77.fejezet

Lexy

   - Ha még egy gombóc fagyit meg kéne ennem, kipukkadnék - rogyott le egy padra Roni, miután bevágott egy hatalmas adag igazi, olasz finomságot.

 - Én mondtam, hogy itt nem a megszokottak az adagok - nevettem rajta kárörvendően.

 - Az biztos, de az is, hogy sehol nem kapni ilyen finomat - nyalakodtak a többiek a még megmaradt gombócaikon.

Lolo és én nevetve figyeltük őket.

 - Nocsak, nocsak kit látnak szemeim? - csendült fel mögöttem váratlanul egy gúnyos hang, mire az összes barátom odakapta a fejét. Ádi és Lorenzo pedig automatikusan közelebb lépett hozzám. - Ciao! - hajolt a fülemhez. - Jó látni Bellezza!

 - Damiano - forgattam meg a szemeimet. - Sajnos én ezt nem mondhatom el rólad.

 - Milyen kegyetlen vagy - kapott színpadiasan a szívéhez, mire a vele lévő négy srác felröhögött.

 - Lexy, ki ez a majom? - kérdezte Roni magyarul, mire Ádi elvigyorodott.

 - Parancsolsz? - nézett a barátnőmre a hívatlan fiú csúnyán.

 - Az osztálytársam - húztam el a számat látványosan.

 - Az a paraszt, aki nem érti meg, hogy hagyjon békén? - kapcsolódott be a beszélgetésbe Zsolti is.

 - Ja - bólintottam.

 - Nem zavar, hogy nem értem egy szavatokat sem? - kezdte elveszíteni a türelmét a srác.

 - Ó, édesem - eresztett meg egy álszent mosolyt Noncsi, de továbbra is a magyar nyelvet használta. - Szerintem jobb is, ha nem érted, hogy szívem szerint éppen a beledet húznám ki a seggeden keresztül - pislogott gyönyörű szemekkel az előtte állóra.

 - Látod Bellezza! - vigyorodott el Damiano. - A barátnődnek bejövök. Te miért vagy ilyen makacs?

 - Talán azért, mert a csökött agyaddal nem fogod fel, hogy van pasim - néztem rá negédesen.

 - Na persze pasi, akit még soha nem látott senki. Lehet, hogy nem is létezik?

 - Azért mert neked nem mutatom be, attól még van - paskoltam meg az arcát, mire elkapta a kezemet és összefűzte az ujjainkat.

 - Egyszer úgyis megtörlek - kacsintott rám, majd száját a kézfejemre nyomta és végig húzta rajta a nyelvét.

 - Undorító vagy - rántottam el tőle.

 - Most már állítsd le magad - lépett elém Ádi oltalmazón.

 - Ó, megszólalt a díszbuzi - nézett rajta végig lekezelően Damiano.

 - Te rohadék - ugrott volna neki a barátom, de elé álltam.

 - Ne csinálj hülyeséget, direkt provokál - néztem a szemébe Ádámnak, aki dühösen fújtatott, mint egy bika.

 - Igaza van Lexynek - fogta meg Ádi vállát Roni. - Ez a tetű nem ér annyit, hogy bepiszkold vele a kezedet. Te pedig - váltott olaszra hirtelen - jobb, ha belenyugszol, hogy egy olyan csaj, mint Lexy szóba se áll veled. Sokkal különb pasija van nálad, aki ha megtudja, hogy zaklatod a barátnőjét, morcos lesz. És hidd el nekem, te nem akarod megtudni, hogy milyen az, ha ő morcos - csücsörítette össze a száját gúnyolódva.

 - Lex, nem kéne indulnunk? - mutatott az órájára Zsolti idegesen. Láttam rajta, hogy szeretne már minél messzebbre kerülni az olasz rosszfiútól és bandájától.

 - Megyünk - bólintottam és hátat fordítva a csoportnak elindultam a következő úti cél felé. Lorenzo és a többiek követtek.

 - Ugye tudod, hogy nem végeztünk? - kiáltott utánam röhögve Damiano.

 - Ugye tudod, hogy szar pöcs nélkül élni? - vágott vissza  Noncsi. - Ja, hogy neked már most sincs? - kapott a szájához. - Upsz, bocsi akkor már nem újdonság.

Ezután a beszólás után röhögve hagytuk magunk mögött a srácot és a sleppjét. Néhány méter megtétele után minden barátom felém fordult.

 - Most mi van? - értetlenkedtem.

 - Miért nem mondtad, hogy ennyire köcsög veled? Lex, ez már kimeríti a zaklatás fogalmát - csóválta a fejét Réka rosszallóan. 

 - Nyugi, tudom kezelni a helyzetet - vontam meg a vállam, de a világért sem vallottam volna be, hogy most az egyszer megijedtem a fiú nyomulásától.

 - Stephan tud róla? - tette fel a kérdést Zsolti.

 - Dehogy tud! - csattant fel Lorenzo. - Lexy képtelen felfogni, hogy itt már csak ő segíthet.

 - Megoldom - pufogtam az orrom alatt.

 - Tudjuk - nézett rám Réka kedvesen -, de jobban örülnénk neki, ha Stephant is beavatnád.

 - Nem tudom - grimaszoltam. 

 - Mit? - rázták értetlenül a fejüket.

 - Hogy most mi... szóval, oké, hogy együtt vagyunk, de nem tudom, hogy a nyilvánosság előtt felvállalna-e?

 - Te hülye vagy - szólalt meg mellettem Lorenzo döbbenten.

 - Tudom - nyafogtam. - De...

 - Nincs de! - csapott a karomra Roni. - Együtt vagytok, bemutatott az anyukájának, ő is ismeri a szüleidet, a barátaidat. Gondolod nem vállalna fel? Vagy nem is vele van a gond? - nézett a szemeimbe áthatóan. - Érzem, hogy van itt még valami, amit nem mondasz el.

 - Dr. Erdős megkezdte rendelését - próbáltam elterelni egy poénnal a témát, de nem engedték.

 - Lexy, ne hadoválj! Mi a picsa van? - vesztette el a türelmét Noncsi.

 - Oké, megadom magam - emeltem fel magam elé, egy kényszeredett mosollyal az arcomon, a kezeimet. - Az van, hogy nem tudom, hogy készen vagyok-e erre. Mármint, ami azzal jár, ha kitudódik. Én nem vagyok egy szupermodell vagy színésznő. Én csak egy átlagos csaj vagyok, átlagos kinézettel. Ha a média ránk száll, biztosan kikezdik őt, hogy miért nem talált egy sokkal szebbet, csinosabbat...

 - Te tiszta hülye vagy - torkolt le Noncsi és Roni egyszerre. - Stephan téged választott, nem egy kirakatbábút. Ha modell kellene neki, nem hülyítene téged.

 - Jó, de ti nem láttátok az exeit - sóhajtottam fel keserűen.

 - Nem, de nem is vagyunk rájuk kíváncsiak! - szidott meg Réka. 

 - Pedig mindegyik gyönyörű volt, én meg - mutattam végig magamon.

 - Térítsétek már észhez, mert menten elharapom a torkát - forgatta meg a szemeit Vera.

 - Lex, néztél te már tükörbe? - kérdezte Ádi, bekapcsolódva a vitába.

 - Persze.

 - Akkor? Nem értelek - csóválta meg a fejét. - Hidd már el, hogy szép vagy! Gyönyörű nagy szemeid vannak, bájos pofid, telt ajkad és a hajad... na jó, arról inkább ne beszéljünk - nevette el magát, ahogy mi is. A feszültség ami eddig meghúzódott köztünk, az most egy pillanat alatt elillant. Hálásan néztem végig rajtuk. 

 - Oké, lehet, hogy igazatok van és én paráztam rá erre az egészre egy kicsit...

 - Kicsit? - röhögtek fel egyszerre.

 - Na jó, nagyon. Megígérem, hogy beszélek Stephannal. Így jó lesz? - pislogtam rájuk.

 - Már rég meg kellett volna tenned - morogta mellettem Lorenzo.

 - Mondtam már, hogy szeretlek titeket? - húztam kaján mosolyra a számat.

 - Ajaj, ismerjük ezt a nézést - mutatott rám Roni. - Valami rosszban sántikálsz. Mesélj csak, mit találtál ki?

 - Nem mondom, inkább mutatom - fordítottam meg az eddig nekem háttal álló lányt, aki érezhetően ledermedt a kezeim közt, ahogy meglátta az előtte álló épületet. A hosszú beszélgetés közben  megérkeztünk a stadionhoz.

 - Ó - nyögte ki halkan.

 - Ó ám - nevettem el magam. - Ilyet se sűrűn látni, Verának elakadt a szava.

 - Kapd be! - csapott a vállamra. - De most komolyan? Képes voltál minket elcitálni ide, hogy megnézzük a San Sirot?

 - Képes, de nem csak a stadiont fogjátok látni, hanem a meccset is - járattam végig rajtuk a szemeimet.

 - Hogyan? Mikor? Mi van? - visítoztak egyszerre, Zsolti kivételével, aki csak a nyugodtság mintaszobraként állt és mosolygott a lányokon, mert azok egymás kezét fogva ugráltak, mint az idióta filmekben szokás.

 - Befejeztétek? - kérdeztem röhögve. - Ha így viselkedtek, leshetitek, hogy beengednek titeket.

 - Abbahagytuk - komolyodtak el, de a szemük csillogása elárulta a bennük lévő izgatottságot.

 - Na akkor - csaptam össze a kezeimet - most szépen bemegyünk, megállunk a recepciónál és elkérjük a félretett VIP jegyünket - hangsúlyoztam ki a szót.

 - VIP? Komoly? Kaja, pia meg minden? - ugrottak a nyakamba. - Te egy istennő vagy! Köszönjük.

 - Ne nekem - vigyorogtam rájuk. - Stephan intézte az egészet.

 - Akkor ő, egy isten! - hümmögött Roni. 

 - Nanana - emeltem meg a szemöldökömet somolyogva. - Ilyet csak én mondhatok neki.

 - Jó, de elindulnál már végre? - bökött oldalba Noncsi. - Rohadt kíváncsi vagyok, hogy hogy működnek ezek a dolgok. Még sose jártam ilyen helyen.

 Láttam  a többieken, hogy bőszen bólogatnak, így nem húztam tovább az agyukat. Boldog voltam, hogy megmutathatok nekik egy olyan világot, amivel eddig még nem találkoztak.