7. fejezet

Lexy

   Fejemet jobbra-balra forgatva sétáltam a San Siro folyosóin. A vitrinekben lévő trófeák feliratait olvasgattam, miközben anyát kerestem.

 - Most mi a fenét csináljak, megmondanád? - hallottam meg egy hangot az egyik mellékfolyosóról. - Arról volt szó, hogy délután jössz értük. Mindjárt kezdődik az edzés. Hova tegyem őket addig?... Miii?... Már megint én oldjam meg? Ne, nehogy letedd! - kiabálta a telefonba a férfi, akit nem láttam még, csak hallottam.

 - Basszd meg! - csapkodta a falat a hangokból ítélve. Elértem a fordulóhoz és kíváncsian néztem meg, hogy ki lehet a dühöngő férfi. Meglepetésemre Kakát láttam, amint egy fotelben ült, fejét a kezei közé hajtva.

 Annyira szerencsétlennek látszott, hogy önkéntelenül is megszólítottam.

 - Ciao! - köszöntem halkan. Idegesen kapta rám a tekintetét. Szerintem nem volt hozzászokva, hogy ilyen kiszolgáltatottnak lássák.

 - Ciao! - válaszolt elgyötört hangon. Úgy látszik nem akart bunkó lenni.

 - Ne haragudj, de nem lehetett nem hallani, hogy valami baj van. Tudok segíteni esetleg? - tört elő belőlem az irgalmas szamaritánus.

 - Köszi, de nem hiszem - csóválta meg a fejét.

 Nem erőltettem tovább a dolgot, inkább utamra indultam. Alig tettem meg két lépést, mikor utánam szólt.

 - Vagy talán mégis - szólt bizonytalanul a hangja.

 Visszafordultam és kérdőn néztem a focistára.

 - Caroline, a feleségem - magyarázta -, nem ér vissza időben. A gyerekek pedig itt vannak velem - bökött a fejével az öltözőjük felé. - Nekem edzésre kellene mennem és nincs akire rábízhatnám őket.

 Egyből világos lett a telefonbeszélgetés és a férfi idegességének oka is.

 - Szívesen vigyázok rájuk, ha gondolod - ajánlottam fel, magam sem tudom, hogy miért.

 - Megtennéd? - nézett rám hálás szemekkel. - Egy életre leköteleznél.

 - Kösz, de a rabszolgatartást büntetik, így nem tartok rád igényt - vigyorodtam el és láttam, hogy neki is jobb kedve lett.

 - Gyere, bemutatom őket - fogta meg a kezem és vezetett be a Milán focistái közé. Egyetlen pillantást vetettem az öltözőben tartózkodókra, majd inkább a padlóra szegeztem a tekintetemet. Tudtam, hogy mindenki engem néz, ezért elpirultam, de egy halk "Ciao"-t azért elmotyogtam, mégse mondják, hogy még köszönni sem tudok.

 - Itt is vagyunk - állt meg előttem a brazil egy öt éves forma kisfiúval és egy nála kisebb lánykával. - Ő itt Luca, ő pedig Isabella hercegnő - mosolygott rájuk, és látszott, hogy imádja őket. - Ő itt... Bocs, de még a nevedet sem tudom, csak azt, hogy már többször láttalak itt - nézett rám bocsánat kérőn.

 - Alexa Silver, de a barátaimnak csak Lexy.

 - Olyan hajad van, mint Draculaurának - szólalt meg angyali hangján a kislány.

 - Köszönöm, mindig szerettem volna egy MonsterHigh babát, bár az én kedvencem Operetta - súgtam oda neki.

 - Ó - nézett rám huncutul. - Leszünk barátok? - kérdezte csillogó szemekkel.

 - Szeretnéd? - mosolyogtam rá.

  Heves bólogatásba kezdett, majd átkéretszkedett hozzám. Megszokott módon ültettem a csípőmre. Kettőből egy, pipáltam ki magamban. Ránéztem a kisfiúra, aki az öcsémmel egy idős lehetett, így vagy Verdák, vagy Pókember, vagy a foci jöhetett szóba, mint közös pont.

 - Cristiano Ronaldo vagy Messi? - kérdezte hirtelen a kissrác. Akkor tehát foci.

 - Egyértelmű, hogy Neymar - vigyorogtam rá.

 - Jó válasz - emelte pacsira a kezét és én belecsaptam. Kaká elhűlve nézett ránk.

 - Te aztán értesz a nyelvükön - szólalt meg elismerően.

 - Két öcsém van. Volt kin gyakorolnom - vontam meg a vállam. - Maradjunk itt, vagy elvihetem őket valahova?

 - Ööö... nem tudom. Neked hogy lenne jobb? - nézett rám tanácstalanul.

 - Ha szeretnéd, maradunk, hogy tudd, jó helyen vannak, de szerintem hamar elunnák magukat itt. Viszont van a közelben egy park, ami elég nyugis. Hinta, mászóka és egy-két játék is van rajta. Ott kitombolhatnák magukat - néztem rá kérdőn, hogy mit dönt. Elgondolkodva nézett, szerintem azon tűnődve, hogy megbízhat-e bennem, majd felsóhajtott.

 - Nézzétek meg a parkot, de kérlek nagyon vigyázz rájuk!

 - Nem lesz gond - mosolyogtam rá bátorítón, majd az ajtó felé sétáltam a derekamon Isabellával, míg a kezemet Luca fogta. - Köszönjetek el aputól, mert neki most dolga lesz. - A két gyerek hangosan köszönt és integetett Kakának. Kiléptünk az ajtón és a hátsó kijárat felé indultunk.