80.fejezet

Lexy

  Ahogy lefújták a játékot, összeszedelődzködtünk és elindultunk az öltözők felé. 

 - Be is kukucskálhatunk? - kérdezte Roni huncutul csillogó szemekkel, de a következő mondatommal le is hűtöttem.

 - Igen, ha kíváncsi vagy Balotelli csupasz seggére, a többiről részéről nem is beszélve - vigyorodtam el.

 - Fúúúj - rázkódott meg látványosan. - Inkább kihagynám, nem szeretnék örök életemre pszichológushoz járni vagy megállni a fejlődésben.

 - Azzal már elkéstél - pislogott fel rá Noncsi ártatlan szemekkel.

 - Kusika - emelte fel a mutató ujját Vera, de ő is nevetett.

 - Mennyi ideig tart nekik, míg elkészülnek? - kérdezte Zsolti.

 - Változó - vontam meg a vállamat. - Van aki gyorsan kész van, van aki viszont elpepecsel a kinézetével.

 - Nem inkább a hajával? - vigyorgott rám Réka.

 - De - bólintottam jókedvűen. - Tudod milyen sok munka van vele, hogy úgy álljon neki.

 - Ez kicsit több információ volt, mint amit tudni szerettem volna - röhögött fel Noncsi. - Szerintem egyikünk sem volt kíváncsi, hogy mennyi melóban van a felállítása - kacsintott rám.

 - Istenem - forgattam meg a szemeimet. - Hogy lehettek ennyire perverzek?

 - Te voltál a tanárunk - néztek rám mind, majd egyszerre tört ki belőlünk a nevetés.

 - Mi ez a jó hangulat? - állt meg mellettünk Montolivo, akit észre sem vettünk, hogy mikor jött ki az öltözőből.

 - Semmi, semmi - legyintettem - csak örülünk, hogy nyertetek - nyomtam puszit kedvenc kapitányom arcára.

 - Annak mi is - mosolyodott el. 

 - Stephan sokáig van még bent? - kérdeztem.

 - Ismerhetnéd már - kacsintott rám - öt perc zuhanyzás, ötvenöt perc haj igazítás.

 - Gonosz vagy - löktem vállba nevetve.

 - Nem is igaz. Inkább csak ismerem már egy ideje.

 - Kit ismersz? - jelent meg a barátom mellettem.

 - Na jó, azt hiszem mégsem - nézett rá elhűlve Monti. - Te hogy-hogy ilyen gyorsan készen lettél? 

 - Siettem, mert várt a barátnőm - nyomott egy puszit a számra vigyorogva.

 - Na azt hiszem, ezt fel kell jegyezni valahova - nézett szét a kapitány Stephant heccelve.

 - Kapd be! - boxolt a vállába a csatár. - Van valami tervetek mára? - fordult felém hirtelen.

 - Nem igazán. Úgy gondoltuk, hogy a meccs után haza megyünk és reggelig beszélgetünk.

 - Nincs kedvetek inkább velünk jönni bulizni? - nézett végig a barátaimon, ami rettenetesen jól esett.

 - Öm, nem is tudom, végül is mi azért jöttünk, hogy Lexyvel legyünk - pislogott ránk Zsolti, de a csajok azonnal leszavazták.

 - Ott is együtt lehetünk vele, ráadásul nem hiszem, hogy lenne még egy ilyen lehetőségünk - kezdett hevesen magyarázni Roni. - Nincs igazam? - fordult körbe.

 - De - bólintott rá Réka és Noncsi is. 

 - Szóval ez azt jelenti, hogy számíthatunk a jelenlétetekre? - vigyorodott el a barátom miközben magához ölelt.

 - Ki nem hagynánk - pacsiztak össze a csajok, míg Zsolti csak egy lemondó sóhajjal bólintott. Semmit nem tehetett a túlerővel szemben.

 - Akkor hazaviszlek titeket és kaptok egy órát, hogy elkészüljetek - nézett rám kedvesen.

 - Sokan vagyunk - pislogtam rá elvarázsolva. - Nem férünk be a kocsiba.

 - Lolo és én külön megyünk - közölte hirtelen Ádi.

 - Miért? 

 - Mert alig voltunk ma kettesben - kacsintott rám a magyar fiú.

 - De azért jöttök? 

 - Persze, nálatok találkozunk - nyugtatott meg egy mosollyal. 

Lolo hozzám lépett és a fülembe súgott.

 - Na halaszd sokáig azt a beszélgetést - nyomott puszit az arcomra, majd kézen fogta Ádámot és elköszöntek.

 - Mit akart? - kíváncsiskodott Stephan, de csak megráztam a fejemet.

 - Majd később elmondom - csókoltam meg, hogy eltereljem a figyelmét.

 - Oké, de nem úszod meg - simított végig az arcomon miután elszakadtunk egymástól. - Ricky - fordult a kapitány felé. - Szólnál a többieknek, hogy a klubban találkozunk?

 - Persze, menjetek csak - mosolygott ránk a középpályás.

Stephan kezét a derekamra csúsztatta és elindultunk a parkoló felé. A barátaim egymással vitatkozva követtek minket. Ha jól hallottam, akkor az esti ruházatukról volt szó.

 - Ugye nincs semmi baj? - nézett rám hirtelen a csatár.

 - Nincs - ráztam meg a fejem nem túl meggyőzően.

 - Biztos? -  Nem akartam hazudni, így inkább nem válaszoltam. - Lexy - torpant meg az autója mellett, majd államat maga felé fordította. - Mi történt?

 - Lehetne, hogy ezt később beszéljük meg? - sütöttem le a szemeimet.

 - Miért, később jobb lesz?

 - Nem, csak addigra összeszedem a gondolataimat.

 - Rendben - sóhajtott fel kicsit sértődötten. - De ugye nem a kapcsolatunkról van szó? Tudom, hogy mostanában elhanyagoltalak, de a rengeteg edzés... - hadarta.

 - Nyugi - simítottam végig az enyhén borostás arcán a tenyeremet - nem velünk van gond. Van egy kis problémám, de majd este megbeszéljük - mosolyodtam el halványan.

 - Akkor jó - fújta ki az eddig visszatartott levegőjét valamelyest megnyugodva, és ez volt az a pont amikor rájöttem, hogy én is annyit jelenthetek neki, mint ő nekem.