88. fejezet

Figyelem! +18-as enyhe slash! Pepiinek szeretettel. <3

Lorenzo

  Suli után haza kísértük Lexyt, aki teljesen maga alatt volt a lelepleződésük miatt. 

 - Szegény - sóhajtott fel Ádi - nem elég neki az a mocsok Damiano, még a média is rájuk szállt. 

 - Tényleg, mi volt a dirinél? - fordultam felé kíváncsian.

 - Semmi - vonta meg a vállát. - Kaptunk egy-egy figyelmeztetést. Bonucconak pedig megjegyezte, hogy ez már a második, a következőnél kicsapják. 

 - Ez komoly? - kerekedtek el a szemeim.

 - Ja.

 - Istenem, de szép is lenne - meredtem magam elé.

A további utat csendben, elmerülve a gondolataink közt tettük meg. 

 - Nem jössz át hozzánk? - kérdezte hirtelen az eddig szintén némán sétáló barátom.

 - Nem is tudom - bizonytalanodtam el.

 - Naa, nincs otthon senki - vigyorgott rám azzal a csibészes, perverz mosolyával, amit úgy imádtam.

 - Akkor miért is hívsz át? - rebegtettem meg a szempilláimat felé.

 - Meg akarom mutatni a bélyeg gyűjteményemet - súgta a fülembe miközben a falnak szorított. A szívem olyan kalimpálásba kezdett, hogy azt hittem menten elájulok a hirtelen jött adrenalin lökettől.

 - Nem lehetne, hogy ezt a gusztustalankodást máshol intézzétek? Felfordul tőle a gyomrom - jelent meg a hátunk mögött a bátyám akinek az arcáról még a vak is le tudta olvasni az undort.

 - Féltékeny vagy? - kérdezte tőle Ádi, de a szemét egy pillanatra sem vette le az arcomról.

 - Ugyan mire? - horkant fel gúnyosan Franchesco. - A saját öcsémre vagy a buzi barátjára?

 - Az érzésre, hogy ő tartozik valakihez, te meg nem - nézett végre rá Ádám. - Vannak barátai, szerelme és ettől boldog. Neked is annak kéne lenned, mert ő a testvéred, de te annyira szűklátókörű vagy, hogy még erre sem vagy képes. Nem tudod neki megbocsátani, hogy nem a lányokat szereti. És akkor mi van? Attól még ugyanúgy az öcséd.

 - Nem tudsz te semmit - csattant fel Cesc.

 - Akkor magyarázd el - tárta szét a karjait Ádi.

 - Majd pont egy homokossal fogom megvitatni a dolgaimat - köpött a földre mellettünk és beviharzott a házba.

Szemeimet ellepték a könnyek és akárhogy próbáltam visszafogni őket, nem ment, végig csorogtak az arcomon.

 - Hé - nyúlt az állam alá az előttem álló - ne sírj - törölte le a hüvelykujjával a sós cseppeket. -  Gyere, azt hiszem most jobb lesz, ha átmegyünk hozzánk - kulcsolta össze az ujjainkat majd lassan húzni kezdett. Olyan jó érzés volt tudni, hogy velem van, hogy kiáll mellettem és ettől a szívem még jobban megtelt szerelemmel iránta. A könnyeim felszáradtak és csak a fene nagy boldogság maradt, ami széles vigyort varázsolt az arcomra.

 - Most mi van? - torpant meg hirtelen, mikor egy pillanatra rám nézett és döbbenten látta a változást.

 - Szeretlek - közöltem vele majd ajkaimmal letámadtam az övét. Hosszú, forró csókban forrtunk össze az utca kellős közepén, de nem érdekelt minket. Mint aki lefutotta a maratont, úgy lihegtünk amikor elváltunk egymástól. - Azért szép kis firma vagy - nevettem el magam boldogan.

 - Mert?

 - Csak sikerült elérned, hogy megnézzem azt a gyűjteményt - haraptam be az alsó ajkamat kacéran.

 - És ha tudnád, hogy mi mindent akarok még mutatni - súgta a fülembe olyan bársonyos hangon, hogy a gyomromban lévő pillangók már ettől násztáncot kezdtek járni. 

Vigyorogva húzódott el tőlem, kiélvezve a szavaival keltett zavaromat. Újra megfogta a kezem és elnavigált a házukig, ami már nem volt messze tőlünk. Kinyitotta az ajtót és a kezemet el nem engedve felsétált velem a lépcsőn. Az én agyam és a benne lévő gondolatok éppen vakációzni készültek, mikor becsukódott mögöttünk a szoba ajtó és én egy pillanat alatt felkenődtem rá. Nem volt időm tiltakozni, mert Ádám ajkai lecsaptak rám és birtokba vettek. Na nem mintha nem engedtem volna a szelíd erőszaknak. Jóleső sóhajokkal fogadtam a testemet bejáró ujjai érintését, a forró csókokat a nyakamon, az arcomon. 

 - Gyere - vezetett az ágyához, ami szinte az egész szobát elfoglalta. A fekete selyem ágynemű csalogatóan köszönt vissza rám. Meglepetten húztam rajta végig az ujjaimat. Hűvös volt és kellemesen lágy. - Tetszik? - búgta a hátam mögött a barátom. 

 - Olyan, mintha a Drakula gróf hálószobájában lennék - csúszott ki a számon, mire Ádi felnevetett. 

 - Ha gondolod, kiszívhatom a nyakad - harapott egy aprót az említett testrészbe, amitől a testemen áramütés szerű bizsergés futott végig. Nem tudom, hány fiúval volt már dolga, de éreztem, hogy tudja mit kell tennie ahhoz, hogy az őrületbe kergessen. Ellazulva dőltem a mellkasának. 

 - És akkor örökre veled maradhatokok? - hallottam meg a saját vágytól rekedt hangomat.

 - Nem is engednélek át másnak - fordított maga felé. - Lolo - emelte fel a fejemet, hogy tüzetesen szemügyre vehesse a már vörösen izzó arcomat. Íriszeit az enyémekbe fúrta és én elvesztem a benne lévő forgatagban. Most tényleg olyan volt, mint egy kicseszett vámpír, aki megbabonázza az áldozatát annyi különbséggel, hogy én nem éreztem magam áldozatnak. - Ha még nem szeretnéd, akkor...

 - Cssh - tettem az ujjamat a szája elé, hogy elhallgattassam - semmire nem vágyom jobban - mondtam ki, amitől egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el az ajkait. 

Kezével a pólóm aljához nyúlt és átsegítette a fejemen, majd ő is levette az övét. Óvatosan elfektetett az ágyon, majd felém mászott. Ajkai immár szabadon járhatták be a testemet, amit ő ki is használt. Nem tudom melyik érintés, csók vagy éppen nyögés volt az amelyiktől teljesen elvesztettem a kontrollt magam felett, de szinte extázisban éltem meg életem egyik legfontosabb és legszebb pillanatát. Ádám olyan magasságokba repített, amiről nekem eddig fogalmam sem volt. 

Fáradtan, de baromi elégedetten tettem le a fejemet a mellkasára. Próbáltam csillapítani a szívem vad dobogását és normalizálni a légzésemet, hogy ne kapkodjak levegőért, mint egy partra vetett hal. 

 - Basszuskulcs - csúszott ki a számon.

 - Szerintem is - nevetett fel Ádi felszabadultan. - Életemben nem szeretkeztem még ilyen jót.

 - Ó, én azt hittem, hogy veled, miattad ilyen jó - néztem fel a mellkasáról egyenesen a szemébe.

 - Nem - simított ki egy idegesítő tincset az arcomból. - Ehhez ketten kellenek és a feltétlen szerelem - csókolt homlokon.

 - Szóval azt mondod, hogy nem csak most volt ilyen jó, hanem akármikor csináljuk, mindig ilyen lesz? - könyököltem fel.

 - Mire gondolsz? - csillantak meg a szemei pajkosan.

 - Háát - csúsztattam be a kezemet a fekete, selyem alá - csak szeretném tesztelni ezt az állítást - vigyorodtam el, mikor megéreztem, hogy a kezem egy már újból harcra kész férfiasságba ütközik. 

 - Te kis telhetetlen - fordított maga alá, hogy bebizonyíthassa, hogy a teóriája tökéletesen működik, én pedig sűrű sóhajok mellett, hagytam magam meggyőzni. 

87.fejezet

Lexy

  - Ezt nem tudom elhinni - nyögtem fel már sokadjára az autóban, miközben az iskolám felé közeledtünk. 

 - Nyugi Kicsim - simította a tenyerét a combomra Stephan. - Minden csoda három napig tart.

 - De én nem vagyok csoda! - csattantam fel idegesen. Mikor reggel Lorenzo felébresztett, percekig fel sem akartam fogni, hogy mi történt, de mikor már anya is hívott, hogy nézzek fel netre, szembesülnöm kellett az újságok címoldalával.

 - Dehogy nem, az én csodám - emelte fel összefűzött ujjainkat és csókolta meg a kezemet. - Ne aggódj már ennyire - mosolyodott el. - Előbb vagy utóbb úgyis kiderült volna.

 - Tudom - nyafogtam a kedvemhez passzoló hangon. - De én még szerettem volna egy kicsit kiélvezni a nyugalmat magunk körül.

 - Én is - bólintott a sofőröm. - Viszont nézd a jó oldalát - húzta el csibészes mosolyra a száját - most már bármikor, bárhová elvihetlek randizni. Nem kell attól rettegnünk, hogy kiderül a titkunk.

 - Okés, meggyőztél - sóhajtottam fel lelkesedést szimulálva, ami nem lehetett túl meggyőző, mert Stephan érdeklődve kezdte fürkészni az arcomat, miközben leállította az autót a sulim előtt.

 - Szerintem kell még egy kis győzködés - hajolt hozzám vigyorogva és ajkait az enyémek ellen nyomta. Tiltakozni sem maradt időm - nem mintha megtettem volna - máris az ölébe húzott, átemelve a sebességváltó felett és beleültetett az ölébe. Ujjai a rasztáimmal játszottak miközben a nyelve az enyémmel csatázott. Lihegve, csillogó szemekkel szakadtunk el egymástól. 

 - Mennem kell - nyögtem ki az első értelmes mondatot a számon, ami eszembe jutott.

 - Hiányozni fogsz - döntötte a homlokát az enyémnek.

 - Te is.

 - Ma is nálam alszol? - kérdezte reménykedve, de csak megcsóváltam a fejem.

 - Néha otthon is kell lennem. Kezdenek hiányozni a tesóim, meg a szüleim is- simítottam végig az arcán, ahol már végig karistolták az ujjamat az apró borosta szálak, mert reggel a nagy rohanásban nem volt ideje borotválkozni. 

 - Rendben, akkor majd hívlak - biggyesztette le az ajkát szomorúan. - Nem akarlak elengedni, de ha nem teszem meg, akkor szerintem az a dühös szőke - emelte az ablakra az ujját nevetve - képes lesz betörni a kocsimba.

Odakaptam a tekintetemet a mutatott helyre és én is elnevettem magam Lolo morcos arckifejezése láttán.

 - Muszáj mennem - nyitottam ki sóhajtva az ajtót és csúsztam ki az öléből, hogy aztán visszaforduljak és rajta keresztül vegyem ki a táskámat az ülésemről amihez igencsak át kellett hajolnom rajta.

 - Lex - hallottam meg rekedt hangját, mire kíváncsian fordultam felé. - Öhm... - mutatott az ölére, ami vészesen közel volt az arcomhoz. Ijedten ugrottam hátrébb miközben a bőröm színe azonnal a paradicsoméval kezdett vetekedni. 

 - Bocsi - leheltem alig hallhatóan.

 - Semmi baj, szokd a ...

 - Stephan! - állítottam meg a mondandójában, mielőtt jobban zavarba hozott volna. Felkaptam a táskámat és egy gyors csókot nyomva a kívánatos ajkaira, elbúcsúztam tőle. Dudálására csak megforgattam a szemeimet és tovább lépkedtem a barátom felé, de azért örültem, hogy erre a néhány pillanatra sikerült velem elfelejtetnie, hogy ma mi várhat rám.

 - Szia Lolo! - köszöntöttem a szőke srácot kedvesen.

 - Szia Lexy, de jó hogy jössz! Képzeld, Ádi és Damiano az ofőnél vannak.

 - Mi történt? - ugrott görcsbe a gyomrom. Valahogy éreztem, hogy ennek köze van hozzám.

 - Ádám bemosott egyet a köcsögnek - húzta ki magát Lorenzo büszkén.

 - Mi? - emelkedett meg a hangom. 

 - Bonucco nem bírta megállni, hogy ne szóljon be nekünk - vonta meg a vállát a srác.

 - Miattam, ugye? - Lorenzo nem válaszolt, csak lesütötte a szemeit, de ez a mozdulat azonnal elárulta. - A büdös picsába! - csúszott ki egy szép magyar káromkodás a számon. Lolo rám kapta a tekintetét és értetlenül pislogott rám. - Semmi, csak ideges lettem - legyintettem. Nem akartam elhinni, hogy egy idióta cikk miatt a barátaim is célkeresztbe kerülhetnek, pedig ahogy az ábra mutatta, ez történt. 

Időközben becsengettek és mi megszaporáztuk a lépteinket, hogy még a tanár előtt beérjünk az órára és a legnagyobb megkönnyebbülésünkre ez sikerült is. Gyorsan levágtam magam a helyemre és próbáltam nem tudomást venni az engem vizslató tekintetekről. Ahogy óvatosan körülnéztem, feltűnt, hogy Ádi és a padtársam még nincsenek a teremben, de aztán nyílt az ajtó és belépett rajta a hiányzó két fiú és a tanárunk is. Ádi egy megnyugtató mosolyt küldött felém, amitől egy kicsit jobban éreztem magam. Viszont ahogy Damiano leült mellém, a testem megmerevedett a közelségétől, hiszen beugrott, hogy tegnap milyen szinten erőszakos volt velem és ha Stephan nem jön, talán valami olyan történik aminek nem biztos, hogy örültem volna.

 Minden idegszálammal megpróbáltam az órára figyelni, ami egy darabig ment is, egészen addig, míg meg nem éreztem egy kezet a combomon felfelé kúszni. El akartam tolni a kezét magamtól, de erősebbnek bizonyult nálam, így inkább belecsíptem. Hangos szisszenésére az osztályban mindenki felénk fordult.

 - Valami baj van Alexa? - kérdezte a történelem tanárunk szemeit összeszűkítve.

 - Semmi baj, csak véletlenül bevágtam a könyököm - előzött meg a válaszadással Damiano.

 - Nem hiszem, hogy magát kérdeztem volna Bonucco - nézett rá a férfi mérgesen, majd újra rám fordította a figyelmét. Néhány pillanatig mérlegeltem magamban, hogy mivel ártok többet, ha ráhagyom amit mondott, vagy ha nem engedem, hogy továbbra is játszon velem. Végül az utóbbira szavaztam.

 - Signore Costello, szeretnék elülni innen - emeltem fel a fejemet dacosan és a szemem sarkából láttam, hogy a mellettem ülő arcán egy gúnyos mosoly jelenik meg.

 - Rendben van - bólintott a tanárom. - Nézzük csak - járatta körbe a tekintetét az osztályon, majd megállapodott az előttem ülő barátaimon. - Adam legyen szíves helyet cserélni Alexával - mondta a fiúnak, aki egy gonosz mosollyal az arcán állt fel és pakolta össze a táskáját majd mikor én is kész lettem, leültünk az új helyünkre.

 - Bocsi - súgtam oda bűnbánóan Lolonak. - Ha tudom, hogy szétszed titeket, meg sem szólalok.

 - Nyugi - simított végig a karomon a szőkeség. - Teljesen megértjük, hogy miért tetted és nincs semmi gond. Még mindig jobb így, hogy mellém kerültél, mint valamelyik bandatagjához - intett a fejével Damiano felé. Szomorúan bólintottam, majd a továbbiakban már csak az órára figyeltem. 

Ahogy kicsöngettek, szabadulni szerettem volna, de ahogy kiléptem a folyosóra, azonnal tudtam, hogy ez nem volt túl jó ötlet. Mindenki engem bámult ahogy végig sétáltam a büféig és összesúgtak a hátam mögött. Voltak akik lenézően legeltették rajtam a szemüket és voltak olyanok akikről sütött az irigység. Ádi és Lolo, mint két testőr, úgy vonultak végig mögöttem.

 - Ez annyira gáz - temettem a kezeim közé az arcomat az udvaron, ahol elfoglaltuk az egyik padot. - Nem gondoltam volna, hogy ilyen szar lesz. Miért jó az nekik, ha folyton bámulnak? - tettem fel a kérdést a barátaimnak.

 - Mert egy híres emberrel jársz? - bohóckodott Lolo.

 - Ajh már - nyögtem fel. - Ő is csak ember.

 - Persze, csak focista. Ez nekik pont elég ahhoz, hogy irigykedjenek - vonta meg a vállát Ádi. - Amúgy meg ne törődj velük. Pár nap és megszokják.

 - Stephan is ezt mondta - sóhajtottam fel lemondóan. 

 - Apropó - csillantak meg Lorenzo szemei. - Mesélj csak! Mi ez az ottalvós dolog?

 - Semmi - pirultam el zavaromban.

 - Ja, persze és a semmitől nézel úgy ki, mint a stop tábla - röhögtek fel hangosan, mire vállon csaptam őket.

 - Nem történt semmi, csak aludtunk - forgattam meg a szemeimet.

 - Hát persze - szenyózott velem tovább Lolo vigyorogva.

 - De tényleg - bizonygattam, de láttam, hogy nem hisz nekem. - Na jó - vallottam be kelletlenül - ha anya nem csörög rám tegnap, akkor valószínű, hogy eljutottunk volna ahhoz a részhez is - haraptam be az ajkamat.

 - Úh - kerekedtek el a szemei. - És...

 - Mit és? - értetlenkedtem.

 - Milyen a Fáraó meztelenül? - csillogtak a szemei a kíváncsiságtól. - Tényleg annyira jól néz ki, mint a képeken?

 - Lorenzo Cassano! - csattant fel Ádi hangja dühösen és farkas szemet nézett a barátjával.

 - Jaj, édes - bújt hozzá a szőke fiú, hogy kiengesztelje. - Tudod, hogy csak téged szeretlek, de nekem ne mond, hogy téged nem érdekel, hogy milyen egy ilyen félisten teste?

 - Képzeld, engem nem érdekel - húzta el a száját Ádám. - Nekem bőven elég a tiéd, de úgy hallom neked az enyém nem.

 - Hé, ha figyeltél volna, félistent mondtam - nyomott apró csókot durcás barátja ajkaira a szöszi -, mert te nem fél, hanem egy egész vagy, ráadásul az enyém - mélyítette el a csókját és ahogy láttam, ezzel ki is engesztelte Ádit. 

Kuncogva fordultam el tőlük. Szemem végig szaladt az udvaron lévőkön és szinte azonnal megakadt az engem figyelő Bonuccon. A srác ajkát megnyalva, félreérthetetlen csípő mozdulatokkal imitálta, hogy mit szándékozik tenni velem. A félelem a torkomig kúszott és sietve sütöttem le a szemeimet.

 - Jól vagy? - hallottam meg a fiúk kérdését, akik úgy látszik befejezték a rögtönzött mandula műtétet.

 - Persze - kaptam fel a fejemet majd leugrottam a padról és elindultam befelé. - Már csak egy óra és mehetünk haza - nevettem fel erőltetetten, amit ők összeráncolt szemöldökkel figyeltek, de nem kérdeztek semmit csak követtek a terembe. Alig vártam, hogy végre vége legyen a mai napnak és otthon lehessek és elbújhassak a sok figyelő tekintet elől. 

86.fejezet

Lolo

  Reggel mosolyogva indultam le a lépcsőn, jókedvemet csak "szeretett" bátyám konyhában ülő látványa tudta elvenni. Amilyen gyorsan csak tudtam, megcsináltam magamnak a reggeli kávémat, majd az asztalon lévő tálcáról felkaptam egy croissant. Már lépkedtem volna kifelé, mikor Francesco gúnyos hangja utolért.

 - Most már érthető, hogy a kis barátnőd miért nem fogadta el a közeledésemet - függesztette rám a tekintetét. - Az én pénzem nem vetekszik egy focistáéval.

 - Nem tudom miről beszélsz - ráncoltam össze a szemöldökömet.

 - Nem? Pedig azt hittem, hogy képben vagy a kis románcával - lökte elém a reggeli újságot, aminek a főoldalán Lexy és Stephan virítottak félreérthetetlen pózban. Idegesen nyúltam utána és azonnal falni kezdtem a sorokat.

• " Elrabolták a Fáraó szívét?

• A tegnapi nap folyamán egy névtelen olvasónk felhívta a szerkesztőségünket és elmondta,  hogy tudomására jutott, hogy az AC Milan népszerű focistája már régóta rejtegeti legújabb barátnőjét az újságírók elől. El Shaarawy címére kiérkezve több fotóval is alá tudjuk támasztani a hír hitelességét. Megkeresésünkre a csatár szóvivője Manuel El Shaarawy, nem kívánt reagálni, mint mondta: Ez csakis a testvére magánügye.
   A lány kilétéről még sajnos nem sokat tudunk, de amint sikerül kiderítenünk, hogy ki ő,  azonnal tudatni fogjuk az olvasóinkkal. Addig is csak remélni tudjuk, hogy nem egy  újabb hírnévre áhítozó rajongóról van szó. "

 - Bassza meg! - kaptam azonnal a telefonom után. - Ezt nem hiszem el.

 - Na mi van? - vigyorgott rám kárörvendőn a bátyám - csak nem szar van a palacsintába?

 - Kussolj! - mordultam rá, majd meg sem várva, hogy reagáljon a sértésemre, kirohantam az ajtón. Felkaptam a kabátomat, majd a táskámat és szinte feltéptem a bejárati ajtót, ahol beleütköztem az ekkor érkező barátomba.

 - Óh, szia - fogta meg a karomat, nehogy elessek. - Ennyire hiányoztam? - nézett rám pajkos mosollyal az arcán, ami azonnal leolvadt onnan, mikor meglátta, hogy nem vagyok vevő a humorára. - Mi történt?

 - Ez! - nyomtam a kezébe az újságot. - Ez történt.

Ádi gyorsan átfutotta a cikket majd a fényképre nézett.

 - Lexy tudja már? - emelte rám a tekintetét, amiből csak a színtiszta dühöt tudtam kiolvasni.

 - Még nem. Hívtam, de nem vette fel - sóhajtottam.

 - Akkor próbáld meg újra és addig hívd míg nem sikerül szólni neki - túrt a hajába. - Fel kell készülnie erre, mert a suliban szét fogják szedni.

 A torkom összeszorult mikor belegondoltam, hogy Ádinak igaza van. Amitől Lexy rettegett, az most bekövetkezett. Nem is tudom már hanyadszorra hívtam újra és újra a lány telefonszámát, mikor végre felvette.

 - Na hála istennek - mordultam bele üdvözlés kép. - Minek neked telefon, ha nem veszed fel?

 - Nyugi van - mormogta egy álmos hang ami cseppet sem hasonlított a barátnőmére. - Ég a ház?

 - Stephan? - nyögtem ki döbbenten. - Mit? Hogy? - zavarodtam hirtelen össze.

 - Lorenzo, még nagyon korán van a hülyeségeidhez, úgyhogy nyögd ki gyorsan, hogy mit szeretnél, aztán hagy feküdjek vissza - torkolt le amitől bennem azonnal felment a pumpa.

 - Mi az, hogy korán van? Ember nézzél már az órádra! Lexynek mindjárt kezdődik a suli, és bocsáss meg, ha a hülyeségemmel zavarni mertelek, de nem szerettem volna, ha felkészületlenül éri amikor letámadják őt - dühöngtem jogosan. 

 - Miről beszélsz? - tisztult ki a hangja a focistának és szinte magam előtt láttam ahogy felül az ágyon.  - Bassza meg! Kicsim, ébresztő - hallottam a háttérből ahogy megpróbálta felkelteni a lányt. - Mindjárt nyolc - válaszolt egy kérdésre, amit én nem hallhattam. - Oké, oké menj, gyorsan zuhanyozz le aztán elviszlek - jutott el még mindig hozzám a beszélgetésük. - Itt vagyok - szólalt meg hirtelen a fülemben a csatár hangja. - Mit is mondtál?

 - Csak annyit - forgattam meg a szemeimet -, hogy készüljetek fel, hogy minden veletek van tele. Az újságok címlapon hozták le a képeteket - mondtam, miközben Ádival elsétáltunk egy trafik előtt, aminek a kirakatában az összes bulvár és napilap első oldalán a reggel látott kép virított.

 - Hogy az a... - nyögött fel Stephan. - Köszi, hogy szóltál - váltott normális hangnemre. 

 - Nincs mit - csóváltam meg a fejemet, de ő ezt nem láthatta. - Mond meg Lexynek, hogy a kapunál várjuk.

 - Oké. Ciao - köszönt el a srác, majd bontotta a vonalat.

Ádi kérdőn nézett rám.

 - Na? - emelte meg a szemöldökét. - Mit mondott?

 - Köszöni.

 - Ennyi? - hüledezett a barátom.

 - Igen ennyi - csattantam fel mérgesen. - Gondolom, hogy még ő sem fogta fel rendesen, hogy mi történt, mert én keltettem fel őket.

 - Mi? - kerekedtek el Ádi szemei. - Lex és Stephan megint együtt aludtak?

 - Igen - vigyorodtam el végre. - Akkor keltette fel, mikor meglátta, hogy mennyi az idő.

 - Szerinted történt valami köztük? - szólalt meg a barátom néhány szótlanul megtett méter után.

 - Fogalmam sincs - ráztam meg somolyogva a fejemet. - Bár szerintem még "az" biztos nem.

 - Ezt miből gondolod? 

 - Nem tudom - vontam meg a vállamat - csak érzem.

 - És azt érzed, hogy köztünk mikor fog megtörténni? - lépett elém hirtelen és testével a falnak nyomott, miközben ajkai vészesen közeledtek az enyémekhez.

 - De hiszen - nyeltem nagyot - mi már...

 - Ó, nem édesem - nyomott apró csókot a számra. - Az csak előétel volt. Én a főfogásra gondoltam - kacsintott rám, majd mikor megérezte, hogy szavai milyen hatással vannak rám, vigyorogva ellépett tőlem.

 - Te dög - csaptam hátba elvörösödött képpel. - Annyira...annyira...

 - Igen? - nézett rám csintalan szemeivel. - Annyira szexi vagyok? Vagy ellenállhatatlan? 

 - Inkább beképzelt - nevettem fel felszabadultan.

  Amint megérkeztünk az iskolához, már kézzel látható jelei voltak a készülődő viharnak. Szinte minden tanuló kezében ott lengedezett valamelyik újság mai száma. Összebújva olvasták a cikkeket és hitetlenkedve rázták a fejüket.

 - Szegény Lexy - sóhajtott fel Ádi szomorúan. - Vége a nyugodt életének.

 - Az biztos - húztam el én is a számat, majd megforgattam a szemeimet, mikor észrevettem, hogy egy nem kívánatos személy közeledik felénk.

 - Hol hagytátok a kis barátnőtöket? - kérdezte letámadva minket. - Ja, hogy még nem kászálódott ki a focista ágyából? - röhögött fel a brancsával együtt.

 - Szép a monoklid - állt meg előtte Ádám. - Csak nem attól a bizonyos focistától kaptad?

 - Semmi közöd hozzá - vicsorgott Damiano idegesen. - Még megbánja az a kis szuka, hogy ...

 - Ne merészeld fenyegetni - kapta el a barátom az előtte álló grabancát. - Egy ujjal sem nyúlhatsz hozzá, megértetted?

 - Hűha, most megijedtem - nyelt nagyot a srác és a szemeiben egy pillanatra felcsillant a félelem, de aztán erőt vett magán és folytatta -  Na mi van Adam? A meleg barátod már nem elég? Nem szopik rendesen? Kell egy csaj is? Mondjuk igazad van, a raszta lány sokkal csábítóbb és az, hogy ki a barátja csak még inkább azzá teszi - röhögött Ádi képébe, akinek elborult az agya és bemosott egyet az előtte állónak. 

 - Bonucco! Seregi! - csattant fel az osztályfőnökünk hangja. - Az irodámba! Most!

A két fiú dühödt pillantásokat vetve egymásra elindult a férfi után. Idegesen néztem körül, de akik eddig bámultak, azok most gyorsan lehajtották a fejüket és felszívódtak. Egy gyorsan közeledő autó hangjára figyeltem fel és mikor egy hatalmas fékezést követően leparkolt mellettem, már tudtam, hogy Lexy érkezett meg.

85.fejezet

Stephan

  Próbáltam lecsillapítani dühödt remegésemet, de nem ment. Az a kis rohadék úgy felcseszte az agyamat, hogy az adrenalin szintem az egekbe szökött. Indulattól remegő kezekkel markoltam meg a kormányt és dühösen meredtem a semmibe. Fogalmam sem volt róla, hogy hogyan tudtam haza vezetni úgy, hogy a szemeim előtt nem az utat láttam, hanem annak a szemétnek az önelégült pofáját.

 - Stephan - suttogta Lexy a fülembe miközben apró csókokkal hintette be az arcomat, államat - nincs már semmi baj, nyugi - simított végig a kezével a combomon.

 - De van! - csattantam fel mérgesen. - Az a köcsög hozzád ért! Ha nem jövök, ki tudja mit csinált volna veled... 

 - Semmit - hunyta le a szemeit a mellettem ülő. - Nem csinált volna semmit.

 - Biztos vagy te ebben? Mert nekem úgy tűnt, hogy nem egy szimpla bájcsevej miatt szorított magához. Vagy talán élvezted? - fúrtam tekintetemet a megzavarodott zöld szemekbe.

 - Hogy mondhatsz ilyet? - húzódott el tőlem sértődötten.

 - Ne haragudj, de akkor nem értelek - csóváltam meg a fejemet idegesen. 

 - Nem csinált volna semmit, mert megint lekoptattam volna - mondta halkan.

 - Megint? - döbbentem meg. - Lex - fogtam kezeim közé az arcát. - Mióta megy ez? Mióta nem hagy békén ez a fasz?

 Láttam a barátnőm szemén, hogy elszégyenli magát, majd egy nagy levegő után kibökte azt amitől a szívverésem is majdnem megállt. 

 - Már az első nap kipécézett magának.

 - Te szeptember eleje óta tűröd ezt? Miért nem szóltál? - kerekedtek el a szemeim.

 - Mert eddig nem volt ennyire erőszakos. Próbálkozott, de mindig le tudtam szerelni. Ma is csak azért volt ilyen dühös, mert megrúgtam a... - pirult el édesen és én azonnal elolvadtam a látványától. 

 - Te tökön rúgtad? - pislogtam rá hitetlenkedve.

 - Igen, mert megölelt - sütötte le a szemeit.

 - Hűha, kezdhetek tőled félni? - nevettem el magam és a testemet eddig fogva tartó görcs lassan felengedett. 

 - Neked nem kell - mosolyodott el végre ő is, én pedig megbabonázva néztem a felfelé kunkorodó ajkait. Ez a lány úgy vonzott magához, mint valami kibaszott mágnes. Hevesen csaptam le a kívánatos szájára és azonnal áttörtem a védelmi vonalát, hogy leigázzam a bársonyos nyelvét. Az apró nyögés ami felszakadt a mellkasából egyre jobban beindított. Lassan minden napomat hideg zuhannyal kellett indítanom, mert ez a kis boszorkány már az álmaimba is beférkőzött. A ma reggel történtek pedig reményre adtak okot, hogy nemsokára teljesen az enyém lesz. 

 - Azt... hiszem...nagyon meleg van itt - húzódott el tőlem zihálva, én pedig egy önelégült mosolyt villantottam kipirult arcára.

 - Van egy jó ötletem, mivel tudnánk lehűteni téged - simítottam végig az orrommal a nyakát, mire a teste egy árulkodó borzongással válaszolt.

 - Stephan - sóhajtott fel kéjesen. - Abba kéne hagynunk...

 - Miért? Nem tetszik? - kérdeztem miközben kezemmel már a domborulatait fedeztem fel.

 - Mert egy autóban ülünk és különben is, nem így szeretném ha megtörténne - tolt el magától.

Ahogy eljutott a tudatomig, mit mondott, lefagytam. Istenem, hogy én mekkora egy barom vagyok - dőltem hátra az ülésben és mélyeket lélegeztem, hogy lenyugtassam a forrón zubogó véremet. Teljesen elfelejtkeztem róla, hogy ő nem olyan, mint az eddigi barátnőim.

 - Ne haragudj Kicsim - néztem rá félve, mikor végre összeszedtem a bátorságomat. Nagyot dobbant a szívem, mikor meglepetésemre nem egy haragos pillantásba botlottam, hanem egy vágyakozó tekintet pásztázta végig az arcomat.

 - Nincs miért - mosolygott rám kedvesen azzal az őrjítően édes nézésével, amivel mindig elvette az eszemet. - Én is szeretném, de se a hely, se az időpont nem a legmegfelelőbb hozzá.

 - Igazad van - simítottam végig a kezemmel bársonyos arcán. - Néha nem is tudom, melyikünk az idősebb?

 - Naná, hogy te - nevetett fel. - Vén trotty vagy hozzám képest.

 - Csak szeretnéd - húztam el gúnyolódva a számat, majd kiszálltam az autómból és kisegítettem a lányt is.

 - Köszönöm Stephan bácsi - kacsintott rám a szemtelen fruskája, mire a fenekére csaptam.

 - Adok én neked olyan bácsit - vigyorogtam rá jókedvűen, de ő nem várta meg míg beváltom a fenyegetésemet, szaladni kezdett a kapu felé. 

 - Nem bírod az iramot tata? - kacagott fel hangosan.

 - Ezért véged! - vetettem utána magam és néhány perces vidám fogócskázás után újra a karjaimban tarthattam. Szemei csillogtak a boldogságtól, arca kipirult és a szája folytonos mosolyra húzódott. Elmerültem a bámulásában. Nem tudtam ellenállni neki, így megint rátapadtam az ajkaira. Egyik kezemmel a derekát öleltem át és húztam magamhoz minél közelebb, a másikkal a rasztáit fogtam össze és úgy emeltem meg a fejét, hogy még jobban elmélyíthessem a csókunkat. A meghitt pillanatunkat istentelen kattogás zavarta meg. Oldalra kaptam a fejem és dühösen konstatáltam, hogy jónéhány paparazzi állt tőlünk nem messze és buzgón nyomogatták a gépüket. 

 - Bassza meg! - mordultam fel majd kézen fogtam Lexyt és behúztam a lakásba. - Hogy ezeknek mindenhol ott kell lenniük - ráztam meg a fejemet idegesen, mert zavart, hogy elrontották a legszebb pillanatunkat. Ahogy tekintetemet a lányra emeltem, azonnal elkomorodtam. Az eddig vidáman csillogó szemei most ijedten meredtek rám. - Mi a baj? 

 - Ez... - nyelt nagyot - most már tudni fogják - temette kezei közé az arcát és mikor óvatosan végig simítottam a vállán összerezzent. Riadt kismadárként bújt a mellkasomhoz. Karjaimat köré fontam és megpusziltam a feje búbját.

 - Pont itt volt az ideje, hogy mindenki megtudja, hogy nekem van a legszebb barátnőm a világon - emeltem meg az állát, hogy belenézhessek a szemeibe. Azokba a szemekbe, amik most félelmet vetítettek felém, de a mélyén ott volt az az érzelem is, ami miatt a világgal is szembe szálltam volna érte. A szerelem.

84. fejezet

Lexy

   Reggel finom érintésekre keltem.

 - Lexy, kicsim ébresztő - suttogta egy kellemes hang a fülembe miközben apró csókokat hagyott az arcomon. Szemeim kipattantak és először ijedten, majd mikor rájöttem, hogy hol vagyok, megnyugodva pislogtam a fölém tornyosuló csatárra.

 - Jó reggelt - motyogtam még kómásan és arcomat mélyebbre fúrtam a párnámba.

 - Neked is álomszuszék - vigyorgott rám.

 - Ez nem ér. Hogy a fenében csinálod? - motyogtam az orrom alá. 

 - Mit?

 - Azt, hogy te már korán reggel ilyen fitt vagy - nyögtem fel fájdalmasan.

 - Semmi különös nincs benne - tolt beljebb, hogy mellém fekhessen. - Kezd te is a napot futással.

Úgy néztem rá, mint egy bolondra, aki most szabadult a diliházból.

 - Hülyéskedsz? Azt akarod beadni, hogy te már voltál futni?

 - Futni, reggelit venni - sorolta somolyogva - nehogy az én gyönyörűséges barátnőm éhen haljon  - vont egyre közelebb magához. Arcát a nyakamhoz fúrta és mélyeket lélegzett.

 - Stephan - csuklott el a hangom mikor megéreztem forró ajkait és puha nyelvét az érzékeny bőrömön. Kezeim maguktól kúsztak a focista hátára, nyakára, hogy közelebb tudjam vonni magamhoz. A józan eszem már rég cserben hagyott és vakációzni indult nélkülem. Ajkaink rövid időn belül találkoztak és egy őrületes csókcsata vette kezdetét köztünk. Az új érzés, ami elöntötte a testemet olyan bátorságot adott, amit sose hittem volna magamról. Ujjaim önálló életet élve vándoroltak Stephan pólója alá. Kíváncsian simítottam végig ujjbegyeimmel az izmos hasfalát, amit egy hangos nyögéssel honorált. 

 - Mit teszel te velem? - kérdezte a számba suttogva, lehunyt szemekkel majd ő is felbátorodott és miközben ajkával bejárta a nyakam és a vállam vonalát, meleg tenyere egyre feljebb kúszott a pólóm alatt mígnem betakarta az egyik mellemet vele. Az izgató érzéstől felsóhajtottam és megemelve a felső testemet még jobban beletoltam magam a kezébe. Míg ujjai a halmaimon játszottak, ő lejjebb csúszott és a feltűrt anyag vonalán egyre több csókot helyezett el a meztelen bőrömön. Hirtelen újra rátapadt az ajkaimra, így tompítva a már hangos zihálásomat. Ahogy teste szorosan rátapadt az enyémre, megéreztem kemény férfiasságát, amint a combomnak nyomódott. Önkéntelenül nyitottam szét a lábaimat és mikor hozzám ért "ott", egy kéjes nyögés hagyta el a torkomat. Ki tudja meddig mentünk volna el, ha nem szólal meg a fejem mellett a Barcelona induló.

 - Bassza meg! - gördült le rólam Stephan elkeseredett arccal, zihálva, míg én vöröslő fejjel és teljes zavarban szóltam bele a telefonba.

 - Szia anya!

 - Szia kicsim! - hallottam meg vidáman csengő hangját. 

 - Baj van?

 - Nincs, csak gondoltam rád csörgök, nehogy elfelejts suliba menni - nevetett fel.

 - Köszi - húztam el a számat, de közben valahol hálás is voltam neki, hogy még ha nem is tudatosan, de időben leállított. Bár ki tudja, lehet, hogy megérezte. Ilyenek az anyák, nem? - Már fent voltunk - közöltem vele nyugodt hangon. - Sőt, Stephan már futni is volt és reggelit is hozott - nyújtottam ki a nyelvem a barátomra, aki érdeklődve hallgatta a beszélgetésünket.

 - Akkor feleslegesen hívtalak - szomorodott el a hangja jóanyámnak. - Na, nem baj - sóhajtott fel. - Legyetek jók és vigyázzatok magatokra. Puszi - búcsúzott el. 

 - Szia - köszöntem el én is, majd mikor letettem a készüléket félve néztem az engem fürkésző szemekbe. - Anya volt - sütöttem le zavartan a szemeimet.

 - Lex - hallottam meg Stephan rekedt hangját, ahogy szinte kérlelt, hogy nézzek rá, de nem tudtam megtenni, mert a szégyen erősebb volt mindennél bennem. - Kicsim - emelte fel az államat, hogy elvesszek a csokoládé színű kavalkádban. - Ne érezd magad rosszul - simított végig az arcomon. - Fiatalok vagyunk és elragadott minket a hév, mert  egyre nehezebb ellenállnom neked, de ez így van jól - mosolygott rám.

 - Tudom - fordítottam el a fejem. - Csak ez nekem olyan... - kerestem a megfelelő szavakat.

 - Cssh - tette mutatóujját a számra. - Ne agyalj rajta. Akkor fog megtörténni, ha majd készen állsz rá - ült ki az ágy szélére. - Addig pedig marad a hidegzuhany - kacsintott rám majd egy puszit nyomott a számra és magamra hagyott a szobában. 

Az eddig bent tartott levegőmet kiengedtem és hanyatt vágtam magam az ágyon. 

 - Ezt nem hiszem el - nyögtem fel hangosan, kezeimet pedig vöröslő arcomra szorítottam. Ha nem szólal meg az a fránya telefon - vetettem gyűlölködő pillantást szegény készülékre, mintha az bármiről is tehetne. Na igen, mi van, ha nem szólal meg? Akkor már rég elkéstél volna a suliból - szólalt meg somolyogva egy belső hang. - A suli! - kiáltottam fel majd az órára nézve, kapkodva keltem ki az ágyból. Egy gyors zuhany után visszavettem a tegnapi ruháimat és kirohantam a konyhába, ahol Stephan már szintén frissen zuhanyozva, reggelivel várt.

 - Ó - pislogtam a tányérra, amin egy hatalmas, friss, ropogós péksüti terpeszkedett. Nagyot nyeltem a látványra. Nem akartam megbántani a barátomat ezért nem árultam el neki, hogy mostanában nem szoktam reggelizni, mert éppen szigorú fogyókúrára fogtam magam, hogy méltó legyek hozzá és a tükörbe nézve ne lombozódjak le a látványtól. - Köszönöm - ültem le az asztalhoz miközben megfogadtam, hogy két körrel többet futok tesi órán, hogy elégessem a pluszban bevitt kalóriát. 

Szótlanul fogyasztattuk el a reggelinket majd elindultunk hozzánk. Egy gyors ruha csere után felkaptam a táskámat és már száguldottunk is az iskolába. A bejáratnál már ott álltak a barátaim. Ádi és Lorenzo idegesen nézegették a telefonjukat. Gondolom nem tudták, hol a fenében lehetek. 

 - Innen betalálok egyedül is. Köszönöm a bébiszitterkedést - nyomtam a szájára egy puszit Stephannak.

 - Hé - nézett rám türelmetlenül. - Ennyivel nem úszod meg - húzta féloldalas mosolyra a száját és közelebb vont magához. Ajkai finoman tapadtak az enyémre és édes kényeztetésbe kezdett. Teljesen belefeledkeztem az érzésbe, amit nyújtott nekem. - Ezt nem hiszem el! - mordult fel mikor Lolo vigyorgó feje jelent meg az oldalamnál és bekopogott a sötétített ablakon.

 - Nyugi - nevettem el magam és kinyitottam az ajtómat.

 - Sziasztok - csendült fel legjobb barátom hangja. - Bocsi, ha megzavartam valamit, de ha nem sietünk, akkor elfogunk késni.

 - Bassza meg! - ugrottam ki a barátom mellől idegesen.

 - Mikor végzel? - szólt utánam.

 - Fél kettő.

 - Oké, akkor érted jövök - indította el az autót.

 - Nem kell - forgattam meg a szemeimet. - Nem vagyok már kisgyerek - duzzogtam látványosan.

 - Nem nyitok erről vitát - komolyodott el. Morcosan csuktam be az ajtót és megvártam, míg elhajt. Lolo vigyorogva integetett utána majd belém karolt és így mentünk be a suliba.

 - Na szia csajszi! Hogy aludtál? - támadt nekem azonnal a kérdésével.

 - Jól - válaszoltam szűkszavúan.

 - Ennyi? Ne már! Ne mond, hogy nem történt köztetek semmi - tapadt rám kíváncsi szemekkel.

 - Mi van? Honnan tudsz te erről? - döbbentem le.

 - Reggel becsöngettünk hozzátok és anyukád mondta, hogy Stephannal aludtál - adott választ Ádi a kérdésemre.

 - Fene a lepcses száját - morogtam az orrom alatt.

 - Tényleg nem volt semmi? - léptünk be az osztályterembe.

 - Nem, illetve... - haraptam be az szám szélét.

 - Igen? - kerekedtek el a szemei kíváncsian, de nem tudta meg a válaszom, mert egy éles fájdalom hasított belém. Fájdalmasan kiáltottam föl és szikrákat szóró szemekkel néztem az elkövetőre.

 - Mondták már, hogy édes a csókod? - csípett a fenekembe Damiano miközben a lepacsizott a haverjaival.

 - És neked, hogy egy vadbarom vagy? - húztam el gúnyosan a számat.

 - Jaj, Cica ne is tagadd, hogy élvezted.

 - Persze, akárcsak a tehenek a vágóhidat.

 - Imádom a humorod - nevetett fel hangosan.

 - És hogy fogod a barátjáét - nézett rá villámló szemekkel Lolo.

 - Ugyan már! - legyintett magabiztosan a srác. - Hozzám képest csakis egy senki lehet és ezt befogom neked is bizonyítani - kapta el a kezemet Bonucco. - Higgy nekem Cicám, velem sokkal jobban jársz - ölelte át a vállamat, de én undorodva löktem le magamról a kezét.

 - A nyomába se érhetsz - böktem meg a mellkasát -, de ha ő nem volna, akkor sem járnék veled, mert egy felfuvalkodott, beképzelt, öntelt köcsög vagy.

 - Hű, mérgesen még szexibb vagy bébi - rántott magához, de én reflexből felemeltem a térdemet és telibe találtam a férfiasságát. Nyöszörögve görnyedt össze előttem.

 - Ezt még megbánod - szórtak szikrát a szemei.

 - Ne fenyegess Bonucco, mert a végén még megijedek - hagytam ott és végre leültem a helyemre az osztály figyelmének kereszttüzében. - Most mi van? Nem láttatok még rózsaszín rasztákat? - kérdeztem ingerülten, mire mindenki úgy csinált, mintha semmi sem történt volna. 

 - Stephan büszke lesz rád - veregette meg a vállamat Lolo és Ádi is vigyorogva bólintott.

 - Nem kell tudnia róla - sóhajtottam fel.

 - Pedig fog - ráncolta össze a homlokát a szőke barátom. - Nem titkolhatod el előle, ahogy eddig tetted.

 - Oké - emeltem fel lemondóan a kezeimet. - Majd elmesélem neki.

 - Helyes - foglalták el a helyüket ők is.

Megkezdődött végre a tanítás. Damiano egész nap nem szólt hozzám, de végig magamon éreztem vészjósló tekintetét. Tudtam, hogy nem fogja ennyiben hagyni és bosszút fog állni, csak azt nem tudtam, hogy mikor. Az órák csiga lassúsággal teltek pedig alig vártam már, hogy vége legyen a mai napnak. Mikor végre megszólalt az utolsó óra végét jelző csengő, megkönnyebbülten sóhajtottam fel. Gyorsan bedobáltam a táskámba mindent és az ajtóból még visszanéztem Loloékra. 

 - Jöttök?

 - Bocsi Lexy, de az ofő beszélni akar velünk - húzta el a száját Ádi. 

Bólintottam és elindultam a bejárathoz. Alig léptem ki a kapun és tettem meg pár lépést, mikor valaki megragadta a csuklómat és a falnak lökött.

 - Most megvagy Cica - préselte nekem a testét, hogy mozdulni sem tudtam. - Végre utánfutók nélkül. Megmondtam, hogy még elkaplak - nyalta végig a száját perverzül.

 - Vedd le róla a mocskos kezedet! - hallottam meg a szívemnek olyan kedves hangot, támadóm háta mögül. 

 - Húzzál innen, semmi közöd ehhez - válaszolt lekezelően Damiano. - A Cicának és nekem van egy elintézetlen ügyünk.

 - A "cica" - nyomta meg a szót Stephan - történetesen a barátnőm és ha nem akarod, hogy szilánkosra törjem a kezeidet és feldugjam a seggedbe, akkor most azonnal elengeded - dörrent rá mérgesen. 

 A szőke srác erre a monológra már hátra fordult és mikor tudatosult benne, hogy ki áll mögötte, a szemei elkerekedtek a döbbenettől.

 - Te...te vagy Lexy barátja? - makogta rémülten és azonnal elengedett.

Kiszabadulva a fogságából azonnal Stephanhoz siettem és a mellkasához bújtam.

 - Jól vagy? - kérdezte, miközben a szemét le sem vette az előtte állóról. Igenlően bólintottam. - Most pedig jól figyelj, te kis pöcs - köpte oda a szavakat az ijedtnek tűnő srácnak. - Ha mégegyszer meglátom vagy csak meghallom, hogy Lexy közelébe mersz menni, levágom a farkadat és megetetem veled.

Damiano úgy pislogott a focistára, mintha egy álomból ébredt volna.

 - Így már minden világos - húzta el gúnyosan a száját. - Végül is a Fáraó pénze mellett minden eltörpül - röhögött a képembe, de nem sokáig, mert Stephan ökle telibe találta az orrát majd a gyomorszáját. Megállt az összegörnyedt srác felett és a hajánál fogva felemelte a fejét.

 - Úgy látszik mégsem voltam elég világos. Hagyd békén a barátnőmet, mert ennél csak rosszabbul járhatsz - eresztette el, majd kézen fogott és az autóhoz kísért. Szótlanul ültünk be én pedig egy hála csókkal próbáltam megnyugtatni az idegességtől remegő barátomat.

Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kívánok Mindenkinek!

83.fejezet

Lexy

   - Baszottul hiányozni fogtok - töröltem ki a könnyeimet a szememből miközben a barátaimat ölelgettem. Túl gyorsan eljött a búcsúzás ideje. A buszuk már csak rájuk várt. - Csókolom Marcsi néni - köszöntem el a volt osztályfőnökömtől, aki szintén megkönnyezte az elválást. Szomorúan bámultam a lépcsőn felfelé baktató barátaimra és csak az tudott az arcomra egy halvány mosolyt csalni, mikor meghallottam a tesi tanárunk élcelődő mondatát.

 - Nyugi Porcelán, ne törjél össze - simított végig a könnyeitől alig látó Roni hátán kedvesen, aki erre csak megszívta az orrát, felszegte a fejét és villámló szemekkel nézett a férfira.

Elkomorulva öleltem magamhoz Zsoltit, majd Noncsit.

 - Hiányozni fogsz Lex - nézett rám az apró termetű lány. - Nem lesz akivel veszekedjek.

 - Nyugi, Réka szívesen átveszi tőlem ezt a posztot, meg ott lesz neked Vivi is, úgyhogy nem féltelek. Lesz akinek eljátszhatod az agresszív kismalacot - kacsintottam rá, mire a vállamba ütött. - Aú - kaptam a fájó ponthoz. - Látod, erről beszéltem? Ez most be fog zöldülni - néztem szemrehányóan rá, de ő csak megvonta a vállát.

 - Legalább még napok múlva is emlékezni fogsz rám.

 - Hülye vagy - csóváltam meg a fejemet bánatosan. - Titeket nem lehet kitörölni az emlékezetemből, bármennyire is igyekszem - húztam el a számat vigyorogva, majd hagytam, hogy ő is felszálljon a buszra.

 - Addio amico mio! La forza sia con noi! - búcsúzott tőlem stílusosan az egyetlen fiú a brancsból. Megpusziltam az arcát és elengedtem. Kérdőn fordultam a még mindig hadaró Réka felé, akinek láthatólag nagyon nem akaródzott itt hagyni kedvenc párosát. Lolo szemei szintén vörösek voltak a sírástól.  

 - Réka! Indulunk! - kiáltott ki Marcsi néni a buszból mérgesen. - Szeretnék már otthon lenni - morogta. - Túl sok volt ez a pár nap veletek.

 - Megyek már - indult el a jármű felé a lány. - Akkor ne felejtsd el, facebookon beszélünk - kiáltott vissza a fiúnak.

 - Hey! - ordítottam rá. - Nem felejtettél el valamit, vagy inkább valakit? - néztem rá csúnyán.

 - Ne haragudj - pislogott rám bűnbánóan, és gyorsan hozzám szaladt. - Csak tudod, hogy a husik... - ölelt meg szertelenül.

 - Nyugi, tudom, hogy én csak második lehetek mögöttük - nevettem el magam. 

A gyomrom apróra zsugorodott, ahogy figyeltem a busz bezáródó ajtaját. Vad integetésbe kezdtünk. A barátaim a jármű  ablakából, én az utcán állva. Tekintetemmel végig követtem őket, míg az egyik sarkon el nem tűntek a szemem elől és percekig néztem a hűlt helyüket.

 - Kicsim - érintette meg a vállamat Stephan. - Gyere menjünk - kulcsolta össze az ujjainkat és magával húzott az autóhoz. Szótlanul követtem és beszálltam a kocsiba. - Tessék - nyújtott oda nekem egy zsebkendőt.

 - Köszi - eresztettem meg felé egy halvány mosolyt. Megtöröltem a szemeimet, majd kifújtam az orromat.

 - Jobban vagy? 

 - Már most hiányoznak - könnyeztem be újra. - Olyan jó volt ez a pár nap - sóhajtottam fel reszketegen. - Úgy éreztem magam, mintha otthon lennék.

 - Neked most már itt van az otthonod - ölelt magához - és szerintem nemsokára megint találkoztok - kacsintott rám sejtelmesen.

 - Mi van? Miről maradtam le? - kaptam fel meglepetten a fejemet.

 - Semmiről - fordult az ablak felé, hogy elrejtse előlem a somolygását.

 - Stephan - kérleltem szépen, de ő csak megrázta a fejét. 

 - Majd időben megtudod.

 - Hát jó - fontam össze a mellkasom előtt a karjaimat és sértődötten elhúzódtam tőle.

 - Most olyan vagy, mint egy kislány akinek elvették a kedvenc játékát.

 - Mert talán az is vagyok? - öltöttem ki rá a nyelvem, mire hangosan nevetni kezdett.

 - Ne nyújtogasd, mert leharapom - villantotta rám vidáman csillogó barna íriszeit és közelebb hajolt hozzám. Tekintete a szemeim és az ajkam közt ugrált. Szám kiszáradt amit nyelvemmel nedvesítettem be. - Megőrjítesz te kis boszorka - suttogta Stephan, majd mohón utánam kapott. Nyelve azonnal utat tört magának és heves táncba kezdett az enyémmel. Kezemet a nyaka köré fontam és még közelebb húztam magamhoz. Percekre elfelejtetett velem mindent. Zihálva szakadtunk el egymástól, mikor az autó megállt alattunk.

 - Megérkeztünk uram - szólt hátra a sofőr.

 - Köszönöm - nyitotta ki az ajtót a csatár, majd kisegített.

 Megilletődve néztem körül. 

 - Miért ide jöttünk? - kérdeztem halkan és idegességemben megremegtem.

 - Ne aggódj, anyuddal megbeszéltem - csúsztatta a kezét a derekamra. - Ti jóval messzebb laktok, ezért úgy gondoltuk, hogy ha itt alszol, reggel nem kell fáradtan suliba menned - nyomta le a kilincset és terelt be a házba. - Reggel majd elugrunk a cuccaidért.

 - Szóval csak azért alszom itt, mert messzebb lakom, mint te? - néztem áthatóan a focistára, aki zavartan sütötte le a szemeit. - Miért érzem úgy, hogy ennek köze van ahhoz, hogy Damiano zaklat?

 - Talán mert kezdesz kiismerni? - vigyorodott el Stephan. - Na gyere, megmutatom, hol fogsz aludni - húzott maga után az emeletre. Elhűlve néztem körbe a hatalmas házban. Minek vajon egy embernek egy ekkora hodály? - Ez lesz a te szobád - nyitott be az egyik ajtón. - Az enyém mellette van, ha esetleg keresnél - mutatott a másik helységre.

 - Oké, de nem hiszem, hogy szükség lenne rá - vörösödtem el már csak a gondolatától is, hogy itt fog feküdni a közelemben.

 - Pedig annyira szeretném, ha éjszaka félnél és bekopognál hozzám - tolt neki a falnak és ajkait leheletnyi távolságra állította meg tőlem. - A szekrényben találsz váltóruhát - suttogta és egy aprócska csókot nyomott a számra, amit hamar elmélyítettünk. Testünk összefonódva nyomódott a falnak. Az érzések amik bennem kavarogtak szinte szétfeszítették a belsőmet. A pillangóim a legvadabb násztáncukat produkálták a hasamban. A vágy ködként telepedett az agyamra, de abban a pillanatban oszlani kezdett, mikor megéreztem Stephan kezét a ruhám alá kúszni.

 - Ne - szakítottam meg a csókunkat és a fejemet elfordítva levegőért kapkodtam.

 - Bocs - lélegzett ő is mélyeket majd ellépett tőlem. - Egyszerűen nem tudok neked ellenállni - túrt, nagyot sóhajtva a hajába.

 - Jó éjszakát - nyögtem ki még mindig zavarodottan és besiettem a szobába, magára hagyva a csatárt. Ahogy becsuktam az ajtót, homlokomat neki döntöttem a fának. Lehunytam a szemeimet és megpróbáltam lenyugtatni a szívemet, ami most úgy zakatolt, mint egy gőzmozdony. Mikor úgy éreztem, hogy kellőképpen lehiggadtam, körbe néztem a szobában. A közepén egy kényelmesnek tűnő franciaágy állt, vele szemben egy szekrény és mellette egy ajtó, amit mikor kinyitottam, egy pici fürdőszobába jutottam. A focista utasítását követve kivettem egy pólót a szekrényből és belibbentem a zuhanyzóba. Gyorsan levetkőztem és egy rövid tusolás után végre bebújtam az ágyba, ami tényleg olyan kényelmes volt, mint amilyennek látszott. Azt hittem, nehezebb lesz majd elaludnom az idegen helyen, de ahogy lehunytam a szemeimet, máris elnyomott az álom.

Addio amico mio!  =  Viszlát barátnőm!
La forza sia con noi!  =  Az erő legyen veled!