117. fejezet

Lexy

Stephan látogatása után a napok baromi lassan teltek. Rossz volt elengedni őt, főleg úgy, hogy fogalmunk se volt róla, hogy mikor találkozhatunk megint. Életem újra az iskola és a San Siro köré épült.

 - Van valami terved mára? - kérdezte hirtelen a mellettem eddig szótlanul sétáló szőkeség. 

 - Nincs - sóhajtottam fel unottan. - Neked?

 - Mit szólnál hozzá, ha elmennénk egy koncertre?

 Úgy nézhettem rá, mint aki őrültet lát, mert megkérdezte.

 - Most mi van?

 - Te-el-akarsz-menni-bulizni? - tagoltam a szavakat erőteljesen. 

 - És? - forgatta meg a szemeit látványosan.

 - Lolo! - tettem a kezemet a mellkasára, hogy megállítsam. - Azóta a nap óta nem voltál sehol - emlékeztettem halkan. 

 - Tudom - sütötte le a szemét miközben arcát halvány pír öntötte el -, de már épp itt az ideje, hogy megszabaduljak a láncaimtól. Újra a régi akarok lenni! - pislogott rám könyörgő tekintettel. Nem tudtam megállni, így magamhoz öleltem.

 - Nagyon örülnék neki - nyomtam puszit az arcára mosolyogva. - Milyen koncertre menjünk? - lelkesedtem fel azonnal. Nem csak annak örültem, hogy végre valami történik velem, hanem annak is, hogy láttam a barátom kezdi visszanyerni önmagát.

 - Arra gondoltam - vigyorodott el, amitől tényleg a régi Lorenzot láttam magam előtt -, hogy egy jó kis J-Ax és Fedez konci talán nem lenne ellenedre.

 - Ááááá! - pördültem meg a járdán. - Ez most komoly? J-Ax?! Tudod, hogy mennyire imádom - tapsikoltam, mint egy kislány.

 - Tudom, azért hoztam fel. Ma este lépnek fel az Alcatrazban...

 - De basszus! Akkor már tuti nem kapunk jegyet - húztam el a számat sajnálkozva.

 - Ezért vagyok én! - nyúlt a táskájába, ahonnan elővarázsolt két belépőt.

 - Ezt hogy?

 - Már múlt héten megvettem - nevette el magát. - Tudtam, hogy ennek nem tudsz majd ellenállni. Mivel te sem jársz nagyon sehova, meg én is antiszoc lettem az utóbbi időben, így arra gondoltam, hogy itt az ideje, hogy kicsit kiengedjük a fáradt gőzt.

 - Nagyon jól gondoltad! - nyomtam hatalmas puszit az arcára. - Meglátod ez lesz életünk egyik legjobb estéje - dörzsöltem össze a kezeimet jókedvűen. 

(...)

  - Mi a fenét néznek rajtam annyira? - puffogtam a szöszi fülébe. - Elkenődött a sminkem?

 - Lex, te soha nem fested magad - röhögött fel Lorenzo, mire oldalba böktem. - Na! Nem ez az igazság? Amúgy meg szerinted mennyi rózsaszín raszta hajú lány rohangál Milánóban rajtad kívül? 

 - Basszus, erre nem gondoltam - nyögtem fel. - Akkor most mindenki azt hiszi, hogy megcsalom veled Stephant?

 - Nem tudom - vonta meg a vállait vigyorogva. - De ha úgy is lenne, ki nem szarja le?

 - Igazad van - bólogattam egyetértőn. - Bulizni jöttünk és nem hülyeségeken gondolkodni.

 - Ez a beszéd! - fogta meg a kezemet és húzott maga után a tömegbe. 

A műsort számomra ismeretlen együttes kezdte, de a zenéjük egészen jó volt. Loloval együtt tombolva énekeltük a refréneket, mikor hirtelen neki ütköztem valakinek.

 - Bocsi.. - néztem fel a srácra, aki hatalmas vigyorral a képén ölelt magához. 

 - Lexy Bébi! Nem is tudtam, hogy szereted ezt a fajta zenét.

 - Szeretném, ha egy idióta yeti nem nyomná ki belőlem a szuszt is - vigyorogtam Gigiora miközben szabadulni próbáltam a karjai közül. 

 - Ez fájt - kapta a kezét a szívéhez röhögve. - De tényleg - komolyodott el - nem hittem volna, hogy pont itt találkozunk.

 - Én se - ráztam meg a fejemet mosolyogva, de az azonnal lehervadt az arcomról mikor megláttam a mellette állót

 - Ciao Lexy! - kacsintott rám Mattia.

 - Hello - vörösödtem el és hálát adtam az égnek, hogy a félhomályban nem láthatja a bőröm reakcióját. 

 A kínos szitut hatalmas, fényes robbanások törték meg. Kitágult szemekkel kaptam a fejem a színpad felé, ahol a felszálló füst mögül megjelent kedvenc kopasz rapperem aki azonnal a leggyorsabb fokozatra kapcsolta a nyelve pörgését. Lorenzoval szinte extázisban üvöltöttük végig a számait és könnyes szemekkel hallgattuk meg az INTRO-t. 

 - Ki kell mennem a mosdóba - súgtam Lolonak majd megindultam a keresett hely felé. A tömegen átfurakodva végre elértem a végcélomat. Dolgom végeztével hideg vizet folyattam a csuklómra, hogy a táncolástól, ugrálástól felhevült testemet lehűtsem. Alig léptem ki az ajtón, mikor valaki durván a falnak lökött és könyökét a torkomra szorította. A hirtelen levegő hiánytól fekete pöttyök ugráltak a szemem előtt. 

 - Megvagy te ribanc! - sziszegte az arcomba.

 - En-engedj el, te állat! - préseltem ki magamból a szavakat.

 - Még mit nem! - röhögött fel rosszindulatúan. - Most te és én kicsit elbeszélgetünk egymással. 

 - Szállj le rólam! - hörögtem miközben megpróbáltam ellökni magamtól, de olyan erővel szorított a falnak, hogy nem sikerült.

 - Soha! Ismétlem soha többé ne avatkozz a dolgomba! Lorenzo az enyém! Megértetted? - villantak rám a szemei amikben őrült fény csillogott.

 - Nem! Te csak tönkre teszed őt! - ellenkeztem vele az utolsó erőmet is felélve. - Hiro.... - halt el a hangom miközben a sötétség egyre jobban a hatalmába kerített.

 - Vedd le róla kezed, te mocsok! - hallottam még egy nagyon is ismerős hangot a távolból, majd végül minden elfeketedett. 

Egy kanapén tértem magamhoz. Szemeimet óvatos duhajként próbáltam működésre bírni. 

 - Magához tért! - hallottam meg Lolo aggódó hangját.

 - Hála az égnek! - ismertem fel kedvenc kapusom mély baritonját. 

 Végül sikerült fókuszálnom az előttem állókra. 

 - Mi... - próbáltam feltenni egy egyszerű kérdést, de csak valami recsegésre hasonló hang jött ki a torkomból. 

 - Cssh! - tette az ujját a számra a szöszi. - Ne erőltesd a beszédet.

 - De...

 - Lexy Bébi - csóválta meg a fejét Gigio - hallgass a barátodra.

Szememet forgatva adtam a tudtukra, hogy nem tetszik az ötlet. Végül a számmal artikulálva, hang nélkül kérdeztem meg, hogy mi történt.

 - Odáig még meg van, hogy elmentél a mosdóba? - pislogott rám könnyes szemekkel a barátom. 

Bólintottam majd akaratlanul is egy név tört elő belőlem.

 - Hiroto!

 - Igen, az a szemét elkapott - nézett rám dühösen Gigio. - Ha Mattia nem megy utánad, ki tudja mit tesz veled.

Szemeim tányér nagyságúra kerekedtek a döbbenettől. 

 - Mattia? - formáztam a nevét hang nélkül, mire Lolo a szoba másik felébe mutatott. 

Tekintetem találkozott az ott ülő focistáéval, aki szája körül egy halvány mosollyal tűrte, hogy egy férfi a kezét kötözze. Rémülten próbáltam felülni, hogy segítsek neki.

 - Hé-hé-hé-hé! - nyomott vissza fekvő helyzetbe a kapuspalánta. - Senki nem mondta, hogy felkelhetsz.

 - De...

 - Lex, az az őrült majdnem megölt téged miattam! - kiáltott fel Lorenzo, majd zokogni kezdett. Magamhoz húztam a fejét és a haja simogatásával próbáltam megnyugtatni. 

  Kérdőn pislogtam fel Gianluigira, aki elértette a mozdulatot.

 - Már nem kell tartanotok tőle,  Mattia  tett róla, hogy elkapják és ha minden igaz akkor egy darabig egy szép kis hűvös cella magányát fogja élvezni. 

Megnyugodva fújtam ki a levegőt miközben hálás tekintetem a középpályás szemeibe fúrtam. 

 - Na végre, hogy felébredtél Csipkerózsika! - tárult ki hirtelen az ajtó ahonnan legnagyobb megdöbbenésemre J-Ax masírozott be közénk. - Már azt hittem, hogy köszönés nélkül kell tovább állnom - hajolt le hozzám és nyomott hatalmas puszit a homlokomra. 

  - Ciao! - mosolyogtam rá. 

 - Hű, téged aztán jól elintézett az a szemét - csóválta meg a fejét. - Kíváncsi leszek, hogy a Fáraó mit szól hozzá.

 - Ne! - kiáltottam fel rémülten. - Nem akarom, hogy megtudja! - mondtam. Testemet erőteljes köhögés rázta meg és hálásan fogadtam a felém nyújtott ásványvizes üveget. Úgy éreztem, mintha ezernyi tüske kaparta volna a torkomat.

 - Lexy, te sem gondolod komolyan, hogy eltitkolhatod előle? - nevetett fel zavartan Donnarumma.

 - Nem titkolom el, csak majd akkor mondom el, ha már... 

 - Azt hiszed nem fogja látni a nyomát? 

Értetlenül meredtem rájuk.

 - Az egész nyakad kékes-feketés-zöldes - sütötte le a szemeit Lolo, aki már csak hüppögött. 

Riadtan kaptam az említett testrészemhez, de azonnal felszisszentem, mert fájdalmas volt megérinteni.

 - Jó darabig meg fog látszani - állt meg felettem Mattia. - Sajnálom, hogy ilyen későn értem oda.

 - De legalább odaértél. Ki tudja mi történt volna, ha nem teszed? - komorodott el mindenki a szobában.

 - Oké - tettem fel a kezemet, mert kezdett nagyon zavarni ez a gyászos hangulat. - Túléltem. Most már minden oké - magyaráztam elkeseredve. - Köszönöm - emeltem fel a tekintetemet De Scigliora. 

 - Nincs mit - vigyorodott el. - Majd egy vacsival meghálálod.

 - Ö... - jöttem zavarba azonnal. - Nem hiszem, hogy ez jó ötlet...

 - De Lex! - szorította meg a kezemet Lorenzo. - Ennyivel igazán tartozol Mattiának amiért megmentette az életedet.

Elképedve néztem a barátomra. Ezzel vajon most mit akar elérni?