45. fejezet

Lexy

   Félve vettem a kezembe a telefonomat. Lelkiismeret furdalásom volt, hogy mostanában elhanyagoltam Lorenzot, pedig belegondolva neki köszönhetem, hogy együtt vagyok Stephannal.

 - Ciao Lolo - köszöntem halkan a készülékbe.

 - Ciao Lexy, már azt hittem elvesztél - nevetett fel és a hangján éreztem, hogy nem haragszik rám. Megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat.

 - Nem, csak annyi minden történt - kezdtem magyarázkodni, mire felnevetett.

 - Gondolom - cukkolt a hangjában megbújó éllel.

 - Nem akarsz átjönni? - kérdeztem frusztráltan. - Olyan jó lenne beszélgetni.

 - Baj van? - komolyodott el a hangja.

 - Nincs, csak össze vagyok zavarodva és jó lenne, ha meghallgatnál, hátha te kitudod bogozni a kuszaságot a fejemben.

 - Van még egy kis dolgom, de fél óra és ott vagyok - mondta kedvesen.

 - Akkor várlak, ciao!

 - Ciaó!

  Letettem a telefont és a plafont kezdtem bámulni. Na nem mintha valami érdekes lett volna rajta, csak egyszerűen kikapcsoltam. Jól esett a csend és a nyugalom, ami körbelengte az egész házat. Anyáék dolgozni mentek és elvitték a fiúkat is, akik Kakának köszönhetően egész napos edzésen voltak.

  A fél óra húsz perc lett, mert Lorenzo már akkor csengetett az ajtónál.

 - De jó, hogy itt vagy - öleltem át hevesen amit nem tudott mire vélni.

 - Hűha, ez aztán a fogadtatás - nevetett fel és viszonozta az ölelést. - Ennyire hiányoztam?

 - Még ennél is jobban - fúrtam a mellkasába az arcom.

 - Mi a baj Lexy? - kérdezte, miközben a nappali kanapéja felé tolt. Ott leült és maga mellé ültetett engem is. Sóhajtva tettem az ölébe a fejemet és onnan pislogtam rá, míg ő a tincseimmel játszott.

 - Nem tudom - vontam meg a vállamat. - Örülnöm kéne, hogy minden tökéletes, de valamiért nem megy - kezdtem bele. - Félek, hogy ez az egész összetörik egy pillanat alatt és én ott fogok ülni a cserepek közt.

 - De mitől törne össze?

 - Fogalmam sincs, csak annyira klappol most minden, hogy nehéz elhinni, hogy ez így is marad.

 - Tudod mi a te bajod? - nézett rám komolyan. - Rettenetesen pesszimista vagy. Úgy vagy vele, hogy ami elromolhat, az el is romlik. De ez Murphy törvény, ami viszont egy hülyeség. Nem tudod élvezni a jót, mert mindig ott motoszkál benned, hogy vajon mikor romlik el.

  Döbbenten néztem a fiúra. Ennyire kiismert volna?

 - Igazad van, de mit csináljak ha ilyen vagyok?

 - Próbáld lazábban venni a dolgokat. Ne görcsölj olyanokon, amik még meg sem történtek és nem is biztos, hogy megfognak. Fogadjunk, hogy magadban már ezerszer elhagyott a pasid? - vigyorgott rám.

 - Ez nem ér - kaptam az arcom elé a kezeimet. - Honnan tudod, hogy ez aggaszt a legjobban?

 - Ismerlek Lex - mosolygott rám kedvesen.  - Tudom, hogy attól félsz a legjobban, hogy ha megnyílsz neki kihasznál és elhagy, de hidd el nem fog megtörténni.

 - Mitől vagy ebben olyan biztos? - morogtam a tenyereim alól, mire Lolo lefejtette őket az arcomról.

 - Mert szeret - nézett a szemeimbe. - Pasi vagyok, ráadásul meleg, ezért jobban látom rajta, hogy oda-vissza van érted - vigyorgott.

 - De olyan nehéz - nyafogtam. - Annyi gyönyörű nő veszi körül. Miért pont engem választott?

 - Lexy - rántott fel az öléből és az előszobában lévő tükörhöz cipelt. - Nézz már végig magadon. Szép vagy - mutatott a tükörképemre. - Sokkal szebb, mint azok az agyon plasztikázott, kikent-kifent divat macák.

  Teljesen elvörösödtem és zavarodottan elfordultam, majd a konyhába siettem, hogy egy pohár hideg vízzel lehűtsem magam.

 - Megértetted végre? - jött utánam Lorenzo. - A természetességed az amivel megfogod a pasikat. Neked nem kell megjátszanod magad, akkor is felfigyelnek rád - folytatta - még ha rózsaszínre pingálod is a hajad - nevetett fel a végén.

 - Oké, oké - állítottam le. - Felfogtam. Beszéljünk inkább másról - dünnyögtem az orrom alá, majd egy gonosz mosollyal néztem az előttem állóra. - Mi van veled és Hirotoval?

  Most Lorenzon volt a sor, hogy elpiruljon.

 - Hát, találkozgatunk - vonta meg a vállát. - Nagyon jó vele lenni - sóhajtott fel. - Azon gondolkodtam, hogy engedek neki és... szóval... tudod - habogott teljes zavarban.

 - Lolo - néztem rá döbbenten, mikor felfogtam, hogy mit akar a tudomásomra hozni. - Te le akarsz feküdni vele? Nem túl korai, hiszen még csak néhány napja ismeritek egymást - akadtam ki.

 - Tudom, de valami miatt úgy érzem, hogy ő az igazi - nézett rám reménnyel teli tekintettel.

 - Biztos vagy te ebben? Már mint, hogy most akarod? Én várnék vele legalább addig, míg vissza nem jön, hiszen tudod, hogy a hétvégén hazautazik.

 - Pont ezért szeretném most - ült le az asztalhoz és fejét a kezei közé fogta. - Azt akarom, hogy tudja mit hagy itt és eszébe se jusson más után nézni.

 - Ez hülyeség! Ha ő is érez valamit irántad akkor nem a szex miatt fog visszajönni hozzád.

 - Jó, de mi van ha azért hagy el, mert nem adtam meg neki amire vágyott? - kérdezte elgyötört hangon.

 - Akkor megette a fene az egészet! Nehogy már azért maradjon veled, mert megkapja a testedet! Ne legyél bolond! - csattantam fel. - Honda is megmondta, hogy vigyázz vele - figyelmeztettem.

 - Jó, majd meglátjuk - zárta rövidre a vitánkat, majd körbe nézett és terelni kezdett. - Most tűnik csak fel milyen csendes a ház. Hol vannak a törpék?

 - Edzésen - vigyorodtam el. - Kaká a szülinapomra azzal lepett meg, hogy elintézte, hogy felvegyék őket az utánpótlás keretbe, ami egész napos edzést von maga után - tártam szét a karjaimat jókedvűen.

 - Akkor most boldog lehetsz, mert nem kell folyton velük lógnod, élheted a saját életed.

 - El ne mond nekik, de hiányoznak - vallottam be. - Túl nyugodt minden és én azt nem szeretem.

 - Persze, mert nálatok mindig hangzavar van - röhögött fel. - Senki nem mondaná meg rólatok, hogy nem igazi olaszok vagytok.

 - Vicces, Stephan is ezt mondta - sóhajtottam fel a barátomra gondolva.

 - Valaki nagyon szerelmes - nézett rám huncut szemekkel Lolo.

 - Te csak ne beszélj! - fenyegettem meg az ujjaimmal játékosan. A te szemed is csillog, ha csak kicsúszik Hiroto neve a szádon.

 - Jó lenne, ha nem csak a neve csúszna ki a számon - merengett el perverz módon.

 - Lolo! - csaptam hátba tettetett felháborodással. - Erre nem voltam kíváncsi.

 - Ne is, mert aki kíváncsi hamar megöregszik - kacsintott rám - és a Fáraó a fiatal csajokat szereti.

 - Csajokat - húztam fel a szemöldökömet.

 - Ó, bocs, mármint csajt... - habogott. - Téged, szóval neki csak...

 - Lorenzo Cassano - tettem csípőre a kezem. - Miről hadoválsz itt nekem?

 - Semmiről - sütötte le a szemeit - csak beszélek marhaságokat, ne is törődj velem - legyintett.

 - Ki vele! - néztem rá balotellisen, amitől felsóhajtott, majd a telefonjáért nyúlt.

 - De nem tőlem tudod - motyogta, miközben a böngészőben kutakodott. Mikor megtalálta amit keresett, felém fordította, hogy eltudjam olvasni a cikket.

" - Hogy mi a jó az ismertségben? Mióta híres vagyok, minden este van szex, mert a facebookon mindig akad olyan lány, aki fel ajánlja magát."

  Elhűlve olvastam a cikket ami a dátumozás szerint fél éve jelent meg.

 - Most azt hiszem jobb lenne, ha elmennél - mondtam halkan a szőke fiúnak.

 - Lexy, ez régen volt. Én vagyok a hülye, hogy egyáltalán szóba hoztam - lépett hozzám, de én felemeltem a kezem.

 - Lehet, hogy régen volt, de akkor is ő mondta. Most menj el, mert szeretném átgondolni ezt az egészet.

 - Ne csinálj hülyeséget - nézett rám aggódva Lolo. - Nehogy egy idióta cikk miatt szalaszd el a boldogságod.

  Kikísértem az ajtóig, ahol még a lelkemre kötötte, hogy mielőtt bármit is csinálnék, hívjam fel őt és beszéljem meg vele. Beleegyezően bólintottam, majd becsuktam mögötte az ajtót. Összezavarodva dőltem a falnak. Nem lehet, hogy ennyire félre ismertem Stephant, de amit olvastam az ezt bizonyította. Mi van, ha még most is arra használja a facebookot, hogy szexpartnert keressen, míg én nem állok készen rá? Kétségek közt vergődve lépkedtem fel a szobámba és teljesen tanácstalanul dőltem végig az ágyon. Most mit csináljak? Hogyan bízzak ezek után benne?