60. fejezet

Lexy

  - Mit mondtál? - kérdeztem, pedig kristálytisztán hallottam amit mondott.

 - Francesco a bátyám - nyögte ki újra, de az arca közben fájdalmasan megrándult.

 - Mikor kérdeztem, azt mondtad, hogy nincs testvéred - néztem rá értetlenül. De hiába fixíroztam, mert a szemei a földet pásztázták, ajkait összeszorította, és még véletlenül sem pillantott felém. Teljes némaságba burkolózott, én pedig türelmetlenül vártam a fel nem tett kérdéseimre a válaszát. Mikor néhány perc múlva sem nyilatkozott, a kezét kezdtem rángatni. - Lolo, mi ez az egész?

  Akkorát sóhajtott, hogy a környező fákon ülő madarak ijedten rebbentek szét tőle. Egy padhoz húzott és leültünk.

 - Francesco négy évvel idősebb nálam - kezdett bele. -  Mikor kicsik voltunk, folyton együtt lógtunk. Imádtuk egymást. Ő volt az én okos és nagy bátyám, aki minden rossztól megvédett. Ha kellett elverte az ovis társaimat, akik csúfoltak, megtanított biciklizni és mindig lebeszélte anyáékat a büntetésről, ha rosszat csináltam. Aztán pár éve kiderült, hogy én... - nyelt egy nagyot. - Szóval, hogy én a fiúkat szeretem. Cesc teljesen begőzölt ettől. Elmondott mindenféle rossz buzinak. Nem volt olyan nap, hogy ne alázott volna meg valamilyen módon. Úgy beszéltük meg, hogy egyenlőre csak a család tudjon a másságomról, de ő tett róla, hogy ne így legyen. Az összes barátomat elüldözte mellőlem mikor közölte velük, hogy vigyázzanak, mert homokosok lesznek tőlem - hajtotta le a fejét, ahogy visszaemlékezett a múltra.

  Ahogy Lorenzo elgyötört arcára néztem, kedvem lett volna Francescot megfojtani egy kanál vízben, vagy legalább jól megverni, amiért ekkora fájdalmat okozott az öccsének.

 - Akik ez miatt elfordultak tőled, nem is voltak igazi barátok - öleltem át a derekát és hozzábújtam, hogy érezze, vele vagyok.

 - Nem is az ő árulásuk fáj a legjobban, hanem a bátyámé. Egyik nap részegen jött haza, hallottam, hogy rosszul van és hány. Benyitottam hozzá a fürdőbe, hogy megkérdezzem kell-e neki segítség. Ott görnyedt a wc felett egy szál boxerben és mikor meglátott teljesen kiakadt, hogy biztosan azért mentem be, mert rá akartam mászni. Érted? . csorogtak le a könnyek az arcán. - A saját bátyám mondott nekem ilyet.

  Megfogtam a fejét és a vállamhoz húztam. A zokogás elemi erővel tört ki belőle. Hagytam, hagy sírja ki magát miközben a hátát simogattam. A járókelők furcsán nézegettek minket, de nem érdekelt. Ha valakinek nem tetszett az arckifejezése, olyan csúnyán néztem rá, hogy egyből odébb állt. Néhány perc múlva abbamaradt a válla rázkodása és a sírása hüppögéssé szelídült.

 - Van egy zsebkendőd? - kérdezte szipogva, mire a zsebembe nyúltam és kivettem egy köteggel. Most értettem meg anya szavait, aki mindig azt mondta, hogy "bárhova mész legyen nálad zsepi, mert sose lehet tudni, mire lesz jó."

  Lorenzo megtörölte a szemeit, kifújta az orrát majd beletúrt a hajába.

 - Nagyon szarul nézek ki? - pislogott rám kivörösödött szemekkel mire elnevettem magam.

 - Nem - ráztam meg a fejem. - Most is olyan édes vagy, mint amilyen szoktál lenni - pusziltam meg az arcát.

 - Tudod, te vagy az első olyan valaki az életemben, akit nem érdekel, hogy... - kezdett bele, de megakadt. Rájöttem, hogy az idióta bátyja miatt olyan nehéz neki erről beszélnie.

 - Hogy a fiúkat szereted? - segítettem ki, mire bólintott. - Addig míg nem az én pasimra pályázol - vontam meg a vállam - addig rohadtul nem érdekel - poénkodtam el. - Te nekem Lolo vagy, a legjobb barátom, függetlenül attól, hogy melyik nemhez vonzódsz - öleltem meg újra.

 - Basszus, miért nem te vagy a testvérem? - sóhajtott fel.

 - Apropó, testvér! Hol volt a bátyád eddig, hogy nem találkoztam vele?

 - Firenzében jár egyetemre - húzta el a száját Lorenzo. - Anyáék tettek róla, hogy jó messzire kerüljön tőlem. Amikor elment, számomra megszűnt, mint testvér.

 - Legalább ők melléd álltak - löktem meg a vállát és mutattam rá egy fontos momentumra.

 - Igen - mosolyodott el végre halványan. - Bár apa nehezen emésztette meg, de nem hagyta, hogy Cesc teljesen tönkre tegyen.

 - Na látod - simítottam végig a karján - nem csak én vagyok aki így is szeret.

 - Hát szeretsz? - tette kezét bolondozva a mellkasára és ebből rájöttem, hogy végre megnyugodott.

 - Te vagy a mindenem - pislogtam rá picsásan. - Adj egy csókot, hogy megpecsételhessük a szerelmünket - csücsörítettem felé, de elröhögtem magam.

 - Azt már egyszer kipróbáltuk és nem nagyon jött be, úgyhogy a helyedben én nem erőltetném - nézett rám vigyorogva.

 - Idióta - ütöttem vállba, majd a szemközti boltnál lévő órára néztem. - Basszus, már ennyi az idő? - ugrottam talpra és magammal rántottam a barátomat is. - Nem leszek kész a vásárlással, mire Mattia értem jön - szaladt ki a számon.

 - De Sciglio? - ráncolta össze a homlokát Lolo.

 - Igen, tegnap megbeszéltük, hogy ma futni megyünk.

 - Lexy, ugye tudod, hogy neked van barátod?

 - Futni megyünk, nem dugni - forgattam meg a szemeimet.

 - Egy szóval nem mondtam, hogy erre gondoltam. Miért, te igen? - nézett rám jelentőségteljesen.

 - Hülye! - háborodtam fel. - Tudod jól, hogy Stephanon kívül nem érdekel senki - vágtam be a durcát.

 - Tudom, de ne mond, hogy te nem vetted észre, hogy bejössz Mattiának?

 - Mi van? - értetlenkedtem.

 - Ne már - pislogott rám miközben áthatóan nézet az arcomat. - Te tényleg ennyire vak vagy? Hát nem látod?

 - Mit?

 - Hogy Mattia oda-vissza van érted - vigyorgott a képembe.

 - Az nem lehet - motyogtam. - Azt mondta, hogy csak a barátom szeretne lenni - suttogtam miközben tanácstalanul néztem Lorenzora.

 - Tudod édesem - karolta át a vállamat - nagyon sokat kell még tanulnod a férfiakról. És ki tudna neked a legtöbbet tanítani róluk, ha nem egy pasi? - mutatott magára önelégülten, mire elnevettem magam. Éreztem, hogy egy nagyon hosszú, de nagyon vicces vásárlásnak nézek elébe.

10000!!!!!!!!!!

Sziasztok!
Örömmel láttam, hogy ma átléptük a tízezres határt! Nagyon szépen köszönöm nektek, hogy elértük ezt. Legyetek továbbra is jók és élvezzétek a még megmaradt szünidőt. Puszi mindenkinek: Dolores :D

59.fejezet

Lexy

   Mosolyogva hunytam le a szemeimet és dőltem hanyatt az ágyon, miután Lorenzo eltűnt a fürdőben.

 - Ó, ciao - hallottam meg egy idegen hangot az ajtóból. Ijedten ültem fel és néztem az ismeretlen srácra.

 - Ciao - dadogtam, miközben jól megnéztem magamnak. Szőke haja jólfésülten keretezte markáns arcát. Felsőtestére tapadó pólója kiemelte kigyúrt izmait.

 - Lorenzo? - húzta fel perverzen a szemöldökét, mikor észrevette, hogy bámulom.

 - Zuhanyzik - válaszoltam elvörösödve, de mielőtt még nagyobb zavarba jöhettem volna, kinyílt a fürdőszoba ajtaja.

 - Remélem gyors voltam - jelent meg vigyorogva Lolo az ajtóban, egy törölközővel a derekán, de mikor meglátta, hogy nem vagyunk egyedül, elkomorult. - Mit keresel itt? - mordult rá a látogatóra.

 - Így kell üdvözölni egy rég nem látott... - nem tudta befejezni, mert Lorenzo ráüvöltött.

 - Takarodj ki innen!

  Elhűlve pislogtam a szőkeségre, akit még soha nem láttam ilyen mérgesnek.

 - Ugyan-ugyan Lolácska - hergelte vigyorogva az idegen - csak nem megzavartam valamit? Mondjuk egy ilyen csajért én is visszatérnék a jó oldalra - nézett végig rajtam és közben megnyalta a szája szélét. - Ha megunod ezt a puhapöcsűt, szívesen megmutatom, milyen egy igazi férfi.

  Már nyitottam volna a szám, hogy elküldjem melegebb éghajlatra, mikor Lorenzo a fiú elé állt és nagyot taszított rajta.

 - Tűnj el Francesco! Menj vissza oda, ahol eddig voltál! - lökte ki az ajtón, majd rácsapta a röhögő idiótára. Homlokát az ajtólapnak döntötte és minden ízében remegni kezdett.

 - Jól vagy? - léptem mellé és végig simítottam a hátán. Fel sem tűnt, hogy még mindig csak egy törölköző takarja el előlem.

 - Nem - rázta meg a fejét. Befurakodtam az ajtó és a teste közé majd magamhoz öleltem. Kívülről nagyon félreérthető lehetett ez a helyzet, de mi tudtuk, hogy ez csak a megnyugtatásáról szól. Percekig álltunk így, míg végre éreztem, hogy lassabban veszi a levegőt és már nem reszket.

 - Köszönöm - pislogott rám vörös szemekkel, mintha a sírást próbálta volna visszatartani.

 - Nincs mit - mosolyogtam rá bátorításként. - Nem akarnál végre felöltözni? - böktem meg csupasz mellkasát.

 - Bocs - vörösödött el, majd a komódjához lépett, ahonnan felmarkolt egy ruhakupacot. - Két perc és itt vagyok - mondta és eltűnt a fürdőben.

  Lerogytam az ágyra és elgondolkodtam a történteken. Ki a fene ez az arrogáns, nagyképű bunkó? Az biztos, hogy Lolo és ő nincsenek jóban, és ahogy elnéztem, én sem leszek.

 - Kész vagyok - állt meg mellettem a barátom. - Menjünk.

   Kézenfogva sétáltunk le a lépcsőn és reménykedtem, hogy nem találkozunk Mr. Kihaénnemmel, de nem volt szerencsénk. A nappaliban volt, elterülve a kanapén és a tv távirányítóját nyomkodta. Ahogy meglátott minket felugrott és elém állt. Ösztönösen léptem hátrébb tőle, amit ő vigyorogva fogadott.

 - Még be sem mutatkoztam - mondta csábítónak szánt hangon. - Francesco vagyok. Benned kit tisztelhetek?

 - Alexa Silver - dadogtam zavartan, miközben az előttem álló srácra néztem, aki a szájához emelte a kezemet és megcsókolta.

 - Gyönyörű név egy csodaszép lánynak - búgta olyan hangon, hogy majdnem elröhögtem magam, mert nagyon hasonlított egy vadgalambhoz. - Jó választás volt Lorenzo - nézett a mellettem állóra. Idegesen húztam ki a kezemet a mancsai fogságából. - Mióta vagytok együtt? - érdeklődött gúnyos mosollyal az arcán, de a szemét nem vette le rólam. - Csak hogy tudjam, mennyi időmbe telik, míg elhódítom.

 - Semmi közöd hozzá és különben is a szemed is vedd le róla! - csattant fel Lorenzo hangja mellettem. - Gyerünk Lexy, nem akarom, hogy sokáig szívd ezt az ártalmas levegőt! - fogta meg újból a kezem és maga után húzott a kijárathoz.

 - Még látjuk egymást Lexy - röhögött fel Francesco és visszaült a kanapéra.

  Lorenzo, mint valami fúria, úgy száguldott velem végig az utcán, a kezemet szorongatva.

 - Lolo - szólongattam, mert már alig bírtam az iramot. - Lolo lassíts!

  A szőke fiú rám nézett és mintha most döbbent volna rá, hogy én is itt vagyok, megállt.

 - Ki volt ez a srác? - kérdeztem kíváncsian.

 - Senki - suttogta - egy nagy senki.

 - Lorenzo, kérlek mondd el, hogy segíthessek - pislogtam rá könyörögve, mert láttam, hogy teljesen kiborult a hívatlan látogatótól.

  A levegő is bennem rekedt, mikor kimondta a szavakat.

 - Francesco... a bátyám.

                                                                  Francesco Casano

58.fejezet

Lorenzo

  - Megyek már! - kiabáltam ki annak az őrültnek, aki valami béna ütemre nyomkodta a csengőt. - Lexy? - néztem furcsán a jókedvtől majd kicsattanó lányra.

 - Szia Lolo! - ugrott a nyakamba és megpuszilt.

 - Neked mi a fene bajod van? - morogtam még mindig álmosan.

 - Ú, de morcos valaki - vigyorgott rám teli szájjal. - Jól áll a madárfészek - túrta össze az amúgy is zilált hajamat. Vészjóslón emeltem rá a tekintetemet, amitől ő sikítva szaladt a szobám felé. Harcra készen követtem.

 - Ezt nem kellett volna - mondtam neki mikor beszorítottam az egyik sarokba. Kezeimmel a derekához nyúltam, rádobtam az ágyamra, majd rátérdeltem a combjaira és csikizni kezdtem.

 - Adok én neked korán reggel jókedvet! - mosolyogtam már én is miközben a kezeim között vergődött.

 - Lolo! - sikította. - Ké-hérlek, ne csináld! - könyörgött levegő után kapkodva.

 - Egyetlen okot mondj, hogy miért hagyjam abba?

 - Mert szeretsz és én is szeretlek - nyögte ki, mire lefagyva néztem rá. Kezeim abbahagyták a kínzást és szinte élettelenül hullottak az ölembe.

 - Te szeretsz engem?- futották el a könnyek a szemeimet.

 - Mint a legjobb barátomat - pislogott rám kedvesen.

 - Tudom. De tényleg szeretsz? - kérdeztem rá mégegyszer.

 - Édesem - vette a kezei közé az arcomat - nem jöttél még rá, hogy nem unaloműzésből töltöm a szabadidőm nagy részét veled? Szeretek veled lenni. olyan vagy nekem, mint egy testvér - mondta, amitől az én mellkasomban óriási tűzijáték vette kezdetét. Magamhoz rántottam és megöleltem.

 - Imádlak Húgi! - suttogtam a hajába.

 - Lo-lo - nyögte ki nehezen - megfojtasz.

 - Upsz, bocsi - eresztettem el azonnal. - Nem akartalak kinyírni.

 - Gondoltam, hogy nem akarsz testvérgyilkos lenni - somolygott rám és nekem nagyon jól estek a szavai. Értetlenül meredtem rá. Itt van ez a lány, aki mióta belépett az életembe támogat, és mellettem áll, míg van olyan a családomban, aki nem fogadja el a másságomat. Egy pillanat alatt komorultam el az agyamban átfutó gondlatoktól.

 - Mi a baj? - kérdezte Lexy miközben az arcomat vizslatta.

 - Semmi - ráztam meg a fejemet és valami egyszerű füllentésen törtem az agyam - csak...

 - Lolo - szakított félbe - ha nem akarsz róla beszélni, úgyis jó, de ne akarj hazudni, mert azt nem szeretem.

  Elhűlve néztem a lányra. Mikor ismert ki ennyire?

 - Oké - suttogtam.

  Kínos csend telepedett közénk, amit végül is én törtem meg.

 - Amúgy minek köszönhetem ezt a korai látogatást? - kíváncsiskodtam.

 - Ja, tényleg - csapott a homlokára. - Nincs kedved bevásárolni velem? Közben mesélhetnél a suliról - nyelt nagyot. - Másfél hét és kezdődik a tanév.

 - Izgulsz? - néztem rá hitetlenkedve.

 - Már hogy a viharba ne - sütötte le a szemeit.

 - Miért?

 - Talán, mert minden új lesz és egyedül csak téged ismerlek? - kérdezte szarkazmustól csöpögve.

 - Az bőven elég - vigyorodtam el öntelten, mire meglökött.

 - Bolond - nevetett fel.

 - Csak annyira, mint te - nyújtottam ki rá a nyelvemet. - Ha megvárod, míg elkészülök, akkor szívesen elkísérlek - álltam fel az ágyról.

 - Oké - dőlt hanyatt a párnák közé.

  Gyorsan lezuhanyoztam és ekkor vettem észre, hogy az előkészített ruháimat kint felejtettem a komódomon. Magam köré tekertem egy törölközőt és úgy léptem be a szobámba.

 - Remélem gyors voltam - vigyorogtam rá, de mikor megláttam, hogy nem vagyunk egyedül, elkomorodtam. Jókedvem helyét a düh és az utálat vette át.

 - Mit keresel itt? - csattantam fel idegesen, míg a hívatlan látogatóm gonoszul elmosolyodott.

57. fejezet

Lexy

   Mosollyal az arcomon keltem ki reggel az ágyból. Egy gyors zuhany után felöltöztem majd leugrándoztam a konyhába.

 - Buongiorno! - köszöntem jókedvűen a szüleimnek.

 - Neked is - morogta apa, anya viszont csak biccentett egyet. Basszus, még mindig haragszik rám a tegnap este miatt.

 - Bocs anya - öleltem át a derekát hátulról és az államat a vállára helyeztem. - Nem akartam bunkó lenni.

 - Pedig sikerült - motyogta, de a hangján éreztem, hogy már nem haragszik annyira.

 - Tudooom - húztam el a szót -, de értsd meg, előbb nekem kellett beszélnem vele - ültem le a helyemre.

 - Ahogy este láttam, sikerült tisztázni a dolgokat - mosolyodott el végre.

 - Igen - bólogattam elvörösödve és hogy zavaromat leplezzem, beleharaptam a lekváros kenyerembe. - Sok mindent elmesélt és megmagyarázott.

 - Örülök neki, hogy kibékültetek - mondta, mire apa csak hümmögött egyet.

  Egy darabig csendben reggeliztünk, de mikor felkeltek a fiúk, vége lett a nyugodt, csendes reggelinek.

 - Mi a terved mára? - kérdezte anya az ajtóból, miközben az öcséimet terelte a kocsi felé.

 - Nem tudom - vontam meg a vállam. - Szerintem elmegyek Lolohoz, és együtt kitalálunk valamit.

 - Megtennéd, hogy bevásárolsz? A lista ott van a hűtőn, pénz pedig a szokott helyen - integetett már az autóból, majd elhajtottak.

  Besétáltam a házba és jóleső sóhajjal dőltem végig a nappali kanapéján. imádtam a családomat, de néha jól esett egy kis nyugalom. Relaxálásomnak a telefonom csörgése vetett véget. Nem akartam felmenni a szobámba lévő készülékért, de az nem hagyta abba a zenélést.

 - A fenébe - lépdeltem felfelé szitkozódva majd a szobámba érve idegesen nyúltam a készülékért, de a nevet olvasva elmosolyodtam.

 - Ciao Bella! - hallottam meg Mattia vidám hangját ahogy megnyomtam a fogadás gombot.

 - Ciao. Nem tudsz nélkülem élni? - kérdeztem nevetve és végigdőltem az ágyamon aminek Stephan illata volt.

 - Nem - jelentette ki jókedvűen. - Gondoltam felhívlak, mert lassan edzésre kell mennem. Én nem lustálkodhatok egész nap.

 - Naaa! Ez nem volt szép. Én sem egész nap lustizok - vigyorodtam el - csak amíg ti edzésen vagytok.

 - Ott a pont, de remélem nem felejtetted el a délutáni futást?

 - Jó hogy szólsz, mert teljesen kiment a fejemből - szégyelltem el magam.

 - És mi jót csinálsz ma, a lustálkodáson kívül? - kérdezte kedvesen.

 - Először elmegyek Lolohoz és megpróbálom rávenni, hogy jöjjön el velem vásárolni. Anya adott egy listát, ami cseppet sem rövid, ráadásul egyedül annyira unalmas tud lenni a beszerző körút.

 - Ha Lorenzo nem ér rá és nincs kivel menned, szívesen elkísérlek - ajánlkozott Mattia.

 - Gondolok rád, ha így lesz.

 - Kérdezhetek valamit? - dadogott zavartan, ami nem rá vallott, így igent mondtam. - Tegnap találkoztam Stephannal és szóval... Minden oké köztetek? - nyögte ki.

 - Igen - mondtam lelkesen. - Megbeszéltük a dolgokat. Mesélt nekem Luciáról és így már értem a viselkedésének az okát.

 - Szóval mesélt róla? - kedvtelenedett el a hangja. - Figyelj Lex, most mennem kell - mondta hirtelen.

 - Oké, ha Lolo nem ér rá, akkor majd csörgök, de ötkor úgyis találkozunk.

 - Hívj nyugodtan - mosolyodott el, majd elbúcsúzott. - Akkor majd délután megyek. Ciao Bella.

 - Szia Mattia!

  Ahogy kinyomtam a készüléket, értetlenül meredtem rá. Ez meg mi volt? Ahhoz képest, hogy ő hívott nagyon gyorsan lerázott a végére. Vállamat megvonva feküdtem tovább az ágyamban, majd hirtelen hasra fordultam és az arcomat belefúrtam a párnámba, ahonnan a legintenzívebben áradt Stephan illata. Lehunyt szemeim mögött újra lejátszódtak a tegnap este képei. Be kell vallanom, baromi jól érzés volt a karjai közt. Levegőért kapkodva emeltem fel a fejem a párnámból.

 - Idióta - morogtam magamnak - annyira belemerülsz a gondolataidba, hogy mindjárt megfulladsz. Visszafordultam a hátamra és elröhögtem magam. Magamnál jobb beszélgető partnert nem is találhattam volna. Szórakozottan néztem szét a szobámban majd megakadt a szemem a naptáron. Augusztus huszonkettő. Másfél hét és kezdődik az iskola.

 - Uh - nyögtem fel idegesen. A gyomrom görcsbe rándult a gondolatra, hogy nemsokára egy új közösségbe kerülök, ahol senkit nem ismerek. Egyedüli támaszom Lorenzo lesz.

 - Lolo! - ugrottam fel az ágyról. Leszáguldottam a konyhába, ahol magamhoz vettem a bevásárló listát és a pénzt, majd sietős léptekkel elindultam a barátomhoz, hogy kikérdezzem az itteni iskoláról.

56. fejezet

Lexy

   Alig néhány perce értem haza a Mattiával töltött délutánomról, mikor kopogtak.

 - Majd én nyitom! - kiabáltam anyáéknak, mert azt hittem, hogy De Sciglio jött vissza valamiért. Ahogy megláttam az ajtóban állót, ledöbbentem.

 - Stephan? Mit csinálsz itt? - csúszott ki a kérdés a számon, de nem válaszolt csak magához vont és megcsókolt. Az eszem tiltakozni akart, de a szívem legyőzte. Örömmel adtam át magam az érzésnek, amit nyújtott nekem.

 - Sajnálom! - nézett rám érzelmesen. - Hiányoztál - simított végig az arcomon.

 - Te is - vallottam be mosolyogva, majd elkomolyodtam. - Ne csináld ezt velem soha többé!

 - Ígérem! - ölelt át újra és én úgy bújtam a karjai közé, mint egy kiscica. - Szeretlek! - hallottam meg a szót, amitől a pillangóim életre keltek.

 - Én is - néztem a gyönyörű barna szemeibe.

 - Úgy féltem, hogy elveszítelek - nyögte panaszosan, miközben arcát a nyakamba fúrta.

 - Nem sokon múlt - vallottam be az igazságot.

 - Tudom - sóhajtott a nyakamba, amitől megborzongtam. - Megígérem, hogy megpróbálom kordába tartani a féltékenységemet - sütötte le a szemeit.

 - Az jó lenne, mert szerintem nem adtam rá okot, hogy így viselkedj velem.

 - Jogos - húzódott el tőlem.

 - Ki volt az? - szaladt ki a számon.

  Először értetlenül nézett rám, majd leesett neki, hogy mire gondolok.

 - Ez egy hosszú történet - révedt el maga elé.

 - Ha nem akarod, ne mond el - sértődtem volna be, de leállított.

 - Elmesélném, de nem itt - mutatott a bejárati ajtóra.

 - De hülye vagyok! - csaptam a homlokomra. - Gyere, a szobámban megbeszélhetjük.

  Kézenfogtam és behúztam a házba.

 - Felmentünk! - kiáltottam a konyha felé ahol a szüleimet sejtettem.

 - Tünk? - jelent meg anya feje az ajtóban, de mikor meglátta a barátomat elmosolyodott. - Ó, ciao Stephan

 - Ciao Bia!

 - Nem kértek semmit? - próbálkozott be anyám egy ócska trükkel, hogy megtudhasson valamit.

 - Egy kis nyugalmat - néztem rá komolyan, hogy megértse majd elmondom neki, hogy mi van, ha akarom.

 - Oké - tette fel a kezeit és besértődve visszahúzódott a konyhába.

  Szemeimet megforgatva indultam el a szobámba, ahová a barátom követett. Leültünk az ágyam szélére és kíváncsian vártam, hogy belekezdjen a magyarázatba.

 - Nem voltál túl kemény anyukáddal? - pislogott rám.

 - Csak annyira, amennyire megérdemelte - vontam meg a vállam. - Nem szeretem, ha faggat. Úgyis tudja, hogy a fontos dolgokat elmondom. De most te jössz - mutattam rá.

  Hatalmasat sóhajtott, majd végig dőlt az ágyamon.

 - Volt egy lány - kezdett bele néhány percnyi csend után, majd mintha erőt akarna meríteni belőlem, magára húzott. - Lucia. Két évig voltunk együtt. Nagyon szerettem. A csillagokat is lehoztam volna neki. Bármit kiejtett a száján, azt igyekeztem a föld alól is előkeríteni. Sokan figyelmeztettek, hogy csak a pénzemért van velem, de nem hittem nekik. Elvakított a szerelem. Pont ezért fel sem tűnt, hogy egyre többször mondja le a randikat, közös programokat. Egy nap arra készültem, hogy megkérem, költözzön hozzám. Ennek örömére szerettem volna feldíszíteni a lakását és vacsorával várni - nyelt egy nagyot a visszaemlékezés közben. Megnyugtatásképpen végigsimítottam a mellkasán, miközben feszülten néztem az arcára. Szemei csukva voltak, de a fájdalom így is kiült a vonásaira.

 - Mi történt? - kérdeztem halkan, bár volt egy sejtésem, hogy mit fogok hallani.

 - Jókedvűen, a jövőnket tervezgetve léptem a lakásába, amihez kulcsom volt. Kezeim tele voltak különböző kellékekkel. Vörös rózsákkal, gyertyákkal, pezsgővel egyszóval mindennel ami ilyenkor kell. Már mikor beléptem, félreérthetetlen zajok szűrődtek ki a szobánkból, de nem akartam hinni a fülemnek. A hálószoba ajtaja nyitva volt, így premier plánba láthattam, ahogy...

 - Ne - tettem a kezemet a szájára, hogy elhallgattassam. - Nem kell végig mondanod!

  Belecsókolt a tenyerembe és hálásan pislogott rám.

 - Akkor és ott összetörtem. Nem vettek észre, de hogy tudják, hogy lebuktak, ott hagytam az ajándékokat. Másnap felkeresett Lucia és én azt hittem, bocsánatért fog esedezni. Amilyen hülye voltam, engedtem is volna neki, de tévedtem. Gúnyosan közölte, hogy hogy remélem jól kikukkoltam magam és hogy sose gondolta volna, hogy ennyire naiv vagyok. Ő egy olyan valakire vágyik, aki mindennel elhalmozza őt, nem mintha én nem tettem volna meg - sóhajtott fel fájdalmasan. - Utólag kiderült, hogy összejött egy ötven éves bankárral, aki úgy látszik megtudta adni neki amit én nem. Azóta nem volt barátnőm, csak egyéjszakás kalandjaim. Egyszerűen képtelen voltam bízni a nőkben - húzta el a száját.

 - És azt gondolod, hogy nekem is csak a pénzed kell? - ültem fel idegesen és szívem szerint megütöttem volna ezt a Luciát, hogy ezt tette a barátommal.

 - Nem - pattant fel ő is. - Tudom, hogy te nem vagy olyan, csak ...csak baromi nehéz újra bízni - suttogta, miközben a tekintetével engem keresett.

  Ahogy belenéztem a barna íriszekbe, megláttam bennük a fájdalmat, a megalázottságot és a kétségbeesést. Sose értettem, hogy képesek emberek így beletiporni más lelkébe. Hirtelen ötlettől vezérelve magamhoz húztam és megcsókoltam. Mint fuldokló a mentőmellény után, úgy kapott Stephan az ajkaimra. Érzések ezrei öntötték el a testemet. Óvatosan végig döntött az ágyon, fölém magasodott, de egy percre se szakadt el tőlem. Mikor megunta a szám kényeztetését, áttért a nyakamra. Szakértő mozdulatokkal csalogatta ki belőlem a jóleső sóhajokat. Keze a derekamra csúszott, ahol befurakodott a pólóm alá és forró ujjaival cirógatni kezdte a bőrömet. Érintései jóleső borzongást váltottak ki belőlem, de ahogy feljebb kezdett kúszni a tenyere, a fejem kitisztult és megdermedtem. Ő is észrevette ezt, így elkapta a kezét.

 - Ne haragudj - pislogott rám bűntudatosan kiskutyaszemekkel, miközben hangja rekedten csengett a csendes szobában.

 - Nincs semmi baj - ültem fel és zavartan igazgatni kezdtem a pólómat.

 - De van - temette az arcát a kezei közé. - Megígértem, hogy türelmes leszek, de most majdnem megszegtem. Nem tehetek róla, egyszerűen megveszek érted - motyogta.

 - Nézz rám - húztam el a kezeit, hogy újra a szemeibe nézhessek. - Semmi olyan nem történt, amit én nem akartam, és még időben megálltál - mosolyogtam rá megnyugtatásul.

 - Biztos nem haragszol? - pislogott rám kiskutya szemekkel.

 - Tuti - vettem kezembe az arcát és hogy nyomatékosítsam a szavaimat, újra megcsókoltam.

55. fejezet

Stephan

   Egész nap ideges voltam. Tudtam, hogy a féltékenységemmel nagyon elcsesztem. A szívem majd meghasadt, mikor Lexy közölte, hogy nem akar velem beszélni. Kaká és Ricky hiába próbáltak felvidítani, nem volt kedvem semmihez. Allegri kihasználva a rosszkedvemet egész edzés alatt engem csesztetett. Zuhanyzás után gyorsan leléptem, mert nem volt kedvem magyarázkodni azoknak akik még nem tudtak a tegnapi incidensről.

 Otthon erőtlenül rogytam le az ágyam szélére, majd hanyatt dőltem. Szemeimet fáradtan hunytam le, hogy aztán a telefonom csörgésére riadjak. Úgy látszik a szervezetem pótolni kívánta az előző éjszakai kimaradt pihenést.

 - Igen? - emeltem fülemhez a készüléket, meg sem nézve, hogy ki keres.

 - Szia kisfiam! - hallottam meg édesanyám mosolygós hangját. - Mi újság veled?

 - Szia anya! Semmi különös - sóhajtottam fel.

 - Olyan fáradtnak hallom a hangod - kezdte az aggódást.

 - Most értem haza edzésről - füllentettem.

 - Biztos csak ennyi?

 - Persze - örültem, hogy nem látja az arcomat, mert akkor azonnal tudná, hogy nem mondok igazat. Így is tudta.

 - Oké, akkor most szólok, hogy Kaká felhívott.

 - Mi a fenének? - csattantam fel. Néha tényleg rosszabb, mint egy pletykás vénasszony.

 - Aggódott érted. Elmeséled mi történt? - érdeklődött kedvesen.

  Grimaszolva kifújtam a levegőt a tüdőmből, majd belekezdtem. Minden egyes kimondott mondat után egyre cefetebbül éreztem magam. Szörnyű volt belegondolni, hogy mekkora barom voltam. Miután elhallgattam, a vonal másik végén néma csend fogadott.

 - Anya, itt vagy? - kérdeztem aggódva.

 - Igen, csak elgondolkodtam, hogy miért nem vettem észre, hogy az a kis céda mennyire tönkre tett téged?

 - Kiről beszélsz? - értetlenkedtem.

 - Luciáról, ki másról? - jött a felháborodott felelet. - Amióta megcsalt, nem vagy önmagad, de fel sem tűnt, hogy ekkora lyukat ütött az önbecsüléseden.

 - Miből gondolod, hogy miatta van ez az egész?

 - Mert azóta nem bízol senkiben. Pedig az a kislány megérdemelné, hogy ne úgy bánj vele, mint valami...

 - Te most Lexyről beszélsz? - kérdeztem rá, mert kezdtem elveszíteni a fonalat.

 - Ki másról? - csattant fel jó anyám. - Ahogy hallottam, rettenetesen megbántottad. Stephan, nem minden lány olyan, mint Lucia.

 - Tudom! - horkantam fel. - Tudom, hogy elbasztam!

 - Stephan Karim El Shaarawy!

 - Bocs anya, elcsesztem - javítottam ki magam. - De mit csináljak, ha Lexy most látni sem akar? - estem újra kétségbe.

 - Ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez - kuncogott fel anya. - Ugyan már, az a kislány fülig beléd van esve. Egyszerűen csak összezavarodott a viselkedésedtől. Szerintem ha elmész hozzá és bocsánatot kérsz tőle személyesen, úgysem tud neked ellenállni.

 - Úgy gondolod? - kérdeztem reménykedve.

 - Biztos vagyok benne - hallottam a hangján, hogy mosolyog.

 - De időt kért - bizonytalanodtam el.

 - Amit meg is adtál neki. Menj el hozzá, mond el neki, hogy már így is több időt voltál tőle távol, mint az egészséges.

  Elgondolkodtató volt a tanácsa és mikor jobban átgondoltam, úgy döntöttem, hogy megfogadom.

 - Igazad van! - ültem fel hirtelen. - Nem hagyom, hogy az idiótaságom közénk álljon!

 - Helyes! Ezt akartam hallani!

 - Köszi Anya! - cuppantottam a telefonba. - Most leteszem, mert minél hamarabb indulni akarok.

 - Vigyázz magadra, és szeretlek!

 - Én is szeretlek - köszöntem el és kinyomtam  a telefont.

  Kezembe kaptam a kocsikulcsom és a jól ismert ház felé autóztam. Így este felé már mindenki hazaért a munkából, ezért nem találtam parkoló helyet, csak a másik utcában. Bizonytalan léptekkel indultam el a ház felé, de a sarkon megtorpantam. Nem akartam hinni a szememnek. Lexy és Mattia ekkor értek a házhoz. Látszott rajtuk, hogy jól érezték magukat egymással. Mosolyogva beszélgettek, majd De Sciglio megsimogatta a lány arcát. A vérnyomásom az egekbe szökött. Hogy jön ő ahhoz, hogy hozzá érjen a barátnőmhöz? Nem akartam leskelődni, mégis takarásban maradtam, így láthattam, hogy ennél több nem történt köztük. Lexy egy ideig lefagyva bámulta a csapattársam hátát, majd felocsúdva a döbbenettől bement a házba. Mattia pedig vigyorogva nézte a földet, míg belém nem ütközött.

 - Elnézést... - kezdett szabadkozni, de mikor rám emelte a tekintetét, a döbbenettől csak dadogni tudott. - Te mit csinálsz itt?

 Szívem szerint hatalmasat bemostam volna neki, de nem tettem, csak fojtott hangon figyelmeztettem.

 - Jól figyelj, mert csak egyszer mondom el. Szállj le a barátnőmről!

 - Mert ha nem? - nézett rám gúnyosan.

 - Mattia! - dörrent erőteljesen a hangom - ő az enyém! Azt mondtad, hogy tiszteletben tartod ezt!

 - Persze, csak akkor még nem tudtam, hogy mekkora ökör vagy - villantotta rám mérgesen a szemeit. - Fájdalmat okozol neki azzal amit csinálsz, pedig ő nem ezt érdemli.

 - Tudom - nyögtem fel majd megdörzsöltem az orrnyergemet. - Azért jöttem, hogy ezt elmondjam neki. De te mit kerestél vele? - kíváncsiskodtam idegesen.

 - Szerettem volna jobb kedvre deríteni és elfelejtetni vele az idióta barátját.

 - És sikerült? - húztam el a számat.

 - Jobb kedvre deríteni? Igen - bólogatott tenyérbemászó képpel.

 - És lebeszélni a barátjáról?

 - Ami késik nem múlik. Nézd Stephan! Nem fogok neked se magyarázkodni, sem pedig mentegetőzni. Jobb ha tudod, ha alkalmam nyílik rá, lépni fogok. Nem leszek tekintettel a lekivilágodra. Lexy nekem is sokat jelent és mindent elfogok követni, hogy ez kölcsönös legyen - nézett a szemembe.

 - Szóval akkor harc? - mértem fel az ellenfelem.

 - Igen - bólintott komolyan. - Minden hibát, amit elkövetsz, ellened fogok fordítani.

 - Nem lesz mit - húztam ki magam, és nemtörődöm arckifejezést öltöttem magamra, miközben belül tomboltam. - Ez volt az utolsó.

 - Na persze - nevetett fel erőltetetten. - Türelmes ember vagyok, tudok várni. Előbb vagy utóbb úgyis hibázol és én ott leszek - ment el mellettem és a vállunk összeért. - Jó éjt Fáraó! - röhögött fel idegesítően.

 - Kapd be! - morogtam az orrom alatt, majd minden bátorságomat összeszedve elindultam a ház felé. Remegő kézzel nyomtam meg a csengőt és óriási szerencsémre Lexy nyitott ajtót.

 - Stephan? - nézett rám döbbenten, de felcsillanó szemekkel. - Mit csinálsz itt?

  Nem válaszoltam, csak magamhoz rántottam és birtokba vettem édes ajkait. Fulladásig csókoltam, belesűrítve minden érzelmemet.

 - Sajnálom - ziháltam amikor elszakadtunk egymástól. - Hiányoztál - simítottam végig kipirosodott arcán.

 - Te is - húzta mosolyra a száját, de aztán hirtelen elkomorult. - Ne csináld ezt velem soha többé! - bökött a mellkasomba.

 - Ígérem - öleltem magamhoz szorosan és magamba szívtam finom illatát. - Szeretlek - csúszott ki a számon a vallomás, mire Lexy felnézett rám és könnyektől csillogó szemekkel válaszolt.

 - Én is.