13. fejezet

Lexy

 - Még kettőt ebből a sorozatból, aztán mehettek kapura rúgni - adtam ki a feladatot a kicsiknek, akik készségesen teljesítették. Amint kész voltak a kötelező edzéssel, már meg is rohamozták a kaput.

 - Víctor Valdés vagyok - jelentette ki Medox, ami nem okozott meglepetést, tudván, hogy ő a kedvenc kapusa.

 - Én a szokásos - flegmult be Dárius és ebből tudtuk, hogy megint CR7-et játszik.

 - Miért pont Valdés? - hallottam meg egy hangot a hátam mögül. Megfordultam és a Milán egyik hátvédje nézett rám érdeklődve.

 - Mert ő az öcsém kedvenc kapusa, ráadásul Barca szurkoló is.

 - Aha, és a másik tesód?

 - Ő Realos - húztam el a szám.

 - Az kemény - nevetett fel De Sciglio. - Megnéznék veletek egy El Classicót.

 - Hidd el, hogy nem akarod te azt látni - mosolyodtam el.

 - Na, miért?

 - Megosztott a családom. Anya és Dárius a Realnak szurkol, míg Medox és én a Barcelonának.

 - És apukád?

 - Nem szereti a focit - vontam meg a vállam, de nem akartam elmagyarázni, hogy az ő utálata inkább azoknak a focistáknak szól, akiket anya stíről folyamatosan. - Ő a boxért van oda, amit az öcséim nevéből is ki lehet következtetni. Dárius, mint Michalczewski és a kicsi pedig Junior, Roy Jones Junior után.

 - Ahhoz képest úgy látom, hogy a fociért jobban odavannak, mint a boxért - nézett a két fiú felé, akik nem törődve velünk, rugdosták a labdát egymásnak.

 - Dárius négy évig aikidozott, de aztán abbahagyta a foci miatt, pedig már volt egy csomó érme - meséltem el olyan dolgokat a srácnak, amiket nem is akartam, de egyszerűen annyira normálisnak tűnt és jó volt vele dumálni.

 - A Milánt nem szeretitek? - kérdezte vigyorogva, és láttam rajta, hogy valóban érdekli.

 - Dehogynem - mosolyogtam és a karkötőimre mutattam, amik vastagon takarták az alkarom. - Látod? Forza Milan - böktem az egyikre.

 - Ja, meg Visca Barca. És ez? - nézett az egyik olasz színűre, de gyorsan elkaptam a kezem és csak remélni mertem, hogy nem tudta elolvasni a rajta szereplő nevet. Úgy látszik, hogy azt nem, de egy másikat igen.

 - Neymar? - húzta el a száját. - Tetszik a kis brazil?

 - Nem rossz pasi - vontam meg a vállam és megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, hogy a csapattársa nevét nem vette észre.

 - Vagy úgy?! - vigyorgott. - Csak a pasik miatt nézed a focit, mi?

 - Nem mondom, hogy ez nem játszik közre, de ha hiszed, ha nem, maga a játék is tetszik. Sőt, képzeld, lány létemre még azt is tudom, hogy mi az a les - néztem rá kihívóan.

 - Oké, csak vicceltem. Ahogy edzed a tesóidat azért látszik, hogy valamennyit konyítasz hozzá - dicsért meg, ami jól esett.

 - Mindent megpróbálok, hogy segítsek nekik, mert focisták akarnak lenni, de sajnos a szüleimnek nem telik arra, hogy edzésre járathassák őket, így maradok én - komolyodtam el.

 - Az gáz - nézett a tesóimra -, mert ahogy én látom, elég tehetségesek. Az ízlésükön van még mit javítani - nézett rám -, de az is megoldható.

 - Hé, ne cikizd az ízlésüket - háborodtam fel. - A spanyol foci a legjobb és a legszebb a világon.

 - Ezt most komolyan egy vérbeli olasszal akarod megvitatni? - húzta fel a szemöldökét.

 - Félsz, hogy igazam van? - vágtam csípőre a kezem és egyre jobban élveztem a köztünk kialakult szócsatát.

 - Sose - vigyorgott rám huncutul.

 - Lexy, most te rúgjál nekem, mert Dárius már olyan uncsi - nyafogott az öcsém.

 - Bocs, de hív a kötelesség - néztem a hátvédre, akinek nem akaródzott elmenni, sőt.

 - Én is beszállhatok? - kérdezte.

 - Csak akkor, ha valamelyik spanyol vagy angol csapatból választasz magadnak focistát - húztam az agyát és az arcára kiülő méla undortól elkapott a nevetés.

 - Nem, lehetne olasz? - könyörgött, de én csak nemlegesen csóváltam a fejem. - Oké, akkor én leszek Messi.

  Megütközve néztem rá és ő is észre vette, hogy ez a választás nem nyerte el a tetszésemet.

 - Most mi van? Barcelonás és jó játékos.

 - De ő egy beképzelt argentin törpe - fakadtam ki.

 - Tehát mégsem olyan jó a spanyol foci? - szenyózott.

 - A focival nincs semmi baj, csak egy két játékossal. A legegyszerűbb, ha elmondom, ki nem lehetsz - néztem rá és sorolni kezdtem. - Messi és Diego Costa kizárva, de Illaramendi és Godin se a kedvenc.

 - Ó - döbbent meg, - Nagyon konkrét elképzeléseitek vannak.

 - Tudod, mi nem csak a játékost, hanem magát az embert is nézzük.

 - Akkor ha Neymar leszek, rúghatok? - mosolygott rám.

 - Persze, csak ne felejtsd el, hogy egy ötéves áll a kapuba - figyelmeztettem.

 - Okés - lépett a labda mögé és amilyen óvatosan csak tudta, megrúgta azt. Medox elvetődött és simán kivédte. Kérdőn néztem a focistára.

 - Nem direkt rúgtam így - mentegetőzött. - Jó az öcséd - pacsizott le a kicsivel, mikor a labdáért ment. Büszkeség öntötte el a szívem, mert azért mégiscsak egy híres focista dicsérte meg a tesóm.

 - Most te jössz - nyújtotta át a labdát vigyorogva. - Ki leszel?

 - Marcelo - mondtam pillanatnyi gondolkodás után és letettem a labdát a 11-es pontra. Rárúgtam, de a kicsi ezt is védte.

 - Kettőből kettő - nézett ránk Dárius, majd ő nyúlt a labdáért. - Most Roni jön - mondta mire én csak megforgattam a szemeimet. A védő jókat röhögött rajtunk. Dárius beállt a videókon látott terpeszbe és leutánzott mozdulatok után, rárúgta a labdát. Gól. Elképedve néztem rá. Önelégült fejéről sütött a beképzeltség.

 - Ott a gól - mondta és én már a hangsúlyától majdnem neki ugrottam.

 - Nem semmi a kiscsávó - röhögött fel De Sciglio.

 - Ne is mond - legyintettem - és még a gólörömöt be se mutatta.

 - Ó, tehát teljes CR7 klón akar lenni?

 - Az, basszus. Ronaldo az atyaúristen neki. Nem is tudom, hogy mivel lehetne leszoktatni róla - sóhajtottam fel.

 - Majd kinövi - nevetett a focista -, legalábbis reménykedjünk, mert ez nagyon durva - súgta oda, mire felnevettem.

  Megcsörrent a telefonom és én kapkodva nyúltam utána, hogy minél hamarabb elhallgattassam a Barca indulót.

 - Szia, anya! - szóltam bele, mikor megláttam a kijelzőn, hogy ki keres. - Jó, már megyünk is - nyomtam ki a készüléket.

 - Fiúk, indulás! - kiáltottam az öcséimnek, majd a hátvédre néztem. - Köszi a beszélgetést, jó volt veled vitázni - vigyorogtam.

 - Nekem volt megtiszteltetés - hajolt meg, mint egy középkori lovag. - Mikor lesztek legközelebb? - nézett ránk.

 - Anya holnap is dolgozik, tehát délután megint kinézünk.

 - Miért nem délelőtt? - értetlenkedett.

 - Mert akkor nektek van edzésetek - világosítottam fel.

 - Ja, igaz - jött egy kicsit zavarba. - Akkor ha nem bánjátok, holnap délután megint csatlakozom hozzátok.

 - Nem zavarsz. Nekünk csak jó, ha egy híres focista is játszik velünk - évődtem vele.

 - Hát ha neked CR7, Valdés és Marcelo nem elég híres, akkor jó, legyen, én is beszállok - bohóckodott, mire vállba boxoltam.

 - Ne szállj el magadtól - mondtam, majd a fiúkat magam előtt terelve elindultam megkeresni anyát.

 - Ciao, Alexa - szólt utánam nevetve.

 - Ciao, Mattia - néztem hátra, már meg sem lepődve, hogy ő is tudja a nevemet. - A barátaimnak csak Lexy - intettem neki, majd otthagytam a Milán meglepődött kettesét.