2014. május 26., hétfő

Sziasztok!

Nehéz szívvel írom le nektek ezeket a sorokat, de muszáj. Erre a hétre szabadságolnom kell magam, mert teljesen behavazódtam munkával. Egy hét és újra itt leszek. Addig is vigyázzatok magatokra, hétfőn (Június 02.) találkozunk. :D  Pusszancs: Dolores

2014. május 21., szerda

47. fejezet

Lexy

   Miután Lolo elment, Stephan felhívott, hogy sajnálja, de ma nem tudunk találkozni, mert Allegri bekeményített a hétvégi Barcelona meccs miatt. Valahol nem is bántam, hogy így alakult, mert több időm maradt gondolkodni. Kitakarítottam a házat és elvégeztem a hűtőre kiragasztott listát, majd felmentem a szobámba  és végig dőltem az ágyon, hogy agyalhassak. Jó tíz perc múlva sem jutottam semmire. A szívem és az eszem veszekedtek egymással, de mindketten egyforma erősek voltak. A hatalmas csend is idegesített, amit az öcséim hiánya okozott. Utolsó mentsvárként bekapcsoltam a gépemet és beléptem a facebook fiókomba. Töméntelen üzenet várt a barátaimtól, amitől elszégyelltem magam. Időm sem volt akár egyet is megnyitni, mert már fel is ugrott egyszerre három chat ablak.
 - Élsz még?
 - Mi van veled?
 - Hálátlan dög! - olvastam el az üzeneteket és gyorsan válaszoltam rájuk,
 - Itt vagyok, megvagyok. Csak nem hiányoztam? - próbáltam viccesre venni a figurát, hátha úgy megúszom a lecseszést, de nem jött össze.
 - SKYPE! MOST! - virított előttem hatalmas piros betűkkel Roni üzenete, amiből már sejtettem, hogy tényleg mérgesek rám.
  Amíg vártam, hogy a gépem kapcsolódjon az ingyenes vonalhoz azon gondolkodtam, hogy milyen kifogást találjak arra, hogy nem kerestem őket eddig.
  Megszólalt a jól ismert hang és én görcsbe rándult gyomorral, bűnbánó pofával nyomtam rá az elfogadás gombra.
 - Hogy a meggyfa dűljön rád! - hallottam meg elsőnek barátnőm jellegzetes mondását. - Hogy a ló rúgjon meg - folytatta volna, de közbe szóltam.
 - Neked is szia Roni - integettem a kamerába és próbáltam a legcukibb nézésemet felvenni.
 - Hiába pislogsz, mint a leveli béka, akkor is haragszunk rád - közölte mogorván Zsolti.
 - Ne haragudjatok! Annyi minden történt, hogy teljesen elfelejtettem írni nektek - kezdtem a bocsánat kérést.
 - Na szép! - ráncolta össze a szemöldökét Roni. - Mi itt kiaggódjuk a lelkünket is érte, ő meg csak simán a pofánkba vágja, hogy "jaj annyi minden történt" - nyávogott.
 - Nem volt szép, hogy tudatlanságban hagytál minket - nézett rám komoly tekintettel Réka. - Szerinted mi nem izgultunk, hogy mi van veled, veletek? Tényleg most akkor mi van? - vigyorodott el a végére. Őt volt a legkönnyebb megbékítenem.
  Felnevettem, mert a másik két jómadár arcán is látszott, hogy feszülten várják a válaszom. Eljátszottam a gondolattal, hogy szívatom őket egy kicsit, de nem akartam még jobban kihúzni a gyufát, így válaszoltam.
 - Összejöttünk.
 - Tudtam! - csapott az asztalára Roni, amitől  kamerája felborult. - Bassza meg! - hallottuk a hangját, de vigyorgó fejét csak egy kicsit később pillantottuk meg, amikor is felemelte a szerkentyűt és tök közelről belenézett. - Kukucs!
 - Hát te teljesen hülye vagy - állapította meg Zsolti rezignált hangon.
 - Kikérem magamnak - vigyorgott rám a barátnőm, amitől nekem hatalmas kavicsok gördültek le a szívemről. Végre ő is kezdett felengedni. Az egyetlen fiúra néztem, aki még mindig szigorú arcot vágva figyelt engem.
 - Lófasz a seggedbe - közölte, majd felnevetett. - Ez nem ér, rád nem lehet haragudni.
 - Tudom - vontam meg a vállam boldogan.
 - Noncsi hazaért - jelentette be Roni. - Bevegyem konferenciába? - kérdezte gúnyolódva, de már hallottuk is a lány hangját.
 - Na mi van? - kérdezte köszönés nélkül.
 - Összejöttek - világosította fel helyettem Réka.
 - Áááá! - örömködött barna hajú barátnőm, majd rám nézett. - És melyikkel?
  Na itt volt az a pont ahol röhögve vertem a fejemet az asztalba. Ők az én barátaim. Két perc sem kellett hozzá és elfelejttették  velem a gondjaimat.
 - Stephannal - adtam választ a még mindig kérdőn néző lánynak.
 - Az melyik? - pislogott még mindig tudatlanul.
 - A tarajos - ingatta a fejét nevetve Réka.
 - Ó, kár. Nekem a másik jobban bejött - lepett meg a válaszával.
 - Mattia?
 - Ha úgy hívják. Az, akitől a láncod kaptad - mutatott a nyakamra.
 - Ő Mattia De Sciglio - közöltem vele. - Akivel együtt vagyok az Stephan El Shaarawy.
 - Hát nem egy Kis Pista vagy egy Kovács Róbert egyik sem - röhögött fel.
 - Jár a keksz - hallottuk meg Roni nyammogását.
 - Mit csinálsz már megint? - néztünk egyszerre a képernyőre.
 - Éééén? Semmit - pislogott ránk ártatlan fejjel.
 - Akkor mitől nutellás az arcod? - kérdeztem gonoszkodva.
 - Hol? - kapott oda, majd rájött a turpisságra.
 - Hogy te mekkora ganéj vagy - vigyorodott el.
 - Ha ti most együtt vagytok, akkor benne leszel az újságokban is? - terelte vissza a témát Zsolti.
 - Nem , mert megbeszéltük Stephannal, hogy egyenlőre nem verjük nagydobra.
 - De miért? - néztek rám elhűlve.
 - A legutóbbi meccsén rúgott egy gólt és nekem ajánlotta. Erre az újságírók azonnal le akartak csapni rám, de én gyorsabb voltam és elbújtam. Nem akarom, hogy minden lépésemet kövessék, ráadásul nem hiszem, hogy hosszú életű lesz ez a dolog - motyogtam a végére.
 - Ezt most miért mondod? - fürkészte az arcomat Réka figyelmesen.
 - Így érzem - rántottam meg a vállam.
 - Na, helló pesszimista Lexy, rég találkoztunk - gúnyolódott Zsolti rajtam. - Azt hittem, hogy ezt a korszakodat már kinőtted.
 - Én is - sóhajtottam fel. - De tudjátok milyen vagyok? Ha valami túl jó, az már gyanús és elkezdem keresni benne a hibát.
 - Most ebben hol a hiba? - forgatta meg a szemeit Roni.
 - Ez - linkeltem be nekik a cikket, amit már előzőleg megnyitottam. Láttam rajtuk, hogy érdeklődve olvassák.
 - Nem semmi a csávó az biztos - vigyorodott el Roni.
 - Kussolj Woodland! - kiabáltak rá a többiek.
 -  Mi a baj a cikkel? - értetlenkedett először Zsolti, majd a lányok is furcsán néztek rám.
  Felsóhajtottam majd ecseteltem nekik az elmúlt pár óra agyalásának termését.
 - Te totál idióta vagy - jelentették ki.
 - Ez egy ezeréves cikk - mutatott rá a tényre Réka.
 - Ja, és ha így is volt, még nem jelenti azt, hogy most is ezt csinálja - magyarázta Zsolti.
 - Szóval szerintetek túllihegem az egészet? - kérdeztem, bár a választ már előre tudtam.
 - Naná, de mi már megszoktuk, hogy ezt csinálod - vigyorgott Noncsi. - Ezentúl ha valami gondod van, azonnal beszéld meg velünk és akkor nem kell egy fél napot kétségek közt vergődnöd.
 - De ne csak akkor keress minket, ha gondod van, mert ha legközelebb elfelejtkezel rólunk, én fogom magam és...és... - láttam a fiún, hogy a megfelelő szavakat keresi.
 - És nem engeded el - fejezte be röhögve Roni. - De viccet félre téve - komolyodott el - tényleg ne csinálj többé ilyet. Elég, ha csak egy üzenetet küldesz, hogy élsz még, nekünk az is elég.
  Ránéztem a monitorra, ahol mindenki komoly arccal bólogatott. Szívemet melegség öntötte el. Jó volt tudni, hogy nekem vannak a legjobb barátaim a világon.

2014. május 19., hétfő

46. fejezet Vigyázat, enyhe slash olvasható benne! Csak saját felelősségre!

Lorenzo

  - Ezt jól megcsináltad te barom! - üvöltöttem magamban miközben hazafelé tartottam. - Hogy lehettem ilyen idióta? Mi a fenének jártatom a számat?
  Annyira elmerültem önmagam szapulásában, hogy észre sem vettem az ismerős alakot a kapunk előtt csak mikor már majdnem beleütköztem.
 - Szia - nézett rám hamiskás mosollyal amit úgy szerettem.
 - Ciaó, Hiroto! - dobbant meg a szívem és ahogy végig néztem rajta erőteljesebben kezdett verni. A nadrág ráfeszült vékony, de izmos lábaira, rövid pólója alól kivillant a "V" betűje és a rengeteg ékszer amit hordott csak még egyedibbé tette. Tekintetemet felvezettem az arcára, ahol elmerültem a barna íriszeiben.
 - Tetszik amit látsz? - kérdezte gúnyos éllel a hangjában, amit már kezdtem megszokni.
 - Igen - válaszoltam őszintén.
 - Nekem is - csúsztatta a derekamra az egyik kezét, míg másikkal végig simított az arcomon. Éreztem, ahogy érintésétől felforrósodik a bőröm és teljesen elpirulok. Körbe néztem az utcán és megnyugodva láttam, hogy még nem keltettünk feltűnést.
 - Bejössz? - pislogtam rá reménykedve és teljesen kiment a fejemből, hogy miért is voltam dühös néhány perce. Ajkait néztem, amik hívogatóan elnyíltak, majd egy kaján vigyor után az enyémekre tapadtak. Váratlan csókjától a vérem zubogva kezdett száguldozni a testemben. Többet és többet akartam belőle, így tarkójára csúsztatva a kezem húztam nagyon közel magamhoz.
 - Bent kéne folytatnunk - suttogta a számba mikor elszakadt tőlem. Szemeimet kinyitva realizáltam, hogy nem álmodok, bár hirtelen azt sem tudtam hol vagyok az intenzív élménytől. Feleszmélve behúztam magammal a házba.
 - Kérsz valamit? - kérdeztem zavartan és elindultam a konyha felé.
 - Igen - kapta el a kezemet - téged!
  Mint a kígyó, akit hipnotizált a furulya mozgása, úgy néztem az előttem álló félistenre. Egyik kezével hajamba túrt és magához húzott, míg a másik a csípőmbe mart és nekem dörgölte kemény férfiasságát.
 - Érzed? - kérdezte vágytól rekedt hangon, de tőlem csak egy nyöszörgésre tellett. - Ennyire kívánlak - nézett a szemeimbe és én már akkor sem tudtam volna nemet mondani, ha akarok. De nem akartam. Kézen fogva vezettem fel a szobámba, ahol  minden intelemről elfelejtkezve adtam át magam értő kezeinek.
  Fél óra múlva pihegve, kipirultan és kielégülten feküdtem a párnáim között. A jóleső zsibbadtságtól, ami egész testemre ránehezedett, mozdulni sem tudtam, amit nem is bántam, mert nem mertem Hirotora nézni. Féltem, hogy az arcomra nézve leolvassa, hogy menthetetlenül beleszerettem.
  Hirtelen megmozdult mellettem az ágy és mikor odanéztem, láttam ahogy a fiú öltözködni kezd. Értetlenül pislogtam rá.
 - Mit csinálsz?
 - Minek látszik? - bújt bele a nadrágjába rám se nézve. - Öltözöm, mindjárt indul a gépem.
 - Nem úgy volt, hogy csak hétvégén mész haza? - kérdeztem a kétségbeeséstől elvékonyodott hangon. Szemeimet elfutotta a könny.
 - De - bólintott majd végre felém fordult. - Búcsúzni jöttem és nem is gondoltam volna, hogy ilyen jól sikerül - eresztett meg egy irritáló mosolyt. - Szuper kis numera volt - simított végig az arcomon amit lefagyva tűrtem. Szívem darabokban hevert körülöttem. Méltóságom utolsó morzsáit összekaparva válaszoltam neki.
 - Te sem voltál rossz.
  Kijelentésemre gúnyosan felnevetett majd hirtelen egy csókot nyomott a számra, amit undorodva töröltem le.
 - Nem kell kikísérned, kitalálok egyedül is - lépett az ajtóhoz, majd hátra se nézve magamra hagyott a fájdalmammal amit okozott.
  Egy darabig megkövülten bámultam az ajtót, hátha kinyílik és mosolyogva közli velem, hogy csak viccelt, de hiába. Szemeimből elindultak a csalódottság, a fájdalom és a keserűség könnyei. Nem tudom, meddig sírhattam a takarómat magamhoz ölelve, de már csak azt vettem észre, hogy a könnycsatornáim kiapadtak. Fáradtan, lelkileg teljesen összetörve mentem zuhanyozni, de hiába próbáltam magamról lemosni az érintéseit, nem ment. Olyan volt, mintha a bőrömbe ivódott volna minden egyes csókja, simogatása. Felöltöztem és gépies mozdulatokkal raktam rendbe az ágyamat. Úgy éreztem valami meghalt bennem, és ezt a valamit Hiroto ölte meg.

2014. május 15., csütörtök

45. fejezet

Lexy

   Félve vettem a kezembe a telefonomat. Lelkiismeret furdalásom volt, hogy mostanában elhanyagoltam Lorenzot, pedig belegondolva neki köszönhetem, hogy együtt vagyok Stephannal.
 - Ciao Lolo - köszöntem halkan a készülékbe.
 - Ciao Lexy, már azt hittem elvesztél - nevetett fel és a hangján éreztem, hogy nem haragszik rám. Megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat.
 - Nem, csak annyi minden történt - kezdtem magyarázkodni, mire felnevetett.
 - Gondolom - cukkolt a hangjában megbújó éllel.
 - Nem akarsz átjönni? - kérdeztem frusztráltan. - Olyan jó lenne beszélgetni.
 - Baj van? - komolyodott el a hangja.
 - Nincs, csak össze vagyok zavarodva és jó lenne, ha meghallgatnál, hátha te kitudod bogozni a kuszaságot a fejemben.
 - Van még egy kis dolgom, de fél óra és ott vagyok - mondta kedvesen.
 - Akkor várlak, ciao!
 - Ciaó!
  Letettem a telefont és a plafont kezdtem bámulni. Na nem mintha valami érdekes lett volna rajta, csak egyszerűen kikapcsoltam. Jól esett a csend és a nyugalom, ami körbelengte az egész házat. Anyáék dolgozni mentek és elvitték a fiúkat is, akik Kakának köszönhetően egész napos edzésen voltak.
  A fél óra húsz perc lett, mert Lorenzo már akkor csengetett az ajtónál.
 - De jó, hogy itt vagy - öleltem át hevesen amit nem tudott mire vélni.
 - Hűha, ez aztán a fogadtatás - nevetett fel és viszonozta az ölelést. - Ennyire hiányoztam?
 - Még ennél is jobban - fúrtam a mellkasába az arcom.
 - Mi a baj Lexy? - kérdezte, miközben a nappali kanapéja felé tolt. Ott leült és maga mellé ültetett engem is. Sóhajtva tettem az ölébe a fejemet és onnan pislogtam rá, míg ő a tincseimmel játszott.
 - Nem tudom - vontam meg a vállamat. - Örülnöm kéne, hogy minden tökéletes, de valamiért nem megy - kezdtem bele. - Félek, hogy ez az egész összetörik egy pillanat alatt és én ott fogok ülni a cserepek közt.
 - De mitől törne össze?
 - Fogalmam sincs, csak annyira klappol most minden, hogy nehéz elhinni, hogy ez így is marad.
 - Tudod mi a te bajod? - nézett rám komolyan. - Rettenetesen pesszimista vagy. Úgy vagy vele, hogy ami elromolhat, az el is romlik. De ez Murphy törvény, ami viszont egy hülyeség. Nem tudod élvezni a jót, mert mindig ott motoszkál benned, hogy vajon mikor romlik el.
  Döbbenten néztem a fiúra. Ennyire kiismert volna?
 - Igazad van, de mit csináljak ha ilyen vagyok?
 - Próbáld lazábban venni a dolgokat. Ne görcsölj olyanokon, amik még meg sem történtek és nem is biztos, hogy megfognak. Fogadjunk, hogy magadban már ezerszer elhagyott a pasid? - vigyorgott rám.
 - Ez nem ér - kaptam az arcom elé a kezeimet. - Honnan tudod, hogy ez aggaszt a legjobban?
 - Ismerlek Lex - mosolygott rám kedvesen.  - Tudom, hogy attól félsz a legjobban, hogy ha megnyílsz neki kihasznál és elhagy, de hidd el nem fog megtörténni.
 - Mitől vagy ebben olyan biztos? - morogtam a tenyereim alól, mire Lolo lefejtette őket az arcomról.
 - Mert szeret - nézett a szemeimbe. - Pasi vagyok, ráadásul meleg, ezért jobban látom rajta, hogy oda-vissza van érted - vigyorgott.
 - De olyan nehéz - nyafogtam. - Annyi gyönyörű nő veszi körül. Miért pont engem választott?
 - Lexy - rántott fel az öléből és az előszobában lévő tükörhöz cipelt. - Nézz már végig magadon. Szép vagy - mutatott a tükörképemre. - Sokkal szebb, mint azok az agyon plasztikázott, kikent-kifent divat macák.
  Teljesen elvörösödtem és zavarodottan elfordultam, majd a konyhába siettem, hogy egy pohár hideg vízzel lehűtsem magam.
 - Megértetted végre? - jött utánam Lorenzo. - A természetességed az amivel megfogod a pasikat. Neked nem kell megjátszanod magad, akkor is felfigyelnek rád - folytatta - még ha rózsaszínre pingálod is a hajad - nevetett fel a végén.
 - Oké, oké - állítottam le. - Felfogtam. Beszéljünk inkább másról - dünnyögtem az orrom alá, majd egy gonosz mosollyal néztem az előttem állóra. - Mi van veled és Hirotoval?
  Most Lorenzon volt a sor, hogy elpiruljon.
 - Hát, találkozgatunk - vonta meg a vállát. - Nagyon jó vele lenni - sóhajtott fel. - Azon gondolkodtam, hogy engedek neki és... szóval... tudod - habogott teljes zavarban.
 - Lolo - néztem rá döbbenten, mikor felfogtam, hogy mit akar a tudomásomra hozni. - Te le akarsz feküdni vele? Nem túl korai, hiszen még csak néhány napja ismeritek egymást - akadtam ki.
 - Tudom, de valami miatt úgy érzem, hogy ő az igazi - nézett rám reménnyel teli tekintettel.
 - Biztos vagy te ebben? Már mint, hogy most akarod? Én várnék vele legalább addig, míg vissza nem jön, hiszen tudod, hogy a hétvégén hazautazik.
 - Pont ezért szeretném most - ült le az asztalhoz és fejét a kezei közé fogta. - Azt akarom, hogy tudja mit hagy itt és eszébe se jusson más után nézni.
 - Ez hülyeség! Ha ő is érez valamit irántad akkor nem a szex miatt fog visszajönni hozzád.
 - Jó, de mi van ha azért hagy el, mert nem adtam meg neki amire vágyott? - kérdezte elgyötört hangon.
 - Akkor megette a fene az egészet! Nehogy már azért maradjon veled, mert megkapja a testedet! Ne legyél bolond! - csattantam fel. - Honda is megmondta, hogy vigyázz vele - figyelmeztettem.
 - Jó, majd meglátjuk - zárta rövidre a vitánkat, majd körbe nézett és terelni kezdett. - Most tűnik csak fel milyen csendes a ház. Hol vannak a törpék?
 - Edzésen - vigyorodtam el. - Kaká a szülinapomra azzal lepett meg, hogy elintézte, hogy felvegyék őket az utánpótlás keretbe, ami egész napos edzést von maga után - tártam szét a karjaimat jókedvűen.
 - Akkor most boldog lehetsz, mert nem kell folyton velük lógnod, élheted a saját életed.
 - El ne mond nekik, de hiányoznak - vallottam be. - Túl nyugodt minden és én azt nem szeretem.
 - Persze, mert nálatok mindig hangzavar van - röhögött fel. - Senki nem mondaná meg rólatok, hogy nem igazi olaszok vagytok.
 - Vicces, Stephan is ezt mondta - sóhajtottam fel a barátomra gondolva.
 - Valaki nagyon szerelmes - nézett rám huncut szemekkel Lolo.
 - Te csak ne beszélj! - fenyegettem meg az ujjaimmal játékosan. A te szemed is csillog, ha csak kicsúszik Hiroto neve a szádon.
 - Jó lenne, ha nem csak a neve csúszna ki a számon - merengett el perverz módon.
 - Lolo! - csaptam hátba tettetett felháborodással. - Erre nem voltam kíváncsi.
 - Ne is, mert aki kíváncsi hamar megöregszik - kacsintott rám - és a Fáraó a fiatal csajokat szereti.
 - Csajokat - húztam fel a szemöldökömet.
 - Ó, bocs, mármint csajt... - habogott. - Téged, szóval neki csak...
 - Lorenzo Cassano - tettem csípőre a kezem. - Miről hadoválsz itt nekem?
 - Semmiről - sütötte le a szemeit - csak beszélek marhaságokat, ne is törődj velem - legyintett.
 - Ki vele! - néztem rá balotellisen, amitől felsóhajtott, majd a telefonjáért nyúlt.
 - De nem tőlem tudod - motyogta, miközben a böngészőben kutakodott. Mikor megtalálta amit keresett, felém fordította, hogy eltudjam olvasni a cikket.
" - Hogy mi a jó az ismertségben? Mióta híres vagyok, minden este van szex, mert a facebookon mindig akad olyan lány, aki fel ajánlja magát."
  Elhűlve olvastam a cikket ami a dátumozás szerint fél éve jelent meg.
 - Most azt hiszem jobb lenne, ha elmennél - mondtam halkan a szőke fiúnak.
 - Lexy, ez régen volt. Én vagyok a hülye, hogy egyáltalán szóba hoztam - lépett hozzám, de én felemeltem a kezem.
 - Lehet, hogy régen volt, de akkor is ő mondta. Most menj el, mert szeretném átgondolni ezt az egészet.
 - Ne csinálj hülyeséget - nézett rám aggódva Lolo. - Nehogy egy idióta cikk miatt szalaszd el a boldogságod.
  Kikísértem az ajtóig, ahol még a lelkemre kötötte, hogy mielőtt bármit is csinálnék, hívjam fel őt és beszéljem meg vele. Beleegyezően bólintottam, majd becsuktam mögötte az ajtót. Összezavarodva dőltem a falnak. Nem lehet, hogy ennyire félre ismertem Stephant, de amit olvastam az ezt bizonyította. Mi van, ha még most is arra használja a facebookot, hogy szexpartnert keressen, míg én nem állok készen rá? Kétségek közt vergődve lépkedtem fel a szobámba és teljesen tanácstalanul dőltem végig az ágyon. Most mit csináljak? Hogyan bízzak ezek után benne?

2014. május 13., kedd

44. fejezet

Mattia

 - Te teljesen megőrültél? - kérdezte dühösen a parkolóban Sandro. - Ha nem jövök, simán lesmárolod a Fáraó barátnőjét, te idióta!
 - Lexy - mondtam halkan - Lexy a neve.
 - Tudom - folytatta kicsit higgadtabban. - Mi van, ha nem én jövök ki, hanem mondjuk Mario vagy ne adj Isten, Stephan? Hiányzik neked, hogy laposra verjen, mert nem bírsz a véreddel? Balo meg olyan, mint egy pletykás vénasszony, biztos elcsicseregte volna mindenkinek így kínos helyzetbe került volna Lexy is - nyomta meg a nevét.
 - Igazad van - sóhajtottam fel. Nem is gondoltam rá, hogy ebből baja lehet a lánynak. Csak az járt az eszembe, hogy megakarom ízlelni édes ajkait, amik csábítóan hívogattak magukhoz.
 - Basszus - csóválta meg a fejét Matri - te aztán rendesen belehabarodtál. Tudod mi kell neked? - vigyorgott rám. - Nő! Este elmegyünk megünnepeljük a győzelmünket és összeszedünk neked valakit, de a Fáraó barátnőjét el kell felejtened - szótagolta, hogy megértesse velem.
 - Oké - bólintottam rá lemondóan.
  Hazamentem, átöltöztem és vártam, hogy Alessandro értem jöjjön. Gondolataim minduntalan Lexyn jártak. Miért voltam akkora idióta, hogy félreálltam és átengedtem Stephannak a lányt? Ha kicsit jobban nyomulok, talán ma rám várt volna a folyosón és nem Shaarawyra. Merengésemből a csengő éles hangja szakított ki.
 - Mehetünk? - nézett rám vigyorogva a barátom a kocsijának dőlve, mikor kiléptem a kapun.
 - Ja - válaszoltam tettetett örömmel.
 - Több lelkesedést - röhögött fel és hátba vágott.
  Beültünk az autóba és meg sem álltunk az Aphrodité klubig. A bejárat előtt hatalmas sor állt, de nekünk mázlink volt, mert felismertek így azonnal bejutottunk.
 - Ú, apám - nézett körül Sandro - itt aztán van választék - legeltette a szemeit a kínálaton.
 - Aha - néztem unottan körül.
 - Sasold csak meg azt a feketét - mutatott az egyik lányra - azóta minket bámul, mióta beléptünk az ajtón - vigyorgott.
 - Tied lehet - csóváltam meg a fejemet.
 - Arról volt szó, hogy neked szedünk össze valakit, hogy kiverd a fejedből a rózsaszín hajú csajt.
 - Nem megy - sóhajtottam fel.
 - Mattia - fogta meg a vállaimat Matri és maga felé fordított. - Felejtsd el Lexy! Ő a Fáraó barátnője!
 - Felfogtam! - rántottam ki magam a kezei közül és a bárhoz siettem. - Egy vodka narancsot légyszíves - szóltam a pincérnek, aki perceken belül már elém is tette az italt, amit egy húzásra megittam. Beleborzongtam az ízébe, de visszatoltam az üres poharat. - Még egyet, de most tisztán.
 - Soha nem láttalak még így kibukva - ült le mellém Sandro. - Miért más ő, mint a többi?
 - Fogalmam sincs - döntöttem magamba egy újabb kört. - Egyszerűen csak kibaszottul vonz. Minden pillanatban rágondolok. Ha ránézek egy csajra, azonnal vele hasonlítom össze, és mindig ő kerül ki belőle győztesen.
  A dübörgő zene ellenére is néma csend ereszkedett ránk. Sandro elmélyülten pörgette az ujjai között a poharát, míg én már a sokadik felesemet gurítottam le a torkomon. Egy idő után teljes filmszakadás állt be nálam. Emlékeim sincsenek róla, hogy kerültem haza, csak azt tudom, hogy reggel a saját ágyamban ébredtem, rettenetes fejfájással.

2014. május 9., péntek

43. fejezet

Lexy

   Elgondolkodva néztem magam elé. Mikor Stephan gólöröme után rám irányult a figyelem, rettenetes zavarba jöttem. Végül úgy döntöttem, hogy nem nézem végig a meccset, hanem elbújok a sok kíváncsi tekintet elől. Az öltözők felé haladva néhány újságíró kiszúrt magának és kérdésekkel kezdett el bombázni. Nem válaszoltam egyikre sem csak lehajtott fejjel az öltözőfolyosóra léptem, ahová ők nem jöhettek be. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt mikor a meccs lefújása után megláttam a felém közeledő focistámat.Látszott rajta, hogy nem tudja hova tenni a viselkedésemet, így én csak egy szót mondtam: újságírók. Nem kellett magyarázkodnom többet, azonnal értette. Magához ölelt és nekem minden félelmem nyomtalanul eltűnt. Megbeszéltük, hogy elmegy zuhanyozni és utána beszélünk. Láttam az ijedtséget a szemében, így megnyugtattam, hogy nem akarom elhagyni őt. Ennyire ne ismerne, hogy azt hiszi ettől majd meghátrálok? Végül elsietett az öltözőbe és én újra magamra maradtam a gondolataimmal.
 - Lexy? - hallottam meg váratlanul a nevemet és akaratlanul is mosolyra húztam a szám és úgy néztem az érkezőre. - Jól vagy?
 - Persze - bólintottam - csak kicsit megijedtem a firkászoktól - vallottam be a srácnak.
 - Márpedig ha egy focistával jársz, ez elkerülhetetlen lesz, főleg ha az a Fáraó.
 - Tudom - sóhajtottam fel és anya szavai csengtek a fülembe. Minden lépésemet figyelni fogják. Még a hideg is kirázott ettől. - Akkor is olyan ijesztő.
 - Na, nem vagy te ilyen félős - nézett rám kedvesen, majd végig simított az arcomon. Csodálkozva néztem rá a gesztus miatt. Szája szólásra nyílt, de mielőtt megtudhattam volna, hogy mit szeretne, megzavartak minket.
 - Mattia?! - hallatszott az ajtó felől és mind a ketten odakaptuk a fejünket. Matri értetlenül nézett párosunkra, amitől én teljesen elvörösödtem és zavarba jöttem, pedig nem tettem semmi rosszat.
 - Igen? - lépett el tőlem kelletlenül De Sciglio.
 - Azt ígérted, hazaviszel - állt meg mellettünk Sandro és jelentőségteljesen nézett e srácra.
 - Én nem... - mondta értetlenül, de a csatár nem hagyta.
 - Dehogyis nem - emelte fel a szemöldökét, mire én csak kapkodtam közöttük a fejemet. Alessandro elkapta Mattia karját és húzni kezdte.  - Reggel kértelek, hogy vigyél haza edzés után, mert a kocsim szervizben van - magyarázta szájbarágósan.
  Ebben a pillanatban lépett ki a barátom az öltözőből és hozzám sietett.
 - Gyors voltam? - puszilt szájon.
 - Igen - mosolyogtam rá, teljesen elfelejtkezve a másik két focistáról.
 - Mi lépünk is, sziasztok - köszönt Matri és magával rángatta De Scigliót is.
 - Ez mi volt? - nézett utánuk Stephan.
 - Nem tudom - vontam meg a vállam -, de most nem is érdekel. Hol tudnánk nyugodtan beszélgetni?
 - A kantinban talán már nincs senki - gondolkodott hangosan, majd a sporttáskáját a vállára kapta és a szabad kezével átölelt. Boldogan bújtam hozzá, bár még mindig féltem, hogy egyszercsak felébredek ebből az álomból.
  Hatalmas mázlink volt, mert már senki nem volt a büfé résznél, így behúzódtunk egy eldugott sarokba.
 - Mi a gond? - tért azonnal a lényegre Stephan, és a kezemen lévő karkötőkkel kezdett játszadozni.
 - A média - nyögtem ki.
 - Mi van velük? - tette az értetlent.
 - Nem tudom, hogy te mit szeretnél - pislogtam rá bátortalanul. - Beszélni rólunk, vagy...
 - Titkolózni? - fejezte be helyettem a mondatot, majd felsóhajtott. Egy darabig magába fordulva simogatta a kezemet, majd erőt véve magán, megszólalt. - Te nem bánnád, ha egyenlőre nem vernénk nagydobra? - nézett rám félve.
 - Ma sem én voltam az aki elárult minket - világítottam rá a hibájára.
 - Jól van na! - pislogott rám, mint egy kisgyerek. - Annyira boldog voltam, hogy sikerült neked gólt rúgnom.
 - A csapatnak rúgtad - javítottam ki.
 - Nem, mert neked. Megígértem és sikerült betartanom, sőt dupláztam is, de te azt már nem láthattad, mert leléptél - morogta.
 - Persze, hogy leléptem, mert az összes ember úgy nézett rám, mint a véres rongyra, főleg a nők - világosítottam fel.
 - Ne haragudj Kicsim - húzott magához és a hajamba csókolt. - Nem akartam, hogy ez legyen belőle.
 - Tudom, nem a te hibád - emeltem rá a szemeimet, hogy lássa tényleg nincs semmi baj. Tekintete éhesen pásztázta az arcomat, majd megállapodott az ajkaimon. Lassan, komótosan hajolt felém és óvatosan rájuk tapadt. Annyi érzelem volt ebben a csókban, hogy az egész testem beleborzongott. A szívem őrült mód kalapálni kezdett és már attól féltem, hogy kitör a bordáim közül. Stephan mosolyogva húzódott el tőlem és végig simított az arcomon.
 - Olyan szép vagy - suttogta halkan - és az enyém.
 - Ne hozz zavarba - sütöttem le a szemeimet elvörösödve.
  Hangosan felnevetett, mire kezemmel befogtam a száját, hogy ne hívja fel ránk a figyelmet. Belecsókolt a tenyerembe majd maga felé fordította a csuklómat.
 - Kérhetek valamit? - pislogott rám kiskutya szemekkel.
 - Attól függ - villantottam rá egy mosolyt. - Mit szeretnél?
 - Nem lehetne, hogy leveszed azt? - bökött a jobb kezemen lévő karkötőre.
 - Miért? - néztem rá döbbenten.
 - Zavar, hogy egy másik focista nevét is viseled magadon - kapargatta a gyöngyöket, mintha attól eltűnne a felirat róla.
 - Olyan buta vagy - állítottam le a kezét. - Azért, mert rá van írva, hogy Neymar még nem jelent semmit.
 - De a másikon én vagyok és mi összejöttünk - motyogta halkan.
 - Te most komolyan attól félsz, hogy vele is összejövök, csak mert van egy karkötőm amin a neve van? - nevettem fel hitetlenkedve.
  Nem szólt semmit csak összeszorította a száját és makacsul maga elé meredt. Hozzá hajoltam és megcsókoltam.
 - Sose tetszett annyira, mint te. Most pedig már rá sem néznék, mert itt vagy nekem, de akkor is egy jó focista.
 - Értem én, csak annyira gáz, hogy akárhányszor a kezedre nézek egy másik pasi nevével is szembesülök - duzzogott tovább.
 - De az igazi pasim te vagy és más nem érdekel - bújtam hozzá, mint egy kiscica.
 - Biztos?
 - Száz százalék - nevettem rá. Ezzel a hisztivel egy teljesen új oldalát ismertem meg. Azt hittem, hogy ő egy magabiztos, kicsit talán beképzelt srác, erre kiderül, hogy talán még nálam is kishitűbb.
 - Akkor jó - fogta kezei közé az arcomat. - Nekem sem kell más - csókolt meg úgy, hogy szemernyi kétségem se legyen, hogy igazat mond.

2014. május 7., szerda

42. fejezet

Mattia

   Annyira megörültem Lexynek, hogy teljesen kiment a fejemből, hogy nem is hozzám jött, Aztán azonnal észhez tértem, mikor megkért, hogy hívjam ki neki Stephant. Fájó szívvel, de megtettem. Rettenetes érzés volt látni ahogy egymásba feledkeznek mindenki előtt. Nem is tudtam tovább nézni őket, így inkább leléptem. Azt hittem, senki nem vette észre az eltűnésemet, de tévedtem.
 - Mattia, várj meg! - szólt utánam Sandro és megszaporázta a lépteit, hogy utolérjen. - Hová sietsz? A meccs csak negyedóra múlva kezdődik - vigyorgott rám, de mikor látta, hogy nem viszonzom, elkomorult. - Gond van?
 - Nincs - hazudtam szemrebbenés nélkül, de nem tudtam átverni.
 - Látom - húzta el a száját. - Úgy nézel ki, mint aki citromba harapott.
 - Hagyjál már! - mordultam rá, de olyan volt, mint a kullancs nem lehetett lerázni.
 - Idegesen ne lépj pályára - okított ki egy másodperc alatt és elkapta a karomat. - Figyelj! Nem tudom, mi borított ki ennyire, de talán jobb lenne, ha beszélnél róla és nem meccs közben kattognál rajta.
  Felsóhajtottam, mert teljesen igaza volt.
 - Lexy - nyögtem ki és elfordultam tőle. - Lexy a bajom.
 - Baszd meg! - szaladt ki a száján. - Te bele vagy zúgva a Fáraó barátnőjébe? - kérdezte, de ahogy belenézett a szemeimbe, már tudta is a választ. - Hát ez meleg - suttogta csak úgy magának.


Stephan

   Láttam a felém röpülő labdát, amit Poli passzolt elém. Még egy pillantás fel, hogy merre van a kapus és már be is lőttem a jobb felsőbe. Örömöm határtalan volt, hisz amit megígértem be is tudtam tartani. Megindultam a hazai lelátó felé és gólörömömet megosztottam az ott ülőkkel. A sorokat pásztázva nem volt nehéz megtalálnom a rózsaszín rasztákat, így vigyorogva formáltam szívecskét az ujjaimból és felmutattam neki. Láttam, hogy teljesen elvörösödött, de boldogan nézett rám.
 - Szép volt! - ordította a fülembe Sandro, majd jöttek a többiek is és együtt ünnepeltük a találatomat. A sípszó után újra játszani kezdtünk és úgy éreztem, mintha fel lennék töltődve energiával. Rengetegszer törtem a kapu felé, de vagy a kapus hárított, vagy elnéztem az irányt és mellé vagy fölé lőttem.
 - Nyugi - szólt oda nekem Kaká. - Ne akarj ennyire görcsösen, mert az semmire se jó.
  Éreztem, hogy átlát rajtam. Tényleg annyira rágörcsöltem a gólra, hogy elfelejtettem játszani. Mikor ezt helyre tettem a fejemben, szinte megkönnyebbültem és a lefújás előtti pillanatban újabb góllal növeltem az előnyünket. Most, hogy már tudtam, hol ül a barátnőm egyből odafutottam, de nem láttam a lelátón. Idegesen járattam a szemeimet fel-le, de a rózsaszín tincsek sehol sem bukkantak fel. Több időm nem volt nézelődni, mert Kakáék lerántottak a földre és "kicsi a rakást" játszottak velem. Miután kipréselték belőlem az összes levegőt, felálltak és engem is felhúztak. Kezet fogtunk a másik csapattal és én rohantam befelé az öltözőkhöz, hogy minél hamarabb megkereshessem a lányt. nem kellett sokat kutatnom utána, mert ott állt a folyosón, hátát a falnak vetve és komoran bámult maga elé.
 - Kicsim - léptem hozzá és megöleltem. - Úgy eltűntél. Történt valami?
  Felnézett rám és szemei egy riadt őzikére emlékeztettek.
 - Csak... csak bejöttem, mert az újságírók... - nyelt egy nagyot és nekem azonnal leesett.
 - Basszus - szorítottam még jobban magamhoz. Teljesen kiment a fejemből, hogy a firkászok azonnal lecsapnak rá, ha rájönnek, hogy együtt vagyunk. Már pedig és elég világosan jeleztem a gólörömömmel. - Ne haragudj! - suttogtam a hajába.
  Közben megérkeztek a többiek is, de voltak olyan diszkrétek, hogy békén hagytak minket.
 - Stephan - nézett rám félve.
 - Igen?
 - Nem kéne lezuhanyoznod? - mosolyodott el hamiskásan.
 - Szóval büdös vagyok? - öleltem még erősebben át, de aztán elengedtem.
 - Hááát, inkább csak nagyon izzadt - húzta be a nyakát a vállai közé.
 - De ugye megvársz? - simogattam meg az arcát, félve a választól. Lehet, hogy már most elege lett az egészből?
 - Persze. Úgyis beszélnünk kell - nézett rám elkomolyodva.
 - A történtekről? - kérdeztem félve.
 - Is, meg rólunk is - motyogta halkan amitől bennem megállt az ütő.
 - Nem akarsz szakítani, ugye?
 - Bolond - nevette el magát, amitől belőlem egy megkönnyebbült sóhaj szakadt fel. Amikor pedig megcsókolt teljesen megnyugodtam.
 - Sietek - váltam el ajkaitól nehezen, de nem akartam tovább a szagommal irritálni.
 - Itt leszek - mosolygott rám, én pedig őt bámulva hátráltam az ajtóig, amit édes kacagással kísért. Dobott egy puszit, amit én játékosan elkaptam és a szívemhez szorítottam. Nem tudom, hogy ki és miért akarta, hogy mi találkozzunk, de jobb dolgot nem is tehetett volna velem. Egy utolsó pillantás után beléptem az öltözőnkbe és szuper gyorsasággal zuhanyoztam és öltöztem fel, hogy minél hamarabb Lexyvel lehessek.

2014. május 5., hétfő

41.fejezet

Lexy

   Este, miután Stephan elment, anya feljött a szobámba és ától cettig kikérdezett. Elmondtam neki, az érzéseimet és a félelmeimet. Végig hallgatott majd egy-két jótanács után egy olyan témát hozott el, ami még előttem is rejtély volt.
 - Felvállaljátok a nyilvánosság előtt is?
 - Nem tudom - vontam meg tanácstalanul a vállamat. - Nem beszéltünk még róla.
 - Ne érts félre, örülök nektek csak féltelek. Sok az idióta rajongó és nem szeretném, ha valami bajod esne.
 - Anya - nevettem fel - ez nem egy mozifilm, ahol a hősnőt elrabolják, mert bele mert szeretni a főhősbe.
 - Annyi hülyeséget hallani, meg olvasni - komolyodott el. - Nem hiszem, hogy felfogtátok mit von maga után a döntésetek. Egy lépést sem tehetsz majd anélkül, hogy egy riporter vagy egy fényképész ne lenne a nyomodban. Vigyáznod kell a mozdulataidra, a mondandódra és innentől fogva mindenre.
  Elhűlve néztem anyát, aki elég komor jövőt vázolt fel előttem, de a legrosszabb az volt, hogy éreztem benne a rációt.
 - Szerintem a legjobb lenne, ha ezt minél hamarabb megbeszélnétek - állt fel az ágyamról, majd egy megnyugtatónak szánt mosoly után magamra hagyott.
 Sóhajtva dőltem hanyatt az ágyamon és az előző beszélgetésen gondolkodtam. Végül arra jutottam, hogy holnap mindenképp beszélek erről Stephannal. Mikor ezt eldöntöttem, lezuhanyoztam és lefeküdtem. Álmomban vakuk villogtak a szemembe és idióta kérdésekre kellett válaszolnom, így nem csoda, hogy reggel morcosan ébredtem. A kedvem csak akkor lett jobb, mikor kaptam egy üzenetet, amiben Stephan írta, hogy már alig várja, hogy találkozzunk a meccs előtt és hiányzik neki a szerencsepuszija. Elmosolyodtam, mikor eszembe jutott az ajka, amivel az őrületbe tudott kergetni.
 - Alexa szerelmes! Alexa szerelmes! - énekelte Medox, mire nyakon csaptam. Kiborító tudott lenni, mert ha tetszett neki egy mondat akkor azt percekig képes volt ismételgetni.
  Miután rendbe szedtem a lakást, adtam enni az öcséimnek, felmentem a szobámba, hogy átöltözzek és normális emberi külsőt öltsek. Egy fekete leggingset és egy fehér felsőt vettem fel, aminek az elején egy fekete pillangó volt. Lábamra felhúztam az elmaradhatatlan tornacsukám. A tükörbe nézve elégedetlenül próbáltam frizurát varázsolni a rasztáimból, de sehogyan sem sikerült. Lemondóan felsóhajtottam és egy csattal összefogtam a tincseket. A szemceruzát kezembe véve kihangsúlyoztam a szemeimet. Sose szerettem a maszk szerű sminket, így ennél többet nem is tettem magamra. Telefonomat a zsebembe csúsztattam és elköszöntem apától, aki ma szabadnapos volt, így tudott vigyázni a fiúkra.
  A gyomrom idegesen remegett ahogyan a San Sirohoz értem. Az utcákat és a stadion előtti teret ellepték a szurkolók. A bejárathoz mentem ahol felmutattam a belépőkártyámat amit anya és apa után kaptam. Az őrök kedvesen rám mosolyogtak és jó szurkolást kívánva engedtek be az épületbe. Lépteim egyre bizonytalanabbak lettek, ahogy az öltözők felé közeledtem. Idegességemben a szám szélét rágtam és alig vettem észre, hogy megérkeztem. Tanácstalanul toporogtam az ajtó előtt, hogy mit is kéne tennem. Megkönnyebbülésemre Mattia lépett ki az ajtó nevetve, majd elkerekedett szemekkel nézett rám.
 - Ciao Lexy! - ejtette ki puhán a nevemet.
 - Ciao Mattia! Szólnál Stephannak, hogy itt vagyok? - néztem rá kedvesen. A fiú arca elkomorult, amit nem tudtam mire vélni, de aztán bólintott.
 - Hát persze - lépett vissza és összerezzentem mikor elkiáltotta magát. - Fáraó, itt van Lexy!
  Szomorú szemeivel engem kémlelt egészen addig, míg meg nem jelent az ajtóban a barátom és mögötte Kaká. Stephan vigyorogva rántott magához és nem érdekelte a nézőközönség, azonnal az ajkaimra tapadt. Idegességem egy pillanat alatt elmúlt, mintha elfújták volna. Csak Stephan szája és édes íze töltötte be az érzékeimet.
 - Helló, helló fiatalok - hallottuk meg a brazil nevetését - nem itt kéne egymásba feledkezni!
  Elvörösödött arccal húzódtam el a barátomtól és szégyenlősen a mellkasához bújtam.
 - Ti mióta vagytok együtt? - kérdezte Montolivo csodálkozva.
 - Tegnap óta - vágta rá Kaká helyettünk.
 - De jól informált vagy - nevetett fel Mexes is mögöttünk. - Amúgy gratula srácok, nagyon összeilletek.
  Körül néztem a folyosón, ahol már egyre többen gyűltek körénk a csapatból és mindenki gratulált nekünk, de egy valakit nem láttam. Mattia lelépett.
 - Helló Kiscica! - hallottam meg az általam annyira utált hangot. - Jöttél lecsekkolni Mario bácsit? - állt meg mellettem és a szemöldökét húzogatta, de Stephan magához ölelt.
 - Máshol próbálkozz Balo, ő az én barátnőm - csókolt a hajamba.
 - Ó, bocsi - rökönyödött meg egy pillanatra, majd újra elvigyorodott. - Ha megunnád a karamellt, pártolj át a csokira - nyalta körbe a szája szélét, amitől kirázott a hideg.
 - Köszi, de sose szerettem a csokit, mert az nekem túl tömény - válaszoltam neki minden bátorságomat összegyűjtve.
  A csapat felröhögött és még Balotelli is a többiekkel nevetett.
 - Szép volt Kicsim - súgta a fülembe Stephan, majd kézen fogott és elhúzott egy csendesebb beugróba.
 - Annyira hiányoztál - suttogta, miközben apró puszikkal lepte el az arcomat.
 - Te is nekem - válaszoltam és beletúrtam a tarkójánál lévő hajba, fejét magam felé húzva nyomtam csókot az ajkára, amit ő azonnal elmélyített. Óráknak tűnő percekig csókolóztunk, megfeledkezve mindenről és mindenkiről körülöttünk.
 - Khm, khm - hallottuk meg az ismerős hangot. Lihegve váltunk el egymástól és nem túl kedves arckifejezéssel az érkezőre néztünk. - Bocsi, hogy zavarok - vigyorgott Kaká -, de nekünk még meccsünk van és csatár nélkül nem tudunk pályára lépni - mutatott Stephanra, majd nevetve otthagyott minket.
 - Mennem kell - sóhajtott fel a barátom, de nem akaródzott elindulni neki. - Ugye végig itt leszel?
 - Igen. Szurkolok nektek - néztem a szemeibe, ahol saját boldogságom tükörképét láttam felvillanni. - Utána úgyis beszélni akarok veled - simítottam végig puha arcbőrén.
 - Ajaj, ez nagyon komolyan hangzott - nézett rám megszeppenve. - Nincs semmi baj, ugye?
 - Nincs - nevettem el magam. - Ne idegeskedj - nyomtam egy puszit a szájára, mire újra elmosolyodott.
 - Ha te mondod, hiszek neked - ölelt megint magához. - Meccs után ugyanitt találkozunk, jó?
 - Rendben - bólintottam.
 - Rúgok neked egy gólt - jelentette ki magabiztosan.
 - Hajrá! - nevettem fel.
 - Fáraó! - hallatszott több torokból is egyszerre.
 - Megyek már - morgott, mint egy bolhás kutya és még utoljára megcsókolt. - Ez a szerencsepuszim.
 - És a többi mi volt? - néztem rá somolyogva.
 - Azok csak bemelegítések - vonta meg a vállát, majd elindult végre a többiek felé.
 - Kész vagy már? - csapták hátba Mexesék röhögve.
 - Pronto - mondta jó hangosan, mert tudta, hogy ettől elolvadok.

2014. május 4., vasárnap

Kedves Érettségizők!

Nagyon drukkolok mindenkinek, aki most teszi meg az első fontos lépését a felnőtté váláshoz. Sok szerencsét a vizsgákhoz, és ne idegeskedjetek, még senki nem halt bele a felelésbe. :D A csoki és a kabala kötelező kellék! Holnaptól gondolok rátok és millió puszit küldök: Dolores