soha nem szólt közbe, hanem megvárta míg befejezem és csak aztán tette fel a kérdéseit.
 - Ne érts félre, örülök, hogy minden oké köztetek, de mi lesz Mattiával?
 - Fogalmam sincs - sóhajtottam fel. - Megpróbálok úgy tenni, mintha semmi sem törtét volna.
 - Szerinted menni fog?
 - Nem - nevettem fel kínomban -, de megpróbálom.
 - Tedd, de ne próbáld! - idézte szőke barátom Yoda mestert.
 - Az erő velem van - vigyorodtam el majd kézen fogtam Lolot és visszamentünk a szobámba. Gyorsan felöltöztünk és lesétáltunk a konyhába, hogy nézzünk valami reggelinek valót.
 - Szendvics vagy...szendvics? - emeltem fel a fejemet a hűtőből.
 - Enni vagy nem enni, ez itt a kérdés - hülyéskedett Lorenzo. - Tök mindegy, olyan éhes vagyok, hogy bármit megeszek amit elém raksz.
  Előpakoltam egy csomó dolgot, szalámit, vajat, sajtot, paradicsomot, paprikát és neki álltam egy hadseregnek való szendvicset gyártani.
 - Nem nyúlka-piszka, mert megszúr a bicska - csaptam a fiú kezére, aki előszeretettel csipegette el a hozzávalókat. - Mindjárt kész, várj már egy kicsit! - mondtam és gyorsan rádobáltam a feltétet a megvajazott kenyerekre.
 - Ú, ez nagyon guszta - nyelt nagyot aztán a telójához kapott.
 - Mit csinálsz? - értetlenkedtem.
 - Mit gondolsz? Képet csinálok és kiposztolom, milyen jó sorom is van ma - mondta és így is tett.
 - Kocka - ingattam meg a fejemet mosolyogva majd leültem enni. Alighogy befejeztük a kajálást, jelzett a telefonom, hogy üzenetem érkezett.
     "Skype! Most! R+Zs+R+N"
  Vigyorogva siettem a szobámba és benyomtam a gépemet, ami néhány perc múlva jelezte, hogy kapásom van.
 - Buongiorno! - kiáltottam vidáman a rám meredő barátaimnak.
 - Ez beszívott - jelentette ki Roni.
 - Szerintem csak szimplán hülye, mint mindig - közölte Zsolti.
 - Az én meglátásom szerint egyszerűen csak szerelmes - csóválta meg lemondóan a fejét Noncsi.
  Elképedve néztem rájuk.
 - És szerinted Réka? - pislogtam a negyedik barátomra, aki csak magában somolygott. - Szerinted mi bajom? - vágtam csípőre a kezeimet, mert nem ilyen fogadtatásra számítottam.
 - Biztosan tudni akarod a gondolataimat? - húzta eszelős mosolyra a száját ami tök ijesztőre sikerült.
 - Nem, inkább nem - tettem fel a kezeimet védekezésül. - Amúgy meg mi bajotok van? Miért vagytok ilyen búval baszottak?
 - Szerinted? - hajolt Zsolti közelebb a monitorhoz. - Pár nap, kezdődik a suli és te nem leszel ott - sóhajtott fel.
 - Ó - nyögtem ki az egyetlen értelmes szót, ami az eszembe jutott. Az eddigi jókedvem elszállt.
 - Na mi ez a kripta hangulat? - állt mögém Lolo. - Ciao ragazzi! - integetett a többieknek. Zsolti csak visszaintett, Roni elhúzta a száját és biccentett, Noncsi mosolygott, Réka pedig...hát, ő elolvadt a szöszi látványától.
 - A suliról beszéltünk - világosítottam fel a később érkezőt.
 - Ti is úgy várjátok már, mint én? - ült le mellém a szőke srác idegesítő lelkesedéssel.
 - Pont ez az, hogy nem - közölte vele fapofával Vera.
 - Miért? - nézett rá értetlenül a fiú.
 - Mert neked könnyű lesz Lexy mellett, de nekünk hiányozni fog - vágta oda flegmán, mire Lorenzo csak megszeppenten pislogott.
 - Nyugi - tettem a vállára a kezem. - Ő így mutatja ki, hogy szenved a hiányomtól - mosolyogtam kedvesen a fiúra, de közben gyilkos pillantásokkal illettem a barátnőmet, aki csak megvonta a vállát.
 - Befejeznétek? - kérdezte Zsolti, felvállalva a békítő szerepét. - Még csak tíz perce beszélünk, de már veszekedés van. Nem azért hívtuk Alexát, hogy ezt hallgassa.
 - Ott a pont - jelentette ki Réka, aki a szemét egy pillanatra sem vette le a barátomról. Ha nem tudnám, hogy tisztában van Lorenzo másságával, meggyanúsítanám, hogy szerelmes belé, de így? Így meg csak kuncogtam a melegek iránti rajongásán.
 - Megtudhatnám akkor, hogy miért is hívtatok? - pislogtam rájuk érdeklődve.
 - Hogy figyelmeztessünk, mi lesz két hét múlva - vigyorgott Noncsi.
 - Miért, mi lesz?
 - Na mi? - néztek rám várakozón mindannyian.
 - Fogalmam sincs - ráztam meg a fejemet miközben azon gondolkodtam, hogy vajon milyen dátumot felejtettem el.
 - Gyerünk Micimackó! Gondolkozz, gondolkozz! - utánozta a sárga medve mozdulatait Zsolti.
 - Két hét... - hümmögtem magamnak. - Két hét múlva már suli van - vezettem le. - Szeptember eleje.
 - Nagyon jó! És Ribikém mi van szeptember elején? - kérdezte szarkasztikus hangján Roni.
 - Szeptember eleje? - kérdeztem vissza, mert halvány lila gőzöm sem volt róla miről beszélnek.
 - Kirándulás te észlény - röhögött fel Noncsi a szerencsétlenkedésemet látva.
 - Kirándulás? - néztem rájuk, de még mindig nem tudtam miről beszélnek.
 - Az baszd meg! - forgatta meg a szemeit Vera. - Suli, Marcsi néni, mi, kirándulás, Olaszország. Így már rémlik valami?
  A hathatós segítségnek hála rájöttem.
 - Két hét múlva találkozunk! - sikítottam fel örömömben.
 - Na végre, leesett neki - röhögött ki Roni.
 - Ezért jár a keksz - nevetett Noncsi.
 - Nem egy, egy egész keksz gyár! - jelentette ki Zsolti.
 - minek örültök ennyire, - nézett rám Lolo kíváncsian, mert észre sem vettük, átváltottunk magyarra.
 - Bocsi - néztem rá kiskutya szemekkel. - Két hét és megismerheted a barátaimat személyesen is.
 - Ó - pislogott rájuk csodálkozva, majd elmosolyodott. - Nagyon örülök neki.
 - Bizony Lorenzo - nézett rá jelentőségteljesen Réka - végre élőben is láthatlak!
 - Miért most halott? - hecceltem a barátnőmet.
 - Ki tudja? - vette a lapot. - Lehet, hogy nekrofíl vagy és hogy ne bukj le, te mozgatod őt a háttérből, mint egy bábot - eresztette szabadjára a gondolatait.
 - Stop! - kiáltott fel szörnyülködve Zsolti. - Most álljatok le, mert ha belemelegedtek akkor senki nem tudja majd leállítani azt a perverz, pszichopata elméteket.
 - Most miért, - kérdeztem tőle nyávogós hangon. - Nem is vagyunk olyanok.
 - Ú, baszd meg! Atlas rendesen túlórázhat, hogy ne szakadjon ránk az ég - horkant fel Roni mire mindannyian röhögni kezdtünk.
  A telefonom csörgése szakította félbe jókedvű nevetésünket.
 - Ciao - köszöntem a hívónak.
 - ......
 - Most?
 - .....
 - Jó, de nem baj, ha Lolót is viszem?
 - .....
 - Akkor fél óra múlva ott vagyok.
 - ....
 - Én is - vigyorodtam el és befejeztem a beszélgetést. Felnéztem a monitorra, ahonnan négy kíváncsi szempár figyelt rám.
 - Mi van? - kérdeztem élesen.
 - Mindennek vége - kapott a szívéhez színpadiasan Roni - Lexy elveszett.
 - Ez hülye - pislogtam rá, majd a többiekre. - Ti tudjátok miről beszél?
 - Csak arról kedves barátosném, hogy menthetetlenül beleszerettél az egyiptomi uralkodóba - folytatta Vera.
 - Kibe?
 - A Fáraóba, te dinka - nevetett fel Zsolti az értetlenségemet látva.
 - Elmentek ti tudjátok hova, - sóhajtottam fel, de közben mosolyogtam.
 - Persze, két hét múlva hozzád. De ugye nem kell mondanom, hogy alap dolog, hogy elviszel minket a San Siroba? - hajolt közelebb a monitorhoz Roni és próbált nagyon kemény arcot vágni, de csak azt érte el vele, hogy jól kiröhögtük.
 - Naná, hogy kiviszlek, de meg kell ígérned, hogy nem lesz minden második szavad Özil vagy Mesut - vigyorogtam rá.
 - Megígérem. Csak minden harmadik - nevette el magát.
 - Oké - néztem az órára. - Bocs Ribik, de mennem kell, mert Stephan hívott az előbb, hogy jó lenne, ha az edzés végére oda érnék.
 - Megbocsátunk - mondta Noncsi.
 - Érezzétek jól egymást - húzogatta a szemöldökét Roni.
 - És még én vagyok a perverz? - sóhajtottam fel.
 - Igen - vágták rá egyszerre.
 - Tőled tanultam Mester - hajolt meg Vera a monitor előtt.
 - Oké, mára elég volt belőletek - nevettem fel, majd elköszöntem. Ők is így tettek aztán kikapcsoltam a gépet.
 - Kíváncsi vagyok, hogy amikor személyesen találkozunk, akkor is ilyen jófejek lesznek-e? - kérdezte maga elé meredve Lolo.
 - Még ennél is jobbak - nyugtattam meg. - De most már gyere, mert megígértem Stephannak, hogy sietünk.
 - Akkor gyerünk - ugrott talpra. - Ne várakoztassuk meg Őfelségét II. Shaarawy Fáraót! - vigyorodott el.
 - Túl sokat hallgattad a barátaimat - ráztam meg a fejemet rosszallóan, de azért én is mosolyogtam a megszólításon. A kulcsomat magamhoz véve, bezártam a lakást és elindultunk a pályára.