2016. augusztus 21., vasárnap

110. fejezet

Lexy

  Csigalassúsággal teltek a napok, pedig a naptár már január végét mutatta. Szilveszter másnapján Stephan elrepült Rómába, hogy csatlakozzon az új csapatához. Sajnos azóta nem sokat tudtunk beszélni, hiszen a beilleszkedés és a felzárkózás rengeteg energiáját lekötötte. Én ezt felfogtam, de akkor is hiányzott a közelsége. Nem tudtam kihez odabújni és nem volt kivel megbeszélnem a dolgaimat. 

Igen, jól látjátok. Nem volt senki mellettem a családomon és a magyar barátaimon kívül, akik skypon keresztül tartották bennem a lelket. 
Hogy hova lett Lorenzo és Ádi? 

Nos... Ádám még mindig nem heverte ki, hogy Lolo szakított vele. Teljesen befordult és senkit nem engedett magához. A köszönésen kívül nem volt több kommunikáció köztünk.
 Lolo pedig......
Na igen, ő egy másik fájdalmas pont lett az életemben. Először el sem akartam hinni, hogy kibékült Hirotóval, de aztán be kellett látnom, hogy ez az igazság. Én tényleg megpróbáltam beszélni a fejével, de hajthatatlan volt és csak jobban elfordult tőlem, így kénytelen voltam végig nézni ahogy a kedves, aranyos és lelkiismeretes barátomból egy nagyképű bunkó lesz.

(...)
 - Ah, de jó ezt látni - vigyorgott a hátam mögött álló és még mindig rohadt idegesítő Damiano miközben kilépett utánam az iskola kapuján.
 - Nem tudom miről beszélsz - tetettem a hülyét, pedig én is pontosan láttam, hogy Lorenzo megint Hirotóval enyeleg a túloldalon, mintha direkt Ádámot akarnák idegesíteni. 
 - Imádom nézni, ahogy darabjaira hullik a rémálompáros és tudod mi lenne még jobb? - tette fel a kérdést, amit úgy látszik költőinek szánt, mert azon nyomban meg is válaszolta. - Ha te meg a drágalátós focistád is erre a sorsra jutnátok - húzta el gúnyosan a száját. - Alig várom, hogy lássam a kisírt szemeidet és a szomorú arcodat.
 - És az miért lenne jó neked? - értetlenkedtem.
 - Mert akkor jönnék én és megvigasztalnálak - nyalta meg sokat mondóan a száját. - Hidd el, nagyon jól tudok vigasztalni - suttogta immár a fülembe, amitől kirázott a hideg is. 
 - Menj a fenébe! - taszítottam el magamtól majd sietve haza indultam, de még a sarkon is hallottam a fiú kárörvendő röhögését. 
Alig léptem be az ajtón, megrezzent a telefon a zsebemben. Kérdő tekintettel húztam elő, hiszen senki nem szokott keresni ilyenkor, épp ezért hatalmas mosoly kúszott az arcomra mikor megláttam a hívó nevét. 
 - Ciao - szorult össze a torkom a boldogságtól.
 - Ciao Szerelmem! - válaszolt egy fáradt, de jókedvű hang a másik oldalról. - Mi jót csinálsz?
 - Perpillanat? Beszélgetek a világ legjobb pasijával - kuncogtam fel.
 - Akkor sajnálom, hogy megzavartalak - jött kapásból a válasz, de tudtam, hogy csak bohóckodik. - Hiányzol - súgta néhány pillanatnyi néma csönd után. 
 - Te is nekem - sóhajtottam fel. - El sem tudod képzelni, hogy mennyire.
 - Gondolom. De nekem ne mond, hogy szöszi barátoddal nem ütitek el nevetve az időt? -  mondta, mit sem sejtve a mostanában kialakult helyzetről. 
 - Az más - adtam kitérő választ. 
 - De tényleg, mit csinálsz most? - kíváncsiskodott, mire megkönnyebbülten hunytam le a szemeimet. Tudtam, ha újból rákérdezett volna Lolora, nem bírtam volna tovább és kiöntöm neki a szívem, de pont ezt nem akartam, hiszen volt neki is éppen elég baja az új csapatánál. 
 - Ebben a pillanatban értem haza a suliból - válaszoltam az igazsághoz hűen. - Beértem a szobámba és végre letettem a cuccom - meséltem, miközben szabad kezemmel a vállamat masszíroztam ahol elnyomta a táska pántja.
 - De szeretnék most ott lenni veled - nyögött fel fájdalmasan. 
 - Mikor tudsz hazajönni? - kívánkozott ki belőlem a kérdés.
- Még nem tudom. Megpróbálok minél hamarabb, de itt nem úgy mennek a dolgok, mint a Milánnál. Ha be akarok kerülni a kezdőcsapatba, akkor egyetlen edzést sem hagyhatok ki - magyarázta szomorúan.
 - Értem - sóhajtottam fel lemondóan miközben elfeküdtem az ágyamon. - Mindegy, jössz amikor tudsz - erőltettem boldogságot a hangomba, de nem hiszem, hogy bevette. 
 - Most mennem kell - nyögött fel hirtelen és ezzel egy időben egy férfi hangot hallottam meg a háttérben. - Azonnal kapitány! - válaszolt a számomra idegen embernek készségesen. 
Éreztem ahogy összeszorult a szívem és a torkomat sírás fojtogatta. Magamban folyamatosan mantráztam, hogy nem fakadok sírva, nem fakadok sírva, de mégis mikor fülembe kúszott a búcsúzása, az első könnycseppek végig szánkáztak az arcomon.
 - Viszlát Szerelmem! Ahogy tudlak, megint hívlak - ígérte.
Mondani akartam neki valami szépet, valami bölcset amitől jobban érzi magát, de nem sikerült. Épp csak egy halovány Ciao - ra futottam az erőmből. 
Amint kinyomtam a hívást, végig borultam az ágyamon és hangos zokogásba kezdtem. Nem tudom, meddig bőgtem, de az utóbbi hetek összes csalódása, frusztrációja egyszerre csapott le rám, így mikor felálltam, hogy a fürdőszobámba menjek rendbe tenni magam, szabályosan megijedtem a tükörképemtől. A hajam csapzottan omlott a vállamra, a szemeim vörösen, duzzadtan hirdették, hogy a gazdájuk nem viseli jól az élet megpróbáltatásait. Nagyot sóhajtva folyattam hideg vizet a kezembe és gyorsan megmostam az arcom. Visszabotorkáltam a szobámba, de nem találtam a helyemet. Úgy éreztem, hogy összenyomnak a falak ezért muszáj volt eljönnöm otthonról. A lábaim maguktól indultak el a jól ismert hely felé, amit lassan egy hónapja kerültem. Mikor megérkeztem a célomhoz, hunyorogva emeltem fel a fejemet, hogy el tudjam olvasni a homlokzatot ékesítő betűket: SAN SIRO...

4 megjegyzés:

  1. Áááááááááaaaaaaaaaaaaaáááá!!!!! *levegő* Azt éppen nem kapok 😂 Fuuuuuuh... Azthiszem kikészültem xD Most hirtelen minden a nyakába borult és kelleni fog valaki VALAKIII *sokatmondón húzogatja a szemöldökét, miközben vigyorog mint a tejbetök* Alig várom a kövit! *^* Nem bírom ki a jövőhétig! :C LOLAAAAAAAA *Szenved* Kell a Mattiám ;-;

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
      Menj vissza aludni Lexy! Fáradt vagy! :DDDD

      Törlés
  2. Kedves Dolores!
    Imadtam minz mindig!

    Lolo azt a megromlott sajtos szenvics mindenségét!
    Jobb igy ostorozni magad?
    Hogy sajat magafdal tolsz ki...
    Jobb sorsod van Hiritoval...hat nem hiszem...
    Csak belementel ebbe a kapcsolatnak nem nevezheto lelekrombolo katyuba..hogy kiold az erzeseidet Adi irant...de nem nen ez tortenik...
    Hmegis mi? Elmobdom en: az embersegedet is kioleted magadbol....
    Elveszited\vesztettred sajat magad..
    Elhiszem en hogy veszettul faj..minden amblokk...
    De az nagyobb dolog lenne ha megmutatnad hogy igen boldogulsz egyedul...
    Meg konyorgom..Lexyt othagyni?
    Ember Ő mindig mwkletted volz egyutt megoldottatok dolgokat
    Es Ő ott lenne Velrd...nem lrnnel egyedul..de nem On magad naradhatnal...tudom pont ezt nen akarod de enbek csak rossz vege kesz ..
    Szed ossze magad es irany Lexy

    Adi pumpald helyre magad ne nyalogasd a sebeidet...egy jo nagy fenekbw billentest erdemelsz...
    Szedd rendbe magad es nensdmeg Lolot Hirototol es sajat magatol...

    Lexy kitartas...eros vagy birnifogod...
    Belerazodst majd
    De ne tarts magadba mindent en ertem h mierr nem mondtal faraonak semmit de valakivwl muszaj beszrlnrd na es ha ez aszemely Mattia akkor Ő...
    Csak keszulj fel arra hogy ez megint nem lesz konnyz menet...
    Foleg erzelmileg...

    Koszonom szépen, hogy ezt a reszt is olvashattam!
    Imadtam!

    Szep hetet!

    Szia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Tina!

      Ne haragudj, hogy csak most válaszolok, de ennyi kellett ahhoz, hogy magamhoz térjek a hozzászólásodtól. :DDDDDDDDD
      Nagyon rég nem nevettem ennyit és ezt köszönöm.
      Hálás vagyok minden egyes szóért, de ez egy komplett regény. :DDDD Nem is tudom, hogy mit mondjak, írjak erre.
      Imádom ahogy kifejted mit kellene tennie Lorenzonak, Ádinak és Lexynek. Utóbbi azt üzeni, hogy imád és megpróbál erős lenni, de a csábítás túl nagy. :) ;)

      Még egyszer nagyon köszönöm, hogy írtál és újfent feldobtad a napomat. :DDD

      További szép hetet neked is!

      Millió puszi és hatalmas ölelés: Dolores <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3

      Törlés