2015. október 8., csütörtök

93.fejezet

 Sziasztok! Amint látjátok végre véget ért Lexy és Stephan nyaralása. :) Jó olvasást!

Stephan

   Gondolataimba merülve cirógattam a karjaimban tartott lány hátát. Elmosolyodtam mikor láttam, hogy libabőrős lett tőle a teste. Imádtam hogy még félálomban is így reagál az érintésemre. Szám sarkára egy elégedett mosoly ült ki. Az enyém. Most már mindenestül az enyém - húzódott széles vigyorra a szám, ahogy eszembe jutottak a pár órával ezelőtt történtek. Kezeimet a fejem alá tettem és a plafont kezdtem vizsgálni.
 - Úgy nézel ki, mint egy jóllakott macska, aki kinyalta a tejfölös köcsögöt - szólalt meg mellettem Lexy, reggeli rekedtes hangján. Somolyogva fordultam felé. Tekintetemmel végig pásztáztam az arcát, a megbánás jelei után kutatva. Hatalmas szemei engem figyeltek, bennük fel nem tett kérdések millióival.
 - Megbántad? - bukott ki belőlem önkéntelenül és idegesen figyeltem a reakcióját.
 - Nem - rázta meg a fejét majd felült és szégyenlősen maga köré tekerte a takaróját. - És te? - kérdezte óvatosan miközben lehajtotta a fejét.
 Elképedve néztem rá, majd én is felültem és kezemmel az álla alá nyúltam, hogy a szemeibe nézhessek, de   lehunyta azokat.
 - Kicsim, nézz rám! - szóltam hozzá lágyan. Megvártam, míg engedelmeskedik a kérésemnek és csak aztán kezdtem bele a mondandómba. - Soha, érted? Soha nem éreztem még senki iránt sem így. Te annyira csodálatos vagy, annyira édes, annyira...
 - Kezdő? - húzta el a száját.
 - Mi? - zavarodtam össze.
 - Tudom, hogy nem ehhez vagy szokva - harapdálta a szája szélét. - Mármint...én még előtted ugye soha...szóval nem tudom, hogy neked is olyan jó volt-e? - dadogta idegesen miközben hátra simította a rózsaszín rasztáit.
Figyeltem a kipirult arcát, a kezeit ahogy az ágynemű szélét gyűrögette és mellkasomat hatalmas melegség árasztotta el.
 - Megmutassam, mennyire jó volt? - döntöttem végig az ágyon és fölé támaszkodtam. Ajkaimat óvatosan az övéhez nyomtam, de nem tudtam ellenállni neki, így hamarosan már heves nyelvcsatát vívtunk egymással. Mikor a hajamba túrt, a maradék józanságom is elszállt. Kezeimmel felfedező útra indultam a testén. Vággyal teli sóhajok és nyögések visszhangoztak a szobában. A levegő felforrósodott körülöttünk. Mi pedig újra belemerültünk az szeretkezés által nyújtott gyönyörbe.

 - Ha így folytatod, előbb-utóbb megölsz - dünnyögtem mikor Lexy felkapta a padlón heverő ingemet és magára vette.
 - Miért? - nézett rám incselkedve, szexisen összekócolt hajjal, csókoktól duzzadt ajakkal. 
 - Hogy miért? - vontam fel a szemöldökömet. - Mert annyira jó vagy, hogy szívem szerint végkimerülésig szerelmeskednék veled - kacsintottam rá, amitől legnagyobb örömömre elpirult.
 - Jaj, fogd be! - förmedt rám majd hozzám vágta az egyik díszpárnát, amit nevetve elkaptam. - Vagy tudod mit? Én ezt nem hallgatom tovább. Elmegyek inkább zuhanyozni - fordult ki a szobából.
 - Ne segítsek megmosni a hátad? - kiáltottam utána és röhögve pillantottam meg a középső ujját az ajtónyílásban. - Ezt úgy veszem, hogy nem kellek - cukkoltam tovább. 
Elégedetten dőltem hátra a párnámra. Kezeimet a fejem alá csúsztattam. Ebben a pillanatban tökéletesen elégedett voltam az életemmel. A gyomrom hangos kordulással adta tudtomra, hogy a "kemény fizikai munka" után jól jönne neki egy kis energia pótlás. Gyorsan kipattantam az ágyból és felkaptam egy boxert magamra. A konyhába érve első utam a hőtűhöz vezetett, amiből azonnal elővarázsoltam pár tojást és egy csomag pármai sonkát. Úgy gondoltam, hogy amíg Lexy zuhanyzik, meglepem valami finomsággal. Bekapcsoltam a youtubot és rákerestem a kedvenc számomra. A konyhát az isteni illatok mellett, fülbemászó dallamok lepték el. Elővettem két tányért és szépen megterítettem. Éppen levettem a serpenyőt a tűzről, mikor megéreztem Lexy illatát a hátam mögött.
 - Na mi az? Ide hozott a hasad? - fordultam felé jó kedvűen, de a szavam is elállt, mikor megláttam az egyik pólómban, ami épphogy eltakarta a fenekét. - Basszus te lány - nyögtem fel. - A sírba viszel.
 - Valami baj van? - vigyorgott rám kihívóan, majd beharapta az ajkát. Látszott rajta, hogy kezd tudatára ébredni, hogy milyen hatást tesz rám.
 - Istenem, egy szexi szörnyet hoztam létre - sóhajtottam fel teátrálisan.
 - Bekaphatod a szörnynek - csapott a vállamra a barátnőm, amit röhögve fogadtam. 
 - Na, csüccs le és egyél - pakoltam tele a tányérokat. Letettem a serpenyőt és én is leültem.
 - Ez finom - nyelte le az első falatot Lexy. - Nem is tudtam, hogy ilyen rejtett képességeid vannak.
 - És még mennyi szuper képességemről nem tudsz - ütöttem le a magas labdát, majd röhögve figyeltem, ahogy a szemeit forgatja.
 - Nem vagy te egy pöttyet nagyképű? - mutatta az ujjain a távolságot.
 - Dehogyis. Én szerény, okos és irtó jóképű vagyok - dőltem hátra jóllakottan a székben.
 - Ja, és kicsit se beképzelt - csóválta meg nevetve a fejét.
Mosolyogva néztem ahogy befejezte az evést, felállt és a tányérjával a mosogatóhoz ment. Kezébe vette a szivacsot és én ezt a pillanatot választottam, hogy mögé lépve átöleljem.
 - Tudtad, hogy irtó jól állnak neked a cuccaim? - simítottam végig a combja külső oldalán.
 - És te tudtad, hogy telhetetlen vagy? - csapott a kezemre kuncogva mikor az már a fenekét cirógatta.
 - Ha rólad van szó, mindig - fúrtam az arcomat a nyakához és mélyen belélegeztem az illatát. - Szeretlek Kicsim - suttogtam a hajába.
 - Én is - fordult meg a karjaimba és vizes kezével magához húzott, hogy ajkait az enyémekre nyomja. Soha nem éreztem még ennél tökéletesebben magam. 

16 megjegyzés:

  1. Szia ez szuper csúcs lexy igazán jó csábító lett
    Puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Demon!
      Köszi. :D Igen, Lexy kezd belejönni a csábításba. XD
      Puszi <3

      Törlés
  2. végre végre végre! <3
    awww :*

    VálaszTörlés
  3. Mikor lesz új rész?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Remélem, hogy csütörtökre tudom hozni a kövit. :)

      Törlés
    2. Nagyon vártam már ezt a részt .Nagyon jó lett .Várm a következőt

      Törlés
  4. Ez a resz :3 hát hűűű imadom. Es alig varom a folytatast ;)

    VálaszTörlés
  5. Aaaaaaawwwwwwwww megölsz te nő tudtad? *-* *-* *-* *-* olyan aranyosaaaakk *-* kiváncsi vagyok vajon Mattia-nak mi lesz rá a reakcioja *-* tuti dráma lesz ^^ remélem hamar lesz folytatás <3 <3 te nő re nincsenek szavak erre *-* istennő vagy imádlak <3
    Puszi és ölelés: fallen angel ^^ ♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. *-* MATTIA REAKCIÓT KÖVETELEK!!!! ;W;

      Törlés
    2. Csssh! Te csak pihend ki a nyaralás fáradalmait! :D

      Törlés
  6. Szia :)
    Mikor lesz új rész? :)
    IMÁDOM EZT A BLOGODAT*-*-*-*-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm szépen! Örülök, hogy tetszik a blog. :)
      Az új rész pedig már fent is van!
      Puszi: Dolores <3

      Törlés