2014. május 7., szerda

42. fejezet

Mattia

   Annyira megörültem Lexynek, hogy teljesen kiment a fejemből, hogy nem is hozzám jött, Aztán azonnal észhez tértem, mikor megkért, hogy hívjam ki neki Stephant. Fájó szívvel, de megtettem. Rettenetes érzés volt látni ahogy egymásba feledkeznek mindenki előtt. Nem is tudtam tovább nézni őket, így inkább leléptem. Azt hittem, senki nem vette észre az eltűnésemet, de tévedtem.
 - Mattia, várj meg! - szólt utánam Sandro és megszaporázta a lépteit, hogy utolérjen. - Hová sietsz? A meccs csak negyedóra múlva kezdődik - vigyorgott rám, de mikor látta, hogy nem viszonzom, elkomorult. - Gond van?
 - Nincs - hazudtam szemrebbenés nélkül, de nem tudtam átverni.
 - Látom - húzta el a száját. - Úgy nézel ki, mint aki citromba harapott.
 - Hagyjál már! - mordultam rá, de olyan volt, mint a kullancs nem lehetett lerázni.
 - Idegesen ne lépj pályára - okított ki egy másodperc alatt és elkapta a karomat. - Figyelj! Nem tudom, mi borított ki ennyire, de talán jobb lenne, ha beszélnél róla és nem meccs közben kattognál rajta.
  Felsóhajtottam, mert teljesen igaza volt.
 - Lexy - nyögtem ki és elfordultam tőle. - Lexy a bajom.
 - Baszd meg! - szaladt ki a száján. - Te bele vagy zúgva a Fáraó barátnőjébe? - kérdezte, de ahogy belenézett a szemeimbe, már tudta is a választ. - Hát ez meleg - suttogta csak úgy magának.


Stephan

   Láttam a felém röpülő labdát, amit Poli passzolt elém. Még egy pillantás fel, hogy merre van a kapus és már be is lőttem a jobb felsőbe. Örömöm határtalan volt, hisz amit megígértem be is tudtam tartani. Megindultam a hazai lelátó felé és gólörömömet megosztottam az ott ülőkkel. A sorokat pásztázva nem volt nehéz megtalálnom a rózsaszín rasztákat, így vigyorogva formáltam szívecskét az ujjaimból és felmutattam neki. Láttam, hogy teljesen elvörösödött, de boldogan nézett rám.
 - Szép volt! - ordította a fülembe Sandro, majd jöttek a többiek is és együtt ünnepeltük a találatomat. A sípszó után újra játszani kezdtünk és úgy éreztem, mintha fel lennék töltődve energiával. Rengetegszer törtem a kapu felé, de vagy a kapus hárított, vagy elnéztem az irányt és mellé vagy fölé lőttem.
 - Nyugi - szólt oda nekem Kaká. - Ne akarj ennyire görcsösen, mert az semmire se jó.
  Éreztem, hogy átlát rajtam. Tényleg annyira rágörcsöltem a gólra, hogy elfelejtettem játszani. Mikor ezt helyre tettem a fejemben, szinte megkönnyebbültem és a lefújás előtti pillanatban újabb góllal növeltem az előnyünket. Most, hogy már tudtam, hol ül a barátnőm egyből odafutottam, de nem láttam a lelátón. Idegesen járattam a szemeimet fel-le, de a rózsaszín tincsek sehol sem bukkantak fel. Több időm nem volt nézelődni, mert Kakáék lerántottak a földre és "kicsi a rakást" játszottak velem. Miután kipréselték belőlem az összes levegőt, felálltak és engem is felhúztak. Kezet fogtunk a másik csapattal és én rohantam befelé az öltözőkhöz, hogy minél hamarabb megkereshessem a lányt. nem kellett sokat kutatnom utána, mert ott állt a folyosón, hátát a falnak vetve és komoran bámult maga elé.
 - Kicsim - léptem hozzá és megöleltem. - Úgy eltűntél. Történt valami?
  Felnézett rám és szemei egy riadt őzikére emlékeztettek.
 - Csak... csak bejöttem, mert az újságírók... - nyelt egy nagyot és nekem azonnal leesett.
 - Basszus - szorítottam még jobban magamhoz. Teljesen kiment a fejemből, hogy a firkászok azonnal lecsapnak rá, ha rájönnek, hogy együtt vagyunk. Már pedig és elég világosan jeleztem a gólörömömmel. - Ne haragudj! - suttogtam a hajába.
  Közben megérkeztek a többiek is, de voltak olyan diszkrétek, hogy békén hagytak minket.
 - Stephan - nézett rám félve.
 - Igen?
 - Nem kéne lezuhanyoznod? - mosolyodott el hamiskásan.
 - Szóval büdös vagyok? - öleltem még erősebben át, de aztán elengedtem.
 - Hááát, inkább csak nagyon izzadt - húzta be a nyakát a vállai közé.
 - De ugye megvársz? - simogattam meg az arcát, félve a választól. Lehet, hogy már most elege lett az egészből?
 - Persze. Úgyis beszélnünk kell - nézett rám elkomolyodva.
 - A történtekről? - kérdeztem félve.
 - Is, meg rólunk is - motyogta halkan amitől bennem megállt az ütő.
 - Nem akarsz szakítani, ugye?
 - Bolond - nevette el magát, amitől belőlem egy megkönnyebbült sóhaj szakadt fel. Amikor pedig megcsókolt teljesen megnyugodtam.
 - Sietek - váltam el ajkaitól nehezen, de nem akartam tovább a szagommal irritálni.
 - Itt leszek - mosolygott rám, én pedig őt bámulva hátráltam az ajtóig, amit édes kacagással kísért. Dobott egy puszit, amit én játékosan elkaptam és a szívemhez szorítottam. Nem tudom, hogy ki és miért akarta, hogy mi találkozzunk, de jobb dolgot nem is tehetett volna velem. Egy utolsó pillantás után beléptem az öltözőnkbe és szuper gyorsasággal zuhanyoztam és öltöztem fel, hogy minél hamarabb Lexyvel lehessek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése