Lexy
Miután Lolo elment, Stephan felhívott, hogy sajnálja, de ma nem tudunk találkozni, mert Allegri bekeményített a hétvégi Barcelona meccs miatt. Valahol nem is bántam, hogy így alakult, mert több időm maradt gondolkodni. Kitakarítottam a házat és elvégeztem a hűtőre kiragasztott listát, majd felmentem a szobámba és végig dőltem az ágyon, hogy agyalhassak. Jó tíz perc múlva sem jutottam semmire. A szívem és az eszem veszekedtek egymással, de mindketten egyforma erősek voltak. A hatalmas csend is idegesített, amit az öcséim hiánya okozott. Utolsó mentsvárként bekapcsoltam a gépemet és beléptem a facebook fiókomba. Töméntelen üzenet várt a barátaimtól, amitől elszégyelltem magam. Időm sem volt akár egyet is megnyitni, mert már fel is ugrott egyszerre három chat ablak.
- Élsz még?
- Mi van veled?
- Hálátlan dög! - olvastam el az üzeneteket és gyorsan válaszoltam rájuk,
- Itt vagyok, megvagyok. Csak nem hiányoztam? - próbáltam viccesre venni a figurát, hátha úgy megúszom a lecseszést, de nem jött össze.
- SKYPE! MOST! - virított előttem hatalmas piros betűkkel Roni üzenete, amiből már sejtettem, hogy tényleg mérgesek rám.
Amíg vártam, hogy a gépem kapcsolódjon az ingyenes vonalhoz azon gondolkodtam, hogy milyen kifogást találjak arra, hogy nem kerestem őket eddig.
Megszólalt a jól ismert hang és én görcsbe rándult gyomorral, bűnbánó pofával nyomtam rá az elfogadás gombra.
- Hogy a meggyfa dűljön rád! - hallottam meg elsőnek barátnőm jellegzetes mondását. - Hogy a ló rúgjon meg - folytatta volna, de közbe szóltam.
- Neked is szia Roni - integettem a kamerába és próbáltam a legcukibb nézésemet felvenni.
- Hiába pislogsz, mint a leveli béka, akkor is haragszunk rád - közölte mogorván Zsolti.
- Ne haragudjatok! Annyi minden történt, hogy teljesen elfelejtettem írni nektek - kezdtem a bocsánat kérést.
- Na szép! - ráncolta össze a szemöldökét Roni. - Mi itt kiaggódjuk a lelkünket is érte, ő meg csak simán a pofánkba vágja, hogy "jaj annyi minden történt" - nyávogott.
- Nem volt szép, hogy tudatlanságban hagytál minket - nézett rám komoly tekintettel Réka. - Szerinted mi nem izgultunk, hogy mi van veled, veletek? Tényleg most akkor mi van? - vigyorodott el a végére. Őt volt a legkönnyebb megbékítenem.
Felnevettem, mert a másik két jómadár arcán is látszott, hogy feszülten várják a válaszom. Eljátszottam a gondolattal, hogy szívatom őket egy kicsit, de nem akartam még jobban kihúzni a gyufát, így válaszoltam.
- Összejöttünk.
- Tudtam! - csapott az asztalára Roni, amitől kamerája felborult. - Bassza meg! - hallottuk a hangját, de vigyorgó fejét csak egy kicsit később pillantottuk meg, amikor is felemelte a szerkentyűt és tök közelről belenézett. - Kukucs!
- Hát te teljesen hülye vagy - állapította meg Zsolti rezignált hangon.
- Kikérem magamnak - vigyorgott rám a barátnőm, amitől nekem hatalmas kavicsok gördültek le a szívemről. Végre ő is kezdett felengedni. Az egyetlen fiúra néztem, aki még mindig szigorú arcot vágva figyelt engem.
- Lófasz a seggedbe - közölte, majd felnevetett. - Ez nem ér, rád nem lehet haragudni.
- Tudom - vontam meg a vállam boldogan.
- Noncsi hazaért - jelentette be Roni. - Bevegyem konferenciába? - kérdezte gúnyolódva, de már hallottuk is a lány hangját.
- Na mi van? - kérdezte köszönés nélkül.
- Összejöttek - világosította fel helyettem Réka.
- Áááá! - örömködött barna hajú barátnőm, majd rám nézett. - És melyikkel?
Na itt volt az a pont ahol röhögve vertem a fejemet az asztalba. Ők az én barátaim. Két perc sem kellett hozzá és elfelejttették velem a gondjaimat.
- Stephannal - adtam választ a még mindig kérdőn néző lánynak.
- Az melyik? - pislogott még mindig tudatlanul.
- A tarajos - ingatta a fejét nevetve Réka.
- Ó, kár. Nekem a másik jobban bejött - lepett meg a válaszával.
- Mattia?
- Ha úgy hívják. Az, akitől a láncod kaptad - mutatott a nyakamra.
- Ő Mattia De Sciglio - közöltem vele. - Akivel együtt vagyok az Stephan El Shaarawy.
- Hát nem egy Kis Pista vagy egy Kovács Róbert egyik sem - röhögött fel.
- Jár a keksz - hallottuk meg Roni nyammogását.
- Mit csinálsz már megint? - néztünk egyszerre a képernyőre.
- Éééén? Semmit - pislogott ránk ártatlan fejjel.
- Akkor mitől nutellás az arcod? - kérdeztem gonoszkodva.
- Hol? - kapott oda, majd rájött a turpisságra.
- Hogy te mekkora ganéj vagy - vigyorodott el.
- Ha ti most együtt vagytok, akkor benne leszel az újságokban is? - terelte vissza a témát Zsolti.
- Nem , mert megbeszéltük Stephannal, hogy egyenlőre nem verjük nagydobra.
- De miért? - néztek rám elhűlve.
- A legutóbbi meccsén rúgott egy gólt és nekem ajánlotta. Erre az újságírók azonnal le akartak csapni rám, de én gyorsabb voltam és elbújtam. Nem akarom, hogy minden lépésemet kövessék, ráadásul nem hiszem, hogy hosszú életű lesz ez a dolog - motyogtam a végére.
- Ezt most miért mondod? - fürkészte az arcomat Réka figyelmesen.
- Így érzem - rántottam meg a vállam.
- Na, helló pesszimista Lexy, rég találkoztunk - gúnyolódott Zsolti rajtam. - Azt hittem, hogy ezt a korszakodat már kinőtted.
- Én is - sóhajtottam fel. - De tudjátok milyen vagyok? Ha valami túl jó, az már gyanús és elkezdem keresni benne a hibát.
- Most ebben hol a hiba? - forgatta meg a szemeit Roni.
- Ez - linkeltem be nekik a cikket, amit már előzőleg megnyitottam. Láttam rajtuk, hogy érdeklődve olvassák.
- Nem semmi a csávó az biztos - vigyorodott el Roni.
- Kussolj Woodland! - kiabáltak rá a többiek.
- Mi a baj a cikkel? - értetlenkedett először Zsolti, majd a lányok is furcsán néztek rám.
Felsóhajtottam majd ecseteltem nekik az elmúlt pár óra agyalásának termését.
- Te totál idióta vagy - jelentették ki.
- Ez egy ezeréves cikk - mutatott rá a tényre Réka.
- Ja, és ha így is volt, még nem jelenti azt, hogy most is ezt csinálja - magyarázta Zsolti.
- Szóval szerintetek túllihegem az egészet? - kérdeztem, bár a választ már előre tudtam.
- Naná, de mi már megszoktuk, hogy ezt csinálod - vigyorgott Noncsi. - Ezentúl ha valami gondod van, azonnal beszéld meg velünk és akkor nem kell egy fél napot kétségek közt vergődnöd.
- De ne csak akkor keress minket, ha gondod van, mert ha legközelebb elfelejtkezel rólunk, én fogom magam és...és... - láttam a fiún, hogy a megfelelő szavakat keresi.
- És nem engeded el - fejezte be röhögve Roni. - De viccet félre téve - komolyodott el - tényleg ne csinálj többé ilyet. Elég, ha csak egy üzenetet küldesz, hogy élsz még, nekünk az is elég.
Ránéztem a monitorra, ahol mindenki komoly arccal bólogatott. Szívemet melegség öntötte el. Jó volt tudni, hogy nekem vannak a legjobb barátaim a világon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése