2015. február 26., csütörtök

78. fejezet

Lexy

   A recepciónál azonnal a kezembe nyomták a jegyeinket, majd azokat felmutatva már bent is találtuk magunkat a folyosókon.
 - Anyám, - sóhajtott fel Roni - ez kurva jól néz ki. Gondolod a Camp Nou is ekkora? - nézett szét elvarázsolva.
 - Szerintem sokkal kisebb - nevettem fel gonoszul. - Tudod, a törpéknek nem kell ekkora hodály - kacsintottam rá, majd futni kezdtem, mert a barátnőm gyilkos tekintettel megindult felém.
 - Ez vért kíván! - kiáltott utánam és üldözőbe vett. 
Egymást kicselezve, röhögve rohangásztunk az oszlopok közt, amit a többiek unott fejjel néztek. Hozzá voltak szokva az idióta megnyilvánulásainkhoz. 
 - Hopp-hopp-hopp - mondta valaki akibe beleütköztem az egyik kanyarnál, és hogy ne veszítsem el az egyensúlyomat, ő a karjait körém fonta.
 - Bocsánat - pirultam el és felnéztem az engem tartó férfira. - Mattia - ejtettem ki suttogva a nevét és a szívem majd kiugrott a helyéről.
 - Ciao  - mosolygott rám halványan, a szemeiben furcsa érzelmi kavalkáddal. 
Régóta nem beszéltünk, így mindkettőnket hirtelen ért ez a találkozás. Egy pillanatra elvesztünk egymás tekintetébe, ahonnan egy erőteljes torok köszörülés rántott vissza.
 - Lexy? - hallottam meg Vera kérdő hangját, ami megtörte a köztünk lévő kapcsolatot.
 - Öhm - léptem hátrébb zavartan. Fejemet a barátaim felé fordítottam, akik értetlenül pislogtak rám. - Ő itt Mattia De Sciglio, ez a csipet csapat pedig - mutattam Zsoltiékra - a barátaim Magyarországról.
 - Sziasztok - köszönt kedvesen.
 - Ciao - jött a halk válasz, amin elmosolyodtam. Hova lett az előbb még akkora pofájuk?
 - Én azt hiszem jobb, ha megyek - emelte megint rám a tekintetét a hátvéd.
 - Igen - bólintottam önkéntelenül, de a szemeimet nem tudtam elszakítani a fiú szomorú arcáról.
 - Jó volt látni - húzta mosolyra a száját, amitől a szívem lambadázni kezdett.
 - Téged is - viszonoztam a gesztust, majd sokáig néztem a távolodó alak után.
 - Hey, mesélj csak! - rohantak le azonnal a barátaim. Lolo és Ádi csak tisztes távolból figyelték, ahogy  aprólékosan kifaggatnak az inkvizítoraim. 
 - Mit? - tettem az ártatlant, de nem jött be.
 - Először is, ez AZ a Mattia volt? - kérdezte Zsolti.
 - Hülye - torkolta le Noncsi. - Naná, hogy ő volt. Nem láttad, hogy hogy néztek egymásra?
 - Édesem, ha neked nem kell, én bevállalom - emelgette a szemöldökét Roni.
 - Te csak maradj a testnevelők gyöngyénél - mordultam rá.
 - Óhóhó, ez úgy hangzott, mintha féltékeny lennél? - vigyorodott el Réka.
 - Nem vagyok - csattantam fel idegesen, de valahol belül be kellett vallanom magamnak, hogy felkavart a találkozás.
 - Oké, szerintem most ezt ne firtassuk, mert lassan kezdődik a meccs és a herceged nem tud szerencse puszi nélkül pályára lépni - érkezett a megmentésemre Lorenzo. Hálásan pislogtam rá, de tudtam, hogy otthon el kell majd magyaráznom a viselkedésem okát a többieknek.
 - Hova megyünk? - nézelődött Zsolti kíváncsian, miután elindultam az öltözők felé és ők követtek.
 - Mindjárt megtudod - kacsintottam rá, majd befordultam a megszokott sarkon és szembe találtam magam egy csapat piros-feketébe öltözött focistával.
 - Na nézd csak, kit fújt ide a szél? - hallottam meg kedvenc kapitányom hangját. - Ciao Lexy! Ugye szerencsét hozol ma nekünk?
 - Szia Monti! Remélem - öleltem át, majd a többieknek is köszöntem. - Míg el nem felejtem, ők itt a barátaim - mutattam a hátam mögött szótlanul álldogáló csoportra. 
Hosszas bemutatkozás vette kezdetét aminek a végére a többiek is feloldódtak. Éppen egy régi sztorin nevettünk, mikor Vera megugrott és lendületből pofon vágta a mögötte álló focistát.
 - Hogy rohadj meg! - káromkodta el magát magyarul és szikrákat szóró szemekkel nézett az arcát tapogató Balotellire. - Te normális vagy? 
 - Bocs cica, de nem tudtam kihagyni - vigyorgott az olasz csődör a lányra, akinek dühös arca már a piros és a lila színeiben pompázott. 
 - Ha mégegyszer hozzám érsz, eltöröm a kezed és feldugom a seggedbe - fenyegette meg a nála majd két fejjel magasabb focistát.
 - Nálatok minden csaj ilyen harcias? - nézett rám a csatár -, mert ha igen, akkor már költözök is oda - nyomott egy puszit Vera hajába, aki undorodva elhúzódott tőle. 
 Röhögve figyeltük, ahogy szemeit forgatva megrázta a fejét.
 - Már csak te hiányoznál oda - morogta az orra alá és megkönnyebbült sóhajjal figyelte, ahogy a zaklatója eltűnik a körünkből.
 - Ez mi a fene volt? - kerekedtek el Zsolti szemei.
 - Belecsípett a seggembe - simogatta fájdalmas arccal az említett testrészét.
 - Karakán csaj vagy - emelte pacsira a kezét Mexes, és Roni belecsapott.
 Vigyorogva figyeltem, ahogy a régi és az új barátaim megismerkednek egymással.
 - Hiányoztál szépségem - ölelt át hátulról valaki, és akinek az illata bekúszott az orromba, mosolygásra késztetve.
 - Te is - fordultam meg a karjaiba és időm sem volt tekintetemmel elidőzni az arcán, mert ajkai hevesen birtokba vették az enyémeket.
 - Hé, mi is itt vagyunk - jutott el hozzám a tudatom homályos ködén át a többiek nevetése.
Nehezen, de megszakítottuk a csókot és én végre elmerülhettem azokban a csodás csokibarna íriszekben.
 - Fáradt vagy - húztam végig a mutató ujjamat a szeme alatt kirajzolódó karikákon.
 - Egy kicsit - sóhajtott fel. - De most már bemutathatnád a barátaidat, mert mindjárt lenézik rólam a ruháimat - súgta a fülembe, mire mellkason csaptam.
 - Nos - köszörültem meg a torkom, mert most vettem észre, hogy tényleg mindenki minket nézett - Ő Stephan, skypon már láttátok és beszéltetek is vele. Ők pedig ...
 - Ne - állított meg. - Majd én, kíváncsi vagyok, mennyire emlékszem a nevetekre - nézett kedvesen a barátaimra. - Te vagy Zsolti - ejtette ki furán a fiú nevét, aki elnevette magát.
 - Igen, bár ez nem volt nehéz, mert én vagyok az egyetlen fiú - fogtak kezet.
 - Jó, ez igaz - vonta meg a vállát kuncogva. - Na lássuk csak - pislogott a lányokra. - Te lehetsz Noémi - billentette oldalra a fejét és úgy nézett az előtte állóra.
 - Talált süllyedt - nevetett fel az említett és két puszi után értetlenül nézett a focistára. - Honnan?
 - Mert te vagy a legkisebb - húzta be a nyakát Stephan, de közben rossz fiúsan vigyorgott.
 - Na tudod mit? Kapd be! - csóválta meg nevetve a fejét az apró termetű lány.
 - És akkor már csak ti vagytok - simított végig gondolkodva az állán. 
 - Na most légy okos Domokos - húzta széles mosolyra a száját Vera.
Stephan egy ideig nézte őket, de nem tudott dönteni. Aztán hirtelen felcsillantak a szemei és halkan megjegyezte.
 - Lolo és Ádi csókolóznak - erre a mondatra Rea azonnal az említettekre kapta a fejét, mire az érintettek csak értetlen pislogásba kezdtek. - Te vagy Réka - nevette el magát a barátom - és akkor te vagy Roni.
 - Ez így nem ér - duzzogott a barna hajú lány és csalódott tekintetét elvette a fiúkról. - Becsaptál.
 - A cél szentesíti az eszközt - adott neki béke puszit Stephan.
 - Na jó, most az egyszer megbocsátok - nevette el magát a barátnőm.
 - Nektek nem kell indulnotok? - érdeklődtem jókedvűen.
 - Basszus! - csapott a homlokára a focista. - Látjátok? Lexy teljesen elveszi az eszemet - húzott magához. - Szerencsecsók nélkül viszont nem megyek sehova - nyomta ajkait az enyémekre. Kezeim azonnal a nyakába kúsztak és viszonoztam az édes kényeztetést. Mosolyogva váltunk el egymástól. - Drukkolj nekünk! - súgta a számba.
 - Naná - kacsintottam rá, majd egy utolsó csókocska után, idióta vigyorral az arcomon figyeltem ahogy a többiekkel elindul a pályára.
 - Föld hívja Lexyt, jelentkezz! - lökött oldalba Roni. - De szép is a szerelem - vigyorgott rám gonoszul.
 - Fogd be! - mordultam rá teljesen elvörösödve.
 - Nem akarok belepofádzani, de nem ülhetnénk már le a helyünkre? - kérdezte Zsolti türelmetlenül.
 - Jó volna! - kontrázott rá Noncsi is, míg Réka rózsaszín cukormázon át figyelte, ahogy Ádi magához húzza Lolot egy csókra.
 - Awww, de édesek - suttogta elérzékenyülve.
Megforgattam a szemeimet, majd intettem nekik, hogy kövessenek. Felsétáltunk a VIP páholyba, ahol elfoglaltuk a helyünket. Magunkat nem meghazudtolva élveztük a tökéletes kiszolgálást, majd figyelmünket a pályára lépő csapatokra irányítottuk.

2015. február 19., csütörtök

77.fejezet

Lexy

   - Ha még egy gombóc fagyit meg kéne ennem, kipukkadnék - rogyott le egy padra Roni, miután bevágott egy hatalmas adag igazi, olasz finomságot.
 - Én mondtam, hogy itt nem a megszokottak az adagok - nevettem rajta kárörvendően.
 - Az biztos, de az is, hogy sehol nem kapni ilyen finomat - nyalakodtak a többiek a még megmaradt gombócaikon.
Lolo és én nevetve figyeltük őket.
 - Nocsak, nocsak kit látnak szemeim? - csendült fel mögöttem váratlanul egy gúnyos hang, mire az összes barátom odakapta a fejét. Ádi és Lorenzo pedig automatikusan közelebb lépett hozzám. - Ciao! - hajolt a fülemhez. - Jó látni Bellezza!
 - Damiano - forgattam meg a szemeimet. - Sajnos én ezt nem mondhatom el rólad.
 - Milyen kegyetlen vagy - kapott színpadiasan a szívéhez, mire a vele lévő négy srác felröhögött.
 - Lexy, ki ez a majom? - kérdezte Roni magyarul, mire Ádi elvigyorodott.
 - Parancsolsz? - nézett a barátnőmre a hívatlan fiú csúnyán.
 - Az osztálytársam - húztam el a számat látványosan.
 - Az a paraszt, aki nem érti meg, hogy hagyjon békén? - kapcsolódott be a beszélgetésbe Zsolti is.
 - Ja - bólintottam.
 - Nem zavar, hogy nem értem egy szavatokat sem? - kezdte elveszíteni a türelmét a srác.
 - Ó, édesem - eresztett meg egy álszent mosolyt Noncsi, de továbbra is a magyar nyelvet használta. - Szerintem jobb is, ha nem érted, hogy szívem szerint éppen a beledet húznám ki a seggeden keresztül - pislogott gyönyörű szemekkel az előtte állóra.
 - Látod Bellezza! - vigyorodott el Damiano. - A barátnődnek bejövök. Te miért vagy ilyen makacs?
 - Talán azért, mert a csökött agyaddal nem fogod fel, hogy van pasim - néztem rá negédesen.
 - Na persze pasi, akit még soha nem látott senki. Lehet, hogy nem is létezik?
 - Azért mert neked nem mutatom be, attól még van - paskoltam meg az arcát, mire elkapta a kezemet és összefűzte az ujjainkat.
 - Egyszer úgyis megtörlek - kacsintott rám, majd száját a kézfejemre nyomta és végig húzta rajta a nyelvét.
 - Undorító vagy - rántottam el tőle.
 - Most már állítsd le magad - lépett elém Ádi oltalmazón.
 - Ó, megszólalt a díszbuzi - nézett rajta végig lekezelően Damiano.
 - Te rohadék - ugrott volna neki a barátom, de elé álltam.
 - Ne csinálj hülyeséget, direkt provokál - néztem a szemébe Ádámnak, aki dühösen fújtatott, mint egy bika.
 - Igaza van Lexynek - fogta meg Ádi vállát Roni. - Ez a tetű nem ér annyit, hogy bepiszkold vele a kezedet. Te pedig - váltott olaszra hirtelen - jobb, ha belenyugszol, hogy egy olyan csaj, mint Lexy szóba se áll veled. Sokkal különb pasija van nálad, aki ha megtudja, hogy zaklatod a barátnőjét, morcos lesz. És hidd el nekem, te nem akarod megtudni, hogy milyen az, ha ő morcos - csücsörítette össze a száját gúnyolódva.
 - Lex, nem kéne indulnunk? - mutatott az órájára Zsolti idegesen. Láttam rajta, hogy szeretne már minél messzebbre kerülni az olasz rosszfiútól és bandájától.
 - Megyünk - bólintottam és hátat fordítva a csoportnak elindultam a következő úti cél felé. Lorenzo és a többiek követtek.
 - Ugye tudod, hogy nem végeztünk? - kiáltott utánam röhögve Damiano.
 - Ugye tudod, hogy szar pöcs nélkül élni? - vágott vissza  Noncsi. - Ja, hogy neked már most sincs? - kapott a szájához. - Upsz, bocsi akkor már nem újdonság.
Ezután a beszólás után röhögve hagytuk magunk mögött a srácot és a sleppjét. Néhány méter megtétele után minden barátom felém fordult.
 - Most mi van? - értetlenkedtem.
 - Miért nem mondtad, hogy ennyire köcsög veled? Lex, ez már kimeríti a zaklatás fogalmát - csóválta a fejét Réka rosszallóan. 
 - Nyugi, tudom kezelni a helyzetet - vontam meg a vállam, de a világért sem vallottam volna be, hogy most az egyszer megijedtem a fiú nyomulásától.
 - Stephan tud róla? - tette fel a kérdést Zsolti.
 - Dehogy tud! - csattant fel Lorenzo. - Lexy képtelen felfogni, hogy itt már csak ő segíthet.
 - Megoldom - pufogtam az orrom alatt.
 - Tudjuk - nézett rám Réka kedvesen -, de jobban örülnénk neki, ha Stephant is beavatnád.
 - Nem tudom - grimaszoltam. 
 - Mit? - rázták értetlenül a fejüket.
 - Hogy most mi... szóval, oké, hogy együtt vagyunk, de nem tudom, hogy a nyilvánosság előtt felvállalna-e?
 - Te hülye vagy - szólalt meg mellettem Lorenzo döbbenten.
 - Tudom - nyafogtam. - De...
 - Nincs de! - csapott a karomra Roni. - Együtt vagytok, bemutatott az anyukájának, ő is ismeri a szüleidet, a barátaidat. Gondolod nem vállalna fel? Vagy nem is vele van a gond? - nézett a szemeimbe áthatóan. - Érzem, hogy van itt még valami, amit nem mondasz el.
 - Dr. Erdős megkezdte rendelését - próbáltam elterelni egy poénnal a témát, de nem engedték.
 - Lexy, ne hadoválj! Mi a picsa van? - vesztette el a türelmét Noncsi.
 - Oké, megadom magam - emeltem fel magam elé, egy kényszeredett mosollyal az arcomon, a kezeimet. - Az van, hogy nem tudom, hogy készen vagyok-e erre. Mármint, ami azzal jár, ha kitudódik. Én nem vagyok egy szupermodell vagy színésznő. Én csak egy átlagos csaj vagyok, átlagos kinézettel. Ha a média ránk száll, biztosan kikezdik őt, hogy miért nem talált egy sokkal szebbet, csinosabbat...
 - Te tiszta hülye vagy - torkolt le Noncsi és Roni egyszerre. - Stephan téged választott, nem egy kirakatbábút. Ha modell kellene neki, nem hülyítene téged.
 - Jó, de ti nem láttátok az exeit - sóhajtottam fel keserűen.
 - Nem, de nem is vagyunk rájuk kíváncsiak! - szidott meg Réka. 
 - Pedig mindegyik gyönyörű volt, én meg - mutattam végig magamon.
 - Térítsétek már észhez, mert menten elharapom a torkát - forgatta meg a szemeit Vera.
 - Lex, néztél te már tükörbe? - kérdezte Ádi, bekapcsolódva a vitába.
 - Persze.
 - Akkor? Nem értelek - csóválta meg a fejét. - Hidd már el, hogy szép vagy! Gyönyörű nagy szemeid vannak, bájos pofid, telt ajkad és a hajad... na jó, arról inkább ne beszéljünk - nevette el magát, ahogy mi is. A feszültség ami eddig meghúzódott köztünk, az most egy pillanat alatt elillant. Hálásan néztem végig rajtuk. 
 - Oké, lehet, hogy igazatok van és én paráztam rá erre az egészre egy kicsit...
 - Kicsit? - röhögtek fel egyszerre.
 - Na jó, nagyon. Megígérem, hogy beszélek Stephannal. Így jó lesz? - pislogtam rájuk.
 - Már rég meg kellett volna tenned - morogta mellettem Lorenzo.
 - Mondtam már, hogy szeretlek titeket? - húztam kaján mosolyra a számat.
 - Ajaj, ismerjük ezt a nézést - mutatott rám Roni. - Valami rosszban sántikálsz. Mesélj csak, mit találtál ki?
 - Nem mondom, inkább mutatom - fordítottam meg az eddig nekem háttal álló lányt, aki érezhetően ledermedt a kezeim közt, ahogy meglátta az előtte álló épületet. A hosszú beszélgetés közben  megérkeztünk a stadionhoz.
 - Ó - nyögte ki halkan.
 - Ó ám - nevettem el magam. - Ilyet se sűrűn látni, Verának elakadt a szava.
 - Kapd be! - csapott a vállamra. - De most komolyan? Képes voltál minket elcitálni ide, hogy megnézzük a San Sirot?
 - Képes, de nem csak a stadiont fogjátok látni, hanem a meccset is - járattam végig rajtuk a szemeimet.
 - Hogyan? Mikor? Mi van? - visítoztak egyszerre, Zsolti kivételével, aki csak a nyugodtság mintaszobraként állt és mosolygott a lányokon, mert azok egymás kezét fogva ugráltak, mint az idióta filmekben szokás.
 - Befejeztétek? - kérdeztem röhögve. - Ha így viselkedtek, leshetitek, hogy beengednek titeket.
 - Abbahagytuk - komolyodtak el, de a szemük csillogása elárulta a bennük lévő izgatottságot.
 - Na akkor - csaptam össze a kezeimet - most szépen bemegyünk, megállunk a recepciónál és elkérjük a félretett VIP jegyünket - hangsúlyoztam ki a szót.
 - VIP? Komoly? Kaja, pia meg minden? - ugrottak a nyakamba. - Te egy istennő vagy! Köszönjük.
 - Ne nekem - vigyorogtam rájuk. - Stephan intézte az egészet.
 - Akkor ő, egy isten! - hümmögött Roni. 
 - Nanana - emeltem meg a szemöldökömet somolyogva. - Ilyet csak én mondhatok neki.
 - Jó, de elindulnál már végre? - bökött oldalba Noncsi. - Rohadt kíváncsi vagyok, hogy hogy működnek ezek a dolgok. Még sose jártam ilyen helyen.
 Láttam  a többieken, hogy bőszen bólogatnak, így nem húztam tovább az agyukat. Boldog voltam, hogy megmutathatok nekik egy olyan világot, amivel eddig még nem találkoztak.


2015. február 5., csütörtök

76.fejezet

Lexy

   - Jó reggelt Napsugár! - köszönt rám anya undorítóan vidáman és kipihenten.
 - Reggelt - nyögtem fel miután lehuppantam az egyik székre és fejemet a kezeimre hajtottam
 - Hosszú volt az éjszaka? - nevetett fel anya és elém csúsztatott egy tányért amin szendvicsek voltak majd egy bögre gőzölgő teát is.
 - Istennő vagy - kulcsoltam kezeimet a forró bögre falára.
 - Ezt megmondanád majd Sergionak és Crisnek is, ha találkozol velük? - rebegtette meg a szempilláit picsásan.
 - Inkább apának - vigyorodtam el gonoszul.
 - Jaj, olyan ünneprontó vagy - legyintett. - Amúgyis, ő már tudja.
 - Na persze - hunytam le a szemeimet fáradtan.
 - Ne szemtelenkedj, mert nyakon váglak - fenyegetett meg tréfásan.
Ekkor felkaptuk a fejünket, mert lépések hadát hallottuk meg a lépcső felől.
 - Buon giorno! - léptek be néhányan a helységbe. - Úh, kaja! Mi is kaphatunk? - pislogtak anyára a legszebb nézésükkel.
 - Mikor maradtatok nálam éhen? 
 - Ö.., soha? - kérdezte Roni kekeckedve, mire anya vállba boxolta.
 - Állíts magadon Woodland, mert nem kapsz enni.
 - Háh, azt úgysem tennéd meg - vigyorodott el a lány, mert tudta, hogy anya legfőbb mottója "a vendég csak teli hassal távozhat."
 - Ez a te baromi nagy szerencséd.
 - Ki alszik még? - néztem körül hirtelen.
 - Réka és Lolo - jött a felelet. - Mivel ők még reggelig beszélgettek, így nem csodálom, hogy még nem tértek észhez - vonta meg a vállát Zsolti.
 - Miért, mennyi az idő? - fordultam a konyhai óra felé. - Mi van? - kerekedtek el a szemeim a számokat látva.
 - Jól látod - nevetett fel anya. - Dél van.
 - Basszus, egy évben csak három napra jöttök Olaszba, akkor is átalusszuk a felét - dühöngtem. - Még annyi mindent meg akartam mutatni - nyafogtam.
 - No para - mosolygott rám Noncsi. - Megkajálunk aztán felöltözünk és megmutatod nekünk a látnivalókat. Jó lesz így? - nézett végig mindenkin.
 - Szuper, akkor kezdjük rögtön az elején, a kajával - nézett az egyetlen felnőttre kihívóan Roni. 
Anya csak megcsóválta a fejét és elénk tette a már elkészített szendvicseket.
 - Tea a tűzhelyen, főtt kaja a hűtőben. Melegítsetek magatoknak, ha éhesek vagytok - simogatott végig minket a tekintetével. - Nekem most mennem kell, mert meló van - köszönt el.
 - Szia Bia! - hangzott fel egyszerre a köszönés és néhány pillanat múlva hallottuk, hogy becsukódik a bejárati ajtó.
 - Hol vannak a fiúk? - nézett szét hirtelen Vera. - Na nem mintha olyan nagyon hiányoznának - vigyorodott el.
 - Most miért mondasz ilyet? - kérdezte Zsolti jókedvűen. - Babácska biztos örülne a "Ribancoknak" - kuncogott fel a kémia tanárnőnktől kapott becenéven.
 - Ne! No! Nein! - hülyéskedett Roni. - Ne fesd az ördögöt a falra, mert megjelenik!
 - Nyugi - néztem rá röhögve, mert tudtam, hogy szereti az öcséimet, csak egy idő után tényleg besokall tőlük az ember. - Focitáborban vannak és csak jövő héten jönnek haza.
 - Mázlid van - vigyorodott el Zsolti Roni megkönnyebbült arcát látva.
 - Buon giorno! - jelent meg a két hiányzó alak az ajtóban, kócosan, gyűrötten, begyógyult szemekkel.
 - Nektek is - nevettünk fel. 
 - Ti mit csináltatok? - húztam fel perverzül a szemöldökömet.
 - Aludtunk - nyögte ki Lolo és egy hálás pillantást küldött Noncsinak. aki elé tolta a teás kancsót. 
 - Aludtatok? Mikor? Mert mi egész éjjel hallottuk a hangotokat. Be nem állt a szátok - csóválta a fejét vigyorogva Roni.
 - Bocsi, de annyira jó volt valakivel végre normálisan beszélgetni - harapott bele a szendvicsébe Réka.
 - Köszi - húztam el a számat. - Tehát mi nem normálisak vagyunk? Jól van, megjegyeztük - emeltem fel magasra az orromat, hogy megmutassam mennyire megbántott. Ami persze nem volt igaz, de jól esett húzni az agyát.
 - Ne haragudj Lexy. Tudod, hogy szeretlek, de Lolo az Lolo - vonta meg a vállát, kicsit sem foglalkozva az én mű hisztimmel.
 - Hát kösz! Lecserélsz a barátomra? - néztem széles mosollyal az arcomon a lányra, aki szemrebbenés nélkül bólintott, mire mindenkiből kitört a röhögés. A könnyeinket törölgettük, úgy nevettünk. Megint úgy éreztem, hogy nélkülük nem érek semmit, mert csak velük tudom így elengedni magam. Csak ők ismerik minden idiótaságomat és ennek ellenére is szeretnek. Jókedvű reggelinket a telefonom csengése szakította félbe.
 - Ciao! - szóltam bele a készülékbe fülig pirulva, amiből a többiek kikövetkeztették, hogy kivel is beszélek.
 - Ciao Farao! - kiabálták egyszerre. Középső ujjam felmutatva hagytam magukra őket a konyhában, hogy valami csöndesebb helyre sétáljak.
 - Szia Kicsim! - nevetett a fülembe. - Hallom jó a buli?
 - Igen, bár még csak nem rég keltünk fel - tájékoztattam.
 - Jól bírtátok. Figyelj, mielőtt el nem felejtem. Hány jegyet rakassak félre nektek?
A szavaim elakadtak, mert múlt héten tényleg megemlítettem neki, hogy ki szeretném vinni a barátaimat a meccsre, de úgy gondoltam, hogy majd én állom a költségeket.
- Stephan, nem kell...
 - Lexy! Te csak azzal foglalkozz, hogy időben ideérjetek! Szóval mennyi?
Gyors fejszámolást végeztem. Lolo, Ádi, Réka, Roni, Noncsi, Zsolti és én az összesen hét.
 - Heten vagyunk - nyögtem ki.
 - Mint a gonoszok - nevetett fel. - Akkor hét VIP jegy fog várni titeket a recepciónál.
 - VIP? Elég nekünk a sima is - szabadkoztam.
 - Egyszer vannak itt a barátaid, adjuk meg a módját. Viszont most mennem kell, mert a Kapitány nagyon csúnyán néz rám - kuncogott bele édes hangján a készülékbe.
 - Köszönöm - rebegtem hálásan. - Mond meg Montinak, hogy üdvözlöm, ahogy a többieket is és szorítunk nektek.
 - Mond meg neki te, úgyis találkozunk este. Legalább is remélem, hogy nem engedsz fel szerencsecsók nélkül a pályára?
 - Ott leszek - lágyultam el azonnal, majd meghallottam, hogy valaki hangosan a nevén szólítja, mire ő elkiáltotta magát:
 - Pronto! - és én ettől egy rózsaszín felhőn kezdtem lebegni. - Mennem kell - suttogta aztán letörten.
 - Rendben - nyeltem nagyot, mert az utóbbi időben nagyon keveset találkoztunk. - Akkor este.
 - Este és Lex...hiányzol.
 - Te is nekem - nyomtam ki a hívást és a telefont az ölembe ejtettem a kezeimmel együtt.
Néhány percig csak meredtem magam elé és azon agyaltam, hogy a fenébe lehetek ilyen szerencsés., hogy egy ilyen pasi a párom.
Gondolataimat hangos nevetés zavarta meg. Felálltam a nappali kanapéjáról és vissza mentem a konyhába, ahol már tetőfokára hágott a hangulat. Egyedül Lorenzo kapkodta a fejét elveszetten egyik emberről a másikra.
 - De jó, hogy jössz - sóhajtott fel, mikor meglátott. - A barátaid néha elfelejtkeznek róla, hogy én nem beszélem a nyelveteket - zsörtölődött hangosan.
 - Ú, basszus - nézett rá Réka nagy szemekkel - ne haragudj, de ha belelendülünk a beszédbe önkéntelenül váltunk át magyarra. 
 - Semmi gond, csak egy kicsit feszélyezett, hogy ti jókat nevettek, de nem tudom min - mosolyodott el halványan a szőke srác.
 - Hogy min? - nézett rám Roni sunyin. - Csak az jutott eszünkbe, mikor Lexy és Karcsi beneveztek a Romantika napjára a Rómeó és Júliával úgy, hogy Karcsi volt Júlia és Lexy Rómeó - vigyorodott el.
 - Beneveztek? - pislogott értetlenül Lolo.
 - Igen, ez ilyen hagyomány nálunk - kezdett magyarázatba Zsolti. - Több pár is előadja az erkély jelenetet és a zsűri eldönti, hogy ki volt a legjobb.
 - És?
 - Mit és? - nézett Noncsi Lorenzora, majd leesett neki, hogy mit szeretne tudni az olasz fiú. - Jaaa! Első évben különdíjas lett és beválasztották a színházi társulatba amikor miszpicsásan adta elő Júliát, míg a Rómeója egy rockert alakított. Most májusban pedig amikor még Lexy otthon lakott, Karcsival megnyerték a fődíjat, egy három napos utat Rómába. 
 - Ügyes vagy - mosolygott rám a barátom. - De hogyhogy te voltál Rómeó?
 - Csak kitaláltuk, hogy legyen ebben az egészben egy csavar, mert mindenki a megszokott unalmas módon adta elő. Nem is gondoltuk volna, hogy nyerhetünk vele, de sikerült. A közönségnek és a zsűrinek is nagyon tetszett legalábbis a nevetésekből ítélve. Bár utána sokan azt mondták, hogy ez az író munkájának megcsúfolása volt, de minket nem érdekelt. A lényeg az utazás volt. Na akkor szerettem bele véglegesen Olaszországba - mosolyodtam el az emlékektől.
 - Egyedül utaztatok Rómába?
 - Igen, tök egyedül - nevettem el magam a döbbent arcát látva. - Karcsinak is és nekem is az első repülő utunk volt, amit tuti nem felejtünk el míg élünk. Arról nem beszélve, hogy egy szobát kaptunk, francia ággyal, pedig nem is voltunk egy pár. Csak a színdarab miatt álltunk össze.
 - Na jó, ez nekem már túl sok - ingatta meg a fejét.
 - Akarod látni? - kérdezte Roni Lolot, aki bizonytalanul bólintott. - Még mindig itt van a telómon.
 - Ne már - forgattam meg a szemeimet, de nem tehettem semmit, mert barátosném már indította is a videót. Figyeltem Lolo arcát, aki semmit nem értett a szövegből, de a hanglejtések és a mozdulatok kárpótolták őt mindenért, legalább is a széles vigyorából erre következtettem.
 - Ez tetszett - nézett rám jókedvűen. - Sajnos téged nem láttalak a kapucni miatt, de a srác haláli volt. Nem meleg igaz? - pislogott rám reménykedve. Zsoltiékkal egymásra néztünk és kitört belőlünk a röhögés.
 - Nem, Lolo ő nem meleg - nyögtem ki, mikor végre kaptam levegőt.
 - Kár, mert olyan kis cuki.
Néhány percig még jól elszórakoztunk ezen, majd úgy döntöttünk, hogy ideje összeszednünk magunkat és elindulni a városnézésre.