2014. január 26., vasárnap

8. fejezet

Lexy

 - Mit fogunk csinálni? - néztek rám kérdőn a gyerekek.
 - Majd meglátjátok - somolyogtam rájuk. - Először is megnézzük az anyukámat és ha nem gond, akkor az egyik testvérem is velünk jön.
 - Neked is van testvéred? - csacsogott a kislány.
 - Van két öcsém és egy nővérem.
 - Hú, az nagyon sok - kerekedtek el a szemei. - Mi az a nővér?
 - Olyan lánytestvér, aki idősebb nálad.
 - Nekem csak bátyám van - mutatott Lucara, amin mosolyogni kezdtem. Beléptünk a személyzeti helységbe, ahol azonnal megláttam anyut és Medoxot.
 - Sziasztok - köszöntem nekik magyarul, mire a két Leite gyerek furcsán nézett rám.
 - Mit mondtál? - érdeklődött Luca.
 - Köszöntem az anyukámnak és a tesómnak - mutattam a bent lévők felé.
 - De hogy? Nem értettem - biggyesztette le a száját.
 - Magyarul, mert én Magyarországról jöttem.
 - Akkor miért tudsz olaszul? - kíváncsiskodott tovább.
 - Mert az iskolában megtanították - magyaráztam türelmesen.
  Úgy látszik, ez egy kicsit elgondolkodtatta, mert csendben maradt.
 - Szia, Hugi - ölelt át az öcsém és hatalmas szemeket meresztett az idegen gyerekekre.
 - Szia, Kicsim - mondta anya és érdeklődve kapkodta a szemét köztem és a kicsik közt.
 - Kaká gyerekei - váltottam nyelvet, hogy a felügyeletem alatt állók is megértsék a mondataimat. - Ő itt Luca, ő pedig Isabella. Ez a néni az anyukám, Bianca és ez a kisfiú az öcsém, Medox - mutattam be őket egymásnak.
 - Néni a jó édes... - morogta anyukám magyarul, de még mindig kérdőn nézett rám.
 - Kaká megkért, hogy vigyázzak rájuk, amíg edzés van - vázoltam gyorsan a helyzetet és csak reménykedni tudtam benne, hogy nem most áll neki kérdezősködni. Vette a lapot, de a szemei azt sugározták felém, hogy ezt otthon mindenképp el kell mesélnem.
 - Elvinném a kicsit is a parkba, ha nem gond - nyögtem ki azt, amiért jöttem.
 - Vidd csak, mert itt úgyis csak láb alatt van. Kétszer borította fel a vödröt és összetört egy poharat - sóhajtott anya. - Én csak megköszönöm.
 - Akkor gyere Bébi - vigyorogtam a tesómra és láttam, ahogy felmérik egymást Lucaval.
  A hátizsákomba raktam vizet és pár darab szendvicset. Nem árt az előrelátás. Kézen fogtam a gyerekeket és elindultunk a célom felé. Néhány perc gyaloglás után, megérkeztünk a kedvenc helyemre.
 - De jó! - tapsikolt Isabella elragadtatottan. - Van hinta!
  Lekéretszkedett az ölemből és birtokba vette az egyiket.
 - Lexy, meglöksz? - kiabálta vidáman.
 - Mindjárt - mondtam neki, majd a fiúkra néztem, akik még mindig csak méregették egymást. Mit is kéne nekik kitalálnom? - néztem körül gyorsan és a szám széle felfelé kunkorodott, mikor megláttam a homokozót. - Nincs kedvetek várat építeni? - mutattam a felfedezésemre. Szégyenlősen egymásra néztek, majd bólintottak.
 - Építsetek egy nagy várat és ha árkot is csináltok köré, akkor megtöltjük vízzel - ajánlottam fel, és ez hatott.
  Elfutottak és lelkesen vetették bele magukat az ásásba és az építésbe. Isabella mögé léptem és lökni kezdtem. Kacagva repült a levegőben. Egyszerűen nem unta meg a hintázást, így nem volt nehéz dolgom vele. Csak a fiúkra kellett figyelnem, akik úgy látszik legyőzve a nyelvi akadályokat, teljes összhangban működtek együtt, egy hatalmas vár építésében. Nem tudom, hogy meddig voltunk el, de a mobilom hangjára lettem figyelmes. Ismeretlen szám hívott, de felvettem.
 - Ciao, Lexy. Kaká vagyok. Anyukád adta meg a számod - magyarázkodott aranyosan. - Hamarabb lett vége az edzésnek...
 - Értem - vágtam közbe, hogy megkíméljem egy hosszabb monológtól. - 10 perc és ott vagyunk - nyomtam ki a telóm.
 - Fiúk - szóltam a nyakig homokos, saras srácoknak -, mennünk kell.
 - Ne már - nyafogott Luca. - Olyan jó volt. Nézd mekkora várat építettünk - mutatta büszkén.
 - Igen, és azt ígérted, hogy kapunk vizet, ha csinálunk árkot. Az is kész - mutatott a vár körül körbefutó gödörre az öcsém.
 - Oké, de aztán indulunk - adtam be a derekam, mire heves bólogatás volt a válasz.
 - Én is megnézhetem? - jelent meg mellettem Isabella, aki végre kiszállt a hintából. Azt hittem, hogy azzal együtt kell majd hazavinnem.
 - Persze, gyere. Te öntheted a vizet - adtam a kezébe az üveget. Boldogan csinálta amit mondtam. A két fiú büszkeségtől dagadó mellel nézte a remekművét. Előkaptam a mobilom és lefényképeztem őket az építménnyel.
 - Megmutatjuk apának - néztem rájuk, mire elvigyorodtak.
  Elindultunk vissza a stadionba. Isabella már az út felénél elaludt a vállamon. A fiúk egymással sustorogva mentek előttünk. Már messziről láttam, hogy a brazil a bejáratnál áll és onnan nézi, mikor érkezünk. Szemei felcsillantak, amikor meglátott minket. Nagy lépésekkel jött oda hozzánk és elvette tőlem az alvó kislányt.
 - Nem volt semmi gond? - vizslatta végig a gyerekeket, úgy, ahogy minden szülő teszi, aki meg akar bizonyosodni róla, hogy épségben kapta vissza a szemefényeit.
 - Azon kívül, hogy Lucat megtámadta egy kutya, Isabellat el akarta rabolni egy símaszkos ember? - ecsteltem és nem bírtam megállni nevetés nélkül, mikor megláttam a csatár eltorzult arcát. - Persze, hogy nem volt gond, csak ugrattalak - nyugtattam meg.
 - Ez nem volt szép - durcáskodott felnőtt férfi létére.
 - Lehet - vontam meg a vállam - , de látni kellett volna az arcod - vigyorogtam, mire végre ő is elnevette magát. - Tényleg semmi baj nem volt - váltottam komolyra. - Isabella hintázott, a fiúk várat építettek. Bocs a koszos ruháért - néztem bűntudatosan Luca összesarazott cuccaira.
 - Mutasd meg apának a képet - kapaszkodott bele a karomba a kisfiú. Elővettem a telefonom és a zárat feloldva, megkerestem a fotót.
 - Azt a mindenit - nézett kedvesen a fiúkra. - Ezt tényleg egyedül csináltátok?
  A két srác boldogan bólogatott. Mégiscsak egy felnőtt ismerte el, hogy milyen ügyesek voltak. Megszólalt Kaká telefonja. A zsebébe nyúlt és felvette, miközben a másik kezében a kislány aludt.
 - Ciao, mi amore - szólt bele, gondolom a feleségének. - Jó, már megyünk is - nyomta ki a készüléket. - Mégegyszer köszönök mindent - nézett rám hálásan. - Mennyivel tartozom?
  Elhülve néztem a brazilra, akinek leeshetett, hogy most belegázolt a lelkembe.
 - Nem azért tettem - fordultam meg és az öcsémet kézenfogva, le akartam lépni.
 - Lexy - állított meg Luca hangja. - Mikor vigyázol ránk megint?
  Ránéztem az apjára, akinek a szeméből csak úgy sütött a megbánás, majd a kisfiúra, aki reménykedve várta a válaszom.
 - Majd ha apának megint dolga lesz - válaszoltam diplomatikusan és nem tudtam nem észrevenni a Kaká arcára kiülő megkönnyebbülést.
 - Ciao, Luca - köszöntem el a kissráctól, aki átölelte a lábam.
 - Ciao, Lexy - nézett rám tündöklő szemekkel. - Ha nagy leszek, feleségül veszlek - jelentette ki.
  Döbbenten néztem rá, majd a hangosan röhögő apjára. Luca odaszaladt Kakához és a szabad kezét megfogva, mosolyogva integetett nekem. Visszaintegettem, aztán Medoxot a helyes irányba terelve, kerestük meg anyát.
 - Ez teljesen hülye - jelentette ki az öcsém, pár perc múlva. - Méghogy ő vesz el feleségül, mikor úgyis én leszek a férjed - morogta.
  Annyira nevettem, hogy tőlem zengett a folyosó. Lehajoltam a kis törpémhez és egy cuppanós puszit nyomtam az arcára.
 - Imádlak - néztem rá. - Gyere, énekeljünk - húztam magam után és belekezdtem a Frozen betétdalába, amit Medox is díjjazott.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése