Stephan
Ráérősen sétáltam a stadion felé. Még majdnem egy órám volt az edzés kezdetéig. A kocsimat a parkolóban hagytam, táskámat a vállamra dobtam és a kezemet zsebrevágva indultam el a San Siroba. Egy szőke srác állt a stadion előtt és legnagyobb döbbenetemre egy rózsaszínhajú lány csatlakozott hozzá. Mosolyogva ölelték át egymást és nekem bukfencezni kezdett a gyomrom. Miből is gondoltam, hogy pont én kellenék neki? A fiú átölelte a vállát és késztetést éreztem rá, hogy lelökjem onnan. Ne ölelgesse! Ne mosolyogjon rá, mert ő az enyém! Meghibbantam? Az egy dolog, hogy saját magammal veszekszem, de miért mondok ekkora sületlenségeket? Méghogy az enyém? Térj már észhez, egy mondatot nem beszéltél még vele. El akartam tűnni, de sajnos lassú voltam, mert már elindultak felém. Mást nem tudtam tenni, mint egy magamra erőltetett mosoly mellett, köszöntem neki.
- Ciao, Alexa - csúszött ki a neve a számon olyan természetesen, mintha mindig is ezt gyakorolta volna.
- Ciao - suttogta hatalmasra nyílt szemekkel, amitől kedvem lett volna a karjaim közé kapni, de nem tehettem, mert a pasijával volt, így csak otthagytam őket. Ahogy beléptem a stadionba, leolvadt a mosoly az arcomról és keserűen gondoltam a tegnapi fogadalmamra, hogy lépek felé. Borús gondolatokkal a fejemben léptem be az öltözőbe. Gyorsan átvettem a ruhámat, majd az ablakhoz léptem, hogy megvárjam a többieket. Addig csak néztem ki a fejemből.
- Ciao, Fáraó! - léptek be egyszerre többen is az ajtón.
- Ciao! - fordultam feléjük.
- Mi ez a nyomott hangulat? - veregetett hátba Sandro.
- Semmi, csak elkéstem - vontam meg a vállam és ő felhúzta a szemöldökét.
- Honnan? - röhögött fel Mario. - Most is hamarabb jöttél, nem? - értetlenkedett aztán.
- Nem kell mindent tudnod - válaszolt neki helyettem Matri, majd karon fogott és kicibált a folyosóra.
Mikor már elég messze kerültünk az öltözőnktől, megállt, felém fordult és kérdőn nézett rám.
- Mi történt?
- Idefele láttam egy szőke ficsúrral - húztam el a számat. Tudtam, hogy nem kell többet mondanom, mert a barátom így is megértett.
- Az, hogy láttad egy fiúval, még nem jelent semmit - fejtegette. - Millió-egy fiú futkos az utcákon, lehet, hogy csak barátok.
- Ja, azért ölelte át a vállát és azért mosolygott rá olyan nyálasan.
- Te féltékeny vagy? - döbbent meg Alexandro.
- Nem, csak...
- De, de. Te féltékeny vagy - vigyorgott teli szájjal. - Úristen, ezt is megéltük, hogy a Fáraó féltékeny egy lány miatt, akivel még nem is beszélt.
- De beszéltem - mondtam neki dacosan, mint egy óvódás.
- Na és mikor, és mit? - vigyorgott Sandro.
- Ma, és köszöntem neki.
- Elég tartalmas beszélgetés lehetett - röhögött ki.
- Jól van na!
- Figyelj! - komolyodott el. - Ha tényleg érdekel, akkor ne add fel. Tudd meg, hogy mi van közte és a srác közt. Beszélj az anyjával, vagy a tesóival.
- Mégis hogyan? Azt se tudom, hol laknak? És hogy gondoltad? Csak úgy odamegyek az anyukájához és miről beszélgessek vele? - ömlöttek a kérdések belőlem.
- Állj, állj - intett le a barátom. - Először is miért kéne tudnod, hogy hol lakik? A szülei itt dolgoznak, a tesóit itt edzi. Kicsit körül nézel és úgy csinálsz, mintha véletlenül botlottál volna beléjük.
- De miről beszélgessek velük?
- Bármiről. Baszd meg Stephan! Ne legyél már ennyire elveszett!
- Oké, talán igazad van.
- Nem talán, biztos - vigyorgott már megint azon az idegesítő módján. - Gyere, mert elkésünk - mutatott hirtelen az öltöző felé, ahol már Allegri nézett ránk összehúzott szemekkel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése