2014. november 27., csütörtök

70.fejezet

Lorenzo

   Megkövülten bámultam az előttem állóra. Hogy a fenébe került ő ide? És Lexy miért ugrálja körbe?
 - Khm, Lolo? - húzta el a szemem előtt kezét a barátnőm.
 - Igen? - fókuszáltam végre rá.
 - Ádám köszönt - vigyorodott el.
 - Ja, szia - dadogtam zavartan és kerültem a tekintetét.
 - Ha tudtam volna, hogy találkozunk, akkor elhoztam volna a nadrágodat - közölte gúnyosan.
 - Mondtam, hogy nem fontos - mondtam pipacs piros fejjel.
 - Bemegyünk végre? - nyafogott Lexy miközben ujjainkat összekulcsolta. Értetlenkedve néztem rá.
 - Bízz bennem - súgta miközben puszit adott az arcomra. Nem értettem semmit, de tettem amit kért így kéz a kézben léptünk be a suli kapuján, nyomunkban Ádámmal. Én már otthonosan mozogtam az épületben, így megmutattam a két újdonsült diáknak, hogy mit hol találnak. Megkaptuk a könyveinket és megvettük a füzeteket. Láttam Lexyn, hogy idegesen nézelődik amiből azt vettem le, hogy még mindig nehéz elfogadnia az új helyzetét.
 - Nyugi - szorítottam meg bátorítóan a kezét - majd én segítek mindenben.
 - Te is új vagy? - szólalt meg csodálkozva Ádám, aki eddig a hátunk mögött kullogott.
 - Ja - sóhajtott fel rózsaszín hajú barátnőm. - A nyár elején költöztünk ide Magyarországról.
 - Te magyar vagy? - kiáltott fel meglepődve a fiú, majd egy számomra érthetetlen nyelven kezdtek el beszélgetni. Lexy szemei izgatottan csillogni kezdtek.
 - Hahó, én is itt vagyok - toppantottam mérgesen mikor már vagy öt perce karattyoltak a saját anyanyelvükön.
 - Bocsi - pislogott rám bűntudatosan Lexy -, de annyira jó volt végre valakivel magyarul dumálni.
 - Vettem észre - húztam el a számat.
 - Naaa - ölelt át, majd hozzám bújt. - Ne haragudj - nézett rám szempillát rebegtetve.
 - Rád nem lehet - nevettem el magam miközben puszit nyomtam a homlokára.
 - Mióta tart ez köztetek? - kérdezte Ádám furcsa éllel a hangjában.
 - Mi nem... - szabadkoztam volna, de Lexy a szavamba vágott.
 - Mióta ide költöztünk - fonta össze az ujjainkat ismét. Kíváncsian néztem a szemébe, hogy vajon ezzel mit szeretne elérni.
 - Öhm, akkor most illene bocsánatot kérnem - vakarta meg idegesen a tarkóját. - Tudod nem akartalak tegnap kellemetlen helyzetbe hozni, csak...
 - Semmi baj - vörösödtem el újra mikor felrémlett előttem a csókja. - Már el is felejtettem - hazudtam folyékonyan.
 - Az jó - suttogta Ádám egy erőltetett mosollyal az arcán. - Tehetünk úgy, mintha most ismernénk csak meg egymást?
 - Persze - bólintottam, de már elveszettem a fonalat.
 - Akkor - nyújtotta nekem a kezét - Ciao, Seregi Ádám vagyok és most költöztem ide a szüleimmel Magyarországról.
 - Lorenzo Casano - fogadtam el a gesztust - és én mindig is itt éltem Milánóban.
 - Na - csapott le ránk a pink hurrikán - ha ezt így megbeszéltétek, akkor indulhatnánk is haza. Tényleg, te mit csinálsz ha innen haza mész? - fordult sejtelmes mosollyal az arcán a fiú felé Lexy.
 - Fogalmam sincs. Szerintem netezek az otthoni haverokkal, hogy ne unatkozzak. Miért?
 - Nincs kedved eljönni velünk egy meccsre? - vigyorgott Lex, én pedig csak szótlanul álltam mellettük, mint egy kuka.
 - Milyen meccs?
 - Szerinted Milánóban milyen meccsre mehet az ember? - forgatta meg a szemeit a lány. - Biztos Fradira.
 - Hahaha, nagyon vicces - húzta gúnyos mosolyra a száját Ádám. - Amúgy ti komolyan Milán meccsre akartok menni?
 - Nem csak akarunk, fogunk is - jelentette ki barátnőm.
 - Igen, mert Lexy... - kezdtem bele, de a cserfes csajszi megint közbe szólt.
 - A szüleim ott dolgoznak a San Siroban.
 - Úgy könnyű - nevette el magát Ádám.
 - Szóval? Eljössz?
 - Ha nem zavarok?
 - Ha zavarnál, akkor nem kérdeztelek volna meg - vigyorgott a fiúra Lex. Követni sem tudtam, hogy mire készül.  - Na akkor a terv a következő - karolt belénk a rózsaszín szélvihar. - Útközben letesszük a könyveket meg a sok hülyeséget nálunk és onnan megyünk tovább.
 - Oké - mosolyodtam el. Fogalmam sem volt róla, hogy mire játszik, de már baromi kíváncsi voltam a végére.
  Az utat végig beszélgettük, nevettük. Így másodikra is jó fej srácnak tűnt az új fiú, bár feltűnt, hogy néhányszor felém pillantott, de mikor rájött, hogy észrevettem, zavartan elfordult. Lexy jelentőségteljes pillantásokkal bombázott, de gőzöm sem volt róla, hogy mit akar ezzel jelezni.
 - Azta - tátotta el a száját Ádám, mikor felbukkant előttünk a stadion hatalmas épülete. - Ez valami fenomenális.
 - Bizony - kuncogtunk fel a lánnyal. - Mi is így reagálunk rá, akárhányszor csak meglátjuk.
 - Mázlista tyúk - lökte vállon a barátnőmet a fiú.
 - Tudom - vonta meg a vállát nevetve a letyúkozott.
 - Hogy jutunk be? - kíváncsiskodott Ádám a bejáratot stírölve, ahol hatalmas biztonsági őrök állták utunkat.
 - Csak gyertek - húzott maga után minket Lex.
Illedelmesen köszöntünk a hústornyoknak, akik jót mosolyogtak rajtunk, de beengedtek. Barátnőm céltudatosan indult el az öltözők felé miközben a telefonját babrálta, szerelmes vigyorral az arcán. Ahogy befordultunk a hazai öltözők felé, kivágódott az ajtó és Stephan csörtetett ki rajta. Körül nézett, majd meglátva a barátnőjét megindult felé.
 - Annyira hiányoztál - ölelte magához, majd ajkaik csókban forrtak össze.
  Ránéztem a mellettem döbbenten álló fiúra, aki olyan arccal nézte az előttünk csókolózó párost, hogy elnevettem magam.
 - Te...ő - dadogta zavartan miközben a tekintetét köztünk járatta. - Azt mondtátok, hogy együtt jártok - horkant fel haragosan.
 - Nem, ezt csak te feltételezted - állt meg Lexy mellettünk a focista ölelésében, aki kíváncsian nézett egyikünkről a másikra.
 - Szóval akkor ti? - mutatott Stephanra és a pink hajú lányra.
 - Igen - bólintottak nevetve.
 - És akkor te? - fordult felém szemében furcsa csillogással.
 - Mit én? - húztam az agyát.
 - Neked van valakid? - kérdezte immár dühösebben.
 - Nincs - könyörültem meg rajta.
 - Miért, tudsz valakit aki jó lenne Lolonak? - nevette el magát Lexy.
 - Hát... - villantott rám egy huncut mosolyt, amitől a gyomromban élő pillangók tangót kezdtek járni - ha ő is benne van, akkor én ismerek valakit akinek már az első pillanattól kezdve nagyon bejött.
  A stop tábla hozzám képest hófehér színben pompázott ahogy elpirultam a mondatától. A fejemben lévő fogaskerekek őrült forgásba kezdtek. Jól hallottam? Tényleg azt mondta, hogy bejövök neki?
 - Akkor kérlek mutasd be neki, mert mostanában nagyon egyedül van és sajnos vannak akik ezt kihasználják és simán lesmárolják őt miközben dolgozik - poénkodott vigyorogva Lexy, amiért én gyilkos pillantásokkal illettem.
 - Rajtam ne múljon - nézett rám átható tekintettel a srác. - Szia, Ádám vagyok és már az első perctől fogva szeretnélek jobban megismerni - nyújtotta felém ismét a kezét amit én ösztönösen elfogadtam.
 - Ez az - sikkantott fel Lex majd bocsánatkérőn pislogott ránk. - Nekünk még van egy kis dolgunk a meccs előtt - húzta el tőlünk a vigyorgó focistát majd eltűntek az egyik ajtó mögött amin ha jól láttam "Takarítószerszámok" felirat virított.
  Megmukkanni sem volt időm, mert máris a falnak préselve találtam magam.
 - Egész nap a bolondját járattátok velem. Pedig másra sem tudtam gondolni, csak arra, hogy mekkora egy mázlista barom vagyok amiért egy ekkora városban pont beléd botlottam. Beleőrültem a gondolatba, hogy nem jött be a megérzésem és a lányokat szereted - suttogta a számba miközben a tekintetével fogva tartott. - Azt hiszem ezért most meg kell téged büntetnem - nyomta ajkait az enyémekre és nyelvével erőszakosan birtokba vette a számat. Utolsó épkézláb gondolatom az volt, hogy ha ilyen a büntetés, milyen lehet a jutalom?

3 megjegyzés:

  1. Lexy egy kis boszorka. Számítottam rá,hogy ez lesz, szóval imádtam.
    A te hibád, hogy most nem vagyok képes levakarni a vigyort az arcomról.
    Jó fejezet lett :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :D
      Te vagy a harmadik ember, aki ma "leboszorkányozta" Lexyt. :DDDDD Nem is tudom lehet, hogy van benne valami. :)
      Örülök, hogy jókedved lett az olvasástól.
      <3 <3 <3

      Törlés
  2. Akkor nem aznap lesz de egy boszorkány...

    VálaszTörlés