2015. május 28., csütörtök

89. fejezet

Stephan

   - Istenem - forgattam meg a szemeimet mikor megláttam a pálya előtt felsorakozott újságírókat. - Mond, hogy nem miattam vannak itt - kanyarodtam be a parkolóba és minél hamarabb beszerettem volna jutni az öltözőmig. Sajnos az imám nem talált meghallgatásra, mert ahogy kinyitottam az autóm ajtaját, már záporoztak is rám a kérdések.
 - Miért titkolják a kapcsolatukat?
 - Igaz, hogy a barátnője még kiskorú?
 - Hol találkoztak?
 - Miért nem nyilatkoztak eddig?
 - Mióta vannak együtt?
Nem válaszoltam a kíváncsiskodóknak, inkább sietős léptekkel magukra hagytam őket. Hatalmas megkönnyebbüléssel néztem a recepciónál álló férfira, akinek a szemei együtt érzőn villantak rám.
 - Jó reggelt Stephan! - biccentett felém Mexes, aki mintha rám várt volna, elindult velem az öltözőbe. - Látom jól indult a reggel - bökött a fejével a még mindig kint szobrozó tömegre.
 - Jó reggelt! - morogtam vissza. - Ennél jobb nem is lehetne - csöpögtek gúnytól a szavaim ami nem az előttem állónak szólt. Ő is érezte, mert azonnal elkomolyodott.
 - Lexy, hogy bírja?
 - Szarul - sóhajtottam fel. - Utálja az egészet, úgy ahogy van.
 - Sajnálom.
 - Előbb utóbb úgyis kiderült volna - vontam meg a vállamat. - Én fel voltam rá készülve, de ő nem. Félek, hogy mi lesz, ha besokall.
 - Szeret téged. Most megijedt, de erős lány, meg fogja szokni. Amúgy is, minden csoda három napig tart.
Felnevettem. A francia kérdő tekintettel nézett rám.
 - Ja semmi, csak pont ezt mondtam neki én is reggel, mire közölte, hogy ő nem egy csoda.
 - Na igen, fiatal és naiv. Nincs tisztában az értékeivel - bólogatott a védő. - Vagy már tettél róla, hogy ne legyen annyira naiv? - emelte fel a szemöldökét perverzül.
 - Arra akarsz kilyukadni, hogy megfektettem-e? - néztem rá dühösen. - Képzeld nem.
 - Bocs, én csak...
 - Te csak olyan dolgok után érdeklődsz, amihez semmi közöd - vágtam a fejéhez, majd be siettem az öltözőbe.
Egész edzés alatt rossz kedvem volt és ez akkor sem múlt el, mikor zuhanyzás után megszólalt a mobilom. A kijelzőn a testvérem és egyben a menedzserem neve villogott.
 - Szia!
 - Édes, kedves öcsikém - kezdte nyájasan, amiből semmi jóra nem számíthattam - nem akarsz nekem valamit mondani esetleg?
 - Miről? - zavarodtam össze.
 - Talán a barátnődről - csattant a válasz élesen. - Elfelejtetted közölni, hogy van valakid és most az összes újság engem próbál legyilkolni, mert nem tőlem tudták meg.
 - Ó!
 - Ó bizony. Baszd meg Kicsi! - szólított a becenevemen. - Mindenki azonnal ráugrott a sztorira és hiába próbálok bármit is tenni, már késő. Elő kell rukkolnotok egy kisebb riporttal, különben élni sem fognak hagyni titeket. Amúgy meg miért nem mondtad, hogy becsajoztál? - kérdezte testvéri hangot megütve.
 - Anya tudja, azt hittem elmondta neked.
 - Elfelejtette - nevette el magát. - És milyen a csaj, mert így a képeket nézve elég extrém.
 - Mit értesz az alatt, hogy extrém?
 - Rózsaszín raszta? Olyan ez a lány, mintha neked találták volna ki. 
 - Mert így is van - vágtam rá. - Lexy...ő...
 - Hűha, itt bajok vannak, ha te így dadogsz egy csaj miatt - röhögött a fülembe a bátyám.
 - Te ezt nem értheted. Ő nem csak egy csaj, ő az a bizonyos csaj aki miatt az ember mindent szépnek lát. Aki miatt kerek a világ - áradoztam és az eddigi rossz kedvem egy pillanat alatt eltűnt.
 - Na most már rohadt kíváncsi vagyok rá. Összehozok nektek egy riportot és aztán elmegyünk együtt vacsorázni - jelentette ki.
 - Előtte azért még beszélnék vele, ha nem baj, mert nem biztos, hogy repesni fog a gyönyörtől, ha elmondom neki, hogy riport alany lesz belőle. Utálja a felhajtást és nagyon rosszul fogadta, hogy kiderült a kis titkunk. 
 - Na de ő se gondolhatta, hogy örökre el tudjátok titkolni, hogy együtt vagytok? - lepődött meg Manuel.
 - Azt nem is, de egy kicsit még jó lett volna, ha békén hagyják. Legalább addig amíg megszokja, hogy mellettem nem tud visszahúzódni a csigaházába.
 - Egyre kíváncsibb vagyok rá. Beszélj a lánnyal és értesd meg vele, hogy sokkal jobb, ha a ti szavaitokat olvassátok vissza az újságban, mintha valami idióta baromságot nyomnak le az olvasók torkán, aminek semmi köze az igazsághoz. 
 - Oké, igazad van. Megpróbálom meggyőzni - sóhajtottam fel.
 - Szuper. Hívj majd vissza, hogy miben maradtatok, mert akkor én is úgy tervezem meg a holnapi napomat.
 - Rendben. Szia - köszöntem el tőle. 
Néhány percig forgattam a mobilomat a kezemben, majd megkerestem Lexy számát és pár perces totojázás után felhívtam. Sokadik csengésre vette csak fel és mikor vázoltam neki a testvérem ötletét, leblokkolt. Elsőre nem értette meg, hogy miért lenne jó, ha holnap megint velünk lenne tele a sajtó, de aztán meggyőztem és beadta a derekát. Valamelyest megnyugodva indultam haza, hogy aztán a lakásban körülnézve rájöjjek, hogy mennyire hiányzik mellőlem és ez csak még rosszabb lett, mikor lefeküdtem és a párnámon megéreztem az illatát. Elgyötörten sóhajtottam fel, majd a szemeimet lehunyva kényszerítettem magam, hogy aludjak. Nehezen ment, mert az utóbbi napokban hozzászoktam, hogy Lexy mellettem van, és mint tudjuk, a jót könnyű megszokni. 

9 megjegyzés:

  1. Wow Lexy nyilatkozni fog az újságnak... Èrdekes lesz, szegèny Stephan nem tud aludni. :( Olyan cuki rèsz lett, csak pár dolog nem letszett:
    - hol marad Lolo ès Ádám?
    - ès Lexy?
    -rövid lett, ezt, hogy fogadjam el lehet, hogy egy hètig nem lesz semmilyen netem Te meg csak úgy hozol nekem egy ilyen fantadztikus rèszt ami tènyleg fantasztikus csak nincs benne más csak Stephan. AMÚGY ahogy így írom nem is hiányolok semmit csak úgy megszoktam, hogy mindig voltak benne. FANTASZTIKUS lett, de tènyleg. IMÁDLAK. ♡♡♡
    Legközelebb legyen hosszabb ès gondolos tartalmas is lesz csak ez most ilyen lett. /Fantasztikus ;) /
    Imádlak és igen nagyon tetszett ez a rèsz is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen. :D Én is imádlak téged. <3

      Törlés
  2. Nagyon jó lett, de nekem nagyon hiányzik már egy kis izgalmas rész Mattiával :P

    VálaszTörlés
  3. Válaszok
    1. Szia!
      Sajnálom, de a héten semmiből nem lesz új, mert engem is elért az "év vége".
      Puszi <3

      Törlés
    2. Ne má'! DE megèrtelek. Puszi sok sikert.

      Törlés